1049220.htm
Cimszó: Gyergyószentmiklósi színészet - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
konkretszinhazcimszo
Szócikk: Gyergyószentmiklósi színészet - A
nagyobb székely városokat már 1792. után meg-meglátogatta az erdélyi magyar
nemes játszótársaság. Gyergyószentmiklós is nyári állomás volt, melyet szívesen
kerestek fel később is a társulatok. 1884. nov. elején Homokai László társulata
kezdett itt játszani; azután is a jobb társulatok látogattak ide. 1909-ben
Fehér Károly társulata működött itt. Jelesebb erői: Szathmáry Lajos, Kulinyi,
Zilahy János, Zilahyné, Kovács, Korda, Szathmáry Lajosné, Sugár Aranka, Albert
Erzsi, stb. voltak. 1910- és 1911-ben ugyancsak Fehér Károly, 1912-ben pedig
Tompa Kálmán társulata játszott a városban, mely a II-ik színikerület körzetébe
tartozott.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0193.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1049220 Gyergyószentmiklósi
színészet A nagyobb ynemzetisegy székely§4§ városokat már yevszamy 1792§20§.
után meg-meglátogatta az ytelepulesy erdély§2§i magyar nemes játszótársaság.
ytelepulesy Gyergyószentmiklós§2§ is nyári állomás volt, melyet szívesen
kerestek fel később is a társulatok. yevszamy 1884§20§. nov. elején
yszemelynevy Homokai László§6§ társulata kezdett itt játszani; azután is a jobb
társulatok látogattak ide. yevszamy 1909§20§-ben yszemelynevy Fehér Károly§6§
társulata működött itt. Jelesebb erői: yszemelynevy Szathmáry Lajos§6§,
yszemelynevy Kulinyi§6§, yszemelynevy Zilahy János§6§, yszemelynevy
Zilahyné§6§, yszemelynevy Kovács§6§, yszemelynevy Korda§6§, yszemelynevy
Szathmáry Lajosné§6§, yszemelynevy Sugár Aranka§6§, yszemelynevy Albert
Erzsi§6§, stb. voltak. yevszamy 1910§20§- és yevszamy 1911§20§-ben ugyancsak
yszemelynevy Fehér Károly§6§, yevszamy 1912§20§-ben pedig yszemelynevy Tompa
Kálmán§6§ társulata játszott a városban, mely a II-ik színikerület körzetébe
tartozott.
CSAKKOD 1049220 yintezmenyy
Gyergyószentmiklósi színészet§8§ ynemzetisegy székely§4§ yevtizedy 179§30§
ytelepulesy erdély§2§ ytelepulesy Gyergyószentmiklós§2§ yevtizedy 188§30§
yszemelynevy Homokai László§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Fehér Károly§6§
yszemelynevy Szathmáry Lajos§6§ yszemelynevy Kulinyi§6§ yszemelynevy Zilahy
János§6§ yszemelynevy Zilahyne§6§ yszemelynevy Kovács§6§ yszemelynevy Korda§6§
yszemelynevy Szathmáry Lajosne§6§ yszemelynevy Sugár Aranka§6§ yszemelynevy
Albert Erzsi§6§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Fehér
Károly§6§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Tompa Kálmán§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049220.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com