1049250.htm

 Cimszó: Gyertya-kiutalás - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szinhazifogalom

 

 

 Szócikk: Gyertya-kiutalás - A Nemzeti Színháznál ősidőktől kezdve szokássá vált, hogy az intézet minden egyes tagja, amikor csak játszott, két szál gyertyát kapott a maszkirozáshoz. A gázvilágítás korában erre a két szál gyertyára valóban szükség is volt. A gáz, melyet a 30—40-es években maga a színház gyártott, később pedig a városi gázgyárból nagy tömlőkben hozatott, drága volt. Azzal hát takarékoskodni kellett. Ezért kapott minden szereplő a maszkirozó-tükre mellé két gyertyát. A gázvilágítás korszaka 1838-tól 1880-ig tartott (tudvalevőleg a Nemzeti Színház volt az első színház, melyet gázzal világítottak), de a szokásossá vált két gyertya a villanyvilágítás korszakában is megmaradt. Az öltözőkben minden tükör mellett pazar fényt árasztottak a villanykörték, de a feleslegessé vált két gyertya azért ott volt minden játszó színész asztalán, Á gyertya-kiutalásnak a világháború vetett véget. (Pataki József.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0194.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1049250 Gyertya-kiutalás A yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál ősidőktől kezdve szokássá vált, hogy az intézet minden egyes tagja, amikor csak játszott, két szál gyertyát kapott a maszkirozáshoz. A gázvilágítás korában erre a két szál gyertyára valóban szükség is volt. A gáz, melyet a 30—40-es években maga a színház gyártott, később pedig a városi gázgyárból nagy tömlőkben hozatott, drága volt. Azzal hát takarékoskodni kellett. Ezért kapott minden szereplő a maszkirozó-tükre mellé két gyertyát. A gázvilágítás korszaka yevszamy 1838§20§-tól yevszamy 1880§20§-ig tartott (tudvalevőleg a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ volt az első színház, melyet gázzal világítottak), de a szokásossá vált két gyertya a villanyvilágítás korszakában is megmaradt. Az öltözőkben minden tükör mellett pazar fényt árasztottak a villanykörték, de a feleslegessé vált két gyertya azért ott volt minden játszó színész asztalán, Á gyertya-kiutalásnak a világháború vetett véget. (yszemelynevy Pataki József§6§.)

CSAKKOD 1049250 yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Pataki József§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049250.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com