1049470.htm

 Cimszó: Gyöngyösi színészet - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 konkretszinhazcimszo

 

 

 Szócikk: Gyöngyösi színészet - Gyöngyös városának már az 1700-ik év végén volt színpadja. A jezsuiták ugyanis itt is kultiválták az iskolai drámákat. Az első magyar színigazgató,Kelemen László 1801.aug.havában járt itt társulatával. 1812-ben ismét felkereste egy színtársulat a várost, miről így szól egy levéltári jegyzék: »Az itt lévő Jádzó társaság egy játék darabot a végre jádzott itt, hogy a nézőktül beszedett pénz az házi szegények közt osztasson fel, a beszedett summa teszen 33 ftokat.« 1822-ben újra jönnek ide magyar színészek. 1835.jún.havában (Baldácsy-termében) Kilényi Dávid kap játszási engedélyt: tagjai között volt: Hetényi József, Latabár Endre, Török, Hetényiné, Széppataky Johanna, Klára leányasszony, stb. 1837-ben Pály Elek az igazgató. 1839-ben műkedvelők is játszanak. 1858-ban Nyiry György jön be a városba. Itt működő igazgatók voltak még: Abday Sándor, Balla Károly, Demjén Mihály, Erdélyi Sándor, Hubay Gusztáv, Keszy József, Kőszeghy Endre, Aradi Gerő (1867-ben), Miklóssy Gyula (1875), Balassa Károly (1882), Komlósi József (1885). Újabb időkben Mariházy Miklós, Heltai Hugó, Farkas Mihály és Miklóssy Gábor. 1929-ben a város Deák Lőrinc színigazgató színikerületéhez tartozik. Az előadásokat a Vigadó helyiségében tartják, ezt megelőzőleg a Hungária-szállóban volt felállítva a színpad. A színiidény leginkább négy hetes, de előfordul, hogy a színtársulat hosszabb ideig is tartózkodik a városban. A társulatot fűtőanyaggal és kedvezményes villanyvilágítással támogatja a hatóság. A színügyi bizottság elnöke a polgármester, tagjai hivatalból (1930): Orosz Ernő h.polgármester, dr.Bakker Béla főügyész, Barna Jenő főszámvevő, dr.Kiss Kálmán és Kiss László polgármesteri titkár. Kültagok: dr.Kossa Lajos, dr.Valkó Sándor, dr.Székely Dezső, dr.Kurcz Jakab, Károly Lajos, Székely Jenő, Zrubka Ferenc, Rosenfeld Emil, Polgár István, Makra Géza, Kozmári János, Havas Pál és Varga Miklós. A színügyek referense: Kiss László polgármesteri titkár. Színikritikusok: Szücs Gyula, dr.Dobsa Ferenc és Hideghi Béla, a Hevesmegyei Lapok munkatársai.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0197.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1049470 Gyöngyösi színészet PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETytelepulesy Gyöngyös§2§ városának már az yevszamy 1700§20§-ik év végén volt színpadja. A jezsuiták ugyanis itt is kultiválták az iskolai drámákat. Az első magyar színigazgató,yszemelynevy Kelemen László§6§ yevszamy 1801§20§.aug.havában járt itt társulatával. yevszamy 1812§20§-ben ismét felkereste egy színtársulat a várost, miről így szól egy levéltári jegyzék: »Az itt lévő Jádzó társaság egy játék darabot a végre jádzott itt, hogy a nézőktül beszedett pénz az házi szegények közt osztasson fel, a beszedett summa teszen 33 ftokat.« yevszamy 1822§20§-ben újra jönnek ide magyar színészek. yevszamy 1835§20§.jún.havában (Baldácsy-termében) yszemelynevy Kilényi Dávid§6§ kap játszási engedélyt: tagjai között volt: yszemelynevy Hetényi József§6§, yszemelynevy Latabár Endre§6§, yszemelynevy Török§6§, yszemelynevy Hetényiné§6§, yszemelynevy Széppataky Johanna§6§, yszemelynevy Klára leányasszony§6§, stb. yevszamy 1837§20§-ben yszemelynevy Pály Elek§6§ az igazgató. yevszamy 1839§20§-ben műkedvelők is játszanak. yevszamy 1858§20§-ban yszemelynevy Nyiry György§6§ jön be a városba. Itt működő igazgatók voltak még: yszemelynevy Abday Sándor§6§, yszemelynevy Balla Károly§6§, yszemelynevy Demjén Mihály§6§, yszemelynevy Erdélyi Sándor§6§, yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§, yszemelynevy Keszy József§6§, yszemelynevy Kőszeghy Endre§6§, yszemelynevy Aradi Gerő§6§ (yevszamy 1867§20§-ben), yszemelynevy Miklóssy Gyula§6§ (yevszamy 1875§20§), yszemelynevy Balassa Károly§6§ (yevszamy 1882§20§), yszemelynevy Komlósi József§6§ (yevszamy 1885§20§). Újabb időkben yszemelynevy Mariházy Miklós§6§, yszemelynevy Heltai Hugó§6§, yszemelynevy Farkas Mihály§6§ és yszemelynevy Miklóssy Gábor§6§. yevszamy 1929§20§-ben a város yszemelynevy Deák Lőrinc§6§ színigazgató színikerületéhez tartozik. Az előadásokat a yintezmenyy Vigadó§8§ helyiségében tartják, ezt megelőzőleg a Hungária-szállóban volt felállítva a színpad. A színiidény leginkább négy hetes, de előfordul, hogy a színtársulat hosszabb ideig is tartózkodik a városban. A társulatot fűtőanyaggal és kedvezményes villanyvilágítással támogatja a hatóság. A színügyi bizottság elnöke a polgármester, tagjai hivatalból (yevszamy 1930§20§): yszemelynevy Orosz Ernő§6§ h.polgármester, yszemelynevy dr.Bakker Béla§6§ főügyész, yszemelynevy Barna Jenő§6§ főszámvevő, yszemelynevy dr.Kiss Kálmán§6§ és yszemelynevy Kiss László§6§ polgármesteri titkár. Kültagok: yszemelynevy dr.Kossa Lajos§6§, yszemelynevy dr.Valkó Sándor§6§, yszemelynevy dr.Székely Dezső§6§, yszemelynevy dr.Kurcz Jakab§6§, yszemelynevy Károly Lajos§6§, yszemelynevy Székely Jenő§6§, yszemelynevy Zrubka Ferenc§6§, yszemelynevy Rosenfeld Emil§6§, yszemelynevy Polgár István§6§, yszemelynevy Makra Géza§6§, yszemelynevy Kozmári János§6§, yszemelynevy Havas Pál§6§ és yszemelynevy Varga Miklós§6§. A színügyek referense: yszemelynevy Kiss László§6§ polgármesteri titkár. Színikritikusok: yszemelynevy Szücs Gyula§6§, yszemelynevy dr.Dobsa Ferenc§6§ és yszemelynevy Hideghi Béla§6§, a yintezmenyy Hevesmegyei Lapok§8§ munkatársai.

CSAKKOD 1049470 yintezmenyy Gyöngyösi színészet§8§ ytelepulesy Gyöngyös§2§ yevtizedy 170§30§ yszemelynevy Kelemen László§6§ yevtizedy 180§30§ yevtizedy 181§30§ yevtizedy 182§30§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Kilényi Dávid§6§ yszemelynevy Hetényi József§6§ yszemelynevy Latabár Endre§6§ yszemelynevy Török§6§ yszemelynevy Hetényine§6§ yszemelynevy Széppataky Johanna§6§ yszemelynevy Klára leányasszony§6§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Pály Elek§6§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Nyiry György§6§ yszemelynevy Abday Sándor§6§ yszemelynevy Balla Károly§6§ yszemelynevy Demjén Mihály§6§ yszemelynevy Erdélyi Sándor§6§ yszemelynevy Hubay Gusztáv§6§ yszemelynevy Keszy József§6§ yszemelynevy Kőszeghy Endre§6§ yszemelynevy Aradi Gerő§6§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Miklóssy Gyula§6§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Balassa Károly§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Komlósi József§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Mariházy Miklós§6§ yszemelynevy Heltai Hugó§6§ yszemelynevy Farkas Mihály§6§ yszemelynevy Miklóssy Gábor§6§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Deák Lőrinc§6§ yintezmenyy Vigadó§8§ yevtizedy 193§30§ yszemelynevy Orosz Ernő§6§ yszemelynevy dr.Bakker Béla§6§ yszemelynevy Barna Jenő§6§ yszemelynevy dr.Kiss Kálmán§6§ yszemelynevy Kiss László§6§ yszemelynevy dr.Kossa Lajos§6§ yszemelynevy dr.Valkó Sándor§6§ yszemelynevy dr.Székely Dezső§6§ yszemelynevy dr.Kurcz Jakab§6§ yszemelynevy Károly Lajos§6§ yszemelynevy Székely Jenő§6§ yszemelynevy Zrubka Ferenc§6§ yszemelynevy Rosenfeld Emil§6§ yszemelynevy Polgár István§6§ yszemelynevy Makra Géza§6§ yszemelynevy Kozmári János§6§ yszemelynevy Havas Pál§6§ yszemelynevy Varga Miklós§6§ yszemelynevy Kiss László§6§ yszemelynevy Szücs Gyula§6§ yszemelynevy dr.Dobsa Ferenc§6§ yszemelynevy Hideghi Béla§6§ yintezmenyy Hevesmegyei Lapok§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049470.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com