1049990.htm

 Cimszó: Gyulai Ferenc - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1815

 

 Szócikk: Gyulai Ferenc - (nagyváradi), színész, Gy. Pál testvérbátyja, sz. 1817-ben, megh. 1866. dec. 6-án, Kolozsvárt. Előbb hivatalnok, majd Marosvásárhelyen színész. Közben elhagyja a pályát, de még 1844. júl. 27-én ismét visszatér és Kolozsvárt fellép a »Szökött katona« gr. Monti-jában. 1845—46-ban ugyanitt működik s ez évben Felekyvel és Tóth Istvánnal társigazgató. 1847-ben tag-, a forradalomban megint igazgatást vállalt Szákfy Józseffel és Felekyvel. 1854-ben Kolozsvárt Károlyi Lajos tagja, 1856-ig, amikor újra színigazgató. 1857-ben Láng Boldizsárnál működik. 1858. április havában vendégszerepel a Nemzeti Színházban, ahova egyelőre 3 hónapra szerződtették. Mint ilyen május 2-án volt az első fellépte a »Cigány«-ban, amiről így ír a »Vasárnapi Ujság« (19. sz.): »Gyulai sok humorral s helyes felfogással játszott, természetes s mégis nemes játéka meggyőzött bennünket arról, hogy méltán számították őt a vidék elsőrangú színészei közé«. Azonban szept. 1-én megvált a színháztól és Havi Mihályhoz szerződik, Kolozsvárra, ahol élte végéig működött. Gyászjelentése így szól: »A pálya, melyen a megboldogult legjobb tehetségeivel szolgált, benne azt vesztette el, ki valódi hivatással lépett zászlója alá. És e pálya, melyen munkált, az volt, mely a szépnek, jónak, nemesnek épít oltárt a költészet és művészet eszközeivel. Szép pálya ez, de nehéz; mert benne mindenki nyer, csak aki rajta küzd, annak maradnak tövisei: az önmegtagadás, a lemondás, a nélkülözés. Ez volt sorsa a megboldogultnak is; de ő híven szolgált s öröm- és fájdalomban rendíthetetlen támasza volt az ügynek, melyet lángolóin szeretett s melyet mint a vitéz harcos, csak elesve hagyott el.« 1876. szeptember 24-én Kolozsvárott a színház előcsarnokában leleplezték a mellszobrát.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0209.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1049990 Gyulai Ferenc (ytelepulesy nagyvárad§2§i), színész, Gy. Pál testvérbátyja, sz. yszuletesevey 1817§22§-ben, megh. yhalalevy 1866§24§. dec. 6-án, ytelepulesy Kolozsvár§2§t. Előbb hivatalnok, majd ytelepulesy Marosvásárhely§2§en színész. Közben elhagyja a pályát, de még yevszamy 1844§20§. júl. 27-én ismét visszatér és ytelepulesy Kolozsvár§2§t fellép a »ycimy Szökött katona§10§« gr. yszemelynevy Monti§6§-jában. yevszamy 1845§20§—46-ban ugyanitt működik s ez évben yszemelynevy Feleky§6§vel és yszemelynevy Tóth István§6§nal társigazgató. yevszamy 1847§20§-ben tag-, a forradalomban megint igazgatást vállalt yszemelynevy Szákfy József§6§fel és yszemelynevy Feleky§6§vel. yevszamy 1854§20§-ben ytelepulesy Kolozsvár§2§t yszemelynevy Károlyi Lajos§6§ tagja, yevszamy 1856§20§-ig, amikor újra színigazgató. yevszamy 1857§20§-ben yszemelynevy Láng Boldizsár§6§nál működik. yevszamy 1858§20§. április havában vendégszerepel a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, ahova egyelőre 3 hónapra szerződtették. Mint ilyen május 2-án volt az első fellépte a »ycimy Cigány§10§«-ban, amiről így ír a »yintezmenyy Vasárnapi Ujság§8§« (19. sz.): »yszemelynevy Gyulai§6§ sok humorral s helyes felfogással játszott, természetes s mégis nemes játéka meggyőzött bennünket arról, hogy méltán számították őt a vidék elsőrangú színészei közé«. Azonban szept. 1-én megvált a színháztól és yszemelynevy Havi Mihály§6§hoz szerződik, ytelepulesy Kolozsvár§2§ra, ahol élte végéig működött. Gyászjelentése így szól: »A pálya, melyen a megboldogult legjobb tehetségeivel szolgált, benne azt vesztette el, ki valódi hivatással lépett zászlója alá. És e pálya, melyen munkált, az volt, mely a szépnek, jónak, nemesnek épít oltárt a költészet és művészet eszközeivel. Szép pálya ez, de nehéz; mert benne mindenki nyer, csak aki rajta küzd, annak maradnak tövisei: az önmegtagadás, a lemondás, a nélkülözés. Ez volt sorsa a megboldogultnak is; de ő híven szolgált s öröm- és fájdalomban rendíthetetlen támasza volt az ügynek, melyet lángolóin szeretett s melyet mint a vitéz harcos, csak elesve hagyott el.« yevszamy 1876§20§. szeptember 24-én ytelepulesy Kolozsvár§2§ott a színház előcsarnokában leleplezték a mellszobrát.

CSAKKOD 1049990 yszemelynevy Gyulai Ferenc§6§ ytelepulesy nagyvárad§2§ yszuletesevtizedy 181§32§ yhalalevtizedy 186§34§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ytelepulesy Marosvásárhely§2§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ycimy Szökött katona§10§ yszemelynevy Monti§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Feleky§6§ yszemelynevy Tóth István§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Szákfy József§6§ yszemelynevy Feleky§6§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Károlyi Lajos§6§ yevtizedy 185§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Láng Boldizsár§6§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Cigány§10§ yintezmenyy Vasárnapi Ujság§8§ yszemelynevy Gyulai§6§ yszemelynevy Havi Mihály§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049990.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com