1050170.htm

 Cimszó: „Gyűlölöm az olyan színészeket” - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 idezetcimszo

 

 

 Szócikk: „Gyűlölöm az olyan színészeket” - akik csak a színházi kisajtóban és a vendéglői asztal mellett nagyok. Ne ordítsanak. Legyenek csendesek és áhitatosak. Sétáljanak sokat lés menjenek egyedül, magányban sétálni. Beszéljenek önmagukkal, hangosan és behatóan. Kérdezzék meg önmagukat, feleljenek önmaguknak és figyeljenek saját szavukra. Ismerjék meg önmagukat. Csipjék magukat fülön minden hazugság alkalmával. Legyenek tárgyilagosak. Nem a látszat világába lépnek a mai nappal, ez a lét világa. Itt nem az állja meg a helyét, aki valamit művelt, hanem az, aki valaki. Gondolják azt, hogy egy rendbe lépnek s alávetik magukat azoknak a benső szabályoknak, amelyeket ugyan nem mond ki senki, de amelyek könnyen felismerhetők a megértők számára. Közös munkánknak legszebb és legtávolibb célja egy olyan egységes művészi együttes fejlesztése, amely lelkiekben és zenében tökéletes harmóniában áll egymáshoz való viszonyában és a tanulási idő befejezése után mint egy eleven organizmus, mint egy kicsiny, de önmagában lezárt világ kivonul a nagyvilágba és hirdeti a színház igazi művészetét. Ez a művészet közös művészet, ensemble-művészet és csak az együttesben, amelyben mindenki mindenkiért és mindenki az ügy érdekében dolgozik, virágzik a színház hervadhatatlan csodája.« (Reinhardt Miksa.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0218.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1050170 „Gyűlölöm az olyan színészeket” akik csak a színházi kisajtóban és a vendéglői asztal mellett nagyok. Ne ordítsanak. Legyenek csendesek és áhitatosak. Sétáljanak sokat lés menjenek egyedül, magányban sétálni. Beszéljenek önmagukkal, hangosan és behatóan. Kérdezzék meg önmagukat, feleljenek önmaguknak és figyeljenek saját szavukra. Ismerjék meg önmagukat. Csipjék magukat fülön minden hazugság alkalmával. Legyenek tárgyilagosak. Nem a látszat világába lépnek a mai nappal, ez a lét világa. Itt nem az állja meg a helyét, aki valamit művelt, hanem az, aki valaki. Gondolják azt, hogy egy rendbe lépnek s alávetik magukat azoknak a benső szabályoknak, amelyeket ugyan nem mond ki senki, de amelyek könnyen felismerhetők a megértők számára. Közös munkánknak legszebb és legtávolibb célja egy olyan egységes művészi együttes fejlesztése, amely lelkiekben és zenében tökéletes harmóniában áll egymáshoz való viszonyában és a tanulási idő befejezése után mint egy eleven organizmus, mint egy kicsiny, de önmagában lezárt világ kivonul a nagyvilágba és hirdeti a színház igazi művészetét. Ez a művészet közös művészet, ensemble-művészet és csak az együttesben, amelyben mindenki mindenkiért és mindenki az ügy érdekében dolgozik, virágzik a színház hervadhatatlan csodája.« (yszemelynevy Reinhardt Miksa§6§.)

CSAKKOD 1050170 yszemelynevy Reinhardt Miksa§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1050170.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com