Címszó: Dramaturg - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/I/szin_I.0447.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/I/szin_I.0447.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/22/22894.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Dramaturg

 

Ugyanígy kezdődő szócikkek: https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/e/522894.htm

 

Szócikk: Dramaturg Régebben a drámaírókat hívtak így, ma a drámabirálással foglalkozó szakemberek elnevezése; a színházaknál a dramaturg az, aki az előadásra benyújtott darabokat bírálja. A színházi dramaturg nem alkalmazhat abszolút esztétikai mértékeket és munkája sem tarthat abszolút értékelésre igényt, mert függvénye annak a meglévő, vagy csak elképzelt nem esztétikai tényezőnek is, melyet a mindenkori közönség ízlése képvisel. De ha mélyére nézünk ennek a kérdésnek, be kell látnunk, hogy ez a nem esztétikai tényező, lényegében és hatásában — ha művészi szándékú színházról van szó — legalább is olyan termékeny, mint az abszolút esztétika szempontjai. Ma már tudjuk, hogy az a színházi dramaturg, aki Nestroyt (személy) (információ)  és Anzengrubert (személy) (információ)  szóhoz juttatta; végzett olyan termékeny munkát, mint Brahm, (személy) (információ)  aki Ibsen (személy) (információ)  és Hauptmann (személy) (információ)  színpadi útját egyengette. Pedig bizonyos, hogy nem az abszolút esztétika szempontjai irányították, hanem csak közönségének ízlését kereste. Eleven közönségszínházat csinált Shakespeare (személy) (információ)  is; nemcsak mint szerző, hanem mint a maga dramaturgja, faktora és igazgatója is. Goethe, (személy) (információ)  a dramaturg, már tudatosan különböztetett az eleven színház és az esztétika szempontjai között, amikor az általa lenézett Ifflanddal (személy) (információ)  és Kotzebueval (személy) (információ)  kezdte a maga közönségét hozzánevelni Goethéhez (személy) (információ)  és Schillerhez, (személy) (információ)  akiket a legmagasabb esztétika szempontjai szerint is megbecsült. És Schiller? (személy) (információ)  Nem írta korának legelevenebb színházát? Aztán meg... a mai színház dramaturgja tudja, hogy, fájdalom, milyen ritkán válik aktuális, eleven dilemma ennek a két, ellentétesnek látszó szempontnak az összeütközéséből ... Hogy milyen ritkán akad a kezébe valami, amit abszolút szempontból értékesnek talál és amit csupán a közönségtől féltében nem mer szóhoz juttatni. Mert az úgynevezett közönség jóízlésének megvan az a jótulajdonsága, hogy tulajdonképen kiszámíthatatlan és nincs, aki igazában kiismerje magát benne. Ha tehát a dramaturg egy újszerű drámai alkotást abszolút értékesnek tart, akkor nem igen állja meg hogy fel ne mutassa, hogy az örökké kiismerhetetlen közönségízlést meg ne kísértse: hátha éppen ebben az újszerű drámában van a siker, hátha éppen ez az, amit a közönség oly nehezen ostromolt kegye vár és méltat ? Ezen a téren csak az »eléggé tehetséges«, »biztató« közepes munkák íróival esik meg az az igazságtalanság, hogy nem jutván levegőhöz, eleven kísérleti pódiumhoz, színpadhoz, nincs módjukban kifejlődni, megbátorodni és igazán értékes alkotásokat kitermelni. De hát az már a színház lényegében, sok embert megkívánó és eltartó, drága organizmusban rejlik, hogy nincs módjában mindenféle szorgalmakat és jó intenciókat honorálni. Egy folyóirat a maga limitált és limitálható költségvetésével ezt megteheti, ha van erkölcsi és anyagi bátorsága hozzá. De színház nincs olyan, amely ezt győzné. Már csak azért sem, mert még a ráfizetéssel sincs elintézve a kérdés: a színháznak ugyanis csak egyik része a színpadi produkció, a másik, amely nélkül nincs színház, tehát eleven kísérleti pódium sem: a közönség. A színháznak sokkal lényegesebb eleme a közönség, mint a könyvnek, vagy folyóiratnak. A könyvet mindenki egymagában is élvezheti és értékelheti, mindenki, aki elolvassa. Színház nincs — tehát fejlesztő, kitermelő színházi levegő sincs — az eleven közönség testi jelenléte, lélekzése és rigorozuma nélkül... A színházi dramaturg munkája más, mint a lektoré, vagy a szerkesztőé, aki regényeket, cikkeket és általában nyomtatásra szánt irodalmat olvas. Ez utóbbiak a kinyomtatással céljukhoz, beteljedésükhöz érnek el. A színpadi mű beteljesedése: a színpad, az előadás. A szempontok különbsége tehát nemcsak — mint különösen írói körökben gondolják — a színpaddal, a közönséggel való megalku­vás irányában található fel. A különbség lényege az, hogy a dramaturgnak látnia és hallania is kell azt, amit olvas; a színpadi mű optikai és akusztikai vízióját is teljesen fel kell idéznie előtte a betűnek, mely a nyomtatásra szánt irodalom rendeltetésében csak betű marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a dramaturg nem egy személy a rendezővel, akkor rendezői tehetséggel is kell bírnia. Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemtelenül hangzik. De mihelyt valóban »hangzik«, tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad leg­alább annyira térbeli művészet (líaum- kunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész színpadi mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban. (Dr. Bárdos Artur) (személy) szin_I.0447.pdf I

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Dramaturg címszóvég 22894 Szócikk: Dramaturg Régebben a drámaírókat hívtak így, ma a drámabirálással foglalkozó szakemberek elnevezése; a színházaknál a dramaturg az, aki az előadásra benyújtott darabokat bírálja. A színházi dramaturg nem alkalmazhat abszolút esztétikai mértékeket és munkája sem tarthat abszolút értékelésre igényt, mert függvénye annak a meglévő, vagy csak elképzelt nem esztétikai tényezőnek is, melyet a mindenkori közönség ízlése képvisel. De ha mélyére nézünk ennek a kérdésnek, be kell látnunk, hogy ez a nem esztétikai tényező, lényegében és hatásában — ha művészi szándékú színházról van szó — legalább is olyan termékeny, mint az abszolút esztétika szempontjai. Ma már tudjuk, hogy az a színházi dramaturg, aki Nestroyt yszemelynevy nestroy yszemelynevy Nestroy yszemelynevy nestroy yszemelynevy yszemelynevy Nestroy yszemelynevy ykodvegy és Anzengrubert yszemelynevy anzengruber yszemelynevy Anzengruber yszemelynevy anzengruber yszemelynevy yszemelynevy Anzengruber yszemelynevy ykodvegy szóhoz juttatta; végzett olyan termékeny munkát, mint Brahm, yszemelynevy brahm yszemelynevy Brahm yszemelynevy brahm yszemelynevy yszemelynevy Brahm yszemelynevy ykodvegy aki Ibsen yszemelynevy ibsen yszemelynevy Ibsen yszemelynevy ibsen yszemelynevy yszemelynevy Ibsen yszemelynevy ykodvegy és Hauptmann yszemelynevy hauptmann yszemelynevy Hauptmann yszemelynevy hauptmann yszemelynevy yszemelynevy Hauptmann yszemelynevy ykodvegy színpadi útját egyengette. Pedig bizonyos, hogy nem az abszolút esztétika szempontjai irányították, hanem csak közönségének ízlését kereste. Eleven közönségszínházat csinált Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy ykodvegy is; nemcsak mint szerző, hanem mint a maga dramaturgja, faktora és igazgatója is. Goethe, yszemelynevy goethe yszemelynevy Goethe yszemelynevy goethe yszemelynevy yszemelynevy Goethe yszemelynevy ykodvegy a dramaturg, már tudatosan különböztetett az eleven színház és az esztétika szempontjai között, amikor az általa lenézett Ifflanddal yszemelynevy iffland yszemelynevy Iffland yszemelynevy iffland yszemelynevy yszemelynevy Iffland yszemelynevy ykodvegy és Kotzebueval yszemelynevy kotzebue yszemelynevy Kotzebue yszemelynevy kotzebue yszemelynevy yszemelynevy Kotzebue yszemelynevy ykodvegy kezdte a maga közönségét hozzánevelni Goethéhez yszemelynevy goethe yszemelynevy Goethé yszemelynevy goethe yszemelynevy yszemelynevy Goethé yszemelynevy ykodvegy és Schillerhez, yszemelynevy schiller yszemelynevy Schiller yszemelynevy schiller yszemelynevy yszemelynevy Schiller yszemelynevy ykodvegy akiket a legmagasabb esztétika szempontjai szerint is megbecsült. És Schiller? yszemelynevy schiller yszemelynevy Schiller yszemelynevy schiller yszemelynevy yszemelynevy Schiller yszemelynevy ykodvegy Nem írta korának legelevenebb színházát? Aztán meg... a mai színház dramaturgja tudja, hogy, fájdalom, milyen ritkán válik aktuális, eleven dilemma ennek a két, ellentétesnek látszó szempontnak az összeütközéséből ... Hogy milyen ritkán akad a kezébe valami, amit abszolút szempontból értékesnek talál és amit csupán a közönségtől féltében nem mer szóhoz juttatni. Mert az úgynevezett közönség jóízlésének megvan az a jótulajdonsága, hogy tulajdonképen kiszámíthatatlan és nincs, aki igazában kiismerje magát benne. Ha tehát a dramaturg egy újszerű drámai alkotást abszolút értékesnek tart, akkor nem igen állja meg hogy fel ne mutassa, hogy az örökké kiismerhetetlen közönségízlést meg ne kísértse: hátha éppen ebben az újszerű drámában van a siker, hátha éppen ez az, amit a közönség oly nehezen ostromolt kegye vár és méltat ? Ezen a téren csak az »eléggé tehetséges«, »biztató« közepes munkák íróival esik meg az az igazságtalanság, hogy nem jutván levegőhöz, eleven kísérleti pódiumhoz, színpadhoz, nincs módjukban kifejlődni, megbátorodni és igazán értékes alkotásokat kitermelni. De hát az már a színház lényegében, sok embert megkívánó és eltartó, drága organizmusban rejlik, hogy nincs módjában mindenféle szorgalmakat és jó intenciókat honorálni. Egy folyóirat a maga limitált és limitálható költségvetésével ezt megteheti, ha van erkölcsi és anyagi bátorsága hozzá. De színház nincs olyan, amely ezt győzné. Már csak azért sem, mert még a ráfizetéssel sincs elintézve a kérdés: a színháznak ugyanis csak egyik része a színpadi produkció, a másik, amely nélkül nincs színház, tehát eleven kísérleti pódium sem: a közönség. A színháznak sokkal lényegesebb eleme a közönség, mint a könyvnek, vagy folyóiratnak. A könyvet mindenki egymagában is élvezheti és értékelheti, mindenki, aki elolvassa. Színház nincs — tehát fejlesztő, kitermelő színházi levegő sincs — az eleven közönség testi jelenléte, lélekzése és rigorozuma nélkül... A színházi dramaturg munkája más, mint a lektoré, vagy a szerkesztőé, aki regényeket, cikkeket és általában nyomtatásra szánt irodalmat olvas. Ez utóbbiak a kinyomtatással céljukhoz, beteljedésükhöz érnek el. A színpadi mű beteljesedése: a színpad, az előadás. A szempontok különbsége tehát nemcsak — mint különösen írói körökben gondolják — a színpaddal, a közönséggel való megalku­vás irányában található fel. A különbség lényege az, hogy a dramaturgnak látnia és hallania is kell azt, amit olvas; a színpadi mű optikai és akusztikai vízióját is teljesen fel kell idéznie előtte a betűnek, mely a nyomtatásra szánt irodalom rendeltetésében csak betű marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a dramaturg nem egy személy a rendezővel, akkor rendezői tehetséggel is kell bírnia. Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemtelenül hangzik. De mihelyt valóban »hangzik«, tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad leg­alább annyira térbeli művészet (líaum- kunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész színpadi mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban. (Dr. Bárdos Artur) yszemelynevy dr. bárdos artur yszemelynevy Dr. Bárdos Artur yszemelynevy dr. yszemelynevy bárdos yszemelynevy artur yszemelynevy yszemelynevy Dr. yszemelynevy Bárdos yszemelynevy Artur yszemelynevy yszocikkszerzoy dr. bárdos artur szin_I.0447.pdf I

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Dramaturg - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/I/szin_I.0447.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/I/szin_I.0447.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/22/22894.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Dramaturg

Szócikk: Dramaturg Régebben a drámaírókat hívtak így, ma a drámabirálással foglalkozó szakemberek elnevezése; a színházaknál a dramaturg az, aki az előadásra benyújtott darabokat bírálja. A színházi dramaturg nem alkalmazhat abszolút esztétikai mértékeket és munkája sem tarthat abszolút értékelésre igényt, mert függvénye annak a meglévő, vagy csak elképzelt nem esztétikai tényezőnek is, melyet a mindenkori közönség ízlése képvisel. De ha mélyére nézünk ennek a kérdésnek, be kell látnunk, hogy ez a nem esztétikai tényező, lényegében és hatásában — ha művészi szándékú színházról van szó — legalább is olyan termékeny, mint az abszolút esztétika szempontjai. Ma már tudjuk, hogy az a színházi dramaturg, aki Nestroyt és Anzengrubert szóhoz juttatta; végzett olyan termékeny munkát, mint Brahm, aki Ibsen és Hauptmann színpadi útját egyengette. Pedig bizonyos, hogy nem az abszolút esztétika szempontjai irányították, hanem csak közönségének ízlését kereste. Eleven közönségszínházat csinált Shakespeare is; nemcsak mint szerző, hanem mint a maga dramaturgja, faktora és igazgatója is. Goethe, a dramaturg, már tudatosan különböztetett az eleven színház és az esztétika szempontjai között, amikor az általa lenézett Ifflanddal és Kotzebueval kezdte a maga közönségét hozzánevelni Goethéhez és Schillerhez, akiket a legmagasabb esztétika szempontjai szerint is megbecsült. És Schiller? Nem írta korának legelevenebb színházát? Aztán meg... a mai színház dramaturgja tudja, hogy, fájdalom, milyen ritkán válik aktuális, eleven dilemma ennek a két, ellentétesnek látszó szempontnak az összeütközéséből ... Hogy milyen ritkán akad a kezébe valami, amit abszolút szempontból értékesnek talál és amit csupán a közönségtől féltében nem mer szóhoz juttatni. Mert az úgynevezett közönség jóízlésének megvan az a jótulajdonsága, hogy tulajdonképen kiszámíthatatlan és nincs, aki igazában kiismerje magát benne. Ha tehát a dramaturg egy újszerű drámai alkotást abszolút értékesnek tart, akkor nem igen állja meg hogy fel ne mutassa, hogy az örökké kiismerhetetlen közönségízlést meg ne kísértse: hátha éppen ebben az újszerű drámában van a siker, hátha éppen ez az, amit a közönség oly nehezen ostromolt kegye vár és méltat ? Ezen a téren csak az »eléggé tehetséges«, »biztató« közepes munkák íróival esik meg az az igazságtalanság, hogy nem jutván levegőhöz, eleven kísérleti pódiumhoz, színpadhoz, nincs módjukban kifejlődni, megbátorodni és igazán értékes alkotásokat kitermelni. De hát az már a színház lényegében, sok embert megkívánó és eltartó, drága organizmusban rejlik, hogy nincs módjában mindenféle szorgalmakat és jó intenciókat honorálni. Egy folyóirat a maga limitált és limitálható költségvetésével ezt megteheti, ha van erkölcsi és anyagi bátorsága hozzá. De színház nincs olyan, amely ezt győzné. Már csak azért sem, mert még a ráfizetéssel sincs elintézve a kérdés: a színháznak ugyanis csak egyik része a színpadi produkció, a másik, amely nélkül nincs színház, tehát eleven kísérleti pódium sem: a közönség. A színháznak sokkal lényegesebb eleme a közönség, mint a könyvnek, vagy folyóiratnak. A könyvet mindenki egymagában is élvezheti és értékelheti, mindenki, aki elolvassa. Színház nincs — tehát fejlesztő, kitermelő színházi levegő sincs — az eleven közönség testi jelenléte, lélekzése és rigorozuma nélkül... A színházi dramaturg munkája más, mint a lektoré, vagy a szerkesztőé, aki regényeket, cikkeket és általában nyomtatásra szánt irodalmat olvas. Ez utóbbiak a kinyomtatással céljukhoz, beteljedésükhöz érnek el. A színpadi mű beteljesedése: a színpad, az előadás. A szempontok különbsége tehát nemcsak — mint különösen írói körökben gondolják — a színpaddal, a közönséggel való megalku­vás irányában található fel. A különbség lényege az, hogy a dramaturgnak látnia és hallania is kell azt, amit olvas; a színpadi mű optikai és akusztikai vízióját is teljesen fel kell idéznie előtte a betűnek, mely a nyomtatásra szánt irodalom rendeltetésében csak betű marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a dramaturg nem egy személy a rendezővel, akkor rendezői tehetséggel is kell bírnia. Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemtelenül hangzik. De mihelyt valóban »hangzik«, tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad leg­alább annyira térbeli művészet (líaum- kunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész színpadi mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban. (Dr. Bárdos Artur) szin_I.0447.pdf I