Címszó: Hang iskolája - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0251.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0251.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/25/25196.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Hang iskolája

 

Ugyanígy kezdődő szócikkek: https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/e/525195.htm

 

Szócikk: Hang iskolája A hangnak három főtulajdonságát kell megkülönböztetnünk, u. ni. tartalmát, terjedelmét és mozgását. Tartalomra nézve a hang erős vagy gyenge, terjedelemre magas vagy mély és mozgásra nézve gyors vagy lassú. E hangmódosulatok kettesével vagy hármasával összeolvaszthatok, miáltal a hang legkülönfélébb változatai állanak elő. Így például beszélhetünk erős-magas, gyenge-lassú, vagy erős-mély-gyors és gyenge­mély-lassú hangon stb. Természetes, hogy e hangmódosulatok mindegyike egymással az ellentétesség miatt nem párosítható. Mert például erős és gyönge, magas és mély vagy gyors és lassú hangon egyidejűen nem lehet beszólni. A hangmódosulatok többfélesége szerint aztán egy másik osztályozás is megalkotható; és pedig lehet az előadás hangja egyhelyen világos, máshelyen sötét, lehet éles vagy tompa, lágy vagy zordon stb. Kétségtelen tehát, hogy e hangok minden változatukban művészileg alkalmazható eszközei a színésznek, akárcsak a különböző színek a festő szolgálatában. Ezért a színésznek hangját oda kell művelnie, hogy képes legyen a fent elősorolt változatok mindegyikén határozottan és tisztán megszólalni. S ha már a színész hangját kellőképpen kifejlesztette, úgy hogy tartalmát, terjedelmét és mozgóképességét minden tekintetben jól ismeri s megfelelőképen tudja kihasználni, akkor előadása mindig biztos lesz s hangja sohasem fogja őt cserben hagyni. A beszédet a legerősebb és legmagasabb hangon is tisztán kell tagolni, valamint világosan és érthetően kell a leghalkabb és legmélyebb hangon is kiejteni. Ez esetben a gyengébb hangú előadás is messzebbre hallható lesz, mint a nem tiszta és nem világos beszédre pazarolt erős hang. Az előadás hangjának az egyes színműfajok küíönfélesége, az alakítandó jellemek életkora, véralkata és változatos életviszonyai szerint, különbözőnek kell len­nie. A szomorú játékban például a hang általában ünnepiesobb, lassúbb, mint a víg színműben. De vigyázni kell, hogy a lassú előadás dagályossá, nehézkessé ne váljék s minden méltósága mellett is a természetes beszéd szigorú betartása legyen irányitónk minden egyes hangunk alkalmazásánál. A megokolatlanul, vagy túlságosan vontatott beszéd az értelmet is zavarja, a cselekvés haladását is gátolja s így a drámai költemény céljával ellenkező hatást idéz elő. Az indulat a hangot emelkedésre és gyorsabb mozgásra készteti; az értelem ellenben nyugodt, közép hangokon szokott nyilvánulni. A mély hang általában lassú menetű, a magas hang többnyire gyors beszéddel jár együtt. Egressy Gábor (személy) (információ)  e hangmódosulatok kapcsán a következőkre figyelmeztet bennünket: »Az erős hang a magassal egyesülten csupán azon pontig mondható művészinek, ameddig benne az öntudat ereje magát, látható megerőltetés nélkül, képes kifejezni. A folytonosan kiáltó beszéd még akkor is bántó, ha lelki tartalommal teljes; mennyivel tűrhetetlenebb, ha üres ordítás; ha a mell üregéből jön, nem pedig a lélek mélyéből. Az erőfeszítés, melyet a legvégső fokú hangnak indokolatlan kierőszakolása elárul: a hallgatóval a színész testi szervezetének kínos küzkodését igen kellemetlenül érezteti s eként a műélvezet gyötrelemmé válik.« Gyorsan beszélhetünk susogva is: pl. mikor valamit sietve, de titkon közlünk valakivel. Álmunkban magas, halk, szaggatott, lassú hangon beszélünk. Halk és gyönge hangja van a levertségnek, álomlátásnak, haldoklásnak. A nevetés, sírás, zokogás, sikoltás, hörgés, fuldoklás, stb. hangjai a helyzethez, lelkiállapothoz és az ábrázolandó alak jelleméhez mérten sokfélék. E hangok megfelelő hű utánzása gondos megfigyelést, alaposan képzett érzéket, gazdag gyakorlottságot és kifejlődött ízlést igényel. (Vidor Dezső.) (személy) (információ)  szin_II.0251.pdf II

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Hang iskolája címszóvég 25196 Szócikk: Hang iskolája A hangnak három főtulajdonságát kell megkülönböztetnünk, u. ni. tartalmát, terjedelmét és mozgását. Tartalomra nézve a hang erős vagy gyenge, terjedelemre magas vagy mély és mozgásra nézve gyors vagy lassú. E hangmódosulatok kettesével vagy hármasával összeolvaszthatok, miáltal a hang legkülönfélébb változatai állanak elő. Így például beszélhetünk erős-magas, gyenge-lassú, vagy erős-mély-gyors és gyenge­mély-lassú hangon stb. Természetes, hogy e hangmódosulatok mindegyike egymással az ellentétesség miatt nem párosítható. Mert például erős és gyönge, magas és mély vagy gyors és lassú hangon egyidejűen nem lehet beszólni. A hangmódosulatok többfélesége szerint aztán egy másik osztályozás is megalkotható; és pedig lehet az előadás hangja egyhelyen világos, máshelyen sötét, lehet éles vagy tompa, lágy vagy zordon stb. Kétségtelen tehát, hogy e hangok minden változatukban művészileg alkalmazható eszközei a színésznek, akárcsak a különböző színek a festő szolgálatában. Ezért a színésznek hangját oda kell művelnie, hogy képes legyen a fent elősorolt változatok mindegyikén határozottan és tisztán megszólalni. S ha már a színész hangját kellőképpen kifejlesztette, úgy hogy tartalmát, terjedelmét és mozgóképességét minden tekintetben jól ismeri s megfelelőképen tudja kihasználni, akkor előadása mindig biztos lesz s hangja sohasem fogja őt cserben hagyni. A beszédet a legerősebb és legmagasabb hangon is tisztán kell tagolni, valamint világosan és érthetően kell a leghalkabb és legmélyebb hangon is kiejteni. Ez esetben a gyengébb hangú előadás is messzebbre hallható lesz, mint a nem tiszta és nem világos beszédre pazarolt erős hang. Az előadás hangjának az egyes színműfajok küíönfélesége, az alakítandó jellemek életkora, véralkata és változatos életviszonyai szerint, különbözőnek kell len­nie. A szomorú játékban például a hang általában ünnepiesobb, lassúbb, mint a víg színműben. De vigyázni kell, hogy a lassú előadás dagályossá, nehézkessé ne váljék s minden méltósága mellett is a természetes beszéd szigorú betartása legyen irányitónk minden egyes hangunk alkalmazásánál. A megokolatlanul, vagy túlságosan vontatott beszéd az értelmet is zavarja, a cselekvés haladását is gátolja s így a drámai költemény céljával ellenkező hatást idéz elő. Az indulat a hangot emelkedésre és gyorsabb mozgásra készteti; az értelem ellenben nyugodt, közép hangokon szokott nyilvánulni. A mély hang általában lassú menetű, a magas hang többnyire gyors beszéddel jár együtt. Egressy Gábor yszemelynevy egressy gábor yszemelynevy Egressy Gábor yszemelynevy egressy yszemelynevy gábor yszemelynevy yszemelynevy Egressy yszemelynevy Gábor yszemelynevy ykodvegy e hangmódosulatok kapcsán a következőkre figyelmeztet bennünket: »Az erős hang a magassal egyesülten csupán azon pontig mondható művészinek, ameddig benne az öntudat ereje magát, látható megerőltetés nélkül, képes kifejezni. A folytonosan kiáltó beszéd még akkor is bántó, ha lelki tartalommal teljes; mennyivel tűrhetetlenebb, ha üres ordítás; ha a mell üregéből jön, nem pedig a lélek mélyéből. Az erőfeszítés, melyet a legvégső fokú hangnak indokolatlan kierőszakolása elárul: a hallgatóval a színész testi szervezetének kínos küzkodését igen kellemetlenül érezteti s eként a műélvezet gyötrelemmé válik.« Gyorsan beszélhetünk susogva is: pl. mikor valamit sietve, de titkon közlünk valakivel. Álmunkban magas, halk, szaggatott, lassú hangon beszélünk. Halk és gyönge hangja van a levertségnek, álomlátásnak, haldoklásnak. A nevetés, sírás, zokogás, sikoltás, hörgés, fuldoklás, stb. hangjai a helyzethez, lelkiállapothoz és az ábrázolandó alak jelleméhez mérten sokfélék. E hangok megfelelő hű utánzása gondos megfigyelést, alaposan képzett érzéket, gazdag gyakorlottságot és kifejlődött ízlést igényel. (Vidor Dezső.) yszemelynevy vidor dezső yszemelynevy Vidor Dezső yszemelynevy vidor yszemelynevy dezső yszemelynevy yszemelynevy Vidor yszemelynevy Dezső yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy vidor dezső szin_II.0251.pdf II

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Hang iskolája - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0251.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0251.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/25/25196.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Hang iskolája

Szócikk: Hang iskolája A hangnak három főtulajdonságát kell megkülönböztetnünk, u. ni. tartalmát, terjedelmét és mozgását. Tartalomra nézve a hang erős vagy gyenge, terjedelemre magas vagy mély és mozgásra nézve gyors vagy lassú. E hangmódosulatok kettesével vagy hármasával összeolvaszthatok, miáltal a hang legkülönfélébb változatai állanak elő. Így például beszélhetünk erős-magas, gyenge-lassú, vagy erős-mély-gyors és gyenge­mély-lassú hangon stb. Természetes, hogy e hangmódosulatok mindegyike egymással az ellentétesség miatt nem párosítható. Mert például erős és gyönge, magas és mély vagy gyors és lassú hangon egyidejűen nem lehet beszólni. A hangmódosulatok többfélesége szerint aztán egy másik osztályozás is megalkotható; és pedig lehet az előadás hangja egyhelyen világos, máshelyen sötét, lehet éles vagy tompa, lágy vagy zordon stb. Kétségtelen tehát, hogy e hangok minden változatukban művészileg alkalmazható eszközei a színésznek, akárcsak a különböző színek a festő szolgálatában. Ezért a színésznek hangját oda kell művelnie, hogy képes legyen a fent elősorolt változatok mindegyikén határozottan és tisztán megszólalni. S ha már a színész hangját kellőképpen kifejlesztette, úgy hogy tartalmát, terjedelmét és mozgóképességét minden tekintetben jól ismeri s megfelelőképen tudja kihasználni, akkor előadása mindig biztos lesz s hangja sohasem fogja őt cserben hagyni. A beszédet a legerősebb és legmagasabb hangon is tisztán kell tagolni, valamint világosan és érthetően kell a leghalkabb és legmélyebb hangon is kiejteni. Ez esetben a gyengébb hangú előadás is messzebbre hallható lesz, mint a nem tiszta és nem világos beszédre pazarolt erős hang. Az előadás hangjának az egyes színműfajok küíönfélesége, az alakítandó jellemek életkora, véralkata és változatos életviszonyai szerint, különbözőnek kell len­nie. A szomorú játékban például a hang általában ünnepiesobb, lassúbb, mint a víg színműben. De vigyázni kell, hogy a lassú előadás dagályossá, nehézkessé ne váljék s minden méltósága mellett is a természetes beszéd szigorú betartása legyen irányitónk minden egyes hangunk alkalmazásánál. A megokolatlanul, vagy túlságosan vontatott beszéd az értelmet is zavarja, a cselekvés haladását is gátolja s így a drámai költemény céljával ellenkező hatást idéz elő. Az indulat a hangot emelkedésre és gyorsabb mozgásra készteti; az értelem ellenben nyugodt, közép hangokon szokott nyilvánulni. A mély hang általában lassú menetű, a magas hang többnyire gyors beszéddel jár együtt. Egressy Gábor e hangmódosulatok kapcsán a következőkre figyelmeztet bennünket: »Az erős hang a magassal egyesülten csupán azon pontig mondható művészinek, ameddig benne az öntudat ereje magát, látható megerőltetés nélkül, képes kifejezni. A folytonosan kiáltó beszéd még akkor is bántó, ha lelki tartalommal teljes; mennyivel tűrhetetlenebb, ha üres ordítás; ha a mell üregéből jön, nem pedig a lélek mélyéből. Az erőfeszítés, melyet a legvégső fokú hangnak indokolatlan kierőszakolása elárul: a hallgatóval a színész testi szervezetének kínos küzkodését igen kellemetlenül érezteti s eként a műélvezet gyötrelemmé válik.« Gyorsan beszélhetünk susogva is: pl. mikor valamit sietve, de titkon közlünk valakivel. Álmunkban magas, halk, szaggatott, lassú hangon beszélünk. Halk és gyönge hangja van a levertségnek, álomlátásnak, haldoklásnak. A nevetés, sírás, zokogás, sikoltás, hörgés, fuldoklás, stb. hangjai a helyzethez, lelkiállapothoz és az ábrázolandó alak jelleméhez mérten sokfélék. E hangok megfelelő hű utánzása gondos megfigyelést, alaposan képzett érzéket, gazdag gyakorlottságot és kifejlődött ízlést igényel. (Vidor Dezső.) szin_II.0251.pdf II