Címszó: Kiejtés - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0566.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0566.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26906.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Kiejtés

Szócikk: Kiejtés A kiejtésben egyes betűink hangja se több, se kevesebb ne legyen, mint amennyi azokat egyenkint megilleti. A magyar nyelvben minden betűt ki kell ejteni: nem szabad azokat elnyelni, sem a szótagokat összerántani. A szabálytalan kiejtés szrámazhatik megszokásból, hanyagságból, vagy az illető hangszervek hibás alkotásából. A szokás által elsajátított hibák között a megrögzött tájkiejtés a drámai előadásban oly nagy baj, hogy az a legjelesebb tehetséget is megbénítja. Azonban a szinésznek minden hazai tájszólásmódot kell ismerni: 1-ször azért, mert csak így juthat a maga beszéde minőségének teljes ismeretére, 2-szor azért, hogy szerepe jellemének az illető tájszinezetet alkalmileg megadhassa. 3-szor avégett, hogy saját nyelvérzékét teljesen művelhesse. Tudni kell még, hogy lassu beszéd hanghordozója a magánhangzó: a gyors beszédé a mássalhangzó. A gyorsan beszélőnek tehát szintoly teljesen kell uralkodnia a mássalhagzókon, mint a vontatva beszélőnek a magánhangzókon. Ez mind a két esetben a szokás és hanyagság hibája. Hol természeti hiba va, minő az igen nagy, vagy igen kis nyelv, ott a gyakorlatot sokszorozni kell. A nagy nyelv mozgása nehéz és lassú: a kis nyelvé tulsebes. Ezt tudva, mindenki a szavak gyorsabb és lassubb kiejtésében gyakorolja beszélő szerveit. Ilyen kiejtési hibák még: selypítés különböző fajtái, az s, sz, z. kimondásában, az r betű törése (rácsolás), az l, ly betű nehézkes kiejtése, a g, k felcserélése d-vel, az m felcserélése b-vel, stb. Ezek többnyire a gyermekkorból fennmaradt hibák s azért természeti hibáknak látszanak: azonban folytonos gyakorlat által csaknem mindeniktől meg lehet szabadulni. (Paulay Ede.) (személy) (információ)  szin_II.0566.pdf II

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Kiejtés címszóvég 26906 Szócikk: Kiejtés A kiejtésben egyes betűink hangja se több, se kevesebb ne legyen, mint amennyi azokat egyenkint megilleti. A magyar nyelvben minden betűt ki kell ejteni: nem szabad azokat elnyelni, sem a szótagokat összerántani. A szabálytalan kiejtés szrámazhatik megszokásból, hanyagságból, vagy az illető hangszervek hibás alkotásából. A szokás által elsajátított hibák között a megrögzött tájkiejtés a drámai előadásban oly nagy baj, hogy az a legjelesebb tehetséget is megbénítja. Azonban a szinésznek minden hazai tájszólásmódot kell ismerni: 1-ször azért, mert csak így juthat a maga beszéde minőségének teljes ismeretére, 2-szor azért, hogy szerepe jellemének az illető tájszinezetet alkalmileg megadhassa. 3-szor avégett, hogy saját nyelvérzékét teljesen művelhesse. Tudni kell még, hogy lassu beszéd hanghordozója a magánhangzó: a gyors beszédé a mássalhangzó. A gyorsan beszélőnek tehát szintoly teljesen kell uralkodnia a mássalhagzókon, mint a vontatva beszélőnek a magánhangzókon. Ez mind a két esetben a szokás és hanyagság hibája. Hol természeti hiba va, minő az igen nagy, vagy igen kis nyelv, ott a gyakorlatot sokszorozni kell. A nagy nyelv mozgása nehéz és lassú: a kis nyelvé tulsebes. Ezt tudva, mindenki a szavak gyorsabb és lassubb kiejtésében gyakorolja beszélő szerveit. Ilyen kiejtési hibák még: selypítés különböző fajtái, az s, sz, z. kimondásában, az r betű törése (rácsolás), az l, ly betű nehézkes kiejtése, a g, k felcserélése d-vel, az m felcserélése b-vel, stb. Ezek többnyire a gyermekkorból fennmaradt hibák s azért természeti hibáknak látszanak: azonban folytonos gyakorlat által csaknem mindeniktől meg lehet szabadulni. (Paulay Ede.) yszemelynevy paulay ede yszemelynevy Paulay Ede yszemelynevy paulay yszemelynevy ede yszemelynevy yszemelynevy Paulay yszemelynevy Ede yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy paulay ede szin_II.0566.pdf II

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Kiejtés - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0566.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0566.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/26/26906.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Kiejtés

Szócikk: Kiejtés A kiejtésben egyes betűink hangja se több, se kevesebb ne legyen, mint amennyi azokat egyenkint megilleti. A magyar nyelvben minden betűt ki kell ejteni: nem szabad azokat elnyelni, sem a szótagokat összerántani. A szabálytalan kiejtés szrámazhatik megszokásból, hanyagságból, vagy az illető hangszervek hibás alkotásából. A szokás által elsajátított hibák között a megrögzött tájkiejtés a drámai előadásban oly nagy baj, hogy az a legjelesebb tehetséget is megbénítja. Azonban a szinésznek minden hazai tájszólásmódot kell ismerni: 1-ször azért, mert csak így juthat a maga beszéde minőségének teljes ismeretére, 2-szor azért, hogy szerepe jellemének az illető tájszinezetet alkalmileg megadhassa. 3-szor avégett, hogy saját nyelvérzékét teljesen művelhesse. Tudni kell még, hogy lassu beszéd hanghordozója a magánhangzó: a gyors beszédé a mássalhangzó. A gyorsan beszélőnek tehát szintoly teljesen kell uralkodnia a mássalhagzókon, mint a vontatva beszélőnek a magánhangzókon. Ez mind a két esetben a szokás és hanyagság hibája. Hol természeti hiba va, minő az igen nagy, vagy igen kis nyelv, ott a gyakorlatot sokszorozni kell. A nagy nyelv mozgása nehéz és lassú: a kis nyelvé tulsebes. Ezt tudva, mindenki a szavak gyorsabb és lassubb kiejtésében gyakorolja beszélő szerveit. Ilyen kiejtési hibák még: selypítés különböző fajtái, az s, sz, z. kimondásában, az r betű törése (rácsolás), az l, ly betű nehézkes kiejtése, a g, k felcserélése d-vel, az m felcserélése b-vel, stb. Ezek többnyire a gyermekkorból fennmaradt hibák s azért természeti hibáknak látszanak: azonban folytonos gyakorlat által csaknem mindeniktől meg lehet szabadulni. (Paulay Ede.) szin_II.0566.pdf II