Címszó: Mozgás - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0340.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0340.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/29/29363.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Mozgás

Szócikk: Mozgás Amíg a színésztől nem illúziót kívántak a mozgásban, hanem csak jó nevelést és illemtudást, addig a mozgás tanítása könnyű volt és egyszerű. Csak arra kellett megtanítani a színészt, amit egy jólnevelt embernek tudnia kell és a mozgásra nézve a nevelése be volt fejezve. Mihelyt azonban illúziót kívánunk a színésztől, a kérdés sokkal bonyolultabbá válik, mert hiszen az illúzió követelménye abban áll, hogy a színész mozgásában is mindig szerepéhez alkalmazkodjék, tehát mindig máskép mozogjon. Úgy látszik, hogy a mozgás taníthatósága ezzel szinte illuzóriussá lett, bár az bizonyos, hogy még ilyen körülmények között is marad valami, amit a mozgásban tanulni lehet, sőt tanulni kell. Ez a tanítás azonban jórészt negatív, vagyis nem egyéb, mint leszoktatás. A leszoktatásnak igen nagy jelentősége van a színpadon. Figyeljük meg az embereket az életben, azt fogjuk látni, hogy a mozgásuk rendszerint tökéletlen. A mozgás hibái azonban éppen úgy, mint a beszéd hibái, közelről nem oly feltűnők, alig ítélhetők meg s csakis exponáltabb helyen, mint pl. a színpadon, válnak szembeszökővé. Innen van az, hogy tapasztalt színházi emberek is nagyot tévedhetnek, amíg a színpadon nem láttak valakit. A tanítás negatív része éppen abban áll, hogy felfedezzük a mozgásnak bizonyos sajátosságait és hibáit, amelyek zavarólag hatnak s ezektől az illetőt leszoktatjuk. A mozgásnak elsősorban is karakterisztikusnak kell lennie. Hogy lehet elérni azt, hogy a színész karakterisztikusan mozogjon egy szerepben ? Ez elsősorban is átélés, tehát tehetség dolga. A színész fantáziája segítségével elképzeli az alakot, belehelyezi magát s illúziója oly erős, hogiy a mozgás úgyszólván magától jön, önkénytelenül. Ez a spontán, közvetlen mozgás, amely teljesen megfelel a szövegnek, mert hiszen úgyszólván a szavak csalják ki a színészből. Ezzel szemben a kigondolt és kiszámított mozdulatoknak meg van az a veszedelmük, hogy csináltnak és mesterkéltnek látszanak. Hiba volna azonban ebből mindjárt arra következtetni, hogy a szí­nész csak olyan mozdulatokat használhat, amelyekkel önkénytelenül ád nyomatékot a beszédnek, mert hiszen ez esetben a színész el volna zárva művészetének egyik leggazdagabb forrásától: a megfigyeléstől. Az életből, az emberektől töméíd'eki mozdulatot leshet el a színész, aki éppen úgy, mint az író, akárhányszor benyomások emlékeivel is dolgozik. Minden megfigyelésnek azonban iát kell mennie a vérbe s az ellesett mozdulatnak is spontánul kell hatnia a színpádon, vagyis azt a látszatot kell keltenie, mintha egyenesen a színész lelkéből tört volna elő: tehát végeredményben az ellesett, megfigyelt, kikölcsönzött mozdulatnak is eredetivé kell válnia, mert különben nem természetes, nem közvetlen és így nem is illúziótkeltő. (Dr. Hevesi Sándor.) (személy) szin_III.0340.pdf III

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Mozgás címszóvég 29363 Szócikk: Mozgás Amíg a színésztől nem illúziót kívántak a mozgásban, hanem csak jó nevelést és illemtudást, addig a mozgás tanítása könnyű volt és egyszerű. Csak arra kellett megtanítani a színészt, amit egy jólnevelt embernek tudnia kell és a mozgásra nézve a nevelése be volt fejezve. Mihelyt azonban illúziót kívánunk a színésztől, a kérdés sokkal bonyolultabbá válik, mert hiszen az illúzió követelménye abban áll, hogy a színész mozgásában is mindig szerepéhez alkalmazkodjék, tehát mindig máskép mozogjon. Úgy látszik, hogy a mozgás taníthatósága ezzel szinte illuzóriussá lett, bár az bizonyos, hogy még ilyen körülmények között is marad valami, amit a mozgásban tanulni lehet, sőt tanulni kell. Ez a tanítás azonban jórészt negatív, vagyis nem egyéb, mint leszoktatás. A leszoktatásnak igen nagy jelentősége van a színpadon. Figyeljük meg az embereket az életben, azt fogjuk látni, hogy a mozgásuk rendszerint tökéletlen. A mozgás hibái azonban éppen úgy, mint a beszéd hibái, közelről nem oly feltűnők, alig ítélhetők meg s csakis exponáltabb helyen, mint pl. a színpadon, válnak szembeszökővé. Innen van az, hogy tapasztalt színházi emberek is nagyot tévedhetnek, amíg a színpadon nem láttak valakit. A tanítás negatív része éppen abban áll, hogy felfedezzük a mozgásnak bizonyos sajátosságait és hibáit, amelyek zavarólag hatnak s ezektől az illetőt leszoktatjuk. A mozgásnak elsősorban is karakterisztikusnak kell lennie. Hogy lehet elérni azt, hogy a színész karakterisztikusan mozogjon egy szerepben ? Ez elsősorban is átélés, tehát tehetség dolga. A színész fantáziája segítségével elképzeli az alakot, belehelyezi magát s illúziója oly erős, hogiy a mozgás úgyszólván magától jön, önkénytelenül. Ez a spontán, közvetlen mozgás, amely teljesen megfelel a szövegnek, mert hiszen úgyszólván a szavak csalják ki a színészből. Ezzel szemben a kigondolt és kiszámított mozdulatoknak meg van az a veszedelmük, hogy csináltnak és mesterkéltnek látszanak. Hiba volna azonban ebből mindjárt arra következtetni, hogy a szí­nész csak olyan mozdulatokat használhat, amelyekkel önkénytelenül ád nyomatékot a beszédnek, mert hiszen ez esetben a színész el volna zárva művészetének egyik leggazdagabb forrásától: a megfigyeléstől. Az életből, az emberektől töméíd'eki mozdulatot leshet el a színész, aki éppen úgy, mint az író, akárhányszor benyomások emlékeivel is dolgozik. Minden megfigyelésnek azonban iát kell mennie a vérbe s az ellesett mozdulatnak is spontánul kell hatnia a színpádon, vagyis azt a látszatot kell keltenie, mintha egyenesen a színész lelkéből tört volna elő: tehát végeredményben az ellesett, megfigyelt, kikölcsönzött mozdulatnak is eredetivé kell válnia, mert különben nem természetes, nem közvetlen és így nem is illúziótkeltő. (Dr. Hevesi Sándor.) yszemelynevy dr. hevesi sándor yszemelynevy Dr. Hevesi Sándor yszemelynevy dr. yszemelynevy hevesi yszemelynevy sándor yszemelynevy yszemelynevy Dr. yszemelynevy Hevesi yszemelynevy Sándor yszemelynev yszocikkszerzoy dr. hevesi sándor szin_III.0340.pdf III

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Mozgás - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0340.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0340.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/29/29363.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Mozgás

Szócikk: Mozgás Amíg a színésztől nem illúziót kívántak a mozgásban, hanem csak jó nevelést és illemtudást, addig a mozgás tanítása könnyű volt és egyszerű. Csak arra kellett megtanítani a színészt, amit egy jólnevelt embernek tudnia kell és a mozgásra nézve a nevelése be volt fejezve. Mihelyt azonban illúziót kívánunk a színésztől, a kérdés sokkal bonyolultabbá válik, mert hiszen az illúzió követelménye abban áll, hogy a színész mozgásában is mindig szerepéhez alkalmazkodjék, tehát mindig máskép mozogjon. Úgy látszik, hogy a mozgás taníthatósága ezzel szinte illuzóriussá lett, bár az bizonyos, hogy még ilyen körülmények között is marad valami, amit a mozgásban tanulni lehet, sőt tanulni kell. Ez a tanítás azonban jórészt negatív, vagyis nem egyéb, mint leszoktatás. A leszoktatásnak igen nagy jelentősége van a színpadon. Figyeljük meg az embereket az életben, azt fogjuk látni, hogy a mozgásuk rendszerint tökéletlen. A mozgás hibái azonban éppen úgy, mint a beszéd hibái, közelről nem oly feltűnők, alig ítélhetők meg s csakis exponáltabb helyen, mint pl. a színpadon, válnak szembeszökővé. Innen van az, hogy tapasztalt színházi emberek is nagyot tévedhetnek, amíg a színpadon nem láttak valakit. A tanítás negatív része éppen abban áll, hogy felfedezzük a mozgásnak bizonyos sajátosságait és hibáit, amelyek zavarólag hatnak s ezektől az illetőt leszoktatjuk. A mozgásnak elsősorban is karakterisztikusnak kell lennie. Hogy lehet elérni azt, hogy a színész karakterisztikusan mozogjon egy szerepben ? Ez elsősorban is átélés, tehát tehetség dolga. A színész fantáziája segítségével elképzeli az alakot, belehelyezi magát s illúziója oly erős, hogiy a mozgás úgyszólván magától jön, önkénytelenül. Ez a spontán, közvetlen mozgás, amely teljesen megfelel a szövegnek, mert hiszen úgyszólván a szavak csalják ki a színészből. Ezzel szemben a kigondolt és kiszámított mozdulatoknak meg van az a veszedelmük, hogy csináltnak és mesterkéltnek látszanak. Hiba volna azonban ebből mindjárt arra következtetni, hogy a szí­nész csak olyan mozdulatokat használhat, amelyekkel önkénytelenül ád nyomatékot a beszédnek, mert hiszen ez esetben a színész el volna zárva művészetének egyik leggazdagabb forrásától: a megfigyeléstől. Az életből, az emberektől töméíd'eki mozdulatot leshet el a színész, aki éppen úgy, mint az író, akárhányszor benyomások emlékeivel is dolgozik. Minden megfigyelésnek azonban iát kell mennie a vérbe s az ellesett mozdulatnak is spontánul kell hatnia a színpádon, vagyis azt a látszatot kell keltenie, mintha egyenesen a színész lelkéből tört volna elő: tehát végeredményben az ellesett, megfigyelt, kikölcsönzött mozdulatnak is eredetivé kell válnia, mert különben nem természetes, nem közvetlen és így nem is illúziótkeltő. (Dr. Hevesi Sándor.) szin_III.0340.pdf III