Címszó: Stilus - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0182.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0182.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30953.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Stilus

 

Ugyanígy kezdődő szócikkek: https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/e/530953.htm

 

Szócikk: Stilus görög (nyelv) (információ)  szó, eredetileg „íróvessző-t értettek alatta, művészi értelemben kifejezést, előadási módot jelent, írás és művészetben való ábrázolást. Ha ebben az értelemben akarjuk meghatározni a színművészet stílusát, rögtön belátjuk, hogy a múltban bizonyos tekintetben helytelen felfogás uralkodott; ez irányítja, sajnos, még ma is gyakran a rendezőket és színészeket. Az álpáthosz modorosságában tévelygő régi iskola ugyanis azt hirdette, hogy klasszikus, elmúlt korban játszó darabokban emelkedettebb hang, szerintük „lendület kell. Szokványos szavalásba estek, mihelyt jelmezt öltettek. Pedig — ezt egy kiváló úttörő és ma is kritikán felül álló, zseniális színészünk mondta:— „Antonius ép úgy fújta ki az orrát, akárcsak a mai ember. --Ha pózolunk és torokhangon szavalunk, azzal még nem emelkedtünk a stilus magaslatáig. Az ember mindig ember volt; sőt mennél régebbi korba megyünk vissza, annál egyszerűbb, naivabb embereket találunk. Az ősember aligha értett a ravaszsághoz; a természet gyermekeként: természetes is volt. A mai élet szörnyű harcai teszik az embert inkább raffinálttá s kényszerítik talán arra, hogy másnak mutassa magát, mint amilyen. Hihetőbb, hogy a mai ember affektált, kiszámított cselekedetű, kevésbé ter mészetes, mint a régi korok egyszerű, hiszékeny lénye, tehát minél inkább az ősidőkhöz közelebb él ő alakot visz elénk a művész, annál mesterkéletlenebb, annál kendőzetlenebb legyen ábrázo­lása. Nemes értelemben vett színpadi stilus egy lehet, (ami a szó eredetének is hű értelmezője) s ez: kifejezésre juttatni az író minden gondolatát, a költő szellemében átélni szerepünket. Mert míg elavult szavalásba fullasztottak régen mindent s egy kaptafára húzták az összes klasszikusokat, addig a szerző szellemében való játék minden darabnak önként más-más stílust, veretet ad. Nem helyes az az álmodernitás sem, mely a legnagyob drámai kitörések jeleneteit unalmas, köznapi hangon darálja le; természetes akkor lesz, ha az emberi élet minden kedélyhullámzását úgy és olyan hangon szólaltatja meg a művész, melyet hasonló helyzetben az élet diktál. Gárdonyi (személy) (információ)  „Annuska (cím) című idilljét Gárdonyi (személy) (információ)  szellemében kell átélni, Bródy (személy) (információ)  „Tanítónő-je (cím) Bródy (személy) (információ)  stílusát követeli. Shakespeare (személy) (információ)  örök emberi alakjait a shakespearei (személy) (információ)  gondolat irányítja s Goethe (személy) (információ)  „Egmont-ja (cím) nem dúdolható el ugyanazon az álpáthoszon, ahogy Schiller (személy) (információ)  darabjainál megszokták a régi hisztriók. A darab szellemében kell élni, ábrázolni, játszani s akkor stílusos lesz a színész. Minden egyéb ripacskodás. (L. ott.) (Doktor János.) (személy) (információ)  szin_IV.0182.pdf IV

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Stilus címszóvég 30953 Szócikk: Stilus görög ynyelvy görög ynyelvy görög ynyelvy görög ynyelvy ynyelvy görög ynyelvy ykodvegy szó, eredetileg „íróvessző-t értettek alatta, művészi értelemben kifejezést, előadási módot jelent, írás és művészetben való ábrázolást. Ha ebben az értelemben akarjuk meghatározni a színművészet stílusát, rögtön belátjuk, hogy a múltban bizonyos tekintetben helytelen felfogás uralkodott; ez irányítja, sajnos, még ma is gyakran a rendezőket és színészeket. Az álpáthosz modorosságában tévelygő régi iskola ugyanis azt hirdette, hogy klasszikus, elmúlt korban játszó darabokban emelkedettebb hang, szerintük „lendület kell. Szokványos szavalásba estek, mihelyt jelmezt öltettek. Pedig — ezt egy kiváló úttörő és ma is kritikán felül álló, zseniális színészünk mondta:— „Antonius ép úgy fújta ki az orrát, akárcsak a mai ember. --Ha pózolunk és torokhangon szavalunk, azzal még nem emelkedtünk a stilus magaslatáig. Az ember mindig ember volt; sőt mennél régebbi korba megyünk vissza, annál egyszerűbb, naivabb embereket találunk. Az ősember aligha értett a ravaszsághoz; a természet gyermekeként: természetes is volt. A mai élet szörnyű harcai teszik az embert inkább raffinálttá s kényszerítik talán arra, hogy másnak mutassa magát, mint amilyen. Hihetőbb, hogy a mai ember affektált, kiszámított cselekedetű, kevésbé ter mészetes, mint a régi korok egyszerű, hiszékeny lénye, tehát minél inkább az ősidőkhöz közelebb él ő alakot visz elénk a művész, annál mesterkéletlenebb, annál kendőzetlenebb legyen ábrázo­lása. Nemes értelemben vett színpadi stilus egy lehet, (ami a szó eredetének is hű értelmezője) s ez: kifejezésre juttatni az író minden gondolatát, a költő szellemében átélni szerepünket. Mert míg elavult szavalásba fullasztottak régen mindent s egy kaptafára húzták az összes klasszikusokat, addig a szerző szellemében való játék minden darabnak önként más-más stílust, veretet ad. Nem helyes az az álmodernitás sem, mely a legnagyob drámai kitörések jeleneteit unalmas, köznapi hangon darálja le; természetes akkor lesz, ha az emberi élet minden kedélyhullámzását úgy és olyan hangon szólaltatja meg a művész, melyet hasonló helyzetben az élet diktál. Gárdonyi yszemelynevy gárdonyi yszemelynevy Gárdonyi yszemelynevy gárdonyi yszemelynevy yszemelynevy Gárdonyi yszemelynevy ykodvegy „Annuska ycimy annuska ycimy Annuska ycimy annuska ycimy ycimy Annuska ycimy ykodvegy című idilljét Gárdonyi yszemelynevy gárdonyi yszemelynevy Gárdonyi yszemelynevy gárdonyi yszemelynevy yszemelynevy Gárdonyi yszemelynevy ykodvegy szellemében kell átélni, Bródy yszemelynevy bródy yszemelynevy Bródy yszemelynevy bródy yszemelynevy yszemelynevy Bródy yszemelynevy ykodvegy „Tanítónő-je ycimy tanítónő ycimy Tanítónő ycimy tanítónő ycimy ycimy Tanítónő ycimy ykodvegy Bródy yszemelynevy bródy yszemelynevy Bródy yszemelynevy bródy yszemelynevy yszemelynevy Bródy yszemelynevy ykodvegy stílusát követeli. Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy yszemelynevy Shakespeare yszemelynevy ykodvegy örök emberi alakjait a shakespearei yszemelynevy shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy shakespeare yszemelynevy yszemelynevy shakespeare yszemelynevy ykodvegy gondolat irányítja s Goethe yszemelynevy goethe yszemelynevy Goethe yszemelynevy goethe yszemelynevy yszemelynevy Goethe yszemelynevy ykodvegy „Egmont-ja ycimy egmont ycimy Egmont ycimy egmont ycimy ycimy Egmont ycimy ykodvegy nem dúdolható el ugyanazon az álpáthoszon, ahogy Schiller yszemelynevy schiller yszemelynevy Schiller yszemelynevy schiller yszemelynevy yszemelynevy Schiller yszemelynevy ykodvegy darabjainál megszokták a régi hisztriók. A darab szellemében kell élni, ábrázolni, játszani s akkor stílusos lesz a színész. Minden egyéb ripacskodás. (L. ott.) (Doktor János.) yszemelynevy doktor jános yszemelynevy Doktor János yszemelynevy doktor yszemelynevy jános yszemelynevy yszemelynevy Doktor yszemelynevy János yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy doktor jános szin_IV.0182.pdf IV

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Stilus - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0182.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0182.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30953.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Stilus

Szócikk: Stilus görög szó, eredetileg „íróvessző-t értettek alatta, művészi értelemben kifejezést, előadási módot jelent, írás és művészetben való ábrázolást. Ha ebben az értelemben akarjuk meghatározni a színművészet stílusát, rögtön belátjuk, hogy a múltban bizonyos tekintetben helytelen felfogás uralkodott; ez irányítja, sajnos, még ma is gyakran a rendezőket és színészeket. Az álpáthosz modorosságában tévelygő régi iskola ugyanis azt hirdette, hogy klasszikus, elmúlt korban játszó darabokban emelkedettebb hang, szerintük „lendület kell. Szokványos szavalásba estek, mihelyt jelmezt öltettek. Pedig — ezt egy kiváló úttörő és ma is kritikán felül álló, zseniális színészünk mondta:— „Antonius ép úgy fújta ki az orrát, akárcsak a mai ember. --Ha pózolunk és torokhangon szavalunk, azzal még nem emelkedtünk a stilus magaslatáig. Az ember mindig ember volt; sőt mennél régebbi korba megyünk vissza, annál egyszerűbb, naivabb embereket találunk. Az ősember aligha értett a ravaszsághoz; a természet gyermekeként: természetes is volt. A mai élet szörnyű harcai teszik az embert inkább raffinálttá s kényszerítik talán arra, hogy másnak mutassa magát, mint amilyen. Hihetőbb, hogy a mai ember affektált, kiszámított cselekedetű, kevésbé ter mészetes, mint a régi korok egyszerű, hiszékeny lénye, tehát minél inkább az ősidőkhöz közelebb él ő alakot visz elénk a művész, annál mesterkéletlenebb, annál kendőzetlenebb legyen ábrázo­lása. Nemes értelemben vett színpadi stilus egy lehet, (ami a szó eredetének is hű értelmezője) s ez: kifejezésre juttatni az író minden gondolatát, a költő szellemében átélni szerepünket. Mert míg elavult szavalásba fullasztottak régen mindent s egy kaptafára húzták az összes klasszikusokat, addig a szerző szellemében való játék minden darabnak önként más-más stílust, veretet ad. Nem helyes az az álmodernitás sem, mely a legnagyob drámai kitörések jeleneteit unalmas, köznapi hangon darálja le; természetes akkor lesz, ha az emberi élet minden kedélyhullámzását úgy és olyan hangon szólaltatja meg a művész, melyet hasonló helyzetben az élet diktál. Gárdonyi „Annuska című idilljét Gárdonyi szellemében kell átélni, Bródy „Tanítónő-je Bródy stílusát követeli. Shakespeare örök emberi alakjait a shakespearei gondolat irányítja s Goethe „Egmont-ja nem dúdolható el ugyanazon az álpáthoszon, ahogy Schiller darabjainál megszokták a régi hisztriók. A darab szellemében kell élni, ábrázolni, játszani s akkor stílusos lesz a színész. Minden egyéb ripacskodás. (L. ott.) (Doktor János.) szin_IV.0182.pdf IV