Előszó

Az ezredfordulóra általánossá vált az a - szakemberek által már régóta hangoztatott - felismerés, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok pályára történő felkészítéséből nem hiányozhat a roma gyerekek optimális fejlesztésére vonatkozó tudás. Azonban e "tudás" kimunkálása és beépítése a képzésbe számos nehéz, ma sem megoldott kérdést vet fel: Például
- Mi a tartalma ennek a tudásnak, mennyire sajátos vagy éppen ellenkezőleg: az iskolai munka hatékonyságát növelő, egyébként is kívánatos módszertani kultúra, nevezetesen a differenciált tanítás és a kooperatív tanulás meghonosítását jelenti?
- Vajon mindenkinek, aki a pedagógus pályára készül, kötelezően tanulnia kell-e a roma kultúráról, a romák történeti és társadalmi helyzetéről, vagy csak azoknak, akik erre önként vállalkoznak, esetleg csak azoknak, akiknek iskolájában egy meghatározott százalékot meghaladja a roma gyerekek aránya?
- Milyen formát öltsön a képzés: körülhatárolt kurzusokét vagy a képzés egész menetében, különböző tantárgyakban helyet kapó témakörökét?
- Mennyire kell különböznie a felkészítésnek attól függően, hogy a jövendő pedagógusok milyen iskola(intézmény)típusban végzik majd nevelő-oktató munkájukat?
- A továbbképzés különböző szintjein és formáiban mire kell helyezni a hangsúlyt: az alapképzésből eddig hiányzó elméleti és gyakorlati ismeretek pótlására vagy "roma-pedagógiai", illetve romológus szakértők képzésére?
- Feladata-e a pedagógusképző intézményeknek roma származású fiatalok ösztönzése a tanítói, tanári pályára, bekerülésüket, felkészülésüket esetleg pozitív diszkriminációval segíteni?
Megannyi kikerülhetetlen kérdés. Mérlegelésükre, a válaszok keresésére az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán 2001-2004 között nyílt lehetőségünk A halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok társadalmi integrációjának támogatására létrehívott Phare I-II. projektek keretében. Előbb egy 11 tagú konzorcium koordinátoraként, majd egy szűkebb körű szakmai együttes tagjaként dolgoztunk. Mindkét projekt célja az volt, hogy a pedagógusképzés teljes vertikumában és a különböző szakterületeken dolgozó nevelők, tanárok továbbképzésében kidolgozzuk a roma programok tartalmát, kipróbáljuk azokat, biztosítsunk a résztvevők számára roma gyermekek, fiatalok körében szerzett gyakorlati pedagógiai tapasztalatokat is.

A Karon elindított munka arra megfontolásra épült, hogy az alapképzésben, különösen a 6-12 éves gyermekek nevelésére-oktatására felkészítő tanító-óvóképzésben mindenki számára szükséges a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok hatékony nevelését integráló elméleti és gyakorlati tudás megszerzése. A Kar szakembergárdája - eleinte kissé bizonytalanul, majd a munka előrehaladtával határozottan - úgy foglalt állást, hogy nincs különálló romapedagógia, hanem ismerni kell a különböző roma népcsoportokat (mint más nemzetiségeket is), az óvodai-iskolai munkában tekintettel kell lenni sajátos kultúrájukra (mint az interkulturális nevelés keretében más gyerekcsoportok kultúrájára is), egymás iránti toleranciára kell törekedni (velük kapcsolatban is, mint bárki mással kapcsolatban), fejlesztésükben minél differenciáltabb módon kell hozzájuk közeledni (mint valamennyi tanítványunk esetében) s ki kell használni a kooperatív munkában rejlő lehetőségeket (mint a szélsőségesen individualisztikus magatartás elleni küzdelem egyik eszközének lehetőségeit). E megfontolások alapján átdolgoztuk az alapképzés teljes programját, mindegyik szakunkon, valamennyi tantárgyunkban. A projekt keretében a Karon és a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán kipróbáltuk az új, kibővült programokat, s a tapasztalatok alapján korrigáltuk őket.

Kötetünk e több éves munka eredményeit tartalmazza. Bepillantást enged a kidolgozás folyamatába is. Vannak olyan programok, amelyek korán készültek el, tekintettel arra, hogy a képzés bevezető szakaszában oktatjuk őket, ilyen például a pedagógiai, pszichológiai képzés zöme. Ezek tartalma érvényes, a kapcsolódó irodalom természetesen állandóan frissíthető. (Ebből a szempontból éppen ellentétes a Magyarország története, a Filozófia, etika-, vallás- és művelődéstörténet stúdiumok anyaga. Ezek más koncepcióban készültek: szerzőik a szakirodalomnak szinte teljességre törekvő összegyűjtését is feladatuknak érezték.) Az elkészült programokat másféle különbségek is jellemzik: vannak, amelyek esszéisztikus stílusban inkább az adott tantárgycsoport tanításának jelentőségét fogalmazzák meg a roma gyerekek nevelésével, oktatásával kapcsolatban, s ezért a pedagógusjelöltek szemléletformálásában rendkívül jelentősek (vö. pl. Knausz Imre tanulmánya). Mások szinte evidensnek veszik, hogy az adott műveltségterületen súlyos feladatok várnak a majdani pedagógusokra a roma gyerekek nevelését illetően, ezért arra koncentrálnak, ami az általános programhoz képest (bár abba illeszkedve) specifikus teendőként, tartalmi és módszertani többlet-tudásként szükséges (vö. pl. az anyanyelvi műveltségterület programjához készített kiegészítéseket). Az olvasónak úgy tűnhet, hogy a tanító szak programjai kidolgozottabbak, mint az óvodapedagógus képzésé. Ez részben igaz: idői és személyi korlátok miatt több programrészlet kibontatlan maradt. Ugyanakkor az elkészült programok többsége - helyesen - nem választja mereven szét a két szak programját: a más esetekben is kívánatos szemléletmód itt jobban érvényesül, s a programok kiemelik a 3-12 éves gyermekek neveléséreoktatására történő felkészítés közös vonásait is.

Projekt-munkálatainknak az alapképzési programkészítés adta a gerincét, de nem volt kevésbé fontos a gyakorlati képzési tapasztalatok újjászervezése néhány (budapesti és sárospataki) csoportban, az oktatók képzési-önképzési folyamata, a közoktatásban dolgozó óvodapedagógusok és tanítók számára kidolgozott továbbképzési programok elkészítése és lebonyolítása sem. Az utolsó fejezetben a már akkreditált továbbképzési programokat tesszük közzé.

Napjainkban zajlik a több ciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet kialakítása, ami szükségképpen magával hozza a tanító- és óvóképzés tartalmának megújítását is. Ebben a folyamatban nagyobb figyelmet kaphat a roma gyerekek differenciált nevelésének, oktatásának kérdésköre is. Kötetünket abban a reményben indítjuk útjára, hogy segítséget jelenthet a programalkotás nehéz munkájában.

Budapest, 2005. január
Hunyady Györgyné