« ESZTERGOM VÁRMEGYE ŐSTÖRTÉNETE. Irta Némethy Lajos, v. esperes plébános. KEZDŐLAP

Esztergom vármegye

Tartalomjegyzék

ESZTERGOM VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta Reiszig Ede dr. »

192ESZTERGOM VÁRMEGYE TÖRTÉNETE.
Az Árpádházi korszakot irta Reiszig Ede dr.,
az Anjou-kort Pór Antal, pápai prelátus, esztergomi kanonok,
a vármegye történetének következő részét 1867-ig Reiszig Ede dr.,
a legújabb kort Móricz Zsigmond
I. RÉSZ. A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG.
1. A HONFOGLALÁSTÓL A NEMZETI KIRÁLYSÁG MEGALAPÍTÁSÁIG.
Szlávok és germánok.
A Garam torkolatától nyugatra, valamint vele szemben, túl a Dunán, le a Vértes-hegységig, közvetetlenül a magyarok beköltözködése előtt, a IX. században, szlávok és germánok laktak vegyesen. Ez a vidék, a hol még fennállottak a régi római nagy alkotások, melyeket a népvándorlás viharai sem tudtak megsemmisíteni, s a melyek a honfoglaló magyar nemzetre is hatással voltak, ekkor már a németek fennhatósága alá került. Itt a kereszténység is gyökeret vert, mind a Garamtól nyugatra eső, s a Morva birodalomhoz tartozó részen, mind pedig a Dunántúl.
Pannonia parancsnoka ekkor Arnulf rokona, Luitbold volt, a ki a karinthiai és a bajor részeken is kormányzott, míg a Garamig Swatopluk terjesztette ki hatalmát, a ki haláláig megmaradt a német király egyenrangú, veszélyes ellenfelének. 894-ben bekövetkezett halálával azonban hatalmas birodalma szétfoszlott. Fiai között viszály támadt az apa örökségért, s ezt a németek siettek felhasználni, hogy szláv szomszédaikat adófizetőikké tegyék.
Magyarok.
A magyar nemzet megjelenése azonban rövid idő alatt megváltoztatta a helyzetet. A magyarok 895 őszén ereszkedtek le a Tiszahátra, s 896-ban már egészen a Dunáig nyomultak előre. 896 és 900 között döntötték meg a Morva birodalmat s az utóbbi évben Pannoniát is elfoglalták.
900-ban már a mai Esztergom vármegyének a dunáninneni, valamint a dunántúli része is hatalmukba került. A magyarok már 899-ben, tehát akkor, midőn Itáliába törtek, végigszáguldoztak Pannonián. Útjokat mindenütt a pusztulás jelezte, mely alkalommal a keresztény egyházak is megsemmisültek. A 900 év derekán az egész magyar nemzet átkelt a Dunán és nagyobb harczok nélkül egész a Rábáig hatolt.
Pannonia éjszaki részén, bár e terület gyéren volt lakva, a beköltözködő magyarok néhány szláv falura és germán telepítvényre akadtak. A szlávok egyik főfészke, az egykori római Salva Mansio helyén, a Duna jobbpartján emelkedő, meredek dombon, kétségkívül erődítvény-jelleggel bírt.
Ez a hely a mai Esztergom, mely név valami szláv Stigran-féle elnevezésből alakult, melyet a honfoglalók az itt lakó népektől kölcsönöztek, mely azonban idővel nyelvünkhöz idomult. Még az 1156. évi oklevélben is "Strigranensi suburbio, ... sede" alakjában fordul elő, a franczia Odo de Diogilo azonban már ez időtájt, alkalmasint hallomás útján, Estrigunt-nak nevezi, tehát a közhasználatban már ekkor mai neve lehetett elterjedve, míg az egyház okleveleiben eredeti elnevezését, latinos alakban, (Strigonium), napjainkig fenntartotta. (Pauler Gy.: A Magy. Nemz. Tört., I. 35. és 501. Knauz: Mon. Eccl. Strig. I. 10 7. 110.)
A beköltözködő magyarok az itt talált szlávokat és germánokat nem irtották ki, hanem szolgaságra vetették, meghagyván őket tanyáikon, telepeikben, melyeknek neveit is átvették. Innen maradt fenn azután a sok idegen helynév, még a legmagyarabb vidékeken is.
Ezen az úton haladva, megtalálhatjuk az egykori szláv és germán telepeket a mai Esztergom vármegye területén. Szláv eredetű helynevek: Béla 195mely a szláv belu, (fehér), melléknévből származott; Kirva, eredeti szláv szó, krivu gyökből, annyit tesz, mint ferde, görbe: Piszke, alighanem a szláv pêsek szóból vette nevét, a mely annyit, mint durva szemű homok. A szláv plêsu, (kopasz), szóból alakult a Pilis helynév is.

Az "Eskü kereszt." Erre teszi le a király a koronázáskor az alkotmány megtartására az esküt. (XII. századbeli mű.)

Az u. n. "apostoli kereszt", melyet a koronázáskor a király előtt visznek. (XV. századbeli mű.)
Germán eredetű Kesztölcz, mely az 1169. évi oklevélben Keszthelcz, 1418-ban pedig Kesztheolcz alakban fordul elő; megfelel az elzászi Kestenzholz névnek, mely gesztenyefát jelent. Ó-germán eredetű a Marót név is, mely a Marhold, vagy Marolt névnek egyszerű variánsa. (Borovszky Samu: A Honfogl. Tört. 69-70.)
Az elfoglalt területet a magyarok legott birtokukba vették. A Duna mindkét partja, mely gazdag volt legelőkben, alkalmas letelepülési helyül kínálkozott, de vizeinél fogva is nagyon kedvezett a magyarok ősi foglalkozásának, a halászatnak. A fennmaradt adatok is igazolják, hogy sohasem volt a magyar halászat oly virágzó, mint a honfoglalást követő századokban.
Midőn II. Béla megerősítette a dömösi monostor jogait és kiváltságait, elrendelte, hogy a helembai halászok egy héten át 90, nagybőjt idején pedig mindennap 30, tehát évenként 1200 darab halat tartoznak a monostornak beszolgáltatni, ez az egy adat is mutatja azt a nagy halbőséget, mely a honfoglaló magyarokat a nagy vizekhez csábította.
Nemzetségek.
A vármegye területe, egészen addig, míg a rengetegek kezdődtek, egyaránt alkalmas területül kínálkozott a letelepedésre. Ez az oka, hogy ebben a kis vármegyében aránylag oly sok törzsökös magyar nemzetség nyomaira akadunk, melyek már az első foglalás jogán szereztek birtokokat. Ezek közé tartozik a Baár-Kalán (Bor) nemzetség, melyet a krónikák a hét vezértől származó nemzetségekkel egyenrangúaknak tartanak, sőt Anonymus, Béla király névtelen jegyzője, e nemzetség ősatyját, Ondot, a hét vezér közé sorozza. E nemzetség ősi birtoka az Esztergomból délnyugatra eső Sáp, régebben Úr-Sáp (ma Orsáp puszta) volt; egy 1249-ban kelt oklevél szerint, Pósa fia Nána, e nemzetség sarja, Sápnak, és a nemzetség többi ősi birtokainak ötödrészét bírta. (Karácsonyi János: Magyar Nemzetségek I. 139.)
Szintén az előkelő nemzetségek közé tartozott a Zovárd nem, melyet Kézai, Lél vezértől származtat, míg a névtelen jegyző szerint a nemzetség őse Zovárd, Álmos vezér unokaöcscse volt. E nemzetség a Duna mindkét partján szerzett birtokokat; így övé volt Nyergesújfalu, Karva, Bikal és Radvány, de később még újabb adományokat nyert, így 1267-ben Lábatlanra, 1268-ban Dunamócs egy részére. Kétségtelen ősi nemzetségek közé tartozik a Sártiván-Vecse nem is, melynek ősi fészek a Duna partján, a Karva és Csenke közötti Sártiván, vagy rövidítve, Sartván helység volt; továbbá a Tardos nemzetség, melynek egyik ága, a Torda, Köbölkúton volt birtokos; erről Kézai krónikája is megemlékezik. E nemzetség egy 1266-ban kelt oklevél szerint, Bajót környékén bírt földesúri joggal.
Ősrégi eredetű a Szák nemzetség is, mely II. Géza királytól (1141-1162.) nyert birtokokat Somogy vármegyében. E nemzetség Süttőn, (régente Sédtő), volt birtokos. Sőt még az ősi Koppán (Katapán) nemzetségnek is voltak birtokai Esztergom vármegye területén, nevezetesen Bajom helységben, míg a Szemerék ősi birtokai a vármegye éjszaknyugati szomszédságában terültek el.
A bánhidai véres ütközettől, (907 július 6-án, mely alkalommal a bajor sereg teljesen megsemmisűlt,) számított 90 év alatt mélységes homály borul a vármegye történetére. A külföldi kalandozások számos jó vitéz életébe kerültek, a németországi nagy vereségek letörték a nemzet virágát; egész nemzetségek vesztek el az öldöklő háborúkban. Az elpusztúlt nemzetségek birtokai a fejedelem kezére szállottak, mert csak így tudjuk megmagyarázni, hogy Szent István az ország szívében, Esztergom környékén is nagykiterjedésű javakat adományozott az egyháznak és a jövevény lovagoknak.
A külföldi kalandok alatt számos pap és szerzetes került a magyarok hadifogásába, a kik nagyobb műveltségüknél fogva, kétségkívül hatással voltak uraikra. A kereszténység magva már szét volt hintve Pannoniában.
Géza.
Mikor Géza 972-ben atyját a fővajdaságban követte, a meghódolt szlávok között már mindenütt el volt terjedve a kereszténység. Géza nagyvajda 973-ban megengedte a Piligrim passaui püspöktől küldött papoknak a térítést, sőt néhány év múlva, a háza népével együtt, ő is felvette a keresztséget.
Ekkorra a nagyvajda már áttette székhelyét Esztergomba, Székesfehérvár környékéről, a hol egykor Árpád ütötte fel sátorát.
196Esztergomnak ekkor már várszerű jellege volt. Alkalmasint a római épületmaradványok köveinek felhasználásával, a nagyvajda számára lakóház is épült benne, így a nagyvajda székhelye külsőleg is, a nyugati fejedelmekéhez kezdett hasonlítani; nem csupán sátoros, vagy pusztai hajlék, hanem már fejedelmi udvar volt.
Az utolsó nagyvajda fia, 977 körül, már Esztergomban látta meg a napvilágot. Őt már keresztény módjára nevelték. Erős értelme fogékony volt az új eszmék iránt, melyeket a külfölddel való érintkezés nyújtott, s egész hévvel karolta fel a kereszténység tanait, melyeknek meghonosítása az ő feladata lett.
A nemzet nagy részében azonban még nem vertek mélyebb gyökeret a kereszténység eszméi. A rendszeres térítést Géza nagyvajda fia, István végezte, az olasz papok segélyével. (Pauler Gyula i. m. I. 26.)
Géza nagyvajda utolsó tettei közé tartozott, hogy uralmát fia számára biztosította, és hogy nőt szerzett neki.
István lakodalma idejében, (996), menyasszonyával, Gizella bajor herczegnővel együtt néhány idegen jött be az országba, közöttük a sváb Hunt és Pázmán lovagok, a kik azzal a szándékkal költöztek be, hogy magyarokká lesznek. Hunt és fia, Bény, közel a fejedelmi székhelyhez nyertek birtokokat, nevezetesen a Duna mellett, Csenkét és egy Garam-parti földterületet, mely nevét Bénytől vette, kinek utódai a bozóki apátságot alapították. (Pauler Gyula: A Magyar Nemzet Tört. Szent Istvánig 112. l. Fejér. VII. 5. 102-103.)
Szent István.
Géza vajda halálával (997) fiára, Istvánra szállott a főhatalom, melynek megvédése és érvényesítése érdekében uralkodásának első évében fegyvert kellett ragadnia az elégületlenek ellen. Az ősi hithez és intézményekhez való merev ragaszkodás, az idegenek elleni ellenszenv s mindennemű újításoktól való irtózás már Géza alatt is egyengette az elégületlenség útját, de míg a vasmarkú nagyvajda élt, nem mert, vagy nem tudott kitörni. Az ifjú fejedelem ellen azonban csakhamar lobot vetett a felkelés, melynek élére Tar Zerind fia, s Koppány, alkalmasint valamely nemzetség vezére állott. A lázadok pusztítva, öldökölve rohanták meg István birtokait, sőt Veszprém várát is ostrom alá vették. Istvánt e támadás megdöbbentette, de csakhamar erélyesen szembeszállott a veszedelemmel. Esztergomban, a hol Gizella udvarát tartotta, kitűzte a sárkányölő Szent Györgynek és Szent Mártonnak, Pannonia fiának, zászlaját. Esztergomba eljöttek a bajor vitézek, a kiket a harcz híre, tán István hívása, csődített ide, s a magyarok közül is mindazok, a kik a kereszténységgel s az új intézményekkel rokonszenveztek.
Mielőtt elindultak volna, Hunt és Pázmán, nyugati szokás szerint felkötötte István oldalára a kardot, és ő reájuk lett bízva a fejedelem őrizete is.
A keresztény sereg a Bakony felé vette útját. Veszprém még állott, mikor a felmentő sereg megérkezett. A harcz rendkívül heves volt, de végre is István győzött. A lázadó Koppány vezér hada szétszóratott, maga elesett. István a lázadó vezér testét négy felé vágatta, egyik részét Esztergomba küldte, elrettentő például mindazoknak, a kik a keresztény hit, a fejedelem hatalma és az új intézmények ellen törnek. (Millen. Tört. I. 235. Pauler i. m. I. 30-35).
Koppány leveretése után István főczélja a kereszténység megszilárdítása volt. Új térítőket hívott be az országba. Közöttük volt a német Aschrich apát, (Anasztász), a kit alig néhány év mulva fontos megbízatással küldött a pápához.
A kereszténység megszilárdítása.
István rövid néhány év alatt oly eredményeket ért el a térítés nagy munkájában, hogy a magyar keresztény egyház önálló szervezésére és saját fejedelmi hatalmának elismerésére is gondolhatott. Ama kor egyházi felfogása szerint az országot 12 püspökségre akarta osztani, a püspökök fölé pedig a prímást óhajtotta, mintegy középfokul, közöttük és a pápa között állítani. Prímási székhelyül, egyházi metropolisnak, szülővárosát, az akkori fejedelmi székhelyt választotta, mely akkoriban egyúttal forgalmi középpont is volt. A várból le lehetett látni a Csehországból jövő útra, míg nyugat felől Németországgal a Duna kötötte össze, melynek jobbpartján végigvonúltak az egykori római útak maradványai.
Aschrich küldetése Rómában eredménynyel járt. II. Sylvester pápa mindenben teljesítette István kívánságát. Nemcsak koronát küldött neki, hanem megerősítette mindabban, a mit egyházi téren eddig tett, sőt felhatalmazta, hogy ezentúl püspökséget, plébániákat állíthasson fel s egyházi rendezést is végezhessen.
197Aschrich 1001-ben tért vissza a koronával és a pápa levelével. A pápától kapott koronával István 1001. Boldogasszony napján Esztergomban megkoronáztatta, s az egyház, valamint a magyar nép lelkesedéssel kiáltotta ki királynak.
A koronázás után az új király tanácskozásra hívta egybe az egyházi és világi főembereket, hogy törvényt szabjon velük a nemzetnek. (Pauler i. m. I. 43.) Az egyház szervezésével István király az Esztergomban levő királyi palotát Magyarország prímásának engedte át, maga pedig Székesfehérvárra költözött, mert Konstantinápolyt kivéve, akkoriban sehol a világon nem székelt egy helyen a fejedelem és az egyház főpapja. (Millen. Tört. I. 270.) Esztergom tehát a fejedelmi székhelyből egyházi metropolis lett és az maradt az egész középkoron át.
2. ESZTERGOM VÁRMEGYE ALAKULÁSA.
Várbirtokok.
A keresztény nemzeti királyság megalapításával Szent István az országban levő összes várakat királyiaknak jelentette ki, s azokat a környező királyi birtokok középpontjaivá tette. Szent István ez intézkedésével, az akkor Európaszerte dívó felfogásnak szerzett érvényt, melyhez intézményeiben mindenkor alkalmazkodott. Akkor még az ország kétharmada, beleértve a lakatlan területeket is, a király tulajdona volt. Az utolsó nagyvajdák alatt tömérdek birtok vált uratlanná, miután a nyugateurópai kalandok, gyászos végű hadjáratok alatt egész nemzetségek pusztúltak el.
Szent István tehát ezt a rengeteg birtokot, mely a királyság megalapításával a koronáé lett, könnyebb kezelés czéljából uradalmakra osztotta fel, melyek középpontjává rendszerint a már ekkor meglevő várakat tette. Ily vár volt a szláv fészek, Esztergom, a hova már az utolsó nagyvajda, Géza is áttette székhelyét, tehát akkoriban az egész ország egyik jelentékeny forgalmú helysége, melynek még nagyobb jelentőséget kölcsönzött ama körülmény, hogy első szent királyunk itt látta meg a napvilágot, innen indúlt ki a térítés nagy munkája, az a szellemi fénysugár, mely megjelölte a nemzetnek az útat, a melyet, ha élni akart, követnie kellett.
Esztergom egyike volt ama 45 megyének, (királyi uradalomnak), a melyeket Szent István alapított. Maga a vár természetes középpontja volt ama vidéknek, mely éjszakra, a Duna balpartján, a lakatlan erdőségekig, délre, a Duna jobb partján pedig, a Vértes hegységig terült el. Ennek a királyi uradalomnak területe jóval nagyobb volt a mai Esztergom vármegyénél. Hozzá tartozott a visegrádi vár és környéke, valamint a későbbi Pilis vármegye, mely jóval később keletkezett. Magát a pilisi várat is csak a tatárjárás után emelte IV. Béla király a tatárpusztítás megakadályozására, saját kincsei felhasználásával, a melyet a hozzátartozó vidékkel egyetemben 1259-ben a királynénak örök időre adományozott. (Századok 1871. 391. l.)
Az esztergomi várszerkezet.
Az esztergomi várszerkezettől az okleveles adatok egész 1079-ig nyúlnak vissza. Ebben az évben szerepel az első esztergomi királyi várispán, Gyurka. (Pauler Gyula i. m. 188.) A XII. századból is csupán két megyeispán neve maradt fenn, az egyik Simon, a ki 1156-ban szerepel, a másik Csoba, a ki 1181-1185 között III. Béla király bírótársai közé tartozik, abból az alkalomból, midőn a király egy vasárnap Széna ispán udvarában egy tölgyfa alatt ítélőszéket tartott. (Pauler I. 428.) A tatárjárás előtti korszakból csupán még egy esztergomi ispán nevét őrizték meg az oklevelek, a Szák nembeli Miklósét (Fejér VII. 1., 214.), a ki azonban csak igen rövid ideig, az 1223. évben, viselte e méltóságot, e mellett soproni ispán és a királyné udvarbírája volt, majd ismételten a nádori méltóságot töltötte be.
A várszerkezethez tartozó lakosságnak különféle rangja és kötelezettsége volt. Az előkelők voltak a királyi várjobbágyok, a kik az ispán körül segédkeztek, majd a várszolgák, a kik különféle foglalkozásokkal és kötelezettséggel, szétszórva, az egyes falvakban laktak.
A várszolgák ellenőrzésével a századosok és tizedesek voltak megbízva, olykép, hogy a tizedes körűlbelül a falusi bíró teendőit végezte, a századosok pedig járásonként tartották a falukat számon. (Tagányi Károly: Megyei Önkormányzatunk keletkezése.) Ily századosi tisztet viseltek Szerafin és Pongrácz, a kik a nekik alárendelt esztergom-váraljai udvarnokokkal együtt, 1884-ben, a tihanyi Szent Ányos apátsághoz tartozó udvarnokokról azt állították, hogy ők a király udvarnokai, a kinek szolgálata alól magokat kivonták.
198Az esztergomi várszerkezet azonban korán bomlásnak indúlt. Még Szent István király nagykiterjedésű birtokokat adott az esztergomi egyháznak, kétségkívül a királyi uradalomból. Későbbi uralkodóink sem zárkóztak el az egyház, sőt idővel a világiak részére tett adományoktól, így az esztergomi várszerkezet még a tatárjárás előtti korszakban inkább csak névleg állott már fenn. Ez az oka annak, hogy a XIII. század második feléből, midőn már bővebb okleveles adataink vannak, alig egy-két esztergomi várföldről maradtak adataink.
Az esztergomi várszerkezet főhelye és középpontja Esztergom volt. Imre király 1198-ban a várterületen egy még ki nem épült palotát adott az érseknek, azzal a kikötéssel, hogy szükség esetén a királynak szállást kell adnia. (Knauz i. m. I. 156). IV. Béla király pedig 1239-ben a váralján nagyobb földterületet adományozott, hogy az érsek ott várost építhessen. A többi esztergomi várbirtokról csak a tatárjárás utáni korszakból vannak adataink.
Így 1268-ban a garamszentbenedeki apát, Simon esztergomi várjobbágynak, Kakat, (ma Párkány), nevű birtokán egy eke földet adott, hogy ott megtelepedhessék. Ez a Simon Nyék helységből való volt, a hol tehát esztergomi várföldek voltak. Nyék helység alkalmasint a mai Komárom vármegye területén feküdt, a hol a bányai várnak is voltak tartozékai. (Komárom Vármegye Monogr. 405. l.)
1268-ban IV. Béla király bakók (praeco) és pohárnokok Agár nevű földjét kamarásának, Istvánnak adományozván, a határleírásnál említtetik a pilisi apátság Nyka nevű hegysége és a tarjáni nemesek földje. (Hazai Okmt. VII. 107.) E leírás alapján Agár földjét Bajnától délnyugatra kell keresnünk; a határleírásnál említett Nyka helység nevét a Bajnához tartozó Nyika puszta őrizte meg, ettől nyugatra találjuk a Komárom vármegyei Tarjáni hegységet. A Tarján és Nyika puszta között elterülő erdőség, mely az Agártorok nevét viseli, sejteni engedi Agár föld fekvését. 1270-ben, midőn Moys nádor az esztergomi érseket bizonyos jövedelmek birtokába iktatta, megjegyzi, hogy V. István király Esztergom vármegyét az esztergomi érseknek adományozta. Ennek folytán az a jövedelem, mely eddig a főispáné volt, az esztergomi érsek és a káptalan között oszlott meg. A különben sem erős esztergomi várszerkezet ezzel véget ért.
V. István király az itt lakó várnépet 1272-ben az ország nemesei sorába emelte. Az országos nemesítés ellenére, 1273-ban, külön ily kitűntetésről emlékeznek meg az oklevelek. Ebben az évben ugyanis Bene fiai, Sándor és Gál, a várjobbágyság alól felmentettek, s a Karva (Kerova) helységben levő birtokokat a király nekik örök időre átengedi.
Esztergomi várbirtok volt Epöl falu is, a hol a királyné hadakozó népei laktak még 1284-ben is; e helységben különben már 1270-ben az esztergomi János-vitézek rendje és az esztergomi káptalan szerzett birtokokat. Az utóbbi 1284-ben nyert itt földeket Erzsébet királynétól.
Az esztergomi várbirtok utolsó emlékét III. Endre király 1294. évi adománylevelében találjuk, midőn Muslan földet Simon comesnek adományozván, megjegyzi a király, hogy ez egykor várbirtok volt. E visszapillantás mindenesetre az 1272. év előtti időre vonatkozik. Eme várföld helyét nem sikerült megállapítanunk. Pesty Frigyes szerint (A Várispánságok 209. l.), az a körülmény, hogy a birtokba-iktatást a győri káptalan teljesítette, némi útmutatás e földterület helyére nézve. A cseh betörések megfékezésére idővel a Vág vidékén újabb királyi várak keletkeztek, a XI-XII. század folyamán.
Királyi várak.
Ily kis területen nem lehetett az egyes vármegyéknek annyi földterületet kihasítani, a mennyire szükség volt, így a vágmenti vármegyék, - Sempte, Galgócz, Szolgagyőr, Bánya, - nem alkottak összefüggő egészet, hanem szerteszét feküdtek a szomszéd vármegyék területén. Ez a területi elszórtság idővel még növekedett, mert a várnépek újabb földeket szereztek, melyek azonban kapcsolatban maradtak továbbra is azzal a várral, a melynek népei birtokukba vették. (Pauler Gyula i. m. I. 326.) A galgóczi várnak a mai Esztergom vármegye területén, Ebeden voltak tartozékai. E várföld nyolcz eke terjedelmű volt, (egy eke 120-150 hold), melyet II. Endre király az esztergomi egyháznak adományozott, melynek birtokában IV. Béla király 1237-ben megerősítette.
Galgócz területén idővel egy második vár is létesült. - Szolgagyőr, - így a vármegyét hol Galgócznak, hol Szolgagyőrnek nevezték. Az utóbbi hosszabb életű volt.
199A szolgagyőri vár tartozékai.
A szolgagyőri várhoz a következő birtokok tartoztak: Csolnok. Földjét IV. Béla király alatt Péter, a szolgagyőri tárnokudvarnokok mestere bírta, melyről V. István király 1270-ben, a hithirdető szerzetesrend részére kiadott megerősítő levelében is megemlékezik. (Fejér V. 1. 59.) Raab. IV. László király 1277-ben e földet Zerechmer fiának, Miklós comesnek adományozván, megjegyzi, hogy az adomány tárgyát tevő birtok a királyi tárnoknép, a királynéi udvarnokok és a szolgagyőri várszolgák földjei között feküdt. Sárkány. IV. Béla király Bechend comesnek 1247-ben Sárkány nevű földet adván, elmondja, hogy azt különféle sorsú szolgálmányos népek, ú. m. solymárok, pohárnokok és szolgagyőri szolgálmányosok lakják. Az adománylevél szerint, e helység Béla és Köbölkút között feküdt. Kőhid-Gyarmat. IV. László király 1275-ben a Bormot nevű 3 eke földet, mely Szolgagyőr várához tartozott, az esztergomi káptalannak adományozta. Pesty Frigyes szerint Bormot nem más, mint a mai Gyarmat, mely jelenleg is az esztergomi káptalané, míg a határleírásban a mellette fekvő helységben a mai Gyivára ismerhetünk. (Tagányi Károly czikke a Századok 1882. évfolyamában 389-394. l. - Pesti Frigyes i. m. 451., 478.) Végül a karakói várhoz tartozott Tardos hegység, mely ugyan ma már nem tartozik Esztergom vármegyéhez, de tekintettel arra, hogy évszázadokon át a vármegye kiegészítő részét alkotta, röviden meg kell róla emlékeznünk. Tardost még Imre király adta az esztergomi érseknek, hogy ott a falu jobbágyaival márványköveket fejtessen. (Fejér III. 1., 255.) II. Endre király azonban a szentföldi hadjáratából visszatérvén, (1217), tapasztalta, hogy az esztergomi érsek a királyi várjavak könnyelmű elprédálásának ellene szegűlt; e miatt a király haragját magára vonta, s II. Endre, hogy haragját éreztesse, János érseket száműzetésbe küldötte és Tardos birtokától megfosztotta. 1218-ban azonban az érseket ismét visszafogadta kegyeibe, s Tardos birtokában megerősítette.
A XIII. század elejétől kezdve mindegyre jobban szembetűnő a várszerkezet bomlása, melyet Imre király, de különösen II. Endre zavarteljes kormányzata csak siettetett. IV. Béla király ugyan megkisérlé az elidegenített várjavak visszaszerzését; 1236-ban, tehát a tatárjárás előtti korszakban, megbízza Róbert esztergomi érseket, az érseki megyében levő összes örökségek (kir. várjavak) visszaszerzésével; sőt kívüle még többen, nevezetesen Sebes nyitrai ispán, Rőth András, Szoboszló, Mikcse és Zochet comes is szerepelnek a vármegye területén, hasonló megbízatásban. Mindez intézkedések azonban a várszerkezet teljes felbomlását nem bírták megakadályozni.
Közbejött a tatárpusztítás, mely a királyi javak jogrendjét felforgatta. A tatárpusztítás következtében számos várbirtok vált lakatlanná, melyek eladományozása így könnyebbé vált, s mindegyre jobban szaporította a kötelezettség nélküli birtokosok számát, de ezzel azután a különféle szolgálmányosokat és várnépeket közelebb is hozta egymáshoz.
Ha figyelemmel kísérjük az okleveleket, láthatjuk, hogy a vármegye területén sokféle szolgálmányosok laktak. Voltak közöttük várjobbágyok, királyi és érseki udvarnokok, királynéi hadakozó népek, hírnökök, bakók (praeco), praedialisták, a kik mindnyájan földeket bírtak szolgálataik fejében. A mint azonban ezek lassanként felszabadúltak kötelezettségeik alól, a részükre kiállított adománylevelek alapján új birtokos-osztály keletkezett.
A tatárjárás után hovatovább elhatalmasodó nagybirtokos osztálylyal szemben az ősi nemzetségek elszegényedett sarjai mindegyre jobban érezték a tömörülés szükségét, hogy a küzdelmet sikerrel felvehessék a főurak ellenében. Ebbeli törekvéseikben csakhamar megtalálták szövetségeseiket az egykori várjobbágyokban és azoknak ivadékaikban, mely szövetkezés egy új társadalmi osztály, a köznemesi rend alakúlására vezetett.
E nagy társadalmi átalakúlás mellett a királyi vármegye lassanként megszűnik, hogy helyet adjon a vármegyei önkormányzatnak. A megyeispán főispánná lesz, udvarbírájából pedig az alispáni tisztség fejlődik.
Főispánok.
Esztergom azok közé tartozik, hol ez az átalakulás legelőször végbement. A tatárjárás utáni korszakban már főispánok állanak a vármegye élén, mint 1244-ben A Báncza nembeli Benczencz, István bíboros és praenestei püspök testvére, majd őt követi 1255-ben a Hunt-Pázmán nembeli Jákó s 1264-ben Kozma. 1270-ben IV. Béla király a főispáni méltóságot örökössé tette, s azt a Türje nembeli Fülöp esztergomi érseknek adományozta. Utódai közül Miklósnak 1273-ban a 200következő czíme van a Billege és Vázsony birtokok adományozásáról szóló oklevélben: Venerabili viro Nicolao electo Strigoniensi, aulae nostrae Cancellario perpetuoque comite loci eiusdem; mig Ladomér egy 1279-ben kelt oklevélben ekként nevezi magát: Lodomerius miseratione divina Archi-episcopus Strigoniensis locique eiusdem comes. (gr. Zichy Okmt. I. 32, 43.) Ez időtől kezdve 1848-ig, az esztergomi érsekek egyúttal a vármegye főispánjai voltak. Az árpádházi királyok uralkodása alatt, csupán egy ízben, Gergely érsekkel esett meg, hogy a király - az 1300. év elején, - megfosztotta őt a főispáni méltóságtól.
Terület.
Miként a királyi vármegye külső formái nem változtak, úgy az újonnan alakúlt Esztergom vármegye is nagyjából megegyezett az egykori királyi uradalom területével. Csak némi változást találunk; így éjszakon Farnadot 1233-ban Bars vármegyéhez számítják. Ellenben Kürt egy 1255. évi oklevél szerint Esztergom vármegyéhez tartozik, (Wenzel IX. 368. - Fejér IV. 2., 330.), úgyszintén Guta is, (Knauz i. m. II. 151), viszont Mócs (ma Dunamócs) 1274-ben Komárom vármegyéhez számították. Délre, illetve délkeletre Tardos, 1266-ban, (Wenzel VIII. 156.) Sártvány puszta (Anjouk. Okmt. I. 59.) jelenleg Komárom vármegyéhez tartozó helységeket akkor Esztergomhoz számították.
Esztergom főváros.
Esztergom, az ország fővárosa, a prímási székhely, jelentékenyen fejlődött az Árpádok alatt. Szent István király olasz vendégeket telepített Esztergomba, a kik az alakuló város polgárságának zömét tették. Ezek a vendégek kereskedők, iparosok és mesteremberek voltak, a kik bejövetelük alkalmával szegény emberek lévén, védelemre szorúltak. Szent István készséggel fogadta őket védelmébe, de kikötötte, hogy állandóan Esztergomban kötelesek megmaradni. Szent István Székesfehérvárra tette ugyan székhelyét, de Esztergom azért megmaradt az ország fővárosának és kereskedelmi góczpontjának.
Mint egy XII. századbeli író említi, nagy vagyon halmozódott itt össze. Itt adtak egymásnak találkozót a velenczei és az orosz kereskedők, sőt az örmény kereskedők idővel külön gyarmatot alapítottak Esztergomban. Az olaszokon kívül, a franczia vendégek is külön városrészt foglaltak el. Az utóbbiak leginkább kereskedéssel foglalkoztak. Főkereskedelmi czikk a színes posztó, a selyem és a német vászon volt. Míg belföldről, élő vagy szárított halak, továbbá ökrök, sertések és juhok kerültek a piaczra.
Esztergom a legrégibb erődítéseit kétségkívül olasz polgárainak köszönheti, a kik külön kiváltságos testületet alkottak (villa latinorum). Ezen kívül még németek is laktak a mai belváros területén, s külön hatóság alá tartoztak. E területet 1201-ben árok vette körül, a mint ez Imre király 1201. és 1202. évi okleveleiből is kiviláglik.
Szent István, átadván palotáját az érseknek, új királyi palotát építtetett a városban. A magánosok palotái ellenben, az alsó, vagyis a mai "Víziváros"-ban emelkedtek. Az esztergomi káptalannak is volt háza a latin negyedben, melyet 1242-ben Ádám mester fűszerkereskedő vett bérbe.
A vendégeken kívül, az esztergomi lakosság zömét a királyi udvarnokok és más szolgálmányosok alkották. Külön városrészük volt a kovácsoknak is, a kik az itteni pénzverdében dolgoztak.
A Szent István után következő uralkodók közül leginkább Salamon és III. Béla tartották székhelyüket Esztergomban. III. Béla király alatt, 1188-1198 között, nagy tűzvész pusztított, melynek a székesegyház is áldozatául esett. III. Béla király a várat újjáépíttette, s abba helyezte királyi lakását, mely ha nem is volt oly nagyarányú, mint a párizsi Louvre, a király nagy gazdagsága megengedte, hogy oly fényűzéssel legyen berendezve, mint a melyet az akkori nyugat-európai fejedelmek kifejtettek.
A királyi udvar, - az állandó udvartartás, - mindegyre több embert csábított Esztergomba; a királyi kanczellária berendezése is rászoktatta az embereket, hogy a királyt székhelyén kell felkeresni. Imre király 1201-ben az esztergomi egyháznak teljhatalmú jogot adott az újonnan betelepülők részére, telkek kijelölésére. 1201-1202-ben pedig a Kis-Duna melletti vásárteret, az ott lakó vendégekkel egyetemben, a káptalannak adományozta. IV. Béla király pedig 1239-ben naponkénti vásárjogot adott a városnak.
A tatárpusztítás után IV. Béla király 1249-ben Budára tette át székhelyét, mely alkalommal a királyi palotát az esztergomi érseknek engedte át. Az érsek 201viszont az egész várteret a Szent István első vértanúról nevezett kápolnával együtt, az újonnan települőknek adta. Azonban a polgárok és az egyházi hatóságok között az egyes telkek beépítése miatt folytonos viszályok támadtak, - mire a király a polgároknak az alsó város terén jelölt ki házhelyeket, míg a várat meghagyta az érsek birtokában.
A tatárjárás után a vegyes lakosság összeolvad és egy városi hatóság (biró) alatt tömörül. (Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és a megye multjából). Az érseki, vagy Viziváros IV. Béla király idejében alakul. IV. Béla megengedte Róbert érseknek, (1226-1238), hogy a várhegy tövében fakadó meleg forrás vizétől egész a Veprech nevű érseki toronyig terjedő váraljai területrészen tisztjeit és szolgáit letelepíthesse és ott szombatonként vásárt tarthasson.
A Szenttamáshegy aljában feküdt Sember falu, mely a káptalan birtoka volt, s utóbb Szent-Tamásba olvadt. Egy útczából állott, melynek végében egykoron az Ágostonrendüek monostora 81262) és Szent Annáról czimzett temploma állott fenn. (Villányi Szaniszló i. m. 29. l.)
1255-ben a várat, valamint a várost sánczokkal kerítették körül és tornyokkal erősítették meg.
A tatárjárás után teljesen újraépült város magyar és német részre oszlott. Kiterjedése jóval nagyobb volt Esztergom város jelenlegi területénél; a Dorog helység felé nyúló, "Kőlábak" nevű szántóföldön levő romok sejteni engedik, hogy a város odáig terjedt. Délkeletre esett a várostól Kovácsi helység, melyet I. Károly király, a helység feletti bíráskodási joggal egyetemben, Esztergomnak adományozott. (Rupp Jakab: Magyarország Helyr. Tört. I. 1. 3-6. Pauler Gyula i. m. I. 75. 446-447.)
3. A VÁRMEGYE ÉS A VÁROS SZEREPE A NEMZETI TÖRTÉNELEMBEN AZ ÁRPÁDOK ALATT.
A nemzeti királyság első évtizedében, ama nagy munka közepett, melylyel Szent István a keresztény állam alapjait rakta le, az esztergomi várnépek szinte állandóan fegyverben állottak. A határszéleken a magyarok és németek között szakadatlanúl folyt a harcz, a kisebb becsapások napirenden voltak mindkét részről. 1030 nyarán maga Konrád császár támadt István ellen. Míg hadaival a határszéli megyéket lepte el, addig a szövetségben álló csehek a Duna balpartján, egészen Esztergomig pusztítottak.
Szent István király ekkor minden erejével a németek ellen fordúlt, minek következtében Konrád császár 1031-ben békét kötött. A vármegye területe azonban csak egy évtizedig élvezte a béke áldásait. István halála után Péter került a trónra, a kit az elégületlenek 2041-ben csakhamar elűztek s Aba Sámuelt kiáltották ki királynak.
Péter és Aba Sámuel.
Az elűzött Péter király, a ki bajor földön talált menedéket, 1042 őszén német segélylyel Pozsonynál betört az országba s egészen a Garamig pusztított, de Aba Sámuel közeledtére csakhamar visszavonult.
Az Aba Sámuel ellen támadt elégületlenség következtében III. Henrik 1043 nyarán ismételten betört az országba; fellépését ezúttal siker koronázta. A ménfői csata megtörte Aba Sámuel hatalmát, kinek halálával ismét Péter került a trónra. De Pétert az eddigi szerencsétlenségek nem tették bölcsebbé. Midőn 1045-ben felajánlotta Magyarországot III. Henriknek hűbérűl, a nemzeti ellenhatás elemi erővel tört ki. Az elégületlenek Szár László fiait, Endrét és Leventét hívták be az országba, a kiket a nép mindenfelé kitörő örömmel fogadott.
A felkelés terjedésével Péter király a hozzácsatlakozó hadakkal Esztergom felett, a Nyitra és a Garam folyók között foglalt állást, s bár a felkelők már a táborába is belopóztak, nem mutatott félelmet, hanem átkelt a Dunán és Székesfehérvár felé igyekezett. A felkelők azonban, a kik már az egész Dunántúlt hatalmukba kerítették, csakhamar elvágták menekülő útját. Maga Péter és Endre fogságába került, míg hadát teljesen szétszórták.
I. Endre.
A nemzeti visszahatás nyomán támadt pogány lázadás leverése után I. Endre királynak III. Henrikkel kellett megmérkőznie. III. Henrik 1051-ben újból betört az országba, ezúttal Székesfehérvár felé igyekezett, s egészen a Vértes hegyekig jutott, ott azonban az éhes és fáradt hadának vissza kellett fordulnia.
202I. Béla.
A németek felett kivívott diadal után csak rövid ideig élvezhette Esztergom a béke áldásait. Endrének ugyanis fia született, Salamon, a kinek részére a koronát biztosítani igyekezett. A viszály e miatt csakhamar kitört közötte és fivére, Béla herczeg között, mely küzdelem folyamán Endre trónját és életét veszítette. Endre halálával Béla herczeg lépett a trónra. Béla 1060 deczember 6-án megkoronáztatván magát, a belbéke csakhamar helyreállott, de ekkor hazánkat ismét Németország felől fenyegette veszedelem.
1063 elején az ifjú IV. Henrik gondviselői ismét egy Magyarország elleni hadjárat tervével foglalkoztak. Béla azonban, hogy a vérontást megakadályozza, alkudozásba kezdett bocsátkozni a németekkel.
Mialatt a követek ide-oda jártak, azalatt mindkét részről erélyesen folytak a hadikészülődések; a király, hogy személyesen szervezze az ellentállást, Dömösre jött, honnan a határszélekre akart menni. Mielőtt azonban tovább utazhatott volna, dömösi kúriájában a királyi széke összeroskadt alatta; hívei félholtan vitték az ellenség elé, mely most Mosont vette ostrom alá, s itt, még mielőtt a németek Mosont elfoglalták volna, Béla kiadta lelkét. (Pauler Gyula i. m. I. 144-145.)
Salamon.
Béla halála után, német befolyással Salamon került a trónra, a ki Esztergomot választotta székhelyéül. Béla fiai meghódoltak Salamonnak, de azért bármennyire is igyekeztek az ország jobbjai a király és a herczegek között az egyetértést megszilárdítani, a viszály magva szét volt hintve, melyet Salamon gonoszlelkű tanácsosai, közöttük Vid ispán tőlük telhetőleg növelni igyekeztek.
A kölcsönös bizalmatlanság folytán mind a herczegek, mind Salamon fegyverkeztek. 1073-ban már-már kitört a belháború, de ekkor még egyszer sikerült a kibékülés. A király és Géza herczeg Esztergomban összejöttek, majd mindegyik 8-8 főemberével egy közeli Dunaszigetre hajózott, a hol hosszas tanácskozás után megkötötték a békeszerződést. (Millen. Tört. II. 90.)
I. Géza király.
Az 1074. év elején kardélre került a dolog a király és a herczegek között. A mogyoródi csata az utóbbiaknak biztosította a győzelmet. A nemzet I. Béla fiát, Gézát kiáltotta ki királynak, Salamon pedig Pozsonyba menekült.
IV. Henrik, hogy pártfogoltját ismét visszahelyezze a trónra, 1074 nyarán Pozsony felől betört az országba, s előbb a Garamig, majd Csata és Garamkövesd között átkelvén a folyón, Váczig nyomult előre, de azután, eleség hiján, csakhamar vissza kellett fordulnia; az emberek éhen haltak és a lovak is majdnem mind elpusztúltak, így azután szeptember végére Henrik ismét Wormsban volt. (Millen. Tört. II. 100 lap.)
I. Géza még a mogyoródi csata előtt fogadalmat tett, hogy győzelem esetén szentegyházakat építtet. 1075-ben alapította a garamszentbenedeki monostort, melynek Esztergom vármegyében is több birtokot adományozott.
Szent László.
I. Géza halála után (1077.) az ország Lászlót választotta királylyá. Mivel Salamon a pápa és IV. Henrik között kitört harcz miatt nem remélhetett többé segítséget Németországból, színleg kibékült Lászlóval, de azért folyton mesterkedett ellene, míg végre a király elfogatta és Visegrádon elzáratta. 1083-ban kiszabadúlt fogságából, a mit azzal hálát meg, hogy a bessenyőket betörésre bírta. 1085 után többé nem hozott vészt a hazára; nyom nélkül eltűnt, további sorsát homály fedi. Lászlónak nem lévén utóda, a trónt öcscse, Kálmán örökölte, a kinek azonban ifjabb testvérével, Álmossal kellett megküzdenie. Álmos már Szent László uralkodása alatt előkelő szerepet vitt a közéletben; László király neki szánta a koronát, de Kálmán idősebb lévén, Álmos kénytelen volt helyét neki átengedni.
Kálmán.
A kölcsönös bizalmatlanság következtében, 1098-ban fegyverré került a dolog a testvérek között; bár híveik rábeszélésére ekkor fegyverszünetet kötöttek, Kálmán dalmátországi hadjárata után ismét kitört közöttük a viszály.
A mint a béke nagynehezen helyreállt, Álmos 1108-ban a Szentföldre zarándokolt, majd onnan visszatérve, hogy jóságos cselekedetet gyakoroljon, Esztergom és Visegrád között, Dömösön egyházat és monostort alapított Szent Margit tiszteletére, mely czélra számos birtokot és házhelyeket adományozott. Az építkezések már 1108-ban annyira előrehaladtak, hogy az egyházat fel lehetett szentelni.
A felszentelési ünnepségekre Álmos herczeg meghívta Kálmán királyt is. Környezete azonban valami merénylettől tartván, a felszentelési szertartás 203alatt ébren őrködött Kálmán király életén. Kálmán értesülvén az ellene tervezett merényletről, Álmost el akarta fogatni, de a főpapok rábeszélésére elállott szándékától; Álmos pedig időt nyervén, kimenekült Németországba.
Álmos nem okult a múltakon. Alig fogadta őt Kálmán király vissza, ismét megkezdte fondorlatait, s ezzel annyira felingerelte a királyt maga ellen, hogy ez 1115-ben, az akkori kegyetlen szokásoknak hódolva, Álmost, fiával, a kiskorú Bélával, valamint híveivel, Urossal, Pállal és Vathával együtt elfogatván, mindnyájuknak szemeit kitolatta. (Pauler Gyula i. m. I. 275-279.)
A megvakított Álmost a dömösi monostorába szállították, hol magába mélyedve, a jólelkű szerzetesek oltalma alatt élte egyhangú napjait.
Midőn 1116 február 3-án Kálmán meghalt, Bot fia Benedek, a király utolsó kívánságához híven, megjelent Dömösön, hogy Álmost biztos őrizet alá helyezze. Benedek a vak Álmost künn találta a monostor előtt, a verőfényes téli napon üldögélve. Álmos azonban a lódobogástól rosszat sejtve, bevitette magát a templomba, a szent falaktól remélve oltalmat. De Benedek utána tört, s megragadta Álmost, hogy magával hurczolja. A dulakodás közben az oltár is, melybe Álmos fogódzott, véres lett. A monostor népei megakadályozták, hogy Álmost elhurczolják.
Bot fia Benedek, látva a túlnyomó erőt, kiszakította magát a szerzetesek kezei közül, lóra ült és elvágtatott, de a pilisi erdőben lebukván lováról, nyakát szegte. A hagyomány szerint holttestét a kutyák falták fel. (Pauler Gyula i. m. I. 290-291.)
Bot fia Benedek támadása után Álmos többé nem érezvén Dömösön magát biztonságban, Konstantinápolyba menekült, míg fiát, Bélát a pécsváradi monostorban rejtették el.
II. Béla.
II. István rövid, küzdelemteljes uralkodása után II. Béla foglalta el a trónt, a kit 1131-ben koronáztak meg. Uralkodása elején háborús hírek terjedtek el az országban. Beszélték, hogy a salzburgi érsek, a magyarok portyázó kalandjait megtorlandó, be fog törni az országba és Esztergomig mindent elpusztít. A salzburgi érsek hada helyett azonban csak a követe jött az esztergomi érsekhez. A követ kérdé, fenn akarja-e tartani II. Béla a békét. Feliczián esztergomi érsek rögtön értesítette erről a királyt, a ki megparancsolta, hogy az utolsó portyázások alkalmával, a magyarok által elfoglalt zsákmányt adják vissza a steyeroknak. A németek támadását sikerült II. Bélának elhárítania, de 1132-ben Kálmán király nejének fattyúgyermekével, Borissal gyűlt meg a baja.
II. Béla személyesen vezetett ellene hadat és sikerült Borist a segítségére jött lengyelekkel együtt kiűzni az országból. A mint az országot egyelőre nem fenyegette kültámadás veszélye, II. Béla király 1137 elején Esztergomban, az apáczák szigetén, ott, a hol Szűz Mária egyháza állott, gyűlést tartott, melyen többek között Feliczián esztergomi érsek, Macharius pécsi, Martyrius egri, Péter veszprémi, Walter váradi, Macelinus váczi püspökök, Zacheus püspök, továbbá Fanchal, a király udvari mestere, Máté, újvári (Abaújvár), György, zalai ispánok, Ákos, Domonkos, Dénes, Miksa, Miklós és Ombód előkelő főurak voltak jelen. Ezen a gyűlésen a király második, alig öt éves fiát, Lászlót, boszniai herczeggé nevezte ki.
II. Béla kegyelete atyja iránt akkor is mutatkozott, midőn 1138-ban a dömösi monostort, melyet felépíttetett, de a sok viszontagság miatt be nem fejezhetett, teljesen rendbe hozta.
1138-ban szinte az egész ország előkelőit Dömösön találjuk. Ott voltak Feliczián esztergomi érsek, Pál győri, Péter veszprémi, Macharius pécsi, Macelin váczi, Beszterdi csanádi, Valter váradi püspökök, Fancsal nádor, Cronik fia György alországbíró, Öcsöd fehérvári, Ákos bihari, Máté újvári, a Gutkheled nembeli Márton, zalai ispánok, Egyed, a kis László herczeg káplánja és Ottó fia János, kanczellár. Ez alkalommal a monostor sokféle jószágait, melyekkel Álmos és fia, II. Béla király megajándékozták, írásba foglalták.
II. Géza.
II. Béla utóda, II. Géza uralkodása alatt az átvonúló keresztes hadak foglalkoztatták a város és a vármegye népét. III. Konrád császár 1147. nyarán hajókon vonúlt el Esztergom mellett, míg seregének egy része a szárazon tette meg az útat; útközben mindenfelé pénzt csikart ki a monostoroktól és az egyházaktól.
A császár hadát VII. Lajos franczia király keresztesei követték. II. Géza király Esztergom közelében várta a francziák uralkodóját, a ki kérésére püspökeivel 204és hűbéreseivel áthajózott hozzá. A két uralkodó rövid tanácskozás után barátsággal vált meg egymástól.
A franczia keresztes haddal ment Odo de Diogiolo apát is, a ki e hadjáratról írt művében különösen kiemeli Esztergom város élénk kereskedelmét, a hova "sok tartomány gazdagságát viszik hajón". (Millenn. Tört. II. 282-83.)
III. István.
II. Géza után ismét gyermekkirály, III. István került a trónra. II. Géza testvérei ekkor elérkezettnek látták az időt, hogy ők vegyék kezükbe az uralkodást. A főbb emberek el is fogadták II. Lászlót, Géza testvérét királynak, míg a másik testvérnek, Istvánnak, a vezéri pálcza jutott.
De Lukács esztergomi érsek, - bár magára hagyatva, - erélyesen védte a kiskorú III. István jogát, s mivel Géza testvérét, II. Lászlót megkoronázni vonakodott, a kalocsai érsek végezte a koronázási szertartást, mire Lukács érsek az egész országot egyházi tilalom alá vetette.
II. László megjelenvén Esztergomban, kivont karddal követelte Lukács érsektől az egyházi tilalom visszavonását, de mivel ez nem engedett, tömlöczbe vetette. A fogság azonban nem törte meg az érseket; közben II. László 1163 január 14-én elhalt, mire testvére, IV. István lépett a trónra, a kit Lukács érsek szintén kiátkozott.
IV. István.
Ez alatt a Vértes hegyek aljában, ott, a hol a Csákók ősi birtokai voltak, III. István hívei fegyverkezni kezdtek, de IV. István, még mielőtt nagyobb tevékenységet fejthettek volna ki, szétszórta őket. IV. István ekkor Esztergomba jött, a hol Tamás nádor, Boris boszniai bán, Elos bán, Mikó kalocsai érsek, a pécsi, a csanádi és a váradi püspökök voltak mellette. Ez alkalommal a zágrábi egyház részére megerősítő oklevelet állított ki.
De III. István hívei csakhamar tekintélyes sereget gyűjtöttek egybe, s Esztergom felé közelegtek. E hírre IV. István elhagyta Esztergomot, s Székesfehérvárra igyekezett. Közel Székesfehérvárhoz, 1163 június 19-én csapott össze a két sereg. IV. István teljes vereséget szenvedett, őt magát is elfogták, míg serege teljesen szétszóródott.
A fogoly IV. István, Lukács érsek közbenjárására, visszanyerte ugyan szabadságát, a mit azzal hálált meg, hogy előbb Mánuel görög császárnál, majd pedig I. Frigyesnél keresett segítséget III. István ellen.
1165 április 11-én IV. István elhúnyván, III. Istvánnak többé nem kellett trónkövetelőtől tartania, de azért a Manuel elleni harcz 1167-ig szakadatlanúl folyt. E küzdelem közepett III. Istvánnak kifogyván a pénze, az egyházi birtokokat kezdte elprédálni, püspököket, apátokat és prépostokat nevezett ki és helyezett át, a szentszék tudta és beleegyezése nélkül. Lukács érsek sokszor intette a királyt, de hasztalan; midőn minden kérése és fenyegetése hiábavalónak bizonyúlt, ő reá is kimondta az átkot.
1171-ben III. István és az egyház között helyreállott a béke. A király, alkalmasint Veszprémben, kötelező nyilatkozatot állított ki, hogy többé püspököt, apátot, vagy prépostot az apostoli szentszék tudta nélküle nem tesz, át nem helyez, s széküresedés esetén az egyházi javak kormányzatát nem bízza világiakra.
A király innen Esztergomba ment, a hol Lukács érsek a papság élén nagy ünnepélylyel fogadta s a várba vezette. (Millen. Tört. II. 297.)
1172 elején Welf Henrik szász herczeg nagy kísérettel indúlt a szentföldre. Február közepén Bécsbe érkezett, a honnan Henrik osztrák herczeg, III. István ipja kíséretében, hajókon Esztergomba jött. A határszélen Florentius királyi követ fogadta a fejedelmi vendégeket s elkísérte őket Esztergomba. Alig hogy megérkeztek, III. István márczius 4-én hirtelen meghalt. A gyászhír nagy megdöbbenést keltett országszerte. E nehéz napokban egyedül Lukács érsek őrizte meg hidegvérét és nyugalmát. Míg az elhalt temetését rendezte, azalatt gondoskodott, hogy a keresztesek Florentius kalauzolása mellett tovább folytassák útjokat.
III. Istvánt Esztergomba helyezték örök nyugalomra; királyaink között ő az első, a ki ott van eltemetve. (Millen. Tört. II. 297. és 310.)
III. Béla.
III. István halálának hírére öcscse, Béla, csakhamar itthon termett, de Lukács érseket nem lehetett rávenni arra, hogy őt megkoronázza, mert Béla egykor a magyarok ellen harczolt. III. Sándor pápa közbenjárására azután a kalocsai érsek 1173 január 13-án megkoronázta Bélát, de maga a király is elismerte, 205hogy a kalocsai érsek csak kivételesen koronázhat, melyet Incze pápa is hangsúlyozott 1204-ben, Imre királyhoz intézett levelében.
Lukács érsek az esztergomi várba vonúlt vissza. Csak 1181-ben fordúl ismét elő a király egyik oklevelében, jeléül annak, hogy akkorra kibékült III. Bélával, a ki ez időben már Esztergomban tartotta székhelyét.
III. Béla uralkodása alatt ismét keresztes hadak látogattak el Esztergomba. Ezúttal maga I. Frigyes német császár vonúlt a szentföldre; kíséretében volt Frigyes sváb herczeg is. A német keresztes had május 31-án lépte át az ország határát, honnan Frigyes császár hajókon, a keresztesek pedig a Duna mindkét partján vonúltak a királyi székhely, Esztergom felé. Párkány közelében III. Béla király, második nejének, Margitnak társaságában, nagy kísérettel fogadta császári vendégét. Margit királyné sátrat küldött eléje, akkorát, hogy alig fért el három szekéren; a sátor skárlátposztóval volt fedve, belül hosszában, gyönyörű szőnyeg borította.
III. Béla a Frigyes császárral érkező kereszteseket felhívta a várba, hol két magtárt ajándékozott nekik, telistele liszttel. A keresztesek oly mohósággal rohanták meg, hogy három ember a lisztbe fulladt. (Millen. Tört. II. 329-331.) III. Béla fényes ünnepségeket rendezett vendége tiszteletére. Elvitte Budára, majd négy napon át vadászott vele a pilisi erdőben és a Csepel-szigeten.
Frigyes császár csakhamar felszedte táborát, s az utánajött németekkel és a hozzácsatlakozott magyarokkal tovább folytatta útját Belgrád felé. Alig néhány évvel a német keresztes had fényes fogadtatása után, Esztergomban óriási tűzvész pusztított, melynek a székesegyházi is áldozatúl esett. A leégett székesegyházat 1195-ben állította helyre Jób, esztergomi érsek. (Pauler Gyula, i. m. II. 15.)
Imre.
III. Béla halála után, (1196 április 23.) a trón Imrére, idősebb fiára szállott, a ki atyjához hasonlóan, szintén Esztergomot választotta székhelyéül. Imrének azonban testvérével, Endrével, kellett megküzdenie, a ki az atyjától, egy keresztes hadjáratra örökölt kincseket Imre elleni pártütésre használta fel.
Endre ugyan még 1197-ben kicsikarta Imrétől Szlavonia átengedését, de ezzel nem elégedett meg. 1199-ben újból kitört a belháború, melynek folyamán Imre király, hogy híveit szaporítsa, pazar kézzel osztogatta a várjavakat.
1200 derekán, a pápa közbenjárására sikerült a békét megkötni, de 1203 nyarán Endre ismét pártot ütött. A híres drávaparti jelenet után Imre fivérét, Endrét elfogatván, előbb Kene várába záratta, majd Esztergomba vitette, a hol kemény őrizet alatt tartotta. (Pauler Gyula i. m. II. 43.)
Alig tért vissza a király székvárosába, az esztergomi érseki szék betöltése került napirendre, mely hosszas viszályra szolgáltatott okot. 1204 nyarán meghalt Uron érsek, mire az esztergomi kanonokok, a király előzetes hozzájárúlásával, János kalocsai érseket választották meg. E választás ellen azonban a püspöki kar tagjai, Kalán pécsi, Boleszló váczi, Kalanda veszprémi és János nyitrai püspökök tiltakoztak. De Imre nem sokat törődött a főpapok tiltakozásával. Az éveken át tartó küzdelem aláásta egészségét. Halálát közeledni érezvén, még kivitte, hogy kiskorú fiát, Lászlót, 1204 augusztus 26-án megkoronázzák, sőt Endrét is kieresztette fogságából, s fia mellé, az ország kormányzójává nevezte ki. Többé nem is hagyta el esztergomi palotáját, a hol szeptember derekán utólérte a halál. (Pauler Gyula i. m. II. 47.)
II. Endre.
A gyermekkirály 1205-ben Bécsben elhalálozván, II. Endre teljes nyugalommal fogott az uralomhoz.
III. Incze pápa 1205 őszén az esztergomi érseki szék betöltését is eldöntötte akként, hogy János kalocsai érseket áthelyezte az esztergomi érsekségre. Kalocsai érsekké II. Endre, nejének, meráni Gertrudnak testvérét, Bertholdot nevezte ki, a mibe azonban a pápa csak hosszas utánjárásra, 1209-ben egyezett bele.
Berthold kalocsai érsek minden törekvése oda irányult, hogy az esztergomi érsektől lehetőleg függetlenítse magát. János érsek kénytelen-kelletlen beleegyezett ugyan mindenbe, de az esztergomi káptalan erélyesen tiltakozott az esztergomi érsek jogainak csorbítása ellen. Az elégületlenség különben a királyné és idegen környezete miatt is napról-napra nőtt, s miután Gertrud jármától nem lehetett szabadúlni, a mozgalom egyenesen a királyné életére tört. Az összeesküvők, a kiknek élére Bánk bán nádor, Péter ispán és Simon, Bánk veje állottak, 1213 szeptember 28-án, megrohanták a pilisi erdők közelében, alkalmasint Bajóton, künn a szabad ég alatt, sátrakban tanyázó királynét, s a vele mulató 206idegeneket és Getrudot több vendégével együtt megölték; Berthold kalocsai érseknek, valamint Lipót osztrák herczegnek sikerült megmenekülniök. Gertrud holttestét a pilisi czisztercziáknál tették örök nyugalomra. (Pauler Gyula i. m. II. 69. Millenn. (Tört. II. 380.)
Gertrud halála után II. Endre inkább János esztergomi érsek befolyása alá került, bár némelyek úgy tudták, hogy ő is be volt avatva a gyilkosság tervébe. Midőn 1218-ben II. Endre a szentföldi hadjáratra indúlt, János érseket nevezte ki helytartójává. De az érsek az általános fejetlenség közepett gyengének bizonyúlt e fontos tisztségre. A zavart felhasználva, számos nemes, "a sátán csatlósai", fegyveresen megtámadták az érseket, a kinek menekülnie kellett az országból, a kanonokokat pedig bántalmazták. Csak akkor, midőn az 1217. év vége felé a király visszatért a szentföldről, jött haza az érsek is, a ki eddig külföldön nyomorgott.
II. Endre bőkezűen jutalmazta az érseket a kiállott szenvedéseiért. Visszaadta Tardost, melyet még Imre király adott neki, de II. Endre egy ízben megneheztelvén János érsekre, tőle elvette. A káptalannak pedig jutalmúl Vincz helységet adta Erdélyben, udvarnokaival együtt. (Pauler Gyula i. m. II. 91.) Az általános fejetlenség és belzavarokhoz még elemi csapások is járultak. 1223-ban Esztergom városa ismét leégett s ebben az évben nagy marhavész is volt.
1223-ban János érsek is befejezte viszontagságteljes életét.
Az aranybulla kibocsátása után Béla trónörökös, a köréje csoportosúlt reformpárt élén, 1228-ban hozzálátott az elkótyavetélt várföldek visszaszerzéséhez. E nagy munkában hatalmas támaszt nyert a lüttichi származású Róbert, esztergomi érsekben, a ki főleg a pogány kúnok megtérítésében buzgólkodott. De II. Endre és főleg a környezete, az aranybulla végrehajtásával mit sem gondolt, miután pedig Róbert érsek hasztalan intette az elharapódzott visszaélések megtorlására, 1232 február végén az egész országot egyházi tilalom alá vetette. II. Endre ekkor IX. Gergely pápához fordúlt panaszával, a ki Jakab praenestei bíboros püspököt küldte az országba. A pápai követ megérkeztével a király is nagyobb előzékenységet tanúsított az egyházzal szemben. Róbert érseknek visszaadta a polgári földeket, az esztergomi káptalant pedig visszahelyezte ama tized birtokába, melylyel némely zólyommegyei lakosok régtől fogva tartoztak.
Az egyházzal helyreállott béke a beregi erdőben 1233-ban, Szent István napján kiadott oklevélben jutott külsőképen kifejezésre. Visszatérve beregi útjából, szeptember második felében ismét Esztergomban találjuk a királyt, hol a János lovagrend házában a pápai követ, Róbert érsek és több más egyházi és világi előkelőség jelenlétében, II. Endre újból megerősítette és írásba foglalta a Beregben tett ígéretét, melynél fogva pénz-, adó- és vámhívataloknál többé zsidók és izmaeliták nem alkalmaztatnak. Egyszersmind megállapították azt is, hogy mennyi sót, azaz mennyi pénzt tartozik a király adni évenként az egyes egyházaknak. (Millen. Tört. II. 433.)
A beregi egyezmény végrehajtására vonatkozó tárgyalások azonban sokáig elhúzódtak; a pápai követ már a következő évben panaszkodik, hogy a beregi ígéretek beváltása érdekében mi sem történik, Róbert érsek azonban, a ki ismerte a viszonyokat, tudta, hogy a pénzügyeket a szaraczénok kezéből egyszerre kivenni nem lehet. Béla trónörökös még 1234 február 23-án Esztergomban megígérte a pápai követnek, hogy az ő országrészében minden eretneket, vagy más nem keresztényt, mint izmaelitát, vagy zsidót, ki fog írtani.
IV. Béla.
II. Endre halálával (1235) a trónt IV. Béla foglalván el, az eladományozott királyi várjavak visszakövetelése az egész országban teljes erővel kezdetét vette. Ez az eljárás azonban sok érdeket sértett, úgy hogy rövid idő alatt a pápai udvar tele volt a püspöki kar, a szerzetes-rendek és a János-lovagok panaszaival.
Béla király Esztergomban tartotta székhelyét, itt született 1239 október 16-án a trónörökös, a kit Róbert érsek Szent István emlékére Istvánnak keresztelt.
Tatárjárás.
Alig egy év múlva a közelgő tatárbetörés híre hozta forrongásba a kedélyeket. Kiev eleste után a mongol áradat csakugyan feltartóztathatatlanúl közelgett hazánk felé. Az 1241. év elején már az egész ország fegyverkezett. Farsang végén maga Béla király is elhagyván Esztergomot, Budára tette át székhelyét, oda hívta a főpapokat és a főurakat, valamint a várnépeket. Az új esztergomi érsek, Mátyás is, a ki a gyászos végű muhi csatában halt meg, eljött Budára.
207A tatárbetörés hírére IV. Béla sietve magához parancsolta esztergomi vitézeit; ezeket előbb Pestre rendelte, majd ők is elmentek a muhi táborba, hol vitézül küzdve, elestek.
A tatárok csak 1242 február hó elején jöttek át a Dunántúlra. Kádán a tatárok egyik vezére előbb Óbudát égette fel, majd innen Esztergom felé vette útját, s útközben a pilisi cziszterczia-apátságot is felgyújtotta. (Békefi Remig: A pilisi apáts. tört. I. 244.) Esztergom ekkorra már meg volt erősítve sánczokkal, fatornyokkal, bástyákkal és mély árkokkal.
A városban gazdag polgárok, franczia és olasz kereskedők laktak, de rajtok kívül még erős őrség is volt.
A tatárok, a mint a város előtt termettek, 30 nagy hajító-gépet állítottak fel, melyekből éjjel-nappal szünet nélkül szórták a köveket a tornyokra és a házakra; azalatt a foglyok ezrei hordták a rőzsét és a földet az árkok kitöltésére. A városbeliek, látva, hogy a falakat és a fatornyokat többé nem védhetik, felgyújtották a külvárosokat és a kőházakban, a palotákban vonták meg magokat.
A tatárok, haragjukban, a miért elestek a gazdag zsákmánytól, faczölöpökkel kerítették körül a várost, hogy senki se menekülhessen, azután megtámadták és egyenként megvették a palotákat, nem kegyelmezve az előkelő úri asszonyoknak sem, a kik - valami háromszázan, - önként felajánlották magukat a tatár vezéreknek. Az egész városból csak mintegy 15-en menekültek meg. Egyedül a vár állott még, melybe a magyarok közül is sokan menekültek. E várban az arragoniai származású Simon ispán parancsolt, mellette Bertram testvére és sok szerszámíjász (kézi hajító, fegyveres vitéz), a kik különösen nagy szolgálatot tettek a vár védelménél. Kádán nem igen erőszakolta az ostromot, hanem csakhamar elvonúlt a hősileg védett vár alól s előbb Székesfehérvár felé vonúlt, majd a király üldözésére sietett. A tatárok visszavonúlásának hírére IV. Béla király a János-lovagok és a Brebiri nemesek társaságában visszatért a tengerpartról az országba, (Pauler Gyula i. m. I. 232. Millenn. Tört. II. 498.), s első gondja az ország védelme volt.
A tatárpusztítás a bástyás városok és várak hiánya tette oly rettenetessé. Azért a király a tatárdúlás utáni években úgy intézkedett, hogy az érsek és a polgárság Esztergomban, a várban lakjék. Az esztergomi polgárok, tehát, a kik átélték a tatárdúlást, felvonúltak a Kis-Duna mellől, a hegyre.
Telepítések.
A megfogyott lakosság szaporítása czéljából a király a latin földről számos új vendéget telepített le Esztergomban; még tulajdon palotájáról is lemondott, hogy vendégeit jobban elhelyezze. De a vár csakhamar szűknek bizonyúlt a vendégek befogadására. A polgárok és az érsek, valamint a káptalan között napirenden voltak a viszályok a házhelyek és a telkek kijelölése miatt, míg végre IV. Béla is beleegyezett a polgárok ama kívánságába, hogy ismét a régi város helyén, a Duna mellett telepedjenek le. (Pauler Gyula i. m. II. 258.) A pénzügyi viszonyok rendezésével újra előtérbe lépett a zsidók letelepedése is. IV. Béla szabadalmakkal ruházta fel őket, meghagyván a városoknak, hogy velük úgy bánjanak, mint vendégekkel. A tatárjárás után Esztergomban is számos zsidó család telepedett le, sőt külön zsidó-utcza (városrész) alakúlt.
A tatárjárás után az esztergomi érseki szék sokáig betöltetlen maradt.
Kevéssel azután, hogy IV. Béla visszatért, a pápa Báncza Istvánt nevezte ki az esztergomi egyházmegye kormányzójává, a kinek egyúttal bíbornoki kalapot adott. Az esztergomi káptalan azonban Benedek kalocsai érseket jelölte az esztergomi érseki székre, a kit IV. Béla is óhajtott, de a pápa a maga jelöltjéhez ragaszkodott. Hosszú ideig tartó tárgyalások után végre a szentszék engedett. IV. Incze 1254-ben áthelyezte Benedeket az esztergomi érsekségbe, Báncza István pedig az érsekség jövedelméből 300 márkát kapott évenként.
IV. Bélát ezután hosszabb időre a fiával, István ifjabb királylyal kitört viszály tartotta lekötve, melynek folyamán, hogy híveinek hűségét biztosítsa, pazar kézzel osztogatta a várjavakat.
1265-ben végre létrejött a béke az apa és a fia között, mely után mindketten ismét bőkezűen jutalmazták híveiket a várbirtokokból. De a nemesség ezzel nem elégedett meg, újabb biztosítékokat követelt, miután az "arany bulla" legtöbb rendelkezésére közel félszázad alatt elavúlt.
1267-ben az ország nemesei Esztergom mellett gyűlést tartván, azzal a kéréssel járúltak IV. Béla király és fia elé, hogy erősítsék meg szabadságukat 208és kiváltságukat, melyeket még Szent István királytól nyertek. IV. Béla és fia, István teljesítették e kérést és az "arany bulla" legfontosabb intézkedéseit tíz pontban egybefoglalva, kiváltságlevélben kiadták az egybegyűlteknek.
1269-ben nagy csapás érte Béla királyt. Hasonnevű fia, a ki mindenkor szeretettel ragaszkodott hozzá, elhúnyt. A királyi herczeget Esztergomban, a minoriták templomában temették el, a hova IV. Béla is temetkezni kívánt. Kívánsága szerint rövid idő múlva teljesedett is; 1270-ben Nyúlszigeten (Szent Margit-sziget) utólérte a halál. (Pauler Gyula i. m. II. 357.)
V. István.
Béla utóda, V. István király, trónraléptével az esztergomi egyháznak azzal akart kedveskedni, hogy 1270-ben az érseknek örök időre az esztergomi ispánságot, a káptalannak pedig Epelt, - a mai epöli majort, - adományozta. Alig temették el Mária királynőt, IV. Béla özvegyét az esztergomi minoriták templomába, Fülöp érsek az alatt az ürügy alatt, hogy a királyi család hült tetemeinek a székesegyházban van a helyük, Béla király, Mária királyné és Béla herczeg tetemeit átvitette a székesegyházba. De a minoriták a pápához fordúltak, a kinek döntése következtében a sokat hányatott holttesteket ismét visszavitték a minoriták templomába, a hol másodízben eltemették. (Pauler Gyula i. m. II. 363.)
Az II. Ottokár elleni háború befejeztével (1271) V. István figyelme ismét a belügyekre, különösen pedig a birtokállapotok rendezésére irányúlt.
1272-ben kiküldte Sixtus esztergomi olvasó-kanonokot a királyi udvarnokok birtokviszonyainak szabályozására. Ugyanez évben Fülöp esztergomi érsek is panaszt emelt a királynál, hogy IV. Béla halála után konyhanagyja, pecsenyeforgatója, s más szolganépe elhagyván az esztergomi egyházat, szanaszét kóborolnak az országban, azon mesterkedvén, hogy az ország nemeseinek sorába jussanak.
V. István megvizsgáltatván az érsek panaszát, elrendelte a megszökött érseki szolgálmányosoknak országszerte leendő köröztetését, melylyel a nádort bízta meg, kimondván, hogy az érsek népei senki másnak nem szolgálhatnak.
Kevéssel utóbb, hogy V. István elhúnyt, Fülöp esztergomi érsek is elköltözött az élők sorából. Ekkor a Kán nembeli Miklós, erdélyi nagyprépost, Erzsébet királyné kegyencze, az érseki szék elnyerésére törekedvén, miután az esztergomi káptalannal magát megválasztatta, átvette az érseki birtokokat. De nem sokáig bitorolta az érsekség javait, mert 1273 végével a kormány élére került új emberek, Joakim és Németújvári Henrik bán, mindent elkövettek, hogy megfoszszák az érsekségtől. Az esztergomi káptalan, mely az ellene elkövetett erőszakoskodások miatt csupán kénytelenségből választotta meg a Kán nembeli Miklóst érsekké, szinte fellélekzett, hogy megszabadúlhatott a bitorlótól. Érsekké ekkor Benedek budai prépostot választotta meg, a kit IV. László király 1274-ben megerősített.
Időközben az ország kormányában is lényeges változás állott be. Joakimot kibuktatták ellenségei a főhatalomból, mire hívei, a Henrik fiak fellázadtak. E lázadás következtében az 1275-76. év telén az egész Dunántúl folyt a polgárháború. IV. László a Henrik fiak ellen intézett hadjáratai folyamán 1276 márczius közepén Esztergomban tartózkodott.
IV. László.
1276 nyarán a király kibékült a Henrik fiakkal, a kik ismét a hatalom birtokába jutottak, s Henrik fia Miklós nádor, Iván tárnokmester, Joakim pedig Szlavónia bánja lett. De ez az állapot nem tartott sokáig, mert 1277-ben IV. László elérvén a törvényes kort, átvette az uralkodást, ezzel ismét Erzsébet anyakirályné befolyása kerekedett felül. Ép ez időtájt halt meg Benedek, az esztergomi érsek. A káptalan Henrik fia Péter veszprémi püspököt akarta helyébe megválasztani, de a Kán nembeli Miklós, a ki 1277-ben ismét visszakerült az udvarhoz, fegyveres erővel elfoglalta az érsekséget. A neki nem tetsző kanonokat elkergette, mire a többiek belenyugodtak a változtathatatlanba, s így 1277 végén ismét ő lett a választott esztergomi érsek. A morvamezei csata, (1278), mely II. Otakár hatalmát megsemmisítette, sem hozott az országra áldást. Még ebben az évben a Huntpázmán nembeli Kázmér fiak kezdtek garázdálkodni; különösen a mai Esztergom vármegyének dunáninneni részén elterülő egyházi birtokokat pusztították. Ezt megsínylették az esztergomi János-lovagok is, a kik teljesen elszegényedtek. (Pauler Gyula i. m. II. 449.) A pápa, főleg az egyházi téren tapasztalható bajok orvoslása végett, 1279-ben Fülöp fermói püspököt küldte követként az országba, a ki elsősorban az esztergomi érsekség 209ügyeit kívánta rendbe hozni, melynek kormányát ideiglenesen Ladomér püspök vette át. A pápai követ a megtartott vizsgálat eredményekép Miklóst elmozdította az esztergomi érsekségtől, s a káptalannak okozott károk megtérítése fejében 600 márka megfizetésére kötelezte. A Kán nembeli Miklós eleinte habozott, de miután az egész főpapi kar elfordúlt tőle, megadta magát.
A pápa Ladomért nevezte ki esztergomi érsekké, Kán nembeli Miklós pedig, a ki síma modorával teljesen megnyerte a pápai követet a maga részére, megmaradt a királyi udvarban, és ott továbbra is megtartotta befolyását.
Mivel azonban IV. László király a pápai követnek tett ígéretét megszegte, tovább folytatván erkölcstelen életmódját, megtörtént a szakítás közötte és az egyház között; az egész ország egyházi átok alá jutott. Ép ekkor halt meg a Kán nembeli Miklós prépost, a ki halálát közeledni érezvén, azt a kívánságát fejezte ki, hogy holttestét vigyék a pápai követ elé.
A pápai követ, a ki ez időtájt Esztergomban időzött, ismervén azt a végzetes befolyást, melyet Miklós prépost a gyermekkirályra gyakorolt, mint minden bajnak okozóját, a bélpoklosok temetőjébe rendelte temettetni. A tömeg értesülvén ez intézkedésről, a temetőbe tódult; útközben az a hír kapott szárnyra, hogy ki követ dob Miklós prépost holttestére, az búcsúban részesül a legátustól. Több sem kellett a népnek, mely a sírkertben levő, még eltemetetlen holttetem köré csoportosúlva, mindegyre sűrűbben dobálta rá a köveket. Rövid idő alatt a holttest fölött oly kőhalmaz emelkedett, mely egy ház magasságát is meghaladta. IV. László, a mint megtudta, miként bántak el kedves emberének holttestével, felette megharagudott a pápai követre, a kit fogságba vetett.
A pápai követ fogsága nagy felháborodást keltett az egyháziak sorában. De Finta erdélyi vajda és a Barsa nembeli Lóránt nem engedték, hogy a dolgok ennyire elfajúljanak, hanem csakhamar kezet fogtak az ország más előkelőségeivel, s magát a királyt is fogságba vetették.
Az 1280. év elején végre béke jött létre a király környezete és az egyház között. A kúnok szabadon bocsátották a pápai követet, a ki ekkor ismét visszatért Esztergomba, hol 1281 őszéig tartózkodott, mikor hazatért Rómába.
A pápai követ távozása után ismét a kúnok befolyása jutott előtérbe, bár a Monoszló nembeli Ladomér esztergomi érsek tapintatos fellépésével meg tudta nyerni a királyt és környezetét. Ladomér nemcsak arról a 400 márkáról mondott le, melyet az anyakirályné tartozott volna Fülöp esztergomi érsek megkárosításáért az esztergomi egyháznak fizetni, de megegyezett a Huntpázmán nembeli Ábrahám fia Tamással is, a ki az egyháznak 3000 márka kárt okozott; de kibékülvén vele, megelégedett 300 márka kártérítéssel is. Viszont IV. László király ez engedékenységet 1283-ban újabb adományokkal jutalmazta. (Pauler Gyula i. m. II. 493.)
1285-ben a tatárok törtek be az országba, de csak a vármegyének dunáninneni részeiben pusztítottak; a lakosság mindenütt felkelvén ellenük, csakhamar kiverte őket.
Mialatt a Dunántúl ismét a polgárháború dühöngött, IV. László, kedvelt kúnjainak társaságában, teljesen az érzéki élvezeteknek adta magát.
Nejének, a szicziliai királyleánynak szomorú sorsa, a kit Nyúlszigeten elzáratott, csakhamar felkeltette a külföldi udvarok részvétét, melyek felszólították Ladomér érseket, hogy szabadítsa ki a királynét lealázó helyzetéből. Ladomér fellépésének meg lett a foganatja, a királyné börtönének ajtai 1287-ben megnyíltak, s Esztergomban rangjához mért fogadtatásban részesült.
1288-ban IV. László előbb Budára jött, majd onnan Esztergom vidékére utazott, a hol - miként kanczellárja mondta, - a múlt kihágásaiból kijózanodva, kibékült Ladomér érsekkel; ennek jeléül 1288 márczius 21-én az esztergomi egyháznak több rendbeli adományt tett.
1288 június 5-én ismét Esztergomban találjuk IV. László királyt, mely alkalommal a nyúlszigeti apáczák összes jogait és birtokait megerősítette.
Ekkoriban a cseh Zawiša lovag is Esztergomban tartózkodott, a ki V. István leányát, Erzsébetet nőül vette. Az új mátkapár a lakodalom után hosszabb ideig volt a királyné vendége Esztergomban.
De IV. László király ezután sem javúlt meg. Nejét Esztergomban hagyva, tovább folytatta kicsapongó életmódját, míg végre elérte a végzete; 1290. július 10-én kedvelt kúnjai orozva meggyilkolták.
210Eközben azonban mindegyre folyt a belháború; különösen az esztergomi érsek birtokai voltak kitéve a pusztításoknak, melyeket a Huntpázmán nembeli Kázmér fia Lampert feldúlt, vagy felégetett.
IV. László halálának hírére Ladomér esztergomi érsek két esztergomi Vilmos-rendű szerzetest küldött Bécsbe, hogy az ott tartózkodó utolsó Árpádivadékot a trónra meghívják.
III. Endre.
III. Endre, nehogy az osztrák herczeg akadályokat gördítsen trónfoglalása elé, barátruhába öltözve, titkon elhagyta Bécset, s miután szerencsésen eljutott az ország határáig, a hol már várták hívei, velük Székesfehérvárra ment, s ott az érsek királylyá koronázta. A koronázás után Óbudára országgyűlést hirdetett, melynek befejeztével a király Esztergomba jött, hol szept. 9-én találjuk; innen a Felvidékre, majd Erdélybe utazott.
Míg III. Endre azon fáradozott, hogy személyes megjelenésével az urakat megnyerje a maga részére, azalatt mindazok, a kik a zavarteljes időket saját önző czéljaikra akarták felhasználni, szinte megszakítás nélkül folytatták rablókalandjaikat.
A Duna balpartján, az Esztergommal átellenben fekvő vidéket, főleg a Huntpázmán nembeli Kázmér fiak, László, Lampert és István pusztították.
Az esztergomi egyháznak okozott károkért, azután 1294-ben Kéménd és Bény birtokaikat ítélte meg az országbíró, kárpótlásul az esztergomi érsek javára. Ladomérnak azonban benn a városban is meggyűlt a baja a polgárokkal, a kik a városi palánkon belűl lakó érseki, káptalani és más papi népeket a saját joghatóságuk alá igyekeztek vonni. III. Endre király személyesen jött el Esztergomba, hogy az ellentéteket kiegyenlítse.
1294 közepén végre megtörtént a megegyezés. Ladomér érsek mindennemű pénzbírságot és büntetést elengedett a polgároknak, sőt hosszas rábeszélés után az egyházi átok alól is feloldozta őket. (Pauler Gyula i. m. II. 571.) De már 1294 szept. 14-én 15 mészárost, a káptalannak okozott károkért, kiközösített az egyházból, meghagyván a városi és a kerületi papságnak, hogy ezt az ítéletet szokott módon tegyék közzé.
Midőn 1296-ban III. Endre király Győrön át a pártütő Henrik fiak megfékezésére indúlt, vele ment Ladomér érsek is, a király lelkes híve.
A Henrik fiak megfékezése után Ladomér érseket ismét Esztergomban találjuk. 1297-ben III. Endre király, "lelki és testi épségére", az esztergomi egyház közepén levő régi Mária-oltár helyébe, a templom éjszaki oldalába illesztett kápolnában új oltárt alapított és annak fenntartására Nagymaros dézsmáját rendelte.
Az 1298. év első napjaiban meghalt Ladomér érsek, kiben a király egyik legodaadóbb hívét vesztette el. Utódává Bicske Botond fia Gergely, fehérvári prépostot választották meg, de a választás nem találkozott mindenütt tetszéssel; a püspöki kar inkább János, kalocsai érsek körül csoportosúlt, a ki ez időtől kezdve a papság vezére lett.
A mily rendíthetetlen híve volt Ladomér az Árpádoknak, ép oly kevéssé számíthatott III. Endre király Gergely érsekre.
Gergely érsek, teljesen a szentszék befolyása alatt állván, ha kezdetben nyíltan nem is támogatta a magyar trónra igényt tartó Anjoukat, állást nem mert foglalni, ezért nem is ment el az 1298. év augusztus havának elejére, Pestre hirdetett országgyűlésre. VII. Bonifácz pápa pedig, tekintettel az ország hangulatára, az érsekválasztást függőben hagyta, de 1299 január 28-án Bicskei Gergelyt kinevezte az esztergomi érsekség kormányzójává.
Az Anjouk mindinkább fenyegető fellépése következtében, az ellentét a király és Gergely érsek között egyre élesebbé vált. Gergely választott érsek az 1299. évi országgyűlésen szintén nem jelent meg; maga helyett követeket küldött, a kik a királyt az országgyűlésen az érseki javak háborgatásával vádolták. A főpapi kar tagjai, különösen az erdélyi püspök, mindent elkövettek az ellentétek kiegyenlítésére, de miután minden törekvésük hasztalannak bizonyúlt, Imre váradi püspök a pápához folyamodott, elmondván, miként viselte magát az érsek a koronás király, a püspöki kar és az országgyűléssel szemben. Kiemeli a püspök azt is, hogy Gergely érsek, mint az Anjou-párt egyik oszlopos tagja, a pártütőkhöz csatlakozott.
III. Endre király csakhamar mélyebben érezteté haragját Gergely érsekkel szemben. A székesfehérvári gyűlés után, Demeter pozsonyi és zólyomi főispánt, 213Aba Amádét, az új nádort, a Divék nembeli Barleust és Iroszlót Esztergom elfoglalására küldte, a kik azt 1300 január 29-én rohammal elfoglalták. De III. Endre ezzel nem elégedett meg, s nem csupán az érsekségi javak haszonélvezetétől fosztotta meg Gergely érseket, hanem elmozdította Esztergom vármegye főispánságától is.

Bizánczi arany békecsók-tábla és ereklye tartó a XI. századból.

Oszlopfő-maradványok az elpusztult Szép-templomból. (XII. század.)

Töredék a Szép-templomból. (XII. század.)

Esztergomi latinusok pecsétje. (XII. század.)
Még mire egyet fordúlt volna az esztendő, III. Endre is elköltözött az élők sorából. (1301 január 14.)
Az Árpádok kihaltával, egy évtizedet meghaladó időn át, dühöngő belháborúk Esztergom város fejlődését egy időre megakasztották, de az Anjouk uralmának megszilárdúltával az ősi prímási székhely visszanyerte régi fényét és a fejlődés magas fokára emelkedett.
4. AZ EGYHÁZ AZ ÁRPÁDOK ALATT.
A koronázással tető alá került Szent István nagy műve, a melyet fenntartani és továbbfejleszteni első sorban az által alapított esztergomi érsekség feladata lett.
Midőn Szent István király kiragadta a térítést Pilgrim, passaui püspök kezéből, hogy azt önállóan vezesse, a Szent Benedek-rend tagjai lettek neki leghűbb munkatársai. Soraikból kerültek ki az első egyházfejedelmek is.
Történetíróink egy része Sebestyént tartja az első esztergomi érseknek, a ki a pannonhalmi monostorból került a főpásztori székbe; 1007-ben már Aschrich volt a magyarok érseke, a ki a bambergi püspökség alapító-levelében is meg van említve. (Millen. II. 240.) Őt követte Domonkos érsek, a ki 1037-ben a bakonybéli apátság alapító levelében szerepel. Szent István, az apostolok számát véve alapúl, 12 püspökséget akart alapítani, azonban halálakor ez a szám még nem volt teljes.
Az érseki székhely, Esztergom, a Duna jobbpartján feküdt, de az egyházmegye a balparton terült el, nyugatra és éjszakra, az ország határáig, míg Esztergomból délre a veszprémi püspökség kezdődött.
Így az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a mai Esztergom vármegye dunáninneni része egyházi tekintetben az esztergomi érsek, a dunántúli része pedig a veszprémi püspökség alá tartozott.
A veszprémi püspökség kiterjedéséről Esztergom vármegyében a pápai tizedjegyzékben találunk adatokat. E szerint a budai főesperességhez a következő plébániák tartoztak a mai Esztergom vármegyéből: Bajót, Csolnok, Dág, Epöl, Mogyorós (Mogyorósbánya), Nova villa (Nyergesújfalu), Sáp (Orsáp, ma Nagysáp.)
Az érseki birtokok.
Szent István király az esztergomi érseknek külsőleg is nagyobb tekintélyt kívánt adni, egyházmegyéjének nagyobb kiterjedése és jelentékeny birtokadományok révén. Azonban az esztergomi érsek legbecsesebb birtokai a középkorban nem a mai Esztergom vármegyében területek el. A szomszéd Hont, Bars, Nyitra, Komárom, stb. vármegyékben sokkal több és nagyobb kiterjedésű birtokai voltak az érseknek, melyekről bízvást feltehető, hogy első szent királyunk adományából jutottak az érsek birtokába, addig a mai Esztergom vármegye területén lévő birtokok túlnyomó része, kimutathatólag csak később jutott az érsek kezébe.
Ennek oka leginkább abban rejlik, hogy akkoriban Esztergom vidékén kevés volt a fejedelmi birtok és az uratlan föld; ez a vidék akkor már sűrűn lakott, s az egyes nemzetségektől megszállott terület volt. Összegezve a rendelkezésünkre álló adatokat, az esztergomi érsek a következő helységekben volt birtokos az árpádházi királyok alatt, a mai Esztergom vármegyében: Bucs. 1208-ban már az érsek birtokában találjuk. Farnad. 1283-ban Ladomér érsek szerezte Báncza Tamás mestertől. Kéménd; e birtokot 1292-ben kártérítésül nyerte az érsek Kázmér fia Ugron comestől. Kőhidgyarmat. 1295-ben részben az érseké, később a káptalan birtokába került. Muzsla; részben királyi adomány alapján bírta az érsek, részben Benedek érsek szerezte 1257-ben vétel útján. Nagyölved; 1295-ben már az érsek birtoka. Nána; 1228-ban kelt oklevélben találkozunk első ízben az esztergomi egyház itteni birtokaival, a melyek a Nána nemzetségi javaktól voltak elkülönítve. Németszőgyén. Az érsekség legrégibb birtokainak egyike. 1291-ben Ladomér érsek az itteni német vendégek részére plébániát alapított. Párkány (Kakath) vámját II. Géza király 1157-ben adományozta 214a főegyháznak. Tardos, egykor szintén Esztergom vármegyéhez tartozott; márványbányáit még Imre király (1196-1204.) adományozta az érseknek. (Fejér III. 1., 255.)
Az esztergomi főkáptalan.
Az esztergomi főkáptalan - miként ezt az 1397. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv is hangsúlyozza, - egyidős az érsekséggel, de csak 1103-ban találkozunk az első nagyprépost, 1143-ban az első kanonok nevével. Az első főkáptalan Szent István király idejében a benczésekből alakult. A XI. és XII. századokban a káptalan tagjai még közösen egy monostorban éltek. E monostort a Szent István vértanúról czímzett templom mellett kell keresnünk; ennek az épületnek a kiegészítő része volt az érseki székház, a melynek déli végében állott az érseknek átengedett királyi palota. Ettől délkeletre feküdt a mons kathedralis, vagyis a Szent-Adalbert bazilika. (Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye multjából. 8. l.) Kezdetben a káptalan igen szegényen volt ellátva. Martyrius érsek 1156-ban 70 falu tizedét engedte át a káptalannak, hogy tagjai abból maguknak estebédet szerezzenek. III. Béla király, kinek figyelmét az egyház minden baja magára vonta, 1174-ben az esztergomi piaczvám két részét, 1188-ban a harmadik részét is odaadta a káptalannak. Imre király utóbb a hiányzó negyedet is megadta a káptalannak, valamint az egész vásárt a hozzátartozó házakkal együtt. János érsek, a kit a káptalan egyhangúlag ültetett az érseki székbe, 1208 és 1209-ben Bulcs, Szemere, Mócs és Nyék helységeket, 1211-ben a nagyszombati érseki jövedelmet engedte át a káptalannak. 1222-ben II. Endre király a dunai kikötő királyi vámját, melyet Kakaton szedtek, a Dunán lehajózó külföldi kereskedők árúi után, adta az érseknek és a káptalannak. A káptalan azonban e jószágokat nem bírta zavartalanúl. 1217-ben II. Endre király szentföldi hadjárata alatt, az elhatalmasodó főurak s más kalandorok, a kik felhasználva a zavaros időket, szabadon garázdálkodtak, akkor, a midőn János érseknek is menekülnie kellett az országból, megrohanták a káptalan birtokait és azokat hatalmasúl elfoglalták.
II. Endre, visszatérve a szentföldi hadjáratából, a káptalant, a trón iránt tanúsított hűségének jutalmául gazdagon megajándékozta, (Fejér III. 2., 19.), de utóbb Róbert érsekkel támadt viszálya miatt a káptalant is megfosztotta birtokaitól, melyeket 1232-ben adott vissza, midőn az esztergomi érsekkel kibékült.
A tatárjárás alatt a káptalan birtokai nagyrészt elpusztúltak. A káptalan tagjai, a kik alkalmasint a várban kerestek menedéket, túlélték a tatárpusztítást. Így Tamás esztergomi prépost 1243-ban a pápa megbízásából megerősíti az újonnan választott győri püspököt főpásztori méltóságában.
Báncza István, 1242-től választott esztergomi érsek, a későbbi bíbornok, több ízben kimutatta az esztergomi káptalan iránti jóakaratát; még mielőtt eltávozott volna Magyarországból, 1252-ben Szent Luczia oltárát alapította, melynek fenntartására Úrkútja nevű birtokát adta a káptalannak.
V. István 1270-ben, atyjának lelki üdvéért, a kit Esztergomban temettek el, a város adójának két részét adta a káptalannak.
IV. László király sem feledkezett meg a káptalanról. 1274-ben Esztergomban jártában, több oklevelet állított ki a káptalan részére.
László uralkodása alatt a káptalan vétel útján is gyarapítja birtokait. Így 1275-ben megveszi Ugron tárnokmester esztergomi palotáját. III. Endre uralkodása alatt a pártütők ismét sok kárt okoztak az esztergomi egyháznak; azokból a pusztításokból, amelyeket a Huntpázmán nembeli Kázmér fiai és más békétlenek az esztergomi érsek jószágain elkövettek, a káptalan is kivette részét.
Ladomér érsek halála után a káptalan, - mint láttuk, - Bicskei Botond fia Gergely, fehérvári prépostot választotta érsekké, a ki nem haladt előre nyomdokain, hanem eleinte hallgatag, majd nyíltan a trónkövetelő Anjouk szolgálatába szegődött.
Mivel az érseknek az esztergomi káptalan tagjai között is voltak hívei, e miatt a káptalant is hűtlenségről gyanúsították. Midőn III. Endre király 1300-ban Gergely érseket megfosztotta javaitól, a káptalan nagy palotáját is elvették a kanonokoktól, de a káptalan csakhamar tisztázta magát, a király visszafogadta kegyeibe, s régi szabadalmait megerősítette. (Balics Lajos: A róm. kath. egyház története. II. 164., 199-204., 238., 356., 491-95. l.)
Káptalani birtokok.
A káptalan a következő helyeken volt birtokos a mai Esztergom vármegyében: Bárt, Libád és Gyiva; e három birtokot a káptalan vétel útján szerezte 215Szőlödi Péter fia Hunt-tól a XIII. század végén. Csév; 1287-ben csere útján szerezte a káptalan a Hunt-Pázmán nemzetségtől. Dorog; 1287-ben nyerte a káptalan a Hunt-Pázmán nembeli Lamperttől és ennek fiától; Kázmértől. Ebed; itt 1250-ben Muzslai Benétől és Jakabtól szerez a káptalan birtokokat, később 1285-ben egy halastavat is szerez a káptalan. Epöl; 1284-ben Erzsébet királynétól nyeri adományúl. Kesztölcz; e birtokot már a XIII. században bírta a káptalan; az ide vonatkozó adománylevél 1304-ben, midőn Venczel király Esztergomot megtámadta, megsemmisült. Kakat, (Párkány); az itteni kikötővámot II. Endre király 1215-ben adományozta a káptalannak. A székeskáptalanon kívül, a XIII. század második felében a Csurla nembeli Fülöp érsek - Szent István vértanú tiszteletére, - még egy másik káptalan létesítésén fáradozott, s ebbeli törekvéseiben jelentékeny támogatást nyert a székeskáptalan tagjai sorában, a kik közül Sixtus mester olvasó-kanonok 1272 november 20-án tett végrendeletében Hetény nevű birtokát az esztergomi egyházra hagyván, megjegyzi, hogy a mennyiben az érsek megvalósítaná ama dícséretes szándékát, mely szerint a Szent István vértanú kápolnájához 12 kanonoki állást létesít, s az állásokat kellő javadalommal ellátja, ez esetben birtokát a káptalanra hagyja.
Hasonlóan intézkedett Bálint éneklőkanonok Kis-Keszi nevű birtokára nézve. Fülöp érsek közbejött halála azonban a káptalan megalapítását hosszú időre elodázta.
Egyházi intézmények.
A káptalanon kívül a következő egyházi intézmények létesültek Esztergom területén:
A B. Szűz esztergommegyei apátsága.
A Boldogságos Szűz esztergommezei apátsága. Az egyháztörténetírók egyhangú állítása szerint 1169-ben alapíttatott. Okleveles adataink azonban csak 1291-től kezdve vannak erről az apátságról. A Szente-Mágócs nemzetség volt a kegyura, de a kegyúri jog veszendőbe ment. 1291-ben Mihály nádor, István mester pécsi éneklőkanonok, Tamás boszniai püspök és a nemzetség többi tagjai Domonkos comesnek és Belusnak felhatalmazást adtak, hogy a monostor kegyúri jogát visszaszerezzék. (Balics Lajos i. m. II. 2., 234-35.)
Esztergomvidéki Benedek rend.
Esztergomvidéki Benedekrendi apátság. Erről az apátságról közvetetlen okleveles adataink nincsenek. Valószínűleg a pilisi erdőben állott; emlékét az ottani "Benedek"-Völgy őrizte meg számunkra, hol a tatárpusztítás után IV. Béla király vadászkastélyt építtetett, mely utóbb a pálosoknak adott. (Balics Lajos i. m. II. 2. 169-70.)
Szt.-György vértanú zöldmezei prépostsága.
Szent-György vértanú zöldmezei prépostsága és káptalanja. A város déli részén, a mostani Szent-Györgymező városrészben állott. Alapítója ismeretlen. 1230-ban már fennállott, ebben az évben ugyanis Deodat, a szent-györgyi prépostság kanonokja földet vásárol. IV. Incze pápa 1243-ban ez egyház prépostját bízta meg az újonnan megválasztott kalocsai érseknek, Benedeknek megerősítésével. Az első ismert prépost, kinek nevét megőrizték az oklevelek, Péter, 1258-59-ben viselte e méltóságot. Utódai közül a következők nevei ismeretesek: Ábrahám (1264), Karacsin (1271) egyúttal székesegyházi főesperes, Imre (1297-98) szintén székesegyházi főesperes, 1298-ban mint pápai bíró ítélkezik egy ügyben.
Szt. Tamás vértanú hegyfoki prépostsága és káptalana.
Szent Tamás vértanúról nev. hegyfoki prépostság és káptalan. Az esztergomi vár tőszomszédságában, kelet felé emelkedő Szent-Tamás nevű halmon épült. Már Imre király idejében fennállott, első ismert prépostja, Benedek (1209-1210), egyúttal a főkáptalan tagja is volt. Prépostja több ízben nyer megbízatást a szentszéktől. Nevezetesen III. Honorius pápa 1222-ben a váczi főesperes elleni vádak megvizsgálására küldi ki, 1230-ban Ubald prépost, Jakab mester, orvos és a szenttamási prépostság kanonokja, a pannonhalmi apát és a veszprémi káptalan között felmerült vitás ügyben intézkednek. Utódai közül a következőknek neveit ismerjük: Endre (1255), Renold, vagy Reymond (1271), Benedek (1285), Mihály mester, IV. László uralkodásának végszakában. Tamás mester (1291-1294), a ki Páduában tanúlt, őt követi Ferencz (1294) és Urkund (1297.) III. Endre király a prépostság jobbágyainak 1290-ben vásártartási és az esztergomi piaczon vámszedési jogot engedélyezett. 1291-ben a prépostság a Komárom megyei Isa nevű helységet nyeri cserébe az ópesti piaczvám feléért, a nyúlszigeti apáczáktól. III. Endre királynak egy 1294. évi oklevele szerint a prépostságnak Esztergom városában is voltak ingatlanai. (Balics. i. m. II. 2., 64-65., 131., 202. Rupp J. i. m. I. 1.)
216Szt. Margit vértanúról cz. dömösi prépostság.
Szent Margit vértanúról czímzett dömösi prépostság. Eredetileg az esztergomi káptalan birtoka volt. Alapítási évét 1107-re tehetjük. A monostort I. Géza király fia, a szerencsétlen sorsú Álmos herczeg építtette, a hol menhelyet talált a megpróbáltatás napjaiban, s a hová temetkezni is kívánt. A monostor építését azonban csak II. Béla és neje, Ilona fejezték be. Béla király, atyja, Álmos herczeg emléke iránti tiszteletből 1138-ban, Saul prépost idejében, gazdagon megajándékozta a monostort és rendezte birtokügyeit, a mint ezt az ez évi alapítólevél is igazolja. Az alapító-levél szerint a prépostságnak 59 faluja volt, melyekben 761 szolga lakott. Ezek kötelességszerűen adtak évenként a prépostnak 1522 juhot, ugyanannyi köböl lisztet, ugyanannyi csöbör sert és 761 mázsa sót. A prépostságnak ezenkívül 5 halastava és 68 szőleje volt, továbbá 69 szőlőmívese, 3 malma, 14 bodnárja és 3 hálókészítője.
Saul prépost utódai közül az alábbiak nevét őrizték meg az oklevelek; 1156-ban Macharius prépost nevével találkozunk. 1236 táján Jób dékán indít pert Pongrácz fia Lampert ellen, a miért a prépostság Csepel nevű földjét elfoglalta. 1246-ban a Csurla nemzetségből származott Fülöp ült a prépostságban, a ki azonban csakhamar magasabb egyházi méltóságokra emelkedett; előbb zágrábi püspök, majd 1262 óta esztergomi érsek lett. 1264-ben Sol mester, Ochuz, veszprémi főispán testvérét találjuk a dömösi prépostságban. Alatta a prépostság birtokviszonyai igen kedvezőtlenekké váltak; 1277-ben kénytelen volt az Olkuchar nevű birtokot elzálogosítani. 1297-ben a tizedfizetés miatt hosszú per folyt a prépostság és a veszprémi püspök között. 1298-ban III. Endre király visszaadván a marosi lakosoktól elvett s az egész Dunára szóló vizahalászati jogot, felemlíti, hogy a prépostság Szent Margit tiszteletére alapíttatott. A tatárjárás alatt a monostor elpusztúlt, de csakhamar helyreállíttatván, egész a török hódoltságig fennállott. (Balics Lajos i. m. II. 2., 61-64., 436-37. Rupp J. I. 1.)
A B. Szűzről nev. bényi prépostság.
A Boldogságos Szűzről nevezett bényi premontrei rendű prépostság, melyet a Hunt-Pázmán nemzetség bényi ágából származott Amadé 1217 előtt alapított, a ki, még mielőtt II. Endre királyt elkísérte volna a szentföldi hadjáratra, Kéménd falut adta a monostornak. Amadé comes fia, István, 1273 táján elhalálozván, végrendeletileg Kéméndet, a vele átellenben fekvő Páldot, továbbá Garamvezekényt és Kondéjban egy szőlőt s egy malmot hagyományozott a monostornak. A prépostság eleinte az esztergomi Szent-István prépostság alá tartozott, de ettől 1294-ben elszakadván, a Sion-hegyi apátság alá jutott.
Esztergom városa területén, az Árpádházi királyok korszakában, a Szent-Ágoston rendűek, a Dömések, a Ferencz-rendűek, továbbá a Templomos és a János-lovagok, a Szent Lázár-rend, végül a Szent Klára-rendű apáczák monostorairól vannak okleveles adataink.
A Szt. Ágoston r. remeték monostora.
A Szent Ágoston-rendű remeték Szent Annáról nevezett monostora, hihetőleg IV. Béla király uralkodása alatt létesült. 1262-ben Herman comes az Esztergom vármegyei Dág helységet adta a monostornak, mely adományt IV. Béla király is megerősítette. A rend eleintén hihetőleg valamely szerény hajlékban vonta meg magát. Sixtus mester esztergomi olvasó-kanonok 1272-ben végrendeletileg Fülöp esztergomi érseknek hagyta a komárommegyei Hetény nevű birtokát, azzal a feltétellel, hogy halála után annak birtokosa 20 girát tartozik adni a Szent-Anna monostor újjáépítésére. 1281-ben IV. László király az örmények földjét adományozta e rendnek monostorépítés czéljaira Esztergomban. 1284-ben a remeték Munkádon kaptak rétet Benedek comestől; ennek fiai 1287-ben szőlőt adtak a monostornak. 1290-ben a szerzetesek megnagyobbították monostorukat, a hol iskolákat tartottak fenn; III. Endre király megengedte nekik, hogy a theologián kívül, más művészetek számára is építhessenek hajlékot.
Ama kor zavaros viszonyai következtében Ladomér érsek még 1384-ben megengedte a szerzeteseknek, hogy ellenséges támadások elől a Szent Vid esztergomi egyházába, vagy az előhegyi bazilikába meneküljenek. (Rupp J. i. m. I, 25. - Balics Lajos i. m. II. 2., 374.)
A Domokos-rend esztergomi monostora.
A Domokos-rend Szent Katalinról nevezett esztergomi monostora a rend legrégibb magyarországi házainak egyike. A Domonkos-rend 1221 táján költözött be hazánkba, s az esztergomi rendház 1231-ben már fennállott; ebben az évben ugyanis Bors comes neje, Anna asszony, e rendháznak hagyta II. Béla királytól kapott födeles billikomát. A rendház a városon kívül völgyben, azon a helyen állott, a hol, egy 1291-ben kelt okírat szerint szükség esetén vásárokat tartottak. A rendház 217még a tatárjárás előtt nagy tekintélyre tett szert. IX. Gergely pápa 1234-ben meghagyta az esztergomi rendház perjelének, hogy ha II. Endre király ígéretének eleget tesz, a boszniai püspökkel együtt, oldozza fel az egyházi átok alól. A XIII. század második felében a rendház könyvtárral is bírt, melynek gyarapítására László mester, esztergomi kanonok, 1277-ben végrendeletileg több munkát hagyományozott. (Balics Lajos i. m. II. 2., 269., 270. - Rupp. J. i. m. I. 1., 25.)
A Szt. Ferencz-rend.
A Szent Ferencz-rend még a tatárjárás előtti időben telepedett le Esztergomban. Maga a rend alapítója küldte az első szerzeteseket, 1228-ban hazánkba. 1234-ben már Esztergomban is le voltak telepedve. Nagy Boldogasszonyról nevezett monostorukat hihetőleg IV. Béla király segélyével építették fel, a ki e rend iránt különös előszeretettel viseltetett. A monostor 1242-ben szintén áldozatúl esett a tatárok dühének. IV. Béla 1247-ben a Kis-Duna közelében épített nekik monostort és templomot, mely 1269-ben már készen állott. IV. Bélát e templomban temették el, de Fülöp esztergomi érsek a holttestet onnan elvitetvén, a székesegyházban helyeztette el; csak 1275-ben, X. Gergely pápa rendeletére kerültek vissza a királyi hamvak az előbbi nyugvóhelyükre. A rendháznak könyvtára is volt. László esztergomi olvasó-kanonok 1277-ben végrendeletileg több munkát hagyományozott a monostornak. (Balics Lajos II. 2., 259-362. Rupp J. i. m. I. 1., 29.)
A Ferencz-rendűeknek ezenkívül még egy monostoruk volt Esztergomban, mely Szent Lászlóról, később Szent Keresztről neveztetett el. Ez a monostor, mely ha az előbbinél nem régibb, mindenesetre azzal egykorú, a vízivárosban, Szent László egyháza mellett állott fenn és pedig már 1238-ban, a miről Thúróczi krónikája is megemlékezik.
A pálos rend.
A pálos-rendet IV. Béla király telepítette a Dömöshöz közel eső "Benedek-völgye" nevű erdős völgybe, hol a király vadászkastélya állott, melyet 1263-ban a Szent-Kereszten lakó pálosoknak adományozott. A pálosok legott hozzáfogtak a Szent Lélekről nevezett monostoruk építéséhez, a melyet IV. László király támogatásával fejeztek be. (Rupp. J. I. 1., 38.)
A jeruzsálemi Szt. János lovagok.
A jeruzsálemi Szent János lovagokat II. Géza király telepítette le Esztergomban, az 1141-1161 közötti időben, midőn nekik a Kis-Duna mentén az Abony nevű földteret adományozta és a pilisi erdőből naponként öt szekér fát rendelt. III. Béla alatt a rend Magyarországon már véglegesen szervezkedett. Midőn Orbán pápa 1187-ben a rend alapító-levelét megerősítette, az esztergomi háznak már hat fiókja volt, közöttük Tát, a hol a lovagok egy 1272. évi határjáró levél szerint, birtokosok voltak. Az esztergomi lovagok idővel újabb birtokokat szereztek. Így 1194-ben Telkiben nyernek földeket Jeremiás fia Salaticustól, 1215-ben Kesztölcz birtokában erősíttettek meg. Az esztergomi lovagház már a tatárjárás előtt nagy tekintélyre emelkedett. 1229-ben a pannonhalmi Sz. Márton apátság és a székesfehérvári káptalan között az egyezség az esztergomi lovagok előtt köttetett; 1233-ban II. Endre király a lovagok esztergomi házában egybegyűlt fényes társaság előtt újból kötelezettséget vállalt a beregi egyezmény megtartására. A tatárjárás alatt a lovagok esztergomi háza, mely a város falain kívül emelkedett, még a város ostroma előtt elpusztult, azonban a tatárjárás után csakhamar helyreállíttatott. 1245-ben már előfordúl az esztergomi Szent Keresztről czímzett betegápoló, mely Bajom falu hatodrészét bírta. E mellé a betegápoló mellé idővel külön lovagház épült, mely később önálló konventté alakúlt. A Szent Keresztről nevezett lovagház bérelte az esztergomi káptalantól Berény földjét, melyet azonban Máté mester 1274 október 6-án tőlük elvevén, másnak adott bérbe. Ennek a lovagháznak a XIII. század végén Durand mester volt a főnöke. (Magyar Sion 1865. évf. 226. és 743. l.) A XIII. század utolsó évtizedében az esztergomi Szent István-lovagház és a veszprémi püspök között hosszadalmas per kezdődött, mely éveken át foglalkoztatta a pápai udvart. A lovagok elpusztították Szent Endre egyházát s a hozzátartozó földeket, melyek a veszprémi püspök jövedelméhez tartoztak, lefoglalták. A pápa a zirczi apátot bízta meg a vizsgálattal. Miután a lovagok az okozott károkat megtéríteni vonakodtak, Jakab zirczi apát őket 1298-ban egyházi átokkal sújtotta.
Ugyanez időtájt az esztergomi káptalannak is meggyűlt a bajuk, mely a lovagoknak Ebeden levő halásztanyáját lefoglalta. E foglalás miatt támadt per azonban kedvezőtlenül ütött ki a lovagokra nézve; Pál alországbíró 1293-ban a vitás halásztanyát az esztergomi káptalannak ítélte oda. (Veszpr. Püsp. Vaticani Oklt. II. 379. - Magyar Sion 1865., 652.)
218A templomos-rend.
A templomos-rend, mely hazánkban már III. István alatt telepedett le, szintén bírt rendházzal Esztergomban, Bombardi szerint a templomos vitézek 1200 táján a vár tövénél laktak, ott, a hol az a zöld mezőre kinyúlik. III. Honorius pápa 1216-ban a magyarországi templomos-rend mesterét a szentföld visszafoglalására fordítandó egyházi adó beszedésével bízta meg. Ez az első okleveles adat, melyből az esztergomi ház fönnállására következtethetünk. Közvetetlen okleveles adatunk azonban csak a XIII. század végéről van az esztergomi rendházról, III. Endre király 1294-ben kelt oklevelében, melyben a király a városi polgárok zsarolásai ellen a káptalannak igazságot szolgáltatott. (Pesty Frigyes: A Templáriusok Magyarországon. Balics Lajos i. m. II. 2., 323.)
A Szt. Lázár lovagok rendje.
A Szent Lázár-lovagok rendje, mely a bélpoklosok gyógykezelése és ápolása czéljából alakult a XII. században Palesztinában, e század végén már Esztergomban is meghonosodott, miután a ragályt hazánkba is behurczolták. A rend esztergomi háza már 1181-ben fennállott. Szent-István helység határleírásánál említés van a Lázár-lovagok földjeiről. A tatárjárás előtti korszakban Esztergomban kórházuk is volt. A tatárjárás után a rend hanyatlásnak indúlt. IV. Béla a rend földjeit és szőleit megvevén, azokat 1256-ban Sigrid comesnek adományozta. Utoljára egy 1272. évi határleírás emlékezik meg róluk. (Balics i. m. II. 2., 333.)
A Szt. Klára-rend.
A Szent Klára-rendű apáczák Szűz Máriáról nevezett esztergomi zárdája, a rend egyik legrégibb háza, melynek fennállásáról egy 1136-ban kelt oklevél emlékezik meg. A zárda a Duna egyik szigetén, a Ferencz-rendűek monostorával átellenben épült fel. 1198-ban az apáczák bizonyos árúczikkek után vámot szedtek Esztergomban. A tatárjárás alatt hihetőleg elpusztúlt a zárda, de csakhamar helyreállíttatott. 1263-ban a zárda apátnője egy csolnoki szőlőt engedett át a nyúlszigeti (Margit-sziget) apáczáknak. 1265-ben a monostor egy birtokáról van említés Tobold szigetén. 1266-ban az apáczák tíz ezüst márkáért, Zsidód szigetén egy eke földet adtak el a János-lovagoknak, hogy Kecseden bírt részeiket a zálogból visszaválthassák. 1270-ben V. István királytól bizonyságlevelet nyernek arra nézve, hogy az esztergomi vám egy része őket illeti meg. IV. László király 1288-ban megerősítette az apáczákat az esztergomi vám birtokában. Alig néhány évvel később, 1295-ben, III. Endre király is állított ki részükre hasonló bizonyságlevelet. A már említett szigeti birtokokon kívül övék volt Sárkányfalva is. (Balics i. m. II. 2., 379. Magyar Sion I. 374. Fejér IV. 3., 379.)
Az elősorolt egyházi intézményeken kívül, a pilisi és a garamszentbenedeki apátság, továbbá a sági (Ipolyság) prépostság volt birtokos vármegye területén az Árpád-házi királyok uralkodása alatt.
A pilisi apátság.
A pilisi apátság, melyet III. Béla király 1184-ben alapított, a Pilis-hegy délkeleti lábánál, a mai Pilisszentkereszten, tehát a mai Esztergom vármegye szomszédságában állott fenn. Az apátságnak is voltak birtokai a mai Esztergom vármegyében. Egy 1268. évi oklevél említi az apátság Nyka faluját (ma Nyika puszta, Bajnától délre), ezenkívül bírta még Kis-Héreg pusztát is, melyet azonban később, 1436. okt. 9-én Herman pilisi apát az esztergomi érseknek engedett át. (Békefi: A pilisi apátság tört. I. 404. Hazai Okm. VII. 107-109.)
A garamszentbenedeki apátság.
A garamszentbenedeki apátság, I. Géza király 1075. évi alapító-levele értelmében Kakaton, a mai Párkány helység területén, illetőleg attól lejebb, a Garam torkolatánál, 10 révházat és 3 eke földet, ezenkívül Kesztölczön 7 szőlőt, 5 szőlőmívest és 1 eke földet nyert adományúl. Az utóbbit azonban az esztergomi káptalan csakhamar elfoglalta, melyet többé az apátságnak nem sikerült visszaszerezni. A kakati vámot a XIII. század második felében még az apátság birtokában találjuk; 1268-ban még bérbeadja az apátság, de később az esztergomi érsek elfoglalta tőle. (Knauz: A Garam melletti Sz. Ben. Apáts. Tört.)
A sági prépostság.
A sági prépostság 1291-ben a Hunt-Pázmán nembeli Benedek comestől egy palotát nyer Esztergomban, mely a Szent Lőrincz-templom temetője előtt állott. (Récsey Viktor: A Szent Lőrincz-templom maradványai.)
A keresztény hit felvétele után Géza fejedelem Esztergomban, a várban, Szent István első vértanú tiszteletére még 979 előtt templomot építtetett, melynek egyik kápolnájában keresztelték meg Szent István királyt. E templom sok viszontagságon ment át. Később, a XIV. század végén, e templomhoz prépostságot és káptalant alapítottak. (Rupp i. m. I. 1., 6.) A székesegyházat maga Szent István király emelte Boldogasszony és Szent Adalbert, a magyarok egyik apostolának tiszteletére. Martyrius esztergomi érsek (1150-58) Szűz Mária 219oltárával ékesíté, II. Géza király pedig 1157-ben Gervasius győri püspök közbenjárására, a nánai és a kakati sónak vámját adta az egyháznak. 1188-1198 között e templom a lángok martaléka lett. Jób érsek fáradozásai következtében Zsófia királyné költségén csakhamar még díszesebben helyreállíttatott. Az építési munkálatok a XIII. század első éveiben nyertek befejezést, miként ez, az 1762-ben még romban fennálló kapuzat felett olvasható volt. (Balics Lajos i. m. I. 25, II. 122. - Rupp i. m. I. 1., 9.)
Régi templomok.
A tatárpusztítás nagyobb kárt nem okozott a székesegyházon; az Árpádházi királyok uralkodása alatt nincs is adatunk, hogy a székesegyház helyreállításra szorúlt volna. Csak később, a XIV. század elején, Venczel cseh király támadásakor volt pusztításnak kitéve. A két várbeli s az egyes monostorokhoz tartozó egyházakon kívül az Árpádok idejében még két templom emlékét őrizték meg az oklevelek. Az egyik a Szent Lőrincz-templom, melyről Imre király 1202. évi oklevelében van első ízben említés, mely a régi város árkának éjszak-keleti részén, a Kis-Dunától nem messze, a Lőrincz-kapuhoz vezető híd mellett állott. E templomról IV. Béla király 1264. évi oklevele, - melyben megalapítja a csúthi monostort, - szintén megemlékezik. A templommal szemben állott a káptalan jobbágyának, Miklós vargának háza, melyet a káptalan 1288-ban tőle elvevén, Mihály szabónak adományozott. Ugyancsak a templom temetője előtt állott a Hunt-Pázmán nembeli Benedek comes palotája, melyet a sági prépostságnak adott. (Récsey Viktor: Az esztergomi Szent Lőrincz-templom maradványai).
Szent Miklós egyházáról szintén még a XIII. század elejéről vannak okleveles adataink. Imre király, midőn Jób érsek kérelmére 1202-ben az esztergomi káptalan piaczi adószedési jogát megerősíti, a piaczteret is megjelöli, mely az oklevél szerint, a Szent Lőrincz templomtól dél felé, a Kis-Duna partján, egészen a Szent Miklós-templomig vonult el. (Récsey Viktor i. m.)
A mai Esztergom vármegye területén az Árpádok idejében fennálló egyházakról a pápai tizedjegyzékek nyújtanak némi adatokat. Ezek szerint a vármegye dunáninneni részében, a Szent-György vértanúhoz czímzett zöldmezei prépost alá tartozó esperesi kerületben a következő egyházak vannak elősorolva. Bucs, (Szűz Mária tiszteletére szentelt templomáról már egy 1208-ban kelt oklevél megemlékezik), Kéty, Kakat, Muzsla (1233-ban már volt plébániája), Kéménd (plébánosával 1295-ben találkozunk), Armat, Armati, (megfelel a mai Kőhídgyarmatnak), Nána, Szőgyén (Német-Szőgyén plébániáját 1291-ben Ladomér érsek alapította.) Ez a névsor azonban nem teljes. Hiányzik Farnad, melynek lelkészéről egy 1295. évi oklevél emlékezik meg, Dömös, melynek plébániája 1303-ban már fennállott. A vármegye dunántúli részében, mely a veszprémi püspökséghez tartozott, szintén találunk egyházakat, melyek nem fordúlnak elő a tizedjegyzékben, mint Szent-Lélek, melynek monostorát IV. László király 1287-ben fejezte be, Kesztölcz, a hol szintén monostor állott fenn.
Érsekek az Árpád-ház kihaltáig.
Végül közöljük az esztergomi érsekek névsorát, az érsekség megalapításától az Árpádház kihaltáig terjedő korszakban.
Sebestyén 1001. Aschrich (Anasztáz) 1007-1036. Domonkos 1037. Benedek, másként Beneta 1046-1055. Dezső vagy Ders 1067-1075. Nehemias 1075-1077. István 1093. Acha 1094. Seraphin 1095-1104. Lőrincz 1105-1106. Marczel 1124. Feliczián 1127-1139. Macarius 1142-1146 jan. 25. Martyrius 1150-1158 febr. 14. után. A Guth-Keled nembeli Lukács 1158-1174. Miklós 1181-1183. Jób 1185-1203., a Csák nembeli Ugron 1204; Calanus választott érsek 1204-1205. aug. 1., János 1205 okt. 6.-1223. nov. Tamás 1224. Széküresedés 1224-26. Róbert mester 1226. márczius 13.-1239 nov. 2. Mátyás, 1240 márczius 6. - elesett a muhi csatában 1241 ápril 11. A Báncza nembeli István 1242 májustól választott érsek 1252 novemberig. Széküresedés 1252 nov.-1254. Benedek II. 1254. febr. 25.-1261 július 2 utánig a Csurla nembeli Joakim fia Fülöp 1265 jan. 11.-1272 decz. 18. után. A Kán nembeli Miklós választott érsek 1273 márcz.-1273 június. Széküresedés 1273 jún.-1274 febr. Benedek mester 1274 márcz.-1276 decz. a Kán nembeli Miklós másodízben 1277 febr.-1278 jún. 1. Széküresedés 1278 jún. 1.-1279 jún. 13. A Monoszló nembeli Ladomér 1279 jún. 13.-1298 jan. Bicskei Botond fia Gergely választott érsek 1298-1303 szept. 7.
2205. ESZTERGOM TÖRTÉNETE AZ ANJOUK KORÁBAN.
Minthogy Esztergom története, kivált a középkorban, az esztergomi érsekek viselt dolgaival szorosan összefügg, e város és vármegye anjoukori történetét Gergely érsekkel (1298-1303) kell megindítanunk, ki ép oly rendíthetetlen előharczosa volt az ifjú Carobertónak, (Carlo-Robertonak), Sánta Károly szicziliai király és árpádházi Mária királyné unokájának, mint a milyen rendűletlen támasza volt Henyei Ladomér érsek, a Gergely elődje, III. Endre királynak, az utolsó Árpádnak.
Gergely érsek.
Gergely, a Botond fia, az akkori esztergomi, ma fehérmegyei Bicskéről (akkor Bikcsének hítták) származott. A székesfehérvári társaskáptalannak volt előbb kincsőrző kanonokja, e mellett esztergomi kanonok is, utóbb székesfehérvári prépost és királyi alkanczellár, midőn őt az esztergomi káptalan főpapjának, érsekének megválasztotta. Gergely, mint választott esztergomi érsek elkísérte ugyan még III. Endre király ipjához, Albert római (német) királyhoz Bécsbe, de azután elpártolt tőle és az ország déli részében elhatalmasodott anjoupárthoz csatlakozott, abba eszével, erélyével lelket öntött.
Ha az indokok után kutatunk, melyek Gergely választott érsek ez elhatározására befolytak, vannak, kik úgy vélekednek, hogy e tettével a pápa megerősítését akarta kiérdemelni. E fölfogás a fölszínen fekszik, minthogy VIII. Bonifáczius pápa Magyarországról, mely szerinte "régről tudvalevőleg számos oknál fogva a római egyházhoz tartozik", Caroberto érdekében rendelkezni óhajtván, szívesen láthatta, ha ez ország főpapjai közül az első s ez idő szerint egyetlen az ő terveit elősegíti. Mi azonban e nézetben nem osztozunk. Bicskei Gergelyt, kit jeles értékű elődje, Ladomér érsek fönnen magasztalt, az egész ország királyostul nagyrabecsült, két káptalan megválasztott urának; ki utóbb vérét ontotta meggyőződéseért, - nem tarthatjuk oly botorul önzőnek, hogy koczkára vessen mindent: becsületét, nyugalmát, méltóságát, jövedelmét, hazája és egyháza érdekeit, - emberileg szólva, - semmiért. Mit használt neki a pápa megerősítése, illetve az, hogy kinevezte őt az érseki főmegye kormányzójának. Elűzték Esztergomból, az érseki jószágokat a király elfoglalta, főpapi joghatóságát a magyar püspöki kar el nem ismerte, egy fillér nélkül száműzött volt saját honában, még élete sem volt biztos. És pártütésének ilyen következményeit nem látta volna előre Gergely? Épen ha önző volt, be kellett látnia, mennyire hasznosabb lett volna a püspöki karral III. Endre mellett kitartania. E mellett nem kellett volna rossz viszonyba keveredni a pápával, valamint hogy III. Endre is törekedett a barátságot fönntartani Rómával, a honnét csakugyan nem lett komoly bántódása.
A kortársak, kik csakhamar Gergely példáját követték, nem tudták, vagy nem akarták ekkor még Gergely elfordulásának okát megérteni. A király megbántotta, mondogatták; de a király ártatlannak érezte magát ez okra nézve. Teljesen elhiszük; hisz ugyancsak az 1298. évi országgyűlés, mely az esztergomi érsek pártütése okát kutatta, ad nekünk e tekintetben más fölvilágosítást. Az azon hozott végzések élénk színekkel festik az ország feldúlt állapotát. Borzasztóan hű kép ez. III. Endre legbensőbb hívei festik e siralmas állapotot, melyért szemtül-szembe a királyt magát, az ő gyávaságát okolják és fölhívják, hogy ha kell, idegen segítséggel is megfékezze a rakonczátlanságot. A magyar állam - úgymond Botka Tivadar, - ez időben "közel állott azon ponthoz, mely szétmállással végződik." Azt véljük tehát, hogy az ország állapotának, veszedelmének e világos, mert közvetetlen szemlélete, - hisz akkor érkezett vissza Bécsből! - bírta Bicskei Gergely kissé erőszakos természetét arra az elhatározásra, hogy hátat fordítson a tehetetlenségnek, mely az országot, a koronát, az egyházat, a rendet, az erkölcsöt megvédeni képtelen, melynek utolsó reménye ipjának, Osztrák Albertnek, a magyar trón egyik titkos követelőjének segélyében összpontosúl, mi által Magyarország, - Szalay László helyes ítélete szerint, - emberi valószínűséggel a római birodalom boldogtalan tömkelegébe sodortatik.
Ha csak a magunk kis vármegyéjére pillantunk, mily iszonyatos állapotokra találunk itt. A Csák nembeli Máté nádor fia Csák mester maga, testvére (Trencsényi) Máté mester, Móricz fia Mihály és Keszei Loránd fegyveres népeivel 1300 augusztus 10-én a Szovárd nembeli Miklós birtokára, Radvánra tört, 221onnét 400 ökröt és tehenet vegyest, 16 lovat, 1000 kecskét és juhot, 200 sertést elhajtatott, a ládákat feltörette és minden becses ingóságot elvitt. Azután ugyanaz nap rátört a Szovárd nembeli Csák és Szovárd külső-karvai birtokára, a honnét még 120 szarvasmarhát, 10 lovat, 50 kecskét, 60 sertést, minden ládabeli és egyéb értékesebb holmit elrabolt. - Nem különben mívelkedének a Rénold nádor ivadéka, Boztehi András fiai. Ezek egyike a Szovárd nembeli Vécs unokáját, az imént említett Szovárdot "rabló módjára" megtámadta és 400 márka erejéig megkárosította, míg özvegy anyja és testvérei pártolás által (ratione hospitalitatis) bűnrészeseivé lettek.
Hasztalan idézte meg őket III. Endre király ismét és ismét udvarbírája törvényszéke elé, megjelenni konokul vonakodtak, a miért makacsságban összesen tizennyolc bírság erejéig is elmarasztalták őket. Az ítéletet az esztergomi szentkirályi keresztesek0 hajtották végre. Előbb (kétszer is) Saras nevű esztergommegyei birtokukba vezették be Szovárd mestert, de mert Sarast a néhai Roland bosnya püspök atyafia magáénak vallotta, az alországbíró megbízván Piszkei Jánost, mint királyi embert, Bajna birtokába iktatták be a nevezett Szovárdot. Bajna tehát urat cserélt, a Boztehiekről átszállott a Szovárd nemzetségre.1
Róbert Károly.
A magyar Anjou-pártiak ezalatt követeket küldének Nápolyba, hogy Carobertót közéjük hívják. A nagyszülők nehezen bocsátották el magoktól tizenegy éves unokájukat, de csak mégis átjött az a tengeren (1300 augusztus) Dalmácziába, Horvátországba; és Zágrábban vette hírét III. Endre király 1301 januárius 14-én bekövetkezett halálának, mire azonnal Esztergomba hozta őt Gergely érsek és királynak koronázta, valószínűleg a szent koronával, a melyet ez időben a székesfehérvári káptalan őrizett; ehhez pedig Gergely érsek, egyúttal székesfehérvári prépost, könnyen hozzájuthatott.
A szentszéknél a dolgok e váratlan fordulata nagy örömet keltett és gyors tevékenységre ösztönözte VIII. Bonifáczius pápát, ki, hogy az új királynak tanácsadója és támasza legyen, 1301 május 13-án kelt bullájával elküldötte Magyarországba Boccasino Miklós ostia-velletrii bíboros püspököt a latere követének.
Venczel.
Közben az ellenpárt se hagyta az időt gondtalanul elosonni, hanem megválasztotta ellenkirályul II. Venczel, Cseh- és Lengyelország királyának hasonnevű növendék fiát, ki nevét a magyarok kedvéért Lászlóra változtatta ugyan, mindamellett a történetírók folyton Cseh Venczelnek nevezik. - Így alakúlván a viszonyok, Kőszíni2 Iván bán megkezdette az ellenségeskedést Carobertoval és hogy útat nyisson a cseh király fiának, megtámadta Esztergom várát és azt, miután Caroberto Gergely érsekkel együtt a délvidékre menekült, elfoglalta; 222midőn pedig Venczel útjában Buda felé, Esztergomot érinté, a várat neki jó pénzért átszolgáltatta. Mikor Budára érkeztek Venczelék, meglepte őket, hogy az egyháziak nagy ünnepélyességgel, harangzúgással, énekszóval fogadták az ifjú királyt, minthogy Gergely érsek egyházi tilalom alá rekesztette volt Budát, mit azonban a lakosság, - úgy látszik, - semmibe se vett. - Budáról az ifjú királyt Székesfehérvárra vitték, hol őt Gimesi János, a Hont-Pázmány nemzetség Forgách-ágából származott kalocsai érsek, tíz püspök jelenlétében 1301 augusztus 27-én megkoronázta.
Fölötte zokon vette VIII. Bonifáczius pápa, hogy terveinek kivitele ily fönnakadást szenvedett. Keserű szemrehányásokat tett Venczel cseh királynak, hogy fiát magyar királylyá koronázni engedte, "az apostoli széket mellőzvén, melynek tekintélye nélkül Szent István, az első magyar király sem akart e méltóságra fölmagasztaltatni." A kalocsai érseket pedig eszeveszett kihágással vádolta, a miért a cseh király fiát nehány czinkostársával megkoronázta, "noha e jog a kalocsai érseket soha meg nem illetve, hanem az esztergomit, mely érseki szék be van töltve s általa Károly, a szicziliai király unokája megkoronázva." Egyúttal meghagyta követének, Miklós bíborosnak, hogy a kalocsai érseket hívatalvesztés terhe alatt Rómába idézze.
Boccasino Miklós bíboros ugyanis ekkor már Ausztrián keresztül, Pozsonyt, Győrt és Esztergomot útjába ejtvén, szeptember elején Budára érkezett. A kalocsai érsek időközben meghalt. Az első benyomás, melyet a pápai követre a magyar főapátsággal való érintkezés gyakorolt, az volt, hogy a papi fejedelmek kezdték belátni, miszerint Venczel választásával nem épen jó fogást tettek. Megértették immár Gergely érsek politikája helyességét; hajlandók is valának a pápa tanácsát bevenni, mégis Bicskei Gegelynek az esztergomi székből való elmozdítását kérték. A szentszéki követnek símuló természete hajlandó is lett volna Gergely érseket föláldozni, de a pápa ezt határozottan ellenezte. Esetleges rendelkezése megsemmisítésével fenyegetődzvén, megtiltotta követének, hogy az esztergomi egyház ügyeibe avatkozzék. Nyilván e határozott fölléptének kell tulajdonítani, hogy az egyházi és világi főurak nagy része elejtette Cseh Venczelt, ki már bánta Magyarországba való jövetelét és csak az álszégyen tartotta még vissza, hogy a magyar trónról le nem mondott.
Nem egy teljes évig maradt Boccasino Magyarországon. Budán is, Pozsonyban is tartott tanácskozásokat. Megerősítette az új kalocsai érseket. Pozsonyban körülötte találjuk már a két érseken kívül a pécsi, csanádi, nyitrai és váradi püspököket, a szentmártoni apátot, a kalocsai és pozsonyi prépostokat, világi főurakat és sok nemest, kik Károly királyt egyhangúlag kikiáltották az ország urának. Ez új lelket öntött az Anjou-pártba, mely elérkezettnek látta az időt, hogy támadólag lépjen föl Venczel ellen, Budát meglepje, rohammal megvegye és Venczelt elfogja. Részt vettek e merész vállalatban Gergely esztergomi, István kalocsai érsek, a zágrábi, pécsi és bosnya püspökök, számos országnagygyal. A pucs nem sikerült ugyan, de megérlelte a cseh királyban az elhatározást, hogy gyöngéden szeretett fiát haza vigye. Ezt azonban meg nem érte Gergely érsek, kit 1303 nyarán Anagniban találunk a pápánál, hogy hűsége és fáradozása jutalmát, az érseki palástot átvegye. Lehet, meg is kapta, de a bullák ránk nem maradtak, mert ép akkor intéztek a pápától megfenyített Colonnák és Szép Fülöp franczia király merényletet ellene. Ötszáz lovassal és valamelyes gyalogsággal lepték meg Anagnit, a pápa születése helyét, a hol az időben udvart tartott. Egy pillanat alatt körülfogták a pápai palotát, de az első támadást a pápa unokaöcscse a hű cselédséggel visszaverte. Bicskei Gergely a védők sorában állott. Elesett-e már az első támadás alkalmával, 1303 szeptember 7. hajnalán, vagy csak később, midőn a rabló vágytól ingerelt csőcselék új támadást intézett, s a palotába behatolt, - föl nem deríthető. Talán a három nap alatt, miközben a rablók a pápát fogolyként őrizték, a kincstárt fosztogatták és levéltárát szétszórták, akkor veszhettek el Gergely érsek bullái is.3
Nemsokára az anagni merénylet után, 1303 október 11-én, VIII. Bonifáczius is elhúnyt. Utóda XI. Benedek néven ugyanaz a Boccasino Miklós lett, ki hazánkban szentszéki követként működött. Az új pápa első gondjai egyike 223vala az esztergomi érseki szék betöltése. Ismervén hazánk viszonyait, választása Mihály zágrábi püspökre esett, kit nov. 3-én esztergomi érsekké ki is nevezett.
Mihály érsek.
Mihály érsek a Heves és Somogy vármegyékben birtokos nemzetségből származott. Nagyatyját Dersnek (Desiderius), atyját Istvánnak hítták, testvére Fogas Péter, a székelyek ispánja volt, kit valószínűleg ő is segített e tisztség elnyerésében, mint gyulafehérvári prépost, mely méltóságot 1287-től 1296-ig viselte; azután a zágrábi püspöki székre került, melynek jogait ama mostoha időkben fegyveres kézzel kellett nem egyszer megvédenie. Híven kitartott III. Endre mellett és úgy látszik, - csak annak elhúnyta után szegődött Carobertohoz, kivel - mint említők, - részt vett a budai pucsban. Ily harczias férfiú volt akkor szükséges a magyar egyház élére. Ehhez képest félelmes lehetett az ifjú Venczel király előtt is, ki - úgy tetszik, - Esztergom várát az érsek úrnak, mint jogszerű birtokát, jó szerén visszaengedte ugyan, de aligha szepegés nélkül, mert atyját keserű panaszaival folyton búsította. II. Venczel cseh király országos seregével tehát, melyhez lengyelek, szászok, brandenburgiak is csatlakoztak, 1304 júniusban Magyarországba indúlt. Nyilván az akkori kereskedelmi úton haladt: Holicstól, melyet akkor Fehér-Egyháznak híttak, Sásváron (ma: Sasvár) és Jablonczán át, Nagy-Szombatig, innét Farkashidán, Semptén, Nyárhidán (Érsekújvár mellett) Bánkeszi felé, és Udvardon át Kakatig, vagyis a mai Párkányig, Esztergommal szemközt. Kakatból, a hol tábort ütött, fölszólította Mihály érseket, hogy fiát újra és mint erre illetékes főpap, végérvényesen megkoronázza. Mihály azonban erre nem volt hajlandó. Venczel tehát átkelvén a Dunán, megfutamította az érseket, elfoglalta várát, feltörte a székesegyházat, annak minden kincsét, drága edényeit elrabolván. És a mi leginkább fájt az akkor még szegény káptalannak, arany pecsétekkel megerősített adományos és határjáró leveleit Kesztölcz, Dorog, Zsalason és (Ipoly-) Damásd birtokairól megsemmisítette azért, mert a káptalan a kisebbik Venczelt nem akarta a pápai ítélet ellenére királyául elismerni. Azután pedig átadván Kőszíni Ivánnak és Henriknek az esztergomi várat, Buda felé folytatta útját. - Fölösleges ismételnünk a ravaszságot, melylyel a magyar koronázási jelvényeket hatalmába kerítette s azokat fiával együtt magával vitte.4
A cseh királynak e galád eljárása szolgáltatott okot arra, hogy a magyar egyházi és világi főurak, kik urokúl Károlyt vallották, Pozsonyban, 1304. aug. 24-én szövetkeztek Rudolf osztrák és stájer herczeggel, illetve Albert római királylyal, közös támadásra a cseh király ellen. Élükön volt Mihály érsek, ki azonban e hadjárat végét aligha érte meg. Valószínű, hogy még szeptemberben halt meg; az esztergomi káptalan nov. 1-én már "néhai"-nak nevezi.5
Tamás érsek.
Mihály érsek utódául a két esztergomi káptalan Tamás mestert, a székesfehérvári prépostot választotta meg, ki azonban a nagybátyja volt, ki őt mint esztergom-szenttamáshegyi prépostot Padovába küldi 1291-ben, honnét Tamás képzettségét a jogtudományban, a klasszikusok ismeretére valló szép latin irályát és mesteri fokát hozta haza. Neve egybe van fűzve azzal a cserével, mely az esztergomi Sz. Tamás vértanúról nevezett társas káptalan és a Margit-szigeti apáczák között létre jött és a melyben a káptalan a komárommegyei Izsáért (Izsa mind e napig az esztergomi káptalané) az apáczáknak az ó-pesti vámjövedelem fele részét átengedte. Az apáczákat a Csák nembeli Paraszt fia Ugrin s egyéb domokosrendi szerzetesek képviselték, míg a padovai egyetemen távollevő unokaöcscsét maga Ladomér érsek képviselte. Nemsokára azután az esztergomi prépostságot nyerte el. Mint ilyen, 1303. évi májusban a szentszéknél találjuk Rómában, hogy a kalocsai érsekkel és több más főpappal egyetemben Károly király jogát a magyar koronához a cseh király küldöttei ellenében megvédelmezze. A magyar főpapok e nemű működésének eredménye a Károly király érdekében kiadott "Spectator omnium" kezdetű bulla volt. Kétségtelen tehát, hogy ekkor már az esztergomi káptalan, élén Tamás préposttal, Bicskei Gergely érseknek előbb sokaktól korholt nyomdokain haladt, valaminthogy Tamás utóbb mindenkor 224tisztelettel említi Gergelyt, mint egyik elődjét az esztergomi érseki székben és követetlen elődjét a székesfehérvári prépostságban, mely méltóságot legott Gergely halála után nyerte el.
Károly király helyzete ez időben a legválságosabb volt. Venczel, ekkor atyja halála után már cseh király, lemondott ugyan igényeiről a magyar koronára, a koronázó jelvényeket is visszaadta, de nem Károlynak, hanem ezt a pápa és a római király óhajták, hanem Ottó bajor herczegnek, kit a Kőszíniek vettek pártfogásuk alá és nagy tevékenységet fejtettek ki, hogy pártfogoltjuk fogadtatását lehetőleg fényessé tegyék. De a mily ügyes volt a Kőszíniek részéről e fogás, oly merész volt a csapás, melyet Tamás még mint választott érsek épen rájok, a leghatalmasabbakra mért, hogy a veszedelmes új áramlatnak elejét vegye s a megfogyatkozott hívekbe új bátorságot öntsön. Érseki székhelyéről, melyet a Kőszíniek tartottak elfoglalva, száműzve levén, prépostságában, Székesfehérvárt, személyesen lépett a szószékre (1305 augusztus 2.) és nagy közönség jelenlétében az egyházból kiközösítette Kőszíni Ivánt és Henriket, birtokaikat tilalom alá rekesztette, a miért hogy Károly király ellen pártütők, az esztergomi érseki javakat lefoglalva tartják és népét zsarnoki hatalommal vérig kínozzák. Ottó koronázását (1305 deczember 6.) és bevonúlását Budára, ha meg nem akadályozta is az érseki kiközösítés, annyira megdöbbentette az érdekelteket, hogy teljes tanácstalanság állott be nálok. Senki se tudta, mit tegyen. Ottót pártfogolja-e tovább is, vagy visszatérjen Károly pártjára? Végre abban állapodtak meg az ország összes főnemesei, hogy hagyják magától fejlődni a dolgot és 1307 évi májusig semminemű újításba nem fognak, - Károly szerencséjére, ki ez időtájt csaknem mindenkitől el volt hagyatva.
Csak Tamás érsek állott mellette rendűletlenül és nem állott meg a szónál, hanem Esztergom vára elfoglalását vette czélba. Csupa középrendű nemesekkel találkozunk Esztergom vívásánál, noha Károly király is, a ki közben időt nyert, hogy megnősüljön, szintén tanúja volt Esztergom szerencsés bevételének. - Mekkora erőfeszítésébe került az érseknek e föladata, kitűnik abból, hogy megrongált székesegyháza némi kijavítására és római útjára, midőn érseki palástjáért a szentszékhez sietett, harminc márkát, (mai érték szerint 1260 koronát) és három jó lovat kellett kölcsön kérnie Magyarország első főpapjának! E pénztelenség azonban nem korlátozta jótékonyságát, hanem midőn eléje járultak az esztergomi kanonokok, hogy a kéméndi tizedet zsemlye-pénzül nekik átengedje, készséggel hajlott "testvérei" kérésére, azt kötvén ki, hogy a prépost és olvasókanonok a zsemlyék naponkénti kiosztásánál nagyobb részt ne követeljenek a többi kanonokoknál.
Az udvardi zsinat.
Római útjából visszatérvén, zsinatot tartott saját érseki birtokán, Udvardon, 1307. évi május hó második felében. A zsinati határozatok műveltség-történeti szempontból mindenkor fontossággal bírnak; az udvari zsinati határozatok azonban azért is érdekesek, mert Tamás érseknek mintegy programmját adták. E zsinaton csendűlt először az esti harangszó az angyali üdvözletre. A többi határozat az egyházi fegyelem visszaállítását, az egyházi javak és jogok bitorlásának meggátolását, az elharapódzott gyilkosságok megtorlását czélozta. Meleg érdeklődést tanúsított az udvardi zsinat Károly király ügye iránt is. Tamás érsek a bulla értelmében, melyet VIII. Bonifáczius kiadott, s ő már számtalanszor kihirdetett, kijelentette, hogy ha a lázadók megrögzenek átalkodottságukban, a pápa egész Magyarországot egyházi tilalom alá rekeszti, s a király hűtlenei ellen keresztes háborút fog kihirdetni.
Nemsokára azután elfoglalták Budavárt, Segesvárt; kézrekerítették Bajor Ottó királyt, kit az országból csúfosan kiutasítottak.
Tamás érsek, hogy e kedvező fordulatot kihasználja, összehítta az országgyűlést, mely Pesten, a szent-ferenczendiek templomában, 1307 október 10-én Károlyt Magyarország királyának elismerte, engedelmességet fogadott neki és esküvel ígérte, hogy a korona javait vissza fogja adatni, s a nemességet szabadságában meghagyja. Fényes gyűlekezet volt ez országgyűlés, de a leghatalmasabb főurakat: Csák Mátét, László erdélyi vajdát és a Kőszínieket nem találjuk ott, a miért kevés sikert bírt tényleg fölmutatni. Hogy e három főúrral elbánjék, az Gentilis bíborosra és szentszéki követre maradt; de jutott e keserves munkából jócskán Tamás érseknek is.
Gentilis bíboros.
V. Kelemen pápa ugyanis, Gentilis bíboros személyében éles eszű, nagy erélyű követét küldötte Magyarországba, hogy értelmes orvosként "az ország 225sokféle bajához képest, hol tüzes vassal írtsa ki a kóros kinövéseket, hol mint a béke angyala, az irgalmas szamaritánus példájára, bort és olajat, vagy balzsamot öntsön a javuló sebekbe." A bíboros kiterjedt hatalommal és fényes udvarral érkezett Budára 1308 októberben. Három évi működése tanúsítja, hogy a helyzet világos szemléletéből indult ki az az elhatározása, hogy a hatalmaskodó főurakat, e "minden gonoszság taplóit" jó szerén, a míg lehet, szigorral, arra bírja, hogy ne gátolják működését, az Anjouk trónja megszilárdítását. Mire nézve "követi hívatalából kifolyólag" legelőbb is országgyűlést hítt össze november 18-ára, mely hogy fényesen sikerült, leginkább Tamás érseknek kell érdeméűl följegyeznünk. Ő volt, - hogy Károly király szavaival éljünk, - ki jó szóval, rábeszéléssel, tanácscsal, intéssel, sőt fenyegetéssel alkotta meg a "klerikális szövetséget, mely ama hosszantartó fejetlenségi zavarokban, midőn a nagy családok korrupcziója a legmagasabb fokra hágott és végveszélylyel fenyegette a sülyedő hazát, tagadhatatlan, nagy érdemeket szerzett a rend és béke visszahozásánál s az ország rákövetkezett jólétének megalkotásánál." Ez országgyűlésen jelen voltak immár a Kőszíniek személyesen, László erdélyi vajda és Csák Máté is, de csak képviselve. Csák Máté egyébiránt, úgy látszott, teljesen meg van nyerve. Gentilis, Tamás érsek társaságában találkozott vele a pálosok kékesi magányában és megegyezett vele a föltételek iránt, melyek mellett késznek nyilatkozott Károly király hűségére térni és őt segíteni, a miben Tamás érseknek főrésze lehetett.
A pesti országgyűlésen kívül több más gyűlést is tartott Gentilis, melyeken igen fontos határozatokat hoztak. Ezek elseje megtiltja örök időre, hogy senki se merje a magyar királyt megkoronázni, ha nem az esztergomi érsek. Csakhogy a szent korona, melylyel Tamás érsek Károly iránt megkoronázni óhajtá, még mindíg László erdélyi vajda birtokában volt, ki azt Bajor Ottótól elvette. Rég megindúltak az alkudozások Buda és Déva között a korona visszahozatala iránt, de mivel ezek czélhoz nem vezettek, Gentilis "tilalmasnak nyilatkoztatta ki a Szent István koronáját mindaddig, a míg az a király kezéhez, vagy a székesfehérvári káptalanhoz, a hol helyén van, vissza nem kerül." És a római egyház nevében aranyból készült új koronát ajándékozott az országnak, ezt, "nehogy Isten áldása, melyet az apostoli szentszék a régi koronához fűzött, megfogyatkozzék", az ország érsekei és püspökei által szent krizmával megkenette. E koronát tette azután Tamás érsek a Boldogasszony budavári templomában, 1308 június 15-én Károly király fejére, előbb azonban megeskette az ország alkotmányára, mely esküt Károly király ugyancsak az érsek után magyarul mondott el, mire a jelenlevők névszerint fölhívatván szintén az érsek által, hűséget fogadtak az immár másodszor megkoronázott királynak.
Károly király megkoronáztatása.
A magyar nép azonban, mely Szent István koronája iránt "nagy tisztelettel viselteték", annak akkora tekintélyt tulajdonított, mintha a királyi jog benne sarkallanék", nem vette a koronázást, a mely új koronával, szokatlan helyen ment végbe, olybá, mint a melyhez kétség nem férhetne. Gentilis bíboros tehát mindent elkövetett, hogy László vajdát a szent korona visszaadására bírja. De hasztalan közösítette ki az egyházból; hasztalan rekesztette minden uradalmát egyházi átok alá; hasztalan küldötte hozzá kedvenczét, Benedek választott erdélyi püspököt, kinek megerősítése függött ez ügy szerencsés elintézésétől; a vajda nem engedett, mígnem Tamás érsek nem vállalkozott az alkudások befejezésére. Semmi esetre se volt síma az alkudozás útja, eredménye mégis az lett, hogy a vajda az érsek kezeibe hitet tevén, Károlyt elfogadta királyának, természetes és törvényes urának, megígérte, hogy a sz. koronát 1310 július 1-re visszaszolgáltatja. "Visszanyervén pedig - úgymond Károly király - az érsek úr szorgos gondoskodása következtében a szent koronát ... a kellő helyen, Székesfehérvárt, tudniillik, a hol régidőtől fogva szokás Magyarország királyait megkoronázni, egybegyűjtvén országunk összes főpapjait és hű nagyjait, megtartván a szokott, elődeinktől megállapított ünnepségeket, Tamás érsek úr keze által a királyi diadémával vagyis a szent koronával megkoronáztattunk" (1310 augusztus 27.) Mivel pedig bevett helyes szokás, - teszi hozzá az immár harmadszor megkoronázott király, - hogy ez alkalommal az esztergomi egyház iránt bőkezűségét megmutassa, Komárom vármegyét, várost és várat az érseknek adományozta.
226Csák Máté.
Komárom adományozása az esztergomi érsekség részére csak elvileg történt, a mennyiben Komáromot, mint atyai örökét, a hűtlen Csák Máté bírta, a ki ez időben még élt és nem volt leverve. Tamás érsek eleddig nem állott ellenséges viszonyban Máté úrral. Gyanítjuk ezt onnét, mert Máté esküjét mint pozsonyi vármegye-ispán, a gyanakodó pozsonyi polgárok megnyugtatására, Tamás nagybátyja, Ladomér érsek jelenlétében tette le. Hogy e szíves viszony folytatását lelte Tamásnál is, kitetszik abból, hogy Esztergom vívásához Máté segélyt küldött tárnokmestere, Bogár fia Márton utján. Sőt nem merész az a föltevésünk, midőn Gentilis kijelentette a főpapok és főurak előtt, hogy Károly király érdekében Csák Mátéval akar szövetkezni, s ezek a bíboros szándékát kereken ellenezték, mert - úgy mondának, - Máténak hinni, benne bízni nem lehet, hisz a mikor esküszik, azért teszi, hogy csaljon: Tamás érsek nem volt egy véleményen e főpapokkal és főurakkal, minthogy ő volt kisérője Gentilisnek Kékesre, a hol Mátéval találkoztak is.
Vajha ne tették volna! Gentilisnek Mátéra pazarolt minden jóindulata kárba veszett. Gentilis és a király minden hatalmat Máté kezébe adott. Megtették őt elsőnek az országban, "zászlótartónak, igazgatónak, előharczosnak" és tárnokmesternek; Máté mégis nem a hűtleneket támadta meg, mint tőle várták és ő megfogadta, hanem a király híveit. A bíboros is, a király is barátságosan kérték, hagyjon föl erőszakoskodásaival. Nagyokat ígértek neki, és keveset, csak annyit kívántak tőle, hogy az egyházi javakat adja vissza, a nemeseket szokatlan szolgálatra ne kényszerítse, s a királyi jószágokból csak a tisztesség okáért adjon vissza némelyeket, a többit megtarthatja magának. Hanem Máté a jó szót siketségre vette, feleletet nem adott rá. A bíborosnak megszakadt tehát minden türelme és ösztönöztetve olyanoktól is, "a kiket Mátyus barátainak tartott", Pozsonyban, 1311 június 11-én, kimondotta fölötte a kiközösítést, meghagyván az ország mindenrendű papságának, hogy azt templomaikban kihirdessék.
"Nem képes az emberi ész fölfogni, a szó elmondani, a szív átérezni, a toll leírni az ocsmány tetteket, megbecsülni az okozott károkat, - így panaszkodik János nyitrai püspök, - melyeket e gonosz ember, ki nem hisz a mennybeli Istenben, nem tiszteli a világi törvényeket, nem fél a pokolbeli kínos büntetéstől, kevélységben és megátalkodottságában elkövetett." Dühe mérgét pedig leginkább kiöntötte az esztergomi érsek és káptalan ellen, a miért a szentszéki követ parancsához képest, annak kiközösítő levelét kihirdetni kötelességüknek ismerték, és valószínűleg azért is, mert a király Komárommal, Csák Máté örökével Tamás érseket adományozta meg. Máté és csatlósai az érsek és káptalan összes birtokait tönkre tették, kifosztották, népéből annyira kipusztították, hogy a falvak némelyikében alig maradt egy-két lakó, a legtöbben egy sem. Elmenekültek az üldözés elől, míg a vagyonosabbakat közülök a börtönbe, a kínpadra vetették, hogy váltságdíjat zsaroljanak ki tőlök; voltak, kik életökkel adóztak. A jobbágyoknak többnyire fából készült házait sem kimélték, zsákmányul azokat is elvitték, vagy fölégették. Az érsekségnek Berzencze várát ostrom alá vétette Mátyus, és minthogy másként nem keríthette hatalmába, falait ásatta alá, míg azok ledüledeztek. Zách Feliczián fölgyújtotta Szerdahelyt, a templom is leégett. Csellei Naszvadot, Gutát, Bajcsot, Szémőt, Petődöt pusztította el; embereket ölt, sarczot szedett. Vörös Bede ugyanígy bánt (Kőhid-) Gyarmat, Szódó, Bogdán, Kéménd, Farnad, Sarló, Keszi és Ság helységekkel. Ez utóbbi helység teljesen lakatlanná lett; Bogdánt is úgy elpusztította, hogy lakó nem maradt benne. Csák Móricz bán fiai: Mihály és András, Bulcsu (Búcs), Szegi és Kürt helységekben kegyetlenkedtek; kifosztották a jobbágyokat, sarczot vetettek ki rájok és vámot szedtek tőlök, hogy végkép kipusztulván, elzüllöttek. Ép úgy bántak Gúg és Perbete községekkel. Azonképen Bajomi (Esztergom mellett) Mikócsa Tildet, Varjas Tamás, a János fia és a Mocs fiai Páldot és (Kis-) Gyarmatot, Iborfi István pedig Börzsönyt, Bajtát és Lelédet pusztította el. Leléden nem maradt ember, Börzsönyben elfoglalták az érsekség ezüstbányáit és nagy kárt tőnek bennök, miközben Péter, a Renold testvére, a Boztehiek közül, a közeli Szalkát, Szetét és Berneczét, továbbá Vadkertet, hol két ember vesztette életét, - Elefánti Mátyás pedig Hugyag és Hyelu (Szeli?) helységeket tették tönkre. Hallatlan sarczot róttak a lakosokra: minden igás barom után negyven, kisebb állat után húsz, jobbágygyermek után négy dénárt kellett fizetni.
227Nagy félelem szállotta meg ezek hallatára az érseket és káptalanát, főleg midőn híre járt, hogy Máté immár az érsekség székhelyének, az esztergomi várnak megvívására fegyverkezik s az érsek élete ellen tör. Országos tekintélyeket, szerzetes, egyházi és világi férfiakat híttak meg, a teendők iránt tanácsot űlendők. Valamennyien a békés kiegyenlítést ajánlották. Csák Máté, a kit ekkor már "nagyságos fejedelem"-nek czímeztek, erre hajlandónak mutatkozott, hajlandónak arra is, hogy - mint az érsek kivánta, - kártérítést is ad. Gúnyul, vagy fukarságból mindössze ötszáz márkát ajánlott, noha tizenötezernél több kárt tett abban, hogy az említett sarczot beszedte, nem számítva egyéb kártevéseit, pusztításait és rongálásait. Mit tehetett a végsőre jutott érsek és káptalan? Hogy még inkább föl ne ingereljék, s egyházi romlását elkerüljék, ráállottak a csúfos alkura, titkon azonban tiltakoztak a székesfehérvári, győri, veszprémi és pécsi káptalanok előtt ily erőszakoskodás ellen. Máté még kezeseket is vallott a pontos fizetésre! Össze is szedte a pénzt a nyitrai püspök jobbágyain, hogy kezeseit kiváltsa, de visszakapta őket váltság nélkül.
Ez iszonyú veszteségek nem bénították meg Tamás érsek hazafias tevékenységét. Amadé nádor az Abák nemzetségéből már nem élt. Dulakodás közben a kassai polgárok ölték meg, - mint mondák, nem szántszándékkal. A király ez alkalomból idejét látta annak, hogy néhai Amadé által hatalmasul eltulajdonított királyi javak, legalább részében, ismét visszakerüljenek a koronára, s ez iránt Amadé nádor özvegyével és hat fiával barátságos egyezmény jőjjön létre. Közbenjáróul az igazságszeretetéről ismert Tamás érseket küldötte a hely színére, ki oly egyezségre jutott, mely az összes feleket kielégítette. Mi jött közbe, mi nem? Valószínűleg Csák Máté izgatásai, a ki "egész hatalmával ígérkezett az Amadéfiak segítségére". Ezek rászállottak a lépre és elállottak a megkötött egyezségtől. Károly király tehát kénytelen volt hadjáratot indítani ellenök, mely 1312 június 15-től a rozgonyi ütközetben kulminált, a hol az Amadéfiak, Csák Máté ellen hatalmas segítsége ellenére, vereséget szenvedtek és kettejök elesett. A szepesieknek, ispánjok, Görgei István vezérlete alatt, nem kis részök volt a győzelem kivívásában, a királypárt részére való megnyeretésök pedig alighanem Tamás érseknek volt érdeme, a ki az egész telet közöttük töltötte Lőcsén, kegyeket osztogatván mindenfelé. Hogy Tamás dandára a király táborában volt, kétséget nem szenved, hisz magát az érseket is a király körében találjuk.
Nem kevésbbé fontos ügyben a pápa is megbízta Tamásunkat. 1312-ben a váczi káptalan, főpapjának halála után, két kanonokot szándékosan mellőzvén, Miklós dömösi prépostot választotta meg, a nélkül, hogy a király jóváhagyását kikérné; a megerősítésért Tamás esztergomi érsekhez folyamodott. Ez azonban Miklóst a püspökségnek csak ideiglenes adminisztrátorává rendelte, s a választás ügyében vizsgálat megindítását látta szükségesnek. Kevéssel utóbb mégis a két mellőzött kanonok s a király megbízottja a szabályellenes választás ellen óvást tett, sőt a megválasztott személye ellen súlyos vádakat emelvén, a választás megsemmisítését követelte, mert, mint a király kijelentette, ő, a váczi egyház kegyura van hivatva arról gondoskodni, hogy az jó pásztor kormányzására bízassék. Tamás érsek a vád alaposságáról meggyőződvén, az ügyet a szentszék elő terjesztette, a feleket utasítván, hogy a kitűzött határnapig Avignonban megjelenjenek. A választott püspök az idézést ignorálta; ellenben a király és a választást kifogásoló kanonokok megbízottja megjelent a pápai udvarnál. Mire V. Kelemen meghagyta Tamás érseknek, hogy a választott püspököt a rábízott adminisztrátori tiszttől elmozdítsa és őt a pápai ítélőszék elé idézze. A dömösi prépostból nem is lett váczi püspök.
A rozgonyi ütközet Csák Máté hatalmát ugyan meg nem törte, mégis szorosabb korlátok közé, a szorosb értelemben vett Mátyus-földre szorította. Ellenben az Amadéfiak (ideig-óráig ugyan csak) visszatértek a király hűségére, s ismét Tamás érseket találjuk 1313 augusztus 8-án több püspök társaságában Gönczön, az Amadék székhelyén (nem kételkedünk rajta), a végből, hogy a megbontott egyezséget újból megkösse. - Azontúl hosszabb időre kölcsönös tartózkodás töltötte el az ellenséges feleket. Elhatározó támadást intézni egyik fél se tartotta eszélyesnek. Pedig e tartózkodás nem tetszett kivált azoknak a főpapoknak, a kik - mint a nyitrai püspök és esztergomi érsek, - nemcsak fölbecsülhetetlen kárt szenvedtek, nagyrészt jövedelmeik élvezetétől is elestek; de lelkipásztori kötelességük teljesítésében is gátolva vannak. Találkoztak efféle mátyusföldi 228birtokosok is számosan, sőt nem tetszhetett azoknak a főuraknak sem, a kik eddigi fáradságaik jutalmát, költségeik megtérítését csupán csekély részben nyerhették meg, "noha többet érdemeltek", mint a királyi adományos levelek említék; s e "többet" az elnyerendő főkonczból, Csák Máté nagyterjedelmű birtokaiból várták. Ez uralkodó hangulatról tanúságot tesz a Budán összeűlt magyar püspöki karnak fölirata a pápához, melyben panaszosan előadja, mennyit szenvedett Tamás érsek, a miért Károly király ügyét oly hévvel karolta föl, Trencsényi Mátétól, a király vetélytársától, ki az esztergomi egyház birtokait pusztította, elfoglalta. Kéri tehát ő szentségét, ejtse módját a kárpótlásnak, nevezetesen írjon Károly királynak, hogy annak idejében a mondott zsarnok javaiból igyekezzék kielégíteni az érseket. - A király már e hír hallatára, hogy az elégületlenséget elfojtsa, hizelgő kifejezésekkel erősíté meg Tamást Rozsnyóbánya birtokában, utóbb személyre is, a szenvedett károk pótlásául jelentékeny adományt tett. De a Trencsényi úr ellen, csak miután a Kősziniekkel s a Barsákkal végzett, indított hadjáratot az esztergomi egyháznak adott Komárom alá, hová Tamás érsek is elkísérte, hogy segítője és tanúja legyen 1317 november 3-án e vár bevételének. Azonban Máté teljes leveretésének tanúja már nem lehetett, minthogy 1321. évi januárius havában a sírba szállott, míg Máté két hónappal későbben halt meg, és mindhaláláig fönntartotta, ha nem is egész terjedelmében, félelmes hatalmát.
II. Tamás az esztergomi érsekek között kitűnő helyet foglal el. Hat, felerészben legalább viharos, romboló század vonult el ugyan emléke fölött; de a mi ránk maradt belőle, nem csupán rokonszenvület, hanem tiszteletünket és nagyrabecsülésünket is fölhívja, mert nagylelkű, igazságszerető, méltányos és buzgó főpap volt. Hű, egyháza és hazája iránt egyenlő mértékben, nemcsak királya érdekében, miért föláldozta mindenét, hanem ellene is, hogy a magyar nemzet szabadságát megvédje. Példa rá a következő eset: A király évek óta nem tartott országgyűlést, pedig az országnak özön baja volt orvosolni való. A régibb zsarnokok: az Amadéfiak, Barsa testvérek, Szécsi Péter, Amadé nádor fia, László vajda fiai le voltak verve, Csák Máté korlátok közé szorítva, a Kőszíniek megtépve, de a nemesség még mindíg nem jutott javai és jogai birtokába. A királyi tisztek s az uj arisztokráczia a régiek nyomán kezdett megindulni, s a veszély nem csekély lehetett, mert Tamás érsek és püspöktársai szükségesnek találták szövetséget kötni, hogy egymást el nem hagyják. Azután két püspököt követségbe küldének a királyhoz, hogy sérelmeiket Rákosra, melyen megígérte, hogy az ország rendeinek és lakosainak jogait gondosan megvizsgálja és megtartja. Ezután is úgy találjuk, hogy a király több éven át országgyűlést tartott.
Hasonló tettek Tamás érsek legméltóbb emlékei; de az idő is megkímélte egy emlékét, a szepesi híres alfresco-képet, melyet a szepesiek a rozgonyi diadal emlékére prépostságuk templomában festettek. Ott térdel Tamás érsek s kezében tartja a szent koronát, melyet ő szerzett meg az Anjouk számára.6
Pénzügyei, - nem is csoda, - jó rendben ritkán lehettek, noha egyes gazdasági rendelkezései, például a récsei hegynek szőlővel való beültetése és kisebb vásárlásai után ítélve, aligha volt rossz gazda. Így megvásárolta három sütőmestertől és esztergomi polgártól Keménden, több kőrejáró garami malmukat 26 márka finom ezüstért. Hasonlóképen Bábi Móricz nyitramegyei nemestől az esztergomi határban fekvő zamárdi (Szamárhegy) birtokot 50 márka finom ezüstért. - Továbbá Karvai Sándor fia Miklóstól és özvegy anyjától palotájokat, mely Szent-Pálfalva déli részén, a templom előtt feküdt, hat márkán. - Ugyanott és ugyanannyiért megvásárolta Csonkur fiai kőházát, mely a hídhoz vezető utczában, Kabáék háza mellett feküdt.
Káptalani birtokok.
Fölöttébb érdekes Esztergom helyíratára és gazdasági viszonyaira a főkáptalannak ez időben (1315, 1320) kelt két levele, melyek közül az első Örmény falvára, a másik egy kertcserére vonatkozik. Esztergom határában több faluja volt az esztergomi főkáptalannak, egyebek között Örmény, mely a Szent Ágoston remeték Szent Anna-temploma közelében terület el. Kicsi falu lehetett, mert szántóföldek nem tartoztak hozzá. A lakosok, a káptalan jobbágyai, csak házhelyeket 229kaptak, valamelyes szőleik is lehettek; de az idők viszontagságai következtében ezeket is elhagyták, a falu tehát lakatlanná vált. Most, hogy az országos rend kezdett helyreállani, gondoskodott róla a káptalan, hogy új lakók telepedjenek Örménybe. Gyülekeztek is némelyek, kik egy községet alkotván, a káptalantól a következő jogokat nyerték:
A bírói tisztet a prépost és káptalan, illetve, ha vérontás fölött kellett bíráskodni, a káptalan nevében az uradalmi tiszt viselte. Kisebb, félmárkát meg nem haladó ügyben ők maguk, valószínűleg a falu nagyja, elnöklete mellett ítélkeztek. - Ha pörök ügyük volt nemes emberek jobbágyaival, városi polgárokkal, vagy vendégnépekkel, a községbeliek tanúskodása ellenséges volt; nem kellett idegen tanúkat keresniök. - Ha valamely esztergomvárosi embernek volt panasza ellenök, a ki bizonyítani nem tudott, hanem rájok hagyta, hogy esküvel tisztítkozzanak; esküjöket egy márka erejéig csak úgy elfogadták, mint bármely városi ember esküjét. Ennyi volt az örményiek joga. Kötelezettségök pedig régi szokás szerint az volt, hogy karácsonykor kappanokat és bort, husvétkor tojást és bort tartoztak beszolgáltatni a prépostnak, káptalannak és tisztjeiknek az idő járása és tehetségök szerint. Ellenben a községökre kivetendő királyi adót (collecta regalis) csak felében fizették. Az örményiek és a Szent Domokos temploma körül megtelepült káptalani új-falubeliek két mészárszéket is nyithattak, de e két mészárszékben, tekintettel a városi mészárszékekre, csupán juh-, kecske- és sertéshúst vághattak. E jogért minden vasárnap két denár értékű pecsenyehússal kedveskedtek az uradalmi tisztnek, miként ezt a pégyeni (szintén egyik káptalani falu) nép tette. - Ha valaki az örményiek vagy újfalusiak közül egyenes utódok közül meghalt, az örökösök csupán 40 denár illetéket fizettek.
A kertcserére vonatkozó levél ezt tartalmazta: A káptalannak a hévvíz (a jelenlegi fürdő-vendéglő?) alatt volt egy kertje, helyesebben: gyümölcsöse és háztelke, melyet sövény kerített. Ezt a területét bérbe adta a Sz. Ágoston remetéinek évi félmárka haszonbérért. E kert mellett az árok partján, tehát a régi vágóhíd átellenében, házhelyek is voltak a káptalani jobbágyok részére. A szóbanforgó kertet átengedték a káptalaniak a remetéknek mindenkorra és tőlök cserébe a következő fekvőségeket kapták: 1. egy kertet Szebellében (in Scebhlib), melyet remeték az Esztergomban elhalt Pleuser Kuncztól örököltek; 2. egy fél szigetet, mely Hurth földhöz tartozott, a Prinzer Szeifrid malma szomszédságában; ez a Latka Miklós után maradt a remetékre; 3. Egy malom-helyet a Garam mellett, Kövesden, melyet szintén a nevezett Prinzer hagyott a remetéknek; 4. Végre a Bodak Pál kúriája házhelyét, mely a dömösi és esztergomi káptalan birtokai között, a Sz. Domokos temploma, illetve a káptalani Újfalu felé, a Szőkekúria mellett feküdt, mely az időben, a Csenkéké volt, kik azt Csenk Miklós özvegyétől, Bodak Pál nővérétől vették.7 Látni való ebből, hogy egy kert, melynek nagyságát körülbelül tudjuk, az időben elég értékes volt Esztergomban. Ugyanezt, azaz a városi telkek becsét tanúsítja, hogy néha Dankos ispán fia László, esztergom-városi polgár, a káptalani telek után, melyen háza állott, évi három frtot (3/4 márkát) fizetett bért és az úri jog elismerése czímén (titulo census et fundi) a káptalannak.
Boleszló érsek.
Gyermek Teofil (dictus Puer) prépost s az esztergomi káptalan sem késett az árvaságra jutott főegyház számára új érseket választani, a mint ezt a Gentilis bíboros és szentszéki követtől, alig egy évtized előtt kihirdetett választási szabályok elrendelték. A káptalan közvetett választást ejtett meg; választottúl Boleszló toszti (jelenleg Porosz-Sziléziában) herczeg, diakonus és a krakkói egyház iskolás kanonokja került ki, kit Károly király nem egy levelében kedves sógorának czímezett. Ez a Boleszló tehát Károly király első feleségének, Máriának, Kázmér (beutheni) és tessini (tescheni) herczeg leányának legidősb fivére volt. Hitelesen 1289 januárius 10-én fordúl elő legelőbb és így hozzávetőleg negyven évesnek vehetjük az újonnan választott érseket. Csak sejtjük, hogy ama Boleszló opuli (oppelni) prépost, kit 1308 május 8-án a padovai egyetem rektorául említenek, ő volt. Ellenben biztosra vehetjük, hogy Károly király, még inkább harmadik felesége, Erzsébet, Lokietek lengyel király leánya sürgették kedves rokonuk választását, melynek sikerültében nagy része lehetett Teofil 230prépostnak, ki a megejtett választás után, - így rendelték ezt a kánonok, - a megválasztottal, nemkülönben a káptalan megbízottjaival Avignonba, a pápák akkori székhelyére indúlt, hogy XXII. János pápánál a választás megerősítését kieszközölje. - A pápának a választás ellen nem volt kifogása, azt mindamellett megsemmisítette, minthogy Boleszló maga beismerte, hogy útját a megerősítés elnyerése végett III. Miklós pápa rendelete ellenére késleltette, miért is minden jogától, melyet a választás által nyert, elesett. A késedelem oka alighanem az volt, hogy a király elsőszülött fiát, Károlyt, ki azonban nem érte meg az év végét, ő keresztelte. "Tekintve mégis - folytatja a pápa bullája, - az esztergomi prépost és káptalan egyhangú akaratát, melyet a választás alkalmával kifejezett, valamint a tudományokban való jártasságodat, tisztességes erkölcseidet, életedet és egyéb soknemű erényeidet, hogy az esztergomi egyház hasznát üdvösen előmozdítsuk, Téged neveztünk ki amaz egyház érsekének és főpásztorának." Kegyesen gondoskodott azután a pápa, hogy a portói bíboros-püspök Boleszlót püspökké szentelje, egy más bíboros pedig az érseki palásttal földíszítse. Minthogy pedig az új érsek arról panaszkodott, hogy az esztergomi egyház némely birtokait és jövedelmeit nemcsak világi főurak, nemesek és városi községek foglalták le és tartják lefoglalva, hanem ezt főpapok, egyházi személyek, sőt szerzetesek is teszik: nehogy azok ellen, kik hasonló erőszakoskodást követnek el, minden esetben az apostoli szentszékhez kelljen folyamodnia, a pápa Ágoston zágrábi püspököt, Miklós pannonhalmi apátot és János székesfehérvári prépostot rendelte jogvédőiül.
Érseki birtokok.
Megérkezvén Avignonból, az volt Boleszló érsek főgondja, hogy visszaszerezze székesegyháza jogtalanul elkobzott javait. Ilyen visszaszerzendő birtok volt a mosonymegyei Nezsider (Neusidel), a Fertő mellett, melyet az időben Szombathelynek is híttak. Szombathely egykoron várbirtok volt, melyet (IV.) László király valamely hívének hű szolgálatai jutalmául adott. Azután megvette III. Endre király felesége, Habsburgi Ágnes, ki azt, - özvegységre jutván, - az esztergomi székesegyháznak, melytől mind ő, mind boldogult férje sok lelki-testi jót vett, ezek viszonzásáúl és férje lelki üdvéért örökös alamizsnaképen ajándékozta. Egyúttal átadta mindazon okíratokat, melyek Nezsiderre vonatkoztak. Az érsek és káptalan tehát háborítás nélkül bírták ama jószágot. De minthogy - említettük már, - időközben Venczel cseh király hatalmasúl elfoglalta az esztergomi várat és egyházat, a birtokában levő okíratokat pedig eltépte és elszórta, ebből a tulajdonosokra sok kellemetlenség háramlott. - I. Károly király, ugyanis, hatalomra jutván, kezdette a királyi javakat visszafoglalni. Szombathely-Nezsiderre is rá került a sor, és mert az esztergomi egyház nem tudta kimutatni jogczímét, a király azt Óvár részére, melyhez hajdan tartozott, visszafoglalta, nem hallgatva XXII. János pápára, ki őt 1314-ben arra kérte, hogy Szombathelyt engedje át az esztergomi egyháznak. Ezután indúltak meg Boleszló érsek igyekezetei. Pótolni kívánta az elkallódott birtokleveleket és megkérte özvegy Ágnes királynét, ki ez időben a tőle alapított königsfeldi (Svájcz) kolostorban tartózkodott, tegyen bizonyságot róla, hogy a nevezett birtok megilleti az esztergomi egyházat. A jámbor királyné megfelelt e megkeresésnek. Istenre, lelkiismeretére s az emberekre hívatkozva, bizonyságot tett róla, hogy Neusiedelt, más néven Szombathelyt, melyet saját pénzen ellentmondás nélkül vett törvényes birtokosaitól, azután önmaga háborítás nélkül bírt, a birtokra vonatkozó összes okíratokkal együtt az esztergomi egyháznak ajándékozta. A jó királyné levele azonban épp oly eredménytelen maradt, mint XXII. János pápa 1332 nov. 30-án kelt bullája, melyben Ágnes királyné adományát jóváhagyta.
Nem volt szerencsésebb Boleszló érsek az esztergommegyei Csév megvételével. Csév, melynek határos szomszédjai éjszakról (Pilis-)Csaba falu, keletről a pilisi czisztercziták, délről és nyugatról az ispitályos lovagok valának, az Esztergom és Zemplén vármegyékben birtokos Rosd nembeli Mikóczáé volt, ugyanazé, ki Csák Máté csatlósaként Tildet elpusztította és benne több mint 150 márka kárt okozott. Mikócza Csévet az esztergomi érseknek és káptalannak 50 ezüst márkáért eladta, ezzel akarván megengesztelni a káptalant is, melynek egyik kesztölczi jobbágyát akaratlanúl (?) megölte. Az adásvételi szerződést a Sz. Istvánról nevezett keresztes vitézek előtt Esztergom-Szent-Királyon kötötték meg. Ha tekintjük, hogy egy eke földterület az időben három márkán kelt, Mikócza meg lehetett volna elégedve hepe-hupás csévi birtoka árával; 231ő azonban mesterkedett, miként vehetné be Csév dupla árát. A király színe elé járult tehát és előadta, hogy neki fiutóda nincsen, birtoka tehát halála után, - így kötelezvén ezt a régi magyar törvényes szokás, - a királyra száll; engedje meg neki ő felsége, hogy Csévről szabadon rendelkezzék. Ő ugyanis Sáfár István mestert, a visegrádi várnagyot (utóbb pilisi főispánt) fiául örökbe fogadta és neki adta Csévet, persze nem ingyen, hanem szintén 50 ezüst márkáért. Károly király pedig, tekintve, hogy István mester vele jött az országba, külföldi követségekben, és egyébként érdemeket szerzett körüle, a kérelemhez hozzájárult. Csév tehát tényleg ellentmondás nélkül, 1334 márczius 20-án István mester kezére került és 1366-ban is még János és Miklós nevű unokái kezén volt. Utóbb mégis az esztergomi káptalan birtokába került és ott van mind e napig. E birtokbavétel úgy történt, hogy Sáfár István említett unokái, Miklós és János csévi birtokukat 700 arany forintért Kanizsai János esztergomi érseknek zálogba adták. Az érsek az elzálogosított birtokot 1418-ban az esztergomi káptalannak, - miután ez a zálogra adott összeget kifizette, - további zálogbantartás czímén átengedte.
Jellemző úgy Boleszló érsekre, mint a korra a következő esemény: A rabszolgaság az időben európaszerte, Magyarországon is dívott, jóllehet a fölszabadítások részint pénzen, darabonként három márkáért, részint Isten nevében mindinkább szaporodtak. Talán ép ezért a szökött rabszolgákkal annál szigorúbban bántak el, és ha valamelyikök kézrekerűlt, nemcsak magát, de gyermekeit is, kiket időközben, ha szabad nőve is nemzett, szolgaságra vetették. Gyarmati Gergely, vagy talán még hasonnevű atyja, valaha az esztergomi érsekség rabszolgája volt s megszökött és vitézsége révén fölvitte sorsát ispáni (grófi) rangra, földbirtokra tett szert, és még mielőtt megváltotta volna magát szolgai kötelékéből, úri családot alapított. Szökésének azonban nyomára jöttek, és Gergely, mint szökött rabszolga, kénytelen leendett uraságához visszatérni, tovább rabszolgáskodni, gyermekei és szerzett birtokai is az esztergomi érsekségre szállván. Boleszló érsek azonban kegyelmesen bánt el vele, a következő feltételek mellett: Gergely ispán átadta az érsekségnek pozsonymegyei Vága nevű birtokát, a hozzá tartozó malmokkal együtt; viszont Boleszló érsek őt, született és születendő gyermekeit a szolgaság bélyegétől és kötelezettségétől, melylyel neki és egyházának tartoznának, fölmentette és megengedte, hogy másik birtokát, Gyarmatot, mint szabad ember bírhassa és hozzájárult, hogy ő és örökösei nemességre emeltessenek. Vága maig is az esztergomi érsekség tulajdona.
Ugyancsak Boleszló érdeméül tudandó be, hogy I. Károly király az esztergomi egyházat Rozsnyóbánya birtokában, melyet az érsekség III. Endre királytól kapott, új adomány czímén megerősíté, megemlékezvén ama kiváló szolgálatokról, melyeket az érsek úr neki szakadatlanúl teljesít.
E szolgálatok közé tartozik első sorban Boleszló érsek követi útja, melyet a magyar korona integritása érdekében Velenczében tett. 1322 tavaszán indúlt Boleszló Velenczébe, mely folyton azon mesterkedett, mikép kerítse hatalmába a magyar koronához tartozó dalmát városokat.
Boleszló érsek mint követ sikeresen működött. A velenczei Signoria megszeppent előterjesztéseitől és kijelentette, hogy a magyar dalmát városoknak nem Károly király ellen, sőt iránta való merő barátságból, nevének tisztességére nyújtott segítséget. Őt magát, Boleszló érseket is nagy kitüntetéssel ünnepelték Szent Márk városában; aranyhímzetű szövetekkel is megajándékozták, a mit Károly király megköszönt ugyan a köztársaságnak, de tudatá vele egyúttal, hogy a béke érdekében nemsokára hatalmas sereggel indúl a végvidékre.
I. Károly király mindenesetre Boleszló érsek érdemeinek tulajdonította azt is, hogy ezt őt a főpapok megválasztásánál, a pápai rendeletek ellenére ugyan, de a magyar királyi kegyúri jog és a királyi ház biztonsága érdekében, - mint hivé, - segítette. Meg kell említenünk egy-két esetet; egyet, mely Boleszló érsek utódjára, Csanád érsekre vonatkozik, mást, mely szorosabban összefügg vele, mert öcscséről, Meskó püspökről van szó.
Márton püspök halála után az egri prépost és káptalan megtartván a megtartandókat, egyhangúlag megválasztotta Telegdi Csanád váradi prépostot, I. Károly király titkárját, jegyzőjét, a királyi kápolna ispánját és egyházi jogtudort főpapjának, és a választási jegyzőkönyvet elvitte az esztergomi érsekhez, mint az egri érsek metropolitájához régi szokás szerint és választottja megerősítését kérte. - Minthogy pedig Boleszló érsek az időben törvényesen gátolva 232volt (talán Dalmátországban tartózkodott a király mellett, vagy hogy óvatosan kerülte a netáni összeütközést a szentszékkel) és személyesen nem teljesíthette a megerősítés körül végzendőket, jogát átruházta Teofilra, az esztergomi egyház prépostjára, ki mindeneket szorgalmasan megvizsgálván, Csanád választott egri püspököt megerősítette és Temesvárott, a király akkori székhelyén, 1323 januárius 23-án fölszenteltette. - Fölszólalt-e ez eljárás ellen a szentszék, hallgatással mellőzte-e, vagy utólag jóváhagyta, erre adatunk nincsen. Csanád püspök békén kormányozta egyházmegyéjét. Teofil prépost azonban nem kapta meg a spalatói érsekséget, melyre Károly király őt ajánlotta. XXII. János pápa 1325 márczius 25-én udvariasan ugyan, de azt felelte Károly királynak, hogy a spalatói érsekséget már betöltötte. Nem is lett belőle püspök soha. Úgy találjuk, hogy 1335-ben még a prépostságról is lemondott. Utódjául 1335 márczius 30-án János prépost fordul elő, (talán Toldi János, Csanád érsek kisöcscse) de még ugyanaz évben, 1335 augusztus 16-án Kálmán herczeg, Károly király természetes fia, utóbb győri püspök volt az esztergomi nagyprépost. (Anjouk. Okmt. III., 151., 192.)
A másik eset a következő: Midőn a nyitrai püspökség János püspök halálával megüresedett, a káptalan több kanonoktársát küldötte I. Károly királyhoz, hogy kérjék védúri hozzájárulását, miszerint jövendő püspökjüket megválasztandók, egybegyűjthessék a távollevő kanonokokat is. De útközben Boleszló érsek elfogatá a küldöttséget, erőszakos módra esztergomi várába és monostorába hozatta és elzáratta. Itt az ő és káptalana jelenlétében öcscsét, Meskót, nyitrai püspöknek beerőszakolta adományozás czímén, a káptalani választás mellőzésével. Azután a nyitrai káptalan küldöttsége hozzájárulását kieszközölte halálos fenyegetésekkel, sőt arra is rávette, hogy békecsókot adtak neki. Sőt ezzel sem érvén be, összegyűjtött seregével a nyitrai egyházat, annak és a káptalan várait és birtokait elfoglalta, elpusztította, mi által a káptalani urakat annyira megfélemlítette, hogy kénytelenek voltak Meskó püspök megválasztásába beleegyezni. - Minthogy Meskó püspök, Boleszló érsek édes testvére, Károly király híve és Erzsébet királyné rokona volt, a mit okleveleink számtalanszor hangoztatnak, igen valószínű, hogy Boleszló eljárásához a királytól fölhatalmazást, vagy utólagos jóváhagyást kapott; a megszeppent nyitrai kanonokok azután kiállították a rendes választási jegyzőkönyvet, melynek alapján Boleszló érsek metropolitai hatalmánál fogva megerősítette és fölszentelte öcscsét nyitrai püspökké, a ki, mint ilyen, 1334 május 11-ig kormányozta egyházmegyéjét, azután áthelyezték a veszprémi püspöki székre.
Boleszlót életírói ez erőszakoskodása ellenére fönnen magasztalják, és nemcsak származását, jellemét, hanem főleg sokoldalú főpásztori gondoskodását tekintve, az esztergomi érseki szék egyik díszének nevezik. Boleszló már akkor jutott az esztergomi egyház főjavadalomhoz, midőn sógora és jóakarója, I. Károly király húsz évi véres küzdelem után megerősödött a magyar trónon. Ő neki tehát nem volt része abból a lelket, testet szinte megbénító küzdelemből, mely elődeinek, Gergely, Mihály és II. Tamás érseknek minden erejét lekötötte. Nem lehet mégis tagadni, hogy neki sem ágyaztak rózsákkal, mint mondani szokás és hogy ő elődei fáradságos munkáját buzgalommal folytatta.8
Terjedelmes egyházmegyéje legszélső részeiben, Pozsonyban, Szepesben és Erdélyben is megfordult, hogy mindent szemeivel lásson, önmaga elintézhessen; főpásztori teendőit akkor is végezte, ha a királyi udvarban, akár Visegrádon, akár Temesváron tartózkodott. Midőn 1328 deczemberben meghalt, úgy látszik, az öregség még nem bántotta. Sajnos, nem maradt utána sem arczkép, sem egyházi kincs vagy más emlék. Minek oka talán abban rejlik, hogy holta után összes drágaságait, még az egyházi szereket is szentségtelen kezek rabolták el, s a tizedet és más egyházi jövedelmeket, sőt még az egyházi javakat is elfoglalták. A pápa megértvén a bitorlók kezére került esztergomi egyház siralmas sorsát, minthogy az új érsek választásának, illetve kinevezésének ügye gyorsan elintézhető nem volt, 1330 januárius 30-án kinevezte a pécsi és veszprémi püspököket az esztergomi egyház lelki kormányzóinak és jövedelmei kezelőinek.
Boleszló sárga viaszba nyomott homorú pecsétje hosszaságban 10, szélességben 6,5 czentiméter. Csúcsíves oltártáblát alakít, mely hosszában is, széltében 233is három részre van osztva. A főalak a középső fülkében az istenanya, balkarján a kisded Jézussal. Balról tőle a Sz. Adalbert püspök mitrával s apostoli szent kereszttel; jobbról Sz. Mária Magdolna a kenőcstartó edénynyel. Legfölül feszület, Krisztus a kereszten. Legalul Boleszló érsek térdel balra fordulva, fején hegyes püspöksüveg, melynek szalagjai hátul messze elállanak, mintegy lebegnek; mögötte, közel a kerethez, B., neve kezdőbetűje. A térdelő érsektől jobbra, balra egy-egy háromszögű czímperpajzs. A jobbpajzsban az Anjouktól az időben használt királyi czímper, liliomok és pólyák, a balpajzsban a lengyel sas látható. A pecsét körírata: S BOLESLAI. DVCIS. THOSTEN. STRIGONIEN. ECLIE. ARCHIEPI. & EIVSDE. LOCI. COITIS. PPETVI. (= sigillum Boleslai Ducis Thostensis, Archiepiscopi Strigoniensis et eiusdemloci connitis perpetui.)
Dörögdi Miklós.
Boleszló herczeg-érsek elhúnyván, ismét összegyűlekezett az esztergomi főkáptalan és összes szavazataival megválasztotta érsekéül Dörögdi Miklós pozsonyi prépostot. Miklós, választott érsek, Zala vármegyében született, Dörögdön, atyai birtokán, honnét nevét kölcsönöztük. Papi pályáját mint veszprémi kanonok azzal kezdette, hogy elment a bolognai egyetemre tanúlni, hol oly tekintélyt és tiszteletet vívott ki magának, hogy 1316 május 1-én megválasztották őt rektornak. II. Tamás érsek is számított e jeles férfiú szolgálatára és lefoglalta őt azzal, hogy kinevezte nyitrai főesperesnek. Rektorsága arról emlékezetes, hogy akkor hirdették ki a bolognai egyetem új törvényeit, melyeknek egyetlen példányát a pozsonyi társas káptalan könyvtárában őrzik. Rektori hívatala leteltével, nem sok időt töltött Bolognában, minthogy 1319 elején már Esztergomban találjuk, az érseki iroda főnökeként. 1320 szeptember 20-án már pozsonyi prépost. Mint ilyen, buzgó tevékenységet fejtett ki egyháza jogai megvédésében kiváló érdemeket szerzett. Megnyerte I. Károly király kegyét is, ki őt elsőben megtette káplánjának, utóbb az egri püspökké választott Telegdi Csanád helyébe a királyi kápolna ispánjának.
Dörögdi Miklós az esztergomi káptalan ráeső választását elfogadta, az érseki széket elfoglalta, azután a káptalan küldötteivel együtt, Avignon felé vette útját, hogy a pápától megerősítését kieszközölje. De Konstanz előtt, merre útja Avignon felé vezette, gróf Monfort Hugónak és Rudolfnak, mesterségök szerint rablólovagoknak kezébe került ő és útitársai, kik őket letartóztatták, lovaiktól, pénzöktől és egyéb javaiktól megfosztották, a mint ezt XXII. János pápa 1329 április 1-én kelt, s a konstanzi püspök, prépost és dékánhoz intézett leveléből értjük, melyben elrendeli, hogy az útonálló grófok mindaddig egyházi kiközösítés alá rekesztessenek, míg foglyaikat szabadon nem bocsátják. A pápa rendeletének meg volt a kellő hatása, a mennyiben Dörögdi Miklóst és társait a következő 1330. év derekán Avignonban találjuk. Itt azonban új nehézségek keletkeztek. I. Károly magyar király ugyanis nem járult Miklós úr választásához; ő a nagyérdemű Telegdi Csanádot, Eger ép oly szent életű és bőkezű, mint hazafias és buzgó püspökét kívánta az ország első főpapi székébe emelni s ebben az országos közvélemény mögötte állott. Hogy Károly király Telegdi Csanád érdekében működött, kitetszik abból is, mert a királyi levelek záradékában az van, hogy az esztergomi érseki szék üresedésben áll, pedig Miklóst már megválasztották; hogy pedig Károly király czélja elérésére nagybátyja, Róbert sziczilia király hatalom közbenjárását is kikérte, az meg abból tetszik ki, mert XXII. János pápa abban az időben, midőn ez az ügy elbírálása eléje került, nemcsak a magyar király, hanem a szicziliai király kértére is kegyelmet osztogatott, egyebek között Csanádnak is, miből nem alaptalanúl azt a következtetést vonhatjuk, hogy mindkét király követséget járatott ugyanakkor Avignonban. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy mert Dörögdi Miklóst az esztergomi káptalan érsekének megválasztotta s ő a ráesett választást elfogadta, a király kegyét, vagy Telegdi Csanád barátságát elvesztette. Ellenkezőleg: nem csak a pápák bíztak meg 1361-ben bekövetkezett haláláig tudásában, hűségében és erélyében, elannyira, hogy számos kényes magyar kérdés elintézését okosságára és határozottságára bízták; hanem mindinkább megerősödött I. Károly és Nagy Lajos kegyelmében, kik érdemes szolgálatával nem egy ízben éltek; sőt Telegdi Csanád is, ki az esztergomi érseki méltóságért nem törte magát, hisz Avignonban nem is mutatkozott, mindvégig fönntartotta s élvezte a jeles férfiú barátságát. Az esztergomi érsekség kérdése pedig úgy dőlt el, hogy elsőben Dörögi Miklós önként lemondott mindazon jogokról, melyek reá az esztergomi káptalan választásából háramlottak; 234XXII. János pápa azután az ekképen megürült esztergomi érseki székre Telegdi Csanád egri püspököt helyezte át (1330 szeptember 17-én); helyébe pedig egri püspöknek Dörögdi Miklóst tette, különösen kiemelvén tudományos műveltségét (1330 október 1.) és a tusculumi püspök által fölszenteltette, sőt az esztergomi érseki javadalom féljövedelmét is neki engedte át, mert - úgymond, - választott esztergomi érsek volt.9
CSANÁD ÉRSEK.
1330-1349.
Csanád érsek ivadéka ama Dobokafia Csanádnak, kit a krónikás Sz. István király rokonának nevez, és a ki a nagyőszi síkon, a régi Marosvár, most Csanád alatt 1030-ban a hatalmas, lázadó Ajtonyt leverte. Atyját Tamásnak, nagyatyját Pongrácznak hítták. Fivére három volt; egy bátyja: Lőrincz, két öcscse: Miklós és Pongrácz. Nővéreiről is tudunk, kiknek egyike Vásári Miklós erdélyi alvajdának volt a felesége és Vásári Miklós esztergomi érseknek, Telegdi Csanád utódjának anyja; a másik Toldi Csókának, bihari főispánnak lett a felesége, kinek két fiát: Mihályt és Jánost, az egyiket Károly királyra, - a másikat nagybátyja, Csanád érsekre való tekintetből XXII. János pápa 1320 július 2-án, illetve 1333 október 2-án kinevezte esztergomi kanonokoknak, jóllehet már egri kanonok és főesperes is volt.
Csanád érsek a XIII. század utolsó negyedében, hozzávetőleg 1280-ban született. A Gondviselés Csanád bölcsőjébe fényes származásán fölül több más talizmánt rejtett: magas szellemi képességet, mely vallásosságot, törhetetlen, de óvatos erélyt és nagy vagyont. Roppant terjedelmű birtokok Bihar, Csanád, Temes, Szerém, Vas, Győr és Mosony vármegyékben, a Száván túl a mácsai bánságban és Erdélyben még a XIV. században is a Csanád nemzetsége kezén valának. Ott vala a Várad-melléki (Mező-) Telegd is, a hol Csanád érsek bölcsője ringott. Elég fiatalon, félig még gyermek korában lépett a papi pályára. Már 1295-ben mint kántor-kanonokot találjuk a váradi székesegyházban. Első kiképeztetését a váradi káptalani iskolában nyerte tehát, de kétségtelen, hogy időközben (1296 és 1299) között valamely külföldi jogegyetemet is látogatott, a hol "kiváló jogtudóssá" képezte magát. A Csanád-nemzetség tagjai, közöttük főleg Miklós, a Csanád érsek öcscse, később csanádi főispán, vérök hullásával is kitüntették magokat az Anjouk védelmében és szolgálatában, velök tartottak rokonaik, a Debreczeniek és Toldiak is; nem csoda tehát, ha a nagy és finom műveltségű Csanád is figyelmet keltett úgy a királyi, mint a pápai udvarban. Míg a váradi káptalanban fokozatosan emelkedett, olvasó-kanonokká és préposttá lett, addig Károly király titkos jegyzőjévé, udvari kápolnája ispánjává nevezte ki. Ugy látszik, Erzsébet királyné is legott megkedvelte, mert nemsokára, hogy Magyarországba érkezék, két szatmármegyei birtokkal ajándékozta meg, - talán hogy Csanád költségeit pótolja és fáradságát jutalmazza, melylyel XXII. János pápánál Avignonban követséget járván, a fölmentést kieszközölte, mely - Károly királylyal negyedfokú rokonságban levén, - házasságát akadályozta.10 Közben a kegyesség, bőkezűség, jámborság s egyéb főpásztori erények mindinkább kifénylettek Csanádból; Várad székesegyházában öt oltárt emeltetett és gazdag alapítványt tett fönntartásokra; ezenkívül a várbeli kisebb Mária-egyház szolgálatára társas káptalant alapított préposttal és hat kanonokkal, kiknek számára ősi és szerzett birtokaiból illő ellátásról gondoskodék. Hozzájárulván a királyi pártfogás is, úgy esett, hogy az elárvult egri székesegyház káptalana szívvel-lélekkel püspökének választotta meg.11
Kineveztetvén esztergomi érseknek, Csanád Avignonba küldötte Miklós fia Miklós váradi klerikust (nyilván a Vásárit) másodmagával, és folyamodott az érseki palást megküldéseért. XXII. János pápa megtette, a mit tőle kérte, átadta a követeknek a pallium archi-episcopalét, azzal, hogy vigyék el a váradi és 235veszprémi püspököknek, kiket megbízott, miszerint átvevén hűségi esküjét, az érseki joghatóság teljessége e jelvényét ünnepélyesen átadják az új érseknek.
Azonban az új érsekre súlyos teendők várakoztak. Az esztergomi egyház javai és jogai bitorlók kezében, főtemploma, vára, palotája elhanyagolva, szinte rombadőlve! Már a pápa is abban a reményben nevezte ki érseknek Csanádot, hogy benne megtalálta azt az egyént, kiben az akarat és képesség, a tudás és erő megvan arra, hogy a főegyház károsítóit megfékezni, jogait fönntartani, sőt gyarapítani fogja, mint ezt az egri püspöki széken megmutatta. A főgondot Esztergom, az érsekség székhelye okozta. Csanád maga beszéli, midőn az érseki székbe áthelyezték, fájdalmasan látta székesegyháza nyomorúságát és romlását. Nemcsak erősségének külső falai (már t. i. Esztergom vára), hanem a templom szentélye is, - mint ezt mindenki tudja,12 - alapjáig meg volt rongálva. Nehogy tehát az imádság háza, a megfeszített Jézus hajléka, melyet Szent István, az első magyar király Sz. Adalbert püspök tiszteletére építtetett, úgy belsejében, mint külső erősségében elpusztúljon, annak megújítását szívből áhítá.
Közóhajtás volt ez! Midőn a pápa 1321 deczember 8-án Toszti herczeg Boleszló érseknek különféle kegyelmi leveleket osztogatott, ezek egyikében ez is benne van: Minthogy az esztergomi székesegyház, mint a magyar király jelenti, nem sokára föl fog épűlni és szenteltetni, a szent atya bőséges búcsúkat enged nemcsak azoknak, kik fölszentelésén jelen lesznek, hanem azoknak is, kik a fölszentelés évfordulóját megünneplendik. Igen ám, de a székesegyház fölépítése és fölszentelése, melyet Károly király kívánatosnak, sőt szükségesnek tartott és - talán hogy az érsekre némi kényszert gyakoroljon, - előre jelzett, csak kegyes óhajtás maradt, a miért szemrehányást tenni Boleszló érseknek nem volt méltányos dolog, minthogy az időben az esztergomi érsekség jövedelme, a már érintett okokból érzékenyen megcsappant. Kétezer arany forintra, mai pénzünk szerint 21,000 koronára becsülte a pápai kamara (pénzügyi hívatal) taksája, ez pedig értett a papi javak taksálásához. Ez az összeg, illetve annak háromszorosa, ugyan még mindíg tekintélyes volt abban az időben; de sok helyre ment, főleg újonnan kinevezett főpapnál, annyira, hogy templomépítésére, várjavításra, palotatatarozásra, melyek mind főpapi kötelességek valának, aligha maradt egy apró dénár is. Csanádnak tehát másunnan kellett pénzt teremtenie. S azt ekképen tette: testvérei: Lőrincz, Miklós és Pongrácz elhúnyván, végrendeletileg 400 márka garast (nagy denárt, mintegy 16,000 koronát) adtak át neki, hogy e pénzt megőrizze kiskorú fiaik számára, míg ezek nagykorúak lesznek vagy szorúltságba jutnának. Csanád e négyszáz márkát a váradi káptalan kincstárában őriztette mindaddig, míg az esztergomi érsek székbe áthelyezték. Most kivette onnét és temploma építésére fordította; viszont, hogy kisöcscsét kárpótolja, Püspöki, Velkenye és Dézmástelek nevű érseki birtokokat, melyek közül kettőt már ő szerzett vissza pörös úton holmi bitorlóktól, a mondott összeg fejében Telegdi Lőrincz, Miklós és Pongrácz fiainak a saját és káptalana levele erejével adta, kik azoknak jó akarattal el is fogadták.13
A székesegyház újjáépítése.
Legott elkezdette tehát alapjáig megrongált székesegyháza szentélyét újra építeni faragott kövekből, szilárd aljra támaszkodó, csiszolt és hornyolt, szabad-kőmíves módra (latomica arte) készült oszlopokkal és boltozatokkal. A megkezdett művet azután (festett) üvegablakokkal díszítette, kivül (a támokra) tornyocskákat rakatott, s az egész templomot befödetvén, gyorsan és szerencsésen befejezte. Világos e leírásból, melyet a bécsi krónikából meríténk, hogy e főtemplom az akkor már nálunk is divatos csúcsíves stílusban épűlt s azt a kőmíves-páholyokban (Bauhütten) tanult mesterek végezték. Továbbá, - folytatja kútfőnk, - a templomot aranyozott táblákkal (palla d'oro), a legjobb kelyhekkel, drága ékítményekkel és egyházi szerekkel fönségesebben, dúsabban és bőségesebben látta el, mint minden elődei. A várat, melyben a templom 236feküdt, bástyáit és tornyait is, melyek elavulás és elődei gondatlansága miatt rombadűléssel fenyegettek, gondosan kijavíttatta. A beomlott tornyokat fölépíttette, befödette és mindeneket csinosan megújíttatott. Ezenfölül számos új, magas és erős tornyot építtetett, ezek között a vár kevésbbé védett oldalán (a Szent-Tamás hegye felé) a többi tornyot magasságban és erősségben meghaladó bástyát emeltetett, mely az összes erődítményeket minden tekintetben meghaladta. Ezt födött és rovátkás erkélylyel (solario et meniano) megerősítette és ékítette. És jóllehet e vár számos tornya miatt bevehető immár nem vala, azt a Dunáig terjedő fallal még inkább megerősítette és biztosította. A régtől fogva elhagyott és lakatlan érseki palotát nagy gonddal szintén restauráltatta, két oldalára kecses kápolnákat építtetvén. Végre a váralját, a mai vízivárost, ugyancsak megerősíttette, szilárd falakkal és tornyokkal körülövezte és elnevezte Németvárosnak, valószínűleg azért, mert németekkel telepítette meg. E váraljban több templomot is építtetett és minden szükségessel ellátott. - Nagy Lajos király is bámulattal volt eltelve e csodálatos alkotású mű szemléleténél. Az összes magyar templomok mintájának mondja, mely, mint a rózsa líliomok közül, piros fénnyel tündöklik. E hasonlathoz kétségkívül a süttői csiszolt vörös márvány, melyből a templom épült, adta az eszmét.
Azonban Csanád hálát nem aratott e mindenektől megbámult nagy művével. Írigység búrjánzik nagy emberek nyomában, mely, míg ezek életében mint a kigyó hason csúszik, azután halkan sziszeg, végre az önzéstelenség hazug mezében minden erejével vakmerően tépi babéraikat. János és Demeter, Csanád negyedik és ötödik utódai az érseki széken, pört indítottak a nagy érsek emléke ellen, a miért Püspökit, Velkenyét és Dézsmástelkét elidegenítette az esztergomi egyháztól azon a czímen, mert sem a király, sem a pápa nem engedte meg ama törzsvagyon elidegenítését, a káptalan se járult hozzá, a mi nyilván valótlanság volt. De mert Demeter barátja, Garai Miklós nádor 1379-ben hozott ítéletével igazat adott nekik, elvették ugyan a Telegdiektől a mondott birtokokat, de azért Demeter érsek úr vonakodott visszaadni azt a 400 márka garast, melyeket félszázad előtt készségesen átengedtek az esztergomi székesegyház újjáépítésére, hisz a kései unokák nem tudták bebizonyítani, ha vajon Csanád érsek csakugyan ama 400 márkát fordította-e székesegyházára? A káptalan tagjai, kik tanúi valának a nagy érsek mívelkedésének, elhúnytak már, s az egyetlen, ki erről tanúságot tehetett volna maga, a vádló volt. Gúnyosan hivatkoztak is reá a károsúltak. A gúnyt zsebrevágta, a hol visszatartotta a 400 márkát is, mint a hogy erre Garai Miklós nádornak 1380-ban hozott ítélete föl is jogosította.14
Ha valakinek annyi rendes és rendkívüli kiadása van, mint az esztergomi érsekeknek általában, s főleg Csanád érseknek volt, annak a sok kézen elkallódott bevételek rendezésétől és biztosításáról okvetetlenül gondoskodnia kellett. Az esztergomi érsekség bevétele fekvő birtokainak legtöbbnyire a jobbágyoktól beszolgáltatott hasznán kívül, főleg a tizeden alapult. Igen ám, de a fekvőségek egyes részeit, különösen a középponttól távolabb esőket, kapzsi szomszédok, nem ritkán az érsekek ellentállása nélkül, talán hallgatag beleegyezésével is, elfoglalták, a jobbágyokat a magok szolgálatára kényszerítették, míg végre jövedelmük az érsekség részére teljesen elapadt. Még több visszaélés keletkezett a tizednél. A tizedet az erre kötelezettek hol kereken megtagadták, hol különféle kiváltságok alapján fölmentve hitték magukat alóla, a mi pedig befolyt, az sok kézen akadt meg, minthogy a tizedet, hol az egészet, hol negyedrészét, hol tizenhatodát különféle testületeknek vagy egyeseknek engedték át a főpapok. Így esett, hogy ez a főjövedelem, - a régi példabeszéd szerint - mint a vaj, mely egyik tenyérről a másikra kerül, hol teljesen, hogy nagyrészt elolvadt, míg rendeltetése helyét megközelítette.
Csanád érseknek, nagy jogtudományára, magasztalt élelmességére és erélyére volt szüksége, hogy a saját és egyháza számos baját segítsen. Nagy óvatossággal tette ezt. Mindenek előtt a pápától rendeletet eszközölt ki, melyben a pápa, mintha önként tenné, megbízza az egri és veszprémi püspököket, hogy az esztergomi érsekség fekvőségeit, továbbá a tizedeket és más jövedelmeket, melyeket az érsekek hol élethossziglan, hol nagyobb időre, néha némi bér mellett, 237még ha a pápa engedelmével is, másoknak engedtek át, vegyék vissza. (1331 deczember 1.) Ezután az érsekségtől elidegenített birtokoknak és jövedelmeknek régibb királyoktól nyert adományos leveleit I. Károly királylyal átíratta, megerősíttette,15 ezek alapján a bitorlókat pörbe fogta s a pört rendesen meg is nyerte. A sok gonddal járó és nehezen ellenőrizhető jövedelmeket bérbe adta. Így történt ez részben a dézma-joggal, ha ugyan nem sikerült lelkiismeretes, vagy érdekelt dézmálókról gondoskodnia.
Természetes, hogy az adatok Csanád e rendszeres tevékenységéről nem mind maradtak reánk. Azonban a ránk maradtak közül is csak azokat szándékozunk közölni, melyekről fölteszszük, hogy közönségünket érdeklik s történeti ismereteiket bővítik.
A tornai dézma.
A tornai kerület dézmája, az esztergomi egyház alapítása óta az érseket illette. A dézma tárgyai: búza, rozs, árpa, zab, köles, len, kender, méhek, kecskék, bárányok és malaczok valának, melyet a polgárok (burgenses), parasztok, vendégnépek és minden másrendű lakosok fizetni tartoztak német módon, a mi származásukra vall. Történt azonban, hogy IV. Béla király és felesége, Mária királyné Görgőre mentek lakni, a hova a szükséges élelmi szereket messziről kellett volna utánok vinni. Hogy tehát e kellemetlenség elől kitérjenek, 1263-ban bérbe vették Fülöp érsektől a tornai dézmát készpénz-fizetés mellett és írást is adtak róla, nehogy az érsek joga feledésbe menjen. De hiába volt a királyi levél, - a királyi udvar távozása után se került vissza az érsekségre a dézmajog, hanem a zaardi vár részére foglalták le igaztalanúl. Csanád érsek e miatt pört indított és Druget Vellermes nádor 1336 márczius 23-án, "úgy követelvén ezt az igazság", visszaállította az érsekség jogát, "minthogy a dézmák a lelkek üdvére rendeltettek az egyházak, az egyházak főpapjai, érsekek, püspökök és más papok élelmezésére, az egyházak fönntartására s az egyházi dísz beszerzésére, hogy ez által a mindenható Isten világuralma elismertessék."16
A gömöri tized.
Másutt, Gömörben aligha volt pörösködésre szükség; elég lehetett a szigorúbb fölügyelet, de az eredmény mégis nagyszerűnek mutatkozott. Maga Csanád érsek mondja, hogy a gömöri tized, mely előbb soha se haladta meg a 60 márkát, az ő gondosabb kezelése mellett 400 márkára emelkedett. Példáját követte főkáptalana, a mit azért közlünk, mert Csanád eljárását is megvilágítja. Nagyszombat városa tizedét főpapjai kegyességéből az esztergomi főkáptalan élvezte. A káptalan is kezdette szigorúbban venni a tizedszedést, a mi kellemetlen volt a polgárságra, minthogy ennek következtében közötte és a tizedszedők között nem ritkán egyenetlenségek támadtak. Ezek elkerülése végett és mert úgy kívánta a gyarapodó város érdeke, örök időre abban állapodott meg Nagyszombat közönsége az esztergomi főkáptalannak, hogy Nagyszombat városában, Gerencsér, Magyarád (Moderdorf), és Perna (Kocsiföld) falvakban, melyek Nagyszombathoz tartoztak, az összes, gabonák, méhek, bárányok, libák és csibék után szedetni szokott tizedet évi 80 budai ezüst márkán megváltja, e váltsági összegbe értetvén a quárták is, melyek e tized után jártak. E quarta (pars) alatt a tizednek az a 25 százaléka értendő, a mely a magiszterek javadalmazására szolgált. E magiszterekből lettek a káptalanokban a mesterkanonokok. Hanem a mondott quartákból levontak még egy negyedrészt a lelkészkedő papság ellátására, melyet ez mind e napig élvez, az úgynevezett sedecimát, minthogy az összes tizednek tizenhatodrészét tette ki. - Mennyire hasznos volt a polgárok részére is ez új rendelkezés, kitetszik a szigorú kikötésekből, melyekhez a város hozzájárúlt: A tizedválság évenként deczember 7-én volt fizetendő. A káptalan megbizottja egy nappal előbb, tehát Sz. Miklós ünnepén, a mikor a város búcsúját tartja, jött a városba, kinek ebédet és vacsorát, szolgáinak és lovainak ellátást adott a város, a következő napon pedig tartozott teljesen befizetni a 80 márkát. Ha azonban erre a város még nem volt elkészülve, ez esetben a káptalan megbizottjának akár két hétig is türelmesen kellett várakoznia, persze a város költségén. Hanem ha ezután is elmaradt volna a fizetség egy hétre, a város e késedelemért 10 márkányi bírságot vállalt magára. Végül, ha a 80 márka tizedváltságot a 10 márka bírsággal együtt még nyolcz nap után sem akarta volna a város megfizetni, akkor a várost egyházi tilalom alá rekesztették olyképen, hogy a lakosság sem a plebánia-templomba, sem a barátokhoz misére nem mehetett. És ismét nyolcz nap mulva, ha akkorra se fizetett volna a város, a káptalan egy érseki rendelet erejével kiközösíthette mindaddig, míg minden tartozásának eleget nem tett. Kivételnek csak az esetben volt helye, ha a város szántóföldjét valamely hatalmas hadsereg tönkre tette, vetéseit eltiporta volna, mely esetben a káptalan két hozzáértő becsüst küldött ki, kik a városbíró és öt esküdt jelenlétében a kárt megbecsülték, mihez képest a tizedváltságot is leszállították. E szerződésből úgy látszik, mintha e gazdag város a megváltott tizedet nem szedte volna be polgárain, hanem közös jövedelméből födözte, különben nem volna értelme az elősorolt kikötéseknek, minthogy deczember 7-ig mindennemű tizedet beszedhetett és összerakhatott volna. Erre vall az is, hogy a következő 1348 június 13-án Nagyszombat városa szerződést kötött Csanád érsekkel is, mely szerint királyhegyi új, részben még kielletendő szőleje dézmáját évi 20 márkával szintén megváltotta. Csanád érsek e húsz márkából kettőt a Szent-Miklós-plébánia-templomnak engedett át. Szalai Péternek pedig megengedte, hogy nyitramegyei Patvarócz birtokának az esztergomi érseket megillető tizedét évi 12 forinton megválthassa. Továbbá a pilisi apátnak és konventjének bérbeadta húsz évre a csákányi tizedet 20 márkáért, tíz pénzt számítván egy márkára. Ugyancsak Csanád érsek bérbe adta rozsnyói arany- és ezüstbányáit az összes jogokkal, jövedelmekkel és bányabíráskodással egyetemben 120 budai ezüst márkáért az imént említett Druget Vellermesnek, ki azonban akkor még nem volt nádor, hanem csupán szepesi és újvári ispán.17
238Az érseki birtokok visszaszerzése.
Az esztergomi érsekség jogtalanúl elfoglalt birtokai visszaszerzésére az imént említett gömörmegyei Velkenyén vette kezdetét, melyet néhai Rátót nembeli Hasznosi Domokos nádor szerzett meg III. Endre király levelével, de csak félig-meddig, minthogy nem lett annak birtokába iktatva, a miért sietett is túladni rajta, elidegenítvén azt Terenyei Simonfia Miklósnak, ki ellen a pör meg is indúlt - mint tudjuk, - sikeresen.18
Az érsekség más birtokát, a komárommegyei Kürtőt, melyet akkor kőből épült temploma védőszentjéről Scentthamasykwthw (Szent-Tamáskürtő)-nek neveztek, jóhiszeműen megvette Kálmán herczeg, Károly király természetes fia, ez időszerint esztergomi nagyprépost tanítója, Péterfia Pál 40 márkán, de nem az esztergomi érsekségtől, melyhez Kürt régesrégtől tartozott, hanem bizonyos Gyula fiától. Csanád érsek, hogy az érsekségnek e birtokot visszaszerezhesse, megfizette a becsapott vevőnek a negyven márkát.19 - Nem ily símán rendezkedett a Boztehiekkel, a Rozgonyiak őseivel, kik az érsekség esztergommegyei Örsi birtokából, melyet az érsekség IV. Béla királytól a komárommegyei Szőnyért cserébe kapott, holmit elfoglaltak. Csanád tehát új határjárást kért, melyet Nagy-Martoni Pál országbíró elrendelt, megbízván végrehajtásával az esztergomi ispitályos lovagokat, kiknek határjárási leveléből értesülünk, hogy Örs Gyermely (Germen) szomszédságában feküdt. Hasztalan ellenkeztek a mányi és boztehi urak, az országbíró -- úgy követelvén azt az igazság, - Örsöt a határjárás értelmében az érsekségnek ítélte oda.20 - Ugyancsak határjárást rendelt el Károly király is Csanád kérelmére a komárommegyei Gyorok-ra nézve, a határjárással és az érsek úr beiktatásával a nyitrai káptalant bízván meg.21
Nem csekély érdekkel bír Csanád érsek igyekezete, melylyel a nógrádmegyei Vadkert határában fekvő, s az esztergomi érsekséghez tartozó Vonuntó22 telkét, Móka földét és Lukaföldét az érsekség számára megmentette. - E részbirtokokat a hatalmas Szécsenyi Tamás érseki vajda, a királyi ház rokona akarta elfoglalni, "visszafoglalni", mint mondá, a miért azokat a budai káptalan bizonysága mellett meg is járatta, beiktatásának azonban Csanád érsek ellentmondott, kimutatván IV. Béla királynak 1255 augusztus 16-án kelt nevezetes leveléből jogát. A tatárjárás után ugyanis, Béla király Váczon közgyűlést tartott Nógrád, Hont és Gömör vármegyék részére, hogy az országos szerencsétlenség által fölfordult állapotot és birtokviszonyokat rendezze. E gyűlésen egyebek között előállott Benedek érsek, panaszt emelvén, hogy az esztergomi egyház némely, hadi és egyéb szolgálatra kötelezett nemes jobbágyai megszöktek és most szabad nemesek módjára viselkednek. Kérte tehát a királyt, hogy egyháza emez embereit arra a szolgálatra, melyre a szent király őket rendelte, visszaterelje. A király a főurak tanácsára három nógrádi nemest: Tekus ispánt, Szécsenyi Folkust és Szügyi Lorándot küldötte ki, hogy tudják meg, melyek azok a szent királyok által az egyháznak adott szolgák, kik szolgálatukat elhagyták. A nevezett nemesek végre azt válaszolák a királynak, hogy már föltalálták, a kiket kerestek; név szerint: Ecsén fia Lukát, Haládot Móka fiával, Vanontát Bölcs fiával és Dankost a Domokos fiát, kik azt állították, hogy azért távoztak az egyház szolgálatából, mert Vadkerten megélhetésökre elégséges birtokuk nem volt. Visszaállították tehát őket, hogy az egyháznak tovább szolgáljanak, fölosztották közöttük az őket illető földeket és újra meghatárolták. - Ezek után Szécsenyi Tamás vajda meg se jelent már a tárgyaláson, melyen Csanád érsek, mint rendesen, személyesen védte egyháza jogát. Nagy Lajos király tehát a helyi szemlét is kirendelvén, a kérdéses területeket Nagy-Martoni Pál országbíró által az esztergomi érsekségnek visszaítéltette.23
Nem volt oly szerencsés Csanád, midőn Szomolnok bányavárosától annak Lassúpatak (németül Eibach) nevű aranybányáját a Böbék Domokos fiaival együttesen vissza akarta pörölni. Talán igazok volt és a bányaterület valaha az ő birtokuk lehetett, de jogukat megvédeni a kellő időben elmulasztották. I. Károly király ugyanis, a városi iparos polgárság nagy pátfogója, hogy Szomolnok jólétét előmozdítsa, a körötte két mérföldnyire fekvő összes területet neki ajándékozta, kihirdette azonban, hogy a kiknek e területre, illetve annak egyes részeire netán joguk volna, jelentkezzenek, mert hasonló, vagy jobb minőségű földdel fogja őket kárpótolni. Senki se jelentkezett, se Csanád érsek, se a Böbékek; mire a szomolnokiakat mondott terület birtokába ellentmondás nélkül bevezették, a miért Tót Lőrincz tárnokmester, Kont nádor atyja másképen nem itélkezhetett, hanem hogy a felpörösök keresetének helyt nem adott.24 Ellenben a komárommegyei Hetény felét, melyet Sixtus, egykoron esztergomi olvasó-kanonok IV. Béla királytól 1266-ban a római kúrián teljesített szolgálataiért kapott, azután végrendeletileg az esztergomi érsekségnek hagyott, Nagy-Martoni Pál országbíró ítélőszéke előtt visszaszerezte.25
Az ugyancsak komárommegyei Gutára vonatkozó pörének azonban a már gyöngélkedő Csanád érsek barátságos egyességgel vetett véget, melyet az aranyos vitéz, Dancs ispán fiaival kötött és Gilet fia Miklós nádor helyben hagyott.26 - Ha nem is közvetetlenűl, közvetve minden bizonynyal oroszlánrésze volt Csanád érseknek abban, hogy Nagy Lajos király a tolnamegyei Izsépért és Drásért, melyeket atyja az esztergomi káptalantól elvett, kárpótlásúl adta az esztergommegyei Nánát. Hogy Károly király intézkedése nem történt erőszakoskodás nélkül, megértjük Nagy-Martoni Pál országbírónak Visegrádon, 1339 decz. 18-án kelt ítélő-leveléből. I. Károly király, mondja e levél, az esztergomi káptalan két birtokát, Drást és Izsépet a Kőszínieknek Güszingieknek nevezet szerint néhai Henrik bán fiának, (Herczeg) Péternek, továbbá Péter testvére János fiainak: Miklós, Péter és Henriknek (a Tamásiaknak) adományozta, - Zagoria megyeért, teszi hozzá Nagy Lajos király. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a Kőszíniek, a mily hatalmasak, oly megbízhatatlanok valának. A háborúban 239is, melyet Károly király 1336-ban és 1337-ban az osztrák herczegek ellen viselt, ez utóbbiak pártjára szegődtek; annál könnyebben tehették ezt, minthogy birtokaik, váraik az ország nyugati szélein, az osztrákok szomszédságában feküdtek. I. Károly király, midőn az osztrákokkal 1336 deczember 13-tól 1337 június 8-ig fegyverszünetet kötött, kénytelen volt ezeket az osztrák herczegek védelme alatt álló hűteleneit is a szerződésbe foglalni. De megköttetvén 1337 szeptember 11-én a béke, másképen intézkedett I. Károly király: elvette a Kőszíniektől a határszéli birtokaikat és Baranyában, Tolnában adott nekik helyettök másokat, mintegy internálta őket az ország belsejébe, hogy elvegye tőlök az alkalmat a hazaárulásra, az ország ellenségeivel való szövetkezésre. E végett volt szüksége Izsépre és Drásra is, mely két helységet az esztergomi káptalan hozzájárulása nélkül adta a Kőszínieknek.
Midőn tehát a király embere a pécsi káptalan bizonysága mellett e két birtokot a királyi levél értelmében meghatárolni és a Kőszínieknek át akarta adni, az esztergomi káptalan nevében ellentmondott (Jánoki) László szentgyörgymezei prépost, minek következtében a király embere a káptalant 1339 deczember 7. napjára a király ellen megidézte, hogy ellentmondását megokolja. Az idézésre megjelent (Kis) Demeter, az esztergomi káptalan dékánja, de sem a megadományozott Henricziádok, sem a király ügyvédje meg nem jelent. A miért ez ügyben az országbírónak a vele törvényt látó főurakkal és nemesekkel együtt a meg nem jelenteket el kellett marasztania, így követelvén ezt az ország törvényes szokása. Azonban ez ítélet ellenében is megmaradt Izsép és Drás a Kőszíniek birtokában. Károly királynak ugyan szándéka volt az esztergomi káptalant kárpótolni, de mint fia, Nagy Lajos király írja, boldogult atyja meghalván, ideje nem volt szándékát végrehajtani. Teszi tehát ezt ő, szeretett anyjának, Erzsébet királynénak különleges kérelmére, s az elvett birtokért cserébe adja az esztergomi káptalannak Nánát, melynek birodalmába Dénes barát által bevezettetni rendeli. Egyúttal levelet íratott a nánai falúnagynak, most azt mondanók: bírónak és a nánai jobbágyoknak, intvén őket, hogy az új uraságot, az esztergomi káptalant ezentúl készségesen szolgálják, a mint ezt Dénes barát szent-ferencz-rendi lektor, kit a beiktatás végett küld, bővebben elő fogja nekik adni. Ez a frater Dénes kerekegyházi Laczk székelyispánnak fia volt, utóbb kalocsai érsek, kivel ez alkalommal először találkozunk. Ám tekintélyes férfiúnak kellett már most is lennie, minthogy ez ügynek ő volt előadója. Minthogy pedig Nagy Lajos király meggyőződött - úgymond, - róla, hogy a Nánán szedetni szokott királyi vám jogtalan, ezt eltörülte. Hogy ez ügyet teljesen rendezze, meghagyta Nagy Lajos király a váczi káptalannak, miszerint Nánát újból meghatárolja, a mi meg is történt, mert 1349 márczius 23-án már azt jelenté a váczi káptalan ugyancsak a királynak, hogy az elő-esztergom-vármegyei Nánát (in comitatu de ante Strigoniensi) a király emberével, Pataki Móriczczal meghatárolta.27
Birtokszerzések.
De nem csupán a jogtalanúl elfoglalt egyházi vagyon visszapörlésével, a papi tized s egyéb jövedelem rendezésével emelte Csanád az érsekség megcsappant jövedelmét, hanem vétel útján, csere és más míveletekkel is azon volt, hogy birtokait kikerekítse s azok bevételeit gyarapítsa. Az erre vonatkozó adatokból közöljük a következőket: János, az esztergomi egyház kincsőrzője többször panaszkodott Csanádnak, hogy hivatala sok gonddal és költséggel jár, pedig jövedelem meg nem haladja a tíz márkát, minthogy a nógrádmegyei Szelő és Rendvég, mely a kincsőrző jövedelmét adja, messze fekszik, ellenséges indulatú nemességtől van körülvéve, a miért jobbágyait nem bírja megvédeni. De mert a mondott birtok a szomszédos érseki birtoktól határjelek által sincs elválasztva, arra kérte Csanád érseket, hogy tekintve a jó szolgálatokat, melyeket neki tett, cserélné föl birtokát nehány negyedrész tizeddel (quartaval, melyeket capellának is neveztek.) - Csanád érsek teljesítette a kincsőrző kívánságát és mindama quartákat, melyeket Teofil volt prépost lemondása előtt kért, neki engedte át, kikötvén, hogy e negyedjövedelem negyedét, a sedecimát az ottani lelkészeknek juttassa, és meghagyván az érseknek föntnevezett birtokát, és IV. Béla király adományos levelét is, melynek erejével azt bírta.28 (1335. április 1).
Országos érdek szövődik ez érsekség Szerdahely nevű pozsonymegyei birtokához. I. Károly király a Nyitra folyó mellett fekvő gyoroki és léki földterületeket Menulfia Péternek adta volt, ki azokat, minthogy az érsekségi birtokok szomszédságában feküdtek s a jobbágyok között ismételt ízetlenségek támadtak, a király rendeletére elcserélte az érsekség Szerdahely nevű fekvőségével. - A király erre a Péterre bízta a morva-határszéli Újvár (Holics) és Berencs őrizetét, hogy a határokat Cseh István ellen megvédje. Minthogy pedig e várakat megrongált állapotban találták, bástyáik romladoztak, belső épületeik is hiányosak valának, I. Károly király átengedte Péter várnagynak négy vármegye királyi adóját, hogy ezen a szükséges javításokat eszközölje. Péter szigorúan beszedte az adót, de sem a mondott czélra nem fordította, se róla számot adni nem tudott. A király tehát megfosztotta őt Szerdahely birtokától, Csanád érsek pedig visszaváltotta azt 200 márkán az érsekségnek (1335 május 14.) és a vételárt Laczkfi István királyi lovászmester és újvári várnagy kezéhez megfizette. (1338 márczius 29.29 ) - Kálmán herczeg és prépost, az esztergomi és nyitrai káptalanok 1334-ben, illetve 1335-ben tanúságot tesznek arról, hogy Csanád érsek a ludányi, örményi és bodaki (Nyitravármegye) tizedet (ide nem értve a nemesek tizedét és a magistralis quartát) átengedte Vid nyitrai püspöknek, ki viszont Mekit (Udvard mellett), Ivánkatelkét Tardoskedd mellett és perbetei részét Perbete falu szomszédságában átengedte Csanád érseknek, nemkülönben lemondott az udvardi és perbeli quartákról, melyeket némely esztergomi érsek ajándékából élvezett.30 - Ugyanúgy a zobori konvent átengedte Csanád érseknek a nyitramegyei Nagykért és a nyárhídi vám őt illető 240részét az esztergomi érsekséget megillető nyitramegyei tizedért, melyet Csanád érsek a zobori konventnek adományozott.31
Azonképen megcserélte Csanád érsek barsmegyei Bogdán nevű birtokát, mely Szódó és Sáró között feküdt, Vörös Bede harasói (hrussói, ma: magas-majtényi) várnagy és ennek Péter fia Bél, másként Fődes Péter földével és Sáró nevű birtokával.32 - Továbbá megvette hatvan márkáért Emőkei Dezső, a Zobonya testvére Kendi nevű birtokát Nyitramegyében, mely szomszédos az érseki Ezbeg (Üzbég-)-gel.33 - Azonképen zálogba vette Vid fia Mátyástól Kuralt, mely az érsekség Farnad és Gécz nevű birtoka között feküdt. A zálogos birtok bármikor visszaváltható.34
Esztergom város közvetetlen szomszédságában is végzett Csanád érsek vásárlásokat. Így megvett a keresztesek Szent-Pál nevű falujában, a Duna mellett, Koncz esztergomi polgártól egy darab földet négy márkán s így szomszédja lett Hencz "korcsolyás" mesterembernek (neculator); továbbá Ite fia Miklós özvegyétől, Sebe (= Erzsébet) asszonytól egy telket a rajta fekvő épületekkel együtt, ugyancsak Szent-Pálfalván, szintén négy márkáért; azonképen Beke esztergomi polgár házhelyét megint Szent-Pálfalván, a Duna mellett négy márkáért.35 - Muzslai Jakabtól pedig és hozzátartozóitól megszerezte az érseki Muzsla és a káptalani Ebed között fekvő Muzsla nevű birtokot cserében Szódóért, mely Mikola és Bogdán között a Garam mellett feküdt.36 - Nemkülönben Vezekényt, melyet eddig zálogban bírt, végleg magához váltotta.37 - Goór Miklóst pedig arra kötelezte, hogy néhai Tamás érseknek Hylyenről szóló levelét visszaadja, mint ha nem tenne, az a levél hatását veszti, ő pedig hamis oklevél bemutatójának tekintendő.38
Kedvezményes vámok.
Fényes tanúságos tesz Csanád érsek fönkelt gondolkodásáról Esztergomban, 1337 deczember 24-én kiadott levele, melyben az esztergomi egyházat megillető vámokat, noha azokat a szent királyok szabták meg tekintettel I. Károly ebbeli óhajtására és a közjóra, hogy Magyarország szükséget ne szenvedjen a cseh, sváb, rajnai és flandriai kereskedelmi czikkekben, melyek az újonnan (a visegrádi fejedelmi kongresszuson) biztosított és megnyílt csehországi úton jönnek be, tekintettel végre a mainzi Franklin, a prágai Marhard és Miklós, a nürnbergi Sooper és Ferencz, az augsburgi Zwickl és a nevezett országos összes kereskedői alázatos esedezésére, az esztergomi káptalan hozzájárúlásával a következő kedvezményes vámokat állapította meg: a nevezett kereskedők, ha bejönnek, minden kocsitól, akár terhes legyen az, akár könnyű, fizetnek úgy a nyárhídi (Érsekújvár mellett), mint az udvari érsek száraz vámnál három pénzt széles bécsi dénárokban, vagyis garasokban (tres pensas latorum viennensium); Esztergomnál és pedig az innenső parton, az érseki új városban minden kocsitól jövet és menet négy garast, a kocsi elé fogott minden lótól télen, nyáron egy-egy garast, nyerges lovaktól pedig, melyeket a kereskedők megűlnek, félgarast. Visszatérő útjokban Udvardon hatvan bécsi szélest (garast) tartoznak fizetni, ugyanannyit Nyárhídán. Különös kedvezményképen megtiltotta Csanád érsek, hogy a cseh és velök szövetkezett kereskedőket az ő birtokain senki se merje háborgatni, föltartóztatni, vagy pörbe fogni. A kinek panasza van ellenök, az panaszát Esztergomban az érseki új városban adja elő, kivévén mégis, ha a nevezett kereskedők útközben valakit megsebeznének, megölnének, vagy erőszakot követnének el rajta. Ez esetben a hely színén ítélhetnek, de csakis a tettes fölött, a többiek szabadon bocsátassanak útjokra. - Tiltakozik végre az érsek, mintha e vámleengedéssel által az egyház jogait csorbítani akarná, mert ez engedménye csak élte fogytáig marad érvényben. Három hónappal halála után a régi vámtételek lépnek ismét érvénybe, hacsak utóda az érseki szépen máskép nem rendelkeznék, a mint ezt a mondott kereskedőkkel és társaikkal kikötötte.39
Adományok.
Hozzájárúltak mind ez igyekezetekhez, melyekkel Csanád érsek egyháza anyagi javát helyreállítani, elősegíteni törekedett, némely kegyes adományok az esztergomi egyház, első sorban érseke javára, melyek a megérdemelt közbecsűlésnek ép oly tanújelei, mint a föléledt hitbuzgóságnak és vallásosságnak. Igy nemes Czine asszony, Berencsi Majos leánya és Vitályos fia Lampért özvegye az esztergomi szent-királyi János lovagok előtt személyesen megjelenvén, előadta, hogy a nagy tiszteletnél fogva, melylyel az esztergomi Szent Adalbert-monostor (főegyház) iránt viseltetik, a barsmegyei Családot, melyben kőből épült templom áll, az irgalmasság anya tiszteletére, valamint egyéb részbirtokait Billegen, Pécskfüzén, Bácsaföldén, melyek közül némelyeket Miklós fia vérdíjáúl, másokat hitbérűl és hozományúl kapott, a maga és övéi lelkök üdveért Szent Adalbert templomának, illetve Csanád érseknek adja.40 - Azonképen nemes Szép asszony, Renoldfia Jakab özvegye Ekel (Eckle) nevű elhagyott birtokát a Lakos folyó mellett Csanád érseknek, illetve az esztergomi egyháznak azzal a kikötéssel engedte át, hogy az érsek Vadkerten egy telket és ellátást adjon neki élte folytáig.41 - A legértékesebb ajándék természetesen Nagy Lajos királytól jött, ki az esztergomi egyháznak Csanád érsek hű szolgálataiért, melyeket atyjának és neki főleg koronázása alkalmával teljesített, akkor barsmegyei, jelenleg esztergommegyei Farnadot és Ölvedet adományozta, és azok birtokába Péter szerémi püspök testvére, Beke által beiktatta, intvén az ottani vendégnépeket, hogy az érsek úrnak mindenben engedelmeskedjenek.42
Mindez adatoknál azonban legvilágosabban beszél a Csanád érsek által elért anyagi eredményekről az a körülmény, hogy a pápai kamarai kezdette az esztergomi egyház jövedelmét még egyszer annyira, azaz négyezer arany forintra taksálni.
241Mindezeket, az egyháza javára szükségesnek talált eredményeket Tamás érsek csak úgy érhette el, ha a király és a pápa jóakaratát kiérdemelte. Ez neki teljes mértékben sikerült annyira, hogy némi bizalmaskodás fejlődött ki közötte s a királyi család között. Föltűnik ez például, midőn Erzsébet királyné a somlyai apáczákat az érsek úr, "kedves komája" pártfogásába ajánlja, hogy védelmezze meg őket helyette mindenek ellen.43 Vagy midőn Károly király hívatalos okíratokban is szintén kedves komájának czímezi őt; viszont Csanád is Károly királynak, mint "urának és komájának" küldi meg a szőllősi lelkészi állomásra jelölteket, hogy válaszszon közűlök.44
Értette Csanád érsek a módját, hogy a legnehezebb ügyekben s a kellő időben czélt érjen, azért nevezi őt a bécsi krónika az idézett helyen "igen tevékeny és ravasz férfiúnak." Eljárt pedig a következő módon: Midőn valamely, tegyük, visszaélést meg akart szűntetni az országban, kimerítően informálta a pápát, ki azután ez ügyben nem csupán a királynak, hanem a mindenható Erzsébet királynénak is és minden más befolyásos embernek, udvarias, megtisztelő levelet küldött, hogy a kérdéses ügyet pártolják; viszont, ha a pápánál akart valamit elérni, a király vagy királyné közbenjárását vette igénybe; ekképen legnehezebb dolgait símán elintézte. Egyik levelében, például, azt írja a pápa Erzsébet királynénak, hogy megütközéssel hallotta azt, az Isten előtt gyűlöletes, a jó erkölcsökkel ellenkező, törvényt, méltányosságot és igazságot sértő magyar szokást, hogy midőn a főpapok s egyházi személyek javaik bitorlóit a királyi vagy egyéb bíróságnál bevádolják, még akkor is, ha igazokat tanúkkal s egyéb bizonyságokkal támogatni hajlandók, erről hallani sem akarnak, hanem páros viadalra ítélik őket, a midőn nagy költségen bajnokot kell szerződtetniök. E miatt sokszor megesik, hogy a főpapok s egyházi személyek inkább veszni hagyják jogaikat, hogysem Istent kísértsék és magokat az irreguláritás veszedelmének kitegyék.45 Kéri tehát buzgón a királynét, vigye ki a királynál, kinek ez ügyben előterjesztést tett, hogy Istent bántani, a szabadságot sérteni ne engedje, hanem végkép törülje el e véres párviadalokat. Egyúttal és ugyanaz napon azért is esedezik, hogy az oly szállítmányoktól, melyeket a papok nem kereskedés végett, hanem saját szükségletökre vitetnek egy helyről a másikra, vámot vagy adót ne kelljen fizetniök az isteni és emberi jog, valamint az egyházi szabadság nagy csorbításával. Nehogy pedig a felelősség Csanád érseket egymagát terhelje, meghagyta a pápa kívüle a kalocsai érseknek, pécsi és egri püspököknek, hogy e két levelet, a párviadalról és vámról, személyesen adják át a királynak és királynénak és beszéljenek a szivökre.46
Magától értetik, hogy hasonló engedményeket őszinte ragaszkodás, bölcs tanácsadás, ügyes és hű szolgálatok árán érhetett el Csanád érsek, ki soha se vonakodott, hogy mind a pápa, mind királya érdekeit minden tehetségével előmozdítsa. A pápánál végzett szolgálatait utóbb adjuk elő, előbb azokat a nagy szolgálatokat ismertetjük, melyeket a magyar királyi udvarnak végzett a nápolyi ügyben47 és Nagy Lajos királynak a trónra emelésében.
Midőn I. Károly király 1327 november 30-án született fiát, Endre herczeget (Csanád, - úgy látszik, - ennek volt keresztatyja) hosszú alkudozások után Nápolyba vitte, hogy ott trónörökösként, leendő feleségével, Giovannával együtt nevelkedjék, Csanád is elkísérte a királyt. Zengben, 1333 július havában szállottak hajóra, s e hónap 31-én érték el az apuliai partokat. Róbert nápolyi király (I. Károly nagybátyja) Beneventóig eléjök ment ugyan, levelében a pápa is üdvözölte az olasz területre lépett magyar királyt, a ki azonban csak szeptember 18-án érkezett meg Nápoly városába, mert útközben súlyosan megbetegedett. Mindamellett folytatták az alkudozásokat, melyek alapján oly egyezség jött létre, 242hogy Endre herczeg feleségül veszi Giovannát, mihelyt a jegyesek törvényes korukat elérik. Az esetre, ha Giovanna előbb múlnék ki, Endre Máriával, Giovanna hugával lép házasságra, viszont, ha Endre előbb halna meg, Giovanna, illetve, ha Giovanna is előbb múlnék ki, Mária a magyar királynak más fiával kél egybe, kit atyja majd ki fog jelölni. Ez egyezség megtartására a két király, Sancia, Róbert király neje s a két ország jelenlevő főurai esküvel kötelezték magokat; az ünnepélyes eljegyzés Endre és Giovanna között szeptember 26-án megtörtént. Ha nincs is megírva, könnyen hozzá vethető, hogy e fölöttébb bonyodalmas és nehéz ügyben mily jeles szolgálatot végzett ez alkalommal is Csanád érsek.
Eredményesebb volt a szolgálat, melyet Csanád Nagy Lajos trónrajutása alkalmával teljesített.
Károly király halála.
I. Károly király uralkodása igen erőszakos volt. Nem is lehetett másmilyen.48 Csak a komoly és igaz hazafiak tartottak ki mellette. Az elégületlenek, kiknek számtalan merénylete vérbe fulladt, a király halálára számítottak, hogy akkor lesz az általános föllázadás. Ez annyira köztudomású volt, hogy a pápai tizedszedő, Gyárfás fia Péter, midőn 1342 májusban Károly király halálos betegségének hírét vette, rettegvén az országos forradalomtól, kisietett az országból.49 - Károly király ugyanaz év július 16-án, szerdai napon, a visegrádi várban meghalt. Romlandó tetemét felöltöztették hosszú skarlát ruhába, sarúira arany sarkantyút csatoltak, fejére drágamívű koronát tettek és másnap pompás menetben, érsekek, püspökök, egyéb főpapok, főurak, papok és szerzetesek kíséretében levitték Visegrád városába, a plébánia-templomba. Itt gyászos misét mondván fölötte s elvégezvén a halottas szertartásokat, dereglyére tették a koporsót, hogy Budára szállítsák. A főpapok és főurak szintén vízi járművekre szállottak, hogy királyukat ez utolsó útján is, mint annyiszor, elkísérjék. Előttük Tót Lőrincz, a Kont nádor atyja, e meseszerű hős, zászlótartó tisztéhez képest, az ország zászlaját, annyi diadal tanúját, lobogtatta. - Buda városa, a papság s a polgárság a Duna partjáig ment halott királya elé. Az összes templomok és kolostorok harangjai zúgása közben fölkísérték azután a király tetemét a boldogságos Szűz templomába, ravatalra helyezték, éjjel-nappal sz. zsolozsmákat imádkoztak és énekeltek mellette, míg a templom főbejárata előtt három vitézlő férfiú, a boldogult királynak bíborral letakart kezes paripáin ülve, tartott strázsát. Egyikök abban a díszben, a melyben a király tornákon szokott megjelenni; a másik úgy, mint mikor a király lándsavetésben vett részt; a harmadik és legékesebb ama fegyverzetben, melyet a király a hadjáratban szokott volt viselni. Öltözetük a királytól viselt öltözet vala. Dúsan ki volt hányva hímzéssel, sújtással, ékítve drága kövekkel, gyöngyökkel. A mi ércz szokott lenni a lószerszámon, a kengyelek, zablák, csattok aranyozott ezüstből valának. A szíjjak, hevederek; egyéb bőrneműek és a nyeregtartók selyemkelmével bevonva.
Harmadnapon, elvégződvén újra a gyászos sz. mise s az egyházi szertartások, a koporsót, úgy a mint a király benne feküdt, nem befödve, hanem nyilt arczczal, föltették a hintós, az Anjouk koronás struczmadarával és hét ezüst csimbókkal, melyek a könnyeket jelképezték, földíszített kocsira, hogy Székesfehérvárra vigyék s ott elhantolják. Székesfehérvár káptalanja és papsága, azonban képen lakói nagy sokasága eléje sietett a gyászmenetnek és keserű sírásra fakadt láttánál. A papok az egész éjjel zsolozsmázván, virrasztással töltötték a ravatal körül és már hajnalhasadtakor elkezdődtek az engesztelő sz. misék, miközben a leírt három lovag a társas-káptalani templom előtt állott őrt.
Itt, hol Szent István és Szent Imre tetemei nyugodtan és sírjaik szakadatlan csodák tanúi valának, temették el I. Károlyt is a főoltár mellé, egész király díszben, "mint királyt temetni szokás." Csanád érsek mondott fölötte halotti beszédet, bizonyára nem azt a sablónszerűt, a mely a legrégibb magyar nyelvemlékben ránk maradt s a melyhez hasonlót tesz a krónikás az érsek ajkára. Egyébiránt szokásos volt az időben minden halott fölött beszédet mondani, mint ezt régi szertartásos könyveink (az Obsequialék) elrendelik. Szokásban volt az is, hogy a templomot, mely befogadta a holtat, dúsan megajándékozzák s ezzel mintegy megvásárolják a sírt s azt az illető egyházi testület gondozására bízzák. - A székesfehérvári templomnak is megszámlálhatatlan sok ajándék jutott I. 243Károly király végtisztessége alkalmából; egyebek között a király három, ismételve említett paripája, az értékes halottas hintó minden ékességével; azonfelül tömérdek pénzt osztottak szét.50
Kétséget nem szenved, legkivált Telegdi Csanád érsek érdeme abban, hogy a temetést követő vasárnapon, a végső tisztességre teljes számban összegyülekezett országos rendek: főpapok, főurak, főnemesek, vitézek és nemesek egy akarattal, egy szívvel hozzájárultak, hogy Nagy Lajos koronázása Székesfehérvárt, 1342. július 21-én ünnepélyesen megtörténjék, midőn az érsek a püspökök nagy segédletével Isten fölkentjének fejére tette a szokott ünnepségek megtartásával Szent István koronáját.
Nagy Lajos.
A miért nem csupán az esztergomi egyháznak, - mint említők, - Farnadot és Ölvedet, hanem tekintve különösen Csanád érsek hűségét, magas származását és kitűnő szolgálatait, melyeket főleg az által teljesített, hogy Nagy Lajost egyhangúlag királynak választották és hogy ő koronázta meg,51 az általa fölkért csanádmegyei Tárnok nevű királyi falut a Maros mellett, melyben Sz. Mihály tiszteletére templom állott, a hozzá tartozó száraz és vízi vámmal együtt, minthogy e falu a Telegdiek birtokai mellett fekvék, neki és kisöcscseinek: a Lőrincz fiai János és Tamás, a Miklós fiai István, György és Miklós, valamint a Pongrácz fiai Kelemen és Tamásnak az anyakirályné kedvezésével, a főpapok és főurak hozzájárulásával is adományozta.52
Endre és Giovanna.
I. Károly királyt 1343 januáriusban követte a sírba nagybátyja, Róbert nápolyi király. Halálos ágyán magához hivatta Giovanna és Mária unokáit, Endrét, a magyar király fiát, kalábriai herczeget, a mondott Giovanna férjét, Fülöp, tarantói herczeget, testvéreit és anyjokat, Katalin, konstantinápolyi czímzetes császárnét, azonképen Ágnes, durazzói herczegnőt, Károly, durazzói herczeget és testvéreit, a sziczialiai királyság némely grófjait, főurait, nagyjait és minden tanácsosát; felesége Sancia királyné is jelen lévén, meghagyta nekik, hogy holta után Endre legyen a király és Giovanna a királyné, többi kisöcscsei (a tarantói és durazzói herczegek) érjék be jogaikkal. Legyenek egyetértők és ha sokáig akarnak az uralom birtokában maradni, Endrét, mint valami nagy kincset, úgy becsüljék meg, neki mindenben engedjenek, mint fejöknek, uroknak. Ha ezt teszik, a világ összes fejedelmei nem árthatnak nekik. Megparancsolta továbbá, hogy Endrének és Giovanna feleségének hűséget és engedelmességet fogadjanak, a mit legott meg is tettek, de meg nem tartottak.53
Giovanna már akkor a féktelen érzékiség és hatalomvágy uralma alatt állott. Cselszövényekben való páratlan leleményességgel, minden tekintetet félre tevő merészséggel, az emberek lefegyverezésére ellenállhatatlan s a női bájak varázsával tetézett ügyességgel rendelkezett. Vele szemben Endre, a férj természetszerű felsőbbségét érvényesíteni nem tudta. Két évvel fiatalabb volt, mint neje, a mely magában véve csekély különbség egy tizenhét esztendős hölgy s egy tizenöt éves ifjúnak viszonyában jelentékenynyé válik. Ehhez járult az a körülmény, hogy épen azok az erények, melyeket benne a kortársak leginkább magasztaltak, végzetes fogyatkozássá váltak. Petrarca, a "legszelídebb, legártatlanabb embernek," Cola Reinzi "ártatlan báránynak" dicsőíti. A miből azt kell következtetnünk, hogy naiv és könnyen befolyásolható volt, az önállóságot és erélyt nélkülözte.
Hogy a jellemek ilyen különbözősége, Giovanna erőszakos és megférhetetlen természete mellett, a magyar királyi ház, főleg az aggódó anya, özvegy Erzsébet királyné óvó-intézkedései mellett is katasztrófára vezetett, ismeretes. - Endre királyt, még mielőtt megkoronázhatták volna, Aversában, 1345 szeptember 19-án, felesége bűnrészessége mellett kegyetlenül meggyilkolták.54
244Telegdi Csanád érseknek mennyire igénybe vette ismételten előkerülő alkalommal bölcseségét, tollát s egyéb szolgálatait a királyi udvar s a magyar nemzet: azt gyanítani igen, de kimutatni nem tudjuk.55 Kisöcscse, Vásári Miklós ez ügyben kifejtett tevékenységéről pedig alább beszélünk.
* * *
Az évtizedekig tartott országos zavarok, lázongások és belháborúk után nem csoda, hogy a magyar egyház anyagi és erkölcsi állapota igen elgyarlódott. Ez állapot orvoslása nagyrészt Telegdi Csanád érsekre várakozott.
Visszaélések az egyház terén.
XXII. János pápa már 1317 július 10-én intette II. Tamás érseket és suffraganeusait, hogy papság erkölcsi sülyedésének gátat vessenek. Keserűséggel hallja ugyanis, hogy az esztergom egyházi tartomány papjai, sőt fölszentelt áldozárai ágyasokkal, még konyhaszolgálókkal is élnek, ezzel Istent sértik, papi méltóságukat lealázzák, híveiket megbotránkoztatják; és mert nincs, ki őket intené, saját szennyökben megrohadnak.
Ugyancsak a pápák panaszából értesülünk, hogy Magyarországon némely hitehagyott (fogadalmát szegő) kolduló barátok levetvén szerzetök ruháját, a szent benedek-rendiek fekete öltönyét vették magokra, s a rend nehány apátságát és kolostorát elfoglalták, magokat apátoknak czímezik s az apátság javait tetszésök szerint fölélik, elharácsolják. Létezik ott továbbá bizonyos István nevű ember, ki nem is pap, hanem a fekete csuhát önként felöltötte, és négy szent-benedekrendi apátságot: a bulcsit (Sólymos vára mellett), a bizereit (Arad vármegyében), a grábit (Szegzárd szomszédságában) és a monyoródit (Vácz közelében) ravasz módon elfoglalta; ott szerzeteseket nem is tart, zsolozsmákat se mondat, hanem apátságait jövedelmét világi czélokra elhasználja. Gyakran leveti a szerzetesruhát, világiasan, fegyverkezve jár-kel és feslett életet folytat. Van Magyarországon még egy Pál nevű ágoston-rendi remete, nándorfehérvári püspök, ki a kolozsvári, szintén szent benedekrendi apátságot és a bélai (Szlavóniában) perjelséget, mint commendát a szentszéktől kapta ugyan, hanem a szentszék el is vette már tőle, mégis tartja e szerzetes-javadalmakat, nem lakik a mondott kolostorokban, szerzeteseket se tart bennök, hanem világi szolgákkal kezelteti az egyházi birtokot és jövedelmét elhasználja56
Ismét a pápai levelekből értesülünk, hogy valami szélhámos pápai álleveleket gyártott és néhány czinkostársával bejárván Cseh-, Lengyel- és Magyarországot, álnokul híresztelte, hogy föl van hatalmazva a szentszéktől teljes bűnbocsánatot és nagy búcsúkat osztogatni mindazoknak, kik a keresztes háborúra bizonyos összeget ajánlanak. Bizony sokakat kerített kelepczéjébe, míg végre a nyitrai egyházmegyében, Rathe (Récse, Récsény) faluba érkezvén, itt is folytatta csalásait; hanem azután súlyos betegségbe esett, halálos félelmében megvallotta az odavaló plébánosnak gyalázatosságait és megfogadta, ha fölépül, a szentszékhez zarándokol, a gyűjtött kincseket átadja és vezekelni fog. Nem épült föl, hanem elégette álleveleit s a gyűjtött kincsből átadott a mondott plébánosnak 23 márka aranyat, 8 márka ezüstöt, egy zacskó különféle ezüst denárt és 5 ezüst kupát, kérvén a papot, hogy e tárgyakat a római kúriába szállítsa. Egyébként ez az ember nevét sem akarta megmondani, czinkostársaitól sem lehetett azt megtudni, mivel ezek, látván, hogy vezérök meghalt, hogy kincseiből sem vehetnek semmit magokkal, noha ezt megkísérlették, féltökben, nehogy elfogják őket, lóra ültek és úgy eltüntek, hogy ama vidéken azontúl senki se látott közülök egyet sem. Minthogy tudni nem lehetett, kitől származtak a fölsorolt értékek, a pápa meghagyta tizedszedőinek, hogy azokat átvegyék és további rendeleti megőrizzék.57

Az esztergomi várban Jób érsek által a XII. században újra épített és Szép-templomnak nevezett székesegyház főkapuja.
(XVIII. századbeli festmény után.)

246A főkapu tympanonja.
(Szűz Mária, III. Béla és Jób érsek alakjaival.)
247Még egy korrajzi adat.
XXII. János pápa leveléből, melyet Liebhard (úgy tetszik, pozsonyi kanonok) fiának, a pozsonyi illetőségű Ragatzi Jánosnak, esztergommegyebeli áldozó papnak írt, kiveszszük a következőket: Zágrábi Mátyás predikátor-rendi szerzetes ezt a Ragatzi Jánost, kinek atyja pap, anyja pedig hajadon vala, a törvénytelen születés akadálya alól, - állítván, hogy erre pápai fölhatalmazása van - föloldotta, hogy ekképen pappá szenteltetvén, egyházi javadalmat nyerhessen. Nevezett Mátyás egyébiránt ezt megtette többekkel. Kisült azonban, hogy Mátyás csaló, mert nem volt pápai fölhatalmazása. A pápa tehát, hogy az együgyüsége miatt rászedett ember papi állása szégyenére koldulni ne legyen kénytelen, utólag megadta neki a diszpenzácziót.58
Már 1317-ben I. Károly királyt is kérte a pápa, hogy a magyar egyházat és egyházi személyeket, melyet és kiket sokszorosan megtámadnak és elnyomnak, szabadságaikban és jogaikban, nem különben javaikban és birtokaikban megoltalmazza.59 - Magok az ország főpapjai is ezen elnyomatások ellen szükségesnek tartották, Kalocsán gyűlést tartván, hogy szövetkezzenek. Együttesen megesküdtek a sz. evangeliumra, hogy egymást el nem hagyják, hanem az egyházi javak, tized és egyéb jövedelmeik fosztogatói és elfoglalói ellen minden erejökkel és hatalmokkal védekeznek.60 Ezt az ellenséges állást a főpapok főleg Csák Máté ellen foglalták el; a királynak annyiban szólt határozatuk, a mennyiben nem tartotta tanácsosnak félelmes ellenfelét saját odujában, a Mátyus-földön megtámadni. A király azonban iparkodott az elégületlenséget elsímítani.61
Csanád avignoni követsége.
Ez időbe (1320 júniusba) esik Telegdi Csanád, akkor még váradi prépost, titkos kanczellár és a királyi kápolna ispánja követsége Avignonba.
E követségnek főczélja volt, hogy kieszközölje a fölmentést a negyedfokú rokonság akadálya alól, mely I. Károly király és Erzsébet, az Ulászló lengyel király leánya között fönnállott és a kötendő házasságnak útját állotta.62
Kieszközölte továbbá Telegdi Csanád a pápa megerősítését András választott erdélyi püspök részére, kit az erdélyi káptalan hatalmas atyja (úgy tetszik, a Balog nembeli Dénes bán) iránti tekintetből püspökének megválasztott, jóllehet se kellő tudománya, se kellő kora, se kellő egyházi rendjei nem voltak. Jelentette Károly király a pápának, hogy a félhitü szerbeket megverte, Maczedóniát elfoglalta, hatalmát a tengerig kiterjeszteni szándékozik, ha őt hathatósan istápolják. Minthogy pedig e hadjáratában számtalan emberölést, gyújtogatást és fosztogatást követett el és mások útján is elkövetett, bűneitől teljes föloldozást kért és nyert.63
Mintha e szertelen kegyetlenkedést annyira megszokta volna Károly király, hogy azt még az egyház szolgái ellen is gyakorolta. Erre szolgálunk néhány példával, melyek ellen Csanádnak kellett az orvoslást megtalálnia.
Miklós győri püspök arról panaszkodott a pápának, hogy Károly király régebben már méltatlanul64 fölháborodván ellene, embereivel javait és jövedelmeit lefoglaltatta és neki nagy kárt okozott, majd azonban megengesztelődvén, javait visszaadatta és úgy látszott, mintha kárát is megtéríteni szándékoznék; hanem azután még inkább megneheztelvén reá, újra lefoglaltatta birtokait és kegyetlenebbűl dúlt ellene. A pápa megbízta tehát Csanád érseket, intse meg a királyt, hogy adja vissza, a mi az egyházé és a püspöké, üsse helyre az okozott kárt és fogadja vissza kegyelmébe Miklós püspököt.65 - Miklós meg is maradt 248haláláig győri püspöknek. Utódául saját természetes fiát, Kálmán herczeget neveztette ki a király, minthogy - úgymond, - a győri egyházmegye az ellenséges indulatú osztrákok szomszédságában igen fontos állomás.
A bosnya egyháznak is voltak sanyarúságai. A pápa szemére hányta Károly királynak, hogy Péter püspök halála után legott lefoglaltatta a püspöki javakat, a püspökségbe világi embert ültetett, ki a kanonokokat annyira sanyargatta, hogy alig négyen maradtak vissza a káptalanban. Hozzájárult, hogy a király Lóránd fia Lőrinczet, kit a bosnya káptalan püspökének választott, még abban is megakadályozza, hogy a szentszékhez juthasson, minek következtében az egyház jogai sérülnek és a püspökség özvegyen marad. Arra kérte tehát, és nem sikertelenül a királyt, hagyjon föl hasonló erőlködésekkel.66
Szintén a pápa leveléből, melyet Csanád érsekhez íratott, értesülünk, hogy Károly király elődei alatt az üresedésben levő püspöki székek javait, melyekre a királyok jogot soha sem tartottak, az illető káptalanok vagy más egyházi személyek kezelték s a jövedelmet a jövendő püspök javára fordították. Most (1337-ben) megürűlvén a kalocsai érsekség, javait a király hozzájárulásával a világi hatalom lefoglaltatta. A királyhoz ez iránt kérdést intézett a pápa, s tőle azt a választ kapta, minthogy amaz érseki birtokok a szerb királyság szomszédságában feküsznek, azokat el kellett foglalnia, nehogy a szerbek kezeibe kerűljenek, egyébként régi joga a magyar királynak az efféle, üresedésben levő püspöki várak és birtokok elfoglalása, a miért, midőn a kalocsai érsekségben így mívelkednék, csupán megszokott királyi jogát gyakorolta. - A pápa megbízta tehát Csanád érseket és Dörögdi Miklós egri püspököt, hogy a király érveléseit följegyezzék és saját észrevételeik kíséretében neki megküldjék.67
Főpapok panaszai.
Az egyház és haza bajait bőven, ha nem is minden túlzás nélkül, 1338 év nyarán fölterjesztették a pápához az ország némely püspökei. Úgy gyanítom, Dörögdi Miklós egri püspök volt e fontos ügyírat szerkesztője, nem csupán, mert neheztelt Károly királyra, ki őt az esztergomi érseki szék elfoglalásában akadályozta, hanem aggodalmas szeretetből is egyháza és hazája iránt. A padovai egyetemen nyert kiváló képzettsége is alkalmassá tette e fontos oklevél megírására, melyet egész terjedelmében adunk, jóllehet Csanád érsek távol állott tőle.
"Szentséged hű és alázatos fiai, Magyarország püspökei, főképen pedig soraikból azok, a kik a király üdvösségéről, az ország és Isten egyházainak jó állapotáról buzgóbb lélekkel és nagyobb szorgosságról gondoskodnak, jelentik, hogy az egyházak állapota, jogai és kiváltságai, úgyszintén az ország szabadságai vagy már teljesen meg vannak semmisítve, vagy pedig válságos enyészet szélre jutottak.
"Alig hogy valamely birtokos főpap elhal, bármilyen legyen állása, mind egyházi, mind családi javai királyi rendeletből, világi hatalommal lefoglaltatnak; teteme gyakran minden tisztesség ellenére, a mezítelen földön marad; úgy hogy néha csak ötöd-hatodnapra, mások költségén részesül egyházi temetésben. Káplánjai, unokaöcscsei és cselédjei félelemből szétszaladnak; mert azok, kik netán elfogatnak, kínzással arra kényszeríttetnek, hogy kiszolgáltassák nemcsak azt, a mit az egyházi javakból szolgálataik fejében kaptak, hanem egyéb szerzeményeiket is.
"Továbbá, az egyházak üresedésének egész ideje alatt váraik és javaik a világi hatalomtól elfoglalva tartatnak, jobbágyaik irgalom nélkül kifosztatnak; a templomok erőszakosan föltöretvén, az ott megőrzés végett elhelyezett értéktárgyak elhurczoltatnak; a parasztok, kik abban a hírben állanak, hogy valamijök van, elfogatnak és kínzásokkal vagyonuk kiszolgáltatására kényszeríttetvén, az éhség kínjainak lesznek áldozatai.
"Az, a ki üresedésben levő egyházra előmozdíttatik, akár szerzetes, akár világi pap, szokásból, vagy inkább újon meghonosult visszaélésből, az egyház birtokába a király egyik világi udvarnoka által vezettetik be, a kinek a bevezetett főpap száz márkát, illetőleg az egyház értékéhez képest többet vagy kevesebbet köteles fizetni, a mely összeg fejében a jövendő jövedelmek köttetnek le. Az egyház pedig rendszerint mindenből kifosztva szokott átadatni."
"Az egyházak, még főpapi székek is, hosszú idővel a főpap elhunyta előtt, szoktak a király által várományosan eladományoztatni. Így történt, hogy huszonhárom esztendő óta világi és szerzetes főpapok, választás mellőzésével mozdíttatnak elő; ha csak a választók a királynak inkább fenyegető nyilatkozata, mint tanácsadó ajánlata előtt meghajolni nem voltak hajlandók. Egyetlen kivétel Lőrincz bosnya püspök, ki megválasztása után harmadéve szentséged lábaihoz járulván, szentséged kegyelméből a bosnya püspökségben megerősíttetett. Ellenben több főpap, erőszak és megvesztegetés közbejöttével, kánonellenes módon, Isten sérelmére és közbotrányra nyerte el és foglalta el székét. Azokat a főpapokat, kik az ország és egyház javára választattak meg, legyenek az 249ország szülöttei vagy idegenek, a király úr a szentszék színe előtt, vagy az országban megtámadja, mert nem akarja, hogy azokat, a miket lelki üdvösségének veszélyeztetésével, az egyházak és egyházi férfiak sérelmére cselekszik és cselekedni készül, bárki akadályozni tudja és merészelje."
"A kegyúri jogot az egyházak fölött, a király úr tetszése szerint adományozza az egyházak súlyos kárára és hátrányára, minthogy azok, kik ily módon megadományoztatnak, inkább rablók, mint védnökök módjára járnak el."
"A világi és szerzetes főpapok, káptalanok és konventek évenként egyszer, néha többször is kénytelenek táborba szállani, az egyház jövedelmeit meghaladó számban fegyvereseket vezetni vagy küldeni, noha csak akkor volnának kötelesek fegyvert fogni, midőn a hitetlenek vagy félhitűek támadnak az országra."
"Minden esztendőben, januárius első napján az érsek kétszáz, a püspökök ötven márkát kötelesek a királynak újévi ajándékul bemutatni. A várak építésében, az egyház szabadsága sérelmére, a király az egyházak jobbágyait dolgoztatja, a kiket ezen fölül önkényesen tetszése szerint adókkal terhel. Több világi és szerzetes egyház birtokait és falvait önkényesen, minden jogczím nélkül várak számára foglalta le."
"Főpapok és más egyházi férfiak, rangkülönbség nélkül, a papi kiváltságok mellőzésével, világi törvényszékek elé idéztetnek. A világiak harmincz évi elévülésre támaszkodnak az egyházak ellenében, míg az egyháziak száz esztendőt meghalad birtoklásra is hiába hivatkoznak, ha nem képesek a királynak tetsző okiratot fölmutatni; pedig az egyházak okíratai nagy részben elvesztek a tatárok kétszeri betörése idején. E mellett az egyházak és egyházi férfiak, akár fölperesek, akár alperesek, ha okíratokat nem mutathatnak föl, ámbár a bizonyításra tanúkat hozhatnak, bajvívásra ítéltetnek; a miért is azok, kik az egyházi büntetéseket magokra vonni nem akarják, gyakran igazságos ügyöket veszni engedik."
"A király úr, lelke üdvössége koczkáztatásával és a király méltósággal járó erkölcsök sérelmére, trónraléptétől kezdve, mostanig egyetlen egyszer sem ült nyilvánosan törvényt (audienciam generalem), a főpapokat, főurakat és nemeseket pedig, az ország jogai és szabadságai sérelmére, az ország és a rendek nagy kárára a szokott gyűlések (generalia consilia et parlamenta) tartásától eltiltotta. A nemeseket ok nélkül méltóságaiktól és örökségüktől megfosztja; sőt úgyszólván összes szabadságoktól és szokásoktól, melyekkel őket Szent István, Szent László és más királyok megajándékozták, megfosztotta és folytonosan megfosztja; noha ismételten ígérte és esküvel fogadta, hogy ezeket a szabadságokat és szokásokat fönntartja és megerősíti, a mennyiben pedig megszüntette, visszaállítja; de a határidők, melyeket kitűzött, leteltek anélkül, hogy esküjét megtartotta, igéretét teljesítette volna; a miért félő, hogy a keresztény hit nagy veszélyével az egész magyar nép lázadása következik be."
"Magyarország régi szent királyainak rendelkezése szerint a főpapok vannak arra hívatva, hogy az országot és királyát tanácsaikkal vezéreljék, a mint hogy eddig vezérelték is. Most azonban annyira megvetés tárgyaivá lettek, hogy még a szegények, özvegyek, árvák és jogfosztottak érdekében a királyhoz intézett folyamodásaik se hallgattatnak meg és mikor az irgalmasság e cselekedeteire vállalkoznak, megszégyenítve utasíttatnak el, sőt személyökben, vagy egyházok javaiban vagy rokonaik érdekében üldöztetést szenvednek."
"Mindezekben és más hasonló ügyekben üdvös orvoslásért Isten után nincs más, a kihez fordulhatnánk, mint kegyelmes szentségednek gondviseléséhez. Attól rettegünk, hogy Isten és szentséged neheztelésének teszszük ki magunkat, ha az egyházak és lelkek szerencsétlen állapotát hallgatással elfödjük. Nehogy tehát az előrebocsátott visszaélések egyházaink és a római szentegyházhoz mindíg híven ragaszkodó Magyarország kárára, a király utódainak például szolgáljanak; esedezünk szentségedhez, hogy szent fenségednek az egész világban Isten dicsőségére magasztalt bölcsessége és igazságossága, az apostoli szék kegyességéből és a szánakozás érzésének sugallatára, irgalmasan segítséget nyújtson. De úgy tegye ezt szent atyánk, hogy a királyi harag ne találhassa meg ebben az országban azt, vagy azokat, a kiket a föntebbiek föltárása miatt sújthatna; mert ellenkező esetben mind a főpapokat, mind követeiket menthetetlenül botrány, megszégyenítés és személyök veszedelme érné.68 "
A pápa ez emlékíratot megküldötte a királynak, kit atyai hangon, mérsékelt és enyhe kifejezésekkel, elődei példája követésére, a zsarnokok eljárásának kerűlésére intett és Isten haragjának eltávolítása végett arra buzdított, hogy orvosolja az egyházon eddig ejtett sérelmeit, melyektől a jövőben az egyházakat kímélje meg.69 (1338 szeptember 20.)
A mit elért XII. Benedek pápa e fölszólalásával, vajmi kevés lehetett, minthogy ezentúl haláláig, negyedfél esztendeig, szinte teljesen megszakította összeköttetését Károly királylyal.
Részben már előadtuk és még következőkben előadjuk, mennyi körűltekintésre volt szüksége Telegdi Csanád, Vásári Miklós, Keszei Miklós érsekeknek és utódaiknak, míg a magyar egyház bajait részben orvosolhatták.
Csalódnánk azonban, ha azt hinnők, hogy a pap urak az elbánásra, melyben őket Károly király részesítette, semmit okot se szolgáltattak. Példa András, erdélyi püspök, ugyanaz, kit az erdélyi káptalan nagy szabódására, s ehhez képest Károly király ajánlatára a pápa - mint láttuk, - kelletlen erősített 250meg. András azután 1356-ig volt erdélyi püspök, mely harminchat év alatt bőséges alkalma nyílt az erdélyi káptalannak tapasztalnia, hogy csöbörből vödörbe jutott, minthogy András püspök tudománya és belátása ugyan nem épen, de hatalma a hatalmaskodásig fejlődött. Kikötött mindenkivel a világon: az egri püspökkel, hatalmasúl betörvén Máramarosba, mely miatt az egri és erdélyi püspökök között rég folyt a viszály; a királylyal, kit Gyulafehérvárba bocsátani nem akart, a miért ez őt megfogatni és jószágait lefoglaltatni rendelte; a pápával, ki őt káptalanával együtt kiközösítette, hivatalától fölfüggesztette s egyházi megyéjét tilalom alá rekesztette; végre saját hűséges káptalanától is elvette annak szentmihálykői várát.70
Az időben a vránai rendházban is nagy volt az erkölcsi sülyedés. Campariano János prefektus megházasodott és nejével Zárába szökött: a rend sok kincsét elsikkasztván, fölvette a Bonjohannes nevet.71
A pápai tizedszedés.
Hasonló szomorú viszonyok között, melyekből csak mutatóul közlöttünk némelyeket, nem csoda, ha gyanú érte Csanád érseket is. - A pápák bizalommal, melylyel Csanád iránt viseltettek, nem mulasztották el neki különösen ajánlani tizedszedőiket, hogy nehéz hatáskörükben őket támogassa.72 A tizedszedés rendben is folyt; még Károly király is meghagyta a magyar főpapoknak, névszerint Csanádnak, hogy a pápa sexennalis collectáját (így hítták akkor a tizedet) szolgáltassák be és a mit már befizettek, arról nyugtáikat neki mutassák be, minthogy XII. Benedek pápa kérte őt, hogy az apostoli kamarának Magyarországon összegyűjtött pénzeit országából kivitetni engedje;73 midőn a nevezett pápát arról értesítették, hogy néhai Lengres Jakab tizedszedő halála előtt az összeszedett pénzeket Esztergomban hagyta Csanád érseknél s az érsek azokat, holmi üres mentséggel élvén, kiadni vonakodik, a miért, ha vonakodással megmaradna, - így rendelte a pápa, - hívatalától fölfüggesztendő, kiközösítendő, egyházmegyéje interdictum alá rekesztendő.74 - Azonban, ha ugyan a bizalmatlanság tévedésen nem alapult, az sokáig nem tartott, minthogy VI. Kelemen pápa magát Csanádot nevezte ki a pápai kamara magyarországi jövedelmei szedőjének az esztergomi érseki tartományban.75 Sőt, midőn a törökök ellen Negroponte érdekében, keresztes háborút hirdetett, segélygyűjtést és öt éven át tizedgyűjtést rendelt, s mind e teendőkkel Csanád érseket bízta meg. Hanem Csanád, ki közelebb czélt is tudott a magyar pénz és hadi erő fölhasználására, - úgy látszik, - nem igen kapott e megbízáson, minthogy VI. Kelemen szükségesnek találta Caucina Arnoldot, ki egyúttal titeli kanonoknak nevezett ki, megbízni Magyar- és Lengyelországban a tizedszedéssel."76
* * *
A föntebbiekben érintettük Telegdi Csanád érsek származását, ifjúságát, püspökké, érsekké választását; vázoltuk, hogyan állította helyre székesegyházát, Esztergom várát, palotáját és szerezte vissza elkallódott javadalmait, jövedelmeit; előadtuk a politikus érsek míly értékes szolgálatokat tett Károly királynak nápolyi útjában, Nagy Lajos királynak első sorban trónra jutásakor; rajzoltuk a sajnos korviszonyokat, melyeket Csanád, a főpap, jobbra fordítani iparkodott; elbeszéltük, mekkora bizalommal viseltettek iránta a pápák és mennyire megfelelt a belé helyezett bizalomnak. Hátra van még, hogy főpásztori teendőiről, mely kötelességszerű teendők legsajátosabb tere volt működésének, nagyban és kicsinyben, egyet-mást elmondjunk; legelőbb, miképen alapította újra az esztergomi szentgyörgymezei káptalant.
Régi kegyeletes szokás nálunk Magyarországon, minden egyházi, de sőt üdvös világi intézményt, melynek elejét már nem ismerjük, apostoli szent királyunknak, Szent Istvánnak tulajdonítani. Így történt az az esztergomi szentgyörgymezei prépostsággal és négy kanonokokból álló társas káptalanával is.77
251A szentgyörgymezei prépotság.
Pedig ha Csanád érseknek azt a levelét, melylyel a nevezett egyház káptalanát másodízben megalapítá, kanonokai számát és jövedelmét gyarapítá,78 figyelmesen olvassuk, könnyen arra a következtetésre jöhetünk, hogy e prépostságot, mely az esztergomi érsekség birtokán emelkedett, valamely esztergomi érsek alapította, valószínűleg Jób, ki 1185-től 1203-ig ült az érseki székben.
Csanád érsek ugyanis, előszámlálván a nevezett prépostság jövedelmeit, ezeket mondja: "Nehogy idő folytán a prépost és kanonokjai között a prépostság jövedelmei iránt kétség, vagy vita támadjon, valamint hogy a prépost jogait hathatósan megvédhesse, a prépostság összes jövedelmeit, melyeket a Szent György vértanú egyház alapítása óta mind e napig megszerzett és bírt,79 jelen levelünk során előszámláljuk. Ezek:
1. A barsmegyei Marót (Aranyosmarót) falu (villa) tizede, negyedével együtt, kivévén az odavaló pap (rektor) járandóságát, mely a préposthoz, egyháza alapításától fogva tartozik.
2. A nógrádmegyei Nándor község tizede, szintén a negyeddel együtt, megint kivévén a pap járandóságát.
3. A komárommegyei perbetei nemesek tizede, de az érseké nem.
4. Az esztergomi káptalan bordézsmájából, ide nem értve a káptalani falvak dézsmáját, kap a szentgyörgymezei prépost egy tizedrészt, még mielőtt a nagyprépost és olvasó-kanonok a maga illetőségét levonná, miként ezt jelesemlékű néhai Jób érsek adományos levelében világosan előadja.
5. Minthogy a székesegyházi főesperesség ezzel a prépostsággal van egybekötve, Esztergom városa egyházi bírságai a prépostok illetik, a mint ezt a boldog emlékű Ladomér érsek elrendelte.
6. Az olaszi (Villa Latina) és szepeshelyi (de Scepsy) plébánosok együtt évenként két budai, finom ezüst márkát tartoznak a prépostnak fizetni egyházaik adója czímén.
7. Kakat (Párkány) tizedének negyede, ugyancsak a szentgyörgymezei prépost jövedelme, levonván a negyedből a plébános járandóságát, (a sedecimát).
8. Monnó Elefánt, Kovárcz (Chvarch) Szerdahely, Szelezsény, Chisech Bossány, Szép-Lak és fiókegyházaik tizedeinek negyede a prépostot illeti, jóllehet magát a tizedet a nyitrai káptalan szedi.
9. Gég nevű érseki falu (ma Agyagos) körül van a prépostnak egy ekényi földje és valamelyes rétje.
Mindezek együtt és egyenként a mondott egyház alapításától fogva a prépostsághoz tartoztak és maig is tartoznak.80
Csanád érsek ez utóbbi állításából azt a következtetést vonhatjuk ugyan, hogy Jób érsek volt a szentgyörgymezei prépostság alapítja és Ladomér érsek annak gyarapítója; de ösmervén a hagyomány megbízhatatlan voltát, erre hívatottaknak magunkat nem érezzük, jóllehet úgy látszik, hogy Csanád érsek előtt Jób és Ladomér érsekek oklevelei ott feküdtek és előbbről sem a prépostágnak, sem valamely prépostnak, vagy kanonokjának nyomát nem találjuk. Mint pozitív adatot el kell azonban fogadnunk, hogy Jób érsek (1279-1298) a székesegyházi főesperességet a szentgyörgymezei prépostsággal egybekötötte, kétséget nem szenvedvén, hogy a szóban forgó prépostságot valamely esztergomi érsek alapította, annál is inkább, minthogy a prépostsági templom érseki birtokon épült.
A prépostság eredetileg négy tagból álló káptalanának a prépost jövedelmében igen csekély része volt; hanem kaptak a kanonokok az érseki tized 252jövedelméből (de quator cutellis decimacionis archiepiscopalis) két-két márkát, a mi mai pénzünkben 84 koronát; a prépostsági szőlőknek azonban két harmadában osztoztak, míg e jövedelem egy harmada a prépostot illetve meg, a mit Csanád érsek a jövőre nézve is megerősített. Az offertoriumokból, vagyis a hívek önkéntes adományából, mise-pénzekből, mise-alapítványokból se juthatott sok a négy kanonoknak, minthogy kívülök Szentgyörgymezőn még egy lelkész (parochialis sacerdos) is volt, ki a lelkipásztorkodással foglalkozott, s az efféle jövedelemre volt utalva.
Nem igen kell tehát (mint Schmitth teszi) a tatárjárásban, vagy Csák Máté pusztításaiban keresni okát annak, hogy e szegényesen megalapított társas káptalan templomostúl tönkrement és a kanonokok szétzüllöttek, úgy hogy Csanád érsek egyetlen egy kanonokot se talált ott, mi több, egykori létezésükről sem épen biztos hírek maradtak. Maga a templom is oly rozzant állapotba jutott, hogy benne a prépost azt az egy misécskéjét, melynek eléneklésére - úgy tetszik, - egyedül kötelezve volt, nem tarthatta meg.
Telegdi Csanád buzgósága, tanácsot űlvén káptalanával, főpásztori kötelességének ismerte elődei ezen alapítását megújítani. A templomot fényesen (sollempniter) helyreállíttatta s a kanonokok számát nyolczban állapította meg olyképen, hogy számuk se nagyobb, se kisebb nem lehetett. Kanonok csak áldozópap lehetett, vagy ha diakonus volt a kiszemelt, annak egy év leforgása alatt áldozó-pappá kellett magát szenteltetnie, mit ha nem tett, megszűnt kanonok lenni. Diakonusnál kisebb rendben levőt semmi körülmények között kanonoknak ki nem neveztek.
Az érsek megbeszélvén a szentgyörgymezei káptalan újból való javadalmazása ügyét székeskáptalan tagjaival és (Jánoki Tamás fia) László szentgyörgymezei préposttal, akképen határozott, hogy az eddigi javadalmazás helyett a gömöri kerület érseki tizede negyedrészét engedi át a szentgyörgymezei káptalan javadalmazására, kivévén a tornai kerület tizedének negyedét és a lelkészkedő papság járandóságát, melyet szintén ama tizedből kellett födözni. A gömöri tized értéke akkorig, azaz Csanád érseksége előtt nem igen haladta meg a 60 márkát, most azonban, Csanád érsek gondos ellenőrzése mellett, csaknem 400 márkára emelkedett. Hogy pedig ez az ellenőrzés továbbra is foganatos legyen, meghatalmazta a szentgyörgymezei káptalant, hogy az érseki tizedszedőkkel egyik hozzáértő tagját, saját költségén ellenőrül kiküldje a tizedeléshez.
Csanád érsek e gondoskodása valóban atyainak és annál inkább bőkezűnek nevezhető, minthogy elrendelé, hogy a gömöri tizedjövedelemből az amúgy is dúsan javadalmazott prépostnak semmi része se legyen, valamint a kanonokoknak sincs semmi részök a prépost imént előszámlált jövedelméből. Ha azonban a jövőben meggyarapodnék a szentgyörgymezei egyház bevétele, - úgy rendelé az érsek, - annak egyharmada a prépostra, két harmada pedig a káptalanra essék, melyben a kanonokok egyenlően osztozkodnának, ide nem értve az ingóságokat, apróbb hagyatékokat és ajándékokat, melyek végső rendelkezésből a hívek kegyességéből jutnak a templomra: ezek a szentgyörgymezei lelkészkedő pap javára esnek, kinek élelmezésére még Petény falu tizedét rendelte a gondos főpásztor.
E papnak, ma plébánosnak neveznők, kötelessége volt a híveknek a szentségeket kiszolgáltatni, míg a kanonokok, és prépost hetenként váltakozva, a szent mise-áldozatban és zsolozsmázásban szolgáltak egyházoknak.
A lelkész megválasztását a kegyúri jog értelmében magának és utódainak tartotta fönn az érsek úr, de e jog fönntartása mellett a prépost főesperesi joga alól fölmentetni nem kívánta. - A kanonokokat a prépost nevezte ki és mihelyt üresedés történt, azonnal be kellett az üres helyet töltenie. Jogában állott a prépostnak a kanonokot javadalmától meg is fosztani és pedig két esetben, egyben, ha a kanonok a prépost engedelme nélkül hat hónapon túl távol maradt székhelyétől; másban, ha oly vétséget követett el, melynek megérdemlett büntetése csakis a székfosztás lehetett, de ez utóbbi esetben ki kellett kérnie az érsek úr hozzájárulását.
Minthogy pedig a kanonokoknak házaik nem valának, meghagyta Csanád érsek, hogy mindegyik kanonok a templom közelében lakóházat építsen, mely czélra, mint földesúr, házhelyet és kerthez való teret szívesen adott. A kanonoknak mindamellett joga volt házát és kertjét végső rendeletében bárkire hagynia, 253vagy ha más javadalomra átszármazott, eladnia, de utódja, vagy más kanonoktársa elővételi jogának fönntartásával.81
Templomépítkezések.
Az Isten háza iránti buzgóságot nem csupán magában ápolta Csanád érsek, hanem másokban is élesztette és elősegítette. Midőn Meskó nyitrai püspök, egyébként - mint tudjuk, - Boleszló érsek öcscse és Erzsébet királyné atyafia, székesegyházát, melyet a király és az ország hűtelenei (Csák Máté korában) lerontottak, újra építeni elhatározta és megkezdvén az építést saját költségén, hogy azt tovább folytathassa, arra kérte Csanád érseket, mint metropolitáját: engedje meg neki, hogy a barsmegyei Horo és Leveled püspöki birtokrészeket, melyekből eleddig semmi haszna sem volt, a temploma építési költségeire elidegeníthesse; szentül igérvén, hogy az összeget, melyet a mondott birtokrészek után kap, megszaporítva saját jövedelméből, csupán a templom építésére fogja fölhasználni, és még akkor is, ha időközben más püspökségbe áthelyeztetnék, gondoskodni fog épűlő temploma elkészítéséről. Csanád a nyitrai püspök kérését készséggel teljesítette.82
E buzgóságát ismerték és értékesítették a pápák is. Perényi (de Purin) Miklós, az egri egyházmegyéhez tartozó Szentkereszt falu (Szabolcs várm.?) ura a pápához folyamodott: minthogy Szentkereszten s egy napi járatra nincsenek se szerzetesek, se más papok, kik a népnek Isten igéjét hirdetnék, jóllehet magában a mondott faluban ötvennél több kúria van, a vidéken pedig folyamodónak ezernél több jobbágya tartózkodik, ide nem számítva mások számos jobbágyát; kik szintén vajmi ritkán hallgatják Isten igéjét, pedig ez nagy hasznukra lenne; minthogy a szomszédságban szakadár ruthének laknak, más szerzetesek pedig a nagy hegyek miatt nem jöhetnek alkalmas időben a nép oktatására; erre való tekintetből építtet ő egy alkalmas templomot, építtet most egy nagy hálótermet (dormitorium), sok egyházi ruhát szerzett a templom számára, s el van határozva a még szükséges helyiségeket is megépíteni és fölszerelni, ha ő szentsége megengedné a szent-ferenczrendi szerzeteseknek, kik iránt nagy tisztelettel viseltetik, hogy Szentkeresztre bevonúlhassanak.
XII. Benedek pápa fölhítta tehát Csanád érseket, tartson ez ügyben vizsgálatot; és ha mindent úgy talál, miként Perényi úr neki megírta, és legalább tizenkét szerzetesnek lesz kolostorában helye és az ama vidéki plébánosok jogaiban csorba nem esik; teljesítse az ő nevében buzgó kérelmét.83
A benczés-rend reformja.
Nem utolsó, sőt - mondhatnók - Csanád érseknek elsőrendű főpásztori érdeme, a Szent Benedek fiainak, vagy, mint őket akkor hítták, fekete barátoknak reformálása, mely Szigfrid (magyarosan Sefréd vagy Sebrét), előbb (1330-1355) garamszentbenedeki, azután 1365 márczius 11-én bekövetkezett haláláig szentmártoni apát nevéhez fűződik. Ez a Szigfrid, a XIV. század egyik legtevékenyebb és legerélyesebb szerzetese, jó, talán baráti viszonyban is állott Csanáddal, kivel jellemben megegyezett. Ügybuzgalmát és képzettségét a pápa és király is igénybe vették. XXII. János pápa ugyanis a Szent-Benedekrend reformálását czélzó káptalanok megtartását elrendelvén, az első káptalan egyik elnökévé Szigfridet rendelé. XII. Benedek pápa nyílván ezeknek a káptalanoknak ajánlatára bocsátotta ki 1337 januárius 13-án az által kidolgozott szabályokat a Szent Benedek fiai részére, melyeket Károly királynak is megküldött, kérvén őt, hogy e szabályokat megtartassa velök és minden tekintetben gyarapodjanak.84 254Bírjuk e szabályokat az átíratban, melyet Csanád érsek Visegrádon készíttetett 1338 június 29-én.85
Mi baj volt a Sz. Benedek szerzetében, világosan megírta a garamszentbenedeki apát, akkor, 1344 márczius 18-án, már a magyarországi tartományi káptalan elnöke VI. Kelemen pápához intézett folyamodványában. A Szent Benedek-rend monostorai, - úgymond, - szellemileg és anyagilag igen elgyarlódtak s ennek következtében annyira elnyomták őket, hogy kevés találkozék közöttük, melyek teljes jogaikban, birtokaikban és javaikban ülnek; ellenkezőleg, némelyek javait felerészben, másokét háromnegyedrészben, sőt négyötödrészben elfoglalták, a mi annál gonoszabb, mivel negyvennél több monostort a tatárpusztítás óta minden tartozékaikkal egyetemben, hol papok, hol másrendű szerzetesek, hol némely világiak elfoglalva tartanak, mint ezt a szerzetes látogatók (visitatores) még XII. Benedek pápának körülményesen előadták. Minthogy pedig ez elkallódott javakat a szentszék segítsége nélkül visszafoglalni nem tudják, esedezik, hogy az esztergomi és kalocsai érsekeket (de mert a kalocsai érseki szék ekkor hosszabb időig vákált, voltaképen csakis Csanádot) és suffragonenseiket utasítani méltóztassék, miszerint mindegyikök, a maga megyéjében, a Szent Benedek-rend úgy férfi, mint női kolostorai fölújitására ügyelni és javaik visszaszerzésében segítségökre lenni szíveskedjék. Jogaik és jószágaik fosztogatói ellen egyszerűen és szép csöndesen, de szigorúan járjanak el, s őket azok visszaszolgáltatására egyházi fenyítékkel kényszerítsék. Minthogy pedig továbbá az összes magyarországi benczés monostorok egy tartományt alkotnak, rendelje el a pápa, hogy a visszaszerzés költségeit közösen viseljék. Végre, hogy e nagy munka mielőbb véget érjen, örökös védőket (conservatores) rendeljen számokra, kik között Csanád természetesen az első helyet foglalta el.86
Sérelmek, panaszok.
Baj volt azonban másutt is. Ambrus, a garábi premontréi prépost panaszt emelt Csanád érseknél, hogy minap (1343 szeptember 11.) gyilkos szándékkal rátörtek a suni, váraljai és baczkei falusi népek minden ok nélkül. Ő a monostorba és sekrestyébe menekült, azok meg, mint a veszett ebek utána, fölfeszítették a monostor és sekrestye ajtaját, mire a prépost védelméül magához vette a kis szekrényt, melyben az Úr teste őriztetett, de a rablók ezzel nem törődtek, hanem a szekrényt a földre vetették, eltörték s ezen fölül a monostort kifosztották. Csanád érsek rögtön megbízta a szécsényi, rimóczi, lóczi és váraljai lelkészeket, hogy ez ügyben beható vizsgálatot tartsanak, a népet pedig komolyan intsék meg, mely, ha két hét alatt elégtételt ad: jó; ellenkező esetben a premontrei rendnek a pápától kirendelt védnökeként, szigorúan fog a vétkesekkel elbánni.87
Egyebek között a budaszigeti domokos-rendi apáczáknak is védnöke volt, kinek - mint mondá, - kötelessége jogaikat, a mennyiben elkoboztattak, visszaszerezni: inti tehát László pécsi püspököt és Miklós, szentmártoni apátot, hogy ha nem akarják, hogy velök keményen elbánjék, óvakodjanak az apáczák birtokain dézmát szedetni, minthogy a pápák amaz apáczákat mindennemű fizetség alól fölmentették. Hasonlóképen meghagyta és pedig óvatosságból a király nevében, Kemp fia (Chempelinus) Endre mesternek, a szerémi és pécsi kamaragrófnak, hogy a nyúlszigeti apáczák jobbágyaitól, az apáczák kiváltsága és a királyi rendeletek ellenére semmit se szedessen.88
Egyébiránt ellene, illetve tisztjei ellen is érkeztek panaszok Tamás pozsonyi vicze-prépost és kanonok-társai részéről, kik keservesen előadták, hogy Stomfa, Dévény, Bazin és Szent-György várak, továbbá Récse és Ivány (Ivánka) falvak, nemkülönben a csallóközi Szent-András, Palazóköz, Ilka Prukk, Eberhard, Wilk (Vök) gabona-, méh- bárány- és kecske-tizedei negyedét, melyet az esztergomi érsek kegyességéből régtől fogva kaptak és békességesen bírtak, most a tizedszedők megvonják tőlük.
255Csanád nem volt hajlandó az első szóra hitelt adni a pozsonyiaknak, hanem előbb megkérdezte Dörögdi Miklós egri püspököt, előbb pozsonyi prépostot; és csak miután ez is igazolta a pozsonyi kanonok állítását, engedte meg, hogy a pozsonyiaknak, "kik szintén tagjai az ő egyházának", a Pozsony nagy és kis vármegyéjében fekvő várak és helységek után a kvartát továbbra is megadják.89
Volt a pozsonyiakkal más baja is. VI. Kelemen pápa Szécsényi Mihály pozsonyi prépostnak váczi püspökké történt megválasztását, jóllehet a balszemére hibás és még csak 25 éves volt, 1342. július 8-án megerősítvén, helyébe kisöcscsét nevezte ki pozsonyi prépostnak. Ez nem is egy év múlva (1343. április 29-én), milanói Pusterla Vilmosnak engedte át a pozsonyi prépostságot. Ennek pedig helyettese Márton dömösi prépost volt, ki ellen Csanád érseknek keserű kifogásai voltak, melyek gúnyos hangulatban törtek ki belőle a Miklós pozsonyi plebánoshoz, Detre, pozsonyszentmihályi és Frigyes, pozsonyszentgyörgyi rektorokhoz, szintén pozsonyi kanonokokhoz intézett levelében. Úgy látszik, a pozsonyi vicze-prépost kinevezése nem is volt neki hívatalosan bejelentve, mert csak hallomás után (ut dicitur) mondja őt a prépostság adminisztrátorának és nem dispensatornak, hanem dissipatornak, nem conductornak, hanem bursatornak, nem pásztornak, hanem consumptornak sőt corruptornak nevezi az inkább nyomorúságos (miserabilis), mint csodálatos (mirabilis) panaszok után, melyeket felőle hallani kénytelen, hogy t. i. zsarnokoskodik a papságon. Nem hogy kollegiálisan végezné ügyeiket, de rágalmazza, gyalázza papjait, méltatlankodik velök, nem tekintvén állapotukat, melyre Isten meghítta és melyben az emberek tisztelik őket. Továbbá mód nélkül kapzsi, körüljár, mint az ordító oroszlán, hogy mindent elnyeljen, megrövidítsen, megrontson; így a pozsonyi kincsőrző kanonok jövedelmét is, szinte felerészben lefoglalta, noha ezt neki végrendeletben hagyták, a mint ez Gentilis bíboros levelében olvasható. A miért szigorúan meghagyta a nevezett három kanonoknak és lelkésznek, hogy e levél kézhezvétele után harmadnapra menjenek a mondott prépost-helyettesnek s elsőben négyszem között, aztán nyilvánosan, végre ünnepélyesen intsék meg, hogy fékezze rabló hajlamait (animum rapiendi), paptársait szeretettel ápolja, adja meg Istennek, a mi Istené, a császárnak, a mi császáré, a káptalannak, a mi a káptalané, a kincsőrző kanonokoknak is a magáét. Ha pedig ez intelemre nem hajolna, majd elbánik vele ugyan keményen, ezt is mondják meg neki.
Csanád intelmének volt foganatja, a mint ezt Jakab mester jogtudor, szenttamáshegyi prépost, a lelkiekben általános érseki helytartó leveléből megértjük. A felek: Márton dömösi prépost és a pozsonyi káptalan küldöttei megjelentek Csanád érsek előtt, itt megegyeztek, mire az ügy végleges elintézését helytartójára bízta. - Márton prépost arról panaszkodott, hogy a kanonokok nem engedelmeskednek neki. Miután pedig a kanonokok megígérték, hogy őt tisztelni fogják és engedelmeskednek neki, viszont ő is megfogadta, hogy illetlen szavakkal nem gyalázza őket. A mi a nagy rablást illeti, mindössze 15 font dénárról, fontját 30 dénárral számítva, volt a szó. A kincsőrzőt is megtartja jövedelmében és valamennyit szeretetében. - Úgy látszik, Csanád belátta, hogy kissé elhagyta óvatossága, midőn a pozsonyiak szavát szószerint vette és azért bízta az ügyet utóbb helytartójára.90
Kellemetlenebb baja volt Csanád érseknek szepesi káptalanával. A szepesi káptalan János olvasó-kanonok-izgatása következtében valamely alávaló, alaptalan árulkodást küldött a szentszékhez, melyet az érsek eskűjével semmirevalónak jelentett ki. Az igazság kiderülvén, a megszeppent káptalan prépostja és kanonokjai kellő elégtételt szolgáltattak és ünnepélyesen bocsánatot kértek főpásztoruktól, ki megbocsátott nekik és - az egy olvasókanonokot kivéve, - kegyelmébe visszafogadta őket.91
Valószínűleg ez az eset is hozzájárult, hogy midőn Nagy Lajos király az elveszett tarczafői esperesség helyett, melyet Dörögdi Miklós egri püspök elvett a szepesi préposttól, Liptót idecsatolta, s a két egyesített megyének, Szepesnek 256és Liptónak külön püspökséget akart rendelni, illetve a szepesi prépostságot püspöki rangra kívánta emelni: ezt Csanád hathatósan ellenezte.92
Az esztergomi székeskáptalannak szintén alkalma volt némi panaszra Csanád érsek ellen; az t. i., hogy a kanonokok számát harmincznyolczról harminczkilenczre szaporította. A dolog úgy történt, hogy bizonyos alkalommal, midőn egyik kanonoki állomás üres volt, ketten lettek kanonokok. Az egyiket kinevezte az érsek, a másik pedig a pápától hozott kinevező bullát. Minthogy ez utóbbit Csanád nem mellőzhette, a másik pedig már benn ült a kanonoki székben, megszaporodott a kanonokok száma. A káptalan kötelességszerűen tiltakozott ez újítás ellen, de tiltakozása ellenére még a XIV. század végén is úgy találjuk, hogy sérelme orvosolva nincs.93
E sérelem akaratlan volt, a minthogy Csanád papjainak minden helyes dologban szívesen kedvezett. Liptó vármegyében a lelkészek kalendás társulatot alapítottak. Nevét onnét kapta, hogy a hó első napján (in kalendis) gyűlekezett egybe, czélja pedig volt egymást azok ellen segíteni, kik az egyház javait hatalmasúl elfoglalták. Csanád érsek, hogy ez üdvös társulást előmozdítsa, nemcsak búcsúkat engedett neki, hanem fölhatalmazta a társulatot, hogy azokat, kik az egyház javait hatalmasúl elfoglalták, előrebocsátva a kánoni megintést, az ő nevében egyházi tilalom alá rekesztessék, sőt kiközösíthessék.94
A legegyszerűbb egyházi ügybe készséggel avatkozott. Azt természetesnek találjuk, hogy barátja, Dörögdi Miklós apai birtokát amaz engedményekben, melyekben néhai Meskó veszprémi püspök részesítette, hogy t. i. minden főesperesnek tartozó fizetségtől és tizedtől és annak negyedétől fölmentve legyen, megerősítette;95 az is meg könnyen érthető, hogy a péterváradi cziszterczita apát és a kelenföldi (creynweldi) Sz. Gellértről nevezett egyház plébánosa között, valamelyes dézma-ügyben létrejött egyességet megerősítette:96 de, hogy egy szegény, megvakult falusi papnak ügyét rendezi, ahhoz nem csupán nemes kebel, de kiváló főpásztori buzgóság is kell,97 azonképpen, midőn megengedi, hogy Sándor (ki I. Károlyt, nejét és gyermekeit Zách Felichián merénylete alkalmával megvédelmezte) fiai gömörmegyei Panith birtokukon kőből új templomot építhessenek, a mi egyúttal a hitélet éledésére mutat.98
S ezzel Csanád érsek élete befejezéséhez jutottunk.
Még 1346 márczius 16-án engedelmet kért a pápától, hogy a szent sírt tizedmagával, fegyveres emberekkel, meglátogathassa, azután pedig az apostolok fejedelmei sírját Rómában tisztelhesse. A pápa e kérelméhez készségesen hozzájárult, hogy a Szentföldet azonnal, Rómát pedig az 1350. jubileumi évben meglátogathassa.99
A jubileumi évet azonban nem érte meg. Nagy Lajos király 1349 deczember 10-én kelt jeles alakú levelének, melyet Tatamér székesfehérvári prépost és viczekanczellár adott ki, záradéka jelzi, hogy az esztergomi, kalocsai és zárai érsekségek, a bosnya, szerémi és zágrábi püspökségek üresedésben vannak, (Garai) János veszprémi és (Keszei) Miklós nyitrai választott, megerősített püspök.100 Vásári Miklósról, Csanád utódjáról említés nincsen, a miből azt következtethetjük, hogy Telegdi Csanád nem sokkal 1349. deczember 10-ike előtt húnyt el.
A XIV. századnak ő volt legnagyobb magyar főpapja.
VÁSÁRI MIKLÓS ÉRSEK.
1350-1358.
Miklós származása.
Telegdi Csanád utóda az esztergomi érseki székben - mint érintők, - kisöcscse, Vásári Miklós volt. Ismerjük az érsek családját, a nagy tatárjárásig. Nagyatyja ugyanaz a Szűgyi Roland, vagyis Loránt, nógrádmegyei nemes, kit már említettünk. Nevét a nógrádmegyei Szűgytől, mely nyilván birtoka és lakóhelye 257volt, kölcsönözte. De nem mindig maradt Nógrádban, hanem átköltözött Bihar vármegyébe, Vásáriba, a miért őt azután nem Szűgyi, hanem Vásári Lorántnak nevezték. Szűgyön a XIV. században más Szűgyieket találunk,101 valószínűleg a családnak egy más ágát, miből azt következtethetjük, hogy Vásári osztály útján jutott Loránt úrra.
Lorántnak három fia volt: Gergely, Lőrincz és Miklós, kik 1295-ben Vásárit meghatárolták.102 Miklóst I. Károly király 1312-en (erdélyi) vajdának czímezi, voltaképen alvajda volt.103 Felesége Csanád érsek egyik nővére volt, ki 1344-ben még élt. Négy fiát ismerjük: Miklóst az érseket, Bekő szilágymegyei ispánt, János mestert és Tamást, kik udvari vitézek voltak.
A "Vásári" elnevezés.
Minthogy pedig Miklóst a pápa ismételten104 Vásárinak nevezte, a mi természetesen az ő jelentése szerint történt; minthogy atyja, nagybátyjai, testvérei és kisöcscsei magokat Vásárinak hítták; minthogy nálunk az időben a családi nevek még nem megállapodottak, és a fiú nem ritkán más nevet viselt, mint atyja, mást az öcs, mint bátyja: tévesnek tartom, ha Vásári Miklós érseket, mert nagyatyját egykoron Szűgyi Lorántnak nevezeték, némelyek szintén Szűgyinek hívják.
Miklós kisöcscse gondját nagybátyja, Telegdi Csanád vette magára, hogy főpapot neveljen belőle. A fiú hozzávetőleg a XIV. század elején született és Csanád se lehetett több váradi prépostnál, midőn őt nem kanonoknak, a hogy ő kezdette meg papi pályáját, hanem kispapnak, klerikusnak vétette föl a váradi egyházba, melynek káptalani iskolájában kezdette meg alighanem tanulmányait. Igen valószínű, hogy azokat valamely külföldi egyetemen folytatta, minthogy VI. Kelemen pápa jogtudósnak, a tudományban jártasnak mondja.105 Miután Csanádot egri püspöknek szentelték, magával vitte Egerbe Miklóst is, kit kezdetben csak magisternek, azután kanonoknak, végre főesperesnek nevezett ki. Borsvai főesperesül az egri egyházmegyében 1322-ben jelentkezik. Tudjuk ezt XXII. János pápa 1333 október 2-án kelt leveléből, midőn "Vásári Miklós fia Miklóst" valamely üresedésben levő vagy leendő váradi kanonokságra kinevezte, megengedvén neki, hogy az egri egyházban viselt javadalmas kanoniát, főesperességet és magisterségnek nevezett egyszerű javadalmakat továbbra megtarthassa.
Ugyanez alkalommal a pápa Csanád érsek más kisöcscsét, a Toldi Csókafia Jánost is kinevezte váradi kanonoknak. Erről a Toldi Jánosról annyit tudunk, hogy hasonnevű nagyatyja, I. Toldi János Debreczeni Dózsa nádor nővérét bírta feleségül, fia Csóka, 1327-ben bihari főispán, elvette Csanád érsek másik nővérét.106 - Toldi Jánost Csanád áthozta magával nemcsak az egri, hanem az esztergomi káptalanba is, mit a pápa "tekintettel Csanád érsekre", megengedett.107 Midőn I. Károly király 1333-ban Szicziliába utazott, hogy Endre fiát ott trónörökösnek elhelyezze, sok főúrral egyetemben elkísérte őt Csanád érsek is, viszont az érsek urat nevezett kisöcscsei, Vásári Miklós és Toldi János kísérték. Ez alkalommal történt, hogy Vásári Miklós másodszor járult a pápa színe elé. Ennek után 1339 januarius 18-ig semmit se hallunk felőle; e napon azonban XII. Benedek pápa kinevezte de Viasaria Miklós fia Miklóst az esztergomi főegyház prépostjának, mely méltóság akként üresedett meg, hogy Kálmán herczeg esztergomi prépost, I. Károly király házasságon kívül született fia, győr püspöknek szenteltetett,108 a mit nem csupán Csanád ajánlatának s a pápa kedvezésének, hanem hajlandók vagyunk betudni a magyar királyi udvar jóindulatának is, mely Miklós prépostot immár tényezőnek kezdette tekinteni. Kitűnt ez a jóindulat akkor is, midőn Erzsébet anyakirályné Olaszországba készült, Nápolyba, hogy Endre fiát az ellene szőtt ármányoktól megóvja, és Rómába, hogy az apostolok sirját meglátogassa. Lajos király fiúi gyöngéd szeretettel gondoskodott, hogy édesanyja az útban mindenütt teljes méltósággal megjelenhessék. 258Kincstárát úti költségül kiüríttette, kíséretet is fényeset adott melléje, melyben Vásári Miklós is helyet foglalt. Miklós kiszemelését Nagy Lajos király úgy gondolta, mint a kit sokféle erényt díszített és országos ügyek végzésére helyes tanácscsal szolgálhatott.109
A szicziliai királyság.
Erzsébet anyakirálynő 1343 július 24-én érkezett Nápolyba. Anyai éles szeme csakhamar meglátta, hogy Johanna ármányai ellen csak Avignonban, a pápánál találhat oltalmat. Kőszegi Vid barát, nyitrai püspök vezetése mellett tehát követséget állított össze, mely a pápától kieszközölje a szicziliai koronát Endre részére, kit az születésénél fogva megilletett. E követségnek nem utolsó tagja volt Miklós prépost. - A római szentszék nem akart hozzájárulni, hogy Endrét is megkoronázzák szicziliai királynak. Keserű tapasztalatai voltak a szicziliai ügyekben. VI. Kelemen pápa inkább hajlott azok nézetéhez, kik attól tartottak, hogy a szentszék csakis kárát vallhatná, ha az Anjouknak ugyanaz az ága uralkodnék Szicziliában, mely Magyarországon. Csalódni emberi dolog. A szentszék is csalódott e föltevésben. Csalódása egyik következménye a nagy egyházi szakadás lett, mely VI. Orbán uralkodása alatt kezdődött meg. Ez idő szerint azonban mégis engedett a szentszék, nem ugyan a magyar követségi jogi bizonyítékainak, mert a követ urak eszök munkájával nem sokra mentek, hanem czélt értek azzal, hogy Lajos király és anyja tudtán kívül, 44.000 ezüst márkát ígértek a pápai kamarának, ha Endrét szicziliai királynak megkoronázzák.110
Nagy Lajos király és anyja megütközéssel vették tudomásul, mi módon szerzett követségök Endre herczeg jogának érvényt, hogy Szicziliához való igényöket, mely Isten és igazság szerint a magyar Anjoukat megillette, pénzen kellett megvásárolniok. Neheztelésök főleg a követség vezetője, a nyitrai püspök ellen irányúlt, kit a pápa nem győzött eléggé ajánlani és menegetni.111 Vásári Miklóst ellenben fönnen magasztalta a király, hogy hasznos szolgálatot végzett neki, hűségesen, nagy gonddal és fáradsággal járván el ügyében a pápánál. Nem csoda tehát, hogy midőn Vida püspök halálával a nyitrai szék megürült,112 Nagy Lajos király Miklóst, az esztergomi prépostot, noha még csak alszerpap volt, szemelte ki nyitrai püspöknek. A pápa pedig, ki az időben minden püspökség betöltését magának tartotta fönn, 1347 május 23-án annál szívesebben nevezte ki, hogy ezzel is megvigasztalja az Endre herczeg borzasztó halála következtében (1345 szeptember 19-én) keményen sújtott és bosszút lihegő királyi családot.
Nem föladatunk az eseményeket, melyek Endre herczeg meggyilkolása nyomán keletkeztek, újabban előadni, hanem tárgyunkra vonatkozólag azt kell megjegyeznünk, hogy Vásári Miklós ezután mint ügyes diplomata, nagyszabású politikus és hadjáratoktól sem idegenkedő vezérférfiú mutatkozik be, mi által annyira megnyerte a királyi udvar bizalmát és kegyeit, hogy a főpapi méltóságok rangsorozatán, a nyitrai, zágrábi püspökségen és a kalocsai érsekségen át az esztergomi érsekségig - nem is haladt, de mondhatnók, - röpült. - Nagy Lajos király írva hagyta felőle: Miután Endre herczeg a királyi czímet és koronát a római szentszéktől elnyeré, némely gonosz, ármányos és áruló emberek, a pokol fajzati, az egész világ megbotránkozására őt meggyilkolák, ő maga, a király pedig égett a boszúvágytól, hogy ez Isten ellen elkövetett szörnyű bűnt megtorolja: mielőtt személyesen útra indulna, Miklóst, akkor már választott és megerősített püspököt küldötte előzőleg Apuliába, a magyar királynak meghódolt Aquila városába, némely főurakkal és vitézekkel. A püspök, a hadi kincstár is vele lévén, folytonos veszedelemnek kitevén életét, több hónapig működött ott, hogy a föladatot, melylyel megbízták, végezze. Az ő és a már előbb Olaszországba érkezett Kont Miklós utánjárásának és rábeszélésének köszönhető főleg, hogy ama vidék fejedelmei, főurai, nemesei és mindenrendű népei a magyar ügyhöz szegődtek, és Nagy Lajos királynak hűséges segítséget igértek. Azután visszahítta őt a király, hogy számot adjon a tapasztalt hangulatról és fáradozásai eredményéről. A haza érkezett püspök a király teljes megelégedésére elmondotta Apuliában végzett dolgait: kiket nyert meg számára és mennyire készek 259ezek a magyar király odaadó szolgálatára. Ily biztató előzmények után a király végre elindult Olaszországba. Vásári püspök Tamás öcscsével, az udvari vitézzel szintén kísérte. Hálás elismeréssel vallja meg végül Nagy Lajos király, hogy mindeneket úgy talált, mint azt Miklós püspök jelenté, s ennél fogva kivált neki köszönheti, hogy jó siker követte hadjáratát.113 Kellő részletességgel megírtuk Nagy Lajos király ez első olasz útját, mely Visegrádról 1347 november 11-én kiindulván, ugyanaz év deczember 23-án Aquiliában érte el czélját. Megírtuk ez első hadjárata eseményeit, eredményeit, a magyar diplomaczia fényes tevékenységét, azt a - mondhatnók - legfényesebbet is, melyet a nyitrai választott püspök és követtársa, Pelsőczi Böbék György heves-újvári ispán Avignonban 1349 februárius és márczius havában kifejtett. - Ez alkalommal arra kérte a pápát, hogy rokonának, Béli Bekő fiának, Tamás egri egyházmegyei kispapnak az esztergom-szenttamáshegyi prépostságot adományozza, melyet eddig Böbék Domokos élvezett, kit a pápa három héttel előbb az egri prépostságra előléptetett. A pápa hozzájárult Miklós püspök kérelméhez, mindazonáltal Böbék Domokost tovább is szenttamási prépostnak találjuk, mint ilyen 1350-től 1356-ig helytartója volt Vásári Miklós érseknek; 1356-ban szepesi prépost lett, 1361 július 31-én csanádi, 1373. február 23-án váradi püspöknek neveztetett ki, meghalt 1374 október 31-én.114 Másik kérése az volt, hogy káplánját, a piacenzai illetőségű Surdisu (Surdus, de Surdis) Domokos fia János, zágrábi javadalmas kanoniát kapjon, mindamellett hogy kántor-kanonok a császmai társas káptalanban és javadalmas kanonok a piacenzai Szent Antal-egyházban. Hajlandó azonban a császmai kántorságon túladni, mihelyt a zágrábi egyházban valamely méltóságra, vagy tisztségre szert tesz.115 - Ez az első történeti adat, mely Surdisi Jánosról, utóbb váczi, majd győri püspökről, legutóbb (1376-1378.) esztergomi érsekről szól, mert az csak gyanításunk, - habár nem alaptalan, - hogy a szóban forgó Jánost Piacenzai Jakab zágrábi püspök hozta Magyarországba, illetve Zágrábba.
Esztergom a nápolyi hadjáratban.
E helyt alkalmasnak látjuk följegyezni, mily részt vett Esztergom városa a nápolyi hadjáratban. Alig szenved kétséget, hogy itt is találkoztak, kiket az általános lelkesedés a királyi zászlók alá vitt, hogy a szép Itáliában fegyveres szolgálatot végezzenek. Mégis a város, mint község, nem fegyverrel, hanem hadi költséggel járult a nápolyi hadjárathoz. Bírjuk Nagy Lajos király két levelét egy leveles mintakönyvből ugyan csak, de több mint valószínű, hogy azokat Esztergom városához intézte. Első levelében azt írta a király, minthogy eltökéllett szándéka ártatlan öcscse kiontott vérét megbosszulandó, Isten segítségével, némely főurakkal, vitézekkel és csatlósokkal a tengeren túlra, Olaszországba indúlnia, de mivel e hadjárat a nagy távolság miatt tetemes költséggel és nagy kiadással jár: édes anyja, Erzsébet királyné, az ország főpapjai és főurai érett tanácsával azt határozta, hogy a király és királyné összes városai és a váraikhoz tartozó szabad helységek módjok és tehetségök szerint kisebb-nagyobb segélyt nyújtsanak, a mint azt rájok hites biztosok kivetni fogják. Minthogy pedig (Esztergom) városa a királyi városok között alapításától kezdve fővárosnak tekintetik, a miért, valamint boldogult atyja, úgy ő is bőséges kedvezményekben részesítette, rendeli, hogy Esztergom hadi költség czímén zsoldosok jutalmazására négyszáz márkát jó garasokban, vagy arany forintokban késedelem nélkül fizessen.
A város igen megijedt e taksálásra. Elismeri ugyan, hogy a hír az ország valamennyi városai fölé emeli, de tényleg másként áll a dolog. Gyakori tűzvészek, a sokszoros dér és fagy a szőlőkben a lakosoknak tetemes veszteséget okoztak, úgy hogy a szűkölködő nép nagy része, értesülvén a tömérdek hadiadóról, kivándorolni készűl. Legalázatosabban esedezik tehát a tanács, boldogult atyja és saját lelke üdvére kéri a királyt, hogy a városra kivetett hadi adót (collecta) rendkívüli kegyelemképen felére, azaz kétszáz márkára leszállítani kegyeskedjék, nehogy a szegény lakosok a várost elhagyván, máshova menekülni kénytelenek legyenek.
260Nagy Lajos király sajnálattal értesülvén (Esztergom) királyi város sanyarú helyzetéről, minthogy oly hadat szándékozik járatni, melyben többet használhat neki a jó emberek imádsága, mint a pénz, a fölsorolt okoknál fogva és kedves anyja, Erzsébet királyné közbenjárására, a mondott hadi adót kétszáz márkára szállítja le, melyeket a levél kézbesítőjének kiszolgáltatni el ne mulaszszanak.116
Kovácsi határjárás.
Nagy Lajos király iménti levelében említett kedvezményről, melyben I. Károly király részesítette Esztergom városát, egy 1326-ban november 8-án kelt okírat tanúskodik, melynek erejével a mondott király Esztergom városának a vele szomszédos Kovácsi királyi helységet adományozta, és kiküldvén emberét, Csitvári András mestert, megbízta az esztergomi káptalant, hogy Kovácsi helység határait megjáratván, annak birodalmába Esztergom városát beiktassa. Miután ez megtörtént, a káptalan jelentést tett a királynak, melynek Esztergom határára fölöttébb becses és érdekes részleteit közölni czélszerűnek tartjuk: "Mi tehát - írja folytatólag a káptalan, - fölséges parancsainak mindenekben engedelmeskedni óhajtván, a mint tartozunk, embereddel, Csitvári Andrással, kanonoktársunkat, Jakab mestert, a Frank ispán fiát tanúbizonyságul kiküldöttük a teendők elvégzésére. Kik visszaérkezvén, előadták, hogy november 7-én kimentek Kovácsi színhelyére s azt átadták összes tartozékaival, haszonélvezeteivel együtt Esztergom királyi városnak, és annak örökös birtokába ellentmondás nélkül beiktattuk. Mely birtoknak határai a következők: Az első határ éjszak felől Esztergom város árkánál van, a csúti templom faluja közelében, azután tovább indulva a Szent Domokos-templom felé, itt találtak egy újonnan emelt határdombot, melytől egyenesen menve, az esztergomi ispitályosok és Szőke János polgár szőleihez értünk; innen kétfelé megy a határ a franczia Benedek és Türjén sütő szőleihez, hol szomszédos ama birtok káptalan földünkkel; azután eljut a Somogynak nevezett szőlőhöz és egyenes vonalban a Frankó szőleihez; ismét tovább halad az András pap szőlejéhez, ki a mi javadalmasunk, Szabad közelében, mely a mi szőlőnk; és még mindig kétfelé menve, Sziget, Egyed és Tamás fia Jakab szőleihez; azután határos Pál kocsigyártó szőlejével, a Ludveg (Lajos) fia présházával és az Ajdna nevű szőlővel. Innét a határvonal Csitvári András mester és a Walter szőleinek tart és egyenesen tovább húzódik a Rodman mészáros szőlejének, valamint a Paskáry tornyának; ugyanitt elhatárolja a fenyérdi földet a Karácsony szőleje közelében, hol három határdomb a peszéri területet a bajonitól és a kovácsitól elválasztja. Innét délnek fordul a határ, ott a hol Benefia Miklós szőleje fekszik, mely már Bajonhoz tartozik és elérkezik a Békfia Mihály szőlejéhez, mely még Kovácsihoz tartozik; azután ismét visszafordul az említett három határdombhoz, és egyenesen tovább haladva, a Sárkányhegyhez érkezik, honnét a Mihály pap, a Vörös Kelemen kocsmáros és a Péter pap szőlejéhez ér, mely utóbbi helyen két, Kovácsihoz tartozó határdomb áll. Innét tovább indúlva, a Ludveg szőleje felé ismét van egy határdomb, mely Kovácsit Bajontól elválasztja. Van ugyanott nyugat felől egy másik határdomb is s ez Kovácsihoz való. Innen félkörben kerülve, a Mihály fia Miklós szőlejénél két határdombja van, melyek egyike délfelől választja el a Kovácsi területet a bajonitól, azután a határ ismét kelet felé tart és fölmegy a Középmál nevű dombra, a hol Gergely fia Póka szőleje terül el, s ez is még Kovácsihoz tartozik. Egy másik szőlő ugyanott Pál kovácsé, ez szintén keletnek fekszik, de Bajonhoz tartozik. E két szőlő között is van egy határdomb, mely újonnan van fölhányva. Ez a Kovácsi szőlők határjárása. - A Kovácsi szántóföldek határai pedig emezek: közel a nagy úthoz, mely Esztergomból Budára visz, van négy régi határdomb, melyektől egyenesen menve, eljut az ember a Pártáspatak nevű vízhez. A folyón túl vonúl el a nagy út, mely a Szent Margit templomától Esztergom városa felé vezet, ezen túl fekszenek a mezőségi boldogságos szűz (S. Maria de Campis) egyházának földjei, azután eljut az ember az esztergomi zsidó temetőhöz s ezzel végződik a kovácsi szántóföldek határa.117
261A zágrábi püspökség.
De térjünk vissza Vásári Miklóshoz. VI. Kelemen pápa Vásári Miklóst, midőn 1349 márczius havában nála volt, választott és megerősített nyitrai és kijelölt (postulatus) zágrábi püspöknek czímezte. A dolog úgy esett, hogy Piacenzai Jakab zágrábi püspök Budán, 1348 október 16-án elhúnyván,118 Nagy Lajos király a zágrábi püspökségre Vásári Miklóst jelölte ki, de azért a pápa zágrábi püspöknek még se nevezte ki, minthogy időközben Harkácsi István kalocsai érsek, ki egyházi jövedelmeit Avignonban élvezte, szintén meghalt, és Vásári Miklós immár nem a zágrábi püspöki, hanem a kalocsai érseki széknek lett jelöltje (1349.) A pápa választott kalocsai érseknek czímezi is, de kinevező bullát a kalocsai érseki székre ez alkalomból nem ismerünk. Talán meg sem írták, mert még abban az évben, 1349 vége felé, a Telegdi Csanád halálával, az esztergomi érseki szék is megüresedett, s VI. Kelemen pápa Avignonban, 1350 januárius 11-én, Vásári Miklós "választott kalocsai érseket", a nagy Csanád kisöcscsét nevezte ki esztergomi érseknek.119 Az utódokra nézve pedig a következő intézkedés történt: Vásári kineveztetvén nyitrai püspöknek, utóda az esztergomi főegyházi prépostságban Keszei Miklós, a királyi kápolna ispánja lett. Ugyanő volt kiszemelve nyitrai püspöknek, midőn Vásári Miklós kalocsai érseknek vala megválasztva. - Piacenzai Jakab halála után Laczkfi Dénes tinnini püspököt helyezték át Zágrábba, de alig egy hónapig bírta e javadalmat, melyet VI. Kelemen pápa 1350 januárius 11-én kelt bullája értelmében a kalocsai érsekséggel kellett fölcserélnie. - Laczkfi Dénes helyére Zágrábba ugyane napon, t. i. 1350 januárius 11-én, Keszei Miklós nyitrai püspök került, kit Nyitrán szintén e napon Szigeti (de Insula, alias de Frankló) István váltott föl.120
A nápolyi hadjárat kudarcza.
A nápolyi hadjárat, melyben a magyar nemzet szeretetből királyi háza iránt, lelkesedéssel vett részt, kijózanította a magyar politikát intéző hazafiakat. Be kellett látniok, hogy Magyarországnak Nápolyban nincs mit keresnie. Nemcsak a tenger, de az idegen hatalmak egész tömege, főleg a pápa és Velencze állotta a magyar uralom útját Olaszországban. - I. Károly magyar király eszméje, secundo geniturát létesíteni Apuliában, mely születési jogon őt illette, elfogadható volt, a mennyiben fia Endre, majdan Nápoly királya, segíthette volna a magyar állam érdekeit, hogy megvalósuljon a magyar királyok büszke czíme, mely Dalmácziát, Horvátországot, Rámát, Szerbiát és Bolgárországot is névleg felölelte. (Galicziát, Lodomeriát és Kúnországot e helyt hallgatással mellőzzük). De Endrét, mielőtt tényleg király lett, meggyilkolták, fia csecsemő-korában meghalt, István herczeg pedig e föladatra nem mutatott hajlandóságot. Nagy Lajos király tehát elég könnyen lemondott ez immár kalandosnak mutatkozó vállalatról, melyben őt a középkorban divatos vérbosszú is sarkalta, jóllehet atyja eszméjét tovább is ápolta elsőben, midőn Erzsébetet, István úr árváját, egy nápolyi herczegnek feleségül adta, azután, midőn leányának, Katalinnak, egy franczia Anjou jegyesének iparkodott a nápolyi trón örökséget biztosítani, végre midőn Durazzói Károlyt haddal és pénzzel segítette, hogy Nápolyt elfoglalhassa. - Anyja, Erzsébet királyné, másik főintézője a magyar politikának, ki egész lelkével Lengyelországon csüngött, hasonlólag letett, - nem ugyan a gyűlöletről, mellyel Johanna királynő iránt mindvégig viseltetett, de - arról a gondolatról, hogy Nápoly koronája a magyar koronával egyesíttessék. A magyar főurak pedig visszatértek régi eszméikhez, melyeket - nincs kétség benne, - ők kölcsönöztek I. Károly királynak és a melyek foganatosításra Nagy Lajos királyt is megnyerték: hogy tudniillik a magyar birodalom régi határait állítsa vissza s alkotmányát tartsa épségben.
A magyar birodalom megerősítése.
I. Károly király e föladatnak Csehországgal és Ausztriával szemben megfelelt, midőn a Csehország és Ausztria által elfogadott végvárakat és határterületeket visszafoglalta. Nagy Lajos is, mindjárt megkoronáztatása után, elbánt a horvátokkal és a havasalföldi vajdával, Rámára vagyis Bosnyára szintén rátette kezét; most tehát Dalmátországra került a sor és Szerbiára, mely Velenczét Dalmátország birtokában segítette, Bosnya ellen fenekedett és a magyar király főségét 262elismerni nem akarta. Különben is a szerb háború kezdete régibb keletű volt, de kapóra jött VI. Incze pápának Nagy Lajos királyhoz intézett legújabb kérelme, hogy a szerbeket fékezze meg.
Ez volt az időben a magyar politika, melyet első sorban négy Miklós: a Zsámboki nemzetségből származott Geletfia Miklós 1342-től 1356-ig nádor, Vásári Miklós 1350-1358-ig esztergomi érsek és kanczellár, Tót Lőrincz fia Kont Miklós 1351-től 1356-ig erdélyi vajda, ezentúl 1367-ig nádor és (Garan-) Keszei Miklós 1350-től zágrábi püspök és alkanczellár, 1356-tól kalocsai, 1358-tól esztergomi érsek és főkanczellár az országban elfoglalt legfőbb méltóságaiknál fogva irányítottak.
Elsőben azonban a magyar nemzet alkotmányát, melyet II. Endre király kiváltságos levelében körülírt és aranypecsétjével megerősített, akarták biztosítani, mert hisz ez is az ország integritásához tartozott és alapföltétele volt a készségnek, a melylyel a nemesség a hadviselés terhét elvállalta. - I. Károly király ellen ismételve fölhangzott a panasz, hogy az ország jogait sérti azzal, mert nem tart évenként országgyűlést, mint ezt II. Endre aranybullás levele követelte. Talán (?) Nagy Lajos is vétett uralkodása első éveiben e sarkalatos törvény ellen. Visszaérkezvén tehát a nápolyi hadjáratból, a magyar nemzet összessége: az országnagyok (barones), főurak (proceres) és nemesek (nobiles) élükön Miklós nádorral, Miklós érsekkel és Miklós erdélyi vajdával, a király elé járult és arra kérte, hogy az ország alkotmányát és szabadságait, a mint azok II. Endre aranybullás levelében foglaltatnak, megerősítse. - Nagy Lajos király magasztalva emlékezett meg a magyar nemzetnek a nápolyi hadjáratban kitüntetett érdemeiről, megerősítette és átírta az eredetiben bemutatott levelet s azonfölül még huszonöt törvényczikket szentesített. Ez oklevelet pedig a IV. Miklós, zágrábi püspök és alkanczellár szerkesztette s 1351 deczember 11-én adta ki.121
Országgyűlések Nagy Lajos idejében.
Régibb történetírónk vétkül rótták föl nagy királyunknak, Lajosnak, hogy országgyűléseket nem tartott s ezzel az ország alkotmányát sértette. Hogy tévedtek, azt részben már kimutattam.122 Mentségökül szolgál, hogy abban az időben, midőn ők annyi szeretettel búvárlották hazánk történetét, ennek kútfői gyéren kerültek napvilágra. Mi is fölpanaszolhatnók ugyan, hogy régi dicsőségünk anjoukori okíratai még mindíg késnek az éji homályban, de Geletfia Miklós nádornak Székesfehérvárt, 1352 augusztus 24-én kelt levele,123 mely Esztergom vármegye történetét közelről érinti, kétségtelen tanúságot tesz arról, hogy Nagy Lajos király évenként tartatott országgyűlést Székesfehérvárt Sz. István király ünnepén s a következő napokon, miként ezt II. Endre király aranypecsétes kiváltságlevele, melyet Nagy Lajos imént megerősített, elrendelte. A mondott évben is megbízta a nádort, hogy hivatalánál fogva az országgyűlésen elnököljön és vele együtt kirendelte Vásári Miklós esztergomi érseket, Garai János veszprémi püspököt, Miklós zágrábi püspököt, Szécsényi Tamás országbírót és Kont Miklós erdélyi vajdát, a kik köré a többi főpapok, főurak és az ország nemesei gyülekeztek, hogy igazságot szolgáltassanak peres ügyekben és a szükséghez képest az ország és fejedelem bajain segítsenek (pro faciendo quibuscunque querulantibus recto indicio, necnon pro quibusdam suis (regis) et regni sui negociis restaurandis et reformandis.)
Ez elé a fehérvári országgyűlés elé járult Szovárdfia Domokos és előadta: Midőn még I. Károly király uralkodása alatt unokatestvérei: Miklós és Péter, a Miklós fiai hamis pénzverés miatt elítéltettek és jószágaik a régi törvényes szokás szerint a király kezére kerültek, akkor az ő szerzeményes birtokait is, Bajnát és Sárkányt Esztergom vármegyében, noha ő bűntelen vala, mert a hamis pénzverésben részes nem volt, a király elvette, pedig a birtok közös sem volt, minthogy azokon már atyáik megosztozának, a mint ez az esztergomi kereszteseknek 1283 augusztus 1-én kelt osztályos leveléből kitűnik, mely szerint a Karvai Szovárd nemzetségből származó Miklós mester fiai: egy részről Miklós és Péter, más részről Szovárd és Csák a nevezett keresztesek konventje előtt megjelenvén, egyértelműen előadták, hogy Radván és Lábatlan, Miklósnak és Péternek, 263Újfalu és Bikol pedig, valamint Karvából egy eke föld Szovárdnak és Csáknak jutottak osztályrészül. A többi Karvát négy egyenlő részre osztották, valaminthogy megosztoztak a szolgákon és szolgálókon is (értsd: a röghöz kötött rabszolgákat). Ellenben Monyorós (ma: Mogyorós), melyet Miklós pénzen vett, kizárólag Miklósé maradt, e birtokával éltében és halálában szabadon rendelkezhetett; valamint a bélai birtok, melyet Péter szintén pénzen szerzett, megmaradt neki. Azokon a földeken végre, melyeket Bikolon akkor zálogul bírtak, meg nem osztozának, hanem azok közöseknek maradtak továbbra is. Minthogy pedig Domokos, mint azt minden ember tudja, a hamis pénzverésben bűnrészes nem volt, kéri az országgyűlést e körülmény megállapítására. - Ekkor a nádor a jelenlevő nemes urakat fölhívta, hogy véleményöket nyilvánítsák; ezek tanácskozásra félre vonulván, egyhangú határozatképen kijelentették, hogy Domokos nem vett részt a hamis pénzverésben, s hogy ártatlanul fosztották meg birtokaitól. Erről azután bizonyságlevelet állított ki a nádor.
A nevezettek valamennyien tagjai valának a híres Szovárd (Zoard, Zoerard) ősi nemzetségnek, melyről leghitelesebb korírónk, Kézai írva hagyta, hogy Lehel (Lél) vezértől származtak. Szép birtokaik voltak Békés-, Bihar-, Komárom- és Esztergom vármegyékben; közülök minket közelebbről érdekelnek; Bajna, Boros-Béla, Bikol, Csetrei- (Csitri-)föld, Gowa, Gyarmat, Karva, Külső-Karva, Lábatlan, Mócs, Monyorós, Munkád, Neszmély, Sárkány, Szénköze, Szent-Albert, Újfalu, Új-Gón. - A Szovárd nemzetségből származtak a Karvay, Izsahay és Atyai Belényesy családok.124
Birtokviszonyok a XIV. században.
A XIV. századbeli történeti adatokból, melyek vármegyénk birtokviszonyaira is kiváló fontosságúak, a következőket adjuk:
Miklós, az esztergomi keresztesek mester és konventje előtt, Halifa fiai péli (Péliföld-Szent-Kereszt) nemesek eladják birtokukat, melyen tiz hold szántóföld is van, hatodfél kereskedelmi márkáért. A határjárásnál a következő nevek fordúlnak elő: Disznó-ól-fő (Gyznonolfeu), Kútfő-Szurdoka, Fenyőmál, Madosfő, Tótszurdok, Poklosszurdok, Kis-Köved, Alájáró. A vevők Bajóti Mihály fia János és Simon fia Pál (a későbbi Nagy-Martoni Pál országbíró), kinek birtokával az eladott terület határos. (1307 ápr. 27. Anjouk. Okmt. I. 124.)
Midőn a margitszigeti apáczák részére Csolnokon négy telket visszafoglaltak, így jelentik 1323 november 23-án az esztergomi keresztesek Károly királynak, - több esztergomi polgár, úgymint Herman ispán, Móriczfia Gihanin (János) ispán, Godin ispán fia István, és Rubin ispán fia Giorgius (György) ellent mondottak, a miért a király elé idézték őket, hogy ellentmondásukat megokolják. Látjuk a nevekből, hogy e polgárok a város latin (franczia, olasz) részéből valók. (Ugyanott II, 103.)
Károly király értesülvén az esztergomi káptalan jelentéséből, hogy az esztergommegyei Zalanta, Babnai Tamás és Sándor örökölt birtoka, azt nekik visszaadja. (1326 szept. 10. U. o. II, 256.)
Pető ispán, Esztergom város bírája, Móricz fia Gihan, Mihály fia Miklós, Kunzl fia Tamás, Godin fia István, Jekse mester, Herman fia István, Szeppl, Bálint ispán, Rubin fia György, Szögyéni István és Gelet fia István esküdt uraimék az összes városi polgárok nevében tanúskodnak arról, hogy Godin ispán fia István, esztergomvárosi esküdt és polgár, nemkülönben a Godin unokája, a Robin fia Jakab a margitszigeti apáczáknak Cséven és Csolnokon Godintól örökölt szántóföldeket és kaszálókat ajándékoztak, kiveszik azonban Godin fia Frank, előbb szintén esztergomi polgár részét. Pető bíró és Balduin fia, Miklós át is adták a földeket és kaszálókat a hely színén minden ellenmondás nélkül. Kiérezzük e nevekből, hogy Esztergom város tekintélyes polgársága nemcsak latinokból, hanem németekből és magyarokból is állott, sőt Jekse mester - úgy tetszik, - cseh. Pető bíró azonban, II. Tamás érsek kedvezéséből szalkai birtokos, határozottan magyar ember. (1328 július 13. - U. o. II, 366.)
Lajos király értesülvén, hogy Csévi András fiai: János és Miklós, nemkülönben Dénes fia Miklós a margitszigeti apáczák csolnoki birtokát megkárosították, rendeli, hogy eleget tegyenek nekik. (1351 május 8. - U. o. V, 465.)
Miklós ispán (a Miklós fia és Vécs unokája) az esztergom- és komárommegyei Neszmélyt, a komárommegyei Radvánt a Duna mellett és az esztergommegyei 264Monoróst unokatestvéreinek: Szovárd fia Domokosnak, Péter ispán fia Jánosnak és húgoknak Margitnak, t. i. Miklós fia János leányának, minden tartozékával együtt kiadja leánynegyedi illetőség czímén azzal, hogy a nevezett birtokokon megosztozzanak. (1341 ápr. 30. - U. o. IV, 86.)
Szovárd fia Domokos és fiai az esztergommegyei Monyoróst, mely az ő atyjára jog szerint származott, de tőle Márk fia István (a Csák nemből) ötven esztendő előtt elfoglalta, azután a királyi úr, végre a királyné asszony kezére került, átengedte az utóbbinak azért a 250 finom arany forintért, melyet a királyné kegyelemből neki kifizettetett. (1356 május 26. - U. o. VI, 458.)
Az esztergomi káptalan Nagy Lajos királynak jelenti, hogy Erzsébet királyné s az esztergomi keresztesek között folyt pörben az esztergommegyei Monyorós és Tát birtok határaira vonatkozólag a határvonalak megjelöltettek. E határjárásban előfordulnak: Epzen (ma: Ebszőny), Kövesút, Berény, Pél és Bajót. (1356 nov. 18. - U. o. VI, 514.)
* * *
A szerb hadjárat.
Visszatérve Vásári Miklóshoz, a szerb hadjárathoz érkezünk, mely újabban 1353-ban és 1354-ben megindult. Megírtam e hadjáratról már, a mit tudtam125 és ismételni azért sem akarom, mert Esztergom történetéhez nem tartozik. De érdekes kiegészítést nyer a hadjárat eredményére nézve Nagy Lajos királynak Vásári Miklós számára kiállított adományos levele,126 melyben arról értesülünk, hogy "időközben" hatalmas sereget indítván a Krisztus keresztje és saját hitszegő (perfidens) ellensége, (Dusán), Ráczország királya ellen, és átkelvén a Száván, Nándor-Fehérvár előtt táborozott, a melyet ama király csúfjára újra fölépíttetett, ekkor Miklós esztergomi érsek is hozzá csatlakozott testvérével, Tamás mesterrel, számos atyafiával, rokonával és fegyveres népének nagy kíséretével, kiknek vitézsége által segíttetvén, fényes diadalt aratott a rácz királyon. Nagy Lajos ugyan nem írja ki az évet, melyben ama győzelmet Vásári érsek segítségével kivívta; de minthogy a váradi püspök, ki szintén résztvett Nagy Lajos királynak "a félhitűek" ellen indított hadjáratában, 1354 június 24-én Zimonyban, tábori sátrában keltezett; Lajos király maga is ugyanaz év július 16-án Nándorfehérvárt tartózkodott:127 kétségünk nem lehet az iránt, hogy Miklós érsek is 1354 nyarán segített a szerb királyt megverni. A következő évben, 1355-ben, fegyvernyugvás volt a magyarok és szerbek között a pápa kívánságához képest, kit a ravasz Dusán alaposan rászedett; de kiderülvén csalafintái, az elkeseredett VI. Incze pápa egyenesen fölhítta a magyar királyt, "kinek hírével megtelt a világ", hogy bosszulja meg a szerb álnokságot. Nagy Lajos tehát elhatározta, hogy újból hadat indít Dusán ellen s a háborút nyomatékkal folytatja. Meg is kezdette a fölvonulást még a télen, midőn Dusán 1355 deczember 20-án meghalt. Ez esemény azonban egyelőre nem változtatott a dolgon; a magyar és szláv hadi nép folyton szaporodott Horvátországban; Nagy Lajost is oda várták, - a velenczei Signoria nagy aggodalmára. Ez aggodalom nem volt alaptalan, minthogy a magyar király a szerbek ellen gyűjtött hadait váratlanul Velencze ellen fordította és velök diadalmasan visszafoglalta Dalmátországot.
Dalmáczia visszafoglalása.
Egyéb jeles tulajdonságai és sikerei mellett, főleg Dalmátország visszafoglalása szerezte meg Lajosnak a hálás utókortól a "Nagy" nevet. Nem érdektelen tehát kikutatni: mennyi része volt a négy Miklósnak, elsősorban Vásári Miklós érseknek e fényes eredmény kivívásában? Írott kútfőink e tekintetben nem sokkal járulnak kezünkre. Tényekből kell kivonnunk észleleteinket amaz állításunk bebizonyítására, hogy Magyarország politikáját, 1350-től, melynek kiváló czélja Dalmátország visszahódítása volt, a négy Miklós, elsősorban Vásári Miklós esztergomi érsek irányította.
Magyarországon Nagy Lajos király uralkodása alatt két akarat érvényesült: anyjáé, idősb Erzsébet királynéé s az övé. E két akarat nem volt ellentétes, a mennyiben Nagy Lajos király anyja óhajtását fiúi szeretettel mindíg teljesítette, viszont anyja is, e nagyeszű és nagyerényű asszony észszel fölérte a magyar birodalom 265érdekeit s azokat egész lélekkel ápolta. Születésére azonban lengyel volt, s ezért történt, hogy a nápolyi meddő hadjárat után mindenek előtt két ízben is kemény harczot kellett a magyar hazafiaknak harczolniok, jóllehet a délvidéken talán sürgősebb, hasznosabb dolgot végezhettek volna. De e lengyel expediczió elől nem volt menekvése, nem csupán azért nem, minthogy a magyar királyné így óhajtotta, hanem főleg mert Lajos király írott szerződések kötelezték, hogy nagybátyját, a lengyel királyt ellenségeivel szemben tőle telhetőleg segítse, és mert végre Galiczia és Lodoméria, melyért a harcz folyt, Magyarországnak szintén visszahódítandó részét alkotta.
A király és anyja érdemök szerint sokat adtak a négy Miklósra. Gelet fia Miklóst az özvegy királyné tette nádorrá még 1342-ben, innentúl haláláig jelesen vitte tisztjét, sokat fáradott a nápolyi ügyben is; ugyanezt tudjuk Vásári Miklósról, kit hogy Nagy Lajos igen megszívlelt nápolyi hadjáratban, kitetszik rohamos emelkedéséből, s abból, hogy a király Esztergomban többször meglátogatta (mire legott visszatérünk), és a nagy magasztalásból, melylyel Miklós érseknek és rokonainak a csanádmegye, Rohoncza, Nagyfalu, Veresmart és Harmad nevű birtokokat adományozta.128 Kont Miklós nagy diplomata és jeles hadvezér hírében állott. A második nápolyi hadjáratban Laczkfi István elé került; ő intézte Aversa és Belc meghódolását, mint a király hűséges szolgája, ő volt kiszemelve a koros nádor esetleges utódjának.129 Végre Keszei Miklós zágrábi püspök, 1356 aug. 4-től kalocsai érsek, észben és megbízhatóságban nem állott társai mögött.
* * *
Hogy Nagy Lajos király Vásári Miklós érsek idejében, és pedig 1352-ben és 1353-ban többször ellátogatott Esztergomba, arra ugyan csak néhány adattal szolgálhatunk;130 de minthogy e tartózkodások emléke okíratok keltezéséből maradt reánk, nem lehetetlen, hogy idővel még több adat is kerül elő.
Igen megható János barátnak, a király gyóntatójának elbeszélése abból az időből, midőn a királyt Aversa falai alatt nyíllal megsebesítették (1350). A nyíl lábába szorult és Laczkfi István meg Volfurt alig tudták tizenkétszerre onnét kirántani. Szegény, iszonyatosan szenvedett. Ekkor mondá János barátnak, ki fejét tartotta: Isten tudja, hogy egész lelkem a szentferencziek kezében van; a miért, ha látod, hogy meghaltam, vedd fejemet és szívemet, vidd anyámnak és miután keservesen megsíratott, temesd el Esztergomban Béla király sírja közelében, a szentferenczieknek a boldogságos Szűz tiszteletére épült templomában, melyet jelenleg és mindenkorra temetkező helyemül választok. Minek nyilvánvaló bizonyítékát adta a király akkor is, midőn ép egészségben visszatérvén Magyarországba, 1352-ben Esztergomban, Péter fia Tamás házában tartózkodván, Jakab al-ágyazó fiának Miklósnak, (valószínűleg szintén szerzetesnek) tiszta arany lánczokból készült, 404 aranyforint értékű övet adott át az esztergomi ferenczrendi kolostor részére, hogy ezért tetemét majdan oda befogadják.131
Zenia palotája.
A mondott Péter fia Tamás Csór Tamás volt,132 esztergomi háza pedig a híres Zenia palotája, a város legszebb magánépülete, melyről röviden a következőket: E palota egykori építőjéről, vagy csak tulajdonosáról Zenia (Xenia?) asszonyról nem tudunk semmit. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy már a nagy tatárjárás előtt fönnállott, és oly jól volt megépítve, hogy a tatárok se tudták (talán nem is akarták) lerontani, mert elvonulások után, már 1243-ban van róla emlékezés. Volt oszlopos loggiája, több melléképülete és udvara; a kis Duna és a nagy piacz (Széchenyi-tér) között feküdt körülbelül a sikátortól, mely a városházától a kis Dunához vezet, a Szent-Lőrincz-utczáig.133 Egy ideig, az 266ezerkétszázhetvenes évekig, a Zenia palotája a Csák nembeli Pós fia Ujlaki Ugrin ispáné, ekkor IV. László, később I. Károly király tárnokmesteréé volt, kitől azonban két úton is más kezére kerűlt: elsőben, 1273-ban Valter, Komárom vármegyei ispán kapta meg 40 átalag borért és 20-25 márka finom ezüstért, melylyel neki Ugrin tartozott; utóbb (1279.) ugyane palotát átengedte Ugrin az esztergomi káptalannak 200 márka finom ezüst értékben, mely összeg megfizetését a Barsa nembeli László bán fia, Miklós választott esztergomi érsek helyett magára vállalt.134 - Ebből természetesen pör támadt, melyet III. Endre király úgy döntött el, hogy a palotát Valter ispán fiának ítélte oda (1300.)135 Hanem ez ítélet se vetett véget a pörlekedésnek. Megújult az és hosszan folyt, mely idő alatt I. Károly király gondviselése alatt állott a pör tárgya, ki azt elvégre bizonyos István comesnek, esztergomi polgárnak adta hű szolgálatai jutalmán fölül azért is, mert ez István rokonságot tartott Valterékkel, kik neki 50 márkával tartoztak. - Egy évvel később (1331.) e jogos és tényleges birtokos, István comes t. i., minden atyjafia hozzájárultával s az esztergomi káptalan ellentmondása nélkül, eladta a szóban forgó palotát Csór Péter fiának, Tamás mesternek 100 márka részint cseh garasért, részint bécsi denárért.136
Esztergomi birtokok.
Így jutott a Zenia asszony palotája Tamás úrra, ki esztergomi birtokát új vásárlásokkal bővítette ki. Megvette ugyanis Kurta Kapó Andrásnak, nemkülönben bizonyos Erzsébet asszonynak házait, melyek a Zenia-palota szomszédságában feküdtek. Nem épen nagy fekvőségek voltak ezek: az egyik háznak hossza 27, a másiké 30 rőf volt, mert Esztergomban akkor a házakat, csakúgy mint a posztót, rőffel mérték. Nem is nagy áron vette meg azokat, az egyikért is, a másikért is, 10-10 forgalmi márkánál többet nem adott.137 - E házait azután bérbe adta Tamás úr Hanusz (János) nevű tekintélyes esztergomi polgárnak, a városi tanács esküdt tagjának, ki 23 átalag borért 50 márkával, készpénzben 10 márkával, házbér fejében ugyanannyival, összesen 70 márkával tartozott neki, midőn azután meghalt, fiai hamarosan megosztoztak a hagyatékon, miközben Tamás úr a király szolgálatában Liptó vármegyében tartózkodott. A király tehát kiküldte Bálintot, esztergomi esküdt polgárt, biztosaként, hogy a pénzt behajtsa. Az örökösök nem tagadták Hanusz tartozását, de készpénzök nem levén, átadták Tamásnak az elhunyt két szőlejét, melyek egyike Mokútja mellett az esztergomi határban, másika a belbajomi határban feküdt. A beiktatásnak ellentmondott Lázár nevű esztergomi zsidó, de utóbb ez is bejelentette a káptalan előtt, hogy eláll tiltakozásától. Végre mindazonáltal a városi tanács vette kezébe az ügyet, s úgy igazította el, hogy Tamás úrnak néhai Hanusznak azt a szőlejét engedte át, mely az esztergomi Perecsen nevű dűlőben feküdt és igaz becslés szerint megérte a fönt kitett összeget. E szőlő határának leírásából értesülünk, hogy a nyitrai püspöknek, nemkülönben a trencsényi várnagynak szintén voltak szőleik a jó bort termő esztergomi határban.138 - Volt Tamás úrnak ugyanott más szőleje is, melyet a király orvosától, Pertold mestertől vett meg, ki azt részben a királytól kapta ajándékul, részben 500 ezüst márkán vette Boroni Egyedtől, ennek Erzsébet feleségétől és Katalin leányától, kik magokra vállalták, hogy megvédik birtokjogát mindenki, nevezetesen néhai Tamás érsek sponsusa (úgy látszik, valamely hugának férje) és Erzsébet asszony veje ellen.139 Ezt a Borkút nevű szőlőt, mely a szentdomokosrendiek temploma mögött, a káptalan területén feküdt, 100 márka széles dénárért szerezte meg Tamás úr, mihez királyi megerősítés is járult.140 Ez alkalomból pótoljuk az 1332-ik évben működő esztergomi nagytekintélyű tanács tagjai névsorát. Biró volt: a Baldin fia Miklós gróf, esküdtek: Godin fia István gróf, Mihály fia Miklós gróf, Robin fia György mester, Gilet fia István, Kuncl fia Tamás mester, Herman fia István, Anda mester, Bálint gróf, Hurnik fia István s Nigram fia István gróf.
267Esztergom közelében is volt birtoka Csór Tamásnak. A Duna mentén vörös márványáról híres Süttő, melyet akkor még helyesen Sédtő-nek141 híttak, az övé volt. E birtoka érdekes pörbe keverte, mely az országbíró előtt folyt. A pör tárgyát Tamás úr következőleg adta elő: Van neki - úgymond - a Duna mellékén birtoka, melyet Sédtőnek hínak; a Duna túlsó oldalán, Sédtő átellenében Mocs helység fekszik, melyet Apród István fia András úr bír; a Dunán pedig sziget és halásztanya van. Ő is szeretne halászni, de András úr nem engedi meg neki, hogy halászszon. Minthogy pedig abban a nézetben van: valahol folyóvíz választ el két birtokot egymástól, a folyó közepén van a határ, tudni szeretné, mily czímen tilalmazza őt Mocs birtokosa a halászattól a Duna sédtői felében, mely nem az övé? E kérdésre válaszolandó, fölállott Tarjáni Deák Pál, mint Apród András ügyvédje, és előmutatott néhai Erzsébet királynétól valamelyes levelet, szerencsétlenségére; - mert e levél a mocsi határra nézve nem tartalmazott semmit, másrészt annyi vakarás volt a levélen, hogy András urat, mint okirathamisítót fej- és jószágvesztésre kellett elítélni. Fejét talán megtartotta, de jószága ráment, minthogy ez kétharmadában bírság czímén az országbírót, egyharmadában, a felpöröst illette, ha azt a rokonok, vagy szomszédok, mire joguk volt, ki nem váltották. Ez alkalommal nem váltották ki, hanem a kiváltást csakis Csór Tamásnak engedték meg.142
A káptalan palotája.
Hogy Esztergomnak, az Anjoukorban is még Magyarország első, leggazdagabb és legpompásabb városának, a Zenia palotáján kívűl más palotái, nagyobb kőházai is voltak, kétséget nem szenved. Egy ilyen palotája volt ott a káptalannak is, melyről a következőket tudjuk: Márton szabó, a káptalan jobbágya, Esztergomban, a Szent Lőrincz plébániájában, megvett hajdan Greczia asszonytól, Herbort és Ivor mesterek nővérétől egy palotát, mely a káptalan esztergomi területén feküdt és a piaczczal volt határos, 72 márkán. E palota után 2 1/4 márka bért kellett volna fizetnie a káptalannak. Azonban e bért a sok csapás miatt, melyek az országot érték, megfizetni nem tudta, a miért bérhátraléka évek hosszú során annyira megnőtt, a mennyit ért a palota. Átengedte tehát a káptalannak, a hozzávaló pinczével, két faházzal és egyéb járandósággal, melyek mind a káptalan területén feküdtek.143 Úgy látszik, ezt a palotát engedte vissza Esztergom város tanácsa a káptalannak 1357. május 1-én, jó szerén, a mi abban az időben annyira szokatlan volt, hogy hajlandók vagyunk azt hinni, hogy ez a nagytekintélyű Vásári Miklós érsek közbenjárása nélkül nem történhetett meg.144
* * *
Vásári Miklós és társai, miután a kettős litvai hadjáratot egyidőre elégséges sikerrel befejezték, minden tehetségüket megfeszítették, hogy hazafias programmjokat megvalósítsák. Siettek megtenni minden előkészületet arra, hogy Dalmátország visszafoglalásra kerüljön. Mindenek előtt szövetségeseket kerestek és találtak, miáltal a diplomáczia hozzájárulását, mint ma mondanók, kinyerték Dalmáczia visszahódítása érdekében, mihez már akkor is nem kevés ügyesség és fortély kellett. Elsőben is IV. Károly császárt nyerték meg, ki nemrégen Budáról vette feleségül Nagy Lajos kishugát, Schweidnitzi Annát. A császár teljesen belement az akczióba. Hasonlóképen Miklós, aquiléjai pátriárka, a császár természetes testvére. Az osztrák herczeget azzal a segítséggel nyerték meg, melyet 1355 nyarán hozott neki Laczkfi Pál a svábok ellen.145 E szövetkezéseknek nemcsak az a folyománya volt, hogy a tiroli és görzi grófok s a furláni urak szinte mind a magyar király részén állottak, hanem a hadkedvelő német lovagok közül számosan az amúgy is népszerű magyar király segítségére siettek. Sikerült továbbá megnyerni Carrara Ferenczet, Padova urát, a veronai Della Scalákat, Canino és Collalto grófokat, a cenedai püspököt, Feltre és Belluno városokat és kieszközölni, hogy a milanoi Viscontiak veszteg maradtak.146 - Képzeljük, mennyi gondjába és utánjárásba került a négy Miklósnak, főleg Vásárinak és Kontnak, 268mert ők lépnek ismételve előtérbe e barátságos egyetértés és közreműködés kivívására! És ez még nem minden. Hogy a szerbek is cserben hagyták velenczei czinkostársaikat, a horvátok is kitartottak Csúzi János bán seregében, sőt a tengeri kalózok is közreműködtek, tatárokat is találunk Nagy Lajos seregében, melyet némelyek, (alighanem nagyítva), százezer emberre becsültek; a dalmát városokat is megszállta a lázadás szelleme: ezek mind oly jelenségek, melyeknek előzményeit sejthetjük és dícsérettel fölírhatjuk a magyar államférfiak érdemlapjára. - A fődolog mégis a pápa megnyerése maradt, és ennek módját Vásári Miklós eszelte ki a haza és az egyház iránti egyenlő szeretettel, mint ezt VI. Incze pápa leveléből147 hozzá vethetjük. Az öreg Gelet fia Miklós nádor ekkor már nem élt, helyét Kont Miklós foglalta el, (1356 márczius végén).
A velenczei hadjárat.
A velenczei doge, mihelyt nagy rémülettel tudomást vett róla, hogy a magyar sereg betört a velenczei területre, panaszaival ostromolta a szentszéket, mire viszont a pápa szemrehányást tett Nagy Lajos királynak, hogy az eretnek Ráczország helyett az igazhitű Velenczét támadta. Vásári Miklósnak is kijutott a maga része, minthogy Nagy Lajos király megfogadta volt a pápai követ előterjesztésére és kormánya támadására, hogy Ráczország ellen hadat indít.148 Azonban Nagy Lajos király elkészült ez eshetőségre és Vásári Miklós ideje korán Avignonba küldötte jó barátját, idősb Erzsébet királynénak olasz útjában társát, Kanizsai Lőrincz fia István budai prépostot az Osl nemből, hogy biztosítsa ő szentségét, miszerint a magyar király Ráczországot, mely az elődei által szerzett jognál fogva őt megillető birtoka, legközelebb vissza fogja terelni az egyház hűségére, sőt még arra is fölhatalmazta a prépostot, hogy erre megesküdhetik a király nevében.149 Hanem ez az esküvel megerősített ígéret, még ha hozzájárult is a király biztosítása, hogy kész a Bosnyában garázdálkodó patarénusokat is megzabolázni, aligha lett volna elégséges arra, hogy a pápa neheztelését csillapítsa és Velencze pártjáról elvonja. Volt azonban a pápának más, a föntebbieknél közvetetlenebb, sürgősebb óhajtása, melyet még a mult deczemberben terjesztett a magyar király, az összes főpapok és káptalanok elé, hogy t. i. segítsék ők a magyarok a római egyház olasz tartományai visszafoglalásában, a hol a hűbéresek, az úgynevezett signorok zsarnokoskodtak, a jövedelmet elzsebelvén.150 Kanizsai prépost abban a kellemes helyzetben volt, hogy megfelelhetett a pápa óhajtásának. - Ennyi jóindulat gyökeresen megváltoztatta a pápa nézeteit. Legott rosszallását fejezte ki a velenczei köztársaságnak a fölött, hogy a ráczokkal, félhitűekkel, eretnekekkel szövetkezett a magyar király ellen; eltiltotta a szövetségtől, melyet, ha esküvel van is megerősítve, semmisnek nyilvánított, és megbízta a gradói és aquiléjai pátriákákat, nemkülönben a salzburgi érseket, hogy mindazokat, kik a magyar király ellenében a ráczokat segítik, kiközösítsék. Nagy Lajos király czímére pedig oly föllengzőn magasztaló levelek indultak, milyeneket magyar király a római szentszéktől eddigelé aligha kapott. Őt, a Krisztus bajnokát, kinek fiatal lelkébe érett ész, gyönge testébe férfias erő adatott, kinevezte a pápa az egyház kapitányának és átengedte neki három éve a magyarországi egyházi javadalmak összes tizedét. Továbbá megtette Keszei Miklóst kalocsai érseknek és helyébe ugyanaznap (1356 augusztus 4-én) Kanizsai Istvánt zágrábi püspöknek. Általános imákat rendelt az egész kereszténységben, hogy Isten a magyar királynak hosszú életet, gyermekeket, nagy családot és győzelmet adjon. Végül Vásári Miklósnak is kijárt az elismerés, a miért Nagy Lajos király a római egyháznak segítséget küldött, a mit kivált az érseknek tudott be érdemül a pápa.151
Nos, miután főemberei Nagy Lajos királyt rávették, hogy Dalmáczia visszafoglalása végett a hatalmas velenczei köztársaság ellen hadat járasson, viszont a maguk részéről is megtettek minden kitelhetőt, hogy a hadjárat sikerét biztosítsák. A haditervet úgy eszelték ki: Velenczét, a várost magát fenyegetik, és pedig, - minthogy tengeri erővel nem rendelkeztek, - a Terra Fermát elfoglalják és Trevisót, mint Velenczéhez legközelebb eső birtokot, 269ostromolják, melyet ha sikerült elfoglalniok, a lagunákon át, Velenczét is megközelíthetik. Ezen kívül hagytak elégséges hadierőt Dalmátországban Csúzi János dalmát és horvát bán parancsa alatt, hogy az elégületlen dalmata városokat, Zárát, Spalatót, Tráut, Sebenigót stb. lázadásra biztassa, segítse, elfoglalja. E terv bevált. A Terra Fermán működő magyar sereg ezt erősségeivel együtt nagyrészt hatalmába kerítette. Trevisót ugyan elfoglalnia nem sikerült, de ostroma annyira lekötött Velencze figyelmét, hogy a dalmata városokat szinte szem elől tévesztette, azok pedig föllázadtak, a velenczei uralmat levetették és Nagy Lajos királynak meghódoltak.
Vásári Miklós érsek nem elégedett meg azzal, hogy tekintélyes zászlóaljat állított ki a királyi hadakhoz öcscse, Tamás vitéz vezérlete alatt, kit Nagy Lajos király összes serege kapitányának nevezett ki és nem egy vitéz tettet hajtott végre, hanem maga is követte urát, királyát a harcztérre. 1356 augusztus 5-én Padovában találjuk őt Kont Miklós nádorral együtt.152 A nádor a következő év június havában friss sereget hozott a Terra Fermára, Serravallét elfoglalta, Castelfrancot azonban sikertelenül ostromolta; balúl ütött ki az összeesküvés is, melylyel Trevisót akarta hatalmába keríteni: midőn Zára elfoglalása működését a Terra Fermán fölöslegessé tette. Átadta tehát a vezérletet újra Vásári Tamásnak, az érsek öcscsének, ki még egyszer és utoljára elrakta az ösztön ellen rugdalódzó velenczeieket.153
Nem adhatjuk elő itt bővebben Dalmáczia visszahódítása részleteit. Csak érintjük, hogy idősb Erzsébet királyné e hadjárat szerencsés kimeneteleért elzarándokolt Aachenbe;154 azonban nem szabad elhallgatni, hogy Keszei Miklós, immár kalocsai érsek, Saciléből 1357 április elején azt írta a fermói püspöknek, hogy tetemes hadi költségei miatt kénytelen volt ékszereit eladni. Tehát ő is kitett magáért.155
Ismerjük mind ez erőlködésnek eredményét, az 1358 februárius 18-án megkötött zárai békét, melyben Velencze lemondott egész Dalmátország birtokáról, a Quarnero-öböl közepétől kezdve, le az Adria mentén Raguza végső határáig; lemondott Dalmát- és Horvátország herczegi czíméről, le minden jogorvoslatról, hogy e tartományokat valaha visszafoglalja. A hazafias vállalat sikere tehát teljes volt.
Miklós érsek halála.
Vásári Miklós érsek azonban nem sokáig élte túl e nagy műve befejezését. Nagysága delelőpontján húnyt el. Neve még előkerül abban az okíratban, melyben Nagy Lajos király Budán, 1358 május 5-én Padova urát biztosította védelméről. Ez betetéző, bokréta-ünnepe volt az új épületnek.156 Szeptember 3-án már üresedésben van az esztergomi érseki szék, a hova Keszei Miklós kalocsai érsek lett Vásári utódául kiszemelve, kit ilyenűl VI. Incze pápa 1358. október 8-án ki is nevezett.157
JÄGERNDORFI PÁL, NYITRAI FŐESPERES.
Vásári Miklóssal szinte egy időben emelkedett ki az esztergomi káptalanból Jägerndorfi Pál, ama számos idegenek egyike, ki az Anjouk fényes korában nálunk, Magyarországon keresvén szerencséjét, képzettségével s ügyességével annyira kivált, hogy nehány sort kell neki szentelnünk.
Vezetéknevét alighanem születése, vagy származása helyétől, a sziléziai Jägerndorftól (szlávul: Krnov) nyerte, mely a XIV. században a troppaui herczegséghez tartozott. - Pál, midőn Magyarországba érkezett, alamóczi (olmützi) 270egyházmegyei jogvégzett pap volt. Valószínűleg ajánlattal jött a magyar királyi udvarhoz, a hol a tudós embereket megbecsülték, alighanem egyenesen az özvegy Erzsébet királynéhoz, ki Szilézia Piaszt herczegeivel, közelebbi-távolabbi rokonaival folytonos összeköttetésben állott, mert remélhette, hogy ez eredetileg lengyel tartomány, mely alig félszázad előtt szakadt el a lengyel hazától és meghódolt a cseh királyságnak, előbb-utóbb visszatér Lengyelországhoz, melyet ő mintegy hozományáúl tekintett, és melyre Nagy Lajos királyunknak szerződéses joga volt abban az esetben, ha Kázmér lengyel király, Erzsébet anya-királyné öcscse, fiörökösök nélkül halna meg.
Jägerndorfi Pál követségei.
Erzsébet királyné Jägerndorfi Pált legott kinevezte káplánjának, Nagy Lajos király pedig megtette a királyi kápolna alispánjának; sőt, mivel ez időben még egyházi javadalmat nem élvezett, kineveztette a pápa útján az esztergomi káptalanba nyitrai főesperesnek, mely főesperességet Telegdi Tamás, utóbb érsek bírt féléven át, mielőtt esztergomi prépostnak előléptették.158 Azután elküldötte követül Avignonba VI. Kelemen pápához, hogy sürgesse amaz egyezség végrehajtását, mely a szicziliai béke érdekében a szentszék és Nagy Lajos között Boulognei Guido bíboros és pápai követ közvetítésével létrejött. Jägerndorfi Pál ez első követsége lényeges dolgokban vajmi csekély eredményt mutathatott föl, a miért Lajos király kénytelen volt másodszor is Szicziliába vinni hadait. Mindazonáltal a követ számbavehető ügyességére vall, hogy a pápa jóindulatát a magyar királyi udvar, névszerint özvegy Erzsébet királyné iránt nem csorbította, sőt fokozta.
Egy év mulva Jägerndorfi Pált ismét Avignonban találjuk és újra Nagy Lajos király követeként. Ekkor a béke ügye már igen előre haladt, közel ért befejezéséhez. Pál főesperes hozta a magyar király levelét ez ügyben, mely a pápának "igen kedves" volt; meg is jutalmazta legott a főesperest, midőn önkéntes elhatározásából (proprio motu) kinevezte boroszlói kanonoknak.159 De azért a tárgyalások még mindig folytak, és mivel közben némi nehézségek keletkeztek az eddigi megállapodások értelmezése körül, a nápolyiak kérelmére valamelyes pótló czikkelyeket készíttetett a pápa, melyeket, - jóllehet a szentszék eredeti szándékát csupán kifejtették és semmi újat nem tartalmaztak, - Jägerndorfi Pál elvállalni vonakodott, mert azt vélte, hogy meghatalmazása ennyire ki nem terjed. A pápa visszaküldötte tehát megbízójához, a magyar királyhoz fönnen dicsérte és melegen ajánlotta őt, egyúttal mentegetődzött, hogy oly soká tartotta vissza udvarában. Vele küldötte Begonis Pétert, a boroszlói egyház kanczellárját, a jogtudomány babérkoszorúsát, mint szentszéki követet, hogy ketten élőszóval magyarázzák meg Nagy Lajos királynak az írásba nem foglalt részleteket és azután november 1-én hozzák meg a választ, hogy a rend Szicziliában helyreálljon és Nagy Lajos gond nélkül letördelhesse a szomszédos hitetlenek (értsd: tatárok, litvánok, rutének, esetleg déli szlávok) szarvait.160
Az elintézetlen ügy, melyről a levélben részletes említés nem történik, a magyar királynak fizetendő hadisarcz kérdése lehetett. A szentszék kész volt kezességet vállalni arra, hogy a szicziliai királyi pár megfizetni a kikötött 300,000 forint hadisarczot, de csak 25,000 forintos részletekben, vagy 200,000 forintot egyszerre. - Hozzá vethető ez abból, mert a pápa Jägerndorfi Pál távozása után legott írt a szicziliai királyi párnak és Nápoly városa községének, hogy kezességet vállal a fizetség iránt, ha a királyi pár, a nápolyi nemesség és községek a fölhatalmazást neki erre megküldik.161
Lajos király és öcscse, István, erdélyi fejedelem, hogy a pápa óhajtását betöltsék és szabad kezet nyerjenek újabb vállalatokra, egyelőre Galiczia és Lodoméria meghódítására, mindent elfogadtak, a mit a szentszék kívánt. De ezeket a határozatokat nem Jägerndorfi Pál vitte Avignonba, se Begonis Péter,162 271hanem Garai János veszprémi püspök és Wolfurt Ulrik, Mosony, Vas és Sopron vármegyék ispánja s óvári porkoláb. Indokolja e mellőzést, hogy Jägerndorfi Pál az időben, 1351. augusztus 26-án, Waldhauser Ulrik halálával megüresedett gurki püspöki székre pályázott. Karintia, melynek Gurk volt a püspöksége, az időben már az osztrák herczegek birtoka volt. Minthogy pedig a magyar királyi ház II. Albert osztrák herczeggel benső barátságot tartott, főleg Erzsébet, az özvegy királyné volt nagy jó indulattal a béna Albert herczeg iránt; minthogy továbbá a szentszék a területökön levő püspökségek betöltésénél az uralkodók óhajtása iránt tekintettel viseltetett: valószínű, hogy II. Albert, illetve VI. Kelemen pápa figyelmét Jägerndorfi Pálra a magyar királyi udvar, első sorban Erzsébet özvegy királyné irányította.163
Közben Nagy Lajos király megbízó-levelet állíttatott ki követei, Garai és Wolfurt részére, hogy a pápa megbizottjának szolgáltassák át a magyar seregektől elfoglalva tartott apulai részeket; csupán a salernoi herczegség és a szentangyal-hegyi uraság czímét tartván fönn; hogy kivonják e részekből a magyar király hadi népét, a kivonulók ellátásáról és biztonságáról kellően gondoskodván, és a kik vissza akarnának maradni, azoknak s a bennszülötteknek, kik a magyar király pártján állottak, semmiben bántódásuk ne legyen. Nagy Lajos a pápa kezébe tette le a nápolyi ügy befejezését, remélvén, hogy a szentszék igazságot szolgáltat neki. A követek tárgyalhattak a fogoly herczegek megszabadítása ügyében is.
VI. Kelemen pápa, olvasván Nagy Lajos királynak kettős pecsétjével ellátott levelét, bőséges hálát adott neki, a nagy királynak, ki az egyház iránt való hűségét és hite tisztaságát, jóllehet számtalanszor, de soha oly fényesen meg nem mutatta, mint jelenben, midőn a békét helyreállította, és oly nagy lelkűséget és kegyességet tanúsított, mely a pápa óhajtásait fölülmulta. A ki őt hitében és buzgóságában megtartotta, - fohászkodék a pápa, - a jó Isten óvja meg minden gonosztól, virágoztassa föl országát és állandósítsa trónját mindörökre! - A mi pedig a pápát ily magasztos hangulatba hozta, azt megértjük Nápolyi Giovannához és Tarantói Lajoshoz intézett leveléből: Az irgalmas Isten - úgymond, - ki könyörületét, ha haragszik, se vonja meg tőlünk, a magyar király szívét békére hajlította, mely király az előbbi megállapodások ellenében, a neki fölajánlott egész pénzösszeget a szentszék iránti tiszteletből teljesen visszautasította.164
Alig lehet kétségünk a felől, hogy a nagylelkűség ez eszméje Erzsébet anyakirálynéban fogamzott meg, - mint látni fogjuk - nem épen önzetlenül; de Jägerndorfi Pál érlelte azt ténynyé, midőn fölhasználva a pápa békevágyát és pénzügyi zavarát, a magyar király nagylelkűsége korolláriumát vele elfogadtatta. Ép azért találjuk őt egyidejűleg Garai Jánossal és Wolfurt Ulrikkal, nem ugyan mint a magyar király követét, hanem csak mint választott gurki püspököt Avignonban, - nem is hogy tessék-lássék, miszerint nem kegyvesztett a magyar királyi udvarban, hanem főleg azért, hogy tovább kösse a hálót, melyben a nagy halat, a pápa rendkívüli ellenszolgálatát a magyar király részére megfogja. Mert a mi egyebet ott végzett, csak azért Avignonba fáradni, fölöslegesnek látszik; azt kényelmesen elvégezhették volna Garai és Wolfurt is. De úgy látszik, a kívánt czélhoz ez alkalommal még nem jutott, a miért, a nélkül hogy Avignonba fölszenteltette volna magát, visszatért Magyarországba. Alighanem vele tartott Wolfurt Ulrik is és magára Garai János püspökre hagyta a békekötés befejezéséhez megkívántató teendők elvégzését. Garai a pápa ajánlatával leutazván Nápolyba, meg is felelt a nem könnyű feladatnak, és már mindent a legjobban elintézett, midőn Nagy Lajos levelet írt Boulognei Guidó bíboroshoz, mely azt tartalmazta: minthogy követei és megbizottai, kiket a békekötés befejezése végett küldött, oly kötéseket csináltak, melyekkel sem ő, sem az országos tanács meg nem bízta őket, és a melyek felől őt nem is értesítették: eltiltotta Apuliában levő kapitányainak és tisztjeinek, hogy az elfoglalva tartott erősségeket kiadják, mígnem bővebb tudomást szerez az ügyek állásáról. - A szörnyen megzavarodott pápa ugyan azt akarta elhitetni magával, hogy a mondott levelet a király tudtán 272kívül írták, mert a szilárd jellemű királyról ilyellent mondást föl nem tehetett, mégis mindenre, a mi szent, esedezik neki, hogy hajtassa végre, a mit követei megbizatásukhoz képest, elrendeltek.165
Mi volt ez? Hamisítvány e levél nem lehetett; Nagy Lajos tudta nélkül sem írhatták, minthogy a király, miként Guidó bíboroshoz írt levelében előre jelzé, csakugyan elküldötte új megbízó-levéllel új követét Jägerndorfi Pál, választott gurki püspök személyében, hogy fölülvizsgálja mindazt, a mit Garai János és társa végzett. A minthogy állítólag csakugyan mindent megvizsgált, rendben talált és a király nevében megerősített.166
Lehet, hogy besúgás történt, mely bizalmatlansággal töltötte el Nagy Lajos királyt. S ez esetben, főleg ha az okíratok egymásutánját tekintjük, Jägerndorfi Pálra gyanakodhatnánk. De ezt sem teszszük, minthogy találunk más megfejtést is, ha nem ringatjuk magunkat abban a naiv hitben, hogy midőn Nagy Lajos királyt arra bírták: utasítsa vissza a pápától fölajánlott 300.000 forint hadi sarczot (későbbi fölfogás szerint a fogoly herczegek váltságdíját), csupán csak nagylelkűségére hivatkoztak. Annak a háromszázezer forintnak megfizetése szinte elviselhetetlen teher lett volna a háború és járvány miatt iszonyúan megviselt Szicziliára. A pápa ezt jól tudta, leveleiben ismételve érintette; érezte ezt, midőn kezességet vállalt amaz összeg pontos fizetésére. Talán számot is vetett azzal a kellemetlen lehetőséggel, hogy egyelőre neki kell majd födöznie a mindíg pazarló Giovanna királynő tartozását. A gondolat tehát, hogy készpénzfizetés helyett néhány évre átengedi a magyar királynak a magyarországi egyházi tizedet, mentő gondolat lehetett számára, melyhez a magyar politikus annál szívesebben járultak, minthogy a papi tized esetleg több is lehetett ama 300.000 forintnál, melynek visszautasítására a nagylelkűség fényével övezte királyunkat, czélja pedig a magyar koronától elidegenített némely részek visszahódítása lett volna.
A nehézség - úgy tetszik, - abban rejlett, hogy a pápa magyarországi tizedjövedelmét nem akarta négy évre átengedni, a mi szokatlanul hosszú határidőnek látszott, kisebb határidő pedig nem felelt volna meg a czélnak, melyre magyar részről ezt a jövedelmet szánták. Hogy tehát a békét már türelmetlenül áhító pápa engedékenységét siettessék, valószínűleg azért iratták ama királyi levelet, mely a béke végleges megkötését újabb halasztással fenyegette.
A pápai levelek kelte teszi e föltevésünket elfogadhatóvá, 1352 július 9-én értesíté VI. Kelemen a nápolyi királyi párt, hogy Pál, gurki püspök, a magyar király követe megerősítette mindazt, a mi János veszprémi püspök és társa ígért és rendelt; hat nappal később, azaz július 15-én pedig azt írta a magyar királynak, hogy a minap megjelent színe előtt e czélra különösen megbízott követe, Pál, gurki püspök s előadta a bíborosok gyülekezetében (consistoriumában), hogy az eskűszegő tatárok és egyéb hitetlenek országába és országához tartozó részekbe törtek és újra betörni szándékoznak. E pogány népek visszariasztására a király máris tömérdeket költött a múltban és valószínűleg még többre lesz szüksége a jövőben. Ennélfogva alázatosan esedezett a gurki püspök, hogy Magyarországnak és a hozzá tartozó területeknek összes, a pápát megillető jövedelmeit bizonyos időre a magyar királynak átengedni méltóztassék. A pápa nem vonakodott ezt a kérést teljesíteni. "Hogy szembetűnően meggyőződjél, - írta Nagy Lajos királynak, - mennyire kedves dolog ránk nézve, hogy óhajtásaidnak megfeleljünk, ha Isten kegyében részesítettük. Névszerint átengedjük részedre Magyarország s a hozzátartozó terület egyházi jövedelmeinek tizedét, folyó évi november 1-től számítandó négy éven át, noha ilyen hosszú időre még soha egy fejedelemnek sem adtuk meg ezt. Ugyanekkor a pápa a félhitűektől elfoglalandó területeket előre is Nagy Lajos királynak adományozta.167 Világos az előadottakból, hogy valamint Jägerndorfi Pál kijelentése között, melylyel a békekötést ratifikálta és a papi tized átengedése között nem sok idő telt el, úgy az összefüggése e két tény között kétségtelen. A pápa teljesíté a magyar király kérelmét, viszont a magyar király betölté a pápa óhaját, a do ut des, facio ut facias, régi elv szerint.
273A tatárkérdés.
A tatárkérdés pedig, melylyel a pápa nagylelkűségét indokolta, a következő: Kázmér lengyel király, ki egyelőre fölhagyott a gondolattal, hogy a hatalmas német rendtől visszafoglalja Pomeránát, kárpótlást keresett az országától keletre eső tartományok meghódításában. A szerencse kezdetben (1349-ben) kedvezett fegyvereinek, elfoglalta - úgy tetszik, - Halics és Vladomir tartományokat, melyek az időben tatár főuraság alatt állottak. Ő maga jelenté VI. Kelemen pápának, hogy akkora területet hódított meg, melyen hét püspökséget s egy érsekséget lehetne alapítani; győzelme következtében egy hatalmas orosz fejedelem máris a katholikus hitre tért. Azonban bosszúsággal nézték a dolgok e fordulatát a tatárok, szövetkeztek a litvánokkal a lengyelek ellen és szakadatlan támadásaikkal nyugtalanították a Kázmér által elfoglalt tartományokat, melyek lakosai, az oroszok, szintén melléjök állottak. A lengyelek azután többször vereséget szenvedtek; a lengyel király, hogy tarthassa magát, kénytelen volt zsoldosokat fogadni, várait megerősíteni s őrséggel ellátni. Segítségért kisöcscséhez, Nagy Lajoshoz folyamodott, ki 1351-ben nagy hatalommal személyesen indult nagybátyját támogatni, mint ezt körülményesen megírta János barát, Nagy Lajos király gyóntatója érdekes krónikájában.168 Egyidejűleg VI. Kelemen pápához is folyamodott Kázmér király, a szövetkezett tatárok és litvánok ellen. A pápa megemlékezvén róla, hogy Lengyelország a római egyház adófizető tartománya, az ország egyházi jövedelme tizedét, mely a szentszéket megillette, négy esztendőre szintén átengedte a lengyel királynak, de csak fele részben, a másik félrészt magának tartván fönn.169
Így függ össze Nagy Lajos király folyamodása, melyet Jägerndorfi Pál eredményesen dűlőre segített, a tatár kérdéssel, és megfejti Nagy Lajos, még inkább özvegy Erzsébet királyné készségét, melylyel a pápa óhajtásának a szicziliai kérdésben engedett, valamint a magyar urak csatlakozását a lengyel hadjáratokhoz, melynek czélja és eredményre Galiczia és Lodoméria visszahódítása volt.
Már a pápa is megjutalmazta a gurki püspököt, midőn minden kérelmét teljesítette.170 A főjutalom azonban az érdemes püspököt Magyarországban várta: Nagy Lajos nekiajándékozta a királyi birtokát, Czeglédet, s ezzel nem csupán megjutalmazni, de nyilván le is akarta kötni, hogy mint "jurista", jogi tudását tovább is érvényesítse. Nem volt ugyanis ritka eset, hogy idegen megyés püspökök elhagyván székhelyeiket és egyházi megyéiket, melyeket azután helytartókkal kormányoztattak, nálunk vállaltak hivatalokat a királyi udvarban, egyházi vagy világi urak mellett, vagy csak úgy lesték a szeszélyes szerencsét.
Mégis úgy tetszik, mintha nem jól érezte volna magát Pál püspök nálunk Magyarországon; vagy talán kevesellette kilátásait, mint a német mondja, és biztosabb jövőt remélt az avignoni pápai udvarban. Elzálogosította tehát Czeglédet Wolfang gróf és budai lakos vejének, Miklós budai esküdt polgárnak egyezer arany forintért és kiment Avignonba. Erzsébet özvegy királyné azután visszaváltotta a zálogot, ráfizetett még Pál püspöknek kétszáz forintot, s az ekképen szerzett királynői birtokot odaajándékozta az ó-budai Klarissza-kolostornak.171
Pál püspök nem számított rosszúl, midőn szebb jövővel kecsegtette magát Avignonban, a hol őt már ismerték, becsülték. A pápák ezentúl nem ritkán bíztak reá Magyarországban, Ausztriában, Bajorországban és Tirolban végzendő fontos teendőket, melyek először anyagi haszonnal jártak, a mennyiben a pápai nuncziusnak rendesen nyolcz arany forint járta napidíjul (provisio) attól az egyházmegyétől, a melyben működött; azután ezt az egyháznak teljesített jó szolgálatokat előmenetellel is jutalmazták a pápák, valaminthogy Pál püspök az 1066 2/3 forintra taksált gurki püspökségből Bajorország első püspöki székébe, az évi 4000 forintra taksált frisingaiba (ma: München-Freisingen érsekség) helyeztetett át, IV. Károly császár és IV. Rudolf osztrák herczeg ellenjelöltjével szemben, Nagy Lajos király közbenjárására.
Legszívesebben működött Magyarországon, a hol özvegy Erzsébet királyné kedvezése biztosította követsége sikerét, a miért a szentszék nem mellőzte őt 274érintkezéseiben, s az idő szerint sűrű érintkezéseiben Magyarországgal. Így 1356-ban Sz. Mihály napja (szeptember 29) körül megesett, hogy osztrák urak bajor czinkostársaikkal rajtaütöttek Morvaországon és tömérdek kárt tettek benne. Ebből nagy háborúság keletkezett, mert viszont János, morva markoláb, IV. Károly császár öcscse, Ausztriába és Bajorországba tört, e két országot tűzzel-vassal pusztítván. E véres kezdet után tartani kellett attól, hogy az országháborítás veszedelmet arányokat ölt. A pápa tehát (hihetőleg a császár kérelmére) 1357. januárius 13-án Nagy Lajoshoz és anyjához küldötte a gurki püspököt, hogy tettel és tanácscsal elejét vegyék a bekövetkezhető vérontásnak.172
A gurki püspök, mint tudjuk,173 fényes, nem várt sikert aratott, melyet tisztán Nagy Lajosnak és anyjának köszönhetett.
Ez alkalommal más föladata is volt a gurki püspöknek, az tudniillik, hogy megkérje Nagy Lajost, miszerint Albornoz bíborosnak az Ordelaffiak ellen segítséget küldjön. Hisz - írja a pápa neki, - személyesen meggyőződtél, mily gonosz ember ez az Ordelaffi; Te ellenben Isten különösen szeretett fia, az Úr vitéz bajnoka, az egyház főkapitánya vagy: küldj tehát hatalmas segítséget nekünk és adj hitelt mindannak, a mit Pál gurki püspök, e levél vivője Eléd terjeszteni fog. A követségnek e részben is megvolt a kivánt sikere.174
A kérelmek, melyeket IV. Incze pápa 1357 május 27-én és június 11-én intézett Nagy Lajos királyhoz, folytatásai voltak e megbízásnak. Elsőben azt kérte a pápa, hogy Nagy Lajos Conte Landót (Landau Konrádot, a nagy zsoldos csapat kapitányát Ordelaffi Ferencz szolgálatában) vagy tegye ártalmatlanná, vagy nyerje meg az egyház szolgálatának. A másikban azért esedezik, hogy engedje meg, miszerint a hadi nép, melyet az egyház szolgálatára Itáliába küldött, ott hosszabb ideig működhessék, mire nézve bővebb fölvilágosítással fog szolgálni Pál, gurki püspök, kit e végből bízott meg követséggel a pápa. Mindkét tekintetben ismét czélt ért Pál püspök: Landaut a magyar király közbenjárása eltávolította Itáliából; Laczkfi Miklós pedig, "ki a magyar király ő fensége rendeletéből az egyház segítségére Itáliában tartózkodik", még 1358 október 6-án is ott volt, mint ezt VI. Incze pápához fölterjesztett folyamodványa tanúsítja.
Találkozunk tovább is Jägerndorfi Pállal Magyarországban, miként ezt VI. Incze pápa leveléből megértjük.175 E levelében azt írja a pápa, miszerint tudomása van róla, hogy Nagy Lajos király nem kevés, fürge, fegyverviselésben kiválóan jártas csapatokat küldött az egyházi birtok meghódítására és a pápai követet, ki ezzel az ügygyel meg van bízva, számtalan kedvezésben részesítette. Legújabban is megintette az idegen zsoldosokat udvari tisztje, nemes Tamás fia Miklós (Szécsényi Kónya?) útján, de a gonosz zsoldosok engedni nem akartak. Tehát Pál gurki püspököt meneszti hozzá, hogy mielőbb hathatós segítséget eszközöljön ki nála. Ez alkalommal mintha a gurki püspök kevesebb szerencsével járt volna. Nagy Lajos fegyverrel nem, csak diplomácziai úton iparkodott Landau Konrádra (kiről itt ismét szó van,) hatni. Némileg czélt ért, mert a zsoldos főkapitány hada nagyobb zsoldért elhagyta a kisebb zsoldot fizető Ordelaffit és kivonult az egyházi államból. Ebben valószínűleg Nagy Lajos rábeszélésének is része volt, minthogy Conte Lando azután eljött Magyarországba, Budára és Visegrádra népestül, hogy a magyar királynak hódolatát bemutassa és szolgálatait fölajánlja.176 Tehát az eddig fölfogott adatokból hozzávethetünk annyit, hogy a gurki püspök legutóbbi követsége nálunk nem volt épen sikertelen, és aligha kell megfogyatkozott tekintélyének betudnunk, hogy ezentúl Magyarországon még csak egyszer találkozunk vele. Megfejthető ez a jelenség azzal, hogy a pápa, továbbá az osztrák herczegek és a tiroli gróf őt egyéb, igen fontos ügyekkel megbízzák. Ezekbe mégis e helyt nem bocsátkozunk, minthogy történetünket kevésbbé érintik. Említés nélkül azonban nem hagyhatjuk, hogy nem kicsiny, sőt legnagyobb érdeme, hogy Tirol Ausztriához csatoltatott.
275Ez utóbbi érintkezése a magyar királyi udvarral ismét a római egyház olasz birtokai visszahódítására vonatkozik. 1360-ban nagy veszély fenyegette az egyházat Visconti Barnabó, a milánói herczeg részéről, ki Bolognát ostromolta és Albornoz bíboros e veszély elől nem talált menekülést. A pápa tehát ismét a magyar királyhoz folyamodott, minthogy más oltalmat nem talált a milánói herczeg ellen. "Legott levelet küldött fiához, a magyar királyhoz tudniillik, ki az időben az összes keresztény fejedelmeket hatalmával és személye jelességével meghaladta, a miért is az egyház fiának nevezik őt, noha előbb a franczia királyt hítták annak".177 - Nagy Lajos vevén a pápa levelét, azonnal irt Visconti Barnabónak, és levelét egy olasz emberrel, a föntebb említett Surdis János, akkor kalocsai préposttal küldötte Milánóba. Egyúttal fölhívta Németország összes fejedelmeit és vitézeit, csatlakozzanak hozzá és támadjanak föl az egyház hűtelenei ellen.178 De szavát nem hallgatták meg sem a milánói herczeg, sem a német fejedelmek.179
Új kérelemmel ostromolta tehát a pápa a magyar királyt, a császárt s a német fejedelmeket, a vicenzai püspököt küldvén hozzájok, és külön hízelgő leveleket íratott a magyar királynéknak, a főpapok és főurak közül azoknak, kikre a király szívesen hallatott, hogy buzgón támogassák kérelmét. Íratott hasonló czélból Pál frisingai püspöknek is,180 és fölhatalmazta Albornoz bíborost, hogy a magyar királylyal és megbízottjával tárgyalhasson. (1360 aug. 6.)
Pál frisingai püspök teljesítette a pápa megbízását; alighanem személyesen jött a magyar királyi udvarba, és miután Nagy Lajos király elhatározta volt, hogy Meggyesaljai Morócz Simont hétezer emberrel küldi Bologna fölmentésére, megkérte a frisingai püspököt, hogy mint az ő követe, kisérje segítő-csapatát Olaszországba.181
Jägerndorfi Pál meghalt mint frisingai püspök, 1377 július 31-én.
KESZEI MIKLÓS, ESZTERGOMI ÉRSEK.
1358-1367.
Keszei Miklós származása.
Jägerndorfi Pál után, immár Vásári Miklós utódját, Keszei Miklóst szemeljük ki tanúlmányunk tárgyává.
Az esztergomi főegyházmegyei névtárban "de Frankló" vagyis "Frankói" melléknéven fordul elő Miklósunk, de tévesen. Mert az ugyan kétségtelen a vasvári káptalan 1392. évi följegyzéséből, hogy Kelemen fia János, frankói nemes testvére vagy kisöcscse (germanusa) volt valamely "néhai érsek urnak".182 De ezzel koránt sincs az mondva, hogy ez a "néhai" esztergomi érsek volt, még kevésbbé, hogy épen Miklósunk vala. Sőt "Sopron vármegye történetében"183 foglaltatik egy, ugyancsak a vasvári káptalantól, 1386 januárius 20-án kiadott levél, mely szerint a frankói nemesek rokonául egyenesen István, volt kalocsai érsek említtetik, tehát ugyanaz az István, kit VI. Kelemen pápa Szigeti (de Insula) Istvánnak nevez,184 kit, mint tudjuk, 1350 januárius 11-én nyitrai püspöknek neveztek ki, 1367 februárius 10-én pedig áthelyeztek Telegdi Tamás utódaként a kalocsai érsekségbe, hol 1382-ben elhúnyt.
A föntebbieket nagy valószínűséggel megállapítván, arra a kérdésre, hogy tehát Miklósunk mely nemzetség ivadéka? eddigi kutatásaink után sem adhatunk választ,185 se Wertner Mór dr., jeles genealogusunk ama nézetéhez nem csatlakozhatunk, 276hogy Miklósunk annak a barsmegyei nemzetségnek ivadéka, melyből a Baláni, Sági, Sárói, lévai Cseh családok kiágaztak, - nem mintha ez állítását képtelenségnek tartanók, hanem mert azt eleddig megokolva nem találjuk. Valamelyest nyom ugyan a latban, hogy Miklósunk mint a zágrábi püspök proximusa, Sárói Bede fia Péter helyett tizenöt márka dénárt fizetett,186 de a "proxismus" e helyt, mint többnyire, sógort is jelenthet, és Sárói Bede fia Péter, a püspök később érsek, vérrokonai között elő nem fordúl. Ahhoz pedig, hogy Nagy Lajos király Miklósunkat, a barsmegyei Keszővel megajándékozta, még kevesebb következtetést fűzhetünk, minthogy ez alapon a dunántúli Nagymákfa, Oszkó, Mihálócz stb. birtokok adományából meg azt a következtetést vonhatnók le, hogy a Gerseiek családjához tartozott. Vagy a hontmegyei Atagyarmata és Tárnok-Lőrinczháza birtokok után, melyeket szintén Nagy Lajostól kapott, hontinak tarthatnók. Azonban Nagy Lajos király barsmegyei, tudtunkra első adománya után joggal nevezhetjük V. Miklós esztergomi érseket Keszeinek, minthogy Kesző birodalmába beiktatták s az kétségtelen tulajdona lett. A főpapokat az időben ugyan még nem volt szokás birtokaikról nevezni; de ha III. Miklós esztergomi érseket dörögdi birtokáról Dörögdinek, IV. Miklóst vásári birtokáról Vásárinak helyesen nevezzük, joggal hívhatjuk V. Miklóst keszei birtokáról Keszeinek, annál inkább, minthogy e név közkeletű lett és az a Keszei Mihály,187 kit VI. Incze pápa 1359 május 18-án nyitrai kanonoknak kinevezett és beiktatását Miklósunknak, már mint esztergomi érseknek meghagyta, alighanem az érsek atyafia volt.
Valamint származásáról, úgy Keszei Miklós ifjú koráról sem sokat tudunk. A mit tudunk, azt főleg Nagy Lajos királynak 1365 februárius 15-én kelt, keszei adományát megerősítő jeles alakú leveléből tudjuk.188
A keszei adománylevél.
E levélben előadja Nagy Lajos király, hogy kedvelt híve, Miklós esztergomi érsek és örökös ispán, udvari kanczellár, előtte megjelenvén, négy oklevelet mutatott föl: egyet néhai (Szécsényi) Tamás országbírónak a barsmegyei Keszőre vonatkozó ítélőlevelét, továbbá három egybehangzó kutató-levelet az esztergomi, a budai káptalantól, nem különben a garamszentbenedeki konventtől, ugyanama birtokra vonatkozókat, esedezvén, hogy azokat s az azokban foglaltakat jóváhagyni és részére, valamint Leukó nevű unokatestvére (fratris sui patruelis) - nemkülönben ennek Tamás és Mihály fiai s örökösei részére jeles alakú levélben, új pecsétjével megerősíteni méltóztassék. Nagy Lajos király az érsek óhajtásához képest a neki bemutatott leveleket átíratta. Tamás országbíró Budán, 1351. augusztus 1-én kelt levelében emlékezetül hagyta, hogy Miklós zágrábi püspök a király színe elé járulván és előadván hűséges szolgálatait, melyeket gyermekségétől fogva, kezdetben Károly királynak, azután Nagy Lajos királynak szakadatlanul végzett, oldalától nem távozván, - fölkérte tőle a barsmegyei Kesző (Kezew) nevű királyi birtokot a maga, nemkülönben kisöcscsei: Lőrincz testvérének fia, Mihály és János, azonképen Erzsébet nővérének János nevű férjével nemzett Péter fia és ezek maradékai részére. A király hajlott a zágrábi püspök esedezésére, és minthogy a szokásos törvényt is megtartani szokta, átküldé az esztergomi káptalanhoz Czudar (Zwdor) György apródját levelével, hogy a hely színére menvén és a szomszédokat összegyűjtvén, a birtokot megjárja, a régi határdombok mellé újakat állítson, s ha ellentmondás nem 277keletkeznék, a fölkért birtokba a püspököt és elősorolt kisöcscseit beiktassa. Ha pedig ellentmondók találkoznának, azokat eléje, a király elé idézze. A király embere, Czudar György az esztergomi káptalan bizonysága mellett a király parancsát teljesítette és Keszőt a püspöknek és kisöcscsének új adomány czímén, - ellenkezésre nem akadván, - átadta örök birtoklásra. Hanem miután a beiktatás megtörtént, megjelenék (Vásári) Miklós esztergomi érsek András nevű tisztje a szomszéd szőlősi és csejkői jobbágyokkal, kik urok, az érsek nevében tiltakoztak az új határok fölhányása ellen bizonyos földrészeken, a miért az érseket a püspök ellen törvénybe kellett idéztetni, hogy ellentmondását, tiltakozását megokolja. - Ismételt halasztás után a tárgyalás 1351 augusztus 1-én indult meg. A pörös felek, az érsek és püspök személyében jelentek meg az országbíró előtt, de csupán azért, hogy békés kiegyezésöket bejelentsék. Vásári Miklós beismerte, hogy a szóban forgó birtokot a királyi jog szerint ajándékozta a zágrábi püspöknek és kisöcscseinek, a miért a kifogásolt földrészeket is úgy a maga, mint egyháza nevében átengedte.189
A három kutató levél közül, minthogy egyértelműek és egybehangzók valának, Nagy Lajos jeles alakú privilegiumába csak egyet vett föl, az esztergomi káptalanét, mely szokásos módon szóról-szóra ismétli Nagy Lajos királynak Budán, 1351 április 29-én kelt parancsát, hogy Keszőt járják meg és birtokába vezessék be a megadományozott püspököt és kisöcscseit. A káptalan kiküldötte, István prebendárius Czudar Györgygyel egyetemben május 3-án teljesítette a király parancsát és május 7-én írta meg jelentését. Minthogy e jelentés az országbíró levelével szemben újat nem tartalmaz, bővebben nem foglalkozunk vele. Ezek után Nagy Lajos király általános, de meleg kifejezésekben magasztalván Miklós érseknek körüle szerzett érdemeit, minden időben kimutatott hűségét,190 Kesző királyi birtokot, melyhez emberemlékezet óta a király joga kétségtelen, édes anyja, özvegy Erzsébet királyné hozzájárultával, a főpapok és főurak tanácsával újból Miklós érseknek, Leukó unokaöcscsének és utódjaiknak adja, s egyúttal kiveszi Léva vára és várnagya joghatósága alól, miről újabb kettős pecsétjével megerősített levelét megíratta. De mert Miklós érsek, mint királyi kanczellár, a jelzett kettős pecsét őre, nehogy ebből gyanú támadjon s a privilégium valaha ez okon kétségbe vonassék, elrendelte a király, hogy nagy pecsétje mellé titkos kerek pecsétje is, melyet egy másik Miklós, a királyi titkos jegyző őrizett, szintén az oklevélre függesztessék. Kiadta pedig e levelet maga Keszei Miklós érsek mint kanczellár. Következnek záradékul a főpapok és főurak nevei.
Miklós érsek rokonsága.
Nagy Lajos király ez okíratából ismerjük Miklós rokonságát. Van egy fivére: Lőrincz és ennek két fia: Mihály és János; van továbbá egy Erzsébet nevű nővére, kinek férjét Jánosnak, fiát pedig Péternek hívják. 1351-ben ezeket nevezi örököseinek Keszőben, míg 1365-ben örökösei ugyanott atyja testvérének fia, Leuko s ennek gyermekei: Tamás és Miklós. Föltűnést okozhat, hogy ez időben, tudniillik 1365-ben, az érsek közelebbi rokonai mellőzésével, távolabbi rokonainak kedvez, minthogy föl nem tehető, hogy amazok rövid másfél évtized alatt mind elhaltak volna. Megfejthető azonban Miklós érsek ez eltérése eredeti szándékától, ha fölteszszük, hogy édes testvéreit és maradékait elhelyezte a zalai, vagy honti birtokokban, melyeket utóbb kapott a királytól.
Kiérzik mindenből, hogy Miklós érsek közepes módban levő nemes családból származott, a miért kora ifjúságában királyi szolgálatba lépett, kétségkívül íródeákként azt a tudását, mely őt arra képesítette, hogy mint alkanczellár, végre mint udvari főkanczellár szolgálhassa a közügyet s annak elvégre vezérlő férfiává alakuljon. Hogy önképzése végett valamely külföldi egyetemet látogatott volna, azt helyzete sem engedte meg, a miért a pápa, midőn zágrábi püspöknek kinevezte, sablónszerűen dícsérte ugyan különféle erényeit, érdemeit érinti, de tudományos készültségéről említést nem tesz. Miklós erényei és érdemei közül valóban kimagaslik kötelességtudása, hűsége a királyhoz, erélye és hazafiasága. Ezekkel nyerhette meg Telegdi Csanád érsek jóindulatát és 278- a mint ez Szécsényi Tamás országbíró leveléből kiolvasható, - Vásári Miklós barátságát, kik a hazafias pártnak (így kell azt neveznünk,) megalkotói és vezérei valának az időben.
Keszei Miklós előmenetele.
A király jól megérdemelt kegyének, Telegdi Csanád jóindulatának és Vásári Miklós barátságának köszönhette tehát előmenetelét Keszei Miklós. A Kőszegi Vida halálával megüresedett nyitrai püspökségbe 1347. május 23-án Vásári Miklós esztergomi prépost kineveztetvén, ennek helyét a prépostságban Keszei foglalta el, ki ekkor mint szintén Kőszegi Vida utódja, már a királyi kápolna ispánjaként és királyi titkos kanczellárként jelentkezik.191 Egyébiránt nyoma van, hogy Keszei Miklós esztergomi préposttá történt kineveztetése előtt már élvezett egy-egy egri és esztergomi kanonoki, s a szőlősi plébániai javadalmat.192
Már említettük, hogy Keszeit csakhamar nyitrai püspökké, 1350 januárius 11-én pedig zágrábi püspökké léptették elő. Nem sokára azután (1350. április 18.) a király megindult második hadjáratára Nápoly ellen, melyre őt a zágrábi püspöknek, mint a királyi iroda igazgatójának el kellett kísérnie. Akadt is dolga elég a sok adománylevél megírásában, minthogy Nagy Lajos király olasz alattvalói iránt igen nagylelkűnek mutatkozott. Segítségére volt Orsillo Minutulo nápolyi kanonok, ki a meggyilkolt Endre király tisztes eltakarításáról gondoskodott.193
Keszei Miklósnak ez az olaszországi tartózkodása arról is nevezetes, hogy Olaszországban, Aversában szentelték föl püspöknek. Nagy Lajos, mielőtt második nápolyi útjára elhatározta magát, követül Avignonba küldötte Jägerndorfi Pál nyitrai főesperest, hogy meggyőződést szerezzen, vajjon a Boulognei Guido bíborossal kötött békepreliminárék betöltése remélhető-e? Ez alkalommal egyebek között arra is kérte a pápát: engedje meg, hogy Vásári Miklós és Keszei Miklós választott főpapok püspökké szenteltethessék magokat. VI. Kelemen pápa nemcsak készséggel járult a magyar király e megkereséséhez, hanem abban a kedvezményben részesítette Keszeit, hogy négy kanonokot nevezhessen ki káptalanába. Sietett élni ez engedelemmel Miklósunk, midőn magát Aversába püspöknek szenteltette. Minthogy pedig az ostromlott Aversa 1350 augusztus 3-án nyitotta meg kapuit, Nagy Lajos pedig szeptember 17-én már távozott Apuliából, ez időközben történt Miklós zágrábi püspök fölszentelése.194
Valamint érdemül tudhatjuk be Keszei Miklósnak, hogy mihelyt tehette, püspökké szenteltette magát (Vásári halogatásával szemben), úgy fényes derűt vet jellemére, hogy noha országos tisztjénél fogva a királyi udvarban kellett tartózkodnia és vajmi ritkán időzhetett káptalana körébe, kiváló gondja volt székesegyházára, hogy az lelkiekben és anyagiakban egyaránt csorbát ne szenvedjen, sőt gyarapodjék.195
Főgondja azonban úgy Keszei Miklósnak, valamint társainak, kik nélkül őt képzelnünk nem is lehet, az ország és királyság tekintélye és hatalma izmosításában összpontosult. Eredménye ez igyekezeteknek Galiczia, Lodoméria, Dalmát-, Bosnya- és Kúnország visszaszerzése, a szerbek, oláhok és bolgárok meghódolása, az aranybullának nevezett szabadságlevél megújítása, a honvédelemnek szilárd alapokra való állítása, az országban lakó kúnok, jászok és tatárok megtérítése és megmagyarítása, az ország békéjének biztosítása, a magyar király és magyar nemzet európai tekintélyének terjedése, - mert mind ez eredmények Keszei Miklós nevéhez is fűződnek.
Nagy Lajos király 1351 július 11-én jelenté a pápának: minthogy országában s annak szomszédságában hitetlen és félhitű kúnok, jászok és tatárok telepedtek le, kiket őt megtéríteni, megkereszteltetni, részökre templomokat és plébániákat építeni és javadalmazni óhajt, erre, valamint hogy az alapítandó hitközségek kalocsai vagy más egyházmegyéhez csatoltassanak, engedelmet kér. Esedezik 279továbbá, mivel a nevezett hitetleneket a megtérítéstől kivált a püspöknek, főesperesnek és lelkésznek adandó dézma tartja vissza, ez alól fölmentessenek. - A pápa a király szándékát nemcsak helyeselte, de óhajtását képest biztosául kiküldötte Keszei Miklóst, hogy nevében ez ügyet rendezze. A kúnok és társaik megtérése, mint erről V. Orbán pápa 1364. évi leveléből alkalmilag értesülünk, hamarosan és jól sikerült.196
Viszont VI. Kelemen pápának szintén volt kérése Nagy Lajos királyhoz (1351 augusztus 1), melynek istápolására Keszei Miklóst is fölhítta. Előadjuk az esetet, mely a Laczkfi András vajda és királyi helytartó parancsa alatt álló apuliai magyar hadi nép érdeméül irandó fel. E magyar hadak, mint a pápa írja, "valamely esetlegesen keletkezett összetűzés alkalmával" foglyúl ejtették Sanseverino Roger trikariai grófot. Kéri tehát szabadon bocsátását. A pápa megkereséséhez képest valószínűleg Laczkfi András is közbejárt a királynál, ki a fogoly szabadon bocsátását elrendelte, mint erről VI. Kelemen pápának Keszei Miklóshoz 1352 febr. 13-án intézett hálaadó soraiból értesülünk.197
Ugyanakkor (1352 febr. 5.) Miklós zágrábi püspököt más kitüntetés is érte, mely a pápa nagyrabecsűlésének és különös bizalmának volt a jele. Megköttetvén ugyanis a béke Szicziliára nézve a pápa s a magyar király között, Nagy Lajos azért folyamodott, hogy ő, a főpapok, papok és keresztesek, minden rangú és rendű világiak, kik a Sziczilia elleni támadásban fegyverrel vagy tanácscsal részt vettek, föloldozást nyerjenek mindamaz egyházi és világi büntetések alól, melyekkel a pápák rendeletei azokat sújtották, kik Szicziliára törtek. A pápa meghallgatta e kérelmet, megbízta Garai János veszprémi és Keszei Miklós zágrábi püspököt, hogy a föloldozást mindazoknak, kik eskűvel fogadják, hogy Sziczilia békéjét ezentúl zavarni nem fogják, az apostoli szentszék nevében megadhassák.198
A litvániai hadjárat.
Közben (1351 június, július és augusztus) Nagy Lajos király személyesen hatalmas sereget vezetett Kázmér lengyel király segítségére a litvánok ellen. A hadjárat győzelmesen végződött. Nagy Lajos király elfoglalta Galicziát, Lodomeriát és mélyen behatolt a litvánok birodalmába, mire Kieystut, a litvánok nagyfejedelme, alázatosan békéért esedezett. A békét Kont Miklós közvetítésével 1351 augusztus 15-én megkötötték. A litvánok fejedelmei eskűvel fogadták, hogy ők és minden népeik megkeresztelkednek, s valahányszor kell, saját költségükön a magyar király hadába szállanak, püspökséget alapítanak országaikban, kölcsönösen szabad kereskedést biztosítanak, Kieystut pedig Budáig kíséri Nagy Lajos királyt s ott megkeresztelkedik. Három napig csakugyan kísérte is, de azután eltünt.
Igen röstellette a fölsülést Nagy Lajos király s elhatározta, hogy a jövő 1352. év elején legott új hadjáratot indít a litvánok ellen és megbosszúlja Kieystut álnokságát. Úgy látszik, ez elhatározása: három év alatt immár a harmadik, nagy költséggel járó hadjárat megindítása, nem csekély gondot okozott neki. Részt vett-e Keszei Miklós a litvániai hadjáratban? annak nyomát mindeddig fölfödözni nem lehetett, sőt, minthogy Nagy Lajos távollétében anyja uralkodott az országban, valószínű, hogy a nádor és kanczellár az ő rendelkezésére visszamaradtak. Azt azonban kétségbe vonni nem lehet, hogy a király gondját a jövő évi hadikészültségre nézve Keszei Miklós oszlatta szét.
Nagy Lajos király eddigi nagyobb hadjáratai (Zára fölszabadítására, Nápolyba, Litvániába s ezekhez számították Erzsébet anyakirályné nápolyi és római útját) külső sikert igen, de számbavehető eredményt nem mutattak föl, noha tömérdek költségébe kerűltek úgy az államnak, mint egyeseknek. És habár Nagy Lajos király bőkezűen jutalmazta a neki tett szolgálatokat, a főurak közül, kik saját költségükön állították ki zászlóaljaikat, anyagilag nem egy megrokkant, a vitézlő köznemesség pedig, mely kedvét lelte a hadviselésben, szívesen szolgálta hazáját és szeretett királyát, szintén nem győzte már annak költségeit, hisz három ló meg egy csatlós kellett legalább egy vitézhez, melyek fölszerelése, ellátása és zsoldja fölülmúlta a közbirtokos nemes átlagos jövedelmét és megjegyzendő, hogy ez alkalommal voltaképen nem is tartozott vele, minthogy a király hadai az országon kívül jártak.
280Már most, midőn a második, 1352. évi litván hadjárathoz a szükséges előkészületek napirendre kerültek, gondoskodni kellett, hogy illő kedvezéssel a nemzet harczi készségét éleszszék, méltányos törvényekkel kiadásait apaszszák és jövedelmeit fokozzák. - Nem állíthatom, hogy az eszmét mindehhez Keszei Miklós adta, hisz ő csak egyik tagja volt annak a kormánynak, a mely czélul tűzte a királyi tekintély gyarapodását, a hon fölvirúlását, a nemzet boldogulását; de mert ő adta ki a királyi levelet, mint az ország egyik főméltósága, a kanczellár, ő szerkesztette annak gyönyörű bevezetését és befejezését, nem különben a törvényczikkelyeket, melyek közvetetlen gyakorlati haszna szembeötlő: kellett, hogy benne éljen az eszme a legvilágosabban; értem az arany bulla megújítását és fölöttébb hasznos módosításokkal való kibővítését.
Országgyűlés 1351-ben.
Nagy Lajos 1351 deczember elejére országgyűlést hirdetett, valószínűleg Budára, melyről mindent, a mit tudunk, magától ez országgyűlésen hozott törvény okleveléből tudjuk, a miért annak főbb részeit adnunk kell, annál inkább, minthogy az "őszinteség, mely ez oklevél minden sorában nyilvánul, az a magasztaló elismerés, melylyel a király nemzetét elhalmozta, az a méltóságos hang és modor, mely az egész okmányon végig vonúl, azt legbecsesebb történeti emlékeink egyikévé teszi" és magasztalja szerzőjét, Keszei Miklóst, ki a király ajkára adja, "hogy igaz, föláldozó hűséget csak szabad nemzet kebelében találhat a királyi hatalom, s a fejedelmek dicsőségének legbiztosabb alapja a nemzetek szabadsága.199
Maga az okírat így szól:
"Lajos, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát- és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kún- és Bolgárország királya, salernói herczeg és a Szent Angyal hegyének ura - Krisztus minden híveinek, a jelenlevőknek épen úgy, mint azoknak, kik a jövőben fogják a jelen följegyzését-bírni, üdvöt. Abban, ki a királyoknak ad üdvöt, boldog uralkodást és diadalmas győzelmet.
"A királyi méltóság trónja és hatalma akkor nyugszik szilárd alapokon, ha bölcs előrelátással gondoskodva van az alattvalók nyugalmáról és békességéről és ha azok szabadságokkal jutalmaztatnak meg, sőt a már jámbor emlékű királyok által létesített szabadságok szabályozása és megerősítése által is kedvöket keressük. Mert az ő hűségök akkor fogja az ész és természet törvényeiben találni forrásait, s akkor lesz rendíthetetlen, ha a fejedelem jóakarata az országlakókkal szemben megnyilatkozván, az alattvalókkal úgy összeforr, hogy hűségök ereje mindaddig nem lankad, míg ki nem alszik belőlök az élet szikrája."
Keszei Miklós ez arengában vagyis bevezetésben megkapóan jellemzi a viszonyt, mely Nagy Lajos király és népe között fönnállott, egyúttal bepillantást enged saját államférfiúi bölcsességébe, midőn első sorban a nemzet és király kölcsönös legnemesebb érzelmeit hangsúlyozza. Azután folytatja:
"Ennélfogva adjuk tudtára mindeneknek, hogy országunk főpapjai, főurai, nemkülönben előkelői és nemesei gyűlekezete és egyetemének képviselői megjelenvén királyi színünk előtt, és emlékezetünkbe hozván, elősorolván hű szolgálataik fényes érdemeit, melyeket mind a mi saját, mind országunk ügyeiben, úgy jó, mint rossz napjainkban a legnagyobb hűséggel, mintegy vallásos buzgalommal tanúsítottal irántunk; fölmutatták előttünk Magyarország hajdan dicsőséges királyának, III. Béla fiának, II. András úrnak, a mi jámbor emlékű elődünknek és ősünknek arany pecséttel megerősített jeles alakú levelét, melyben - a mint ezt az oklevél mondotta, - Szent István, a magyar nemzet első királya s apostola által részökre létesített szabadságai foglaltatnak, hogy azokat megerősítsük és megújítsuk."
"Egyértelműleg alázatosan könyörögvén fölségünknek, hogy azokat elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván és jelen levelünkbe szóról-szóra átírván, összes szabadságaikkal egyetemben, mely azokban kifejezésre jut, (kivévén az alább említendő egyetlen czikkelyt) megerősíteni s az említett oklevélben kifejezett ugyanazon szabadságokat királyi kegyelmükből és tekintélyükkel jeles alakú levelünkkel megujítván, akként méltóztassunk állandósítani, hogy azoknak ők mindörökké örvendhessenek és velök élhessenek." Ezután következik II. András király aranybullája betűről-betűre, a bevezetéssel és záradékkal együtt, a következő megerősítéssel:
"Mi tehát országunk említett főpapjai, főurai, előkelői és nemesei kérelmének meghallgatására királyi kedvezéssel hajlandók levén, és figyelembe vevén 281és megemlékezvén hű engedelmességökről és őszinte kedvkeresésökről, melyekkel a mi és országunk minden ügyiben, jó és rossz napjainkban, különösen pedig mikor a mi kedves testvérünknek, Jeruzsálem és Sziczilia boldog emlékezetű királyának, kinek kegyetlen meggyilkoltatása majdnem az egész világ fölháborodását idézte elő, ártatlan vére kiontását akartuk megbosszúlni, velünk Szicziliába jövén, és magokat a szerencse változásainak és személyök veszélyeztetésének törhetetlen hűséggel és rettenthetetlen bátorsággal kitevén, fölségünknek kedvét keresni és magokat előttünk kedvesekké tenni igyekeztek: óhajtásokat mintegy megelőzni és kedvöket tölteni akarván, hogy őket a hűség hasonló műveire és önfeláldozásra serkentsük, II. András királynak, a mi kedves ősünknek és elődünknek arany pecsétjével megerősített, minden gyanútól ment oklevelét jelen levelünkbe szórúl-szóra átírván, az abban kifejezett összes szabadságokkal együtt elfogadjuk, helybehagyjuk és megerősítjük."
Keszei Miklós a fősúlyt gyöngéden a király hálájára helyezi, a miért a nemzet őt nápolyi hadjárataiban teljes odaadással szolgálta, mintha ez volna egyedüli indító oka, hogy a nemzet óhajtását mintegy megelőzte és csak mellékesen fejezi ki azt a reményét, hogy hasonló odaadással fogja szolgálni ezután is. Van ebben egy kis szépítés. Csaknem másfél éve, hogy Nagy Lajos elhagyta a szicziliai háború színhelyét seregestül, csupán némi helyőrséget hagyván hátra, mely azonban ekkorig sem érkezett vissza. Tehát kissé későn gondolt a nemzetnek tartozó hálájára - csak akkor, midőn tőle új és tetemes áldozatot kívánt: téli hadjáratot a litvánok ellen! Nem szándékozom Nagy Lajos érdemeiből egy szemernyit is levonni. Talán nem is ment oly símán az aranybulla megújítása, mint azt a Keszei szerkesztette levélből kitetszik. Nagy Lajos bölcs és igazságos uralkodása alatt talán nem is volt szükség az aranybullában foglalt ősi szokásból eredő ősi jogok és szabadságok biztosítására? Ám annál nagyobb szükség volt arra, hogy mentűl biztosabb alapot nyerjen a honvédelem, hogy a vitézlő rend terhein könnyítsenek, birtokát az ősiség helyreállításával megóvják s a hadi adó behozatalával szolgálatra mindinkább képessé tegyék! S ebben találom Nagy Lajos 1351. évi törvényczikkelyeinek főjelentőségét; ebben a király, Keszei Miklós és társai bölcseségét, hogy az arany bulla hátán a vitézlő rend, a nemesség, a nemzet jogait (és az azokkal járó kötelességeit) megszabták. Azt világosan látjuk, hogy az 1351. évi törvény megadta a nemességnek a képességet, hogy királyát mentül készségesebb hűséggel szolgálhassa; azt a törvényt azonban nem ismerjük, mely a nemesség hadi kötelezettségét pontosan előírta. Hogy ily törvénynek is kellett lennie, magából a dolog természetéből is következik, hisz ha a király (állam) a módját megadja a nemességnek a honvédelemre, okvetetlenűl meg kellett határoznia az ellenszolgálmányt, az előnyökkel és kedvezményekkel járó kötelezettséget. Csakugyan ismerjük Nagy Lajos királynak Ung vármegyéhez intézett rendeletét 1365-ből, melyben meghagyta "az összes főpapoknak, apátoknak, prépostoknak, perjeleknek, s egyéb egyházi személyeknek, nemkülönben a főuraknak, ispánoknak, várnagyoknak, nemeseknek, birtokosoknak és bármely rangú és sorsú embereknek, kik régtől fogva hadba szállani kötelesek valának, hogy közönségesen és egyenként lovakkal, fegyverekkel és a hadviseléshez szükséges egyéb eszközökkel ellátva" meghatározott helyen és időben egybegyűljenek.200
Mikor keletkezett a törvény, mely a hadkötelezettséget pontosan meghatározza, nem tudjuk; valószínűleg már I. Károly idejében; de - úgy látszik, - oly terhet rótt a nemességre, hogy Nagy Lajos király és tanácsosai szükségesnek látták az úrbéri kilenczed behozatalával mind inkább képessé tenni honvédelmi kötelessége teljesítésére. Az erre vonatkozó törvény így szól: "Mindennemű jobbágyunktól, szántó-vetőktől és szőlőmívelőktől, legyenek azok szabad vagy bérfizető helységek lakói, kivevén a kulcsos, fallal kerített városokat, kilenczedet szedetünk mi és a királyné, és meghagyjuk, hogy a főurak és nemesek hasonlóképen mívelkedjenek; a főpapok és jobbágyokkal bíró egyházi személyek, miután a tizedet beszedték, szintén szedessék be a kilenczedet, hogy módjokban álljon nekünk hívebben szolgálniok s ekkép tisztességünk gyarapodjék."
Ezek után legparányibb kétségünk se lehet arról, hogy az 1351. évi törvények, főleg az ország hadi képessége emelését czélozták, - közvetetlen a küszöbön 282levő lítván hadjáratra, közvetve pedig, hogy Keszei Miklós és társai föllengő tervei létesűljenek, s a magyar király nagy czíme, melyet jeles alakú levelei fejezetében viselt, ne legyen üres szóbeszéd. Szóval, az 1351. országgyűlés czélja Magyarország nagyhatalmi állásának - mint ma mondanók, - megalapítása volt. Ez időtől fogva datálódik, a mint a nagyhatalmi állás fölépűlt, a nemességnek, mint nemzetnek tömörülése.
* * *
Még nem is tavaszodott, midőn 1352 februárius 22-én Nagy Lajos kiindul seregével Budáról, hogy Kieystut esküszegését megfenyítse. Márczius 21-én Belcz alatt egyesűlt a lengyel király seregével a végre, hogy e várat bevegyék. Belcz vára megvétele nem sikerült, de Kont Miklós közbenjárására mégis tisztességes egyességet kötöttek a hadviselő felek. Belcz parancsnoka személyesen mutatta be hódolatát a magyar királynak és zászlaját kitűzte vára ormára. Úgy látszik, hosszabb fegyverszünetet is kötöttek és Oroszország birtokát a magyar királynak meghagyták. Ez eredménynyel haza indúlt seregestül és husvétkor nagy viszontagságok között érkezett Váradra, hogy Szent László sírjánál hálát adjon Istennek meneküléseért. Azután Budára ment, a hol husvét nyolczadában (április 15.) mint Galiczia és Lodoméria királya is, levelet adott ki, melyben Oroszországot, öcscse, István úr megegyezésével, nagybátyjának, Kázmér lengyel királynak adta és ajándékozta, hogy míg él, bírja békességben; ha azonban fiúörököst hagyna maga után, a magyar állam ettől magához válthatja Oroszországot százezer forinton. Ellenben ha magtalanul, fiörökös nélkül mulna el Kázmér, ez esetben Oroszország, mint Magyarország jogos birtoka Nagy Lajos király kezére kerüljön Lengyelországgal együtt, minden váltságdíj nélkül, az erre vonatkozó eredeti kötés szerint, mely csakúgy fönnáll, mint Nagy Lajosnak az az atyjától öröklött kötelezettsége, hogy a lengyel királynak a poroszországi keresztesek, valamint Oroszország bármely megtámadói ellen a körülményekhez képest segítséget adni köteleztetik.201
Nem szándékozom a lengyel királynak nyújtott további segélyt, a tatárok ellen indított hadjáratot és a szerbek ellen folytatott háborút, melyek mind a "négy Miklós" politikai eszméinek valósítása valának, újból előadni, főleg azért nem, mert részletes adatok hiánya miatt képtelen vagyok kimutatni e viselt dolgokban Keszei Miklós külön részét. Pedig hogy mind e politikai mozzanatokban a királyi udvar különös megelégedését kiérdemelte, kitűnik a bizalomból, melylyel a király kényes családi ügyekben megajándékozta, az újabb birtokadományból, melyben részesítette, nemkülönben hogy a zágrábi püspökségről a kalocsai érsekségre előmozdította. Lássuk az eseményeket közelebbről.
Az Anjouház egyik kiváló hívének, a Kacsics nembeli Szécsényi Tamás erdélyi vajdának, utóbb országbírónak két felesége volt. Az elsőtől két fia maradt: Mihály, az időszerint váczi, utóbb egri püspök és Miklós, más néven Konya mester. A második felesége Anna, Ulászló osvéczi (Auschwitz) herczegnek volt a leánya, kivel a harminczas évek körül kelt egybe, mi által a királyi családdal rokonságba jutott. Ettől is voltak gyermekei: Gáspár, László és Anna, de ezek fiatalon haltak el. Tamás úr e második feleségének s ekkor még élő leánykájának birtokai felét hagyta, másik fele első házasságából való fiaira maradt. E rendelkezése az esztergomi, székesfehérvári és óbudai káptalanok előtt történt, miről Nagy Lajos király kiváltságos levelet is adott; de mert az Anna leányka időközben elhúnyt, Tamás országbírónak 1354-ben bekövetkezett halálával nagy pörpatvar keletkezett volna, ha Nagy Lajos király meg nem bízza Keszei Miklós püspököt, Miklós nádort és Czikó tárnokmestert, hogy a felek között közvetítsenek. A közvetítés sikerült: Széchenyi Tamás özvegye kapott hatezer arany forintot, százötven kanczából álló ménest és három budai házat, a miért lemondott minden igényéről és kiadott minden írást.202
Nyilván e nagyrabecsült szolgálata jutalmául történt, hogy Nagy Lajos király tekintetbe vevén Keszei Miklós tántoríthatatlan hűségét, melylyel iránta 283ernyedés nélkül viseltetett, tömérdek, kedves és hasznos szolgálatait, melyeket neki és az országnak jó sorsban és balszerencsében végzett, híven ragaszkodván királyához és példáját követvén a múltban, jelenben, remélhetőleg a jövőben is; noha mindezekért sokkal többet érdemelne: a magtalanul elhalt Mákfai Bekének Nagy-Mákfa, Oszkó, Mihalócz, Dolonya, Volkarach és Ivanócz nevű birtokait új adomány czímén ajándékozta.203
Miután pedig Laczkfi Dénes elhunytával a kalocsai érseki szék megürűlt, legott minden szem Keszei Miklós zágrábi püspök felé fordult, kit a pápa 1356. augusztus 4-én a kalocsai érseki székre csakugyan át is helyezett.204
Ez áthelyezés, ép akkor, midőn Keszei minden tehetségével részt vett a Dalmáczia visszahódítását czélzó háborúban a velenczeiek ellen, nagy terhet rótt az új érsekre. Csak a pápai kamarásnak kellett taksaképen elődjeért, Dénes érsekért 70 forintot (minthogy Dénes ennyivel hátralékban maradt), magáért pedig 2000 frtot fizetnie.205 Természetes, hogy ily roppant költségek mellett, s e helyt csupán a pápai kamarának fizetendőket kell értenünk, teljesen kifogyott a főpap pénze, úgy hogy mikor részt vett a velenczei hadjáratban, tetemes hadi költségei miatt kénytelen volt ékszereit is eladni.
Dalmátország visszahódítása és az annak birtokát biztosító zárai békekötés (1358 február 18-án) után Nagy Lajos király a dalmát-horvát viszonyok rendezésére megkérte anyját, özvegy Erzsébet királynét, kinek Dalmátország jövedelmeit szánta, és melléje rendelte Keszei Miklós kalocsai érseket, Szigeti István nyitrai püspököt, Szécsi Miklós országbírót és Csúzi János bánt, kik mindent oly helyesen intéztek el, hogy erre nézve panasz Nagy Lajos király egész uralkodása alatt sem fordult elő. Ez időtől fogva a dalmát püspökök is föl voltak sorolva a magyar diplomákban.
Azután Nagy Lajos a szerb háború folytatására gondolt. Sürgette ezt a pápa is, de Dalmáczia biztonsága is követelte. Az 1358. évi szerb hadjárat, melyben a Lubreg nb. Csúzi János bán a szerbek maczedoniai némely kikötői ellen tengeri hajókat is használt, kevésbbé volt szerencsés. Erre vall az is, hogy a király Csúzi Jánost a báni méltóságtól elmozdította, helyébe Szécsi Miklóst nevezvén ki. A háborút a következő 1359. év tavaszán folytatták, de ismét kevés sikerrel. Kont Miklós nádor volt vezére a magyar seregnek, melyhez Nagy Lajos is eljött a nyár folyamán. Kezdetben a Dunán való átkelés okozott nagy nehézséget; de miután e míveletet két szerb főúr vetélkedése megkönnyebbítette, a magyar hadsereg föltartóztatás nélkül haladt Rigómezőig, miközben a szerb hegyeikbe menekültek. Tartós eredményt tehát ismét nem értek el. Nagy Lajos ennek következtében összehítta országa nagyjait, hogy velök a teendőkről tanácskozzék. Részt vett e tanácskozásban Kázmér lengyel király is. Elvégeztetett, hogy a király gyűjtsön lehetőleg nagy sereget, semmi fegyveres népet az országból távozni ne engedjen, és személyesen induljon e nagy sereg élén Ráczország királya ellen; addig vissza se térjen, míg meg nem hódította a szerbeket és királyuk hűséget nem esküdött neki. Hogy e czélt Nagy Lajos elérte, arról Zsigmond király levele tanúskodik. E levélben megjutalmazta Garai Miklóst, a miért Lázár szerb fejedelmet, ki a magyar király főhatósága alól némileg kivonta magát, embersége és ügyessége által visszatérítette, úgy hogy az megigérte, hogy újból ugyanazokat a kötelességeket végzi s ugyanaz adókat fizeti, a melyeket Nagy Lajos királynak végezni és fizetni köteles volt.206
Keszei Miklós ez időben már nem volt kalocsai érsek. Vásári Miklós utódául ennek halála után azonnal őt szemelték ki. Nagy Lajos király 1358 szeptember 11-én már postulált esztergomi érseknek mondja kanczellárját, kit VI. Incze pápa ugyanaz év október 8-án esztergomi érseki székbe áthelyezett és megerősített.207
284Keszei Miklós térítései.
Keszei Miklós, mint ezt már zágrábi püspök korában bebizonyította, nagyszabású politikai elfoglaltsága mellett is, buzgó főpap volt. Zsinatokat szorgalmatosan tartott, a mi egyébiránt az időben nem volt ritkaság; az egyház igazait mindenki ellen megvédte; ügyeit részint maga, részint helytartói által gondosan végezte és végeztette;208 a mire pedig főgondja volt, a félhitűek visszatérítését a latin egyházba minden erejével előmozdította. Ebben ugyan már a politikus is kiérezhető, mert ha az ország integritásának helyreállítását, a félhitű Szerb, Bosnya-, Bolgár-, Oláh- és Kúnország meghódolását tűzte ki vezérelvéül, gondoskodni kellett a meghódolt tartományok állandó hűségéről is, mire nézve az egyetlen eszköz az időben a hit egysége s a papság befolyása volt. Ez igyekezeteivel szerezte meg Keszei Miklós a király és a pápa becsülését, bizalmát és kedvezését, minek úton, útfélen nyomára akadunk.209
Keszei Miklós esztergomi érsek egyik főérdeme, hogy a magyar birodalom érdekében nagy gondot fordított a félhitűek megtérítésére s ezek közül első helyen a bosnyák patarénusokkal volt dolga. - Midőn VI. Incze pápa szabad folyást engedett a Dalmáczia visszahódítása érdekében Velencze ellen megindult hadjáratnak, Kanizsai István óbudai prépostnak, mint Nagy Lajos király követének, ura és küldője nevében meg kellett esküdnie, hogy nemcsak Szerbiából, de Bosnyából is kiirtja az eretnekséget. Miután tehát Szerbországgal végeztek, Bosnyákországra került a sor, mely bánostúl amúgy is ingerelte a magyar nemzet türelmét.210
A bosnyai hadjárat.
1363 júniusban két sereg indult Bosnyába; az egyiket Keszei Miklós érsek és Kont Miklós nádor, a másikat maga a király vezette. Az első sereg Ozorába tört és Srebreniket körültáborolta, hogy megvegye, a mi azonban nem sikerült. E hadjárat alkalmával történt, hogy Miklós érsek és királyi kanczellár sátrából a királyi, nemes érczből készült pecsétnyomókat azok, kiknek őrizetére az érsek bízta volt, ellopták és - mint utóbb rájöttek, - Beszterczén valamely ötvösnek eladták. A király e miatt az érsekre nem neheztelt meg, hanem új pecsétnyomókat készíttetett, azokat ismét az érsekre bízta, hogy az elorzott pecsét alatt kiadott okíratokat újból megerősítse, mint ez számos oklevelen mind e napig előfordul.211 Sőt tekintve hű szolgálatait, két hontmegyei birtokot: Atagyarmatát és Tárnok-Lőrinczházát, előbb a magvaszakadt Kis Incze, Tárnok, Lőrincz és Miklós tulajdonát uj királyi adomány czímén Miklós érseknek adta. - A király hadserege Plievába jött Szokol (ma Szokolácz) vára alá, hogy azt bevegye, a mi - úgy látszik, - nem sikerült, minthogy 1363 augusztus 11-én Tvartkó bán megjutalmazta Hrvatinić Vlkcot, ki ez alkalommal neki híven szolgált, neki adományozván "Szokolt Pliévával, az egyik végétől a másik végéig."212 - E hadjáratok végeredménye mégis az lett, hogy Tvartkónak menekülnie kellett, mert lázadás tört ki ellene Bosnyában, és Lajos királynál keresni pártfogást, melyet meg is nyert, természetesen azzal a föltétellel, "hogy a bán a patarénusokat és eretnekeket országából száműzi, a királynak hűséget tart, minden hadjáratában, valahányszor fölhívja, szolgálatára tesz." Tvartkó 1366 márczius 29-én a velenczei dogéhoz intézett levelében "Isten és ura, Lajos magyar király kegyelméből" nevezi magát bosnya bánnak.213 A ferenczrendi barátok pedig buzgón folytatták a térítést, melynek 285híre annyira megörvendeztette V. Orbán pápát, hogy ugyanazokban a szabadalmakban részesítette őket, melyeket a szaraczenusoknál működő szent-domokosrendiek élveztek.214 Hogy a siker nem volt teljes, annak Tvartkó alattomos kétszínűsége volt az oka.215
Nagy Lajos király két főminiszterével, Keszei Miklóssal és Kont Miklóssal együtt volt, a mint ezt a pápának s egyéb hatalmasoknak hozzájok intézett sűrű levelezéséből kivehetjük, Európa politikai életének az idő szerint középpontja. A király természetesen mindíg az előtérben állott, míg a teendők főgondja a miniszterek agyát és vállát terhelte. Nagy czélokat is tűztek magok elé, melyek elvégre oda irányultak, hogy a Balkán félsziget népeit a magyar állam fősége alatt a török áramlat ellen egyesítsék. Elképzelhető tehát, mennyi kedvetlenséggel töltötte el őket, ha kitűzött czéljuknak egyik-másik inczidens, ellenkező politikai irány, melynek hol Erzsébet anyakirályné, hol a pápa, hol a görög császár, hol a cziprusi király, osztrák és bajor herczegek vagy a lengyel király volt a megindítója, útját állotta. - Miután a pápa kérelmeit Bologna fölmentése iránt teljesítették, de tovább nem mentek, (1360), özvegy Erzsébet királyné akarata előtt kellett meghajolniok, valamint Nagy Lajos király is mindíg meghajolt. Ennek pedig nem lett volna kisebb hordereje, mint a császárt megbuktatni, a Luxemburgokat birtokaiktól megfosztani, Csehországot Ausztriához, Sziléziát Magyar-, illetve Lengyelországhoz csatolni. (1361-2).216 - Ezen a veszedelmen szerencsésen túlestek, özvegy Erzsébet királyné se halt bele meghiusult vállalatába, noha holt híve, Avignonig terjedt; a magyar hadak pedig elvégre megindulhattak - mint említők, - Bosnya ellen (1363.) - Ugyanakkor látogattak azonban Magyarországba a pápai adószedők, hogy beszedjék a pápai tizedet, melyre pedig a bosnya háború miatt Magyarországra is nagy szükség volt. Ezek ellen Kont Miklós vállalkozott és a király nevében ráírt az adószedőkre, hogy hagyják abba a papok zaklatását. Nagy volt a fölháborodás e miatt a szentszéknél, a hol a pénz csakúgy kellett, mint a magyar király kincstárában. Keszei Miklóshoz is indult levél, hogy a király Kont tilalma megszüntetésére bírja. Biztosra vehetjük, hogy Miklós érsek ez egyszer inkább szított Kont Miklós barátjához. Ezt be is súgták Avignonban, a miért onnét súlyos neheztelés és szemrehányás illette az esztergomi érseket. De Nagy Lajos király nem hagyta cserbe kedves hívét, és kimentő levelet írt érdekében, melyet a pápa örömmel olvasott.217
Közben alig érkeztek vissza a magyar hadak Bosnyából, máris megérkezett a krétai püspök és a cziprusi püspök levele, melyben Nagy Lajost kérik, hogy az általuk tervezett keresztes háborúban, fogadalmához képest részt venni ne terheltessék. Szerencsére a pápa már előbb meghatalmazta volt Albornoz bíborost: mentse föl a magyar királyt fogadalma alól, melyet közbe jött akadályok miatt nem teljesíthet.218 Nem is vett részt a cziprusi király kalandos vállalatában, minthogy sokkal fontosabb ügyek kötötték le figyelmét: a törökök foglalásai a Balkán félszigeten.
A törökök hadi szervezetükkel és katonai gyakorlottságukkal a Balkán félsziget népeit minden tekintetben meghaladták. I. Murád szultán, e fáradhatatlan fejedelem, már uralkodása kezdetén elvette a görögöktől azok második fővárosát, Drinápolyt, a hova Brusszából, Ázsiából, áttette székhelyét, hogy pártokra szakadt Bolgárországot, Szerbiát, végre Bizánczot teljesen meghódítsa. Bolgárország alsó részeit máris elfoglalta, mig Trnovoban Sisman, Bodonyban Stracimir, a pontusvidéki részében Dobritic (kitől a Dobrudzsa vette nevét) bolgár fejedelmek uralkodtak, kik a töröknél inkább gyűlölték egymást, a miért Sismán meg is hódolt a szultánnak, hűbért fizetett neki és nővérét háremébe küldötte. Tetézte gyávaságát azzal, hogy midőn Paläologus V. János görög császár, ki mindenütt segítséget kért; járt Velenczében, Budán, és eljött Trnovoba is: a nyomorult Sisman, Bulgária utolsó czárja, börtönbe vetette a segélykérő császárt.
A bolgár hadjárat.
Nagy Lajos és főemberei Szerbia és Bosnya meghódítása után immár Bolgárország elfoglalását tűzték ki föladatokúl, mely "a magyar királyt születési 286jogánál fogva" megillette. Keszei Miklós utánjárását látjuk benne, midőn V. Orbán pápa Nagy Lajos királyhoz intézett magasztaló levelet olvassuk: "Óh lebuzgóbb fejedelem, Isten szentegyházának legszeretettebb fia, ki az ájtatosság hevétől izzón, szánakozol szerető anyádon, s a mennyei királynak engedelmeskedvén, hadat járni óhajtsz, hogy az ő jegyesét a gonoszok támadása ellen megvédjed. Te vagy valóban a háladatosság fia, ki Isten adta hatalmadat alázatos szívvel megismervén, azt Isten kedve szerint, majd az egyház gonosz fiai s ellenségei, majd a félhitűek és eretnekségben tévelygők, majd a pogányok és hitetlenek ellen igyekszel fordítani. Te vagy valóban a legkeresztényibb király és fejedelem, ki nem vétkes gyönyörökben hivalkodol, hanem buzgón mívelkedel üdvözítőd nevéért, földi birodalmadat e dícséretes áron az égivel óhajtván fölcserélni."219
A szent atya biztatását vevén, Nagy Lajos 1365 kora tavaszán táborba szállott, hogy Oláh- és a szomszéd Bolgárországot a magyar főhatóság elismerésére kényszerítse. De Vlajk, az oláh vajda, a magyarok nagyszerű készülődésére annyira megrémült, hogy legott beadta derekát. Nagy Lajos tehát seregével átkelt a Dunán, Felső-Bolgárországba tört, annak fővárosát, Bodonyt, hamarosan elfoglalta, a meghódított tartományt az országhoz kapcsolta, az erdélyi vajda, Laczkfi Dénes gondjaira bízta, Stracimir fejedelmet pedig és feleségét, Sándor oláh vajda leányát, kit anyja katholikus elvekben nevelt, Gumnik (Bosiljevo, Császma mellett) várába internáltatta, mire a bolgárok térítése azonnal kezdetét vette, - mint ezt Viterboi Márk, szent-ferenczrendi tartományi főnök (utóbb bíbornok) leveléből hitelesen megértjük, - kiterjedt mértékben s egyelőre kitűnő eredménynyel.220
Részt vett-e Keszei Miklós a bolgár hadjáratban? annak nyomát nem találjuk; azt is csak elképzelhetjük, hogy, mint az ország legelső főpapjának és a király bizalmasának, tevékeny része lehetett a bolgár térítésekben. De hogy czéltudatos tevékenysége meg nem szűnt, kitűnik abból, hogy Nagy Lajos a bolgár hadjárat befejezése után a törökök ellen indítandó háborúval volt foglalatos. Ez a hadjárat a törökök ellen a Balkán félszigeten kivívott eredmények biztosítására okvetetlenűl szükséges is volt, - mind a mellett elmaradt. Azért-e, mert az ellenáramlat, mely inkább Olasz- és Németországban kívánt szerepelni, mind hatalmasabb lett és Keszei Miklós diadalmasan, mind eddig, megmérkőzni vele annál kevésbbé tudott, minthogy a poklosság súlyos betegségében sínlő királyban biztos támaszra immár nem talált? nagy valószínűséggel ugyan, de szintén csak hozzávetőleg állíthatjuk.
V. Orbán pápa 1366 november 18-án még meghagyta neki, hasson oda Nagy Lajos királynál és anyjánál, miszerint segélyt küldjenek neki, hogy Avignonból Rómába visszatérhessen. De vajon a levél még életben találta-e az agg főpapot? igen kérdéses, mert 1366. végén vagy 1367 elején húnyt el, utódját már 1367 februárius 10-én nevezte ki a pápa.221
A magyar államférfiak tevékenysége Keszei Miklós közreműködése, utóbb vezetése mellett magasabb czélokra törekedett és fényes eredményeket mutatott föl. A Balkán-félszigeten a magyar befolyás volt az uralkodó; Olaszországban a magyar király tekintélye meghaladta a császárét; Németország rajongott Nagy Lajosért; Kázmér lengyel király nagysága pedig a magyar szövetségben gyökerezett. Keszei Miklóst tehát a XIV. század egyik politikai nagyságának tekinthetjük.
TELEGDI III. TAMÁS, ESZTERGOMI ÉRSEK.
1367-1375.
Keszei Miklós utóda a Csanád nemzetségből származott Telegdi Tamás kalocsai érsek lett, kit V. Orbán pápa 1367 februárius 10-én helyezett át az esztergomi érseki székbe. - Fia volt Telegdi Csanád érsek öcscsének, Pongrácznak. Egy testvérét ismerjük, Kelement, s ennek négy fiát: Jánost, Egyedet, 287Jakabot és Lászlót. - Nevelését, valamint többi, papnak szánt kisöcscsét Csanád érsek gondozta, és megtette őt az esztergomi főegyház mester-kanonokjának, s 1338 márczius 25-én fordul elő neve először igy. 1341-ben nyitrai főesperes; 1342-ben az esztergomi káptalan lektorának, olvasó-kanonokának czímezte de e tisztséget utóbb visszacserélte a nyitrai főesperességgel, sőt egy győri kanonia jövedelmét is megszerezte, valószínűleg azért, hogy fensőbb tudományos kiképzés végett Avignonba mehessen, hol a jogtudori (decretorum doctor) czímét elnyervén, mint pápai ügyhallgató (auditor sacri palatii) működött. - Keszei Miklós esztergomi prépost nyitrai püspökké kineveztetvén, Nagy Lajos király 1350 januárius 28-án folyamodott VI. Kelemen pápához, hogy ha Keszei magát püspökké szentelteti, esztergomi préposttá Telegdi Tamást léptesse elő,222 míg a nyitrai főesperességet Jägerndorfi Pál számára kérte. A pápa hozzájárult a magyar király óhajtásához; Tamás azonban nem sokáig bírta az esztergomi prépostságot, minthogy ugyancsak VI. Kelemen pápa ugyanazon 1350. év május 31-én kinevezte őt, az esztergomi egyház prépostját és pápai káplánt csanádi püspöknek, 1351 februárius 25-én engedelmet adván neki, hogy magát püspöknek fölszenteltethesse.223 - Csanádról pedig, miután Keszei Miklós esztergomi érsekké kineveztetett, VI. Incze pápa 1358 augusztus 25-én Telegdi Tamást áthelyezte a kalocsai érseki székbe, egyúttal átküldötte az uj érseknek az érseki palástot, melyet ez Skultéti Konrád nyitrai főesperes útján kért, hogy azt a váradi és szerémi püspökök kézbesítsék.224 Kalocsáról került, - mint érintők, - Esztergomba.
Telegdi Tamás egyházi működése.
Telegdi Tamás nem volt "politikus" főpap. A kanczellárságot sem ő viselte, hanem Keszei után László (Gelet fia Miklós nádor fia), veszprémi püspök, ennek utána Demeter, akkori zágrábi püspök, utóbb (mint látni fogjuk) esztergomi érsek. Tudományát azonban és főpapi búzgóságát jellemzik a felőle ránk maradt gyér adatok. Nagy gondja volt az egyházi fegyelem helyreállítására, épen tartására s az egyház jogai védelmére. Ehhez képest zsinatokat tartott;225 a cziszterczita-rendet, apátjait és visitatorait a pápa megbízása következtében oltalmába vette; kieszközölte Nagy Lajos királynál, hogy az egyház mindama javakat, melyeket harminczhét esztendő óta bír, háboríttatlan tovább élvezhesse;226 hogy az esztergomi káptalan részére az esztergomi s egyéb dézsmák békésen kiadassanak, a visszaélések megszüntessenek és ezek ellen a káptalaniak megvédessenek;227 s hogy az 1361. februárius 15-én kinevezett korbáviai püspök, Colda Péter domokosrendi szerzetes, előbb apostoli poenitenciárius birtokaiba iktattassék;228 sőt egyháza érdekében maga is pört indított saját legközelebbi rokonai, a Telegdiek ellen Püspöki, Velkenye és Dézsmateleke miatt, mely birtokokat Csanád érsek kisöcscseinek engedett át ama 400 márka fejében, melyeket atyáink hagyatékából elvett, hogy a megrongált esztergomi székesegyházat részben fölépítse és előbbi fényébe visszaállítsa. Tamás érsek sokallotta azt a három birtokot a 400 márkáért, és csak akkor kötött rokonaival barátságos egyezséget, midőn ezek két birtokot, a gömörmegyei Szent-Demetert és a borsodmegyei Leándot ráadásul adták az esztergomi egyháznak.229 Átírta a veszprémvölgyi apáczák, azonképen a zalavári benczések apátja és mások jogait védő okleveleket;230 gondja volt, hogy a pápai tized gondosan befolyjon, a miért a szent-atya is köszönetet mondott 288neki,231 ki ismételve pártfogásába ajánlotta követeit, midőn azokat a római szentegyház védelmét kieszközlendő, Nagy Lajos királyhoz küldötte.232 - Pártfogásába ajánlotta Riparia Jánost is, hogy segítse őt az ispitályos lovagrend magyarországi perjelsége és birtokai elnyerésében.233 Még pörlekednie is kellett, hogy érseksége birtokait megvédelmezze. A garanszentbenedeki benczés apát ugyanis, az elődje által az esztergomi érsekség ellen fölújított birtokpert nagy elkeseredéssel folytatta. Az apát annyiszor fordult ez ügyben Nagy Lajos királyhoz, hogy ez türelmét veszítve, 1372-ben a nádori ítélőmesternek szigorúan meghagyta, vezesse be azonnal a megítélt birtokokba az apátot, "nehogy ez tovább alkalmatlankodjék neki". De az apát végre mégis pörvesztes lett.234 Mert midőn János, alexandriai pátriárka, mint a szentszék követe Magyarországba érkezett, Nagy Lajos király megbízta őt, hogy az esztergomi érsek és szent-benedeki apát között Németi, Szőllős, Chezev (? Csejkő) és Berzencze iránt fön fönforgó perben a magyar szokásjog szerint ítélkezzék. A felek ebben megegyeztek, s a szentszéki követ Trencsényben, a minoriták kolostorában 1372 június 28-án úgy ítélt, hogy Németi, Szőllős és Csejkő az érsek kezén maradjon, Berzenczét azonban a garanszentbenedeki apátságnak átengedje. Jelen voltak az ítélet kihirdetésénél, s nyilván a per tárgyalásában is részt vettek: Cato erdélyi prépost, decretorum doctor, Miklós szentendrei benczés-apát, Bertrand krakkói kanonok, legum doctor, Tamás esztergomi főesperes.235
Ezt a Cardailhac János alexandriai patriarkát XI. Gergely pápa a végre küldötte Német-, Magyar- és Csehországba, hogy IV. Károly császár, Nagy Lajos magyar király és a bajor herczegek között fönnforgó igen komoly viszálykodásban a békét helyreállítsa. Ajánlotta is őt Szigeti István kalocsai érseknek, több egyházi és világi főúrnak.236 Közbenjárása sikerrel kecsegtetett is, minthogy a császár, mint rendesen, ha valami nagy baj környékezte, új családi összeköttetésekkel iparkodott a hínárból menekülni. Most is Teseni Pžmysl herczeget küldé Magyarországba a királynék rokonához, Opoli Ulászlóhoz, a kétkulacsos nádorhoz, hogy a béke iránt vele egyezkedjék s ennek megszilárdítására az ő fiai s a magyar király leánykái között házasságot szerezzen. Nagy Lajos király e terv valósításához már 1372 februárius 20-áén hozzájárult, elküldé a nevezett nádort és vele Telegdi Tamás érseket, kit herczegnek és tanácsosának nevez,237 Boroszlóba, hogy az egyezséget a császárral megkössék. Velök érkezett Boroszlóba János szentszéki követ is. De mert időközben Erzsébet császárné Prágában, márczius 13-án harmadik fiával lebetegedett, férje, a császár összes vendégeivel Prágába sietett, hol az egyezkedéseket folytatták és úgy fejezték be, hogy Zsigmond a császár másodszülött fia feleségül veszi Nagy Lajos valamelyik leányát. Károly császár azt is kívánta azonban, hogy Nagy Lajos szövetségét a bajor herczeggel föloldja. Nagy Lajos, noha egyebekben szívesen hozzájárult volna a követei által kötött családi egyesüléshez, becsületével nem találta megegyezőnek, hogy a bajor herczegeket cserben hagyja, míg a császár barátságosan ki nem egyezett velök. Miután ez megtörtént, tudjuk, hogy Zsigmond, brandenburgi herczeg, a császár fia, eljegyeztetett Nagy Lajos király (akkor már, minthogy időközben Katalin meghalt, idősb) leányával, Máriával.238
Minthogy pedig időközben a háború a Balkán-félszigeten meg nem szűnt: Nagy Lajos király követei útján értesítette a pápát, hogy a törökök ellen, kik a római keleti birodalmat, Romániát, Bolgár- és Ráczországot elpusztították, hadat készül indítani; a pápa pedig e hadjárat érdekében bullát adott ki, fölhítta Nagy Lajost, hogy a törököt Konstantinápolyon túl űzze, keresztes háborút 289hirdettetett Magyar-, Lengyel-, Dalmátországban; mindazoknak, kik a Magyarországot fenyegető törökök ellen hat hónapig szolgálnak, akár belföldiek, akár külföldiek, teljes bűnbocsánatot engedett és megbízta az esztergomi érseket, Tamást, hogy két társával a kivájt tönkökben (perzselyekben) összegyűlt pénzt onnét kivegye és a királynak a mondott czélra átadja239: magától értetik, hogy a Balkán-félszigeten a térítések is buzgón tovább folytak. XI. Gergely pápa írja, hogy Nagy Lajos igyekezetének sikerült sok félhitű oláht megtéríteni, de azon a vidéken, a tatárok felé, még számosan vannak, egyűgyű nép, úgymond, kik szintén megtérnének, ha a szentszék részökre külön főpapról, ki nyelvöket érti, gondoskodnék, mert a magyar papokkal nem igen vannak megelégedve: utasítja tehát a pápa Telegdi Tamás esztergomi és Szigeti István kalocsai érseket, eszeljék ki útját-módját, hol lehetne azon a vidéken új püspökséget alapítani? melyek volnának az új egyházmegye határai? és vajon Spoletoi Antal, minorita-barát, ki ama nép nyelvét érti, s már sok oláht megtérített, alkalmas egyéniség lenne-e az új oláh püspökségre? Egyúttal megkérte a pápa Nagy Lajos királyt, hogy a nevezett két érseket föladatában támogassa.240
A milkói püspökség helyre állítása.
Hasonló okokból ugyanez időbe esik az Erdély, Oláhország és a kúnok földje összeszögellő határán fekvő milkói, még a nagy tatárjáráskor elpusztúlt püspökség helyreállításának kísérlete. XI. Gergely pápa 1371 szeptember 3-án kinevezte milkói püspöknek Budai Miklós szent-ágostonrendi szerzetest, ki vállalkozott, hogy székhelyére megy s ott hasznos működését mint püspök megkezdi. Minthogy pedig a milkói püspökség jogait és javait a püspököknek részint hiánya, részint folytonos távolléte miatt már régebben kezdették az esztergomi érsekek elfoglalni, bizonyosan azon a jogczímen, mert a brassói és szebeni dékánságok, melyek a püspökség területén valának, az érsekség hatósága alá tartoztak, valaminthogy maga a püspökség is az esztergomi érsekség tartományához tartozott: XI. Gergely pápa 1371 szeptember 16-án meghagyta az esztergomi érseknek,241 hogy a mondott egyház javait és jogait Miklós püspöknek haladéktalanúl térítse vissza. Alig lehet kétség benne, hogy Telegdi Tamás készséggel engedett a pápa meghagyásának, de - úgy látszik, - a milkói püspökségre nem tartós eredménynyel, minthogy Miklós utódainak nemsokára volt elég okuk, a miért távol tartották magokat egyházmegyéjöktől és rendesen, mint fölszentelt püspökök, más megyés püspököknek segédkeztek. Ez utódok, kikről időnként emlékezés történik: 1431 október 22-től Székely Imre, előbb szatmári főesperes az erdélyi egyházmegyében, 1433 szeptember 16-tól Gergely, 1468 június 13-tól Túroni Mihály az esztergomi érsek püspöksegédje, 1502 februárius 17-től Ilosvai Pál, az esztergomi várbeli plebánia rektora, kinek VI. Sándor megengedte, minthogy püspöksége területén kevés a katholikus, hogy Esztergomban lakjék, ott egy kanonoki javadalmat élvezzen s az érsektől 100 arany forint segélyt húzzon.242
Telegdi III. Tamás esztergomi érsek, 1375 deczember 1-én halt meg.
290DE SURDIS II. JÁNOS, ESZTERGOMI ÉRSEK.
1376-1378.
Midőn először kerül szemünk elé, a pápai regestában243 így nevezik: "Johannes Dominici de Surdis de Placentia", a mi annyit jelent, hogy atyját Surdus Domokosnak hítták és Piaczenából származott, a hol talán született is. Családja nevét a maig is fönnálló olasz Sordio (milanói tartomány, lodii kerület) helységtől kölcsönözte.244 Hozzánk alighanem Piaczenzai Jakab kedvezéséből került, ki őt mint zágrábi püspök (1343-1348) megtette csázmai kanonoknak, jóllehet már előbb piaczenzai javadalmas kanonok is volt az ottani Szent Antal-egyházban.
Abban az időben, mikor Vásári Miklós nyitrai püspököt szemelték ki zágrábi püspöknek, ez De Surdis Jánost legott káplánjának nevezte ki és VI. Kelemen pápának egyik zágrábi kanonoki javadalomra ajánlotta. A pápa betöltötte Vásári óhajtását, de mert Vásári a zágrábi püspökség átugrásával kalocsai érsekké lett, a zágrábi püspökségbe pedig Laczkfi Dénest ültették; ez sem melegedett meg Zágrábban, hanem a kalocsai érseki székbe helyeztetett át: De Surdis Jánost magával vitte, megtette kalocsai prépostnak és mint követét Avignonba küldötte az érseki palástért. A követ szerencsével járt, az érsek valamely kellemetlen dolgát a szentszéknél ügyesen elvégezte s elhozta a palástot, melynek ünnepélyes átadásával a pápa Dörögdi Miklós egri és Keszi Miklós zágrábi püspököt bízta meg.245
Mint kalocsai prépost De Surdis János fontos diplomacziai ügyeket végzett. Ő volt, ki Albornoz bíboros nevében értesítette Nagy Lajos királyt, hogy Visconti Bernabo bolognai s egyéb pápai területeket földúlt, s buzgón kérte a királyt, torolja meg a milánói herczeg zsarnokságát. Nagy Lajos király, "az egyház egyetlen vígasztalója" tehát komolyan intő levelet iratott Viscontinak s annak kézbesítésével a kalocsai prépostot, mint követét bízta meg, a kit ennek következtében a pápa is kért, hogy a szentszék ügye védelmében ne lankadjon.246
De Surdis János ebbeli fáradozásának sikeres eredménye volt, melynek jutalma a váczi püspökség lett, melyet 1362 végén, vagy 1363 legelején nyert el.247
Innentúl a pápa el nem mulasztá, hogy minden fontosabb, a magyar királyi udvarral való érintkezésben a nagy befolyású váczi püspök közbejárását is kikérje.248 Viszont a magyar királyi udvar is nem egy fontos ügyében szintén a váczi püspököt küldé a szentszékhez, hogy kedvező eredményt lásson.
A lengyel örökösödési kérdés.
A legfontosabb ez ügyek között a következő volt: Nagy Lajos 1369 szeptemberében szövetkezett a bajor herczegekkel mindenki ellen, a ki birtokaikat megtámadja. E szövetség elé közvetetlenül a császár ellen irányúlt. A császár megszeppent, hiszen ismét három oldalról fenyegette a veszély: éjszakról a lengyelek, nyugatról és délről a bajor herczegek, keletről a magyarok részéről. Hogy valamikép meneküljön a hínárból, ármányhoz fordúlt. Tudta, bosszúsággal eleget tapasztalta ifjú korától, a visegrádi kongresszustól (1335-től) kezdve, hogy a magyar és lengyel királyi házak szorosan összetartanak és mert Kázmér lengyel királynak törvényes fiörökösei nem voltak, Lengyelország nénjére, idősb Erzsébet királynéra, illetőleg Nagy Lajosra várakozik az öröklés, mint a kötött szerződések jogánál fogva. Voltak azonban Kázmérnak törvénytelen leányai ketten: Anna és Kinga, megpróbálta tehát, hátha ezek révén megbonthatná a magyar-lengyel összetartást?! Ajánlatot tett tehát Kázmér lengyel királynak, hogy fiát és koronái örökösét, Venczelt, a törvénytelen leányok egyikével eljegyzi, a 291leányt a pápa által törvényesítteti és örökösödési jogát el fogja ismertetni. Kázmér királyt elfeledte a sok vért, melyet a magyarok érte öntöttek, a tömérdek kincset, melyet Lengyelországra pazaroltak, el sokszoros kötéseit és ráállott a császár ajánlatára. V. Orbán pedig értesülvén, hogy a császár és lengyel király a kölcsönös barátság megerősítése végett sógorságot óhajtanak kötni, Venczel feleségül akarja venni Kázmér király leányát; de mivel a jegyesek negyedfokú rokonok, a leányok pedig törvénytelenek: tehát megengedi a pápa, hogy a rokonság mellett is egybekelhessenek, egyúttal törvényesíti a leendő menyasszonyt, hogy atyja után örökölhessen.249
Ez akkor csapás volt idősb Erzsébet királynéra, mely egész élete czélját megtéveszthette. Lemondani a gyöngéden ápolt szoros barátságról, atyafiságos támogatásról, testvéri szeretetről, lemondani atyai örökéről, Lengyelországról, letenni a büszke gondolatról, mely lelkét táplálta, hogy ez országot nászajándékul ő hozta boldogult férjének, fiának, új hazájának! Ezen akármi áron segíteni kellett! János váczi püspök vállalkozott e nehéz föladatra, hogy kieszközli a pápánál a lengyel örökösödési kérdés helyreállítását. Útja szerencsés volt. A pápa fönntartotta ugyan előbbi fölmentvényét a császár érdekében Kázmér természetes leánya részére, de hozzátette, hogy ebből hátrány nem káromolhatik Lajos, magyar királyra vagy anyjára: Kázmér nénje első sorban, másodsorban pedig fia, Nagy Lajos örököse a lengyel koronának.250
V. Orbán pápa levele.
Mi volt czélja e rendkívüli kedvezésnek? arra megfelel V. Orbán pápa levele, melyet 1369 deczember 16-án öcscse, Grimoaldi Anglicus albániai bíboros püspöknek és in temporalibus helytartójának írt. Ebben előadja, hogy a magyar király követe hosszabb idő óta tartózkodván nála, jelenté, miszerint Nagy Lajos személyesen és legalább tízezer emberrel szándékozik Olaszországba jönni, hogy a római egyház ellenségeivel szembe szálljon és mindaddig el nem mozdúl, míg le nem verte őket teljesen.251 A következő évben pedig arra kérte a császárt, engedje meg Nagy Lajos magyar királynak, ki a szentszék segélyére siet, a szabad átvonúlást országain és kössön vele mielőbb békét.252
Jutalmat János püspök bőségesen kapott a hálás királytól; kinevezte őt kincstárnokának, e czímen 1373 május 1-én fordúl elő, midőn Nagy Lajos a szlavóniai bánságban fekvő Lipovecz (másként Lipolcz, Lipócz) várát tartozékaival együtt neki adományozta s Rafael és Mihály testvéreinek, nemkülönben egy meg nem nevezett testvére fiának; Jánosnak,253 azután megtette őt Durazzói Károly herczeg javai kormányzójának;254 midőn pedig Kálmán győri püspök (I. Károly király természetes fia) 1375 körül meghalt, kineveztette győri püspöknek; de ez a püspöki székben sokáig nem időzött, mert Telegdi Tamás elhunytával, 1376 januárius 23-án áthelyezte őt XI. Gergely pápa az esztergomi érseki székbe. Azonban itt sem maradt sokáig, minthogy 1378-ban - úgy látszik - június elején, elragadta a halál.255 Nagyobb tevékenységet tehát nem fejthetett ki. Pörén kívül, melyet Csanád érsek örökösei ellen folytatott, a pápai regesták azt az egyet jegyezték föl róla, hogy XI. Gergely pápa 1376 februárius 15-én őt bízta meg és a csanádi püspököt, hogy Domokos bosnya püspöktől (előbb zárai érsektől) a szokott hűségi esküt átvegye.256
292DEMETER BÍBOROS, ESZTERGOMI ÉRSEK.
1379-1387.
Demeter érsek előélése.
Demeter érsek előéletéről annyit bizonyosan tudunk, hogy V. Orbán pápa 1364 július 10-én őt mint egri prépostot, alszerpapot és tudományos készültséggel bíró férfiút, Tamás püspök halála után szerémi püspöknek kinevezte.257 Az egri prépostságot Nagy Lajos király kértére adta volt neki, a Péter fiának, királyi kincstartónak, királyi káplánynak és pécsi kanonoknak 1363 februárius 24-én ugyancsak V. Orbán pápa.258
Befolyásos ember volt már ekkor a királyi udvarnál, minthogy a pápa Keszei Miklós érsek és Kont nádor mellett neki is köszönetet mondott, a miért követét kiváló szívességgel fogadták és előre jelzé, hogy bőségesebb kedvezéseiben fogja részesíteni.259 - Előkerül mint egri prépost az egri káptalan kiadványaiban még 1364 augusztus 20-án is, a mi azonban csak annyit jelenthet, hogy a püspöknevező bulla későn érkezett Egerbe.260 - Előkerül továbbá 1356 és 1359 között bizonyos Demeter mester mint literatus (deák), királyi kincstartó és a király gyűrűpecsétjének őre,261 a kit tanult embernek és királyi kincstartónak mondanak, ezért valószínűleg egy a föntebbi egri préposttal és szerémi püspökkel. - Ellenben ugyanezt aligha állíthatjuk ama Marjadi Demeterről, veszprémi klerikusról, idősb Erzsébet királyné kincstára őréről, a kinek részére Erzsébet királyné 1350 április 8-án azt kérte a pápától, hogy gyóntatója halálos ágyán minden bűnétől föloldhassa, valaminthogy az egyik váradi javadalom fönntartásával, nevezze ki őt váradi kanonoknak.262 1351 július 11-én pedig azt, hogy miután a váradi kanonoki prebendát még megsem kapta, nevezze ki ugyancsak Marjadi Demetert bácsi prépostnak. A mit a pápa meg is tett.263
Tehát még mindíg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Demeter érsek nemzetiségi, családi vagy vezeték nevét ismernők. Nagy Lajos király példáján elindúlva, ki, mint láttuk, Surdisi János érseket a neki adományozott birtokról Lipóczinak hítta, elnevezhetnők ugyan Vaskútinak, Kis-Keresztúrinak vagy Nézsainak, mert ezt a három birtokot Dédesen (Borsodban) 1381 augusztus 28-án kelt levelében Nagy Lajos neki és Fülöp nevű kisöcscsének, udvari vitézének adományozta264; de mert több Demeter bíboros úgy sem fordul elő az esztergomi érsekek között, s így megkülönböztetésre nincs szükség, ezt tennünk fölösleges. Atyja alighanem királyi udvari tiszt volt, a mit onnét következtetünk, mert az érsek úr, Nagy Lajos király állítása szerint, a királyi udvarban született, ott nevelkedett születésénél fogva, ott tartózkodott, híven, buzgón és szakadatlanúl szolgálván urát, királyát élemedett koráig (usque ad provectam etatem), míg Isten ő méltóságokra emelte, sőt azon túl is.
Úgy látszik, mint szerémi püspök is a királyi udvarban maradt és viselte tovább a királyi kincstárnokságot; kincstárnokának még 1370-ben, már mint erdélyi püspököt nevezi Nagy Lajos király.265 - Hogy a király és özv. Erzsébet 293királyné bizalmát teljes mértékben bírta, arról a következő eset is tanúskodik: Hazug emberek vádaskodása következtében Kanizsai István zágrábi püspök ártatlanúl nagy bajba esett. A király mint árúlót bezáratta és hosszabb ideig fogságban tartatta. V. Orbán pápa azonnal kérdést intézett e miatt a budai udvarhoz és sürgette, hogy a püspököt szabadon bocsássák, - kiközösítéssel fenyegetvén mindazokat, kik őt elzáratni merészelték, elzáratásának okai vagy előmozdítói valának. A budai udvartól kimerítő választ a pápa nem kapott ugyan, de azt az értesítést kapta, hogy István püspök olyasmit követett el, a mi a király és anyakirályné személyére, nemkülönben az országra botránynyal és veszedelemmel járt. Ennyivel a pápa nem volt megelégedve, hanem azt kívánta, hogy a nevezett püspök állítólagos kihágásairól részletesen értesítsék őt. A pápa fölszólalásának volt annyi eredménye, hogy a püspököt börtönéből szabadon bocsátották, de egyúttal az országból száműzték. Johannes de Roma nevű pápai ostiarius érkezett a püspökért. A pápa küldötte őt, mely alkalommal Nagy Lajos király kérelmére fölhatalmazta Demeter szerémi püspököt, hogy mindazokat, kik a zágrábi püspök elfogatásában részesek valának, föloldozhatja anélkül, hogy e végett Rómába kellene zarándokolniok.266
A szász székek jogai.
Nemsokára azután, 1368 június 28-án, V. Orbán pápa áthelyezte Demetert az erdélyi püspökségbe. Erdélyben mutatta meg főleg, mennyire megérdemli a nagyfokú bizalmat, melylyel iránta Nagy Lajos viseltetett. Államférfiúi belátásra vall, hogy az ő előterjesztésére engedte meg a király, miszerint a meggyesi, selyki és kisselyki szász székek jogai egyenlővé tétessenek a szebeni szék jogaival; tudniillik, hogy ugyanazt a bírói jogot gyakorolhassák, melyet a szebeniek, csak a kelet felé indítandó királyi hadakhoz kelljen csatlakozniok, a király szállására csak oly módon kell eleséget szolgáltatniok, mint a szebenieknek és hogy azt a 400 budai márka ezüstöt, melyet évenként fizetni tartoztak, ha ezüstjök nincs, aranyforintokban is fizethessék: fönntartván a királyi jogot, hogy jelen határozatát bármikor megváltoztathatja, valamint az ítélkezésre nézve a székely ispán joghatóságát is fenntartotta.267
Kiterjedt Demeter figyelme Havaselvére is, hogy e hűbéres tartományban a nyugoti kereszténységet fönntartsa és Nagy Lajos óhajtásához képest lehetőleg terjeszsze. Levelet íratott, melyet alighanem a királyi kanczelláriában állítottak ki, melyben László (Lajk) havaselvi vajda, szörényi bán és fogarasi herczeg tudatja összes katholikus hitű népeivel, hogy lelkök üdvére gondolván, megkérte Demeter erdélyi püspököt, kinek egyházi hatósága alá tartozik Havaselve, atyja, Sándor vajda óta, miszerint fölszentelt segéd-püspökét küldje el egyházak és oltárok szentelésére, bérmálására s egyéb püspöki teendők végzésére Oláhországba. A miért meghagyja az összes hatóságoknak, hogy a püspök urat minden tisztelettel, kedvezéssel és segítséggel fogadják.268
Hogy a pápák ajánlataikkal mindíg fölkeresték a nagybefolyású erdélyi püspököt, hogy működése nyomait számtalanszor észleljük, azt elősorolnunk hosszadalmas és talán nem is idetartozó volna; de hogy mint buzgó főpap már ekkor sikeresen megvédte egyháza jogait, a mint azt megtenni később sem mulasztotta el soha, arra bizonyság a következő eset is: 1375-ben, midőn már királyi titkos kanczellár volt, a király elé járult azzal a panaszszal, hogy jobbágyai és zsellérei fölött világi hatóságok ítélkeznek, a mi természetesen úgy egyházi, mint földesúri jogaival ellenkezett. Nagy Lajos király tehát szigorúan meghagyta az ország összes bíráinak, a nádortól és erdélyi vajdától kezdve, a szolgabírákig, hogy a püspök úr emberei fölött ne bíráskodjanak. Hanem, ha valakinek panasza van ellenök, terjeszsze panaszát a püspök, vagy tisztjei elé, hogy kellő elégtételt nyerjen. És csak az esetben, ha a püspök, vagy tisztjei a kívánt elégtétel megadásában akadékoskodnának, vagy késedelmeskednének, akkor föllebbezzék az ügyet a király személyes jelenléte elé, de nem a jobbágyok, vagy zsellérek, hanem egyenesen a püspök, vagy tisztjei ellen.269
A Kanizsai István halálával megürült zágrábi püspökségre XI. Gergely pápa Demeter erdélyi püspököt helyezte át 1376 januárius 23-án,270 sőt, hogy 294megkímélje őt a személyes megjelenés fáradságától és költségeitől, megbízta a pécsi és veszprémi püspököt, hogy a pápának és egyháznak tartozó hűségi esküt a ő kezökbe tehesse le.271 Utódjául az erdélyi püspöki székre pedig kinevezte Gobellinus (Gőbl, Geubl, Gőböly) esztergom-egyházmegyei áldozó-papot, keresztényszigeti (Insula Christiana, Grossau) plébánost.272
Demeter átköltözött új székhelyére, a hol főpásztori teendőit végezte, mint ezt Zágrábban, 1376 augusztus 16-án kelt kiadványa273 tanúsítja. Azonban ott sokáig nem időzhetett, minthogy Nagy Lajos királynak szüksége volt hűséges közreműködésére az erdélyi ügyek rendezésénél, a miért XI. Gergely pápa, Nagy Lajos király közbenjárására abban a kedvezésben részesítette Dömötört, hogy jövő pünkösdig (1377 május 17.) székes-városától távol maradhasson. Ugyanekkor megengedte neki azt is, hogy ha egyházi tilalom (interdictum) alá rekesztett vidékre találna érkezni, misézhessen és magának gyóntatót választhasson.274
Czéhek megrendszabályozása.
Nagy Lajos mindenek előtt a hét szász székben, első sorban Szebenben, Segesvárt, Sebesen és Várason szervezkedett; iparos-testűleteket (czéheket) rendeztetett Gőböly püspök és Sárfenéki János landskroni (Talmács mellett) várnagygyal (1376 november 9.) A ki tudja, míly hatalmasak, sokszor hatalmaskodók voltak összetartó vezetésök mellett az iparosok czéhei épen az időtájt, meg képes mérni e rendelkezés jótékony hatását, mely sok visszaélést (consuetudires malas) szüntetett meg.275 - Legfontosabbnak tartjuk Nagy Lajos királyunk e szabályzatában azt a rendeletét, mely az iparosok kenyérirígységet és nemzetiségi szűkkeblűségét igyekezett megtörni, midőn elrendelé, hogy minden tisztességes iparost föl kell venni a társulatba. A kik a fölvételt jogtalanúl két hétig elhalasztják, azok bírságul húsz márka finom ezüstöt fizetnek. A ki pedig valamely idegen iparost bűnnel, vagy becstelenséggel vádol, hogy ily módon a czéhbe való fölvételét meggátolja, annak, mint vádlónak, kötelessége saját költségének a vádat megbizonyítani, mit, ha megcselekednie nem sikerülne, ő viselje el a mondott bűnre vagy becstelenségre szabott büntetést. Az idegenből jött iparos nem kötelezhető, hogy tisztességéről bizonyító levelet hozzon, hanem minden iparos, akár idegen, akár helybeli legyen az, ha az országban (in medio nostri) nem követett el gyalázatos tettet, fölveendő az iparosok társulatába a meghatározott díj mellett, sőt a szegényeknek e díj megfizetésére kellő határidőt kell adni.
1377 tavaszán Nagy Lajos maga jött Erdélybe, hol Tordára, áprílis 5-ik napjára, az összes lakosoknak közgyűlést hírdetett, melynek vezetésével megbízta Demeter zágrábi püspököt és Szécsi Miklós horvát bánt, kik bizalmát teljes mértékben bírták.276
Hogy mennyire zavarodottak voltak az erdélyi ügyek és mily herkulesi munkát végeztek a király szemei előtt a nevezett főurak, kitetszik a korunkra maradt és eleddig kiadott okíratokból, melyek Nagy Lajos király intézkedése szerint keletkeztek és szinte egy évig foglalkoztatták a királyi kanczelláriát.277 E fáradozásai elismeréseül kinevezte Nagy Lajos király, ugyancsak Tordán, Demeter püspököt a nagy iroda főnökének vagyis udvari kanczellárjának. E kinevezésnek 1377 áprílis 20. és 28. napja között kellett történnie, mert míg az áprílis 20-án kelt királyi levél Demetert csupán zágrábi püspöknek czímezi, áprílis 28-án már egyúttal aule nostre cancellariusnak nevezi őt a király.278
Hogy Nagy Lajos, ekkor már két év óta lengyel király, miért tartózkodott oly hosszan és ismételve Erdélyben, annak egyik oka az, hogy erős hadat készült vezetni a litvaiak ellen, kik a múlt ősszel Sandomiriát a Visztula mentén fölfelé, szinte Krakkóig kirabolták, elpusztították, fölégették.279 Hadjárathoz pedig vitéz 295népen fölül akkor is tömérdek pénzt kívántatott; e két szükséges kelléket itt és Felső-Magyarországon gyűjtötte a király.
A litván hadjárat.
Adatokat e hadjárat részleteiről eleddig a lengyel kútfőkből meríthetünk, melyek szerint özvegy Erzsébet királyné, Lengyelország kormányzója, Nagy-Lengyelország kapitányát küldé Magyarországba fiához, hogy segélyét kérje. Nagy Lajos igen hajlandó volt a litvaiak rablókalandját megtorolni és Domarathtal leveleket küldött a lengyel egyházi és világi főurakhoz, hogy készüljenek a hadjáratra a barbárok ellen. Azonban a püspökök nemcsak hogy megtagadták a fegyveres segítséget, de kmetjeiknek (szabadosaiknak) is megtiltották, hogy Nagy Lajos király parancsára fegyvert fogjanak. Ellenben a világi főurak szép számmal, hét zászlóaljjal csatlakoztak Nagy Lajos hatalmas magyar hadához,280 mely június havában szedődött össze és a legegyenesebb úton indult Sandomírba, hova a lengyel hadak is gyűlekeztek. Június 28-án Kassán találjuk Nagy Lajos királyt,281 s így július elején ülhetett tanácsot Sandomirban vezéreivel, melynek végzése az volt, hogy míg a lengyel hadak, a krakkói és sandomiri csapatok Subini Sandivoy krakkói kapitány vezérlete alatt Chelm s a szomszédos várak elfoglalására indúlnak, maga a király magyarjait a fekvése által védett, szinte bevehetetlen Belcz vára ellen vezeti. - Július 26-án Belcz alatt találjuk a királyt, mint ezt Demeter püspök és kanczellár az napon kiállított okleveléből tudjuk.282
A lengyel hadak elég gyorsan végeztek föladatukkal. Nyolcz nap alatt bevették Chelm várát s a többi váracskákat és Nagy Lajos segélyére vonúltak Belcz alá, mely az ostromló hadnak ellent állván, Nagy Lajos király arra határozta el magát, hogy kiéheztetéssel kényszeríti a megadásra. Ekkor Kieystut, Litvánország fejedelme, ajánlkozott közbenjárónak, mire a béke olyan föltételek mellett köttetett meg, hogy a lengyelek, kiket a litvaiak foglyuk ejtettek, szabadon bocsáttatnak és Belcz vára kegyelemre megadja magát. Ezután Nagy Lajos király ugyanazon az úton, melyen érkezett, hazament. Szeptember 14-én a lipóczi várban, 21-én Kassán keltezett.283 Dömötör püspök is visszatért vele s november 29-én Visegrádon, Szepesi Jakab országbíró itélőtársaként működött.284 Közben és azután pontosan végezvén kötelességét úgy is mint főpap, úgy is mint kanczellár, még a lengyelek számára is adogatta ki a kegyelmi leveleket, melyek közül megemlítjük, hogy Nagy Lajos király fölmenté a szandeczi polgárokat a Sandomirnál fizetendő vám alól.285
Ez időben két fontos esemény nagy hatással volt a Demeter életére; az egyik: Surdisi János esztergomi érsek 1378 június elején, vagy talán valamivel előbb bekövetkezett halála, kinek helyére Nagy Lajos király Demetert szemelte ki; a másik: a nyugati nagy hitszakadás kezdete. XI. Gergely pápa 1378 márczius 28-án meghalt, utódjául a bíborosok áprílis 8-án egyhangúlag VI. Orbánt választották, de hamar megbánták e túlkemény férfiú választását és lassanként, május és június hónapokban, különféle ürügyek alatt elhagyogatták, Anagniban egyesültek és augusztus 2-án kelt nyilatkozatukban VI. Orbán választását kierőszakoltnak jelentették ki, fölmondották neki az engedelmességet, és fölhítták, hogy mondjon le. Minthogy pedig a pápa szavukat nem fogadta, augusztus 9-én egy újabb nyilatkozatban szakadárnak nyilvánították, azután Fondiban, szeptember 20-án Róbert genfi bíboros személyében új pápát választottak, kit október 31-én VII. Kelemen név alatt megkoronáztak s ezzel a schismát betetőzték.
Tudjuk, hogy Nagy Lajos király elejétől fogva VI. Orbánt ismerte el az igazi pápának. Schmitth,286 ki többnyire megbízható forrásokból merített, tudni akarja azt is, hogy a nagy király követéül Demeter zágrábi püspököt küldötte a lázongó bíborosokhoz, hogy őket visszatérésre intse; czélt azonban nem ért. 296Tud e követségről Nieheim Dete is, noha Demetert nem említi, hanem azt, hogy a magyar király intéseit a bíborosok siketségre vették, követeit pedig meggyalázták.287 Valószínűvé teszi e követséget az a körülmény is, hogy IV. Károly császár, kivel Nagy Lajos az időben karöltve járt, hasonlóképen cselekedett, midőn Damerov Detre prépostot küldötte levelével288 a bíborosokhoz. Hogy épen Demetert, kit teljes bizalmára méltatott, szemelte ki e fontos ügyben Nagy Lajos király, ez azért is tanácsos volt, mert egyébként is végzendője vala az esztergomi érsekségre nézve, mely reá várakozott. Mikorra esik a zágrábi püspök e föltételezett küldetése, azt ép oly kevéssé tudjuk, mint hogy csakugyan ő volt a küldött; de megérkezése, vagy visszaérkezése Rómába,289 tekintve az időbeli és térbeli körülményeket, szeptember előtt nem történhetett. Könnyen fölfogható, hogy a pápa hatalmas pártfogójának290 kívánságát annál hajlandóbb volt teljesíteni, minthogy a férfiú, kit ez neki ajánlott, a legérdemesebb volt. Megígérte tehát neki az érseki palástot, de ama zavaros időben, midőn a legtöbb udvari ember elhagyta a pápát, hogy az ellenpápához szegődjék, VI. Orbán nem tarthatott consistoriumot s emiatt a kinevező bulla kiállítása is elmaradt.
Demeter azért annál nyugodtabban érkezett haza, minthogy időközben a pápa kinevezte bíborosnak. VI. Orbán pápát - mint említők, - elhagyták összes bíborosai, egyetlen bíboros maradt mellette, az öreg Tebaldeschi, ezt is elvitte mellőle 1378 szeptember 8-án a halál. Összegyűjtötte tehát papjait a Trastevere templomban és szeptember 28-án291 huszonkilencz bíborost nevezett ki. Ezek között valának János prágai érsek és Demeterünk. Azonfölül a pápa fölmentette Demetert a bíborosok ama kötelessége alól, hogy a római kúriában tartózkodjék, valaminthogy Demeter nem is volt ott soha; rábízta az esztergomi érsekség további kormányát "Gubernator" czímmel és kinevezte őt Nagy Lajos király birodalma, Magyar- és Lengyelország részére apostoli követnek, az e fontos méltósággal járó terjedelmes joghatósággal. E tényeket, mint megdönthetetleneket ismerjük ugyan, de a kinevező oklevelek, sajnos, nem maradtak fenn.
Már most az a kérdés tolakodik elénk: Ha a pápa Demetert 1378 szeptember 18-án kinevezte bíborosnak, hogyan van mégis, hogy, noha bírunk tőle a közbeneső időből leveleket 1379 augusztusig, ezekben esztergomi érseknek igen, de bíborosnak nem czímezi magát? Erre a kérdésre a válasz csak a következő lehet: A pápa a bíborkalapot Pileus de Prata bíborossal küldötte meg úgy a prágai, mint az esztergomi érseknek. Pileus bíboros későn indúlhatott útjára. 1378 deczember 14-én még csak Velenczében volt, februárius 19-én Bécsben. Innét valószínűleg előbb a prágai érseket, illetve a császári udvart kereste föl. Márczius 6-án a császárné jelenlétében adta át a prágai érseknek a bíborkalapot és csak azután, hogy egyéb ügyeit is elvégezte Cseh-, illetve Németországban, jöhetett Magyarországba, hogy Demeterünket is megtisztelje a pápai bullák átadásával s a bíboros kalappal. Addig pedig, míg ez alakiságok meg nem történtek, Demeter magát bíborosnak nem czímezhette.
Demeternek valószínűleg egyik első bíbornoki kiadványa az adománylevél, melyet mint bíboros, szentszéki követ, az esztergomi egyház kormányzója és esztergomi főispán, Visegrádon, saját palotájában 1379 augusztus 3-án keltezett. E levelében, tekintetbe vevén az esztergomi káptalan csekély jövedelmét, tagjai 297nagy számát és bizonyos, neki fölmutatott oklevelet, Nagyszombat város bordézsmáját, melyért a város tizennyolcz nehéz márkát (márkáját tíz pénzzel számítván), nem különben Roswnthal (Rózsavölgy, Rosindol) falu dézsmáját, melyért Nagyszombat város plébánosa tizennégy arany forintot s egy bundát (pellicium) tartozott adni, azonképen a barsmegyei Kolon és Zsira falvak tizedét, mely jog szerint az esztergomi káptalanhoz tartozott, de érseki elődei jogtalanúl élvezték, apostoli követi jogánál fogva egyszerűen átengedi, meghagyván ugyane napon a nagyszombati plébánosnak, bírónak és községnek, hogy a dézsmáért járó összegeket a káptalannak rendesen megfizessék.292
Demeter pecsétje.
Ekkor azután készségesen lerótta Demeter tartozásai egy részét a római kamarának,293 és elkészítette pecsétjeit, melyek közül hármat ismerünk: két nagy és egy követségi pecsétjét. A nagy pecsétek egészen egyformák, csak hosszaságuk és szélességök különbözik valamelyest egymástól. E vörös viaszba nyomott pecsétek gazdagon díszített góth-stílű oltártáblát ábrázolnak, melyek körírata: S * DEMETRII * TT. * SCORVM * QVATVOR * CORONATOR *, PRESBRI * CARDINAL * (Sigillum Demetrii tituli Sanctorum quatuor coronatorum presbiteri cardinalis.) - Az oltártábla széltében is, hosszában is három részre osztható. A középső rész felső fülkéjében a boldogságos Szűz térden állva imád. A közbűlső legnagyobb fülkében üstalaku edény látható, (keresztkút, mely alkalmas volt az időben még divatos bemártással való keresztelésre), ebben egy férfi gloriolával, összetett kezekkel térdel. Ez alak mezítelen teste kimagaslik az edényből. Tőle balra egy szent (mert feje szintén gloriával van körítve) püspök áll teljes ornátusban s egy négyágu líliomos koronát tart, s csaknem ráteszi a mezítelen szentnek fejére. E jelenet valószínűleg szent István király keresztelését ábrázolja, mely esetben a mellette álló püspök Szent Béla, az esztergomi főegyház védőszentje. E főábrától jobbra Szent Péter áll a kulcsokkal, Szent Pál a karddal, vértanúsága jelvényével. A pecsét alsó csűcsében Demeter bíboros térdel, bíbornoki díszben, kalappal a fején és imára összetett kezekkel. Jobbról, balról czímere: egy-egy jobbra fordult, térdelő, kiterjesztett szárnyú angyal, ki kezében valamit tart. - Hogy mit tartanak az angyalok, azt világosabban megfejti a pecsét, melyet Demeter bíboros apostoli követsége tisztében használt. A szintén vörös viaszba nyomott köralakú pecsétnek átmérője négy czentiméter. A köríraton belűl fekvő három czentiméter átmérőjű körben, a pecsétmezőn egy kárpitozott falú, három szögletű czímeres pajzs látható. Benne jobb lábával térdelő, kiterjesztett szárnyú angyal, ki mindkét kezével a bíbornoki kalapot mintegy fölajánlólag tartja; a kalap két bojtja egyenesen lelóg. A pecsét körírata: S. * DEMETRII * CARDINALIS * LEGATI * IN * HVNGARIA. Azaz: Sigillum Demetrii Cardinalis Legati in Hungaria. - Emez angyal és a nagy pecséteken előforduló angyalok között az a külömbség, hogy míg ez balra néz, amazok jobbra fordított arczczal vannak ábrázolva. Nyilván ez a pecsét mutatja Demeter bíboros czímerét, melyet - mind a dolog természetéből folyik, - önmaga választott magának és nem családjától öröklött.294
A czímekhez, melyeket Demeter, mint föntebb láttuk, újabban használt, hozzáadhatjuk 1379 szeptember 1-én, Diósgyőrben kelt leveléből,295 a királyi udvari főkanczellár (summus aule regie cancellarius) czímét, a mi természetesen még inkább kötelességévé tette, hogy mint az ország legfőbb méltóságainak viselője, mentűl többet tartózkodjék a királyi család körül, annál inkább, minthogy Lajos király szinte folytonosan betegeskedett és valamint ő, így a két királyné teljes bizalommal viseltettek iránta.296
298A trónutódlás kérdése.
Nagy gondot okozott Nagy Lajosnak, csakúgy mint boldogult atyjának, I. Károly királynak, a trónutódlás, a gyermekeiről való gondoskodás. Atyjának három fia volt, kik közül a Kázmér lengyel királylyal kötött szerződés értelmében Lengyelországra Lajost jelölte ki. Az uralkodás Szicziliába, a Giovannával kötött házasság következtében Andrásnak biztosítva látszott. Istvánnak pedig Magyarország maradt volna.297 Hisz ez szépen volt kieszelve, de a rideg valóság egészen másként rendelkezett. Andrást gyilkosság által fosztották meg örökétől, István ifjan halt meg, Lengyelország pedig akkor jutott Lajosra, midőn súlyos betegsége miatt Magyarország kormányzása is terhére vált. Jó, hogy anyja, a lengyel király leánya szívesen magára öltötte a lengyel királyi díszt.
Nagy Lajost fiúval nem áldotta meg a Gondviselés, három leányával is későn ajándékozta meg felesége, ifjabb Erzsébet királyné: Katalin 1370 július elején, Mária hozzávetőleg 1371-ben, Hedvig 1373 végén született.298
Részben okiratokkal bizonyíthatjuk be, részint történeti tényekből derül ki kétségtelenül, miképen kívánt Nagy Lajos leányairól gondoskodni. Az elsőszülött Katalinnak és jegyesének, Lajos franczia királyfinak Szicziliát óhajtotta megszerezni az esetre, ha Giovanna királynő örökösök nélkül hal meg. Katalin azonban hamarabb végezte rövid, alig hat éves élete pályáját. Ekkor Nagy Lajos Tarantói Fülöpöt, a nápolyi Anjouház akkor legidősb tagját és Erzsébet, néhai István herczeg árvájának férjét jelölte ki nápolyi jogai örökösének (1370); de ezek sem érték meg a nápolyi trón üresedését, minek következtében Durazzói Károly herczegre, dalmát és horvát bánra került a sor, kinek trónutódlásában Giovanna királynő is megnyugodott. Ezzel Nagy Lajos nápolyi összes jogairól letett. VI. Orbán pápa kérését sem teljesítette, ki mint hűbér-úr, Nápolyt neki fölajánlá, hanem Durazzói Károlyt haddal és pénzzel segítette Nápoly elfoglalásában.
Második leánya, Mária jegyeséül, mint már érintők, Zsigmondot, IV. Károly császár ifjabbik fiát szemelte ki. Mily tekintetek irányították Nagy Lajos királyt, özvegy anyját, azonképen IV. Károly császárt, szándékukban, nem nehéz eltalálni. A csehek azt hitték, hogy ez úton Lengyelország egykor újra egyesülhet Csehországgal; Erzsébet arra gondolt, hogy Zsigmond Sziléziát, vagy Brandenburgot, mint várható örökét, bekebelezi Lengyelországba, Nagy Lajos pedig azt remélte, hogy a tettrevágyó, ügyes ifjú megfékezi majd a sok rakonczátlanságot, melyek özvegy Erzsébet királyné kormánya alatt Lengyelországot, dudvaként fölverték. Ez okoskodásunk hozzávetés ugyan, tény azonban, hogy a lengyel főurak Nagy Lajos király óhajtásához képest nemcsak Mária öröklési jogát ismerték el, hanem Zólyomban, 1382 június 25-én készséggel meghódoltak a tizennégy éves Zsigmondnak, mint Mária jegyesének, ki egyúttal Annának, Bogiszló, pomerániai herczeg leányának és IV. Károly császár negyedik feleségének fia, következőleg Kázmér lengyel király másod-unokája volt. - Nagy Lajos legott el is küldötte őt a gnieznói érsek, Subini Sendivoj, Domarat, Nagy-Lengyelország főkapitánya s egyéb főurak társaságában Lengyelországba, hogy ott a rabló urakat megfékezze és váraikat elfoglalja. El is foglalta már Bartos úr több váradját és épen főerőssége, Odalanov váracs körül táborozott, midőn Nagy Lajos halála híre egészen más fordulatot adott a dolgok eddigi menetének, minthogy alig temették el Nagy Lajos királyt Székesfehérvár kápolnájában, melyet ő maga építtetett Katalin leánya elhunyta alkalmából, 1382 szeptember 16-án, midőn a következő napon Magyarország főpapjai, országnagyjai, főnemesei és nemesei összessége megválasztották a tizenegy éves Máriát királyuknak és Demeter bíboros-érsekkel megkoronáztatták.
A lengyelek azonban határozottan ellenséges állást foglaltak el ez eseménynyel szemben. Mikor meghódoltak Máriának és Zsigmondnak, ezt ama föltevésben tették, hogy kizárólag Lengyelország leendő uralkodóinak hódolnak meg; midőn tehát Zsigmond uj hódolatot követelt tőlök, ezt csupán 299azzal a föltétellel ajánlották meg neki, ha kötelezi magát, hogy leendő feleségével együtt állandóan Lengyelországban fog lakni, mert nem akarják, hogy Lengyelországot megint Magyarországból kormányozzák. Zsigmond e föltételt nem fogadhatta el, mire a lengyelek űléseztek és korrekten azt határozták, hogy az 1374. évi szeptember 17-én kötött kassai egyezség értelmében az engedelmességet és hűséget megtartják Nagy Lajos király leányai közül annak, kit atyja örököseként királyúl hozzájok küldenek, hogy közöttük maradjon. A lengyelek e határozatát Nagy Lajos özvegye, Erzsébet, Magyar- és Lengyelország királynéja köszönettel fogadta és arra kérte őket, hogy híven ragaszkodjanak hozzá és leányaihoz, s kívülök senkinek másnak (tehát Zsigmondnak sem!) meg ne hódoljanak. E választ a lengyelek örömmel értették, Zsigmond pedig szomorúan tért vissza övéihez. Nemsokára új követség érkezett Magyarországból, mely kijelenté, hogy az anyakirályné, élve a kassai egyesség adta jogával, leányai közül a fiatalabbikat, Hedviget fogja elküldeni a lengyel trón elfoglalására. Szívesen küldené Máriát, de ez már magyar királynő, a miért föloldja mindazokat, kik Máriának és Zsigmondnak meghódoltak, hűségesküjök alól.
Hedvig, Nagy Lajos király tervezése szerint Magyarország örököse, el volt jegyezve az utóbb Sempachnál elesett Lipót osztrák herczeg elsőszülött fiának, Vilmosnak. Mi volt különösebb indító oka e frigynek? megjelölni nem tudjuk; az okíratok a szülők között kifejlett őszinte barátságot említik és Magyarországnak Ausztriával való szomszédságát, mely e két országot egymás segítségére utalja. Ez okokban megnyughatunk. Az alkudozások már 1374-ben (tehát Vilmos negyedik, Hedvig egyéves korában) vették kezdetöket és augusztus 18-ig annyira haladtak, hogy Lipót megígérte, miszerint Hedvignek Vilmost férjül adja, kellő nászajándékról (300.000 aranyforint) gondoskodik, és kéri Nagy Lajos királyt, ha meghalna a házasság tényleges megkötése előtt, vegye védelmébe fiát, viszont ő is minden védelmet megígért Hedvignek, ha netán atyja halála után valaki őt jogaiban csorbítani merészelné. Hasonértelmű okíratot állított ki 1375 márczius 4-én Nagy Lajos király is, Demeter érsek pedig a csipetnyi párt a hainburgi plebániatemplomban megáldotta, mire azok egy ágyban aludtak, az elhálást mintegy jelképezvén. Nagyobb biztonság okáért ezt a házassági szerződést 1380-ban a király, anyja, felesége, négy herczeg, az ország legfőbb méltóságai, első sorban Demeter bíboros, - 1381-ben az ország nagyobb városai megerősítették; mindazáltal a házasságból nem lett semmi.
Erzsébet, a magyar anyakirályné, megígérte a lengyeleknek, hogy 1383 húsvétján elküldi Hedviget Krakkóba, hogy megkoronázzák; de aztán vissza kell küldeniök, minthogy a gyermeknek három évig még szüksége van anyai nevelésre. A lengyelek ezt megígérték, de akkor más nehézségek támadtak. Találkoztak ugyanis a lengyelek között, kik a Piasztok királyi nemzetségéből származott Ziemovitot, Masovia herczeget akarták lengyel királynak, s e szándékokat úgy akarták megegyeztetni a kassai kötéssel, hogy Ziemovit feleségül vegye Hedviget. Sieradzban 1383 június 13-án ki is kiáltották Ziemovitot lengyel királynak. Így elhaladt Hedvig elküldése egyik határnapról a másikra, a Lengyelországban folyton tartó békétlenségek miatt, melyeknek hogy véget vessen, Erzsébet anyakirálynő Zsigmondot, kit az időben brandenburgi markolábnak és Magyarország gyámjának czímeztek, nemkülönben Demeter biboros-érseket és szentszéki követet 1200 magyar vitézzel, kikhez a kis-lengyelek is csatlakoztak, Lengyelországba küldötte. Az egyesült magyar-lengyel had Ziemovitot és pártját teljesen leverte, és csak Opuli Ulászló herczeg, egykor magyar nádor, ez idő szerint legtekintélyesebb lengyel főúr közbenjárásának sikerült fegyverszünetet kieszközölnie.
Demeter bíboros, ki az arczképen látható sebhely után ítélve, ifjabb korában érthetett a hadi mesterséghez is, lengyel útjában, mint a szentszéknek magyar- és lengyelországi követe, csak főpapi kegyeit éreztette, kivált a krakkóiakkal.299
300Midőn végre a rendet Lengyelországban annyira helyreállították, hogy Hedvig biztonságáról gondoskodva volt, özvegy Erzsébet királyné a lengyel urak sok könyörgésére és utánjárására, ellátván Hedviget aranynyal, ezüsttel, drága edényekkel, ruhaneműekkel, ékszerekkel, szőnyegekkel s egyéb szemkápráztotó fejedelmi kelengyével, Demeter biborosra és János csanádi püspökre bízta, kik sok más főúr kiséretében elhozták a tizenegy éves, de már gyönyörűen kifejlett leányzót Krakkóba, hol Lengyelország főpapjai, főurai, nemesei és polgárai annál hangosabb lelkesedéssel üdvözölték, mentűl nagyobb vágyakozással várták. Nem is halasztottak sok időt, hanem 1384 október 15-ére János családi, János wladislavi és Dobrogost poznaui püspökök, számos lengyel és magyar főúr jelenlétében királynak (in regem) koronázták.300
Ekközben Magyarországon az országos ügyek mindinkább kavarodtak.
Zsigmond igen ügyes és szeretetreméltó gavallér, 1384 februárius 14-én töltötte be tizenhatodik életévét; de korához mérten kissé csélcsap, pazarló és (a mit Budán legnagyobb hibájának tartottak,) uralomra vágyó volt. Főleg e miatt özvegy Erzsébet királyné mindenképen szabadúlni óhajtott tőle és más férjet keresett leánya, Mária királynő számára. A franczia királyi családnál puhatolóztak és egyelőre sikeresen, minthogy VI. Károly franczia király 1384 márczius 7-én kinevezte Garai Miklós nádort nagy tanácsa tagjának, e méltóság minden jogával és jövedelmével. Zsigmond úrfit pedig kinézték, ha ugyan nem kiűzték a budai királyi udvarból. Ez bizony öreg hiba volt, mely elkeserítette Durazzói III. Károly szicziliai királyt, a magyar királyi ház legközelebbi rokonát, kinek a francziák voltak a legveszedelmesebb ellenségei; elkeserítette Venczelt, a római és cseh királyt, Zsigmond bátyját és Zsigmond unokaöcscseit: Jodok és Prokop morva markolábokat; el magát a pápát, ki Francziaországot nem számította hívei közé s ez úton Magyarországot el elveszíthette volna. E politikai baklövéseket belső politikai szabálytalanságok, érdemes hazafiak mellőzése, mások egyenes üldözése súlyosbították. Hogy az efféle tapasztalatok az érdekelt főurakat és mindeneket, kiknek a haza sorsa szívén feküdt, elkeserítették, könnyen érthető.
Demeter bíboros az elégületlenek pártjához szított. Jelzi ezt az a levél, melylyel a királynők 1385 október 26-án, tehát épen nevenapjára megtisztelték. Szeretetökről biztosítják őt és merő híresztelésnek, gonosz besúgásnak állítják, mintha őt az érseki széktől el akarnák mozdítani. Ez csakugyan mende-monda lehetett, ily merénylettől az érsekbíboros nem is tartott, hisz a pápa őt még Nagy Lajos király kértére élte fogytáig (quoad vixeris) nevezte ki az esztergomi érseki főmegye kormányzójának.301 Hogy mindazonáltal Demeter ekkor már nem állott a királynők mellett, kimutatta ugyanez év 1385 deczember 31-én, midőn Kis-Károlyt Magyarország királyának koronázta.
Ismert dolog, hogy Kis-Károlyt Budán, a királyi várban, az anyakirályné szobájában, 1396 februárius 78-én Forgách Balázs a királynők, Gara Miklós, Alsáni Bálint pécsi püspök, Böbek György, a királyné tárnokmestere, fia Böbek Imre országbíró tudtával és jelenlétében áruló módon halálosan megsebezte. E borzasztó eseménynél megdöbbentőbb az általános erkölcstelenség és romlottság, mely abban nyilatkozott, hogy ugyanazok a főurak, kik néhány hét előtt rút hálátlansággal viszonozták a sok jótéteményt, melyekkel őket Nagy Lajos király alacsony sorsukból kiemelte és a legfőbb országos méltóságokba ültette; kik csak az imént jövedelmes tisztségeket fogadtak el Károly királytól: a szörnyű katasztrófa után, mintha semmi sem történt volna, az elárult királynőket tovább szolgálták. Sajnos, ezek közé kell számítanunk Demeter érsek-bíborost is. Hisz mentséget kereshetünk számára abban, hogy a királynékat e botlása után is híven szolgálta. Midőn Zsigmond Venczel király, Jodok és Prokop markolábok segítségével a királynőket megtámadta, sietett velök Győrre, a hol - úgy látszik, - főleg az ő közrehatásával elfogadható egyességet kötöttek. Mentséget találunk talán abban is, hogy a királynők gyászos esetét, mely őket Gara vára közelében, 301utóbb Novigrádon érte, annyira szívére vette, hogy 1387 februárius 20-án fájdalmában belehalt.302
Pótolnunk kell még nehány vonást Demeter bíboros életéből, melyek főleg papi jellemére vetnek derűt.
Leszámítva azt a balfogást, hogy a pápától kiközösített Kis-Károlyt megkoronázta, Demeter buzgón kitartott VI. Orbán pápa mellett, a miért viszont ez is teljes bizalommal viseltetett iránta.303 - Előttünk fekszik a római kamara főnökének, Lajos bíborosnak nyugtája, mely szerint Demeter 1379 szeptember 22-én 440 és 21 1/2 aranyforintot fizetett; továbbá a Budán tartózkodó Tomasy János firenzei kalmár megbízó-levele, hogy Demeter "esztergomi" bíborostól a pápai kamara számlájára 2333 meg 1500 aranyforintot fölvegyen (1380 áprílis 5-én.304 - A pontos fizetőt azután megbízta a pápa, hogy a költségek födözésére, melyeket az ellenpápa (VII. Kelemen) okoz neki, Magyar- és Lengyelországból, valamint a Nagy Lajos birodalmához tartozó egyéb országokból az egyházi jövedelmek tizenkettedét beszedje.305 - Azonképen megbízta, hogy néhai Flórián krakkói püspök hagyatékát, Zaviss krakkói választott püspökkel egyetértve rendezze.306 - Ennek a Zavissnak pedig, miután krakkói püspökké megerősíté, meghagyta, hogy Esztergomba menjen, s ott Demeter bíborossal szenteltesse föl magát.307
Az egri káptalan és (Czudar) Imre püspök között némely dézsmaügyben pör támadt, mely egy darabig a szentszék előtt folyt; de a felek aztán közös megegyezéssel Demeter bíborost választották békebíróul, ki a káptalan javára ítélte meg a pör tárgyát. Az ítéletet azonban nem akarták kiadni a káptalannak, minthogy Imre püspöknek hatalmas rokonai voltak a királyi udvarban. Ezek kivitték, hogy az ítélet a káptalan elé ne kerüljön, a mi annál nagyobb baj volt, mert a per tárgyát (a dézsmát) a püspök elvégezte. A pápa tehát meghagyta Demeter bíborosnak, hogy ne törődjön bármelyik oldalról érkező ellentmondással sem, s ítéletét a káptalannak adja ki.308 Valószínűleg VI. Orbánhoz való ragaszkodásból és talán a koronázással történt botlás elsímítása végett történt, hogy a szentendrei benczésrendi szerzetesek nem engedték meg, hogy Kis-Károly templomukban eltakaríttassék, a miért teteme hosszú ideig elhantolatlan maradt.
Azt a buzgóságot, melyet Demeterünk Nagy Lajos király megbízásából az országos ügyek elintézése, s az igazság kiszolgáltatása körül föltüntetett,309 első sorban kimutatta egyháza kormányzásában, jogai védelmében s a hitélet föllendítésében.
Az 1382-i zsinat.
Zsinatainak többszörös nyoma van. Ezek közül kiemelendő az 1382-ben tartott, az összes hitéletet felölelő tartományi zsinata, melynek korjellemző, érdekes határozatait alább ismertetjük. - E zsinat alkalmából összekülönbözött Alsáni Bálint pécsi püspökkel. Demeter ugyanis e zsinatra meghítta mindazokat a pécsi főpapokat, kik az esztergomi érsekség joghatósága alá is tartoztak, Bálint püspök pedig valamely pápai privilegium ürügye alatt a megjelenést megtiltotta. Demeter, hogy jogát védje, VI. Orbán pápához folyamodott, előadván, hogy a magyar püspökségnek alapításától kezdve az esztergomi érseknek az ország valamennyi székes-, társas- és szerzetes egyházaiban úgy dioecesanus, mint metropolitai hatósága van, melyet mindeddig háboríttatlanul gyakorolt, a miért Bálint püspök ellenkezésével szemben jogorvoslásért folyamodott. VI. Orbán pápa 1382 június 8-án kelt leíratában megbízta a bácsi prépostot: írja meg a jogszokást. Mit felelt a bácsi prépost, mit határozott a pápa: nem tudjuk, de ez eset bizonyítja, hogy Demeter érsek bíboros egyháza jogi védelmében nagy éberséget 302tanúsított.310 Tanúságot szolgáltat erre a viszály is, mely Demeter, akkor még zágrábi püspök, káptalana és a geréczi (zágrábi) polgárság között 1377-ben kezdődött és 1384-ben ideiglenes véget ért.311 Miként járt el hasonló helyzetben, mutatja a következő eset: Az esztergomi káptalan panaszt emelt Demeter bíborosnál, mint szentszéki követnél, hogy János keresztes, a buda-hévizi szent Háromság egyházának mestere Csifár és Merlek (ma: Mellek) falvak dézsmáját, melynek az esztergomi káptalan emberemlékezetet meghaladó időtől fogva, még Vilmos bíboros (VI. Kelemen pápa kisöcscse) korában is, birtokában vala, - két év előtt hatalmasúl elfoglalta és bitorolta. Demeter bíboros tehát elküldötte Jánoshoz, a keresztesek mesteréhez az esztergomi Szent Miklós egyháza plébánosát, hogy intse őt, mondjon le jó szerén a bitorolt dézsmáról, tegyen eleget eddigi kártevéseért, ha pedig ezt tenni vonakodnék, szabjon neki háromszor négy, összesen tizenkét napot határidőül, melynek elteltével vagy személyesen ő maga, vagy ügyvédje Esztergomban, a metropolitai törvényszék előtt megjelenjék, hogy az érsek-biboros ítéletet mondhasson reá. - A plebános, minthogy a keresztes jó szerén engedni nem akart, megidézte őt a bíboros és szentszéki követ, illetve ügyhallgatója elé, ki a káptalannak adott igazat.312 Hasonlóképen értesülünk a budai káptalan leveléből a határ-kiigazítási perről, melyet Demeter bíboros Szátoki Beke fia Mihály ellen a vadkert-szátoki határ kiigazítása ügyében Garai Miklós nádor előtt indított, melyet a nádor el is rendelt, kiküldvén jegyzőjét, Tilaji János mestert, míg a bíboros megbizottja János küküllei főesperes, a történetíró és Kátai János valának.313 - A határ miatt nagy villongás támadt a komáromvári és a nándori (ma Lándor) érseki jobbágyok között. Demeter érsek-biboros szorgalmazására Mária királyné a határ helyes megállapítása végett kirendelte a budai prépostot, Kazai Kakas fia Lászlót és a nádori ítélőmestert, kik az ügyet a budai káptalan bizonysága mellett elintézték.314 - De nem csak a maga igazát szorgalmazta Demeter, hanem átírt a brassói összes hatóságokhoz is, mely levelében helyteleníté, hogy a brassói templomnak hagyott legátumokat, adományokat a plébános mellőzésével a világi gondnok kezeli; noha a világiaknak az egyházi vagyon fölött rendelkezniök nem adatott meg a hatalom.315 - Ugyanez alkalommal megerősíté, mint a szentszék követe, Nagy Lajos királynak 1361, illetve 1364-ben kiadott privilegiumát a bárczasági papok dézsmanegyede ügyében.316
Viszont, hogy elődei, vagy ő maga tévedésből, vagy önkényből némi igaztalanságot követtek el, azt nem átallja beismerni és jóváhagyni. Igy a kéméndi, garami malom felét, mely a szentgyörgymezei prépostot megillette, hallgatván mások téves informácziójára, elfoglalta volt; miután az informáczió helytelenségéről meggyőződött, legott elrendelé a félmalom visszaadását és a prépost kára megtérítését.317 - Azonképen egy kuriális telket és némely szőlőket Miriszlóban, melyeket erdélyi püspök korában tizedszedőjétől elfoglalt, később az erdélyi káptalannak visszaadott.318 - Mária királyné tehát méltán írhatta Budán, 1384. április 1-én kelt levelében Demeter esztergomi érsek-bíborosról és udvari kanczellárjáról, hogy mint erdélyi püspök, egyházmegyéjét a köztudás szerint dícséretesen kormányozta.319
Búcsúlevelek.
És valóban, Demeter lelkében mély vallásos érzet, istenfélelem honolt. Kisúgárzik ez minden, főleg búcsúosztó leveléből. Egyik legszebb e nemben a veszprémvölgyi cziszterczita apáczák temploma részére átadott búcsúlevelek, melyben "a dicsőséges, kellemes bővelkedő, gyönyörűséggel teljes, minden erények 303virágával ékeskedő szent szűzet magasztalja, ki megőrízvén a szűzesség szirmát, a hervadhatatlan virágot, az üdvözítő Jézus Krisztust adta e világnak."320 Ez apáczákat régtől fogva kegyelte, minthogy már 1381 június 7-én átírta és megerősítette, Ruzsint, a nevezett szűzek apátnője kérésére, Ladomér esztergomi érsek 1297 június 5-én kelt oklevelét.321
Búcsús levelei közül kiemelem még azokat, melyeket Székely-, (jelenleg: Maros-) Vásárhelyt adott, a hol 1384 őszén - úgy vélem, - azért tartózkodott, hogy fegyveres népét toborozza össze, melylyel Hedvig királynőt Krakkóba kísérte; és visszajövet a következő télen, hogy Erdélyt Mária királynő hűségében megtartsa. Szeptember 17-én a szebeni Úrteste és vére társulatnak, deczember 17-én ugyancsak, 1385 április 21-én azoknak, kik a brassói Mária-templom építéséhez segítséggel járultak.322
Hogy önmaga is az Úr legszentebb teste iránti imádatát kifejezze és főszékesegyházát, "mely az összes magyarországi egyházak között a kath. hit főerőssége, feje és tanítónője", különös módon kitüntesse, s az istentisztelet fényét öregbítse, a Sz. Béla tiszteletére szentelt főtemplom déli oldalára fényes kápolnát építtetett és javadalmazott a bajmóczi kerület dézsmanegyedével (a tized 25%-ával), továbbá a nagy-nógrádi, a marczali, búsai, (Bussa) alsóendrefalvi, vásáros-terennei, moharai, kálnai, keszei, drái (Drás), szakali, szabonyai, (Szklabonya) gáli, dalai, kazári, kis- és nagy-csitári, tarnóczi, kürti, zobori, lóczi, nováki, zsélyi, csesztvei, szügyi negyeddel, melyeket az esztergomi érsekek, mint személyi javadalmakat tetszésük szerint szoktak adományozni; azonképen a kis-nógrádi, jenei búza- és bordézsma negyedével a kápolnaigazgató asztalának kenyérre és italra, végre budai házai már említett jövedelmével. - A kápolna igazgatója kötelességévé tette, hogy minden vasárnap a Szent-Háromság, csütörtökön az Úrteste, szombaton a bold. Szűz tiszteletére nagy-misét énekeljen, Sz. Mihály és Demeter ünnepeit az egész nyolczadon át megülje, s egyébként az egész éven át misézzen, a miért szakadatlan jelenlétre (residentiára) kötelezte. A kápolna igazgatójának az egyszerű kanonokok közül való megválasztásával az esztergomi káptalant bízta meg, kit az érsek, vagy helytartója megerősítsen. - Mint szentszéki követ, bőséges búcsukkal látta el a kápolnában tartott istentisztelet részeseit. Megemlítendőnek tartom, hogy a búcsus napok között a lengyel Sz. Szaniszló vértanú ünnepe is előfordul.323 Sajnos, e kápolnának csak alapköve maradt reánk, míg a brassói plébánia-templom mind e napig egyik dísze a XIV. század csúcsíves építészetének.
Egyházi intézkedések.
Demeter érsek főpásztori egyéb intézkedései közül megemlítendők, hogy a pozsonyi polgároknak megengedte az elpusztúlt széplaki templom helyreállítását.324 Továbbá, hogy a váradi püspököt és helyettesét megkérte és meghatalmazta, hogy a szebeni egyházi kerületben, mely közvetetlen az esztergomi érsekség alá tartozott, püspöki teendőket végezzen.325 Azonképen, hogy a sasadi (Buda mellett) plébániát István budai polgár fiának, Péter úrnak saját specziális káplánjának adományozta.326 Valaminthogy megerősítette Miklós affrikai (ma németül: Freck, magyarul: Felek) plébánosnak a szebeni káptalan dékánjául való megválasztását.327
Reánk maradt még egy érdekes, Budán, 1386 februárius 20-án kelt, s az udinei városi hatósághoz intézett levele, melyben arra inti Udine városa tanácsát, hogy Carrara Ferencznek, padovai fejedelemnek bizalmas emberét, nemes Rabaadi Mihály urat, kit elfogtak volt és fogságban tartanak, szabadon bocsássák. Ez a Rabatta valamely ütközetben esett foglyul és valószínűleg a Carrara kérésére közbenjártak megszabadítása végett Demeter biboroson kívül özvegy Erzsébet királyné és Alsáni Bálint pécsi püspök.328 Valamint VI. Orbán pápa bullája, 304melyben Dömötör bíboros kérelmére elrendeli, hogy a váczi és nyitrai püspökök és a szentmártoni apát az esztergomi egyház, elsősorban az érsekség javait, melyeket némely egyházi és világi főurak elfoglalának, visszaszerezzék és ne engedjék, hogy a bíborost ellenségei zaklassák.329 - Azonképen Nagy Lajos király rendelete, melylyel az esztergomi káptalan jobbágyait fölmenti attól, hogy eleséggel adózzanak a nádori gyűlésekhez.330
Káptalani birtokok a XIV. században.
Alkalmasnak találjuk e helyt előszámlálni mindazokat a birtokokat, melyeket az esztergomi káptalan a XIV. század végén magáénak vallott. Ezek voltak: Esztergom városában a Szent-Anna területe; Pilis vármegyében Kesztölcz és a nyíri puszta, mely Kesztölczczel, Doroggal és Esztergom városával volt határos; Esztergom vármegyében: Dorog, Epöl, Nyék, Ebed a hozzátartozó szigettel, Kis-Tata, Nána, Gyarmat, Nagy- és Kis-Patak, Szalason és Zongor pusztákkal; Barsban: Damásd; Hontban: Szebelléb, Németi, Nebeten puszta és a németi vám, azonképen Gyerk, Keszi, Páld, Kis-Bozók, Tót-Lőrinczháza, másként Tót-Miklósteleke és Ság; Somogyban: Bere; Komáromban: az agyagosi halastó; végre az esztergomi vám és a kakati (párkányi) révkomp jövedelme.331
KÜKÜLLEI JÁNOS.
Az esztergomi káptalan a XIV. században számos jeles taggal ékeskedett, kik innét kikerűlve, mint egyházkormányzó papi fejedelmek és országos ügyeket intéző politikai tényezők, kitűnő szolgálatot végeztek az egyháznak és hazának egyaránt.
Nem volt ily szerencséje Küküllei Jánosnak, mint kanonoktársai hítták; ő se püspökséget, sem előkelő országos hivatalt nem viselt, jóllehet a képesség nem hiányzott benne, hisz az esztergomi érseki és erdélyi püspök megyét, mint főpapi helytartó a lelkiekben s anyagiakban ismételve, évek során át kormányozta. Bírta ezen fölül urának, Nagy Lajos királynak bizalmát mindvégig; s mint tanult, teljesen megbízható és buzgó pap, kanonoktársai becsűlését.
Már kitűnő jelleme arra késztetne, hogy hallgatagon ne mellőzzük őt, ki Esztergom városának hosszú ideig lakosa volt. De a mi kiváló jogot ad neki ez aránylag csekély térre, melyet neki szentelhetünk, az a körülmény, hogy Küküllei János korának egyik kiváló írója, ki örök hálára kötelezte a magyar irodalmat azzal, hogy megírta Nagy Lajos életrajzát, mely műve középkori krónikáink között az első helyet foglalja el mind hitelességére, mind szerkezetére nézve.
Küküllei János atyja Apród Miklósnak nevezte magát, úgy tetszik azért, mert I. Károly király udvarában mint apród, aulae regiae iuvenis szolgált. Mint ilyen, részt vett a rozgonyi csatában (1312 június 15.) és Sárosvár visszafoglalásában, a miért a sárosmegyei Tót-Sólymos nevű birtokot kapta Károly királytól jutalmúl, mely birtokától azután Tót-Sólymosi Apród Miklósnak hítták.332 E birtokát azonban nemsokára elvesztette merő gondatlanságból, minthogy elmulasztotta a királyi adományos levelet, miután I. Károly király első pecsétje elveszett s az alatta kiadott levelek erejöket vesztették, a második, utóbb harmadik pecséttel megerősíttetni.
Közben Apród Miklósnak János nevű fia bekerült a királyi nagy kanczelláriába íródeáknak (literatus), a hol jó hasznát vették az ügyes, szolgálatkész és szorgalmas legénynek, elannyira, hogy a király szeme is megakadt rajta. Ez bátorította őt, hogy midőn Nagy Lajos 1349 október 21-én Gyulafehérvárt tartózkodék, esennen járult eléje, és előadta keservét, a miért elkobozták atyjától, családjától a jól megérdemelt Tót-Sólymost, melyet alázatosan visszakért. A jelenlevő főurak és vitézek szószólói lettek, mire Nagy Lajos király visszaadatni rendelte neki, atyjának és testvéreinek új adomány czímén Tót-Sólymost.
Ettől fogva a Nagy Lajos király kegyelmét haláláig el nem vesztette. Előttünk fekszik a nagy királynak VI. Kelemen pápához intézett folyamodványa, melyben esedezik, hogy cselédjének (servitor), János, aradi olvasó-kanonoknak 305az egri káptalanban a Domokos fia János halálával megürült javadalmas kanoniát és lektoratust megadni méltóztassék, jóllehet a nevezett János már a zágrábi, aradi és székesfehérvári egyházak javadalmas kanonokja s e mellett az aradi egyház olvasója (lector) is. A pápa Villa-Novában, 1352 május 25-én kelt levelében készséggel teljesítette a király óhajtását.333
De az egri olvasó-kanonokságot, melynek tartama alatt atyjával és testvéreivel együtt arról intézkedett, hogy erdejökben, a Volga földén falut telepítsenek, nem sokáig tartotta meg, minthogy András erdélyi püspök kinevezte őt küküllei főesperesnek. Megértjük ezt VI. Incze pápának Avignonban, 1355 június 14-én kelt leveléből, melyben Nagy Lajos király kérését teljesíti. A magyar király részéről ugyanis azt jelenték, hogy Simon fia János halálával régebben megüresedvén a küküllei főesperesség, András erdélyi püspök ezt főpásztori jogánál fogva Miklós fia Jánosra, mint a mi Jánosunkra, akkor egri olvasó kanonokra ruházta, minek következtében János az egri lektorságról le is mondott. Jóllehet semminemű baja se volt az új hivatala elnyerésében és békésen, senki ellenkezésével sem ült a mondott főesperességbe; utóbb mégis, mert azt hallotta, hogy püspöke akkor, midőn őt kinevezé, méltóságától föl volt függesztve és ki volt közösítve, kétsége támadt tehát az iránt, ha vajon e kineveztetése miatt, vagy talán azért, mert a pápa a főesperesség adományozását fönntartotta magának s talán már másnak is adományozta, nem támadható-e meg? - Alázatosan esedezik tehát Nagy Lajos a pápának, ha az erdélyi püspök nem volt fölfüggesztve és ha semminemű fönntartás nem állott a küküllei főesperességre, hagyja annak adományozását helyben; vagy pedig, ha szükséges volna, új kegyelemképen adja a nevezett főesperességet kedves cselédjének, János volt egri olvasó-kanonoknak, nem tekintvén arra, hogy a nevezett az erdélyi, egri és zágrábi egyházakban, nemkülönben a székesfehérvári társas-káptalanban javadalmas kanoniákat élvez. - A pápa ismét készséggel teljesítette a magyar király kérését.334
Kedves cselédjének pedig azért nevezte János urat a király, minthogy titkos jegyzője volt (suorum secretorum notarius), valaminthogy ugyanez időben (1335 július 6.) az esztergomi káptalan őt Vásári Miklós érsek jegyzőjének is nevezte,335 a mi körülbelül egy és ugyanaz, minthogy az érsek kanczellár és a királyi nagy iroda feje levén, az ott működő jegyzőket tágabb értelemben az ő jegyzőinek is nevezhette. De lehet az is, hogy Küküllei János a királyi jegyzőség mellett, az érsek jegyzője és talán már ekkor esztergomi kanonok volt, a miről azonban csak később nyerünk biztos tudomást.
Egyébiránt az esztergomi kanonia ez időtájt nem volt valami nagyon kívánatos, hiszen a helyben széket nem tartó kanonok évi jövedelme három márkánál nem volt több,336 a mi mai pénzünkben 126 korona, sőt ennyi sincs egészen, mert nem ezüstben mérték, hanem denárokban fizették a márkát. Elfelednünk azonban nem szabad, hogy a pénznek az időben tízszer akkora értéke volt, és hogy egy ekealja földnek, mintegy 150 magyar holdnak az ára rendesen három márka volt.
Kétséget nem szenved, hogy János küküllei főesperes, (mely hivatalát élete fogytáig viselte), Vásári Miklós, főleg Keszei Miklós érsekek kedves embere vala, ez utóbbinak pedig úgy a lelki, mint világi ügyekben helytartója (vicarius in spiritualibus et temporalibus) volt.337 Hogy Keszei Miklós utódja, Telegdi Tamás érsek alatt is folytatta előbb viselt vicariusi hivatalát, kétségtelen.338
306De kétségtelen az is, hogy Gyulafehérvárt, 1371 július 6-án kelt ítéletében magát Demeter erdélyi püspök helytartójának czímezi;339 valaminthogy, miután 1376 januárius 23-án ugyancsak Demetert a zágrábi püspöki székbe áthelyezték, az erdélyi székeskáptalan János küküllei főesperest választotta meg a püspökség általános helytartójának.340
E tisztsége azonban sokáig nem tartott, minthogy Demeter utódja Gőböl (Gobelinus) 1376 május 5-én erdélyi püspöknek kineveztetvén, a káptalani általános helynökség magától megszünt. Visszatért tehát Visegrádra, hol, mint a király "kedves, hű és benső káplánját" annál szívesebben láthatták, minthogy krónikájának egy része ekkor már kézen forgott. Ennek jelét adta Nagy Lajos király, midőn tekintetbe véve Tót-Sólymosi Apród Miklós fia János, küküllei főesperes és királyi káplány úgy a királyi irodában, mint egyéb ügyekben végzett hű szolgálatait, melyeket éber gonddal és fáradhatatlan serénységgel teljesített, e két szepesmegyei birtokot, Rikolffalvát és Mátéfalvát adományozta neki.341
Viszont ő is, Balázs öcscsével egyetemben, a szepesi káptalan előtt Paga nevű zemlénmegyei birtokát, az összes, e birtokra vonatkozó okíratokkal együtt, rokoni szeretetből a Czudar családnak, név szerint: Imre, egri püspöknek, György, szepesi ispánnak és várnagynak, János, fehérvári prépostnak, Péter horvát bánnak, István mester és Mihály fiainak adományozta.342
Demeter zágrábi püspök 1379 elején az esztergomi érseki székre előmozdíttatván, régi barátját, a küküllei főesperest ismét magához vette és megtette a lelkiekben érseki helytartójának. Átköltözött tehát Esztergomba, hol a káptalan a hévíz közelében fekvő kúriáját, melyet a rajta levő házakkal és Szent Erzsébet-kápolnával együtt, Garázda Miklós aradi préposttól és esztergomi kanonoktól öröklött, élte fogytáig, illetve a meddig Esztergomban tart rezidencziát, "a tiszteletes férfiúnak, János úrnak, küküllei főesperesnek, (érseki) helytartóinak és kanonok társának" lakásul adta át 1380 május 10-én.343
Mint esztergomi vikárius, tagja volt a Visegrádon, 1380 október 30-án tartott nádori törvényszéknek, mely Dömötör esztergomi bíborost fölmentette a Telegdieknek tartozó 400 márka fizetése alól.344 - 1383-ban még előkerül, mint az érsek helytartója,345 de azután már nem igen hallunk felőle. Úgy tetszik, teljes visszavonultságban, de még sokáig élt könyveinek. Pontosan meghatározni nem tudjuk, hogy meddig. Hogy az 1397. évi május 24-én, az esztergomi káptalanban tartott kánoni szemlét (visitatiót) már meg nem érte, kétségtelen, minthogy ez alkalommal a visitatornak arra a kérdésére: nincs-e az esztergomi káptalan előtt végrendelet, melyet végre nem hajtottak? előállott Gergely kántor, jelentvén, hogy néhai Küküllei János végső rendeletét, melyet sajátkezűleg írt és melylyel különféle jó könyveket és egyebeket hagyott az esztergomi egyháznak, s másoknak is, nem hajtotta végre.346 Miből nem helytelenűl következtetjük, hogy nem sokkal előbb húnyt el.
Nagy Lajos életrajza Kükülleitől.
Jeles művét, Nagy Lajos király életrajzát, nem egyszerre írta meg. Az első részt a nápolyi hadjárattal fejezi be s úgy látszik, többet írni nem is akart, a 307miért e helyt bocsánatot kért, hogy az eseményeket nem egészen kortanilag pontosan beszélte el, minthogy nem mindent irt saját tapasztalásából. A többit, a mi még megírandó lenne, azokra hagyja, kik Lajos király viselt dolgairól többet tudnak, mint ő. Később azonban megmásította szándékát és átugorván a közbenesőket, Nagy Lajos királynak Velenczével Dalmátországért kezdett háborúja leírásával folytatta művét. Alkalmat szolgáltatott neki erre, - úgy tetszik, - Vásári Miklós érsek testvérének, Tamásnak elbeszélése, kivel Esztergomban, vagy Visegrádon könnyen összejöhetett. A miért csakis a terra fermán viselt hadjáratot, első sorban Tamás úr vitéz tetteit kapjuk e részletben, míg a Dalmátországban véghezvitt dolgokat, pedig ezek vitték dűlőre ezt a háborút, alig érinti, az 1358. évi zárai béke pontjait sem említvén meg közelebbről. A következő fejezetekben vissza-visszatér a velenczei háború előtt történtekre és betölteni igyekszik a hézagot, melyet hagyott, azután csoportosítani kezdi mondandóit, a honnan kezdve más szellem, más írásmodor vonúl a művön keresztűl. Ha előbb inkább koríró volt, innentúl memoáríró kezd lenni, ki az összeillő eseményeket emlékezetből egybeállítja, a miért kivált ez az utóbbi rész legkevésbbé kronologikus. Írta pedig munkája e részét, illetőleg nem fejezte azt be 1387 előtt, de nem is 1395 után. Önmaga jelöli meg az időszakot, midőn elbeszéli, hogy Hedvig, Nagy Lajos leánya, kit atyja halála után Lengyelország királynőjének koronázta, azután Jagelló Ulászlónak, a litván fejedelemnek, miután ez megkeresztelkedett, a lengyel urak feleségül adtak, most vele együtt uralkodik. Viszont Máriát a magyarok eljegyezték a császár fiának, Zsigmond brandenburgi markolábnak, kik most szintén uralkodnak. - Minthogy pedig Jagello 1386 februárius 15-én keresztelkedett, 18-án kelt egybe Hedviggel és márczius 4-én koronáztatott meg; minthogy továbbá Zsigmondot 1387 márczius 31-én koronázták meg, Mária királynő ugyanaz év júniusban szabadúlt ki Novigrádból: ez utóbbi időszak előtt nem fejezhette be krónikáját Küküllei János; de nem is 1395 május 17-e után, mely napon Mária királynő meghalt, a mit művében a szerző nem említ.
Az emlékezet azonban nem leghívebb tulajdonsága az embernek, minthogy a legjobb szándék mellett is többször megtéveszt. A küküllei főesperesben nem lehet kétségbevonni a szándék tisztaságát; azt is elmondhatjuk róla, hogy tudva és akarva soha se mond valótlant: mindamellett megesett rajta, azonfölül hogy nem kimerítő, Lajos király viselt dolgairól sokat elfeledett közölni, kronologiai tekintetben is sok kívánni valót hagy fönn, megesett - mondjuk, - rajta, hogy emlékező-tehetsége itt-ott, igaz ugyan, hogy nem épen fontos körülmények előadásánál, cserben hagyta, a mit egyébiránt azzal magyarázhatunk, hogy a művet ma sem ismerjük egész terjedelmében.
ESZTERGOM LELKI ÉLETE A XIV. SZÁZADBAN.
Műveltségtörténeti adatok.
Elérkezvén a XIV. század végére, érzem a kötelességet, hogy némi műveltségtörténeti adatokat összegezzek Esztergom közéletéből. Vállalkoztam és már hasonló föladatra, megírván Tarka képek czímen a XIV. századi népélet Magyarországon.347 Nem volt könnyű munka... Általában több rosszat és fonákot hallunk a népekről, mint jót; nem mintha az erkölcstelenség és képtelenség elterjedtebb volna valamely népnél; az emberben több az elfogadható, mint a visszataszító vonás: hanem mert a szörnyűt, vagy legalább a szokatlant találták alkalmasabbnak a följegyzésre azok, kik a történteket az utókorra hagyni kívánták. Hogy a nap szépen sütött, termékeny eső üdítette a növényzetet, jó aratás, bő szüret jutalmazta a gazda fáradságát, ritkábban találjuk följegyezve a krónikákban, mint ha fagy, sáskák, szárazság pusztította a termést, vagy napfogyatkozás rémítette az embereket.
Mi magyarok némi előnyben vagyunk más nemzetek fölött, a mennyiben királyaink adományos-levelei, melyekkel híveiket megjutalmazták, elősorolják azok érdemeit. E becses kövekből épült nagyrészben hazai történetünk. Azonban műveltségi adatokat okleveleink vajmi ritkán szolgáltatnak. Krónikásaink még kevésbbé. Törvénykönyveink volnának hivatva a nemzet belső életére derűt 308vetni. De írott törvényeink vajmi gyérek; mint mindenütt, nálunk is az élet, a szokás kútfeje a jognak, melyet, mivel minden ember ösmerni vélt, a köztudatban élt, följegyezni ritkán találta valaki érdemesnek. Több fölvilágosítással szolgálnak a pöríratok, főleg ha tanúvallomásokat is tartalmaznak, midőn a tényállás leírásából s a törvényes szokás gyakorlati alkalmazásából nemzetünk műveltségi állapotára következtethetünk. Mégis két kézzel kell olyan kútfő után nyúlnunk, milyenek a zsinati határozatok, melyek az összes népéletet fölölelhetik és a műveltség állapotának fokmérői.
Miért? Megmondja maga Demeter bíboros, kinek zsinati határozatai szerencsésen reánk maradtak, midőn azok bevezetésében a szentíráson s egyházi hagyományon kívül, a keresztény hitélet harmadik szabályaúl a különleges és részletes intézményeket és szokásokat állítja oda, mert - úgymond, - habár egészében a szentírás és egyházi hagyomány szerint kormányozhatik az egyház, a különös rendeleteket és püspöki intézkedéseket is figyelembe kell venni. Azaz minden egyháznak megvannak a maga szokásai és szabályai, melyek a nép életéből, a helyi viszonyokból a szükséghez képest keletkeztek. Midőn tehát helyesen mondjuk, hogy a zsinati határozatok az egyházjog és történet kútforrásai, nem lehet tagadni, hogy eltéréseiknél s különlegességeiknél fogva, egyszersmind a népélet jellemzői, melyek nem ritkán visszamutatnak a múltra, néha a kereszténység fölvétele előtt dívó szokásokra. És mi ez alkalommal a fősúlyt e különlegességekre fektetjük, melyek az esztergomi nép sajátságait tűntetik föl. E különleges szabályok más nemzetek és vidékek zsinati határozataiban elő nem fordúlnak, míg a közös egyházat érdeklő határozatok sokszor formailag is, sem nem eredetiek, sem nem újak. A püspökök, a mi jót és használhatót találtak a régibb zsinatok rendeleteiben, sőt külföldi zsinatok határozataiban, azt újra fölvették, vagy átvették, mint ez az esztergomi 1382. évi és a prágai egyház régibb zsinati határozatai összevetéséből kitűnik.348 Ebből azonban nem következik, hogy Esztergom Prágát, vagy Prága Esztergomot másolta. Valószínűbb, hogy valamely közös kútfőből merítettek, minthogy a tárgy elrendezése mindkét helyt elüt egymástól. Míg például a prágai zsinat a közös bevezetés után egyenesen átmegy a gyakorlati életre, addig az esztergomi a feddhetetlen életen fölül négyféle tudást követel papjaitól: hogy értsék a szentségeket kiszolgáltatni; azokat gondosan megőrizni és velök helyesen elbánni; az istenszolgálatot jól elvégezni; az egyháziakat és híveiket bölcsen igazgatni. Ezekhez képest osztja föl azután tárgyalandó anyagát.
Zsinati határozatok.
Közhelyek, miket a zsinat a papok viselkedésére előírt: hogy fegyvert ne hordozzanak, hajukat és szakálukat ne gondozzák, hanem pilist viseljenek; részegeskedéstől, káromkodástól magokat megtartóztassák; látványosságoktól, tánczvigalmaktól, lakodalmaktól, vendégeskedésektől tartózkodjanak; összeesküvésben, cselvetésben részt ne vegyenek; a gyűlölködést, vetélkedést, veszekedést és irígységet kerüljék; szemeik ne kalandozzanak, szájukat zabolán tartsák, illetlen taglejtéseket ne tegyenek, hanem szerénységüket egyszerű fölléptökben mutassák; engedjenek az idősebbekben és tiszteljék őket; tiltott dolgoktól Isten kegyelmével tisztán tartsák szívüket, nyelvüket, testüket; a szegényeknek, nyomorúltaknak, özvegyeknek és árváknak gondját viseljék; mindenekben példáúl szolgáljanak, mert kötelessége a papnak, hogy használjon mindeneknek, s ne ártson senkinek.
Ha összevetjük ez utasításokat, például, a prágai zsinat rendeleteivel, melyeket papjainak adott, nagyon is szemünkbe ötlik a külömbség és lehetetlen arra a következtetésre nem jutnunk, hogy Demeter bíborosnak jó véleménye volt a magyar papság műveltségéről. Még inkább kitünik ez a következőkből, melyekben papjainak a tudomány művelését lelkökre köti: "Illik, hogy a tudomány ékesítsen benneteket, nehogy hallanotok kelljen a próféta ítéletét: Te megvetetted a tudományt, én is megvetlek hát téged és nem fogsz papúl szolgálni nekem. A leghitványabb ember, ki nem tűnik ki tudományával, mely többet ér a méltóságnál, és a próféta szerint a papi ajkak őrizik a tudományt, szájából várják a törvényt, minthogy ő a seregek urának angyala. Az egyház szolgája, ki tudatlan a szentírásban, megtagadja Krisztust, a miért írva vagyon: 309a tudatlan semmibe se vétetik; és az Evangéliumban: Ha vak vezet világtalant, mindketten az árokba buknak. Nektek adatott, hogy ismerjétek Isten igéje titkait, másoknak csak példabeszédekben, minthogy kötelességtek számot adni a hitről, ha kérdenek benneteket."
Lehetetlen föl nem ismernünk ez oktatásban János küküllei főesperes fenkölt szellemét, ki mint Dömötör bíboros bizalmasa, a lelkiekben helytartója, sugalmazta e részeket, ha ugyan - a mi fölöttébb valószínű - az összes zsinati határozatokat nem ő maga szerkesztette.
A zsinati határozatok ezután egyenként tárgyalnak a szentségekről, első sorban a keresztségről.
Keresztelés.
A keresztelés az időben még rendszerint vízbemártással történt, mire nézve azt rendeli az esztergomi zsinat, hogy minden egyháznak kőből faragott keresztkútja legyen. Ha pedig ilyenre szert nem tehetne, külön faedényt tartson e czélra. Inti a papokat, nehogy hanyagságuk miatt valaki kereszteletlenül kimúljon. Ép azért gondosan oktassák híveiket, hogy halálos veszedelem esetén, ha paphoz nem vihetnék a kisdedet, ők hogyan végezzék a keresztelést. Tudniillik a keresztelő adjon előbb a gyermeknek nevet, vessen azután keresztet a vízre, végre keresztalakban mártsa be a gyermeket a vízbe, mondván: A. vagy B., én téged keresztellek az Atyának és Fiúnak és Szentlélek nevében. Ha valaki nem tud latinul (nescit literas) s a köznyelven (vulgariter) mondja ez igéket, vagy csak egyszer mártja be a kisdedet, ha nevet sem ad neki, csak a föntebbi igéket mondja; - sőt ha nem telik a vízből vagy időből, vagy nincs alkalmas edény a teljes bemártáshoz, egy tállal (scutella) vagy más edénynyel, vagy kezével önt vizet a kisded fejére és testére, mondván a föntebbi igéket: szintén elégséges. Szükség esetén valamely fiú vagy leány, sőt asszony is végezheti a keresztséget; ha más nincs kéznél, az atya vagy rokon se vétkezik,349 ellenkezőleg, érdemet szerez, ha keresztel. Sőt ha eretnek, vagy félhitű végzi a keresztelést, csak az egyháztól előírt módozatot tartsa meg, hasznos az üdvösségre. Zsidót nem említ a zsinati végzés.
Szerzetest, egyházi tilalom alá rekesztett, vagy kiközösített embereket, vagy a ki maga sincs megkeresztelve, ne hívjanak komának.350 A keresztszülők azon legyenek, hogy lelki gyermekeik (keresztfiaik, leányaik) megtanúlják a Miatyánkot és Hiszekegyet.351 A lelki atyafiságot, mely a keresztszülők, a keresztelő pap és a megkeresztelt között keletkezik, szintén hangsúlyozza a zsinat. Egyben eltiltja a papoknak, hogy a keresztelésért, vagy gyóntatásért bért, vagy jutalmat követeljenek.
Bérmálás.
A bérmálásról kevés szokatlant mond a zsinat, hacsak azt nem, hogy valamint senkinek se legyen több bérmaatyja, úgy egy bérmaszülő se vigyen többeket a bérmáláshoz a sok lelkiatyafiság miatt, mely ekképen keletkezik és a mely az esetleg házasúlandók között gátat emelne. Nálunk már az is szokatlan, holott a szomszéd tartományban még nem az, hogy a megbérmált homlokát fehér szalaggal kössék be, nehogy a rákent szent olaj eltörülődjék.
Gyónás.
A gyónást tárgyaló fejezetben a gyóntató-atyát minden tekintetben nagy óvatosságra inti a szent zsinat. Elrendeli, hogy senki másnak ne gyónjon, csak saját papjának, hacsak arra a pápától engedelmet nem kér, "mely engedelmet senki megtagadni ne merészelje." A kinek azonban a pápától, vagy egyéb, hatalommal bíró főpaptól engedelme van, hogy gyóntatót szabadon választhasson, - a ki más fárán tartózkodik, - a kinek nincs határozott tartózkodási helye, - azonképen szükség esetén, vagy halálos veszedelemben, gyónhat mindenki nemcsak más papnak, de világi embernek, sőt asszonynak is.352 Nőket nyilvánosan gyóntasson a pap, ne fordítsa el tőlök ábrázatát, de arczukba se nézzen, hanem pilistakarójával (capucium), vagy kezével födje 310el szemét. Ha valamely halálos bűnt hallana tőlök, ne köpjön ki, ne hánykolódjék, sem oly rosszaló jelt ne adjon, mely miatt a gyónót annyira megzavarná, hogy egyéb bűneit megvallani röstelkednék.
Névszerint kiközösitettet, vagy tilalmazottat, vagy nyilvános uzsorást, hacsak nem haldoklik, a püspök engedelme nélkül senki föl ne oldjon; ekkor is arra figyeljen a pap, hogy a bűnös kellő elégtételről gondoskodjék, a mint ezt a jog és a (Demeter bíboros által) kiadott szabályok előírják. - A lopott, ha nem tudni, kitől lopott, de visszakerült jószágot az érseki poenitentiariusnak adják át, a gyóntató pap semmi esetre se tartsa meg magánál. - Őrizkedjék attól is, nehogy a betegtől, kinek a szentségeket kiszolgáltatta, ezért pénzt követeljen. Ha a gyónóra penitencziaképen szent miséket róna, ne ajánlkozzék, hogy azokat elvégzi, minthogy ez úgy tünnék föl, mintha a maga hasznát keresné. Ellenkezőleg, a pap jóindulattal legyen a bűnös iránt, hogy annak lelkét fölemelje.
Az oltári szentség.
Az oltári szentségről szóló szakaszban kevés a különös, a mai fölfogástól eltérő. Csupán az a nagy gond érdemel említést, a mely a szentség megőrzésében és a beteghez való ünnepélyes vitelében nyilatkozik, mert úgy látszik, ez akkor még nem vert gyökeret. A templomban tisztességes helyen és zár alatt mindíg készen legyen az Eucharistia a betegek számára, nehogy útravaló nélkül elhunyjanak. Úgy rendeli a zsinat, hogy a pap fehér gyolcsingben (superpellicium), stólával és tisztességesen öltözve vigye a szentséget a beteghez; kísérete égő világgal, csengettyűvel járjon előtte mentül nagyobb ünnepélyességgel és igazabb méltósággal. Az úton jövő emberek földre borulva imádják a szentséget, majd, a kik tehetik, kísérjék, a miért Demeter bíboros tizenkét napi búcsúval kedvezett nekik. - A pap, ki a föntebbieket meg nem tartja, egy forint bírságot fizet, mely felerészben a főesperest, felerészben az érseki pénztárt illesse. A főesperesek és más föllebbvalók gondosan ügyeljenek e rendeletek megtartására, s arról zsinat alkalmával jelentést tegyenek. - Méltányos szigort alkalmaz az esztergomi zsinat, elrendelvén, hogy a nyilvánvaló bűnösöket nem szabad ugyan az áldozáshoz bocsátani; de ha a nem nyilvános bünös az Úr asztalához járúlna, attól nem szabad megtagadni az Úr testét.
Utolsó kenet.
Az utolsó kenet föladásánál tiltja a sz. zsinat, hogy a papon kívül klerikusok is jelen legyenek; és elrendeli, ha a megkent beteg fölgyógyulna, a kenés helyeit megmossák s a vizet tűzbe öntsék, a mi talán korjellemző körülmény.
Az egyházi rendekhez sorolják a kanonisták a zsinat szerint a psalmistatust is, vagyis azokat, kik rendes zsolozsmások. A nagyobb rendek és a püspökség sacra castimoniának hívatnak az önmegtartóztatástól és tisztaságtól, melyre az áldozó papok és püspökök kötelezve vannak. (Tekintettel arra, hogy IV. Károly császár a prágai érsek hozzájárultával megengedte, miszerint a káptalan tagjai, kiket a karlsteini kincsek őrizetére s 1357 márczius 27-én kinevezett, feleségek lehetnek: az imént jelölt fölfogás haladásnak látszik, valaminthogy a zsinati szabályok e fejezete magasabb fölfogásról tanuskodik a kor fölfogásával szemben.)
Házasság.
A házasság szentségénél pontos külömbséget ismer a zsinat az eljegyzés és az egybekelés (házasság) között. A titkos házasságokat (clandestina) tiltja a zsinat, melyeket, ha a törvényes kor előtt köttetnének, a templomban ünnepélyesen megáldani nem szabad. A törvényes kor a férfinál tizennégy, a nőnél tizenkét év; de ismeri a zsinat a "malitia supplet aetatem" kivételt is. - A tiltott idő, mikor ünnepélyes lakodalmat tartani nem szabad, a mainál mivel hosszabb volt: adventtől vízkereszt nyolczadáig tartott; azután a hetvened vasárnapján (és nem hamvazó szerdán) kezdődött; egészen szokatlan, hogy a kérő napoktól pünkösd nyolczadáig eső időköz szintén tiltott időnek vétetett. -
Különféle intézkedések.
Következnek különféle intézkedések, melyekben legelőbb a külső tisztaságot ajánlják: Az oltárra tiszta gyolcsot terítsetek, melyek az egyházi, a pap által viselt fehérneművel együtt egyszer egy évben mosásba kerüljenek. A corporalékat (az ostya-abroszt) az áldozó pap vagy maga, vagy legalább a szerpapja mossa meg.
Az időben a zsolozsmázása, mint az istentisztelet kiegészítő részére nagy gondot fordítottak. "Minden éjjel fáradhatatlanúl fölkeljetek a matutinumra" (hajnali zsolozsmára). "Tudják a szerpapok, alszerpapok és kispapok, ha javadalmat 311nem élveznek is, hogy a kánoni órák (zsolozsmák) elmondására kötelesek". "Senki napjában egy misénél többet, kivéve karácsonykor, mondani ne merészeljen." "Egymaga a pap ne misézzen, hanem kinek-kinek vagy kispapja, vagy iskolás-gyermeke legyen, ki a szent misénél szolgáljon, és a kivel, ha akarja, a zsoltárt mondja." "A mise-imádságokat értsétek és kívülről tudjátok." "A népnek a leczkéről, az evangeliumról, a szentírásról ünnep és vasárnap valami okosat mondjatok." "A pap, ha nem tiszta a bűntől, ne misézzen."
Simonia.
Külön fejezet, melynek czíme De Simonia, szól arról, hogy senki jobb javadalmazásért templomát el ne hagyja; senki világi hatalommal templomot ne tartson.353
A nyilvános házasságtörők és vadházasságban élők megintendők, és ha az intésre nem hallgatnak, az érseknek, vagy helytartójának följelentendők. - A szent chrismát eladni bármely ürügy alatt tilos. (Visszaéltek a chrismával holmi babonáskodásra.) Tilos bért követelni a szentségek kiszolgáltatásáért, mert írva van: Gratis accepistis, gratis date. (A mit ingyen kaptatok, ingyen adjátok.) Ha azonban bevégzett szolgálat után szívesen, jó szándékkal, köszönetképen adnak valamit a hívek, azt el lehet fogadni.
Temetés.
A temetést tárgyaló fejezetben - úgy látszik, - különös előzménye lehetett ama rendelkezésnek, hogy az asszony, illetve özvegy, ha meghal a nélkül, hogy temetkező helyet választott volna magának, a plébánia-templom czintermébe, illetve előtte elhúnyt férje sirjába tétessék; jogában áll azonban sírt egyebütt is választania. Világiakat a templomon belül elhantolni szigorúan, egy márka bírság mellett, tiltja a zsinat, kivévén, ha az illő a templom védnöke volt, vagy hogy építését elősegítette. Az egyházi temetést meg kell tagadni354 az eretnekektől, pogányoktól, zsidóktól, idegenektől (gentilibus) és mindenektől, kik a katholikus hiten kívül állanak, nemkülönben azoktól, kik a nagyobb kiközösítés, vagy a tilalom (interdictum) alá vannak rekesztve, továbbá, kik tornákon (troneamentis, párbajban) vesztik életöket, valamint az uzsorásoktól és rablóktól, ha töredelem nélkül múlnak ki, az uzsorán, vagy rablással szerzett vagyont meg nem térítik, vagy megtérítéséről kellő, a jogban előírt biztosságot nem nyujtanak. Ellenben, ha nem volna, a mivel megtérítsék az okozott kárt, de egyébként töredelmet mutatnak, nem kell tőlök megtagadni a czinteremben való temetkezést, de a papok közül a temetésen senki jelen ne legyen. Az öngyilkosoktól, hacsak halálukban a töredelem világos jelét nem adták, a temetést meg kell tagadni.
Következik az igen korjellemző fejezet a tizedről, és hogy kell azokat büntetni, kik a tizedet meg nem adják, valamint azokat, kik az interdictumot, a tilalmat meg nem tartották.
A tized.
"Minthogy a tized, mint a szűkölködő lelkeket (értsd: az egyházakat) megillető adó, isteni (ó-testamentomi) rendeletből kötelez, intsétek hiveiteket, hogy teljességgel megfizessék nekünk (az érseknek), vagy azoknak, kiket az jog és szokás szerint megillet, a tizedet. Ha pedig némelyek azt meg nem adnák, azokkal szemben sértetlenül tartsátok meg a tilalmat, vagy más egyházi büntetéseket, melyeket a tizedszedők rájok szabnak. E tilalom, hivatalbeli fölfüggesztés, vagy más büntetés idején, istentiszteletet, mint egyébkor ne tartsatok, nehogy szabálytalanságba (irregularitas) essetek. Mert az irregularitás alól csak bűnbánat révén nyerhettek föloldozást.
A ki pedig elég vakmerő lenne, hogy nem törődik az egyházi büntetésekkel, melyek azokra kirovatnak, kik a tizedet nem fizetik; minthogy ez által az egyházi főhatósággal való viszonyuk megszakad, az olyat a törvénytelenség miatt, melyet elkövetett, bezáratjuk, helytartónk útján minden javadalmától megfosztatjuk és egyházából gyalázatosan kivettetjük, melynek alkalmasabb papot adunk. Ha pedig nyilvánvaló tudomástok van róla, hogy híveitek között vannak, a kik a tizedet meg nem adják, azokat az Úr asztalához még halála esetén se bocsássátok, kivéve, ha nincs miből fizetniök. Ha pedig nem nyilvánvaló, hogy fizetni vonakodnak, de a gyónásból tudjátok, akkor őket az Úr asztalához nem szabad bocsátanotok, míg tizedszedőinknek eleget 312nem tesznek. - A meddig joghatóságunk terjed, e határozatunk szigorú és sértetlen megtartását kívánjuk.
Az egyházi büntetések alatt a kiközösítés (excommunicatio), a tilalom (interdictum), és fölfüggesztés (suspensio) értendő.
Kiközösítés.
A kiközösítés kétféle; a nagyobb és kisebb. A nagyobb az, midőn a főpap kioltván a gyertyákat, harangszó mellett mondja ki az anathémát. Teheti ezt ama formaságok megtartása nélkül is. E kiközösítés következtében a kiközösített kiválik a hívek közösségéből, az egyház szentségeiben nem részesűl és templomba nem léphet; sőt, ha istentiszteletet tartanak, a templom mellett se álljon a kiközösített.
A kisebb kiközösítésbe esik az is, ki a nagyobb kiközösítésben leledzővel társalkodik. Az ilyen, míg föl nem oldatik, az Úr asztalához nem járulhat, sőt helyesen cselekszik, ha megtartóztatja magát a templomba való járástól is, csak a czinteremben mondja az officiumot, ha t. i. pap, és noha irregularitásba nem esik, nagyot vétkezik, ha időközben miséz vagy a szentségeket kiszolgáltatja. A papot, ha szabálytalan (irreguláris) lesz, csak a pápa oldhatja föl. Egyébként a kiközösítést, tilalmat és fölfüggesztést megszüntetheti az, ki az ítéletet hozta, vagy ennek föllebbvalója, de egyszerű pap soha sem."
A kiközösítés kihirdetésének alakiságát és következményeit történeti kútfőink eddig is elég bőven előadták; az esztergomi zsinat határozatai leírják a módozatot is, hogyan történt a kiközösített föloldozása, mely a következő: Ha - ugymond, - valamely nagyobb kiközösítés alá rekesztett föloldozandó, mindenek előtt esküt vesz tőle a föloldozást végző pap, hogy az egyháznak ezentúl engedelmeskedni fog. Azután fenyítő-vesszőt, vagy pálczát fog a kezébe, melylyel az előtte térdelő nehányszor megüti, miközben a "Könyörülj rajtam, Uram" zsoltárt mondja nehány imádsággal; azután következtek a föloldozási igék. - A kisebb fokú kiközösítés föloldása minden ünnepélyesség nélkül a gyóntató székben történt.
Külső papi viselet.
Szigorú hangon rendelkezik a zsinat a papok külső viselkedéséről, megparancsolván, hogy az esztergomvárosi s egyházmegyei papok, kik az egyház főhatósága alá tartoznak, pilist (tonsurát) és paphoz illő ruhát viseljenek, de tarkát, azaz többszínűt, semmi esetre, kijelentvén, hogy az olyanokat, kik e szabály ellen vétenek, ha valamely baj éri őket, az egyházi hatóság nem fogja papjaiként megvédelmezni.
Nehogy pedig ez irányban tudatlansággal mentegetőzhessenek a kanonokok, vagy más papok, meghagyja, hogy hosszú (bokáig érő) alsó ruha és felöltő (absque thabardis et chlamidibus) és pilistakaró nélkül (detecta corona) nyilvánosan meg ne jelenjenek. Másképen viselkedhetnek házaikban, vagy ha úgy esik, hogy lovagolniuk kell. A szerzetesek pedig előírt ruháikat viseljék. Az ellene vétők az érseki helytartó útján kellő módon fognak büntettetni. Kiérzik e szigorú rendeletből, hogy e tekintetben sok volt a kifogás.
Papok ágyassága.
Még szigorúbbak a papok ágyassága ellen hozott határozatok, melyek ép azért igen jellemzők. A papok - úgy rendelkezik a zsinat, - tiszta életűek legyenek, a miért senki, akár méltóságot, akár személyhez kötött hivatalt (personatus) visel, akár kanonok, akár valamely oltár, vagy templom igazgatója (rektora), akár pap, vagy kispap legyen házaikban, melyek a templommal szomszédosak, vagy azzal össze vannak építve, vagy bárhol másutt, asszonyt tartani ne merészeljenek, legfeljebb olyat, kit gyanú nem érhet, vagy közeli rokont. Az olyan javadalmas papot, ki ágyast tart akár egyházi épületben, akár saját házában, öt közhasználatú (és nem ezüst) márkában elítéljük, mely bírság fele a mi (érseki) pénztárunkat, fele pedig a főesperest, vagy a följelentőt illeti. -
A köteles engedelmesség mellett rendeljük, hogy az egyházi látogatások alkalmával e tekintetben szoros vizsgálatot tartsanak a főesperesek és nekünk, vagy helytartónknak jelentést tegyenek. Ha a kihágó, megintetvén egy hónap alatt meg nem javúl, hivatalától és javadalmától fölfüggesztjük őt, mely fölfüggesztést, ha ismét egy hónapig javúlás nélkül elviseli, ezennel kiközösítjük, és ha a következő hónapban a kiközösítésnek se látnók foganatját, a csökönyöst egyházi javadalmaitól, hivatalaitól és méltóságától minden mentség, szabadkozás és tagadás ellenére megfosztjuk. A kinek pedig nincsen egyházi javadalma, azt a föntebbieken fölül pénzbírságban marasztaltatjuk 313el helytartónk által, vagy saját kemény börtöneinkben elzáratjuk. Akarjuk pedig, hogy ez üdvös határozatunk a hatóságunk alá tartozó szepesi egyházra is kiterjesztessék.
Alighanem az élelmes szepesiekre czélzott a zsinat akkor is, midőn megtiltja, hogy a papok magokat világi üzletekbe ártsák, kereskedést űzzenek, bort, sört ne mérjenek, mint ezt a korcsmákban szokás; hitvány, gyanus személyeknek szállást ne adjanak, ilyenekkel ne is társalogjanak, mert ez azonfölül hogy botrányt kelt, az érseki helytartó által kiszabandó büntetést is maga után vonja.
Az istenitisztelet rendje.
Ezen után az esztergomi zsinat az istentisztelet megtartásának idejére és módjára megy át, és elrendeli, hogy a székesegyházban, a társas egyházakban és a plébánia-templomokban, melyeknek több pap és klerikus szolgál, az énekes nagymise naponként a kellő órában megtartassék. Azonképen a hajnali és délesti istentisztelet főleg a székesegyházban, de egyéb templomokban is, megfelelő tisztességgel megüljék, melyeken az összes javadalmasok minden hórán jelen legyenek. A méltóságokat, a személyes hivatalokat és a kanonoki székeket betöltő urakat pedig testvérileg inti, hogy legalább a nagymisén és vecsernyén megjelenni el ne mulaszszák. Hogy az egyház szolgái az istentiszteletnél mely napokon, milyen ruhákat viseljenek, azt, - hivatkozva az írott utasításokra és szokásokra, a zsinat elő nem írja. Azonban, hogy a templomban elég hely legyen, tiltja, nehogy Isten házában szekrényeket, hordókat és egyéb bútorokat tartsanak, kivévén a háborúskodás idejét, melyek azonban - Nagy Lajos negyven éves békés kormányzára visszatekintve - "nem hisszük, hogy napjainkban bekövetkezzenek."
A fölszentelendők.
Igen érdekes, a mit a fölszentelendőkről rendel el a zsinat: A kik fölszentelendők, azokat a fölszentelés napja előtt mutassák be ajánlóik az érseknek, vagy helyettesének, a fölszentelt püspöknek, hogy szokás szerint megvizsgálja őket. A fölszentelendő törvényes korú, tisztességes életű, törvényes ágyból származott legyen, ki jól tudjon énekelni és olvasni. Ne legyen irregurális, ne feleséges, ne bigamus (másodszor özvegységre jutott), (rab-)szolga, hanem, ha szabadonbocsátott, ne legyen hibás testű. A nehéz nyavalya, vagy ördöngösség (demoniacus) ne járjon reá; ne legyen simoniás, dühös, gyilkos, fajtalan, esküszegő, vagy a ki nyilvános házasságtörést, avagy egyéb szörnyű bűnt követett el. Ha ilyeneket ajánlana valaki, az ajánlottjával együtt hivatala teljesítéséről fölfüggesztendő.
Az egyházi javak védelme.
Korjellemző és számos példából következtetve, igen szükséges volt ama büntetésekről írni, melyek oly egyéneket érnek, kik az egyház javait, jogait és joghatóságát hatalmasul elfoglalták, minthogy a zabolátlan bírvágy és ököljog ama korában sokszor vétettek ellene. A miért is rendeli a zsinat, hogy se világi, se papi személy, vagy község, semminemű egyházi javakat, ingókat és ingatlanokat, örökös jogokat, joghatóságokat, méltóságokat elragadozni ne merjen. Oly egyházat, lelkészséget, javadalmat, ispotályt, vagy más szent helyet, mely az érsekséghez, káptalanhoz, vagy más egyházi személyhez tartozik, adományozni, magának megtartani, fosztogatni, jövedelmét, haszonbérét, tizedét s egyéb hasznait élvezni senki se merészeljen. A ki a zsinat világos határozata ellen vét, kiközösíttetik, a község, vagy társulat pedig egyházi tilalom alá rekesztetik, mely büntetések alól föl nem oldhatók, míg teljes kártérítést nem adnak, nem bíztosítanak, eleget nem tesznek. Azonképen meginti az érsek első-, másod-, harmadízben és véglegesen egyházmegyéje összes városait, melyek révek és útak mellett feküsznek, s azokat bírják, hogy papoktól, klerikusoktól, szerzetesektől vagy marhájuktól, jószáguktól (kivévén, ha azt vásárra vinnék,) vámot ne szedjenek olyankor, ha zsinatra utaznak, mert ha ezt teszik, legott kiközösítés alá esnek.
Nemkülönben kiközösítés alá rekeszti mindama papokat, kik egyháziakat vagy egyházi javadalmaikat világiak kezéből kapták, nem törődvén az egyházi főhatósággal, melyhez e javadalmakban való megerősítés tartozik. Tudják meg az illetők, hogy a kik kánoni beiktatás nélkül működnek egyházaikban, Isten népét megcsalják, mert nincs jogosúltságuk a szentségeket kiszolgáltatni. - Ép oly szigorúan elrendeli, hogy a javadalmas papok, főpapok, rektorok, kanonokok és klerikusok székhelyeiken üljenek, ott tartózkodjanak, minthogy távollétökben nem ritkán kárt szenved az egyház és a hívek üdvét 314veszélyeztetik. Úgy tetszik, e baj igen el volt terjedve, minthogy Demeter érsek hat hónapot enged a kósza papoknak, hogy székhelyeikre térjenek s ott tartózkodjanak állandóan, különben fölfüggeszti javadalmaikat, ha pedig a fölfüggesztést egy hónapon át egykedvűen tűrik, megfosztja őket azoktól, hacsak ki nem mentik magokat azzal, hogy kánoni akadályok gátolták őket, vagy be nem mutatják a fölmentést, melynél fogva javadalmaiktól távol maradhatnak, kijelentvén egyúttal, hogy mindama fölmentéseket, melyeket netán elődje adott, ő visszavonja.
A végrendelkezés.
Igen fontos és érdekes az a határozat, mely a végrendeletekről szól. Miután elvül a végrendeletek alkotása és végrehajtása jelentőségéről egyet mást elmondott, elrendeli, hogy a ki földi javairól, kivált lelki üdve tekintetében rendelkezni óhajt, hívja magához a plébánost vagy a káplánt,355 kinek területén lakik, a ki neki, míg élt, a szentségeket kiszolgáltatta és körülményeit ismeri. Előtte tegye meg tehát végső rendelkezését. Igen hasznos, ha az ily rendelkezés a jövendő emlékezetére följegyeztetik, nehogy végrehajtása időn túl elhaladjon. Minthogy pedig valószínűleg nem ritkán megesett, hogy a pap hívatlan is a halálos ágyhoz, vagyis inkább a végső rendelkezéshez tolakodott, a mi nem annyira a lelkek üdvösségének, mint inkább az örökség hajhászásának színét viselte magán; többször előfordúlhatott az is, hogy a rokonok, vagy községi előljárók merő kapzsiságból, nehogy a haldokló a templomnak is hagyjon valamit, a papnak útját állották: szigorúan, kiközösítés terhe alatt inti a zsinat a városok, mezővárosok és egyéb helységek bíráit és esküdtjeit, hogy a papokat se közvetetlenül, se közvetve el ne tiltsák a végrendelkezőtől, hogy a végső rendeletet írásba foglalják. Ha pedig ellenkező rendeletet határozott volna valamely tanács, vagy község, azt hat nap alatt vonja vissza, különben kiközösítés alá esik. Elrendelte továbbá az érsek, hogy e zsinati végzést a templomokban minden vasárnap kihirdessék. Egyúttal gondja volt a zsinatnak arra is, hogy a végrendeleteket késedelem nélkül hajtsák végre.
Úgy látszik, ezzel a zsinat határozatai végükre jutottak, noha a befejezés a Batthyány nevét viselő okiratgyűjteményben hiányzik. Van ugyan még egy fejezet, mely arról rendelkezik, miképen kell a tilalom és kiközösítés alá rekesztetteket kerülni, mely fejezet vagy előbbre való, vagy későbbi adalék.
E fejezet megtiltja az egyháziaknak, hogy a kiközösített embereket szentségekben részesítsék, nekik az egyházi temetést megadják, és a tilalmas helyeken istentiszteletet tartsanak. A mely káptalan, konvent, vagy ezek többsége e tilalom ellen vét, az templomával együtt interdictumba esik, irreguláris lesz, mi alól csakis az apostoli szentszék mentheti föl.
6. MÁRIA KIRÁLYNŐ HALÁLÁTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG.
Esztergom fénykora és hanyatlása.
A Mária királynő halálától, Esztergomnak 1543-ban bekövetkezett elestéig terjedő másfél század, rendkívül mozgalmas, nagy eseményekben és tanulságokban egyaránt bővelkedik. E másfél század folyamán a legellentétesebb mozzanatok kötik le figyelmünket. Az emelkedés és a hanyatlás, a fény és a gyász, gyorsan, szinte átmenet nélkül váltják fel egymást a város és a vármegye történetében. Zsigmond király trónraléptével a városi polgárság országos jelentőségre tesz szert és mindegyre jobban függetleníti magát az érsekek uralma alól. Zsigmond a városi polgárságban kereste és találta támaszát a főurak ellen. Az 1403. évi felkelés után maga a vár is a király kezére jut, a melyet királyi őrség száll meg. Az ország prímása egyidőre megszűnik Esztergom ura lenni.
Széchy Dénes érseksége alatt (1439-1465) Esztergom ismét az ország egyik legjelentékenyebb városa, országos fontosságú események, béketárgyalások és alkudozások színhelye lett, s e mellett egyre jobban fejlődött. Széchy Dénes alatt nyertek befejezést az árpádkori székesegyházi helyreállítási munkálatai; ő építtette az új érseki palotát is.
315Vitéz János alatt a városban a jólét hatalmasan emelkedett, a tudomány és a művészet otthonra talált, s az ipar és a kereskedelem is a fejlődés magas fokára jutott. Vitézről feljegyezték az egykorú írók, hogy Esztergomot nagyarányú építkezésekkel szépítette, a várat új erődítményekkel látta el, udvarát a szellemi élet középpontjává tette, a honnan az egész országra fény sugárzott ki.
Vitéz idejében ismételve megfordult Esztergomban Galeotti, korának legkiválóbb természettudósa és Regiomontanus, a csillagász, sőt maga Mátyás király is felkereste az érsek udvarát, hogy a külföldi tudósokkal szórakozzék. De az 1471. évi összeesküvés, Kázmér trónrahívása, Vitéz bukását idézte fel; ezzel e fényes korszaknak is vége szakadt.
Vitéz halála után Mátyás király maga óhajtotta kezébe venni az ország szellemi életének vezetését; a tudósok és a művészek, a kik éveken át Vitéz vendégei voltak, új otthonra találtak a budai várpalotában.
Közel két évtized csendjét csak akkor váltotta fel Esztergomban nagyobb élénkség, a midőn Beatrix, Mátyás özvegye, mindenkitől megcsalatva, elhagyatva, ide tette át székhelyét; mígnem kiábrándulva, visszatért szülőhazájába.
A XV. század vége felé ismét megújúlnak a letűnt fényes napok Esztergomban, midőn Bakócz Tamás, a Mátyás halálát követő korszak leghatalmasabb főpapja foglalta el az érseki széket. Bakócz, a ki gyakran látta vendégül a hazai és a szomszédos országok államférfiait s követeit, sőt magát II. Ulászló királyt is, hatalmas pártfogója volt a tudományoknak és a művészeteknek. Az ő emlékét őrzi a róla elnevezett kápolna, a mely hazánkban a renaissance izlésű építészeti emlékek legkiválóbbjai közé tartozik.
Szatmári György, még inkább Szalkai prímás alatt, már mindenfelé a hanyatlás jeleivel találkozunk Esztergomban is, bár kétségtelen, hogy az előbbi is nagy pártfogója volt a tudományoknak.
Akkor, a midőn az ország prímása a mohácsi csatában tűnt el, mikor Budát Szulejmán győztes hadai felgyújtották és kirabolták, martalóczai a Duna környékét elpusztították, az egykori nagy alkotások emlékei még fennállottak Esztergomban.
Szapolyai János királylyá választásával - egyidőre - ismét az ország fővárosa és királyi székhely lett. Várdai érsek, semleges magatartásával, egyidőre megvédte ugyan a várost a támadásoktól, de 1531-ben, midőn Rogendorf hadai elfoglalták, a város nyugalmának vége szakadt. Az idegen zsoldos had lett úrrá a városban, honnan a tudomány és a művészet is csakhamar száműzetett. Buda eleste után, még két éven át, Esztergom lett a keresztény világ előörse kelet felől, de nem sokáig tarthatta fenn magát a mindegyre jobban előtörő ozmán hatalommal szemben. 1543-ban már a félhold ragyogott arról a helyről, a honnan, első szent királyunk óta, a keresztény hit sugárzott szét az országban.
Zsigmond.
Zsigmond király, szövetségesei körében, már útban volt Havasalföld felé, hova a törökök terjeszkedései és ama remény késztették, hogy egy diadalmas hadjárattal megerősítheti trónját, midőn neje, Mária királynő, váratlan baleset következtében, 1395 május 17-én hirtelen elhúnyt.
Még mielőtt útrakelt volt, Mária királynő hozzájárulásával, Kanizsai János érseket Bajót birtokával jutalmazta s a gyászhír vétele után, azonnal visszaküldötte Magyarországba, hogy a forrongás kitörését megakadályozza.
Kanizsai érsek bölcs fellépése megtartotta a király számára a nyugati határszéleket, úgy hogy a következő évben (1396) akadálytalanul vezethetett ismét hadat a török ellen.
Az 1396. évi szerencsétlen kimenetű nikápolyi hadjáratba Kanizsai érsek szintén elkísérte urát, sőt a csatavesztés után, menekülő útjában is Zsigmond mellett maradt, a kivel hajókon, a Dunán és a Fekete tengeren át, Konstantinápolyba jutott, a honnan Baróti Cserei Balázs kíséretében csak az év vége felé került vissza székhelyére.
Esztergom biztonságára ezalatt Kővágóörsi György - a Batthyányak őse - vigyázott. Az ő érdeme elsősorban, hogy az érseki székhely nem került az elégületlenek kezére, a kik felhasználván a király távollétét, a délvidéken kitűzték a lázadás zászlóit.
316Zsigmond király bőkezűen jutalmazta szolgálait. Már 1397-ben elzálogosította neki Csabi, Battyán és Polgár falvakat, melyeket a lázadó nápolyipárti uraktól vett el, s 1398-ban új adománylevelet állított ki számára. Még 1401-ben is az ő őrizetére volt bízva az esztergomi vár. (Zalai Okmt. II. 572.) Az idegenek dédelgetése, a koronajavak elprédálása azonban még azokat is az elégületlenek táborába hajtotta, a kik Zsigmond uralomnak eddig főtámaszai voltak.
1401 elején az elégületlenek élére maga Kanizsai János érsek állott. Az elégületlen főurak, felhasználva a husvét után tartani szokott országos tanácskozásokat, feltűnő nagy számban jelentek meg Budán, melyet fegyvereseikkel körülkerítvén, a királyt elfogták és Visegrádra szállították, az ország kormányát pedig a kebelükből alakított országos tanácsra bízták, melynek élére Bebek Detre nádor, Kanizsai János érsek és Szécsényi Frank országbíró kerültek. A tanács első űléseit Budán tartotta, majd Esztergomba tette át székhelyét.
Zsigmond szerencséjére az urak között csakhamar szakadás állott be, mely körülmény megnyitotta előtte börtön ajtait. Újabb törvénytelenségek azonban rövid idő multán ismét felkeltették az elégületlenséget.
Mialatt a Nápolyi László pártja 1403 elején a délvidéken heves csatákat vívott Zsigmond híveivel, azalatt a Kanizsai János érsek előlűlése alatt, Váradon egybegyűlt főpapok és főurak megfogadták, hogy Nápolyi Lászlót emelik a trónra. De Nápolyi László késedelmes eljárása ismét Zsigmondnak vált a javára. Zsigmond, értesülvén a mozgalomról, gyorsan véget vetett a morva őrgróf elleni hadviselésnek és Garai Miklóst küldte haza a lázadás elfojtására; egyben szétmentek már rendeletei is, a melyekben a felkelők javainak elkobzásától intézkedik. E rendeletekben Kanizsai Jánosról, mint volt esztergomi érsekről emlékezik meg. (gr. Teleki Oklt. I. 29.), jeléül annak, hogy mélyen éreztette haragját az ország prímásával.
Első hevében Zsigmond csakugyan megfosztotta az érseket Esztergomtól s azt, valamint Verebélyt és többi jószágait a kincstár számára rendelte lefoglalni.
Kanizsai János érsek ekkor már nem volt székhelyén, a melyet még július havában elhagyott, hogy Zárába menjen, Nápolyi László üdvözlésére, a kit a pápától küldött koronával aug. 5-én megkoronázott.
A Rábaközben, Sebesnél vívott ütközet után Stibor vajda, valamint a Garaiak, - Miklós és János, - Buda felé vonultak, hova aug. havának második felében Zsigmond is megérkezvén, híveivel Esztergom elfoglalására indult.
Stibor vajda, Zsigmond hadainak fővezére, csakhamar ostrom alá vette Esztergomot, melyet Lábos és Siebenhutter érseki kapitányok több héten át vitézül védtek; de magukra hagyatva, sehonnan sem remélvén több segítséget, szept. havának második felében kénytelenségből feladták a várat.
A pápai követ ugyan még szept. 1-én idéző parancsot bocsátott ki Zsigmond híveihez, hogy a prímási javak elpusztítása miatt magukat igazolják, de ezzel már nem tudta megmenteni Nápolyi László ügyét.
Zsigmond, Esztergom elfoglalása után, Hatvan felé vette útját, majd ismét Budára tért vissza, a hol okt. 8-án közbocsánatot hirdetett.
Október végén Kanizsai János érsek is megjelent Székesfehérvárott, hogy ott hódolatát a királynak bemutassa. Zsigmond visszafogadta kegyeibe, de Esztergom várát elvette tőle, s ott erős királyi őrséget helyezett el.
Kanizsai János tehát visszamehetett székhelyére, de kanczellári állását nem nyerte többé vissza, melyet a király Eberhard, zágrábi püspökre ruházott. (Fejér, X. 4. 218. 230. Hazai Okmt. VII. 432.)
Kanizsai iránti bizalmatlanságáról tanúskodik az a körülmény is, hogy a kanczellári pecsétet összetörette, újat készíttetett és elrendelte, hogy a főkanczellársága idején rábízott pecséttel ellátott minden adománylevél, valódiságának megállapítása és megerősítése végett, eléje terjesztessék. (Mill. Tört. III. 466.)
Zsigmond második házassága végre meghozta a teljes kibékülést. Mivel a veszprémi püspökség oly főpappal volt betöltve, a kit Zsigmond sohasem ismert el, sőt a püspöki javakba be sem bocsátott, Kanizsai érseket kérte fel az új királyné koronázási szertartásának végzésére.
Kanizsai érsek 1405 decz. 6-án Borbála királynét Székesfehérvárott megkoronázta, a mi utóbb a veszprémi püspök koronázó jogának megújítását vonta maga után. (Millen. Tört. III. 471.)
317A belbéke helyreálltával Kanizsai érsek az egyházi fegyelem megszilárdítása végett 1408-ban Esztergomban zsinatot tartott. (Zichy Okmt. VI. 503.)
Ekkorra már hazánkba is elhatottak azok a tanok, melyek az angol Wiclef követői, Husz János és a prágai Jeromos Csehországban hirdettek.
Kezdetben oly kevéssé látszottak Husz és Jeromos tanításai veszélyeseknek, hogy az utóbbit Zsigmond király is meghívta Budára, egyházi szónoklatok tartására. De Jeromos ez alkalommal Wiclef tanait oly nyiltan vegyítette beszédeibe, hogy mint egyházi lázító, Budán elfogatott. Kanizsai János érsek azonban kieszközölvén szabadon bocsáttatását, néhány napi fogság után kieresztették, mire Esztergom érintésével Bécsbe vette útján. (Török János: Magyarország Prímása 84. l.)
Midőn Zsigmond az egyházi szakadás megszüntetése végett, a Rómában székelő XXIII. Jánostól a konstanzi zsinat kihirdetését kieszközölte, Olaszországba ment, és 1414 jan. 6-án, Cremonában kelt levelével a nádort és Kanizsai Jánost nevezte ki helytartókká. Mivel a nádor ekkor a király kíséretében volt, az összes teendők Kanizsai János vállaira nehezkedtek.
A konstanzi zsinat alatt Kanizsait újabb kitüntetés érte. Zsigmond, mintegy kárpótlásul a tőle elvett magyar kanczellárságért, őt a római szent birodalom főkanczellárjává nevezte ki.
Kanizsai, a nádor hazaérkezése után, szintén útra kelt Konstanzba, hova 1417 február 3-án érkezett meg fényes, nagy kíséretével, melyre némi világot vet az a körülmény, hogy 120 lóval utazott. Vele jöttek Scolari András váradi, Dominis Simon traui püspökök, Miklós, a győri püspök helyettese, és János esztergomi prépost, a birodalom alkanczellárja.
Kanizsai nem sokáig maradt Konstanzban, alkalmasint az új pápa választása után (nov. 11.) visszatért Magyarországba, a hol 1418 május 30-án meghalt.
Kanizsai, - miként Török János megemlékezik róla, - a magyar katholikus egyházat ősi tisztaságában, a prímási méltóságos pedig megszilárdulva hagyta utódjára, szép emléket hagyván székesegyházának is, a Szent István vértanú templomának újjáépítése s a hozzátartozó társas prépostság alapítása, valamint egy gyönyörű kápolna építése által. Osliban, a Rábaközben, nemzetsége bölcsőjében, máig is nagy nevét és bőkezűségét hirdeti az ottani egyház. - Végre, dús alapítványnyal ellátott székesegyházi iskolát alapított.
Kanizsai érsek halála után Zsigmond király gróf Hohenlohe György passaui püspököt bízta meg az érsekség javainak kormányzásával, a kit az esztergomi érseki székbe ültetni szándékozott. De a salzburgi érsek, kinek hatósága alá tartozott, vonakodott őt e kötelék alól feloldani; mielőtt azonban ez ügyben a szentszék ítélete megérkezett volna, Hohenlohe György 1423-ban váratlanul meghalt.
Utódának, Palóczi Györgynek, a prímási jogok egyik legerélyesebb védelmezőjének, a huszitákkal kellett megküzdenie. Alatta vették kezdetüket e betörések, melyek félszázadon át rettegtették a vármegye népét.
Esztergom városa és vára ekkor jól meg volt erősítve, de a várnagyok ellen örökös panasz merült fel. 1423-ban olvassuk, hogy Zsigmond király vizsgálatot rendelt el Marsalf esztergomi várnagy ellen, a Bátmonostori László fiai ellen elkövetett hatalmaskodások miatt; 1427-ben meg Fakó János esztergomi várnagy garázdálkodásairól emlékeznek meg az oklevelek, a ki fegyvereseivel a szőgyéni vásárról hazafelé igyekvő zsibárusokat elfogatta s Bart helységbe hurczoltatta, a hol börtönbe vetette őket. A szenvedett bántalmazásoktól az egyik kereskedő meg is halt. (Zichy okmt. VIII. 89 és 318.)
Midőn Zsigmond 1426-ban hadjáratot intézett a törökök ellen, Palóczi György is elkísérte az erdélyi határszélre, de a husziták sikerei nemsokára a déli harcztér elhagyására kényszerítették.
1430 elején a husziták már a Vég vidékén pusztítottak; 1431-ben Ziska árvái újból betörtek, ez alkalommal egész Léváig hatoltak, egyes csapatok pedig a Garam vidéki falvakat, le egészen Kéméndig, sarczolták.
Az 1432. évi újabb huszita-betörés hírére az esztergomi érsek szept. első hetében Buda alá küldte zászlóaljait, hogy onnan, a többi csapatokkal együtt Nagyszombat elfoglalására menjenek, melyet a husziták az előző évben kézrekerítettek.
A husziták elleni hadjáratban szerzett érdemekért Zsigmond király 1434 decz.1 6-án Pogánytelki Tamásnak és Bálintnak a Béla helységben levő birtokokat adományozta. (gr. Zichy Okmt. VIII. k.)
318A honvédelem szervezése czéljából az 1432-33. években Budán egybegyűlt főurak javaslatot dolgoztak ki, hogy a huszita és a török támadások ellenében elégséges véderő kiállítását biztosítsák. E tervezet szerint az esztergomi érsek 1000 lovast, vagyis két zászlóaljat állít ki a husziták ellen, Esztergom és Komárom vármegyék pedig, ugyancsak Felső-Magyarország védelmére, együttesen 200 lovas kiállítására lettek kötelezve. (Hadtört. Közlemények 1892. 82. l.)
De Palóczi prímás nemcsak fegyverrel szállott síkra a husziták ellen, hanem hathatós főpásztori működésével sikerült a huszita-tanok meghonosodását megakadályozni. E tekintetben főleg a Ferencz-rendűek munkásságát vette igénybe, a kiknek térítői működéséről magasztalólag emlékezett meg.
Még Zsigmond király uralkodása alatt Palóczi Zsigmond vitába keveredett a veszprémi püspökkel, a magyar királyné koronázásának joga miatt. Zsigmond már 1426-ban megerősítette a veszprémi püspök e jogát, sőt Palóczi prímás 1437-ben egyezséget kötött a veszprémi püspökkel, melynél fogva elismerte, hogy a magyar királynék koronázási joga az utóbbit illeti, mégis Zsigmond király halála után Palóczi György magának követelte ezt a jogot. (Török János i. m. 87-92. Millenn. Tört. III. 611.) Végül mégis megegyezett e kérdésben a prímás, Erzsébet királynét pedig a veszprémi püspök koronázta meg.
E koronázás alkalmával nyerte az esztergomi érsek Drégely várát; egyúttal az esztergomi egyház összes jogait és kiváltságait megerősítette a király.
Palóczi György prímás a koronázás után elkísérte a királyt Prágába, hogy ott cseh királylyá koronázza, majd onnan Budára jött, a hol országgyűlést tartatott.
Az országgyűlés után Albert király - az év nyarán - az Al-Duna vidékére vezetett hadat a török ellen, mely hadjáratból azonban már betegen érkezett vissza Budára. Baja súlyosbodván, Bécsbe akarta magát vitetni, ezért október hó közepén elindult Budáról, s Esztergomon át, Győr felé vette útját, de alig hagyta el a vármegye határát, állapota oly válságosra fordult, hogy tovább nem mehetett. Neszmélyen, okt. 23-án készítette el végrendeletét, s alig pár napra rá, - okt. 27-én - meghalt.
Ugyanez időtájt húnyt el Palóczi György prímás is. Az özvegy királyné, a ki várandós állapotban volt, hogy születendő gyermekének az uralmat biztosítsa, sietve betöltötte az esztergomi érseki széket Széchy Dénessel, az egri püspökkel, a kit Rozgonyi Simon ellenében tett meg a magyar kath. egyház fejévé.
Ulászló.
A budai országgyűlés azonban figyelmen kívül hagyta Erzsébet igényeit, 1440 jan. 18-án Jagello Ulászlót választotta meg királylyá, a mibe Erzsébet látszólag bele is nyugodott. De megbánva engedékenységét, kocsin, Esztergomon át, Bécsbe igyekezett. Útközben, Komáromban, szülési fájdalmak lepték meg, úgy hogy tovább nem mehetett.
Itt szülte febr. 22-én Lászlót, a kit az Esztergomból odarendelt Széchy Dénes prímás megkeresztelt, majd május 15-én Székesfehérvárt, a Visegrádról kézrekerített szent koronával megkoronázott.
Ulászló hívei szerfelett megbotránkoztak az érsek ez eljárásán, "a ki, bár jogtudós, a nép és az urak hozzájárulása nélkül ily példátlanul álló dolgot vitt véghez." (Millenn. Tört. IV. 18. l.)
Ulászló, a ki már ekkor Egerben volt, sietve közeledett a főváros felé.
A június végén, Budán tartott tárgyalásokon résztvett az érsek is, főleg hogy Ulászló és Erzsébet között az ellentéteket kiegyenlítse, sőt Ulászló koronázását is ő végezte.
A koronázás után kitört a harcz a két párt között. Hunyadi János és Ujlaki Miklós Bátaszéknél szétverték Erzsébet királyné híveinek, Garai Lászlónak hadait, mely hírre Széchy Tamás, az érsek testvére, a komáromi és az esztergomi várak parancsnoka, seregével Pilis vármegyébe rontott, ennek lakosait megtámadta, barmaikat elhajtotta, Buda külvárosát felgyújtván, gazdag zsákmánynyal tért vissza Esztergomba. (Palugyai Imre Magyarorsz. legújabb leírása II. 8.)
Széchy Tamás támadását megtorlandó, Ulászló király személyesen szállott hadba Esztergom ellen, melyet csakhamar ostrom alá vett.
Széchy Dénes azonban megrettenvén a polgárháború borzalmaitól, fegyverszünetet kötött a királylyal, s Zala vármegyébe vonult hadával.

Mátyás király kálváriája (1450-1490).

Vitéz János sírköve.

Oláh Miklós.
321Cesarini Julián bíbornok, pápai követ, a ki a törökök elleni nagyobb szabású támadó hadjárat megindítása érdekében érkezett Budára, nagy buzgalommal fogott hozzá az ellentétek kiegyenlítéséhez s hosszabb tárgyalás után sikerült 1442 jún. 14-ig fegyverszünetet létrehozni a hadakozó felek között.
Ez idő alatt Erzsébet és Ulászló Esztergomban jött volna össze a végleges béke megkötése végett. De ez összejövetel, noha Erzsébet, 1442 aug. 8-án kelt oklevelében, találkozási helyül az esztergomi várat, mint minden pártok befolyásán felül álló helyet jelölte ki e czélra, elmaradt.
Ulászló az ősz folyamán Pannonhalmán szállt meg, s innen indította meg az akkor Győrött tartózkodó Erzsébettel az alkudozásokat, melyek eredményekép 1442 decz. 13-án meg lett a béke, de ezt Erzsébet váratlan halála meghiusította. (Millenn. Tört. IV. 29.)
Mindazonáltal a béketárgyalások tovább folytak. 1443 elején Széchy Dénes prímás, a pártjához tartozó urakkal együtt, Frigyeshez fordúlt, Julián bíbornoknak pedig sikerült Frigyes római királyt rávenni, hogy Ulászlóval egy évre fegyverszünetet kössön.
Rozgonyi Simon 1443 szept. 1-én Giskra Jánossal, az Erzsébettől kinevezett szepesi főkapitánynyal, szerződést kötött, mely szerint a 13 hónapos fegyverszünet alatt, a következő év febr. 2-án Ulászló Esztergom közelébe jön, míg Széchy Dénes és Giskra Esztergomban találkoznak, hogy ott Széchy Dénes közbenjárásával személyesen, vagy megbizottaikkal az állandó béke felől tanácskozzanak.
A török elleni diadalmas hadjárat befejeztével Ulászló 1444 április elejére Budára országgyűlést hirdetvén, arra V. László párthíveit is meghívta.
Az országgyűlés megnyitása előtt Széchy Dénes Esztergomba gyűjtötte össze a párthíveit, a hol többek között Széchy Tamás, Giskra János, Salánki Ágoston főkanczellár és Frangepán Bertalan jelentek meg, a kik a tanácskozások után elmentek a budai országgyűlésre, de Széchy Dénes ezúttal otthon maradt.
A várnai csatavesztés, mely Ulászló életébe került, (1444 nov. 10.), megváltoztatta a helyzetet. A nagy nemzeti szerencsétlenség hatása alatt a két párt egyaránt érezte a közeledés szükségét. Az 1445. febr. 6-án Székesfehérvárra hirdetett országgyűlésen már ott találjuk Széchy Dénes prímást is, a kit az országgyűlés Garai László bánnal és Ujlaki Miklós vadjával egyetemben, III. Frigyeshez küldött a végből, hogy őt a korona és a gyermekkirály kiadására rábírja. Miután azonban a tárgyalások eredményre nem vezettek, az 1446. jún. havában tartott rákosi országgyűlés Hunyadi Jánost kiáltotta ki az ország kormányzójává.
Hunyadi János.
Hunyadi János kormányzósága idejében esik az Esztergomban, 1449-ben tartott nemzeti zsinat, melynek határozatai közül egyedül az esztergomi bazilika ügye maradt reánk.
Az esztergomi bazilika helyreállítása.
Széchy Dénes már érsekségének első évei óta foglalkozott az esztergomi bazilika helyreállításának ügyével, mely czélból nem kímélte sem családi vagyonát, sem pedig az esztergomi érsekség jövedelmeit, hogy az ősi székesegyházat régi fényébe visszaállítsa. De a kivitel erejét felülmulta, ezért az összes magyar egyházakra kivetendő 2000 darab aranyból akarta a költségek egy részét fedezni; ez ellen azonban több helyről tiltakoztak.
V. Miklós pápa 1449 febr. 18-án kelt bullájával Széchi Dénes prímásnak építési szándékát és az ahhoz szükséges 2000 aranynak az összes magyarországi dézsmákra történt kivetését helyeselvén, hozzájárult ahhoz, hogy ha a dézsmák lefizetését megtagadók ellen szigorúbb egyházi büntetés, akár más törvényes bírság válnék szükségessé, az akadály nélkül foganatosíttassék.
A pápai bullának meg volt a hatása. Maga Hunyadi János kormányzó és barátai jártak elől jó példával, nagymennyiségű arany- és ezüstneműt ajánlván fel a bazilika építésére.
A roppant mű alig négy év alatt elkészült, s 1453-ban, Szent Márton ünnepe utáni vasárnapon (nov. 11.) szentelte fel a prímás a veszprémi, a nyitrai, a zágrábi, a milkoviai, a szeverini és a nándorfehérvári püspökök segédkezése mellett.
A felszentelési ünnepeket megelőzőleg Széchy Dénes prímás nagyjelentőségű kitüntetésben részesült a szentszék részéről. V. Miklós pápa 1452 márcz. 24-én kibocsátott bullájával a magyar prímási méltósághoz, mindama tartományokban, a melyek valaha a magyar szent koronához tartozhattak, az "apostoli szentszék született követének" czímét és jogait örök időre adományozta.
322A dömösi prépostság betöltése.
Hunyadi János kormányzósága alatt a dömösi prépostság betöltése miatt támadt nézeteltérés a szentszékkel, mely kérdés az országgyűlést is foglalkoztatta s ott, - mivel Hunyadi János kormányzóvá választása óta a rendek a királyi főkegyúri jog közös birtokosainak tekintették magukat a királylyal, - heves és szenvedélyes vitákra szolgáltatott okot.
A dömösi kérdést Fraknói Vilmos a következőleg adja elő: (Millenn. Tört. IV. 109-111.)
A dömösi prépostságot Zsigmond király 1433-ban, Rómában jártában, a pápa engedélyével az Olaszországból letelepített, "Olajfákhegyéről" nevezett szerzetesrend tagjainak adta. Ezek azonban 1445-ben eltávozván Magyarországból, bejelentették a pápának a prépostsági javadalomról való lemondásukat.
A pápa Kapusi Bálint pálosrendi szerzetesnek, a Szent Péter-templom magyar gyóntatójának kérelmére, a pálos-rendnek adta a dömösi monostort, s annak perjelévé őt nevezte ki. Hunyadi János és az országos tanács azonban erről tudomással nem bírván, abban állapodtak meg, hogy a dömösi prépostsági javadalom a Budán felállítandó prépostságra használtassék fel. Hunyadi erről a szentszékhez felterjesztést intézett, hogy a javadalom átváltoztatásához az engedélyt kieszközölje, egyszersmind pedig Bothos István, esztergomi Szent Tamásról cz. prépostnak, a királyi kanczelláris főjegyzőjének, adta a javadalmat.
1449-ben Kapusi Bálint Magyarországba jött, hogy a javadalmat átvegye, de mivel a kormányzó értésére adta, hogy a kinevezést vissza nem vonja, Bothos Istvánt kiátkozta. Ez az ügy az 1450. országgyűlésen szóba kerülvén, több szónok hevesen kikelt a kormányzó ellen, a kit erélytelenségről vádoltak; mások Bálint atyának az országból való kiutasítását követelték.
Hosszas vita után végre felterjesztést intéztek a pápához, a melyben a Dömösön, általa létesített perjelség megszüntetését, az egykor fennállott prépostság visszaállítását, Budavárában új prépostság alapítását, illetőleg a kettőnek egyesítését kérték, úgy szintén azt, hogy a pápa arra Bothost nevezze ki.
Kapusi Bálint, a ki ekkor már késznek nyilatkozott az ellentétek kiegyenlítésére, elment ezzel a kérvénynyel Rómába, egyúttal benyújtotta a pápának a dömösi monostorról való lemondását.
A pápa mindkét kérelmet teljesítette, s Bothos Istvánt kinevezte dömösi prépostnak. Bálint atya utóbb Mátyás királytól a bakonybéli apátságot nyerte el. (Fraknói Vilmos: Vitéz János élete 67. l.)
V. László.
Midőn III. Frigyes 1451 őszén a császári koronázás végett Rómába ment, az ifjú László királyt is magával vitte.
Az osztrák rendek fel is szólaltak ez ellen, azonban eredménytelenül.
Ekkor - 1452 elején - az alsó- és felső-ausztriai rendek szövetséget kötöttek a magyarokkal a végből, hogy közös uralkodójukat Frigyes kezei közül kiszabadítsák. A mint Frigyes Rómából visszatért, az osztrákok és a csehek Bécsújhelyet, Frigyes székhelyét vették ostrom alá.
A magyar rendek ebben a támadásban nem vettek részt. A főurak, a kik az ország sorsát intézték, Széchy Dénes prímásnál Esztergomban gyűltek egybe, honnan 1452 aug. 6-án levelet írtak az osztrák rendekhez, őket kitartásra és erélyes fellépésre buzdítván.
Ekkor hihetőleg mindazok ott voltak Esztergomban, a kik ez év márczius havában a bécsi követségben részt vettek, nevezetesen Hunyadi János kormányzó, Garai nádor, Ujlaki erdélyi vajda, a váradi és a pécsi püspök, a szentmártoni apát, sőt a Cilleiek is, a kik azonban ekkor sem szüntek meg Hunyadi János ellen fondorkodni.
Az osztrák és a cseh rendek erélyes fellépésére a császár kiszolgáltatta Lászlót Cillei Ulrik grófnak. A király ekként Cillei Ulrik végzetes befolyása alá került, a ki ezt arra akarta felhasználni, hogy Magyarország korlátlanul uralkodjék. Eitzinger Ulriknak ugyan sikerült egyidőre Cilleit a királyi udvarból eltávolítania, de az, rövid idő mulva, újra befurakodott a király környezetébe.
A törökök elleni keresztes háború.
Már javában dúlt az egyenetlenség a Cilleiek és a Hunyadiak között, midőn a törökök elleni küzdelem, a fenyegető veszély ismét egy táborba hozta azokat, a kiket a pártoskodás szétválasztott.
Széchy Dénes prímás, a kinek sikerült az 1455. évi budai országgyűlésen (február hó) az ellentéteket kiegyenlíteni, egész erejét a törökök elleni hadi készülődésekre fordította.
323Még mielőtt a pünkösdre kitűzött győri országgyűlés megnyílt volna, Széchy Dénes Rómába utazott, hogy a pápaválasztáson részt vegyen.
Az új pápa, III. Calixtus, Széchi Dénes iránt tanúsított jóindulata jeléül, mivel a magyar prímás úgyis a római szentszék született követe volt, - "a latere" - különös és rendkívüli meghatalmazással, a szentszék követének nevezte ki, Magyarország és Dalmátia területére nézve. (Török János i. m. 100.)
Capistrano János.
Míg a győri országgyűlésen egybegyűlt rendek szokott közönyösséggel tárgyalták a törökök elleni védintézkedések ügyét, azalatt Capistrano János, Szent Ferenczrendű szerzetes lánglelkű szónoklatainak hatása alatt, különösen az alsóbb néposztály körében, mindegyre nagyobb tért hódított a törökök ellen vezetendő keresztesháború ügye. Midőn Széchy Dénes visszaérkezett Rómából és értesült Capistrano szónoklatainak hatásáról, 1455 május 30-án Esztergomból levelet intézett hozzá, hogy őt Győrben várja be. A győri országgyűlésen Széchi Dénes mindent elkövetett, hogy az egybegyűlteket erélyesebb intézkedésekre serkentse, fáradozása azonban megtört az urak közönyén, főleg pedig a Hunyadi-ház ellenségeinek kétszínű magatartásán.
Akkor, a midőn a török sereg Nándorfehérvár felé közelgett, csupán Hunyadi János rendelkezett 15.000 főnyi sereggel, míg a rendektől megajánlott zászlóaljak a kitűzött gyűlőhelyre nem érkeztek meg. Ekkor azonban Széchy Dénes a pápától megígért bűnbocsánatot az ország összes egyházaiban kihirdette, s a nemzetet önkéntes keresztes háborúra szólította fel.
Capistrano lánglelkű buzgalmának sikerült rövid idő alatt 10.000-et meghaladó keresztes hadat alakítani, mely fanatikus lelkesedéssel, hatalmas támaszul szolgált a nándorfehérvári diadal kivívásában.
E győzelem (1456 júl. 21.) után szinte rohamosan követték egymást az események.
Cillei megöletése után a király környezetében ismét a Hunyadi-ház ellenségei kerültek felül, a kik elhitették a gyámoltalan királylyal, hogy a két Hunyadi testvér koronájára, sőt életére tör, és mindkettőt csak úgy mentheti meg, ha őket ártalmatlanokká teszi. Valóságos összeesküvés támadt a Hunyadiak ellen, melynek László áldozatául esett, míg Hunyadi ifjabb fia, Mátyás, fogságba került.
Az ő sorsában osztoztak a Hunyadi-ház barátai, közöttük Zrednai Vitéz János váradi püspök is, a ki Carvajal bíbornok felszólalására Esztergomba küldetett, hogy ott a prímás felügyelete alatt őriztessék.
Midőn Széchy Dénes Vitézt Esztergomba vitette, a nép között az a hír volt elterjedve, hogy halálra fogják éheztetni. De Vitéz Esztergomban inkább menhelyet, mint börtönt talált, s két hónapi fogsága alatt vallásos és tudományos elmélkedések között töltötte idejét. (Millenn. Tört. IV. 163. Fraknói V. Vitéz János élete 124-125.)
Ez alatt azonban a polgárháború iszonyai töltötték el az országot. Hunyadi János özvegye családi kincseivel sereget toborzott, mely Szilágyi Mihály vezérlete alatt, az ország alsó részét csakhamar hatalmába kerítette.
A megrettent király május utolsó napjaiban, Budáról Bécsbe utaztában, Esztergomban megállapodott, magával vivén a fogoly Hunyadi Mátyást, kinek életét szintén Széchy Dénes prímás mentette meg.
V. László Esztergomban maga elé hivatta Vitéz János püspököt, őt legott szabadon bocsátotta és megengedte, hogy visszatérjen székhelyére.
V. Lászlót csakhamar elérte a végzete; épen egy évre reá, hogy Temesvárt a Hunyadiaknak bántatlanságot biztosított, 1457 nov. 23-án hirtelen meghalt.
Halálának hírére az ország törvényhatóságai, főurai és az egyháznagyok, Széchy Dénes prímással élükön, 1458 jan. 1-ére királyválasztó országgyűlést hívtak egybe, ekkorra már Szilágyi Mihály fellépése következtében, főleg a köznemesség körében, mindegyre jobban előtérbe lépett Mátyás jelöltsége. Carvajal bíbornok megnyerte Széchy Dénes prímást is Mátyás ügyének, a ki ettől kezdve a leghathatósabban működött közre Mátyás trónrajutása érdekében.
Miséjén megjelentek a Garai-párt hívei is; azok, a kik még csak pár hónappal azelőtt fegyveresen állottak egymással szemben, most örök barátságot fogadtak egymásnak.
Mátyás király.
A jan. 24-iki országgyűlés Mátyást egyhangúlag királylyá kiáltotta ki, a kit a nép örömrivalgása kísért Esztergomon át Budára, hol febr. 16-án, a prímás vezetése alatt, országos küldöttség fogadta.
324Mátyás király, Széchy Dénes érdemeinek elismeréséül, uralkodásának első éveiben, 1459-ben, megerősítette atyjának, Hunyadi Jánosnak, a prímások részére, ősi jogok nyomán, 1452-ben kibocsátott kiváltságlevelét, a pénzverés után megillető jövedelmekre nézve.
Széchy Dénes még megérte a napot, hogy a törökök elleni diadalmas hadjáratból visszatérő királyt, a kevéssel azelőtt visszaszerzett koronával, Székesfehérvárt 1464 márcz. 29-én megkoronázza. Alig egy év leforgása alatt, 1465 febr. 1-én, elköltözött az élők sorából.
Élete alkonyán nem feledkezett meg egyházáról sem. II. Pius pápától kieszközölte ama bulla megerősítését, melylyel IX. Bonifácz pápa a magyar prímások hatalmát megalapította. Az általa helyreállított esztergomi bazilika munkálatainak befejezésére pedig 8000 aranyat hagyott. (Török i. m. 105. l.)
Mátyás király alig néhány nap múlva Vitéz Jánost állította a magyar kath. egyház élére, a kit febr. 16-án már választott esztergomi érseknek czímeztek.
Vitéz János.
Vitéz Jánossal a Hunyadi-ház egyik legrégibb híve került az érseki székbe. Még Zsigmond király uralkodásának végszakában, mint kanczelláriai titkár lépett benső barátságba Hunyadi Jánossal, a ki rábízta fiainak tudományos nevelését. Ekkor már a váradi káptalan tagja volt. A várnai szerencsétlen csatavesztés után, az ott elesett De Dominis János helyébe, Hunyadi János a megüresedett váradi püspökség betöltése alkalmával Vitéz János megerősítése iránt tett előterjesztést Rómába, a mint a szentszék 1445-ben teljesített is.
Ettől kezdve Vitéz János mindegyre nagyobb szerepet kezdett játszani az ország ügyeiben. A kormányzó fontos küldetésekkel bízta meg, de, mint a Hunyadi ház rendíthetetlen híve, nem kerülhette el a Garaiak gyűlöletét sem, melynek majdnem áldozatul esett.
V. László halála után, Szilágyi Mihályon kívül ő buzgólkodott legjobban, hogy Mátyás a trónt elnyerje, ő vitte meg az örömhírt Prágába, ugyanő volt, a ki Podjebráddal Mátyás király kiadatása iránt alkudozott s kiegyezett.
Mátyás trónrajutása óta, hat éven át, mint főkanczellár, szakadatlanul a király környezetében volt. Hosszas alkudozások után sikerült neki a koronát visszaszerezni Frigyes császártól.
A koronázás után a király újabb kitüntetésekkel halmozta el régi hívét.
Még közvetlenül a koronázási szertartás után Vitéz Jánost, valamint utódait, Bihar vármegye örökös főispánjává nevezte ki. Széchy Dénes halála után a prímási székbe ültette s névnapja előestéjén (május 15.) maga írt a pápához megerősítése végett, a mit II. Pál pápa azonnal meg is adott, sőt a bíbornoki kalapot is elküldte Esztergomba.
A következő évben a király azzal a kiváltsággal ruházta fel az esztergomi érsekeket, melyet Vitéz János saját személyére nézve még váradi püspöksége idejében nyert, t. i. hogy az esztergomi érsek semmiféle törvényszék előtt sem tartozik saját személyében esküt letenni, hanem ezt, a maga nevében, emberei útján is letétetheti. (Török János: Magyarország Prímása 109-112.)
A csehországi háború.
Ez év őszén (1466) Mátyás a csehországi elhatalmasodó főurak rablókalandjainak megtorlása végett, megkezdte a hadikészülődéseket, mely czélból Esztergomba tette át hadiszállását. Esztergomi időzését megőrizte egy 1466 okt. 28-án kelt oklevél, a melyben Kereki Lászlót és anyját bizonyos okmányok ügyében Kőrösi István ellenében a nagyváradi káptalan útján megidézteti. (gr. Zichy Okmt. X. 409.)
Mátyás hadikészülődéseinek hírére a megszeppent cseh főurak nevében Podjebrad Viktorin herczeg Esztergomba levelet intézett, melyben értesítette a királyt, hogy a béke érdekében a zavargókkal szemben a legszigorúbban fognak eljárni s a garázdálkodók fejét, Sternberget, szükség esetén fegyverrel fogják engedelmességre szorítani.
De Mátyás e levélre azt válaszolta, hogy rablókkal nem alkudozik és azoknak megbüntetését követeli, s csakhamar felszedvén táborát, Vitéz János társaságában Nagyszombatig nyomult előre.
De ez csak előjátéka volt a pár év mulva megindított csehországi hadjáratnak, melynek folytatására mindegyre több és nagyobb áldozatra volt szükség.
A csehországi háború, melynek megindítására a királyt főleg a szentszék ösztönözte, de a melyet Vitéz János érsek is helyeselt, sőt annak egyik legbuzgóbb 325szószólója volt, óriási összegeket nyelt el, melyeket a király az egyházi tized megadóztatásából igyekezett fedezni.
A király erőszakos eljárása azonban csakhamar visszatetszést keltett a főpapság körében, mely ily módon jelentékenyen megkárosodott.
Vitéz már a budai országgyűlésen a hadviselésre szükséges adó megtagadása mellett kardoskodott, de az országgyűlés, némi megszorítással, megszavazta azt. Mátyás hirtelen haragjában az esztergomi érsek pisetumát egészen lefoglalta, sőt az érseket 7000 aranyig megadóztatta.
A király erőszakos eljárásával mindegyre jobban elidegenítette magától Vitéz János érseket. Utóbbi 1470-ben már szintén az elégületlenekhez csatlakozott, a kik Mátyás letételét és Kázmér lengyel király hasonnevű fiának meghívását határozták el.
Mátyás, noha Vitéz János már 1470-ben elveszítette a kegyét, a cseh hadjárat alatt, 1471 május havában, mégis őt nevezte ki helytartójává. De Vitézt ez az újabb királyi kitüntetés sem tartotta vissza attól, hogy Kázmér trónrajutását tőle telhetőleg ne támogassa.
Kázmér herczeg Sáros felől 1471 okt. 2-án 12.000 főnyi fegyveressel tört be, hogy az országos hatalmába kerítse. E betörés hírére Mátyás, a ki még május havában értesült az esztergomi kanonokoktól Vitéz magatartásáról, gyorsan itthon termett, s míg Kázmér hadát szinte akadály nélkül engedte a Cserháton át, az Ipoly völgyébe s onnan Nyitra várába vonulni, azalatt egész haderejével Vitéz érsek ellen fordult, a kit 20.000 fegyveressel az esztergomi várban körülzárolt és ezzel megakadályozta, hogy a fölkelőkhöz csatlakozzék.
Mátyás később sikeresebbnek találta a békés kiegyenlítést atyjának egykori hívével, azért csakhamar alkudozásokba bocsátkozott a körülzárolt érsekkel, s Rangoni Gábor kalocsai érseket, Beckensloer János egri püspököt, Országh Mihály nádort és Szapolyai Imrét bízta meg a békeközvetítéssel. Az alkudozások csakhamar eredménynyel jártak. Az érsek kötelezte magát, hogy a király kivánságához képest, váraiba királyi őrséget fogad be, s csak oly kapitányokat alkalmaz, a kik a királynak a hűségesküt leteszik, viszont Mátyás az érsek jövedelmeinek csorbítatlan élvezetét biztosította, egyszersmind kötelezte magát, hogy az érsektől kizsarolt 7000 aranyat - melyet ez iskolai czélra tett félre, - visszatéríti. Ezt az egyezséget 1471 decz. 19-én Esztergomban írásba foglalták. (Katona Hist. Crit. XV. 262-445. - Török J. i. m. 115-116. - Mill. Tört. IV. 248.)
Alig néhány hónap mulva újabb vádak merültek fel az érsek ellen. Mátyás, a ki Kázmér magatartása következtében újabb támadástól tartott, nem törődve a decz. 19-iki egyezséggel, az érseket fontos tanácskozások ürügye alatt Budára hivatta, a hol elfogatta és Visegrádon elzáratta, várait pedig márcz. 25-én a királyi őrséggel szállatta meg. Vitéz János ugyan nyolcz nap mulva visszanyerte szabadságát, s egyházi és világi joghatóságát ezután is szabadon gyakorolhatta, de az esztergomi várat és az érsekség többi erősségét a király 1472 ápr. 2-én kelt rendeletére Beckensloer János egri püspök vette át. Maga az érsek is ennek felügyelete alá került s érseki székhelyéről el nem távozhatott.
Vitéz János nem sokáig élte túl e dicstelen helyzetet; 1472 aug. 9-én meghalt. Hült tetemeit az esztergomi székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Mikor 1763-ban a régi templom egyik oldalhajóját széthányták, Vitéz síremlékének két töredékét találták meg, melyet jelenleg a prímási múzeumban őriznek.
Beckensloer János.
Vitéz utódává Mátyás király Beckensloer Jánost tette meg, a ki rútul visszaélt a király bizalmával. 1476-ban, mint Frigyes császár híve és annak kész eszköze, a pápai trónra vágyván, hogy Frigyesnek kedvében járjon, amaz ürügy alatt, hogy Aachenbe zarándokol, váratlanul Bécsújhelyre szökött, magával vivén az esztergomi egyház legértékesebb kincseit és háromszázezer aranyat, valamint a Vitéz János érsek tulajdonába tartozott legfényesebb codexeket.
Frigyes császár utóbb a salzburgi érsekséget szerezte meg számára, a hol folytonos viszálykodások közepett 1489-ben meghalt. (Fraknói Vilmos: Vitéz János élete 245. - Millenn. Tört. IV. 260.)
Mátyás ugyan megfosztotta Jánost az esztergomi érsekségtől és ezt IV. Sixtus pápának is tudomására hozta, de azért János még sokáig használta az esztergomi érsekség czímét külföldön is. Az érsekség jövedelmeire azonban a király tette rá a kezét. 1477-ben ismét Esztergomban találjuk, a hol febr. 13-án szerződést kötött a német lovagrenddel, melynek értelmében a lovagrendet védnöksége 326alá helyezte és arra kötelezte magát, hogy a lengyel királylyal való háború esetén egész hadseregét a lovagrend rendelkezésére bocsátja.
János bíbornok.
Az elárvult esztergomi érseki székbe 1480-ban Arragoniai János bíbornok, Beatrix királyné alig 16 éves testvéröcscse került. János bíbornok, idegen származásánál fogva, nem tudta magát beleélni az itteni viszonyokba, ezért 1485-ben engedélyt nyert a királytól, hogy a Nápolyban kitört háború kiegyenlítése végett hazatérhessen.
Az 1485. év október havának végén, Rómából érkezett hírek szerint, János bíbornok meghalt, mire azonnal megkezdődött a harcz az esztergomi érsekség javadalmaiért. Az ország vezető férfiai Geréb László erdélyi püspököt szerették volna az érseki székben látni, de Beatrix királyné keresztülvitte, hogy testvéröcscsének utódává, nővérének, a ferrarai herczegnőnek fiát nevezzék ki.
Mátyás király, félve a közhangulattól, eleintén nem mert határozni, de ekkor egy váratlan eset hatalmasan előmozdította Beatrix tervét.
Sforza Ascanio bíbornok, a ki szintén pályázott az esztergomi érsekségre, követet küldött Budára, s ez, hogy nyomást gyakoroljon a királyra, azt hangoztatta, hogy mivel az esztergomi érsekség Rómában bekövetkezett haláleset folytán üresedett meg, azt a pápa tetszése szerint adományozhatja.
Hippolyt érsek.
A követ tapintatlan fellépte általános megütközést keltett az 1486. évi jan. 1-ére egybehívott országgyűlés tagjai során, a kik ebben a magyar király kegyúri joga ellen intézett támadást látván, inkább belenyugodtak abba, hogy a király Hippolyt, ferrarai herczegnek adományozza az érsekséget. Csupán azt kötötték ki, hogy a herczeg azonnal Magyarországra jőjjön. VIII. Incze pápa azonban nem osztozott a rendek felfogásában. 1468 jún. 6-án kelt bullájával Hippolyt ferrarai herczeg megerősítését prímásul, ennek gyermekkora miatt megtagadta. De a pápa vonakodása csak fokozta Mátyás király akaraterejét, a ki a magyar király főkegyúri jogait védve, tiltakozott az ellen, hogy az apostoli szentszék a magyar egyházi javadalmakat önkényesen adományozhassa. A pápa hosszas tárgyalások után 1487-ben beleegyezett Hippolyt herczeg kinevezésébe, s két évvel később meg is küldötte neki az érseki palástot. De Mátyás ezúttal nem feledkezett meg a magyar katholikus egyház érdekeiről sem. Még 1486-ban kieszközölte, hogy korona, Geréb László erdélyi püspök, a magyar és cseh koronához tartozó összes tartományokban az apostoli szentszék követének neveztessék ki, s így ő a magyar katholikus egyház egységét a prímás felserdüléséig képviselje és biztosítsa, az érseki szék helytartójául pedig a nagytudományú Ibafalvi tamás esztergomi prépostot nevezte ki. (Török i. m. 123.)
Hippolyt kiskorúsága idejére eleintén Valentini Caesar, a ferrarai herczeg magyarországi követe nyert megbízatást az esztergomi érseki javak igazgatására, a ki azonban ehhez nem sokat értvén, még 1487-ben megfosztatott e tisztségtől s helyét Costabili Bertalannal töltötték be.
Az érseki javak kezelése.
Az érseki javak kezelése azonban sok nehézségbe ütközött. Maga a király is gyakran felhasználta azokat idegen, főleg hadi czélokra; így 1487-, 1488- és 1489-ben az érsekség zsoldosait több ízben fegyverre szólította, 1489-ben pedig 3 hónap alatt 977 arany és 50 denár költségbe verte az érseket. 1488-1489-ben a király udvarának adott ajándékok 1027 aranyat tettek ki.
Corvin János az érseki pénztárból egy ízben 100 aranyat vett fel, a mit soha sem fizetett vissza. Ezenkívül a király mindenféle terményszolgáltatást követelt az érseki uradalmaktól, egy alkalommal például 13 hajó zabot, máskor meg 50 akó bort. Sőt Beatrix királyné is igénybe vette az érseki pénztárt.
Sok költségbe kerültek ezenkívül a fegyveres vitézek is. 1489-ben 38 fegyveres nemes úr állott az érsek szolgálatában. Az érsek lovassága 175 főt tett ki, míg az esztergomi várőrség béke idején 45 főre rúgott. Hippolyt alatt az esztergomi érsek udvartartás a legfényesebb volt; az érsek udvari személyzete ekkor 245 főt számlált, de ez sem volt elég, hogy minden alkalommal kielégítse az igényeket. Mikor 1489-ben a bajor herczeg jött Esztergomba, Mátyás királytól két szakácsmestert és ugyanannyi szakácssegédet kellett kölcsön kérni.
1489 április havában Mátyás király is eljött Esztergomba. Ez alkalommal az érsek palotájában, csupán a szerémi borból, mely akkor honi boraink legkiválóbbjai közé tartozott, 9 akó és 49 iczcze fogyott el, a háztartáshoz 145 font 28 lat faolaj, 295 olasz, 1790 magyar kenyér, 400 ponty, ugyanannyi csuka, 45 font mazsolaszőlő volt szükséges. A vadhús és a szarvasmarhahús nincs benne a 327kimutatásban, mert az előbbit az érsek naszvadi és gutai uradalmai adták, az utóbbit az érseki uradalmak szolgáltatták be. (Századok 1872 évf. A modenai Hippolyt-codexek.)
Esztergom városa Hippolyt érseksége idején külcsinra az olasz városokkal vetekedett. Hippolyt 1488-89-ben kijavíttatta az érseki várat; 1487-ben az érseki palota már toronyórával volt ellátva.
Midőn Mátyás király 1487-ben Esztergomban volt, két nap alatt 1 mázsa és 25 font fáklyát, és 300 darab viaszgyertyát igényelt a világítás. 1489-ben, midőn két ízben is voltak fejedelmi vendégek Esztergomban, ötödfélszáz fáklya, 6240 darab viaszgyertya és 300 font olaj kellett a világításra.
II. Ulászló.
Mátyás király halála után (1490 ápr. 6.) az ország rendei, hosszas alkudozások után, Ulászlót választották meg királylyá, kinek érdekében Beatrix, Mátyás özvegye is hathatósan közreműködött, de utóbb reményeiben csalatkozva, Esztergomba költözött, Hippolythoz, a ki ifjú kora miatt úgy sem végezhetvén a koronázási szertartást, el sem ment Székesfehérvárra, hanem bezárkózott az esztergomi várba.
Utóbb azonban meggondolván magát, 1490 okt. havában Beatrix ismét Budán termett, a hol II. Ulászló király Bakócz Tamás tanácsára színlelt házasságot kötött vele. Beatrix ezután ismét visszatért Esztergomba.
1491 tavaszán II. Ulászló is Esztergomba jött Beatrix látogatására. Alig hagyta el a király a várost, Beatrix mindenfelé futárokat küldött szét az örömhírrel, hogy a házasságkötés megtörtént. (Fraknói V.: Bakócz Tamás élete 44. lap.)
De VI. Sándor pápa e házasságot érvénytelennek nyilvánította ki. Beatrix, miután hasztalan várt, 1501-ben kénytelen volt, nagyravágyó terveiből kiábrándúlva, hazájába visszatérni. Közel egy évtized alatt, míg Esztergomban tartózkodott, óriási összegeket használt fel az érseki jövedelmekből nagyravágyó czéljaira.
Eközben Hippolyt érseki széke fölé is vészfelhők tornyosultak.
Miután Beatrix teljesen elveszítette befolyását a királyi udvarban, a hazai viszonyokkal tapasztalatlan öcscse, Hippolyt helyzete is mindegyre kényesebbé vált. Hogy kellemetlen helyzetéből szabaduljon, Ulászló engedélyével Olaszországba utazott, honnan azonban 1494-ben bíbornoki kalappal visszatérve, csakhamar átvette az érsekség kormányát.
A mint visszaérkezett, a köztiszteletben álló Ibafalvi Tamás érseki helytartót állásától elmozdította s annak helyét egy ismeretlen olasz főpappal, Alezzoi Donáttal töltötte be. E tette nagy fölháborodást keltett országszerte. Az 1495. évi országgyűlésen a köznemesség hevesen kikelt ellene.
Az 1497. évi országgyűlésen azonban a köznemesség Bakócz Tamás kanczellárt sem kímélte, követelvén, hogy egyházi férfiú világi hivatalt ne viselhessen.
A köznemesség fellépte következtében II. Ulászló elmozdította Bakócz Tamást a kanczellárságtól, de egyben arra törekedett, hogy kedvelt hívének valamiféle kárpótlást adjon. Ép kapóra jött a köznemesség állásfoglalása Hippolyt ellen. Ezért magához hivatván Arezzói Donát érseki helynököt, előtte kifejezte abbeli kívánságát, hogy Hippolyt mondjon le az érsekségről.
VI. Sándor pápa az 1497 decz. 7-én tartott consistoriumban elfoglalta Hippolyt lemondását az esztergomi érsekségről, egyúttal beleegyezett Bakócz Tamás egri püspök áthelyezésébe is.
Bakócz Tamás.
1498 tavaszán Bakócz csakugyan átvette az esztergomi érsekséget, sőt módon talált arra is, hogy az egri püspökséget megtarthassa, melyet két évre bérbe vett Hippolyttól, a kinek kárpótlásúl az egri püspökség jutott. (Millenn. Tört. IV. 364. - Fraknói: Bakócz Tamás élete.)
Bakócz Tamás erős kezekkel csakhamar rendbe hozta az érsekség gazdaságait s azokat jövedelmezőség tekintetében magas fokra emelte. Egyházi téren is sok volt a teendő. Ibafalvi Tamás elmozdítása óta az érsekség területén tág tere nyílt a visszaéléseknek. Bakócz ugyan megerősítette Hippolyt érseki helynökét, Arezzói Donátot hivatalában, a mely tettével a köznemesség haragját vonta magára, mindazonáltal az egyház kormányát teljesen önállóan maga intézte.
A Bakócz-kápolna.
Bakócz Tamás érseksége alatt épült Esztergomban a Boldogságos Szűz tiszteletére az a kápolna, mely egész életen át gondoskodásának kiváló tárgya volt s a melyet 1506-ban kezdett építtetni s a következő évben fejezett be, miként ezt a főpárkányzaton végighúzódó latin felírat is igazolja.
328A kápolna kupolájának mennyezete, valamint a külső tető is elpusztult, de veres márvány belső burkolata megmaradt az utódokra.
Bakócz Tamás kápolnáját fejedelmi bőkezűséggel szerelte fel, ellátta nagyértékű arany- és ezüst-készlettel.
A nagynevű érsek általában a szövőipar és az ötvösség legbecsesebb műveivel emelte az istentisztelet fényét. Az általa készíttetett egyházi edények közül egy kehely maradt fenn, mely kétségkívül magyarországi ötvös műve, míg a fennmaradt misemondóruhák Olaszországban készültek. Bakócz Tamás pazar bőkezűséggel gondoskodott a használatban levő szertartási könyvekről. Ezek közül különös figyelmet érdemel, kiállításának fényességénél fogva, Gradualéja, (a káptalani zsolozsmáknál használt énekeskönyv), továbbá misekönyve, a mely jelenleg a zágrábi egyház tulajdona.
Az egyházi szertartási könyveken kívül, nagy gondot fordított könyvtárának gyarapítására. Az ő könyveiből való Cicerónak a "Szónokokról" czímű műve, mely jelenleg A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, továbbá Ranzan Péter szicziliai püspök munkája, mely Magyarország rövidre fogott történetét foglalja magában.
1510 márcz. 12-ére Ulászló Esztergomba országgyűlést hirdetett, melynek feladata volt dönteni, hogy Magyarország a cambray-i ligával szemben minő állást foglaljon el, de ez az országgyűlés elmaradt s utóbb jún. 24-ére tűzetett ki. Márcziusban csak az urak tartották még tanácskozásukat, mely a bekövetkezett pestis-ragály miatt az országgyűlést Székesfehérvárra hívta egybe, míg az udvar Tatára tette át székhelyét.
Közvetetlenül az országgyűlés szétoszlása után értesült az udvar arról, hogy II. Gyula pápa 1511 júl. 16-ára Rómába általános zsinatot hirdetett. Ez ügyben az 1511. ápr. 24-én megtartott országos tanács Bakócz Tamásnak Rómába való küldetését határozta el, hogy ott a Miksa császár és Velencze irányában követendő magatartásra nézve útmutatást adjon.
Bakócz Tamás, több mint két évi távollét után, 1514 márcz. első napjaiban érkezett vissza Rómából székhelyére, hogy a pápa megbízásából a törökök ellen kereszteshadat hirdessen. Hazaérkezte után azonnal, még márczius havának második felében, megtette az intézkedéseket a keresztes hadjárat kihirdetésére.
Pórlázadás.
Tudjuk a történelemből, hogy a keresztes hadjárat rémes pórlázadássá fajult, melynek leveretése csak véres harczok árán vált lehetővé.
A pórlázadás elfojtása után egybehívott országgyűlésen a nemesség haragja elsősorban Bakócz ellen irányult, őt okolván a balsikerért, minek következtében a prímás el sem ment az országgyűlésre.
II. Lajos.
De II. Ulászló kegyét nem veszítette el. Midőn a király halálát közeledni érezte, őt tette meg fiának, II. Lajos királynak gondviselőjévé.
II. Ulászló halálával Bakócz Tamás tekintélyének is vége szakadt. Az 1517-ben egybehívott országgyűlés évenként újra választandó országtanácsot alakított, ebbe Bakócz Tamást is beválasztották, de már a következő, 1518. évi szentgyörgynapi országgyűlés, a melyen a köznemesség kerekedett felöl, kibuktatta az országtanácsból.
Az országgyűlés többek között az elzálogosított koronajavak visszabocsátását rendelvén el, Bakócz Tamás még ebben az évben visszaadta Esztergom városát, a melyet 16 év óta bírt zálog czímén. Az 1518 őszén tartott bácsi országgyűlésen már a nemzeti párt soraiban találjuk Bakócz Tamást, a kit ezért a köznemesség ismét beválasztott az országtanácsba; de ekkorra már ereje megtörött. Betegsége, mely 1521-ben már mindegyre súlyosbodott, teljesen a székhelyéhez kötötte, de azért még sűrűn keresték fel az államférfiak és a külföldi követek Esztergomban.
1521 febr. elején Orio Lőrincz, a velenczei köztársaság követe, majd Verbőczy István, a híres jogtudós érkezett Esztergomba. Az utóbbi, a császárhoz küldött követség tagjaként, Wormsba utaztában állapodott meg Esztergomban, kinek a prímás, hogy kellő fénynyel léphessen fel, becses ékszereket bocsátott rendelkezésére.
Az 1521 május első napjára összehívott országgyűlésre Bakócz is elment, noha ekkor már napjai meg voltak számlálva. Onnan jún. első napjaiban tért vissza székhelyére, a hol jún. 15-én, papjaitól környezve, elhúnyt. Tetemei az általa alapított kápolnában tétettek örök nyugalomra. (Fraknói i. m.)

Martinuzzi Fráter György.

330Verancsics Antal.
1569-1573.

Forgách Ferencz.
1607-1615.
331Ép a legválságosabb időben húnyta le szemeit Bakócz Tamás. Az országgyűlés még együtt ült s meddő vitákba merült, midőn híre járt, hogy a törökök Szabács alá érkeztek. Csak ekkor fogta fel az udvar a veszély nagyságát.
Az első hírek hatása alatt beállott zavar, félelem, s a kincstár üressége Lajos királyt arra kényszerítette, hogy a nagy prímás hagyatékát a törökök elleni hadjárat czéljaira lefoglalja.
Alig helyezték Bakócz Tamás hült tetemeit örök nyugalomra, Lajos király, a ki személyesen jelent meg a temetésen Esztergomban, Szatmári György püspöktől, a kit Bakócz András esztergomi préposttal együtt, végrendeletének végrehajtójává nevezett ki, a hagyaték kiszolgáltatását követelte.
Szatmári, a ki Bakócz kincstárát ennek halálakor lepecsételte, kénytelen-kelletlen engedelmeskedett.
Bakócz kincsei közprédára kerültek. A nagyértékű hagyatékot a haszonlesők potom áron szerezték meg, pedig ha lelkiismeretesen használták volna fel a kincseket, azok elegendők lettek volna a végvárak fenntartására.
Míg lent Szabácsnál teljes erővel folyt a küzdelem, azalatt Lajos jegyese, Mária herczegnő, 1521 június 28-án Pozsonyban érkezett, a hol Szatmári György püspök fogadta.
Mária mielőbb látni akarván jegyesét, a kit ekkor a törökök elleni hadjáratot tartott lekötve, a kíséretében levő urak tanácsára Szatmári György főkanczellár kíséretében Esztergomba jött, a hol az üresen hagyott prímási palotában vett lakást. De nem sokáig maradt Esztergomban, mert csakhamar Visegrádra tette át tartózkodási helyét (Dr. Tóth-Szabó Pál: Szatmári György prímás 248-49. l.) Szatmári György az 1522. év első hónapjában foglalta el az érseki széket, de a pápa csak jó idő mulva, 1523 június 19-én oldotta fel a pécsi püspökség alól és járult hozzá az esztergomi székbe való áthelyeztetéséhez.
Szatmári György ép a legválságosabb időben került a magyar katholikus egyház élére. Szabács után Nándorfehérvár, majd Zimony is török kézre került, a török már az alvidéket fenyegette, Luther Mártonnak Németországból elterjedt tanai pedig vallási téren fenyegették megoszlással a nemzetet.
Szatmári György.
Szatmári György a humanista főpapok között előkelő helyet foglalt el. Nemes bőkezűségének tanúbizonysága a megrendelésre készül, fényes kiállítású zsolozsma-könyv, a "Breviarium secundum chorum ecclesiae Strigoniensis", mely a franczia nemzeti könyvtár egyik legbecsesebb műkincse. Szatmári vallásos buzgóságának Esztergom is tanúja volt. Midőn elfoglalta az érseki széket, azon fáradozott, hogy a Bakócz Tamás által létesített kápolnának, az elveszett egyházi kincsek fejében, melyeket kénytelen volt Lajos királynak kiszolgáltatni, kárpótlást szerezzen. Közbenjárására II. Lajos király 1523 szept. hó 1-én, Visegrádon kelt adománylevelével, Damásd várát, Damást, Szob, Helemba, Letkés és Tölgyes falvakat, összes tartozékaikkal együtt, az esztergomi érseknek és a káptalannak, illetőleg a Bakócz-féle kápolnának adta kárpótlásul.
Szatmárit 1524 elején Esztergomban találjuk; márczius első felében még rendeletet bocsátott ki a túróczvármegyei plébánosokhoz a tizedügyben, kevéssel azután Budára ment, a hol 1524 április 7-én váratlanul meghalt. Holttestét Esztergomba vitték s ott temették el.
Végtisztességén megjelent II. Lajos király, valamint Mária királyné is. De Lajost nem annyira a kegyelet vitte Esztergomba, mint hogy ismét pénzre volt szüksége. És ekkor megismétlődött az a visszataszító eljárás, melyet Bakócz Tamás halálakor láttunk.
II. Lajos nem elégedett meg azzal a 60.000 aranynyal, a melyet a prímás végrendeletileg a Frigyes császárnak elzálogosított várak visszaváltására hagyományozott a királynak, hanem az egész hagyatékot követelte.
Alig helyezték el az érsek hült tetemeit nyugvóhelyére, a király erélyesen követelte az érseki palota termeinek felnyitását. A várnagy megtagadta a király kívánságát és csak akkor engedett, mikor a király ágyúkat akart hozatni, hogy a várat megostromolja. De a talált pénz, arany- és ezüstneműek nem elégítették ki a királyt és felháborodásában nem átallotta lopással vádolni azokat, a kik a prímás halálakor a kincsekhez legközelebb állottak. (Tóth-Szabó i. m. 302. l.)
Szalkai László.
Szatmári utóda lett Szalkai László, a Mária királyné és György őrgróf kegyencze. Szalkai Bakócz pártfogoltjaként kezdte pályáját, 1520-ban kanczellárrá nevezték ki, mely állását azonban inkább magánczéljaira használta fel. 3321520-ban váczi, majd egri püspök lett, de csak 1525-ben, a pápai követ sürgetésére szentelték pappá, majd püspökké.
Szalkai már nem akadályozhatta meg a hitújítás előnyomulását, valamint nem tudott a Rákoson és Hatvanban félelmetes erővel előtörő köznemességgel megküzdeni. 1525-ben több rendbeli intézkedést tett ugyan a bányavárosi, beszterczei és a budai polgárok között fellépő tanok tovaterjedésének megakadályozására, de azok végrehajtását nem tudta kieszközölni.
Az 1525. évi május 7-én tartott rákosi országgyűlésen a köznemesség részéről heves támadásokban volt része. Szalkai, hogy hatalmát megtartsa, kész volt Szapolyai Jánossal szövetkezni, sőt a királynét is rávette, hogy ne gördítsen akadályt a hatvani gyűlés megtartása elé.
Ezen az országgyűlésen igen ügyesen védte magát, de látván az ellene irányuló közhangulatot, éjjel elillant. Mindennek ellenére 1526 márczius 4-ig megtartotta a kanczelláriai méltóságot és a király bizalmát mindvégig bírta. A törökök támadásának hírére Lajos király az 1526 márczius 26-án tartott tanácsűlés után Esztergomba ment; alig volt itt azonban néhány napig, midőn Tomori kalocsai érsek ápr. 13-án Budára, onnan pedig Burgio pápai követtel együtt Esztergomba ment, hogy megvigye a vészhírt Szulejmán hadainak Konstantinápolyból történt elindulásáról. (Millen. Tört. IV. 486.)
Lajos király csakhamar visszatért Esztergomból Budára, a hol egymást érték a tanácskozások, Szalkai prímás már a június 2-án tartott értekezleten 1000 gyalogost és 400 lovast ajánlott fel a törökök elleni hadjáratra.
Midőn a török sereg a Szávához ért, az esztergomi érsek és a káptalan néhány száz fegyverest küldött a péterváradi táborba.
A mohácsi ütközet.
Akkor, a midőn Lajos király felkötötte a hadikardot, Szalkai érsek is megjelent a tolnai táborban, fegyvereseivel együtt, honnan a királyt a mohácsi csatába kísérte az utolsó lovas csapatban. A király oldala mellett foglalt helyet s vele maradt a harczmezőn. Mint egyik történetírónk megjegyzi: "az a dicsőség jutott neki osztályrészül, hogy a mohácsi gyászmezőn hazájáért meghalhasson, s egy sírba temetkezhessék a nemzet nagyságával." (Török i. m. 165.)
A mohácsi csatavesztés (1526. aug. 29.) hírére Mária királyné és a vagyonos budai lakosság nagyrészt hajókon menekült Pozsony felé, de Esztergomnál Orbáncz Endre esztergomi várparancsnok megrohanta és kifosztotta a hajókat.
A mint pedig a törökök közeledtéről értesült a hős várparancsnok, a várat hűtlenül elhagyta; helyét azonban a szerényebb származású Nagy Máté vitézül betöltötte. (ifj. Palugyay i. m. II. 10.)
Szulejmán a mohácsi csata után Budára tartott, a hol szept. 12-én tartotta bevonúlását.
A fürgelábú török lovasság szept. 12-20 közötti időben Esztergom vármegyét is bekalandozta és útközben rabszíjra fűzte a védetlen lakosságot.
Dobozy Mhály és hitvese.
A hagyomány szerint, Pilismarót környékén 20.000 család vonult el egy szekérvárba, de a törökök túlnyomó erejével szemben nem tudták magukat fenntartani. Dobozy Mihály lóra kapván, ifjú nejével, Ilonával menekülni igyekezett, de a ló a kettős teher alatt leroskadt; Dobozy látván, hogy nincs menekvés, nehogy ifjú neje élve a törökök kezébe kerüljön, azt üldözői szeme láttára leszúrta, maga pedig a törökök ellen fordult, "halált keresve és találva." Emlékére a nép hat jegenyefát ültetett.
A mohácsi vész egyidőre mintha megbénította volna a nemzetet. Csupán Várdai Pál egri püspök tett némi csekély kísérletet az ellentállás szervezésére. Alig hagyták el azonban a törökök az elpusztított országot, a kettős királyválasztás zaja visszhangzott szerte-szét.
Szapolyai János.
A nemzet túlnyomó többsége Szapolyai János vajda körül csoportosult, míg egy kis töredék, mely Mária özvegy királyné környezetéből került ki, Ferdinánd trónjelöltségét támogatta. Ebbe a csoportba tartozott Oláh Miklós esztergomi főesperes is. A nemzet túlnyomó többsége nov. 10-én, a Székesfehérvárott tartott országgyűlésen Szapolyai Jánost választotta királylyá, a ki elsősorban a megüresedett esztergomi érsekséget töltötte be. A magyar katholikus egyház fejévé Várdai Pál püspököt nevezte ki, a ki csakhamar elfoglalta az érsekséget, mert a nov. 29-én Esztergomban megjelenő királyt már mint esztergomi érsek fogadta. Az 1526-27. év telét János király Esztergomban töltötte, mire azonban kitavaszodott, elhagyta a várat.
333Ekkor már Ferdinánd pártja is erősen mozogni kezdett, s főleg arra törekedett, hogy János király fő híveit és hadvezéreit elcsábítsa. E végből Batthyány Ferencz bán 1527 márczius havában el is látogatott Esztergomba, de Várdai érseket nem tudta eltántorítani, (Millen. Tört. V. 48.)
Ferdinánd.
Az év nyarán a helyzet lényegesen megváltozott. Ferdinánd hívei előkészítvén a talajt, Ferdinánd július 31-én tetemes haderővel magyar földre lépett és megkezdte az előnyomulást Buda felé: Győr, Komárom és Tata után, augusztus havában Esztergom városa is meghódolt, de a vár csak néhány napi ostrom után és oly feltétel alatt nyitott kaput, hogy a két parancsnok fegyveresen, a többiek fegyver nélkül, bántatlanul elvonulhassanak.
Ferdinánd elfogadván a feltételeket, fényes kísérettel bevonult a várba, hol a papság ünnepélyesen fogadta és Szent Adalbert egyházába kísérte, a hol hálaimát mondott. A várat Oeder Farkas vezérlete alatt 300 főnyi gyalogos őrizetére bízván, tovább folytatta útját Székesfehérvár felé.
Várdai Pál, a ki már szept. 3-án Esztergomban hűséget fogadott Ferdinándnak, a székesfehérvári országgyűlésen egyike volt a vezérszereplőknek. A koronázás után, okt. 12-én Ferdinánd ismét Esztergomba jött, a hol egész 1528 febr. hó végéig tartózkodott. (Mill. Tört. V. 56.) 1527-28 telén tehát Esztergom ismét királyi székhely, a hadmíveletek s az alkudozások középpontja lett. Ide szállították elébe Bodó Ferenczet, János király hívét, a kit Török Bálint és Pekri Lajos Keresztesnél elfogtak és Ferdinándhoz küldtek. Ferdinánd kész volt szabadságát visszaadni, ha hozzá csatlakozik. De Bodó megmaradt állhatatosan János király pártján és hűségének áldozatul esett.
Szulejmán szultán.
János király mindenkitől elhagyatva, híveitől elárulva, a szultán segítségéhez folyamodott. Szulejmán 1529. nyarán ismét hadat vezetett Magyarországba, mely hírre Ferdinánd Besser és Trabinger parancsnoksága alatt, 1000 főnyi segédhadat küldött Esztergomba, de ez megkésett s a várba be sem juthatott, mert Szulejmán szept. 12-én Budáról már Esztergom alá érkezett.
A szultán érkezésének hírére, Várdai Pál érsek 300 nemes kíséretében elébe ment s magát kegyeibe ajánlotta. Szulejmán kegyesen fogadta az érseket, külön sátrat állíttatott számára, és kitüntetéssel halmozta el.
Várdai érsek azonban kénytelen volt a török tábort Bécs alá, majd Bécsnek eredménytelen ostroma után, Budára küldeni, s csak október közepén menekült meg a kellemetlen vendégségtől.
Esztergom ostroma az ellenkirályok alatt.
Ferdinánd hadainak vezére, gróf Salm Miklós, a törököt visszavonulási útjában követve, Győr és Komárom megszállása után, Esztergom alá érkezett. Mialatt a város és a főkáptalan követei alkudozásba bocsátkoztak Ferdinánd vezérével, azalatt a zsoldosok hágcsók segélyével megmászták a falakat, ekként a védetlen város csakhamar az ellenség zsákmánya lett, de a vár, melynek kapitányává Várdai érsek Mutnoki Mihályt nevezte ki, vitézül ellentállt, gróf Salm pedig, mivel fizetetlen zsoldosai lázongani kezdtek, kénytelen volt előnyomulásával felhagyni.
Várdai érsek 1529 óta az ellenkirályok egyikéhez sem csatlakozott, s Esztergomot semleges területnek igyekezett nyilvánítani. De ezzel mindkét ellenkirály bizalmatlanságát és gyanúját vonta magára, minek következtében Ferdinánd, valamint János király szűntelenül pusztították az érseki uradalmakat.
1530 őszén a szendrői basa dúlta az érsek jószágait és a jobbágyok közül tömérdek embert fűzött rabszíjra.
Ugyanebben az évben Szapolyai János hadai vették körül Esztergomot, pedig ekkor ott a török, német és a lengyel követek tanácskoztak, a kiknek erélyes fellépésére János király felhagyott az ostrommal. Mialatt Ferdinánd János királylyal felvette az alkudozások fonalát, Rogendorf vezérlete alatt tekintélyes hadat küldött Esztergom és Buda elfoglalására. Rogendorf 1531 őszén csakugyan körülfogta Esztergomot, melynek kapuit Várdai érsek, semleges magatartására hivatkozva, nem nyitotta ki előtte. Maga az érsek nem volt a várban, hanem egyik jószágán feküdt betegen.
Az őrség János királytól remélte a felmentést. A király el is küldte naszádos hadát Esztergom segélyére, de ezt Lábatlan és Nyergesújfalu között a német hajóhad szétverte.
E kudarczra a vár megadta magát. Rogendorf ekkor Buda alá ment, melyet 50 napon át ostromolt, de itt nem boldogulván, decz. 19-én seregével 334Esztergomba tért vissza s itt János király követével, Laszky Jeromossal, 3 hónapi fegyverszünetet kötött, mely egész 1532 április hó végéig terjesztetett ki.
Esztergom megvételének híre a portán nagy ingerűltséget keltett; még ebben az évben meg akarták indítani a háborút, de az idő későre járván, a támadás a következő évre maradt. (Mill. Tört. V. 86-88. ifj. Palugyai Imre i. m. 11.) Az 1532. évi hadjárat folyamán, míg a török Kőszeg alatt vesztegelt, János király megkísérlé Esztergom visszafoglalását. A várat ekkor a spanyol származású Lascan Tamás vezérlete alatt, mintegy 1000 főnyi spanyol őrség védte, ezenkívül az érsek is küldött Horváth Bertalan vezérlete alatt a várba katonákat, míg maga Pozsonyba távozott.
János király vezére, Gritti Lajos azonban nem boldogult az ostrommal, kénytelen volt tehát visszavonulni.
Az 1532. évi hadjárat után ismét megkezdődtek a béketárgyalások Ferdinánd és a porta között. A szultán belenyugodott Magyarország kettéosztásába, ha Ferdinánd Esztergom várának kulcsait, hódolata jeléül, elküldi a portára.
Ferdinánd teljesítette ezt a kívánságot, s az ifjú Záraival elküldte Esztergom kulcsait, de Gritti fellépése, majd megöletése új irányt adott az eseményeknek. Azok a remények, melyeket Ferdinánd a szultán támogatásába helyezett, füstbe mentek.
Ez időtől kezdve Esztergom volt Ferdinánd országrészének határa.
Szapolyai János halálával (1540 júl. 18.) Ferdinánd elsősorban Buda megszerzésére törekedett. E végből Fels Lénárd, a Ferdinánd pártfogolta tábornokok egyike 1540 október havában Esztergomból Buda elfoglalására indult, de itt nem boldogúlván, Tata alá vezette seregét, s miután azt megvette, Székesfehérvárt szállta meg.
Török uralom.
A budai kaland azonban óriási veszedelmet hozott Magyarországra. A törökök 1541 szeptember 2-án kardcsapás nélkül megszállták Budát, és így az egészen Esztergomig terjedő földterület török uralom alá került.
Egyedül Esztergom állott még ekkor a keresztény világ előörseként, de előrelátható volt, hogy nem fogja magát sokáig tarthatni.
Ferdinánd ugyan 1542-ben, német birodalmi segélylyel, kísérletet tett Buda visszafoglalására, de e vállalkozás kudarczczal végződött.
Joakim fővezér.
Ferdinánd, Joakim brandenburgi választófejedelmet tette meg a sereg fővezérévé, a ki 30-32.000 főnyi hadával, példátlan lassúsággal nyomult előre a Duna jobbpartján, és csak aug. 20-án érkezett Esztergom alá, mely a hadműveletek alapja lett. Ugyanekkor Esztergom alatt összpontosították a 200 hajóból álló dunai hajóhadat, mely akkor volt virágzásának tetőpontján. E hajóhad parancsnoka az olasz Medici Jakab volt, míg a hajóslegénység 1100 olasz, 6000 magyar, rácz és dalmatákból állott.
A magyar segédhadak is Esztergom alatt gyűlekeztek. Thúrzó Elek királyi helytartó már aug. 2-án Esztergomban volt. Őt követték a többiek, - bár sokan féltvén házi tűzhelyeiket a törököktől, otthon maradtak, - mégis szép számmal gyűltek egybe az esztergomi táborban; mint a "nagy" Nádasdy Tamás, a "ravasz" Bebek Ferencz, Perényi Péter 8000 lovas élén, Serédy Gáspár és György, Balassa Imre, Batthyány Ferencz, a híres huszárparancsnok, Zay Ferencz, a Báthoriak, András öcscsével Jánossal; a magyar segédcsapatok mintegy 18.000 lovast tettek ki. Ezenkívül Esztergom alá érkezett Ungnád János vezérlete alatt 10.183 főnyi cseh had és Vitelli Sándor alatt 2000 pápai zsoldos, így mintegy 60.000 ember táborozott Esztergom alatt.
E hatalmas sereg főhibája volt, hogy nem volt egységes és emellett a táborban a teljes fegyelmetlenség kapott lábra, a mi annál is inkább aggodalomra szolgáltatott okot, mert a vezérek közül senkinek sem volt tekintélye katonái előtt. Tetézte a bajt, hogy nem volt elegendő élelem. Medici Jakab már július 29-én Esztergomból kelt levelével figyelmeztette a fővezért, hogy hozzon elégséges élelmet magával, mert Esztergom környéke ki van fosztva; így az újonnan érkező csapatok a környékbeli falvakat kezdték zsákmányolni és rabolni.
Végre aug. 12-én megérkezett a fővezér is Esztergomba, a kit Várdai érsek, Thúrzó Elek helytartó és Lascan várkapitány fogadtak. Az érsek fényes lakomát adott tiszteletére, mely éles ellentétben állott az Esztergomtól délre, a Duna mellett ütött táborban uralgó szükséggel és élelemhiánynyal.
335Joakim másnap megtekintette a város nevezetességeit és a székesegyházat s csak ezután fogott a hadmíveletek intézéséhez.
Aug. 18-án megérkeztek Serédy Gáspár és György, valamint Balassa Zsigmond is, a dunántúli hadakkal, melyek útközben a falvakat, mind kifosztották. Aug. 20-án megérkezett a fősereg is Komárom felől, melynek hat hétre volt szüksége, míg Bécsből a prímási székhelyig el tudott vergődni. Végre szept. 5-án Joakim fővezér felszedte táborát és megkezdte az előnyomulást Buda felé. (Századok 1880. évf. - Hadtört. Közlemények 1893. évf. 276. l. - Millenn. Tört. V. 232. Thallóczy Lajos: Csömöri Zay Ferencz 35. l.)
E hatalmas sereg, mely már Esztergomnál züllésnek indult, egy havi táborozás után, megtizedelve került vissza Esztergomba. Sokan elhullottak, de még többen estek a táborban fellépő ragály áldozatául. Ferdinánd a csúfos kudarcz első hatása alatt, végzetes lépésre határozta el magát. Meg akarván félemlíteni a magyarokat, Lascan, Esztergom áruló parancsnokának tanácsára, Perényi Pétert, az ország egyik leggazdagabb s legbefolyásosabb emberét a sereg visszatérése után Esztergomban elfogatta. Az elfogatás hírére a magyar urak, sőt még a közhuszárok is, sietve elhagyták az esztergomi tábort; többé senki sem érezte magát biztonságban a császári vezérek környezetében, s csak nőtt az ellenszenv Ferdinánd uralma ellen.
Buda elfoglalása után a törökök, a hódoltsági terület kikerekítése végett, Esztergomot és Székesfehérvárt igyekeztek kézrekeríteni. Fráter György, Izabella királyné kincstartója és Erdély kormányzója, mind e tervekről már jó eleve értesűlt s még 1543 május havában figyelmeztette Ferdinándot a várható támadásra.
A mint Esztergomban híre járt, hogy a török sereg Budára érkezett, a város lakossága szétfutott; maga Várdai Pál érsek is a főkáptalannál, a levéltárral és az egyházi kincsekkel Pozsonyba költözött, Esztergom városát pedig, mivel azt megvédelmezni úgy sem lehetett volna, felgyújtották és szétrombolták.
A vár parancsnoka ekkor a spanyol származású Musica Márton volt, a kit közönségesen Lascan néven ismertek s a ki mellé Ferdinánd király még az ostrom megkezdése előtt a szintén spanyol eredetű Salamanca Ferenczet küldte ki.
Lascan mellett némi spanyol őrség, továbbá két szakasz olasz, a kik Medici és Vitellius Sándor csapataiból maradtak vissza, ezenkívül két zászlóalj gyalogos, az ostrom harmadik napján érkezett a várba, így az egész várőrség létszáma ezerhatszáz emberből állott.
Szulejmán Budára érkezvén, július második felében elrendelte az előnyomulást Esztergom felé. Seregének felerészét Ahmet ruméliai beglerbég és Muhammed budai bég vezérlete alatt előre küldte, a kik július 24-én érkeztek Esztergom alá, míg a szultán, a ki a következő nap indult el összes hadseregével és az ágyukkal, július 26-án látta viszont a prímások székhelyét. Míg a török ostromló sereg elhelyezkedett, Horvát Bertalan, az érsek csapatainak parancsnoka, 200 ökröt hajtott be a várba, ugyancsak ő ajánlotta fel az érsek nevében azt a 200 akó bort, mely a várban volt elhelyezve.
Júl. 28-án hajókon érkezett két zászlóalj német gyalogos Fortaler, Tristán és Münch Ferencz parancsnoksága alatt; ezeknek sikerült a várba bejutniok.
Midőn azonban a törökök látták, hogy a várbeliek a Dunán élelmi szereket, lőport és hadieszközöket kapnak, melyek akadály nélkül jutnak be a várba, a Duna mindkét partját őrizet alá vették, s így már július 30-án sikerült a martalóczoknak két hajót elfogniok, a melyen hadiszerek érkeztek Bécsből.
Esztergom eleste.
Szulejmán, mielőtt megkezdte volna a rendszeres ostromot, három követet küldött a várba, megadásra szólítván fel a várbelieket, de Lascan és társainak válasza elutasító volt. Ezalatt a törökök a várat körülvevő magaslatokon helyezkedtek el, mire július 31-én megkezdődött a vár falainak lövöldözése, mit azonban a várbeliek erélyesen viszonoztak.
Július 31-ikétől aug. 2-ig a törökök mindegyre több ágyút vontak a vár köré, melyek szünet nélkül működtek. Ekkor már az alsóváros erődítvényei romban hevertek, úgyszintén a külső bástyák is, úgy hogy a védőknek el kellett azokat hagyniok s belső erődítvényeket kellett készíteniük.
Az őrség soraiban ekkor már csüggedés vett erőt; egy turini származású ifjú és egy öreg tüzér kiszöktek a várból és részletes felvilágosítással szolgáltak a törököknek a várbeliek helyzetéről; kétségkívül ez a kiszökött tüzér tanácsolta a törököknek a víztorony elfoglalását.
336Mivel azonban a víztorony ágyúkkal egykönnyen nem volt megközelíthető, a kiszökött öreg tüzér útmutatása alapján a törökök egy elhagyott szigetre vitték az ágyúkat és onnan kezdtek ágyúzni a víztoronyra. Aug. 3-án a várból ismét többen szöktek ki; Szulejmán ezeknek előadása alapján aug. 6-án általános rohamot rendelt, melyet heves ágyúzás előzött meg, de a rohamot a várbeliek vitézül visszaverték. E roham mindkét részről sok áldozatot követelt; csupán a janicsárok közül 300-nál többen estek el.
A roham visszaverése után egy német és egy olasz csapat a víztoronynál lévő erődítvényekből kitörve, az alsóvárosi házakban tanyázó török hajós katonákra ütött, közülök sokat levágtak, vagy a Dunába szorítottak.
A roham utáni napon (aug. 7.) Rusztem körüljárván a várat, lelkesítő beszédet tartott a török katonáknak. Aug. 8-án sikerült a törököknek csellel a víztornyot hatalmukba keríteniök, a minek elvesztése nagy hatással volt a várbeliekre. Az elcsüggedt várőrség közül egy Massa nevű olasz származású zászlótartó, két társa kíséretében leereszkedett a várfalról és az ellenség táborába ment, hol a vár átadását az őrség nevében felajánlotta. A pasa, a kihez vezették, két törököt küldött vele vissza Salamancához. Lascan, maga is meg lévén sebesítve, eleintén hallani sem akart a vár átadásáról, ezért elsősorban az idősebb katonák véleményét kívánta megtudni. A tanácskozás után Salamanca személyesen ment el a török táborba, hogy ott a vár feladására nézve kedvező feltételeket eszközöljön ki, de a szultán csupán a várőrség szabad elvonulásába volt hajlandó beleegyezni.
Aug. 9-én Rusztem pasa, a második vezér közeledett a várhoz, a vár kapuinak kinyitását rendelvén el. Lascan engedelmeskedett és a vár kulcsait neki átadta. Erre a janicsárok csendesen bevonultak a várba s a bástyák szegélyeit elfoglalták. Annak jeléül pedig, hogy a vár szultán kezébe került, a várormaira feltűzték a padisah zászlóit.
A várőrség a törökök gyors és váratlan beözönlésére megzavarodott és teljesen elveszítette önuralmát; mindenki csak a saját élete megmentésére gondolt. Miután a törökök a várbelieket egyenként kibocsátották a kapun, Lascannak is távoznia kellett, elébb azonban kénytelen volt Rusztemnek ajándékozni azt az arany lánczot, a melyet ő az előző évben Perényi Pétertől elvett. A fegyvertelen várőrséget a törökök a mai belváros területén terelték egybe, a hol tudtukra adták, hogy eltávozásuk előtt a várat ki kell tisztogatniok. Másnap a volt őrséget csakugyan felhajtották a várba, hogy ott a halottakat eltemessék, az árkokat behúzzák és mindent kitisztogassanak.
E megaláztatás után végre útnak indították a szánalomra méltó katonákat, a kiket ladikokon szállítottak át a Dunán, hogy innen gyalog tegyék meg az útat Pozsony felé.
De útközben is sok zaklatásnak voltak kitéve; csupán a visszamaradt sebesűlteket részesítették a törökök emberségesebb bánásmódban, s felgyógyulások után bántatlanul mehettek Komáromba. Lascan és Salamanca, a kiket árulás vádja illetett, törvényszék elé kerültek s bár némileg tisztázták magukat, a haditörvényszék hosszas fogságra vetette őket. Szulejmán a vár átadását követő napon (aug. 10.), az összes pasákkal és agákkal együtt, felment a várba, s miután megszemlélte az erődítvényeket, megtekintette a nagytemplomot is, a melyet ünnepélyesen átadott az iszlám szertartásainak végzésére, megfosztván a keresztény hitre emlékeztető összes belső díszítéseitől, melyeket az udvari emberek szeme láttára dobtak ki, vagy törtek össze.
Szulejmán azonnal gondoskodott Esztergom helyreállításáról is. Még aug. 10-én kinevezte az esztergomi új hívatalok számára a személyzetet, azonkívül hét szandzsák-bégnek megparancsolta, hogy a vár őrizetére és védelmére Esztergomban maradjanak.
Szulejmán nem feledkezett meg azokról sem, a kik Esztergom ostrománál magukat kitüntették. Ezeket, mind Muhammed és Ahmed pasákat, továbbá Ibrahim pasát, az anatoliai beglerbéget gazdagon megajándékozta. Aug.1 6-án azután elvonult Esztergom alól és Tata felé vette útját.
Esztergom eleste nagy rémületet keltett Magyarországon és külföldön egyaránt. A pápát maga Várdai Pál értesítette aug. 20-án kelt levelében; keserűen panaszkodott a várőrség, különösen a várparancsnokok ellen, a vár elestét árulásnak tulajdonította, de levelében nem adta fel a reményt, hogy az érseki székhely még abban az évben visszavétessék a törököktől.
337Maga Ferdinánd király is komolyan foglalkozott Esztergom visszafoglalásával. Még Székesfehérvár ostroma alatt Pozsony környékén 20.000 cseh és morva, 8000 német és 4000 olasz gyűlt egybe, ezenkívül 8000 magyar és osztrák lovas állott volna rendelkezésre; ezzel a haderővel vissza lehetett volna Esztergomot, valamint az időközben szintén elesett Székesfehérvárt foglalni. De ekkor az időjárás oly kedvezőtlenné vált, hogy a csapatok nem akartak harczolni, így a vezérek arra kérték a királyt, hogy bocsássa őket haza, a mibe Ferdinánd kénytelen volt beleegyezni.
A pozsonyi országgyűlésre egybegyűlt rendek, mintegy belenyugodva abba a tudatba, hogy Esztergomot egyhamar úgy sem fogják visszaszerezni, javaslatot tettek Esztergom közelében egy új erőd építésére. (Némethy Lajos: Miként jutott 1543-ban Esztergom árulással török kézre.)
Esztergom ettől kezdve - kevés megszakítással - közel másfélszázadon át török uralom alatt állott. Míg az ország prímása és a főkáptalan, a városból elűzve, Nagyszombatban húzta meg magát, azalatt a magyar keresztény egyház ősi székhelyén az imámok és a müezzinek éneke hirdette a félhold uralmát.
7. VALLÁSI, TÁRSADALMI ÉS MŰVELŐDÉSI VISZONYOK.
(1397-1543.)
Kanizsai János.
Mária királynő halálakor Kanizsai János állott a magyar kath. egyház élén. Családja, valamint maga is, az Anjouk régi, kipróbált hűségű híve volt, de azért nagy szolgálatokat tett Zsigmond királynak is, trónjának megszilárdítása körül. A törökök elleni hadjáratokban hű osztályosa, itthon pedig érdekeinek mindenkor szószólója volt. E viszonyt csak Nápolyi László fellépése zavarta meg, midőn Kanizsai János érsek szintén a felkelőkhöz csatlakozott; ezzel magára vonta a király haragját, minek következtében sok méltatlanságban volt része. De rövid idő alatt helyreállt a béke közötte és a király között, a ki a konstanzi zsinat alatt királyi helytartóvá, majd a német-római császárság kanczellárjává nevezte ki.
Közpályáját az előző fejezetben már ismertettük, itt csupán az egyházi téren kifejtett tevékenységére terjeszkedünk ki, a mennyiben az a vármegye történetével összefügg.
Bár a koronát nem ő tette Zsigmond király fejére, mert abban az időben nem volt esztergomi érsek, mégis a midőn 1388-ban a magyar kath. egyház élére került, Zsigmond király, az esztergomi anyaegyházat megillető jogok elismeréséül, koronázási ajándékkép, Ujfalu, Bajót, Genemarót, Mócs (Dunamócs) és Süttő birtokokat (az utóbbi akkor félig Esztergom és félig Komárom vármegyéhez tartozott,) adományozta neki; később, midőn a nikápolyi szerencsétlen kimenetelű hadjáratból (1396) visszaérkezett, a király az akkor Pilis vármegyéhez tartozó Bajon mezővárost is nekiadta.
A szentszék is több jelét árulta el iránta való jóakaratának. Nemcsak hogy segédkezet nyújtott neki az esztergomi főegyház jogainak megszilárdítására, de újabb kitüntetésekkel halmozta el. IX. Bonifácz pápa 1393-ban Magyarország prímásának és az apostoli szentszék született követének méltóságával ruházta fel, 1399-ben kelt kiváltságlevelével pedig Magyarország minden püspökeit, apátságait és prépostságait a magyar prímás és az esztergomi érsek hatósága alá helyezte. (Török J. i. m. II. 54., 57.)
Maga Kanizsai János érsek is arra törekedett, hogy az esztergomi érsekség összes kiváltságai és jogai részletesen előszámláltassanak. E végből az esztergomi főkáptalan felett tartott, 1397-ik évi egyházlátogatás alkalmával felvett jegyzőkönyvben az érsekség összes előjogai és szabadalmai felsoroltattak.
1391-ben jelentékeny áldozatokkal megalapította a Szent István első vértanúról czímzett esztergomi prépostságot és társas káptalant, felépíttette, illetőleg helyreállíttatta a Szent István első vértanú templomát, s a székesegyház baloldalán, Nagy Boldogasszony tiszteletére, 1396-ban gyönyörű kápolnát építtetett, melyet gazdag alapítványnyal látott el, továbbá, mint a tudomány egyik lelkes barátja, Esztergomban székesegyházi iskolát alapított. A huszita törekvéseket egyházmegyéjében ártalmatlanokká tette, s a magyar katholikus egyházat ősi tisztaságában hagyta hátra utódára. (Török J. i. m. I. 85.)
338Utóda, Hohenlohe György passaui püspök, rövid ideig (1423) tartó főpásztorkodása alatt, alig hagyott nyomot maga után vármegye történetében.
Palóczi György.
Korai halála után Palóczi György került az esztergomi érseki székbe. Palóczi erélyesen védte az esztergomi érsekség jogait, mind a függetlenségre törekvő székesfehérvári prépost, mind a veszprémi püspök ellen: hasonlóképen járt el a pozsonyi társaskáptalannal szemben is, mely a megürült kanonoki helyeket a prímástól függetlenül igyekezett betölteni.
Az ő érseksége alatt nyílt meg 1431-ben a bázeli zsinat, melynek czélja a huszita-tanok következtében támadt egyházszakadás megszüntetése volt. Palóczi György e zsinatra meghívást nyervén, a püspöki kart Esztergomba értekezletre hívta egybe, mely a magyar kath. egyház képviseletében János kalocsai érseket küldte ki a zsinatra, míg a prímás Miklós esztergomi kanonokkal képviseltette magát.
Zsigmond halála után, 1438 január 1-én, ő tette Albert fejére a koronát, a ki ez alkalommal Drégely várát adta az esztergomi érseknek.
Palóczi György alig két hónappal előzte meg Albert király halálát, (1439. okt. 28.), s így a trón és az érseki szék ép a legválságosabb időben állott gazdátlanul.
Széchy Dénes.
Erzsébet özvegy királyné Széchy Dénes egri püspököt, a megelőző évben bíbornoki méltóságot nyert főpapot nevezte ki esztergomi érsekké. Széchy Dénes, Zsigmond örökösei tántoríthatatlan híveként, nagy szolgálatokat tett Erzsébet özvegy királynénak és fiának, V. Lászlónak, kinek érdekeit mindenkor hathatósan támogatta. Attól kezdve, hogy az esztergomi érseki széket elfoglalta, egész Mátyás király trónraléptéig, az ország legbefolyásosabb főurai között foglalt helyet, de Mátyás uralkodása alatt a régi tekintélye alábbszállott; a király 1464-ben azt tartván felőle, hogy "bonus quidem ecclesiasticus sed rerum politicarum non satis peritus," elvette tőle a főkanczellári hivatalt, s azt István kalocsai érseknek adta; később azonban, II. Pius pápa közbenjárására, a főkanczellári czímet visszanyerte, sőt a szentszék, 1464 jún. 12-én kiadott bullájával azt a bullát is megerősítette, a melylyel IX. Bonifácz pápa a magyar prímások kiváltságait megalapította. Széchy Dénes, érseksége alatt, 1449-ben Esztergomban tartományi zsinatot tartott, a melynek főtárgya az esztergomi székesegyház felépítése, illetőleg helyreállítása volt. Széchy érsek buzgóságának köszönhető, hogy e roppant épület négy év alatt elkészült; Széchy Dénes azt 1453. nov. hét megyés püspök jelenlétében ünnepélyesen felszentelte.
Ez az egyház mindenkor gondoskodásának kíváló tárgya volt. Halála előtt egy évvel nyolczezer aranyat, (80.000 arany forintot) hagyott a bazilika befejezésére.
A székesegyház kincstára jelenleg is őriz egy kelyhet, a melyet Széchy Dénes prímás készíttetett; főbecse a zománczozás és a sodronymű finomsága, az egyes részek szép aránya és összhangzása, s így az a legértékesebb műemlékek közé sorozható. (Magyar Sion 1863. I.)
Vitéz János.
Széchy Dénes halála (1465 febr. 1.) után még abban az évben Vitéz János került a prímási székbe, a kiben a tudományok és a művészetek lelkes pártfogóra találtak. Rövid, alig hét évre terjedő érseksége alatt székhelyét nagyarányú építkezésekkel emelte, a várat kertekkel, melegházakkal díszítette s nagybecsű könyv- és képtárt állított fel. Építkezései közül Bonfin Antal olasz történetíró, különösen kiemeli a magyar királyok és vezérek arczképeivel ékesített ebédlőjét, továbbá a vörös márványból emelt csarnokokat és az érseki kerteket a várhegy nyugati oldalán. Vitéz János e kerteket, melyek az olasz függőkertekhez hasonlóan két sorban vonultak végig, fedett, oszlopos folyósokkal látta el, melyeknek végére, a szikláknál, kerekded tornyokat építtetett. Ezekben a tornyokban tükrökkel díszített termék és szobák is voltak.
A hegyoldalban fekvő kerteken kívül volt még Vitéz János prímásnak egy kedves kertje, mely Esztergomtól egy olasz mérföldnyire, Dömös felé terült el s a Vértes hegység rengetegeivel volt határos. E kertben a prímás palotát is építtetett, mely a Dunára tekintett. Ide gyakran vonúlt vissza elmélkedés végett. Ez a kert, melyről Oláh Miklós is megemlékezik, vadaskertül szolgált, s benne bölényeket is tenyésztettek; még a mohácsi vész után is, midőn Ferdinánd 1527 nov. 19-étől 1528 febr. végéig Esztergomban tartózkodott, gyakran tartottak itt vadászatokat a király részvételével.

339Lippay György.
1642-1666.

Szelepchényi György.
1666-1685.

340Széchenyi György.
1685-1695.

Gróf Barkóczy Ferencz.
1761-1765.
341Sajnos, Vitéz János nem fejezhette be nagyarányú építkezéseit; ebben a közötte és Mátyás király között kitört viszály akadályozta meg. Az egykori fényes palotáiból semmi sem maradt fenn, de az érseki kertek nyomai még most is fellelhetők a várhegy oldalán.
Sok viszontagságon ment keresztül az érsek nagybecsű könyvtára is, melynek legbecsesebb részét utóda, Beckensloer János, a midőn Mátyástól elpártolva, Németországba szökött, más kincsekkel együtt, magával vitt.
Vitéz János kéziratainak egy részét Konstantinápolyba vitték; innen egyes példányokat sikerült a könyvgyűjtőknek megszerezni.
Vitéz János közvetlen utódai, Beckensloer János (1473-76) és János arragoniai herczeg (1480-85), a vármegye történetében észrevehető nyomot alig hagytak maguk után.
Hippolyt herczeg.
János, arragoniai bíboros-érsek távozása után Mátyás, nejének rokonát, Hippolyt ferrarai herczeget óhajtotta volna az esztergomi érseki székbe ültetni; VIII. Innocentius pápa azonban 1486 jún. 6-áőn kelt levelével Hippolyt megerősítését, ennek gyermekkora miatt, megtagadta. Hosszas alkudozások után Mátyásnak 1487-ben sikerült a pápa hozzájárulását kieszközölni; hogy azonban az érsek ifjú kora miatt az egyház kárt ne szenvedjen, Hippolyt felserdültéig az érseki szék helytartójául Ibafalvi Tamást, a hazai és az egyházi törvényekben egyaránt jártas esztergom-szentgyörgymezei prépostot nevezte ki.
Ibafalvi Tamás, helytartósága alatt, 1493-ban Esztergomban érsek-tartományi zsinatot tartott, a melynek végzéseiből fennmaradt töredékeket Péterffy közrebocsátotta. (Török János i. m. I. 123.)
Mátyás király halála után Beatrix befolyása is megszünt, minek következtében Hippolytnak sem volt az országban maradása. 1492-ben Rómába ment, a honnan 1494-ben bíbornoki méltósággal visszatérvén, Ibafalvi Tamást állástól elmozdította, s helyébe Arezzoi Donátot, egy teljesen ismeretlen olaszt helyezett. Hippolyt e magatartása visszahatást keltett országszerte; ennek kifolyása az 1495: XXX. törvény-czikk, a mely kimondja, hogy egyházi javadalmak idegeneknek nem adományozhatók.
1497-ben végre a pápa is beleegyezett Bakócz Tamás egri püspöknek az esztergomi érseki székbe való áthelyezésébe, ezzel az esztergomi érseki tartományban, Ibafalvi Tamás helytartó elmozdítása óta lábrakapott fejetlenség is csakhamar megszünt.
Bakócz Tamás.
Bakócz Tamás a hanyatló középkor egyik leghatalmasabb alakja, az írók és a művészek hathatós pártfogója, a ki Esztergomot ismét a tudományok és a művészetek középpontjává tette, mint volt Vitéz János prímás idejében. Ő építtette Esztergomban a Boldogságos Szűz tiszteletére emelt kápolnát, a székesegyház mellett; ennek tervrajza alkalmasint Peruzzi Boldizsár hírneves építésztől származik, s 1507-ben készült el teljesen. E kápolna csodálatoskép túlélte a századok viharait, s a renaissance-izlés legkiválóbb emlékei közé tartozik.
Az ő érseksége alatt mérhetetlen kincs gyűlt egybe az esztergomi prímási palotában. Az ő tulajdona volt a XVI. század elejéről való kehely, melyet jelenleg az Erdődy grófok galgóczi kincstárában őriznek.
Étkező termeinek díszedényeiről, valamint az asztalánál használatban levő gazdag készletéről fogalmat nyújt egyik olasz fejedelem követének jelentése, Bakócz Tamás hagyatékának sorsáról, melyben többen között a következőket írja: "három napon át az ezüstedényeket úgy hurczolták ide-oda, akár csak cserépedények lettek volna. Némelyek szerint háromszáz mázsát tett ki súlyuk. Egy aranymíves állította, hogy száz mázsánál mindenesetre több volt; látni lehetett szarvasokat, madarakat és szarvakat ábrázoló asztaldíszeket, roppant nagyságú edényeket, melyek császári udvartartáshoz sem lettek volna méltatlanok." (Fraknói V. Erdődy Bakócz Tamás élete.)
Bakócz Tamás főpásztorkodása alatt, 1510-ben, Esztergomban egyházmegyei zsinat volt. 1513-ban, kérelmére, X. Leó pápa az esztergomi érsekségre és a magyar prímásra vonatkozó összes előjogokat megerősítette, ugyanez évben a szentszék a szepesi prépostságot és káptalant az esztergomi érsek, - mint az összes magyarországi egyházak főhatósága - alá helyeztek, II. Lajos király pedig 1509-ben a magyar prímások pisetum-jogát erősítette meg. Néhány nappal halála előtt jelent meg X. Leó pápa bullája a görög egyesült egyház ügyeinek rendezéséről, a melyet Bakócz Tamás eszközölt ki a szentszéknél.
342Bakócz halála után mindinkább vészterhes napok köszöntöttek hazánkra. Míg a török támadás egyre fenyegetőbb jelleget öltött, addig a nyugatról elterjedő tanok vallási téren is megoszlással fenyegették a nemzetet.
Szatmári György.
II. Lajos Szatmári Györgyöt tette esztergomi érsekké: mellette Nyásy Demeter érseki helynök - rendkívül szigorú és erélyes férfiú - működött, ugyanaz, a ki Bakócz halála (1521 jún. 16.) óta kormányozta az érsekséget.
A nyugatról jövő tanok ugyan még nem találtak Esztergom vármegyében talajra, de egyházi téren mindenfelől a hanyatlás jeleivel találkozunk. Nyásy Demeter gyakran élt az egyházi fenyíték fegyverével. 1521 szept. 9-én kiközösítette Hédervári Istvánt, mert a szentmártoni apátságnak, tartozását, melyet keresztény hitére fogadott, nem fizette meg; 1522-ben egyházi fenyítékkel kényszerítette Zámbó Mihályt tartozásának megfizetésére; 1523-ban egyszerre tíz adóst közösített ki. (Bunyitay, Rapaits és Karácsonyi: Egyháztört. Emlékek I.)
Az egyházi fenyíték, gyakori alkalmazásával elveszítette erejét, de a vallásos buzgóság is hanyatlott. Burgio Antal jelenti 1525-ben a pápának, hogy mikor a pápai jubileumi pénztári ládákat felnyitották, az esztergomiban 100 és néhány forint volt csupán, de e mellett abban üvegdarabokat, hamis pénzeket, sőt gúnyiratokat is találtak. (U. o. I. 209.)
Szalkay László.
1524 ápr. 7-én meghalt Szatmári György prímás. A szentszék, tekintettel az ország sanyarú pénzügyi helyzetére, felhatalmazta a királyt, hogy az érseki széket két évig üresedésben hagyja és annak jövedelmeit az ország védelmére fordítsa. II. Lajos király mindazonáltal még 1524 nyarán az érsekséget Szalkay László váczi püspöknek és főkanczellárnak adományozta, a ki még pappá sem volt szentelve, s csak 1525-ben, pápai sürgetésre, vette fel az egyházi rendeket.
Miként magas egyházi méltóságának kötelességeivel szemben lelkiismeretlennek mutatkozott, ép oly kevéssé tudta a Luther tanainak tovaterjedését megakadályozni. Pedig ekkor már a lelkészek között itt-ott a dunántúli országrészben is akadtak Luther követői. Campeggio bíbornok 1525 jún. 18-án Székesfehérvárott kelt levelében jelenti, hogy két, Luther tanait hírdető papot elfogatott és Esztergomba vitetett, hol az érsek érdemük szerint fog velük elbánni.
Az érseket ekkor az udvari párt, melynek ő is tagja volt, és a köznemesség között dúló pártküzdelmen kívül, még egy botrányos pör is foglalkoztatta, melyet Siennai Fülöp protonotárius már évek óta folytatott az esztergomi káptalan ellen, a Bakócz-kápolna miatt. A prímás ismételten tett előterjesztést Rómába, kérve a pápát, hogy a protonotárius jogtalan követeléseivel szemben az esztergomi kanonokokat vegye védelmébe s ezt a botrányos pert szüntesse be.
Midőn Szulejmán szultán a Magyarország elleni hadjáratra megtette előkészületeit, a pénzszűkében levő udvar, a szentszék engedelmével, az egyházi kincsek beolvasztását rendelte el. II. Lajos utasítására Szalkai László prímás 1526 jún. 29-én a székesegyház sekrestyéjéből ezüst- és aranykészletekben 363 márka értékű ezüstneműt és 14 1/2 márka aranyneműt szolgáltatott ki; ezenkívül Dóczy Ferencz barsi főispán és János veszprémi prépost, mint kiküldött biztosok, a Kanizsai-kápolnából hét, az Úr testének kápolnájából hat, a Bakócz-kápolnából 34 márka értékű ezüstneműt vettek át.
A Szalkai László halálával megüresedett esztergomi érseki széket még 1526 nov. elején János király Várday Pál egri püspöknek adományozta.
Várday Pál.
Várday ép a legválságosabb időben került a magyar katholikus egyház élére. Míg az ellenkirályok közötti küzdelem változó szerencsével folyt, addig az új hit tanai mind nagyobb tért hódítottak az országban.
E válságos időkben Várday Pál érsek sem tudta megőrízni pártatlanságát. Előbb János király híve volt, majd Ferdinándhoz pártolt, sőt 1529-ben kénytelen volt a szultán táborát felkeresni; majd ismét Ferdinánd pártján találjuk, miközben fáradhatatlanúl buzgólkodott az ellenkirályok közötti béke megteremtésén. E mellett azonban nem szünt meg az érsekség jogainak biztosítására törekedni.
János király 1529-ben megerősítette az érsek pisetum-jogát, ugyanez évben kiadott oklevelével az érsekséget a legelső magyarországi egyházi méltóságnak ismerte el; az 1526. évi országgyűlés XV. t.-cz.-e pedig elrendelte, hogy az esztergomi érseknek, mint főkanczellárnak és a király személyesítőjének, mind a királyi tanácsban, mind a főtörvényszék űléseiben részt kell vennie. (Török i. m. I. 166.)
E jogok mellett azonban terhes kötelezettségek is hárultak az érsekre. Ezek egyike volt a katonatartás kötelezettsége. Egy 1528-ban kelt kimutatás szerint, 343az érsek 800, az esztergomi káptalan 200 lovast tartozott harczba küldeni; e mellett az érseknek a hadi költségekhez is hozzá kellett járulnia, ha máskép nem, az egyházi ezüstneműek feláldozása árán is. 1529 decz. 23-én János király a Bakócz-kápolna összes arany- és ezüstkészletét követelte a káptalantól; így veszett el azután a nagynevű prímás áldozatkészségének utolsó emléke is. (Egyháztört. Emlékek I. 423.)
Esztergom vára 1529-ben még a prímás birtokában volt, melynek őrségét is ő fizette, de már ebben az évben Ferdinánd király, a ki nem igen bízott Várday Pál hűségében, a vár átadását követelte.
Várday hasztalan fordult Tamás egri püspökhöz, majd Oláh Miklóshoz, hogy járjanak közbe érdekében; 1530 okt. 26-án kénytelen volt a várat átadni báró Rogendorf Vilmosnak. Ferdinánd ekkor az érsekség jövedelmeinek felerészét a várőrség fenntartására kívánta fordítani, majd beleegyezett, hogy az érsek e kötelezettséget évi 10.000 aranynyal megválthassa. Várday Pál, érseket mélyen sújtotta ez a rendelkezés, mert hiszen ekkor már a török támadások, a belháborúk és az egyes elhatalmasodó főurak garázdálkodásai az érsekség jövedelmeinek tekintélyes részétől megfosztották. Elkeseredésében 1531-ben János királyhoz fordúlt, a kit arra kért, fogadja vissza kegyeibe, majd 1531-ben Drégelyről, később, 1533 jan. 21-én ismét Ferdinándot keresi fel leveleivel, kérve, helyezze vissza állásának és méltóságának megfelelő állapotba.
E nehéz napokban nem feledkezett meg az egyházáról sem. Élénk figyelemmel kisérte a Luther követőinek térfoglalását; 1530-ban biztosokat küldött Selmeczbányára, majd ápr. 29-én levelet intézett a körmöczbányaiakhoz, s ugyanekkor részletes utasítást küldött a bányavárosi plébánosoknak.
1531 ápr. 23-án zsinatot tartott Esztergomban; ezután elhagyta székvárosát, hol alkalmasint a katonák kicsapongásai és a várkapitányok jogtalan eljárása miatt nem érezte magát jól. Előbb Drégelyen, majd 1532-ben és 1533-ban Nagyszombatban, utóbb ismét Drégelyen és Pozsonyban tartózkodott. Csak 1534 febr. 21-én találjuk ismét Esztergomban. Távolléte alatt Szögyéni Demjén helytartó, czímzetes püspök intézte az egyház ügyeit Esztergomban.
1535 ápr. 23-án újra zsinatot tartott Esztergomban. (Egyházt. Eml. III. 1.) Ezután ismét Pozsonyba ment, hol az 1537. év legnagyobb részét töltötte, s a János királylyal kötendő béke érdekében fáradozott.
1538-ban visszatért Esztergomba, de a következő évben hosszabb időt töltött Pozsonyban; ekkor gyakran felkereste Aleander Jeromos bíbornokot, a pápa követét, a kivel sokat tanácskozott a magyarországi ügyekről.
Időközben Ferdinánd bizalmát ismét megnyerte. Utóbbi 1539-ben már melegen ajánlja a pápának a bíbornoki méltóságra; majd 1540 decz. 28-án meghagyta Fels Lénárt kapitánynak, hogy Bebek Ferenczet, Ráskay István, Balassa Menyhértet és Zsigmondot az esztergomi érsekségnek kezükön levő birtokai visszaadására szükség esetén fegyverrel is kényszerítse; 1542-ben pedig a királyi kettős pecsét őrizetét ismét rábízta és főkanczellári jogának gyakorlásába visszahelyezte. (Egyházt. Emlékek, III. Török J. i. m. II. 104.)
Buda eleste után a török hódoltság egyre jobban közeledett Esztergom felé. Midőn a török Esztergomot 1543-ban ostrom alá fogta, Várday érsek a káptalannal és az egyházi szerekkel, valamint a levéltárral már Pozsonyban húzódott meg; csak távolból szemlélte ama nagy küzdelmet, mely az egyházat hosszú időre megfosztotta a magyar keresztény világ székhelyétől.
Káptalani birtokok a XIV. században.
Az esztergomi káptalan a XIV. század folyamán jelentékeny vagyonra tett szert, úgy hogy a káptalani tagok ellátása biztosítva volt. A káptalan birtokviszonyaira az 1397. évi egyházlátogatás vet világot, melyet Pontói Antal sebenicoi püspök, érseki helynök teljesített. Az 1397. évi egyházlátogatás idejében a káptalan, tagjainak bemondása szerint, a következő helyeken volt birtokos a mai Esztergom vármegye területén: Nyír, mely akkor már rég lakatlanul, pusztán állott, Kesztölcz, Dorog, Epöl. Vámot szedtek Esztergom város kapuja előtt, a polgároktól pedig helypénzt kaptak, a mit Szent Mihály napján szoktak fizetni, ennek azonban 1/4 része a szigeti apáczákat és a szenttamási prépostot illette meg; a fennmaradó összegből 1/5 részt a nagyprépost, 1/10 részt az olvasó kanonok kapott, a többi a kanonokok között egyenlő arányban osztatott szét. Hasonlókép osztották fel a párkányi vám jövedelmét is. A dunáninneni részben övék volt Ebed, a halászati joggal együtt, továbbá Nána, Kistata 344(ma puszta) és Gyarmat. Esztergomban pedig két malmot bírtak. A káptalané volt ezenkívül a Kis-Duna partja, a belváros falától a vizivárosig. (Kollányi Ferencz: Esztergomi kanonokok.)
Az esztergomi kanonokok száma a XIV. században 39-re emelkedett. Az 1397. évi egyházlátogatás alkalmával a káptalani tagok kérték a 39-ik stallum beszüntetését, mégis 1525-ben a káptalan tagjainak száma 40 volt. (Egyháztörténelmi Emlékek I. 211.)
A káptalan tagjai részben a várban, részben a városon kívül laktak; ez utóbbiak lakóházait 1532-ben, midőn Gritti Lajos ostrom alá vette Esztergomot, földig lerombolták. Várday Pál érsek ugyan 1534 táján, Ferdinándhoz intézett emlékiratában kérte a királyt, utasítaná az esztergomi kapitányt, hogy a kanonoki lakóházak helyén faházak építése elé akadályokat ne gördítsen, de úgy látszik, eredménytelenül, mert Oláh Miklós írja, hogy 1536-ban is még romhalmaz jelezte a kanonoki lakások helyét.
A mohácsi vész után a káptalan sokat szenvedett; nem csupán az ellenséges támadások okoztak neki kárt, de az egyházi hatóságokkal is számos pere volt.
Még 1526 előtt Siennai Fülöp és a káptalan között hosszas per támadt a Bakócz-kápolna igazgatósága miatt, mely per még 1527-ben is tartott. A káptalan ekkor lépéseket tett az átruházási bulla kiállítása iránt, melynek értelmében a Bakócz-kápolna igazgatóságát a káptalannal egyesítették.
Maga Várday Pál érsek sem volt ment a túlkapásoktól. 1530 nov. 25-én Eszéky János esztergomi kanonok a sági (ipolysági) konvent előtt bejelentette tiltakozását Pál érseknek a káptalannal szemben elkövetett önkénykedései ellen. Mindezeknek ellenére még a legelőkelőbb családok sarjai is az esztergomi kanonoki állások elnyerésére törekedtek.
Ferdinánd 1540-ben Várdai érseket felhívja, hogy Kollonich Sigfrid fiának, Nándornak, az első, üresedésbe jövő kanonoki állást adja; ebben az évben báró Herberstein Zsigmond is a káptalan tagja volt. Ugyanez évben Ferdinánd felhívja az érseket, hogy Tranquillus Andronicusnak az esztergomi prépostságot, vagy más hasonló egyházi méltóságot adományozzon. (Egyháztört. Emlékek III.)
Kanizsai János érsek 1391-ben a Szent István első vértanúról czímzett esztergomvári prépostságot alapítván, melléje hat tagból álló káptalant csatolt. A prépost egyszersmind az esztergomi főkáptalan tagja volt s rang szerint a hetedik helyet foglalta el a káptalanban.
Zsigmond király megerősítő levele szerint, a prépotság Maróth, Bajóth, Ujfalu és Süttő helységekben volt birtokos, továbbá a kéméndi malmot s a nyírmáli és a csernóvölgyi szőlőket bírta. A prépostság és a káptalan egészen Esztergom elfoglalásáig állott fenn.
Az 1397. évi egyházlátogatás alkalmával újból szervezték a dekáni állást, mely azután a mesterkanonokok között az első helyet foglalta el.
Zsigmond király uralkodása alatt 12 áldozó pap volt alkalmazva a székesegyházban, a kiknek hetenként egy misét kellett mondaniok a király és a királyi család tagjainak lelkiüdvéért. Ezek volt a királyi káplánok, a kiknek javadalmazására Zsigmond az esztergomi királyi adókból 400 frtot adományozott. A káptalan mellett volt tizenkét karbeli pap, őket a káptalan nevezte ki s a káptalannak hiteles helyi teendőiben is segítségére állottak. (Kollányi i. m.)
Az 1397-ben megtartott egyházlátogatástól kezdve, egészen Esztergomnak török kézre jutásáig, a káptalan birtokai Esztergom vármegyében a következő adományok útján gyarapodtak. Zsigmond 1426-ban Kistata és Kispatacs birtokokat adja a káptalannak, 1500 frt ráfizetés mellett. Albert király 1439-ben új adománylevelet állított ki a káptalan birtokaira, melyek közül a következők terültek el a mai Esztergom vármegyében: Szent Anna helység, mely akkor Esztergom egyik külvárosa volt, Kesztölcz, Nyír puszta, melyek akkor Pilis vármegyéhez tartoztak, továbbá Dorog, Epel, Nyék, Ebed, a hozzátartozó dunai szigettel, Kistata, Nána, Gyarmat, Nagypatak, Kispatak, a hozzátartozó Saluson (Zsaluzsony) és Zongor pusztákkal.
Mátyás király 1475-ben meghagyta a visegrádi várnagynak, hogy a csévi és a kesztölczi erdőket adja vissza a káptalannak. II. Ulászló a káptalan birtokában levő Bajon helységben netán rejlő királyi jogát 1507-ben a káptalannak engedi át. II. Lajos király 1516-ban a kakati átjárót, vámjával együtt, nemkülönben Dorog helységet, melyet az ő rendeletére Vendrei Vincze udvarnok 345elfoglalt, a káptalannak visszaadja. Végül I. Ferdinánd 1538-ban a barsvármegyei Garamszentbenedeket adta a káptalannak.
Kanizsai János 1396-ban az esztergomi várban levő főtemplom mellé a Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát emeltetett, s annak fenntartására Ákospalota, Bajon és Szamárd falvakat, azonkívül Nyitra és Trencsén vármegyékben is több birtokot adott a káptalannak. Vitéz János érsektől 1472-ben Csév falut nyerte adományul.
Estei Hippolyt 1495-ben a Szűz Mária kápolnáját, minden hozzátartozó javadalommal együtt, Bakócz Tamás pedig Zenyér várát adta a káptalannak. A Bakócz-kápolnához tartozó javadalmakról már az előző fejezetben megemlékeztünk. Várdai Pál érsek 1528-ben az esztergomi székesegyházban az Oltári szentség kápolnáját alapította s ennek fenntartására a Felső- és Alsó-Nyéken, valamint Neklynczen levő részbirtokait adományozta.
Egyesek adományai közül kiemeljük a következőket: Lábatlani vagy Dédi Farkas László 1452-ben Berche helységet, Miklós prépost és esztergomi kanonok, Esztergomban egy nagyszőlejét adta a káptalannak. Thúróczy Miklós 1468-ban Bayon helységben (Esztergom elővárosa) őt megillető részeket a főtemplom éjszaki oldalán levő Boldogságos Szűz kápolnájának hagyta, Péter esztergomi kanonok 1479-ben Bajon helységben levő házát, A Szűz Mária kápolnájában mondandó misék kötelezettsége mellett, a káptalannak adta.
Lábatlani Gergely neje, Katalin, 1486-ban Csév helységet, Tavasz Bálint és társai, 1487-ben az Ebed melletti Kölked birtkukat, Alfarelli Ferrari esztergomi várparancsnok Esztergomban levő két házát adja a káptalannak; az utóbbi adományt 1493-ban Hippolyt érsek is megerősítette.
Segesdi Antal kanonok 1496-ban esztergomi házát adta a székesegyház tornáczán levő Szent-Háromság kápolnának. Wesáki Gerolth (Gyirót) Zólyom vármegye főispánja 1500-ban részben adományúl, részben 2000 frt lefizetése fejében, Libád helységet adta a káptalannak. Cséven 1525-ben ismételten nyer a káptalan egy részbirtokot Czobor Gáspártól. Vétel útján szerezte a káptalan 1418-ban Csév helységet Kanizsai János érsektől 700 frtért, a ki azt zálogban bírta; 1426-ban Kistata és Kispatacs birtokokért 1500 frtot ráfizet, 1428-ban Esztergom határában szőlőt vesz, 1444-ben Bercse puszta felét megveszi Mérgesi Pétertől; 1458-ban Csév helységben vásárol Hangoni Perselth Jánostól részbirtokokat; Tavasz Bálint és társaitól nyert Kölked puszta fele részéért a káptalan 16 arany forintot fizetett, végül Pani Kristóftól megveszi 1511-ben Bajon fele részét 400 magyar forintért. (Az esztergomi főkáptalan fekvő és egyéb birtokaira vonatkozó okmányok tára.)
Prépostsági birtokok.
A Szent Tamás vértanú hegyfoki prépostsága az 1397. évi egyházlátogatás szerint, a főkáptalanba volt bekebelezve; a prépost a káptalanban a hatodik helyet foglalta el. A prépostok közül a XV-XVI. században a következő említtetnek: István, (1446-47), a kit testvérével, Botos Péterrel, a Pilis vármegyei Tahi birtokába iktattak be. 1473-ban Nagy Lucsei Orbán, a budai káptalan kanonokja és kir. alkincstárnok nyerte a prépostságot. 1525-ben Székely János birta a javadalmat, de megfosztatván attól, Dóczi Ferencz, öcscse, Nagy-Lucsei János számára kérte a javadalmat. 1530-ban Kayári Antalé volt a prépostság.
Ekkor azonban a prépostság jövedelmei nagyon megcsappantak. Csak Izsa helység, továbbá a zsitvatői halászat szolgáltatták a prépost jövedelmeit, a ki ezenkívül a Korpona környékbeli dézsmák jövedelmeiből és az esztergomi vámból is kapott egy-egy részt. Esztergom bevételével a szenttamási káptalan megsemmisült, csak a prépostság maradt fenn. (Kollányi i. m. Rupp I. i. m.)
A Szent György vértanu zöldmezei prépostságát Telegdi Csanád érsek 1337-ben helyreállítván, az 1397. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a prépost egyszersmind székesegyházi főesperes volt. 1420-ban a prépostság új javakat nyert Kövesden, Szalkai Balázstól. 1397-ben László volt a prépostsági javadalmak élvezője. 1417-1425-ben Csetneki László, az esztergomi és budafelhévízi János-lovagok későbbi kormányzója viselte a prépostságot; 1493-tól 1497-ig Ibafalvi Tamás esztergomi kanonok és érseki helynök, őt követte Athiai Miklós, a ki az 1506 előtti időben bírta a javadalmakat. (Rupp I. i. m.).
A Szent István első vértanúról czimzett prépostság, melynek alapításától már fentebb megemlékeztünk, 1462-ben a Nyéki-út mentén egy házat vagy majorságot bírt, melyet Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet vett bérbe 16 frtért.
346A jeruzsálemi Szent János-lovagok esztergomi rendházai a XIV. század végén már hanyatlásnak indúltak. A Szent István királyról nevezett rendház templomát az 1372-1392. évek között állították helyre, de valószínűleg már 1373-ban oly állapotban volt, hogy benne isteni tiszteletet lehetett tartani, mert XI. Gergely pápa 1373. aug. 30-án a lovagok esztergomi temploma részére búcsukat engedélyezett. (Veszprémi püsp. Vaticani Oklt. II. 222.)
Midőn 1375-ben a pápa a lovagokat a törökök ellen rendelte, a különben sem népes esztergomi Szent István királyról nevezett lovagházból kivonultak a lovagok; így történhetett azután, hogy a pápa 1377-ben Istvánfi János győri kanonoknak adta az esztergomi lovagok javadalmait. (u. ott II. 248.) Istvánfi János (másutt Péter) azonban nem sokáig élvezte azokat, mert e garázda férfiú embert ölt, mire a pápa 1390 nov. 3-án megfosztotta őt a javadalmaktól, melyeket Tamás fehérvári kanonoknak adományozott (u. ott. II. 267.)
De ez sem maradt meg sokáig az esztergomi javadalmak élvezetében, mert IX. Bonifácz pápa elrendelte, hogy Mátyás, a Márton fia, esztergomi kanonok a rendtagok közé felvétessék, ekként ő kapta meg a javadalmakat. Mátyás még 1404-ben is bírta azokat; ebben az évben ugyanis a trencséni Alsó-Ozorócz birtokot hűbérbe adta Fülöp nevű nemesnek. (Eszt. kápt. levélt. Acta de Széplak.)
1425-ben Zsigmond az esztergomi rendház kormányzójává Csetneki Lászlót tette, a ki 1417-1425-ig esztergomi szentgyörgymezei prépost és kanonok, majd később, 1447-ben, nyitrai választott püspök lett. (Zichy Okmt. IX. 165.)
Csetneki László kormányzósága alatt lovagok is laktak az esztergomi rendházban. Erre vall egy 1439-ben kelt oklevél, mely szerint, midőn Báthori László országbíró a kakati és a szentkirályi vámot a lovagok és a káptalan között rendezte, a kormányzón kívül, Pál conventbeli lovag is megjelent. (Fejér XI. 381.) Csetneki László kormányzósága alatt a Szent István királyról nevezett lovagház elenyészett, de a Szent Erzsébetről nevezett rendház még a XVI. század közepéig fennállt.
A XV. században az esztergomi Szent Erzsébetről nevezett ház birtokai Szirákkal (Nógrád várm.) gyarapodtak, melyet azonban Szentgyörgyi Tamás, a magyarországi János-lovagrend főnöke, a Mohorai Vidfieknek adott hűbérbe. A rendház élén ekkor Gál rendi lelkész állott, a ki a rendház praeceptoraként, az ügyletbe beleegyezését adta. (Turul 1885. 3. Pray. De prioratu Auraniae 49. l.)
1478 táján Ambrus volt az Erzsébetről nevezett lovagház főnöke, (Knauz: Magyar Sion 1865. 744), a ki ugyancsak a Szirák helységben levő birtokok ügyében intézkedik. E birtokokat Tamás mester, keresztes lovag 1534 márcz. 16-án a székesfehérvári lovagháznak hagyományozta. (Egyháztört. eml. II. 337.)
Esztergom eleste után a Szent Erzsébetről nevezett lovagház is elpusztult; a lovagok templomát azonban a törökök oly állapotban találták, hogy mecsetté alakíthatták át s csak az 1594. évi táborozás alkalmával pusztulhatott el. 1595-ben már leégett állapotban találjuk. (Némethy Lajos: Régészeti Egyes. I. évk.)
A dömösi prépostság a XIV. század vége felé már hanyatlásnak indúlt, utóbb feloszlott. 1382-ben Péter, 1398-ban László, 1417-ben Rozgonyi Péter, a későbbi veszprémi, majd egri püspök bírta a javadalmat, melyet Zsigmond 1427-ben Móré János kir. kincstárnoknak adományozott. 1433-ban azonban az Olajfák-hegyéről elnevezett szerzetes-rendet telepítette ide. E rend a várnai csatát követő zavarokban lemondott e javadalomról és elköltözött Magyarországból. IV. Jenő pápa 1446 aug. 1-én a pálosoknak adományozta a dömösi javadalmat, V. Miklós pápa pedig Kapusi Bálintot nevezte ki perjellé. Hunyadi János kormányzó mit sem tudva a pápa adományozásáról, Bothos Istvánnak adományozta a prépostságot. Ebből a kegyúri jogra nézve éles összeütközés támadt a pápa és a rendek között, a melynek Kapusi Bálint lemondása vetett véget. A szentszék ekkor Bothos Istvánnak adományozta a prépostságot, s utódainak kinevezési jogát biztosította a magyar koronának. Bothos István még 1467-ben is viselte a prépostságot. Utóbb azonban 1501-ben VI. Sándor pápa azt a nyitrai püspökséggel egyesítette, melynek birtokában találjuk az 1560. évi jobbágyösszeírás alkalmával is. (Rupp I. i. m. I. 1. 33. Nedeczky Gáspár: Dömös története. - Századok 1893. 385.)
Garamszentbenedeki apátság.
A garamszentbenedeki apátság Esztergom város határában szőlőt szerzett, melyet még 1415-ben is birtokában találunk. III. Miklós alatt (1410-38) egy házat is vett Esztergomban, mely 1462-ben idegen kézre jutott, s az 1490. évi tiltakozás ellenére sem került többé vissza. Az apátság kesztölczi birtokait 347az esztergomi káptalan foglalta el, s hasztalan tiltakozott ellene 1489-ben és 1512-ben az apátság, többé nem tudta visszaszerezni. (Knauz i. m. 152., 158., 231.)
Pilisi czisztercziták.
A pilisi cziszterczita rendü apátság 1436-van Kis-Héreg pusztát oda adta az esztergomi érseknek. Az apátság maróti (Pilismarót) birtokait 1526 után Nyáry Ferencz elfoglalta; János apát kérésére Ferdinánd király 1539 okt. 2-án az elfoglalt javak visszaadását rendelte el, de a közbejött török háború, majd Esztergom eleste a pilisi apátságot összes birtokaitól megfosztotta.
A Ferencz-rendűek Szűz Máriáról czimzett monostorát 1448-ban, az ország rendei kérelmére, János bíbornok és szentszéki követ a Tartályos Atyáknak engedte, igy a rend csak a Vizivárosban bírt házát tartotta meg. Rendházuk túlélte a mohácsi vészt. Az Üdvözítőről nevezett rendtartomány közgyűléseinek jegyzőkönyveiben 1531-1542 között több ízben találkozunk az esztergomi házzal, melnyek utolsó gvardiánja: Bányai Mihály, túlélte Esztergom elestét. A rendház nem egyszer adta hazafias áldozatkészségének tanújelét. A mohácsi csatában három tagja esett el. Az 1526-43 közötti években szintén többen estek áldozatul a török martalóczok dühének.
A szentléleki (Pilisszentlélek) pálosok háza a XV. században még fennállott. 1425-ben a rendház Budán, a Mindszentek-utczájában, a szentkereszti pálosokkal együtt, egy belsőséget bírt.
A dömések Szent Mártonról czimzett monostorát 1414-ben Karva részeibe iktatták be. (Rupp I. II. 1. 26.)
Esztergomi érsekek 1549-ig.
Végül közöljök az esztergomi érsekek névsorát, 1387-től Esztergom elestéig bezárólag: Kanizsai János 1387-1418. Hohenlohe György 1422-23. Palóczy György 1423-39. Széchi Dénes 1440-1465. Zrednai Vitéz János 1465-1472. Beckensloer János 1473-1476. János arragoniai herczeg 1480-1485. Estei Hippolyt ferrarai herczeg 1487-1496. Erdődi Bakócz Tamás 1497-1521. Szatmári György 1521-1524. Szalkai László 1524-1526. Várdai Pál 1526-1549.

II. RÉSZ. A TÖRÖK HÓDOLTSÁGTÓL A KIEGYEZÉSIG.
1. A TÖRÖK HÓDOLTSÁG ÉS A SZABADSÁGHARCZOK KORA.
1543-1711.
Török uralom Esztergomban.
Esztergom elestével a városban, valamint a vármegyében is, minden egyházi, vármegyei és községei szervezet megbomlott. A lakosság legnagyobb része elmenekült, a kik pedig megmaradtak birtokukon, ép oly sorsra jutottak, mint a zsellérek.
Szulejmán szultán 1543. évi diadalát egy maig fennmaradt emlékkő hirdeti, melyet az egykori víztoronynak a Duna felé vezető, most befalazott kapuja felett illesztettek a falba. Esztergomot a szultán közvetlen kincstári kezelés alá vette s közigazgatásilag a budai pasalikba osztotta be. Nyomban a vár elfoglalása után, a törökök nagyobb arányú építkezésekbe kezdtek, jeléül annak, hogy nem egyhamar szándékoznak innen eltávozni. Mindenekelőtt két nagyobb imaházat rendeztek be, ezekben minden pénteken nagyobb szabású istentiszteletet tartottak. Főmecsetté Szent Adalbert-templomát alakították át.
A vár megtartására a törökök rendkívül nagy gondot fordítottak. Esztergom ekkor a török birodalom egyik végvára lévén, tekintélyes őrséggel volt ellátva. 1544-ben 2443 emberből állott az őrség. 1546-ban megkezdték a párkányi oldalon az erődítvények építését; az új erődítvény Csekerdénynek nevezték, mely 1683-ig fennállott. Esztergom 1547-ben szandzsák (kerület) székhely lett, mely magában foglalta Esztergom vármegyét, Komárom vármegye keleti részét s Bars vármegyéből a Nagysarlóig és Verebélyig terjedő vidéket. Mióta a török megfészkelte magát Esztergomban, szünet nélkül rabolta a vidéket. Mehemet bég 1544-ben egész Léváig portyázott, de onnan nagy veszteséggel veretett vissza. Hasonló sorsra jutott Veli bég, a kit 1551-ben, a mátyusföldi portyázó kirándulásából visszatérően, Zoltay Lőrincz 93 lovasával Bart falunál megtámadott; a kifáradt törököket szétverték, 28-at közülök levágtak és 15-öt elfogtak. (Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom multjából.)
Várdai Pál, a székhelyétől megfosztott érsek, 1545 táján az érseki javak védelmére erődítvényt - Érsekújvárt - építtetett, melyet egész 1549-ben 348bekövetkezett haláláig a saját költségén tartott őrséggel rakott meg. Ez a vár, a hol a hivatalos vármegye is otthonra talált, a török világban nevezetes szerepet játszott a vármegye történetében.
Az 1548. XIX. törvényczikk, mely az igazságszolgáltatást, a törvénykezést szabályozta, Esztergom vármegyét a királyi tulajdonban lévők közé sorozza, valójában azonban a vármegye túlnyomó része ekkor már a hódoltsághoz tartozott, mely napról napra terjedt.
Adóösszeírások.
A pusztulást legjobban az adóösszeírások tüntetik fel. Noha a vármegye legnagyobb része behódolt, az országgyűlésen megszavazott adókat a hódoltsági falvakra is kivetették, de az összeg nem mindíg gyűlt be.
A legrégibb ránk maradt adóösszeírás 1494-ből való, ekkor 1322 jobbágytelek (porta) iratott össze. A török hódoltság alatt e szám évről-évre apadt. 1553-ban 17 helységben 142 jobbágyporta, 1 malomporta, 172 zsellér és 188 puszta telek iratott össze; 16 telek, mely a községbíráké volt, adómentességet élvezett. 1577-ben 182, 1578-ban 153, 1582-ben 164, 1588-ban 151 1/2, 1593-ban 170 1/2 porta szerepelt az összeírásokban. A kivetett adó azonban nem folyt be rendesen; a nagy szegénység, a török martalóczok s a háborúk megakadályozták a behajtást.
1582-ben 152 frt folyt be, de már 1583-ban semmit sem lehetett behajtani; 1583-ban nem is vetettek ki semmit, 1584-ben 141 frt 75 denárt tett ki a hátralék. 1588-ban a kivetett 151 frt 50 denár teljesen befolyt, hasonlókép 1593-94-ben is a kirovott 255 frt egészen behajtatott, de már 1595-ben, midőn a vármegye Pálffy Miklóstól adómentességet nyert, 49 szabad portát írtak egybe, s erre 455 frt 90 denárt vetettek ki, de aligha folyt be valami; úgy szintén 1597-ben sem teljesíthette a vármegye a reá rótt kötelezettségeket. (Acsádi: A jobbágyadózás.)
Fráter György, Erdély nagy államférfiának oktalan megöletése 1552-ben újból felidézte a háborút.
A győri őrségből egy portyázó csapat még az év elején Esztergomig hatolt, s a várból kitörő törököket megszalasztván, gazdag zsákmánynyal tért vissza.
Ali budai basa, Veszprém elfoglalása után (jún. 1.) Esztergomba vezette hadát, majd itt megpihenve, Hont vármegyébe tette át a hadjárat színhelyét. Előbb Drégelyt vette meg, azután a palásti mezőn szétverte a keresztény hadat.
A béketárgyalások megindítása végett Verancsics Antal, Zay Ferenczczel együtt, 1553 júl. 16-ika táján, Budára utaztukban, Esztergomban megszállottak, hol az esztergomi bég őket szívesen fogadta, s kiséretkép Muzsláig 300 lovast küldött elébök. 1567-ben Verancsics Antal másodízben fordult meg Esztergomban, Budára utaztában; ekkor Teuffenbach volt útitársa.
Miksa király.
Miksa király uralkodása alatt (1564-76) Esztergom vármegye csak annyiban tartozott a király uralma alá, a mennyiben a királyi adórovók az adót kisebb-nagyobb mértékben be tudták hajtani. (Millen. Tört. V. 388-390.)
1569-1592 között tényleg béke volt; Miksa király a drinápolyi békét lelkiismeretesen megtartotta, de azért a török végeken szünet nélkül folytak a portyázások. Az esztergomi bég gyakran tett kirándulásokat Nyitra és Bars vármegyékben, de az érsekujvári őrség is szüntelen csipkedte a törököt. 1571-ben az esztergomi szandzsák bég levelet írt az akkor Érsekujvárt tartózkodó Verancsics Antal érseknek, hogy az érsekújvári őrséget a béke megtartására kötelezze. Musztafa szandzsákbégsége alatt 1574-75-ben az esztergomi várat kijavították; utóda Sinán bég Párkány építése körül szorgoskodott. (Velics, Török Defterek. II. 565.)
1584-ben Kielmann András, komáromi kapitány rajtaütéssel akarta Esztergomot megvenni, de a törökök, Piri szandzsákbég vezérlete alatt, hősiesen ellentállottak. (Némethy Lajos: Emléklapok Esztergom Multjából.)
Piri szandzsákbég utóda, Szokolivics Mém bég, a kereskedés előmozdítása végett 1589-ben Kakaton, minden héten vásárt tartott, erről Pálffy Miklós pozsonyi és komáromi kapitányt is értesítette, különösen hangsúlyozván neki, hogy a vására jövőknek bántatlanságot biztosít. Bármely békés szándékúnak mutatta magát Mém bég, Pálffy még ebben az évben kénytelen volt ellene panaszt emelni, mert több falut elpusztított, 1590-ben pedig Thurzó Györgyöt és az érsekujvári őrséget Esztergom közelében megtámadta.
A mily sokat garázdálkodtak a törökök a vidéken, annál nagyobb gonddal őrizték meg az Esztergomban hagyott műemlékeket. A hódoltság alatt 1595-ig, 351az összes régi szobrok, képek mind meg voltak, mert a török vallásos tisztelettel őrizte azokat. Ellenben a győztes németek 1595-ben mindent elvittek vagy tönkretettek, a mihez hozzáférhettek. (Millen. Tört. V. 474.)

Esztergom látképe a XVII. században.

Esztergom ostroma. (1685.)

Esztergom várerőditései. (1756.)
Midőn a török Perzsiával békét kötött, a drinápolyi szerződés megújítására többé nem gondolt, így 1593-ban Magyarországon újból megkezdődött a háború. Isák esztergomi bég már eleve értesült erről, s a 2000-et meg nem haladó esztergomi várőrséget sietve megerősítette. 1594 kora tavaszán csakhamar megkezdődtek az ellenségeskedések. Gróf Pálffy Miklós márczius havában bevette Nógrád várát, honnan a győztes sereg Esztergom alá vonult. De a törökök ekkor már jól felkészülve fogadták az ostromló sereget, mig a budai basa Karali béget küldte segítségül, a székesfehérvári őrség egy részével; sebtiben védelembe helyezték a várat s a Szent Tamás-hegyet is megerősítették.
A keresztény sereg vezére, Mátyás főherczeg, azonban csakis gróf Hardegg Ferdinándra, e rossz hadvezére és gyáva katonára hallgatott, így a hadműveletek nagyon lanyhán folytak.
Esztergom ostroma 1594-ben.
Az ostromló sereg május 5-én érkezett Esztergom alá, mikorra már a török elkészült a védelemmel. Mátyás főherczeg 18 ágyúval kezdte lövetni a várat. Május 9-én tüzes golyókkal felgyújtotta Szent Adalbert-templomát, mely csakhamar lángokba borult; de az ostrommal nem igen boldogult, noha a városban lakó ráczok is támogatták seregét; a Víziváros elleni rohamok sem sikerültek. A május 19-iki roham különösen sok áldozatot követelt, ekkor esett el Kurz ezredes; Balassa Bálint, a költő is halálos sebet kapott, és sebeiben 26-án meghalt. Pálffy csak úgy menekült meg, hogy egy emlékoszlop mögé húzódott meg.
Május 26-án ujabb rohamra vezényelték az ostromlókat; ekkor feltűzték zászlójukat is a rombadőlt bástyára, de a törökök - nagy veszteség árán - hősiesen visszaverték a támadást. Ez alkalommal Isák esztergomi szandzsák bég és Karali bég is elesett.
Mátyás főherczeg nem folytatta az ostromot. Szinán basa nagyvezér közeledtének hírére junius 30-án felszedte táborát, és ámbár saját serege ellenezte a hátrálást, Győrbe vonult vissza. Szinán nagyvezér azonban, az alkalommal akarván élni, Győrt vette ostrom alá, melyet Hardegg gyáván feladott. Győr eleste nagy rémületet keltett a prágai udvarban, azért Rudolf király 1595-ben a hadvezetést Mansfeld Károlyra bízta, a ki csakhamar rendbe hozta a hadsereget, s Esztergom visszafoglalására indult, melynek parancsnoka ekkor egy idősebb férfi, Ali bég volt.
Mansfeld, Pálffy Miklóssal egyetértésben, július 1-én kezdte meg az ostromot, míg Pálffy katonái július 24-én a jól megerősített Párkányt foglalták el. A vár parancsnoka, az ostrom-műveletek megkezdésekor nem is volt még a várban, de az ostrom alatt útat tört magának és szerencsésen bejutott oda.
Mansfeld július 21-én a Ráczvárost felgyújtatta, július 24-én pedig a szent-tamáshegyi erődöt is elfoglalta, mindazonáltal a törökök hősiesen ellentállottak. Haszán budai basa nagyobb hadat küldött Esztergom felmentésére, de mivel ennek felkészülése hosszabb időt igényelt, csak július 25-én közeledhetett a szorongatott várhoz. 16.000 főnyi hadával augusztus 4-én kezdte meg a támadást, melyet Mansfeld és Pálffy vitézül visszavertek. A törökök ez alkalommal roppant vereséget szenvedtek, maga Haszán csupán egész táborának cserbenhagyásával menekülhetett Budára.
A törökök közül elesett Ozmán basa, a győri várparancsnok, a ki csapatával lesbe kerülvén, lekaszaboltatott.
A vereség ellenére Esztergom vára még jó ideig ellentállott.
Augusztus 3-án a Vízivárost is bevették, a következő napokban a várparancsnok, Ali bég is halálosan megsebesült, egy ágyúgolyó karját szakította le és sebeiben aug. 7-én meghalt. Az ostromló sereg vezére, Mansfeld, szintén súlyosan megbetegedett, s aug. 14-én ő is meghalt.
Mansfeld megbetegedése után az ostrom vezetését Mátyás főherczeg vette át, a ki újból felszólította a várbelieket a meghódolásra. A törökök ekkor megkezdték az alkudozást, melyet Pálffy Miklós és Nádasdy Ferencz vezettek. A tárgyalások eredményekép szept. 3-án az őrség feladta a várat, mire a királyi sereg bevonult Esztergomba. Az őrségből, a hagyomány szerint, 3500-an estek el, 823 harczképes és 611 sebesült katonát hajókon Budára szállítottak, 40-en pedig az 352ostrom alatt a keresztény táborba szöktek át. (Millenn. Tört. V. 514. Hadtört. Közlemények 1891-1892. évf. Némethy Lajos i. m.)
A bevonult zsoldos had azonnal nekilátott a fosztogatásnak. Az idegen zsoldosok, a kik között több protestáns vallású volt, nekiestek a székesegyházban levő kőszobroknak, s azokat kardjaikkal és tőreikkel megcsonkították. Ekkor pusztult el a székesegyház belső díszítése is, a melyet a törökök sértetlenül hagytak.
Pálffy Miklós várparancsnok.
Mátyás főherczeg Pálffy Miklóst tette meg Esztergom parancsnokává, a ki hozzálátott a vár megerősítéséhez. A Szent-Tamás-hegyen kastélyt (erődítvényt) építtetett, s ugyan e hegy lejtőjén, le egész a Dunáig, ugyancsak négy, bástyaszerű erődítvényt emeltetett, ezeket egymással összekötötte, úgy hogy átjárás volt egyikből a másikba. E bástyákat ágyukkal és mozsarakkal erősítette meg.
A törökök azonban nem mondtak le Esztergomról. Mohamed, anatoli beglerbég a volt esztergomi várőrséget sietve rendbe hozta. Szept. havától kezdve, majdnem naponként mutatkoztak törökök Esztergom környékén, sőt október 1-én egész a Vízivárosig portyáztak és ott több német katonát levágtak.
Mohamed beglerbég 1595 okt. 11-én mintegy 7-8000 embert küldött Esztergom alá, ekkor kevés híja volt hogy a várat vissza nem foglalták. A várőrség viszont portyázó kirándulást tett Buda felé s ez alkalommal a budai basa 4000 tehenét és számos lovát hajtották el.
Pálffy sürgetésére 600 embert küldtek Esztergom védelmi munkálatainak befejezésére, a kik Sprinzenstein mérnök vezetése alatt serényen dolgoztak. 1596 jan. elején 500 vallon érkezett a várőrség megerősítésére, ezeknek csakhamar alkalmuk nyílott a törökökkel szembeszállni, a kik február hó 25-én egészen a Vízivárosig nyomúltak előre. Márczius 20-án újabb török portyázók mutatkoztak Esztergom alatt.
Pálffy Miklós 1596 január 26-án egész Óbudáig hatolva, az ottani keresztény lakosokat kiszabadította és Esztergomba kisérte, a honnan egynapi pihenő után, tovább folytatták útjokat Érsekújvár felé.
1596 folyamán a portyázás szakadatlanul tartott. A zsámbéki törökök Köbölkút és Bátorkeszi községeket fosztották ki, de portyázásukból visszatérőben az esztergomi őrség feltartóztatta hajóikat.
1597-ben Petz dandárával erősítették meg az esztergomi őrséget, mely 5 zászlóalj gyalogosból és 1500 lovasból állott. (Némethy i. m. 132. l.)
Tata bevétele után, 1597 október havában, mintegy ezer török lovas Esztergom alá jött s felszólította a várbelieket a vár feladására; a várbeliek ágyulövésekkel válaszoltak, mire a török lovasok csakhamar elillantak.
1597-98 telén Pálffy mellett Orczy Péter ezredest is Esztergomban találjuk. Ekkor született meg Győr visszavételének terve, melynek kivitelét itt állapították meg, s innen indultak ki márczius 29-én Győr visszafoglalására.
1598-ban komoly veszedelem fenyegette Esztergomot.
Ez időben sok török fogoly volt a várban, ezek összeköttetésbe léptek a budai basával, a ki azt tanácsolta nekik, hogy gyújtsák fel a várat. De tervök idő előtt kitudódott, s a főczinkosok máglyán vesztek el.
1598-ban az őrség is fellázadt a zsoldhiány miatt, s csak akkor csendesedett le, a mikor Schwarzenberg a 80.000 tallér zsoldhátralékot kifizette.
1599-ben Schwarzenberg és Nádasdy Esztergomba jöttek csapataikkal, honnan, Pálffyval egyesülve, Zsámbék alá csaptak, majd Buda elfoglalását kísérlették meg.
1599-ben Pálffy újból nekifogott Esztergom megerősítéséhez, mely czélra 2500 sánczmunkást bocsátottak rendelkezésére. Ebben az évben a hajduk mintegy 5000 nőt és gyermeket szabadítottak ki a hódoltsági részekről, s Esztergomba kísérték őket, a honnan biztosabb helyre vonultak.
1599 szept. 29-én Kutassy János érsek érkezett Esztergomba, honnan Pálffyval, Nádasdyval és Petz Bertalan doktor udvari tanácsossal együtt az Esztergom és Visegrád közötti szigetre hajózott, a hol már vártak rájuk a török békebiztosok. De a béketárgyalások eredménytelenek maradtak, mert a törökök Esztergom visszaadását követelték.
Mivel félő volt, hogy a törökök ismét megkísérlik Esztergom visszavételét, a Mösburg-ezredből néhány zászlóaljat és 1500 sziléziai lovast rendeltek Esztergomba.
353Ez elővigyázat indokoltnak mutatkozott, mert 1599 okt. 10-én egy török csapat váratlanul Kakat (Párkány) alá szállott, de Schwarzenberg 400 vallonnal rájuk törvén, visszavonulásra kényszerítette őket.
1600-ban az őrség egy része ismét fellázadt a zsoldhiány miatt; eben az évben a törökök újból megjelentek Esztergom alatt s a Viziváros kapujára egy petárdát illesztettek, de az őrség ébersége elejét vette a nagyobb veszedelemnek. 1600 aug. havában ismét béketárgyalások színhelye volt Esztergom. Rudolf biztosai a Ráczváros és a Károlyhegy közötti térségen várták a budai basát, a ki két török főtiszt és 2000 lovas kíséretében csakugyan megjelent. A béketárgyalások azonban ezúttal sem vezettek eredményre.
Althan Mihály.
Pálffy Miklós távoztával gróf Althan Mihály Adolf lett Esztergom parancsnoka. Pálffy alatt az őrség protestáns katonái akadálytalanul tarthattak istenitiszteletet, de Althan a reformátusok prédikálószékét és a harang lábait, a Viziváros egy szabad terén, 1603 decz. havában szétromboltatta, a harangokat pedig a vártemplomba vitette.
1602 július havában a 18.000 emberből álló keresztény had Győrből Esztergom alá érkezett, a hol aug. hó közepéig táborozott, de szept. 20-án e sereg Rusworm parancsnoksága alatt, ismét visszatért Esztergomba, honnan Pest felé vette útját, de Pestről nov. 17-én visszatérve, ismét Esztergom alatt táborozott. Itt seregét feloszlatta. 1603-ban újból híre járt, hogy a török Esztergomot akarja elfoglalni, ezért Rusworm tábornagy, Hofkirchen társaságában, aug. 7-én Esztergom alá jött, hova a 30.000 főnyi császári had is csakhamar megérkezett. Mivel a török nem mutatkozott, Rusworm Buda felé vonult.
1604 elején ismét megkezdődtek a béketárgyalások, még pedig, a törökök kívánságára, Pesten. A békebiztosok febr. 7-én érkeztek Kakatra, onnan hajókon Pestre mentek. De mivel a béketárgyalások nem sikerültek, a bécsi küldöttség febr. 19-én elindult Esztergomba, hova 21-én érkezett, azután tovább folytatta útját Bécs felé.
Esztergom ostroma 1604-ben.
1604 őszén, midőn híre járt, hogy a török Esztergom ellen készül, a környékbeli falvakból minden marhát Esztergomba hajtottak.
A várőrség is jelentékeny erősítést nyert. Kollonich Nándor, ezredével az Esztergom előtti sánczokban, gróf Mansfeld pedig a tamáshegyi erődben helyezkedett el.
A török sereg szept. 19-én érkezett Esztergom alá Haszán bég vezérlete alatt, de a várbeliek heves ágyuzása következtében táborát kénytelen volt a Kővágó-hegy alján elhelyezni. 26-án a várbeliek heves rohamot intéztek a törökök tábora ellen, mely alkalommal Hohenlohe Kázmér és Salm grófok, valamint Ammon százados elestek.
Október 3-án és 5-én a rohamok megismétlődtek. Az ellenségeskedést csupán a törökök békekövete szakította meg egy időre, de az eredménytelen tárgyalások után, okt. 7-én, a harcz újra kitört, míg végre okt. hó 13-án a török egész táborával felkerekedett és elvonult a vár alól. Bocskay István felkelő hadjáratát a török felhasználta, s amaz egyezség ellenére, melyet a fejedelemmel kötött, elébb Visegrádot támadta meg, melyet a vallon őrség gyáván feladott, majd Esztergom elfoglalására indúlt.
Ali basa 1605 aug. 30-án Esztergom alá érkezvén, legott Párkány és Szent-Tamás megszerzésére törekedett. Esztergom parancsnoka ekkor gróf Oettingen Vilmos volt, a ki nem nagyon bízott a magyarokban, ezért az őrség magyarjainak felmondta a szolgálatot, s helyükbe Komáromból kért erősítést. Onnan csakugyan küldtek öt csapatot a Mörspurg-féle ezredből, gróf Dampierre parancsnoksága alatt, s ezek be is jutottak a várba, noha Kakat felől a törökök heves ágyútűzzel fogadták őket, midőn a Dunán, Esztergom felé hajóztak. Szept. 24-én a törökök árulás következtében elfoglalták a Szent Tamás hegyén épült erődöt, majd azokat a sánczokat vették be, melyek az erődtől a Duna felé húzódva, a várost körülvették. Október 1-én a törökök a Vízivárost támadták meg, melyet heves küzdelem után bevettek; e harczban Oettingen is elesett.
A várőrség lázadása.
Dampierre ekkor a várba vonult vissza. Az elcsüggedt őrség azonban lázongani kezdett, s a vár feladását követelte tőle, miután látta, hogy Lolla Mohamed nagyvezér új erősítést küldött az ostromló seregnek. Dampierre az őrség kívánságának vonakodott eleget tenni, mire a fellázadt katonák elfogták és Ali 354budai basát bebocsátották a várba, hogy alkudozásba bocsátkozzanak vele a vár feladása iránt. Ali basa szabad elvonulást biztosított az őrségnek, mely okt. 3-án a várat Lolla Mohamed nagyvezér kezére juttatta.
A törökök Dampierret és az 5400 főnyi őrséget Komárom felé küldték, míg a betegeket és a sebesülteket külön e czélra berendezett hajók szállították Komáromba, Esztergom eleste megütközést keltett a felkelők táborában, mert nem akarták, hogy a felkelést a török aknázza ki; maga Bocskay István fejedelem is szemrehányást tett a nagyvezérnek, de annál nagyobb aggodalmat okozott az eset Bécsben és Prágában, hol az őrség tisztikarának haditörvényszék elé való állítását rendelték el s közülök többet kivégeztek. (Millen. Tört. V. 597. Hadtört. Közlemények 1893. Némethy Lajos i. m.)
A török nagyvezér, látva Esztergom rongált állapotát, sietve elrendelte a vár kijavítását, parancsnokává pedig Kara Ali basát nevezte ki, a ki rablókalandjaival és zsarolásaival tette nevét rettegetté.
Bocskay felkelő hadjárata a bécsi békével (1606) ért véget, viszont az utóbbit kiegészítő zsitvatoroki béke (nov. 11-én) Esztergom várát és a vármegye túlnyomó részét meghagyta a török birtokában.
A hódoltsági rész.
A békekötés értelmében azok a falvak, a melyek Esztergom várához tartoztak, tovább is megmaradtak a hódoltságban, így csak a Bátorkeszitől Kéméndig elhúzódó vonalon innen eső falvak nem kerültek bele a hódoltságba. De a határ ingadozó volt s a hódoltsági falvak ügyében lényeges eltérések forogtak fenn a békeszerződés magyar és török példányaiban. Illésházy István ugyan még 1607 junius 19-én újabb pótszerződést kötött a törökökkel, de ezzel a hódoltsági falvak ügye korántsem volt elintézve. A törökök 1609-ben 300 falut követeltek a meghamisított szerződés alapján. Mialatt Herberstein Ádám és Rimay János a békeállományok ratifikált példányaival Konstantinápolyba mentek, azalatt Szőgyénben egy bizottság alkudozott a török megbizottakkal, de eredményre nem juthatott, mert Ali basa ekkor is mereven ragaszkodott abbeli álláspontjához, hogy Esztergomhoz mindazok a falvak tartoznak, amelyek valaha, tehát 1543 óta, oda hódoltak. A magyar álláspont szerint csak azok a falvak tartoznak Esztergomhoz, a melyek 1595-ben oda hódoltak. 1610-ben ugyan ratifikálták Konstantinápolyban a zsitvatoroki béke okmányának azt a pontját, mely a hódoltsági falvakról szól, de ez nem sokat lendített a dolgon, mert midőn a követek Budára érkeztek, Haszán basa vonakodott az új példányt elfogadni. Az esztergomi hódoltsághoz tartozó falvak ügyében 1615-ben újból tárgyalás volt Bécsben Khlest bíbornok elnöklete alatt, melyen Ahmed kiája, Gratiani Gáspár, egy török szolgálatban meggazdagodott olasz, továbbá Forgách bíbornok, Pethe László és Apponyi Pál vettek részt. A bizottság hosszas tárgyalás után végre belement abba, hogy a vitás 158 hódolt faluból 60 falu hódoljon Esztergomhoz. (Salamon Ferencz: Két magyar Diplomata 262-64. Millen. Tört. VI., 134-136.)
Kara Ali utóda, Beker bég azonban még 1616-ban újabb falvakat hódoltatott be; garázdálkodásai miatt Thurzó György kénytelen volt ellene ismételten panaszt emelni a budai basánál.
Midőn Esztergom másodízben török kézbe került, Szőgyénben és Bényben, főleg a bányavárosok oltalmára, erődítvények készültek, melyeknek fenntartására az országgyűlések nem csupán Esztergom, hanem más vármegyék közmunkáját is kirendelték. (1608: XV. 1613: VIII. 1618: XIII. és IXL. 1622: XXXVI.) A szőgyéni őrség kizárólag magyarokból állott, úgyszintén parancsnokai, mint Ornay Tamás 1609, Bogács Gáspár 1620, Nadányi Miklós 1643, Juran Kelemen 1650, Kistolnai Szabó András 1650, Farkas Pál 1656.
Szögyén több mint félszázadon át előörse volt a magyar hadaknak, honnan nem egyszer akadályozták meg a török martalóczokat rablókalandjaikban; Érsekujvár eleste után azonban elveszítette fontosságát. (Magyar Sion III. 335,)
Mióta Vácz a magyar király kezébe került, Esztergom és Buda között az összeköttetés hajókon nehézséggel járt; ezért a törökök mindent elkövettek Vácz visszaszerzésére. De mivel sem a zsitvatoroki békekötés alkudozásai során, sem később nem sikerült visszaszerezniök, 1620 nov. 4-én a várost ostrommal elfoglalták, így azután Esztergom és Buda között az összeköttetés helyreállt.
Bethlen Gábor.
Bethlen Gábor 1621. évi felkelésekor Érsekujvárt is kézbekerítette, melyet gróf Buquoy Longueval ostrom alá vett, de Bethlen, török segélyre támaszkodva, 355folyton nyugtalanította az ostromló sereget és Esztergom felől az élelmet akadálytalanul szállította be Érsekújvárba. (Millen. Tört. VI. 314.)
Bethlen Gábort második támadása alkalmával (1623) a török is támogatta segédcsapatokkal, de midőn Thurzó Szaniszló nádorral fegyverszünetet kötött, 30-dika között Esztergom felé vonultukban, nagy veszteséggel szétverte, mely alkalommal több mint 2000 morvaországi származású fogoly szabadult meg, a kiket a törökök rabszíjra fűzve, Esztergomba akartak hajtani. (Millenn. Tört. VI. 362.)
Béketanácskozások.
Bethlen második támadását kettős békekötés követte. Az 1624 május 8-án kötött bécsi béke után Ferdinánd udvara a törökökkel is megkezdte az alkudozásokat, melyek kizárólag a zsitvatoroki béke egyes pontjai körül forogtak. A béketárgyalások csak 1625 ápril első felében indultak meg Hidasgyarmaton, (Kőhídgyarmat), Párkány és Szőgyén között. Ferdinánd biztosai már 1624 végén Komáromban voltak, de csak 1625 ápril elején mentek Szőgyénbe, nehogy úgy tünjék fel, mintha ők kezdeményeznék a békekötést. Ferdinánd biztosai: báró Kwich János Jakab, Frangepán Miklós, Esterházy Miklós, Althan Adolf, Cziráky Mózes és Galler Zsigmond ekkor átmentek a gyarmati mezőre, hova csakhamar megérkeztek a török küldöttek is, mint a budai mufti, a budai defterdár, Jajha és Amhát basák, Haczi Bajaram olajbég, a kik Párkányban laktak; ugyanitt tartózkodtak Bethlen Gábor követei is.
A tanácskozások a gyarmati mezőn felállított sátorban folytak, melyen az erdélyi követek: Kamuthy Farkas, Toldalagi Mihály és Borsos Tamás is részt vettek, bár Esterházy hevesen tiltakozott megjelenésük ellen. (Esterházy Miklós Magyarország nádora. II. 119-116.)
Ferdinánd követei kénytelenek voltak Vácz és a horvát várak visszakövetelését a legközelebbi tárgyalásokra halasztani, így azután a gyarmati békét 1625 május 26-án megkötötték, mely általánosságban a zsitvatorokit erősítette meg. (Millen. Tört. VI. 367.)
Bethlen Gábor harmadik támadása az 1626. évben nem keltett nagyobb mozgalmat a vármegyében, csak Murtéza, az új budai basa jelent meg a vármegyében, és felhasználva a Bethlen és Wallenstein közötti hadműveleteket és seregeik lekötöttségét, a Kéménd feletti kis palánkot, Garam-Damásdot foglalta el.
Ferdinánd követei a portánál erélyesen követelték ugyan Murtéza megbüntetését, de mivel Murtéza az 1627 márcz. 28-án tartott dívánban Damásd visszaadását kimondotta, a szőnyi tárgyalásokon már nem került szóba az ügye.
A szőnyi béke, mely jelentékenyen kedvezőbb volt a zsitvatorokinál, Esztergom vármegye hódoltsági viszonyaiban változást nem idézett elő. (Millen. Tört. VI. 396.)
Az esztergomi török őrség.
A törökök Esztergomban tekintélyes őrséget tartottak. 1628-ban a zsoldlajstrom szerint 1118 emberből állott az őrség, 1630-ban pedig 1102 emberből. 1621-ben Ibrahim aga volt Esztergom parancsnoka. 1630-ban Papasogli Mehemed lett az esztergomi szandzsákbég, 1631-ben pedig Bali bég, kinek parancsnoksága idejében főleg a párkányi őrség garázdálkodásairól olvasunk Bars vármegye jegyzőkönyveiben. 1631-ben a párkányi őrség Szőgyént is megtámadta és a lábas jószágot elhajtotta, Bars vármegye közönsége pedig 1634 szept. 7-én tartott közgyűlésében a jegyzőkönyvbe iktatta az őrség garázdálkodásait.
Esterházy Miklós 1641-ben panaszt emelt Musztafa esztergomi bég ellen a budai basánál, minek következtében a basa őt elmozdította, de már 1648-ban visszahelyezte.
Musztafa ekkor újra kezdte garázdálkodásait. 1648 decz. elején Kért verte fel, s az ő únszolására történt 1649-ben Szalkánál a támadás, mely azonban balul ütött ki a törökökre nézve, mert a magyarok a párkányi agát fiával együtt elfogták és febr. 19-én Érsekújvárott lefejezték.
Musztafa portyázásai sok emberébe kerültek, ezért az esztergomi őrségben beállott hiányok pótlása végett, 1652-ben Budára ment katonákért, a hol tatár lovasságot bocsátottak rendelkezésére. (Némethy Lajos i. m.)
Musztafa rablókalandjainak megtorlására Forgách Ádám 1649 okt. 27-én, Párkány mellett, megtámadta a törököket, közülök sokat levágott, vagy fogságba vetett. Szőgyén őrsége is gyakran hadakozott a törökökkel; így 1630-ban betört Párkányba, de 1631-ben és 1654 febr. 28-án viszont a török csapat Szőgyénre. 356A gyakori támadások következtében 1656-ban és 1657-ben Szőgyént újból megerősítették. (Közgy. jegyzők. II.)
Közgyűlési jegyzőkönyvek a XVII. századból.
Esztergom eleste után a hivatalos vármegye Érsekújvárt vonta meg magát. Itt tartották a vármegyei közgyűléseket, a törvényszékeket, itt őrizték a vármegye íratait is. Sajnos, e hivatalos íratok és közgyűlési jegyzőkönyvek csak megcsonkítva maradtak ránk ebből a korszakból. A vármegyei levéltár legrégibb írata 1618-ból kelt, mely szerint Esztergom vármegye ez év okt. hó 6-án, Érsekújvárott tartott közgyűléséből felszólítást intézett Emődy Mátyáshoz, Bars és Hont vármegyék főjegyzőjéhez, hogy a mennyiben Sárkány (Sárkányfalva) helység dézsmaperében okmányok volnának a birtokában, azokat szolgáltassa át. (Hírnök 1844. évf. 102.)
A vármegye XVII. századbeli közgyűlési jegyzőkönyveiből csupán három töredék maradt fenn. Az első kötet az 1638-1647. évek közgyűlési jegyzőkönyveit tartalmazza, ezt követi egy második töredék 1654-től 1659 május 24-ig. A harmadik kötet az 1696 jan. 23-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvével kezdődik s 1702 márcz. 22-éig terjed; ekkor ismét hézag áll be s csak 1710-től kezdve vannak meg szakadatlanul a jegyzőkönyvek a vármegye levéltárában.
Örökös főispánság.
Az örökös főispáni méltóságot az esztergomi érsekek Esztergom eleste után is megtartották; de midőn Veráncsics Antal halálakor († 1573), a prímási szék üresen maradt, az érsekségi jövedelmek kezelői viselték a főispánságot, és pedig 1579-ben Zeleméri László, 1588-ban Illésfalvi Chutor János. Az érseki szék betöltése után (1596) a főispáni méltóságot ismét az érsekek viselték. (Értek. a törtud. köréből XIII. kötet.) A közgyűléseken többnyire helyetteseik elnököltek. Igy az 1644. évi tisztújító közgyűlésen Baráth Ferencz újvári plébános és pozsonyi kanonok volt az elnök, míg a többi közgyűlések rendesen az alispán elnöklete alatt folytak le. A közgyűlések színhelye az érsekújvári vár, és pedig az 1654-59. évi jegyzőkönyv tanúsága szerint, az érsek udvarháza volt. Főtárgyai a tisztviselők, nevezetesen az alispán, szolgabírák és az adórovók választása, továbbá a nemeslevelek kihirdetése, közmunka-ügyek, a szőgyéni palánk fenntartása és javítása, valamint a hadsereg ellátásra szükséges élelmiszerek beszerzése körüli intézkedések voltak.
Alispánság.
Az alispáni állásra az érsek-főispán rendesen négy jelöltet nevezett meg, a kik közül egyet a közgyűlés szavazással választott; a többi állásokat rendszerint közfelkiáltás útján töltötték be. A legrégibb, ránk maradt alispán-választási jegyzőkönyv szerint az 1638 jún. 27-én tartott közgyűlésen az érsek-főispán Szalay Tamást, Rózsa Istvánt, Vidich Györgyöt és Józsa István jelölte; közülök Szalay Tamás egyhangúlag alispánná kiáltatott ki. Őt követi Szárady Ferencz, a kit három közül 1644-ben választottak alispánná. Szárady Ferencz egy évtizednél tovább viselte az alispánságot. 1655-ben országgyűlési követül választották, követtársul a vármegye jegyzőjét adták melléje.
1657-ben találkozunk első ízben a helyettes alispáni tisztséggel, a melyet ekkor Hagon Mihály táblabíróra (assessor) ruháztak; helyét azonban már az 1658. évi júl. 2-án tartott közgyűlésen Rátzkewy Sámuellel töltötték be.
A XVII. század elején, úgy látszik, Bars és Hont vármegyék jegyzői viselték a vármegye jegyzői tisztét. 1642-ből látjuk először a vármegye jegyzőjének nevét, Richter Jánosét, a kit Józsa Istvánnal együtt országgyűlési követté választottak. 1654 ápr. 9-én a közgyűlés Korodi Istvánt ültette a jegyzői székbe.
A közgyűlés hatáskörébe tartozott a szőgyéni őrség parancsnokának megválasztása is. 1643-ban e tisztségre Kőrösnadányi Nadányi Miklóst választották meg. 1646-ból való az első helyhatósági szabályrendelet, a káromkodók ellen.
A vármegye alispánjának tiszteletdíját az 1654 ápr. 9-én tartott közgyűlés 1 frt 50 denárban állapította meg minden porta után. A követek napidíja is szerfölött kevés volt. Mikor 1657-ben a közgyűlés Csontos Imrét és Szakács Jánost küldte a főispánhoz követekül, 4-4 frt útiköltséget szavazott meg nekik.
Adókezelés.
Noha a vármegye túlnyomó része a török hódoltsághoz tartozott, az adókezelés rendkívül sok teendőt adott a vármegye közönségének. A közgyűlés választotta az adórovókat és az adószedőket, de az is felelt értük. Az elszámolás miatt örökös vita volt a királyi kamarával, melynek utasítására 1658-ban a vármegye kénytelen volt, 1626-ig visszamenőleg megejteni az elszámolást az adószedőkkel, vagy azoknak örököseivel. (Közgyűl. Jegyzk. II.)
357A szőnyi béke óta (1627), a negyedfél évtizeden keresztül tartó látszólagos béke alatt, a vármegye területe nem volt nagyobb hadi események színhelye. 1661 május havában, az erdélyi ügyek miatt, a bécsi udvar Montecuccoli Rajmund vezérlete alatt 15-24000 emberből álló zsoldos hadat küldött Magyarországba, hogy a felvidéken át Erdélybe vonuljon. Montecuccoli hadainak közeledtére, a törökök első sorban Esztergomot akarták biztonságba helyezni, s ezért nagyobb haderőt összpontosítottak a vár körül. Az esztergomi bég, a török hadak útját megkönnyítendő, a hódoltsági falvakból nagymennyiségű élelmi szert, továbbá podgyász-szállításra szükséges szekereket követelt, s ezzel a jobbágyságot az utolsó igavonó barmaitól is megfosztotta.
Montecuccoli.
Montecuccoli hadával a Vág völgyén és Érsekújváron át, egész a Garamig hatolt, hogy Esztergom és Buda között a Dunán megkísérelje az átkelést. Forgách társaságában 3000 lovassal Esztergomtól egy órányi távolságban hatolt előre, kémszemlére, s kíséretével egy hegyre lovagolt fel, a honnan elláthatott Esztergomig. Ekkorra a már a török Esztergom körül mintegy 18.000 főnyi hadat összpontosított, a várost és a várat pedig, esetleges ostromtól tartva, szüntelen erősítette. A császári fővezér erre lemondott Esztergom ostromának tervéről és meg sem kísérelte a Dunán való átkelést, hanem a bécsi haditanács utasításai értelmében, júl. 28-a után tovább vonult a Tisza vidékére. A merre az idegen zsoldoshad elvonult, mindent elpusztított; a Szőgyéntől Kőhídgyarmatig és Kéméndig terjedő vidék teljesen áldozatul esett, még a házakat sem kímélték, s a hol nem volt mit rabolni, ott dühükben mindent összeraboltak és felégettek. 1661 végén az Esztergom várából kiszökött foglyok Érsekújvárra jövén, azt a hírt terjesztették, hogy az esztergomi vár most igen kevés őrséggel van ellátva, tehát rajtaütéssel könnyen elfoglalható. Forgách Ádám, érsekújvári főkapitány, Batthyány, Nádasdy és Esterházy e hírre mintegy 5000 huszárral lopva Esztergom alá igyekeztek vonulni, de útközben egyenetlenség támadt közöttük, mire nov. 30-án széjjel váltak s mindegyik a maga szakállára akart az ostromra kísérletet tenni. Az éj sötétjében véletlenül egymásra bukkantak, s mivel egymásban törököt véltek, heves harczba elegyedtek.
A párkányi csata.
A fegyverzajra figyelmessé lett párkányi törökök szintén rájuk törtek, s mire hajnalodott, az érsekújváriak csak nagy veszteségek árán tudtak hazajutni. Forgáchot e kudarcz nem csüggesztette el. 1663 aug. 6-án, midőn a nagyvezér már Esztergom alatt táborozott, újból Párkány ellen fordúlt, azzal a szándékkal, hogy az erődöt megtámadja és felégeti. De a törökök már eleve értesültek Forgách tervéről, s felkészülve várták a támadást. Az erődítvényben akkor 4000 török tanyázott, azonkívül a túlparton 16.000 embert tartottak készenlétben, a legkiválóbb török vezérek, mint Ibrahim basa, Kaplon basa, Serdár Ali parancsnoksága alatt. Forgách mit sem sejtve, egész Köbölkútig hatolt előre, de a mint ott megtudta, hogy a törökök megkezdik az átkelést, vissza akart fordúlni; Pio marchese azonban ekkor is az előnyomulás mellett volt, valamint a tisztek is, a kik a visszavonulást szégyenlették, s ez okból a támadás mellett döntöttek.
A törökök aug. 7-ére virradóra, egész éjjelen át várták a támadást, s mire Forgách Ádám hada Párkányhoz ért, hirtelen összekapcsolták a hidat, melyen gyorsan átszállították az Esztergomnál levő had egy részét; így közel 12.000 ember állott szemben Forgách maroknyi hadával. A harcz rendkívül véres volt s a magyarok teljes vereségével végződött. Az elesettek között volt Lippay János és Esterházy György, az esztergomi vár Szent Istvánról czímzett prépostja is továbbá közel 700-an estek foglyul, ezeket a törökök részben leölték, részben pedig, mintegy 342-őt, Budára szállították.
A vereségnek erkölcsileg is nagy hatása volt. A közeli vármegyéket, melyek oly sok derék fiaikat vesztették el, nagy rettegés fogta el, s ezt csak növelte az a körülmény, hogy a török Szőgyént, Verebélyt és Komjátot is elfoglalta. (Millenn. Tört. VII. 176. - Hadtört. Közlemények 1896. - Némethy Lajos i. m.)
Apafi Mihály kiáltványa.
A párkányi kudarcz után a török had Érsekújvárt ostromolta, melynek eleste után (szept. 26.) roppant terület került a törökök uralma alá. Ahmed basa nagyvezér ekkor egész Magyarországot fel akarta szólítani a meghódolásra. Eszközül Apafi Mihály erdélyi fejedelmet szemelte ki, a ki Óbudáról Esztergomon át, okt. 18-án érkezett a török táborba. Apafi csakugyan kibocsátotta kiáltványát Magyarország népeihez, de nagyobb hatást nem ért el.
358A nagyvezért, Érsekújvárról Esztergomba visszatérőben, gróf Zrinyi Miklós útközben hadával megtámadta és sikerült neki a rabok egy részét kiszabadítani; későbbi támadásaival is állandóan nagy félelemben tartotta a török tábort. Zrinyin kívül még a komáromi hajdúk is folyton nyugtalanították a törököket, főleg a párkányi vereség miatti bosszúérzetük következtében. Midőn az esztergomi törökök Nógrádba mentek pusztítani, visszatérésüket a hajdúk az esztergomi híd felégetésével akarták megakadályozni. A híd 1000 török lovas őrizetére volt bízva, de ezek egyrészt megúnták az őrködést, másrészt Érsekújvár eleste óta különben sem tartottak támadástól, egy részük tehát szintén Nógrádba ment portyázó kirándulásra. Ezalatt Komáromból 500 lovas és 50 gyalogos észrevétlenül Párkány alá lopódzott, s a Dunán horgonyzó két, hadi szekerekkel megrakott hajót, valamint az esztergomi hídat felgyújtották és az eléjük siető törököket részint levágva, részint megfutamítva, gazdag zsákmánynyal tértek vissza.
Az 1664. évi hadjárat.
1664 elején a komáromi huszárok ismét Esztergom tájékán portyáztak, veszélyeztetvén Esztergom és Érsekújvár között az összeköttetést. Ez évben a hadjárat már kora tavaszszal kezdetét vette. Des Souches császári fővezér Nyitra elfoglalása után Lévának tartott, mire Kucsuk Mehemed basa vezérlete alatt Esztergomból tekintélyes török had nyomult ellene. Souches ekkor a Garam völgyén, egész Zsarnóczáig vonult vissza, majd, a szentkereszti győzelem után (május 16), Léva ellen tartott, mely jún. 14-én megadta magát. Ali esztergomi basa 25.000 főnyi hadával ekkor Lévát igyekezett visszafoglalni, de Souches tábornok, a kit időközben a Vág vidékére rendeltek, Léva felmentésére sietett és Szentbenedeknél júl. 19-én, véres harcz után, megverte a török hadat; ez alkalommal maga Ali basa is elesett. Des Souches bevonult a felmentett Lévába, majd néhány napi pihenő után előnyomulását folytatta. Aug. 1-én megjelent Párkánynál, s a várancsot heves harcz után bevette, az őrséget lekaszabolta és a hídat, a törökök fontos átjáróját, felégette. (Millen. Tört. VII. 196.)
A császári hadvezér táborkara ekkor Esztergom elfoglalását tűzte ki czélul, de Bécsben máskép határoztak. Az ugyane napon kivívott szentgotthárdi győzelem után, Ahmed basa, - miután vert hadát Montecuccoli nem üldözte, - a Bakonyon át, Székesfehérvárnak s onnan Esztergomnak tartott, hova aug. 27-én érkezett meg. Des Souches Párkányt nem szállotta meg, hanem eközben Érsekújvár felé fordúlt, hogy azt körülzárolja; a török közeledtére azonban abba hagyta az ostromot s az ebedi táborban tartott pihenő után, 10.000 főnyi hadát Komáromba vezette. Ahmed basa nagyvezér Esztergomnál gyorsan hídat veretett, s szept. 5-én azon át 3000 embert nagymennyiségű élelmi szerekkel a szorongatott Érsekújvárra küldött.
A szégyenteljes vasvári békével a bécsi kormány az 1664. évi hadjárat alatt szerzett összes hódításairól lemondott. Érsekújvár továbbra is megmaradt a törökök birtokában, a mi legjobban az esztergomi érseket sújtotta, mert az Érsekújvár körüli javait és azok után járó jövedelmeit mind elveszítette. A közel húsz évig tartó béke alatt Esztergom vármegye ismét teljesen a török uralom alá került. Még Szőgyén is elpusztult, az egyedüli hely, hol 1543-tól 1663-ig a vármegye őrséget tartott és a hova a vármegye hatósága kiterjedt. E húsz éven át sem császári, sem magyar katonaság nem tette be lábát a vármegye területére. 1669 elején betört ugyan Esztergomból 3000 török a magyar területre, s Kollonits Lipót, akkori nyitrai püspök, tett is a török betörésről jelentést a főhaditanácsnak, mely e miatt panaszt emelt, de a nagyvezér ezt nem tekintette békebontásnak, így az ügy azután abba maradt. (Maurer József: Cardinal Leopold Graf Kollonitsch 37. l.)
A bújdosók támadása (1672), majd Thököly felkelő-hadjáratai, (1678-82), melyek a felvidékre oly sok nyomort és szenvedést hoztak, a vármegye területére nem terjedtek ki, miután az akkor teljesen a törökök uralma alatt állott.
Lotharingiai Károly herczeg.
1683 április 20-án a köpcsényi mezőn megtartott hadiszemle alkalmával, mivel a bécsi udvar a törökök haditervéről nem volt tájékozva, az új főhadvezér, Lotharingiai Károly herczeg Érsekújvár, vagy Esztergom elfoglalását határozta el. Károly herczeg, tudván azt, hogy a török fősereg július hó előtt nem érkezhetik meg, megtette az előkészületeket az ostromra, s Lajos badeni őrgróffal és lovasságával Esztergom felé indult kémszemlére; de mert látta, hogy a vár különösen meg van erősítve és hosszabb ellentállást fejthet ki, Érsekújvárt vette ostrom alá. Azonban már az első nap rendelet érkezett Bécsből az ostrom 361abbahagyására. Károly herczeg ekkor Komáromba, majd a török had közeledtére, Győrbe húzódott, s ettől kezdve csakis az örökös tartományok megvédésére szorítkozott. Ekkor úgy látszott, hogy az egész ország ki van szolgáltatva a töröknek.

Pázmány Péter.
1616-1637.

Pázmány Péter bibornok házi oltára.
János lengyel király.
Bécs felmentése után (szept. 12.) a helyzet lényegesen megváltozott. Míg Kara Musztafa nagyvezér hada eszeveszett futásban keresett menedéket, addig Károly herczeg erélyesen sürgette az ellenség üldözését; János lengyel király Érsekújvár vagy Esztergom megvételét ajánlotta. Végre okt. 2-án abba állapodtak meg, hogy előbb Párkányt, azután Esztergomot ostromolják.
A vert török had Párkány és Esztergom védművei alatt akarta magát kipihenni. Kara Musztafa Hasszan szófiai basát tette Esztergom parancsnokává, ide rendelte az újonnan kinevezett budai basát is, valamint Thököly Imrét, 35.000 főnyi hadával, (Némethy Lajos i. m.), Párkányba pedig 8000 főnyi őrséget helyezett el. A keresztény sereg, mely Károly herczeg és a lengyel király hadain kívül, Esterházy Pál nádor 6000 és a badeni őrgróf 5000 főnyi csapataiból állott, okt. 7-én érkezett Párkányhoz.
János lengyel király és serege a harczvágytól égve, Károly herczeg tanácsa ellenére, azonnal a támadáshoz fogott, de a párkányi törökök készen várták és rendkívül heves harcz után, nagy veszteség árán, visszaverték a lengyeleket. Maga a király és fia, Jakab herczeg a legnagyobb veszélyben forogtak s csak környezetük önfeláldozásának köszönhették megmenekülésüket; közel 2000 lengyel esett el a támadás alkalmával.
E kudarcz újabb támadásra ösztönözte a lengyeleket. Október 9-én Károly herczeg és a lengyel király hadai egyesülve, újból támadtak. Károly herczeg három hadoszlopba osztotta fel seregét, a jobb szárnyat Lajos őrgróf, a balt gróf Dünewald vezette, míg a gyalogság Starhemberg parancsnoksága alatt a középen helyezkedett el. A lengyelek kissé távolabb, a Garam felé foglaltak állást; a jobb szárnyat maga a király, a balt Jablonowski herczeg vezényelte.
A törökök a lengyelekkel szemben akként állottak fel, hogy a Garam folyó volt a hátukban. A támadást ők kezdték meg, rávetvén magukat a lengyel balszárnyára, de Dünewald a császári sereg balszárnyával csakhamar segítségükre sietett. A Piccolomini-, Caprara-, Pálffy-, Veterani- és Lodron-ezredek szélvészként vágtattak a törökökre, a kiket csakhamar teljesen szétszórtak. (Némethy L. i. m. 372., 373.) Erre Károly herczeg a gyalogságot, valamint 3 dragonyos-ezredet, melyeket lovaikról leszállított, a párkányi erőd ellen rohamra vezényelt, a hídat pedig kartácscsal lövette. A lengyelek, midőn a két nap előtti csatában elesett társaik fejeit az erőd falain lándzsákra feltűzve meglátták, elkeseredett dűhvel rohantak a törökökre. Ezek e roham alkalmával a Dunához szorultak, s a menekülők oly tömegesen tódultak a Duna hídjára, hogy az leszakadt alattuk, így legnagyobb részük a vízbe fúlt, s a Duna vize csakhamar megtelt emberi és állati hullákkal. 9000 török közül csak mintegy 400-an menekültek meg a többi elesett, vagy a Dunába fúlt. (Millenn. Tört. VII. 425.)
A lengyelek, elkeseredve bajtársaik sorsán, nem ismertek kegyelmet. A csata után Párkányt megtámadták és kirabolták, majd felgyújtották, s a janicsárokat, a kik kegyelemre megadták magokat, egytől-egyik felkonczolták.
Esztergom visszafoglalás a töröktől.
A párkányi győzelem után Károly herczeg hozzáfogott Esztergom ostromához. A Körtvélyes és Nyáras szigetek átellenében, melyeket a császári gyalogság már okt. 11-én megszállott, hídat veretett a Dunán, Párkányt megerősíttette és parancsnokává Dieppenthal ezredest tette, egyszersmind gondoskodott új csapatokról is. Október 19-én összes tábornokaival átkelt a Dunán s helyszíni szemlét tartott. Október 20-án a sereg megkezdte az átvonulást, mely négy napot vett igénybe. E közben a várbeli törökök, a kik végignézték a várfalakról a párkányi csatát, legnagyobb kétségbeeséssel néztek az ostrom elé. Az elővárosokat felgyújtották, a Szent Tamás-hegyet pedig szinte kardcsapás nélkül engedték át gróf Scherffenbergnek.
Károly herczeg, esetleges meglepetésektől magát biztosítandó, Mercy vezérőrnagy lovashadosztályát Dömös felé küldte előre, míg a lengyel király Párkánynál maradt, hogy Thököly támadását feltartóztassa. De az utóbbitól már nem kellett tartani. Mert bár Thököly, a nagyvezér rendeletére, seregével együtt Léváról megindult Párkány felé, már előre értesítette a lengyel királyt, 362hogy nem lesz a törököknek segítségére; csakugyan tétlen szemlélője maradt a párkányi véres harcznak.
Október 25-én Károly herczeg általános rohamot vezényelt, melyet nagyarányú ágyúcsata előzött meg. A bajor gyalogság ekkor már behatolt a Rácz- és a Vízivárosba is. Másnap, október 26-án a várat minden oldalról bombákkal és tüzes golyókkal árasztották el, majd feladásra szólították fel az őrséget.
Ibrahim diarbekiri basa 24 órai meggondolási időt kért, s miután látta, hogy segítségére nem számíthat és a várbeliek helyzete egyre kétségbeejtőbb lett, 27-én este kitűzte a fehér zászlót. 28-án reggel már az egész török had kivonult a várból. Károly herczeg tíz hajót adott nekik, hogy Budára menjenek. A várbeli őrség nagy része azonban gyalog tette meg az útat Buda felé, 1600 császári lovas kíséretében.
Mihelyt az ostromló sereg bevonult Esztergomba, a török mecsetté átalakított székesegyházat legott újra felszentelték s abban hálaadó isteni tiszteletet tartottak. Károly herczeg Carlowitz alezredes parancsnoksága alatt 1000 emberből álló őrséget hagyott hátra Esztergomban, s október 30-án megkezdte hadainak elszállítását; a tüzérséget Komáromba rendelte, a lovasságot és a gyalogságot téli szállásokra küldte. A lengyelek 31-én hagyták el Párkányt, útközben Kéméndet felégették s mindenütt pusztítva Szécsény felé vonultak.
A táti ütközet.
Esztergom visszafoglalásával a török uralom még nem ért véget a vármegyében, mert a budai basa a hódoltságot Esztergomig igyekezett kiterjeszteni. Károly herczeg 1685-ben újra megerősítette Esztergomot és Párkányt is, s a várba 1700 főnyi őrséget helyezett el. Június havában seregével Párkánynál táborozott, honnan Érsekújvár ostromára indult. De Érsekújvár megmentése érdekében Ibrahim, az új török nagyvezér is megindult táborával Esztergom alá, ama reményben, hogy Károly herczeg Esztergom megmentése végett abba hagyja az ostromot s nyílt síkon fog vele megütközni. (Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom megye és város multjából.)
A törökök július 30-án érkeztek Esztergom alá, s augusztus 1-én rendszeresen ostromolni kezdték. Tíz napon keresztül szünet nélkül tartott az ostrom s már-már úgy látszott, hogy Esztergom ismét a félhold uralma alá fog kerülni, midőn augusztus 10-én az ostromütegek elnémultak s az egész ostromló had ágyúival együtt, visszavonult, hogy a vár felmentésére siető Károly herczeggel megütközzék. Károly herczeg a Strasser Joakim várparancsnoktól vett hírek következtében, Érsekújvárt ostromló seregét két részre osztotta; egy részét Caprara alatt visszahagyta, 44.000 emberrel pedig már augusztus 8-án megindult Esztergom felszabadítására. Miután podgyászát Dunaalmásnál hátrahagyta, aug. 10-én Neszmélyen át, Nyergesújfaluig s onnan aug. 11-én a táti mocsarakig nyomult előre. A két hadsereg itt került szembe egymással, de a török sereg előnyös helyzete lehetetlenné tette a támadást, mire Károly herczeg aug. 15-én megkezdte a visszavonulást. Erre a török nagyvezér is intézkedett, hogy sereget a mocsár négy pontján átvonuljon. Aug. 16-án ismét szembe került a két sereg. Csakhamar heves ágyútűz vette kezdetét, melyet a török lovasság rohama követett, de a Károly herczeg hadai vitézül helytálltak és visszaverték a támadókat. Ezzel a herczeg serege ismét előrenyomult, a nagyvezér pedig a bajor választó ellen intézett támadást, de utóbbi szintén visszaverte a törököket, majd lovasságát rohamra vezényelte, mely teljesen megingatta a törökök csatarendjét s az egész had vad futásban keresett menedéket. A fényes győzelem aránylag kevés áldozatba került. Károly herczeg seregéből 100 ember esett el, ellenben a törökök 1500 embert veszítettek halottakban és kétszázat sebesültekben, azonfelül negyven zászló, harmincz ágyú, tizenhat mozsár, százötven lőszerkocsi, nagyobb mennyiségű ló és szarvasmarha került a győzők kezébe.
Másnap a vezérek a Nyergesújfalunál vert hajóhídon keresztül ismét Érsekújvárra mentek, mely vár aug. 16-án Caprara birtokába került. (Millenn. Tört. VII., 434. Villányi Sz. i. m.)
A táti csata volt utolsó mérkőzése a kereszténységnek és az ozmán hatalomnak Esztergom vármegye területén, de azért Buda visszafoglalásáig a vármegye állandóan ki volt téve a török-tatár hadak pusztításainak. Így 1688 szeptember 2-án, ép Buda visszafoglalása napján, a tatárok Ebszőnyt és Tokodot dúlták fel. Buda visszafoglalásával többé nem fenyegette a vármegyét veszedelem, de az 1699-ig terjedő török háború terhei igen meglassították 363újjászületését. Esterházy Pál nádor 1686 okt. 13-án előterjesztést tett Bécsben Esztergom benépesítésére, de teljesen figyelmen kívül hagyta a káptalan jogait. A káptalan, bár maga Károly herczeg vezette be ősi jogainak élvezetébe, földesúri jogai gyakorlásában csakhamar összeütközésbe került a várőrséggel. A várkapitány lefoglalta a dunai rév- és vámjogot is, e miatt közel másfél századon át perelt a káptalan a győri főkapitánysággal, melynek hatósága alá tartozott az esztergomi várparancsnokság is.
A volt hódoltsági területen a régi földesurak utódai a törökök kiűzetése után hozzáláttak régi ősi jogaik érvényesítéséhez, melyet megnehezített az a körülmény is, hogy a XVII. század viszontagságai közepett a legtöbb családnak elvesztek az oklevelei. A határjáró oklevelek hiányában egyes helyeken egész határok egybeolvadtak. A fegyverjog czímén a volt hódoltsági terület birtokosainak bizonyos váltságösszeget kellett fizetniök, mert különben a birtokot másnak adták. (Villányi Szaniszló i. m.) Az új birtokosok az elpusztult falvakba siettek német telepeseket hozni. Ily telepesek kerültek azután Dorog, Kirva, Nyergesújfalu, Süttő, Piszke és később Leányvár falvakba, mindamellett a vármegye lakosságának száma 1699-ben csak 10.000 volt, míg a városé 2000-et tett ki. A törökök kiűzetése után a vármegyei önkormányzat is új életre kel. A vármegye szervezése 1690-1691 közé esik.
Vármegyei szervezkedés.
Érsekújvár visszafoglalása után (1685) a vármegyei nemesség, mely akkor Komárom és más vármegyékben vonta meg magát, lassanként visszatért elhagyott ősi birtokaira. A vármegye örökös főispánja, Széchenyi György érsek, 1690. június 30-án kelt levelével Nedeczky Sándort nevezte ki a vármegye helyettes alispánjává, őt bízván meg, hogy a komáromi alkapitány támogatásával szervezze a vármegyei önkormányzatot és tegye meg a szükséges átmeneti intézkedéseket. Nedeczky Sándor, a ki neje révén Esztergom vármegyében terjedelmes birtokokat szerzett, - Lábatlan, Piszke, Bikoly-puszta, majd Karva és Gyiva ura volt, - csakhamar hozzáfog a vármegye szervezéséhez, úgy hogy 1691 jan. 17-én Búcson már meg lehetett tartani a tisztújító közgyűlést is. Ezen a közgyűlésen Konkoly Lászlót első, Sándor Imrét pedig másodalispánná választották, ugyanekkor megalakították a tisztikart is, mely még aznap letette az esküt és elfoglalta hívatalát.
Az újonnan szervezett vármegye területileg lényegesen eltért a régi vármegye területétől. Tardos, Tolna, Héreg és Tarján vidékét, mely a XV. században még Esztergomhoz tartozott, Komárom vármegye területéhez kapcsolták, ellenben az egykori Pilis vármegye egy része, mint Ákospalotája, Zamárd, Bajon helységek, melyek közvetetlen Esztergom szomszédságában terültek el ugyan, de még 1396-ban is Pilis vármegyéhez számították, úgyszintén Csév, Kesztőlcz, Pilisszentlélek és Pilismarót vidéke most Esztergom vármegyéhez csatoltatott. (Csánki Dezső: Magyarorsz. Tört. Földr. I. 12-15.)
Közgyűlési székhelyek.
A vármegyének ekkor még nem volt rendes székhelye. 1691-ben Búcson tartották meg az első tisztújítást, 1691 márcz. 26-án már Esztergomban gyűléseztek; 1694-ben a Széchenyi György érsek vízivárosi házában, 1696-ban Esztergomban, Bottyán János házában tartott törvényszéki ülést a vármegye. 1696-1702-ig Bátorkeszin, vagy Bottyán esztergomi kastélyában, vagy a káptalan házában tartották a megyegyűléseket.
Sándor Menyhért.
Az 1696 jan. 23-án tartott tisztújítás alkalmával három jelölt közül szótöbbséggel Szlavniczai Sándor Menyhértet választották alispánná, a ki ezzel megkezdi az emelkedést pályafutásában; közel 24 évig viselte az alispáni tisztet, mely után az uralkodó kegye bárói ranggal és magas méltóságokkal tünteti ki, e mellett jelentékeny vagyont szerzett és családja fényének és gazdagságának megalapítója lesz.
A tisztújító közgyűlés napjától kezdődnek újra a közgyűlési jegyzőkönyvek, melyek 1702-ig terjednek; ekkor ismét hézag áll be és csak 1710-től kezdve vannak meg szakadatlanúl a vármegye levéltárában.
A helyreállítás nagy munkája csak igen lassan haladt előre. Az 1696-ban eszközölt összeírás adatai szerint a vármegyét 6 1/8 adózó portára becsülték; mi volt ez az 1493-94. évi adóösszeíráshoz képest, midőn Esztergom vármegyében 1322, illetőleg 1100 portát írtak össze.
Tiszti javadalmazások.
Az 1696. évi közgyűlésen a vármegyei tisztviselők fizetését a következőleg szabályozták: alispán fizetése 200 frt; jegyzői és szolgabíróé 60 frt; ügyészé 36440 frt; pénztárnoké 100 frt; esküdté 15 frt; a biztos fizetése 25 frt. A megyei tisztviselői állások betöltésénél tekintetbe jött az a körülmény is, hogy az illető megfelelő magánvagyonnal bírjon, így ne legyen rászorulva a fizetésre. A megyebiztosi állást 1696-ban rendszeresítették. A két megyebiztos közül az egyik a császári katonaság beszállásolását intézte.
A vármegye örökös főispánjai, az esztergomi érsekek, ez időben sem gyakorolták személyesen jogaikat. 1701-ben azonban ünnepélyesen beiktatták Keresztély Ágost szász herczeg segédérseket a főispáni méltóságba, mely alkalommal a vármegye 70 frt költséggel ebédet adott. A megyegyűlések alkalmával szintén voltak közös ebédek, a melyek 10-40 frt-ba kerültek.
Vármegyei rendőrség.
A fenyegetett közbiztonság megvédése czéljából a vármegye még az 1696. évi közgyűlésében szervezte a vármegyei rendőrséget, - a paraszt vármegyét, - mely czélból a vármegye Búcs, Bátorkeszi, Mócs, Kisújfalu, Szőgyén, Bény, Libád, Muzsla székhelylyel közbiztonsági kerületeket alakított, melyeknek élén Búcson a parasztkapitány, a többiekben a hadnagyok állottak. Esztergom szabad királyi városban külön kapitányt választottak, alája tartoztak a Maróton, Ebeden, Sápon és Bajnán székelő hadnagyok. (Villányi Szaniszló i. m. 20. l.)
Esztergom városában, az átmenet korszakában, a várparancsnok intézkedett mindenben, vele szemben a káptalan és az érsek praefectusa még a szomszédos mezővárosokban sem érvényesíthette földesúri jogát.
Esztergom városrészei.
Esztergom ekkor a következő részekből állott: a vár és a Viziváros, melyet ez időben belvárosnak neveztek, mely meg volt erősítve, jórészt katonai hatóság alatt állott, ettől lejebb volt Esztergom királyi város, mely ekkor már elveszítette erőd jellegét, végül Szent Tamáshegy aljában zsidók, ráczok és magyar katonák telepedtek le; itt csakhamar Sember nevű falu alakult, mely egy utczából állott. Szentgyörgymező szintén teljesen új települőkből alakult. Esztergom királyi városban a török hódoltság alatt települt rácz lakosság felette megfogyatkozott. Helyébe elszegényedett nemesek, magyar katonák, magyar és német iparosok és szökött jobbágyok települtek. Bottyán János már 1696-ban panaszszal fordúl a kanczelláriához, hogy a város lakosságának legnagyobb részét az ő zálogjogon bírt Bátorkeszi és Köbölkút falvaiból ideszökött jobbágyok alkotják. A kanczellária e panasz következtében felhívta a várost, szólítsa fel a szökött jobbágyokat a visszatérésre, vagy egyezzenek meg földesurukkal.
A királyi város egyidejűleg szervezkedett a vármegyével; régi hagyomány alapján megtartotta kiváltságait, míg 1708-ban szabadalom-levelet nyer I. József királytól, szabad királyi városi jogait az új kiváltságlevél kiadásáig pusztán hagyomány alapján gyakorolja.
1699-ben már 31 nemes ember lakott a városban, sőt a főbíró is közülök került ki. (Villányi i. m. 28.) A békés fejlődést azonban rendkívül megnehezítette az adó és a katonatartás, mely évről-évre súlyosabb teherként nehezedett a népre. 1693-ban oly szegény volt a vármegye, hogy a katonaság ellátásra szükséges költséget (1916 frt) csak kölcsön útján tudta fedezni.
1698. portafelosztás.
Az 1698. évi portafelosztás szerint, a vármegyére 30, a szabad királyi városra, 10, vagyis összesen 40 porta esett. E felosztás alapján, 1698-1699-ben az országra önkényesen kivetett 4 millió forint adóból 15.162 frt esett a vármegyére. Ebben benne foglaltatott 1946 frt 60 denár, mely a várost terhelte. - Nedeczky Mihály, a vármegye jegyzője meg is jegyezte, hogy a 33 faluból alig van 8-9 valamire való, így nem viselheti el a 30 porta terhét. (Villányi i. m. 59.)
Adózás.
1699-1700-ban, a budai főhadbiztossal történt végelszámolás szerint, a vármegye adója 14.204 frt 30 1/2 denár, a városé 1421 frt 47 denár volt. Ebből beszolgáltattak 15059 frt 23 denárt, maradt adóhátralékul 566 frt 54 denár. Az 1700-1701-ben kivetett orsz. adóból esett a vármegyére 13.783 frt 19 denár, hátralék 3554 frt 57 denárt tett ki. 1701-1702-ben a megyei adó 13361 frt 7 1/2 denár, a szabad királyi városi adó 1838 frt 14 1/2 denár volt. A vármegye teljesen lefizette a ráeső összeget, de a királyi város 1698-1702-ben adójából 2444 frttal maradt hátralékban.
Katonaság eltartása.
Az adón kívül még ott volt a katonaság eltartása is. A 16 éves török háború alatt a fel-alá vonuló csapatok rendkívül sok költségbe kerültek. A vármegye akként igyekezett a közkatonák zsarolásainak gátat vetni, hogy a tiszteknek ajándékokkal kedveskedett. 1698-1699-ben mégis megtörtént, hogy a vármegyén 365átvonuló és téli szállásra ide költözött 6 német ezred a rendes illetéken kívül 1540 frt 89 denár erejéig zsarolta meg a lakosságot. (Villányi Szaniszló i. m. 72.) 1702-ben egy század lovasság ápr. 20-tól júl. 25-ig 1478 frt 56 denárjába került a vármegyének. De ez még nem volt minden. Várerősítések, sánczmunkák és fuvarozások is rendkívül igénybe vették a népet.
Mikor Tokajnál 1697-ben kitört a felkelés, báró Kuckländer várparancsnok sürgősen megerősítette a várat, a vármegye 2000 frtra becsülte azokat a napszámokat, a melyeket a jobbágyság ez alkalommal teljesített. Esztergom vármegye közmunkáját vették igénybe Léva, Fehérvár és Palota lehordásánál is. 1699-ben a vármegye jobbágyai Pestről zabot szállítottak Ónodra. 1702-ben a budai várnak ivóvízzel való ellátására szintén munkásokat és szekereket kellett szolgáltatnia a vármegyének.
A várparancsnokok nemcsak hogy jogtalanul lefoglalták a káptalan rév- és vámjogát, hanem a népet is zsarolták. 1699-ben a vármegye panaszt emelt báró Kuckländer parancsnok ellen, hogy rendkívül magas vámdíjtételeket szed.
Ipari fejlődés a XVII. század végén.
A jobbágynép kedvezőtlen helyzetével szemben egyedül az iparos-osztály mutat némi fejlődést a vármegyében. A berendezkedés első éveiben a városban letelepedett iparosok között csakis az elsőrendű szükségleteket kielégítő mesteremberekkel találkozunk, de a czéhrendszer kifejlődésével, még a szabadságharcz előtt, tekintélyes iparos-elemet találunk Esztergom városában, mely csakhamar a városi ügyek vezetését is magához ragadja.
Czéhek 1638-1715-ben.
A fennmaradt adatok szerint, 1683-1715 között Esztergomban 19 önálló, vegyes és közös czéh alakult. Ezek a következők: 1. A mészárosok magyar czéhszabályait 1694-ben erősítette meg I. Lipót király. 2. A gombkötők czéhszabályait ugyancsak I. Lipót király 1695-ben erősítette meg. 3. Asztalos, üveges, esztergályos és ács egyesült német czéh szabályait 1699-ben erősítette meg Lipót király. 4. Az Esztergom, Győr és Komárom városokban lakó serfőzők közös czéhe 1696-ban nyer megerősítő levelet I. Lipót királytól. 5. Az ötvösök szintén közös czéhet alkottak a Győr, Komárom és Érsekújvár városokban lakó hasonló iparosokkal, 1529-ben nyerik magyar czéhszabályaikat, melyeket Lipót király 1681-ben újra megerősített. 6. A kovácsok és kerékgyártók 1699-ben nyernek megerősítő levelet I. Lipót királytól. E czéhek magukban foglalták a királyi városon kívül, a Vizivárosban, Szenttamásban és Szentgyörgymezőben lakó összes hasonnemű iparosokat. 7. A magyar vargák 1699-ben nyernek czéhszabályokat, a német vargák királyi városi, szenttamáshegyi és vizivárosi egyesült czéhe 1711-ben nyer czéhszabályokat, melyeket 1711 május 26-án hirdetett ki a vármegye. 8. A molnárok magyar czéhszabályait 1699-ben erősíti meg I. Lipót király. 9. A szabók és posztónyírók 1693-ban, 10. A kereskedők és kalmárok társulata 1710-ben nyeri czéhszabályait. 11. A kir. városi és vármegyei magyar csizmadiák czéhszabályait 1712-ben erősítette meg III. Károly király. 12. A fazekasok a pozsonyiaktól vették át czéhszabályaikat, melyeket a vármegye és város 1711-ben hirdetett ki. 13. Ugyanekkor (1711 júl. 11-én) hirdették ki a német vargák czéhszabályait is. 14. A sütők (pékek) czéhe már 1711-ben fennállott. 15. 1713-ban a szűcsök és lakatosok együttes czéhe említtetik. 16. A szíjgyártók 1713-ban alapították czéhüket. 17. A kádárok német czéhszabályait 1715-ben erősítette meg III. Károly király. 18. A borbélyok régi, 1697-ből való szabályait a vármegye és a város 1717-ben hírdette ki. 19. A takácsok czéhe már 1710-ben fennállott. (Villányi Sz. i. m. 112.)
Kereskedelem.
A kereskedés jobbadán németek, ráczok és zsidók kezében volt, az utóbbiaknak azonban nem volt letelepülési joguk, csak Bátorkeszin és a Vízivárosban tűrték meg őket a részükről felajánlott türelmi taksák fejében. Az érsek rendeletére azonban onnan is el kellett költözniök (1711), ekkor a káptalan területére vonultak s ott ütötték fel sátorukat a városi kereskedők hátrányára, mert olcsóbban adták el áruikat. Esztergomban már 1693-ban fennállott a posztókereskedők czéhe. 1711-ben hirdették ki a kalmár-testület czéhszabályait; tagjai németek és olaszok voltak. A czéhszabályok életbelépte után a rácz kereskedőknek nem volt szabad többé német áruczikkeket árusítaniok, sőt a kath. hitre való áttérésre is kényszerítették őket, de a királyi kamara közbenjárására megmaradhattak a városban és vallásukban, bár ezentúl csak keleti áruczikkeket árúsíthattak.
Vásárok.
Az üzleti forgalom élénkítésére szolgáltak a vásárok. Esztergom királyi városnak 1692 óta állandó hetivására, azonkívül évenként négy országos vására 366volt. (Kir. Könyvek XXI. 292). Tartattak még Szőgyénben is vásárok, míg a többi helységek csak a XVIII. században, jelesül Bátorkeszi 1783-ban, Párkány 1724-ben nyertek vásárszabadalmakat. A postaközlekedés már a XVII. század végén fennállott és jelentékenyen előmozdította a kereskedelmet. A dorogi postamester Budával, a nyergesújfalusi pedig Komárom, Győr és Bécs irányában tartotta fenn a közlekedést. (Villányi Szaniszló i. m. 123.)
* * *
A bécsi kormány önkényes eljárása, a nagy adóteher, az egyházügyi rendeletek, melyek a protestánsok vallásszabadságát lényegesen korlátozták, mindegyre fokozták az elégületlenséget. A spanyol örökösödési háború kitörésekor, (1702) a hadi tanács 12 magyar ezred felállítását rendelte el, mire Esterházy Pál nádor meghagyta a vármegyének, hogy 30 vármegyei és 10 városi porta után állítsa ki a ráeső létszámot, és a felszerelésre szükséges összeget - fejenként 18 forintot, - szolgáltassa át Andrássy ezredesnek. A vármegye kénytelen-kelletlen engedelmeskedett; 30 hajdú zsoldjára 390 forintot fizetett ki Schweidler budai főhadbiztosnak. A katonafogadás azonban nem ment símán. A jobbágyság amúgy is idegenkedett a katonáskodástól, s hogy a messze idegen földön való táborozástól megmenekedjék, tömegesen szökött el a falvakból. A Vérteshegység, valamint a Bakony búvóhelyei alkalmas menedékül szolgáltak a bújdosóknak; a fegyvertelen tömegeknek csak vezér kellett, hogy szembeszálljon a gyűlölt idegen uralommal. A kormány azonban tudomást sem vett a tömegek forrongásáról.
Alig teljesítette a vármegye az 1702-ben kivetett katonaság előállítására kiadott rendelkezéseket, újabb zaklatásban volt része. 1703 febr. havában a budai hadbiztosság katonaságot küldött a vármegye nyakára, mert az 1700-1701. évi adóhátralékát, 2414 frt 25 krt nem fizette le. Az 1703. évi adót ugyan már elengedték, de mire ez a rendelet napvilágot látott, a felkelők már diadalmasan közeledtek a Duna felé.
Bottyán János.
1703. nyarán, midőn II. Rákóczi Ferencz már a Tisza vidékén tűzte ki a felkelés zászlóit, Koháry István cs. kir. tábornok Bottyán Jánost bízta meg egy lovasezred toborzására a kuruczok elleni hadjárathoz. Álljunk meg egy pillanatra e férfiúnál, kinek fényes hadipályája s ama kiváló szerepe, melyet a szabadságharczban elfoglalt, egyaránt indokolttá teszik, hogy vele részletesebben foglalkozzunk. Bottyán János 1640 táján Esztergom környékén született. Elkerülve a szülői háztól, végbeli katonának állott be és 1657-től kezdve a törökök ellen harczolt, s főleg Újvár (Érsekújvár) elfoglalása óta, valóságos réme lett a török martalóczoknak. 1685-ben lovasfőhadnagy volt Esztergomban. 1686-ban részt vett Buda ostromában is, ekkor nagy zsákmányra tett szert, a melyből azután terjedelmes birtokokat szerzett. 1687-ben zálogba vette Sáp, Sárisáp, Baboly és Bajna falvakat; ekkor már Zsámbékon volt kapitány. 1688-ban már említi esztergomi házát is, melyet utóbb báró Kuckländer Ferencz várparancsnok lefoglalt, s a mely jelenleg városházául szolgál. 1689-ben a grabovai csatában annyira kitüntette magát, hogy Lipót az arany hadiérmet adta neki és huszárezredesi rangra emelte. 1691-ben Szeged városának parancsnoka volt; 1692-ben ismét huszárezredesként szerepe. A karloviczi béke után (1699) egyidőre Esztergomban találjuk; a spanyol örökösödési háborúban ismét táborba szállott, de onnan csakhamar vissza kellett jönnie, mert az esztergomi várparancsnok, a ki esztergomi házára áhítozott, bizalmas jelentéseiben arról vádolta, hogy titkos összeköttetésben áll Rákóczival. A magyarok iránt amúgy is bizalmatlan bécsi haditanács elfogatta, de mert semmit sem tudtak rábizonyítani, szabadon eresztette. Bottyán, mélyen sértve, odahagyta a katonaságot, s 1701 nyarán már köbölkúti birtokán találjuk, melyet 1696 óta bírt zálogban a Pálffy grófoktól.
Koháry felszólítására Bottyán csakhamar a toborozáshoz fog, de bizony nem sok eredménynyel; főleg tisztekben volt hiány, azonfelül a zsold miatt volt baj, melyet mind a tisztek, mind a közlegények egyaránt keveseltek. Bottyán katonaságát (200 ember) Esztergomban vonta össze, de mindössze csak két tisztje volt, a többiek, a kikre számított, kuruczokká lettek.
Kuruczok föllépése.
A kuruczok megjelenése általános ijedelmet okozott. Kuckländer sietett az elhanyagolt várat védőképes állapotba hozni, a vármegye utasítást nyert, hogy a Morva határszéleken táborozó gróf Schlick tábornokhoz küldje csapatait, 367Bottyán pedig, hogy a Duna tulsó partjára küldött portyázóinak visszatérését biztosítsa, a párkányi révet körülsánczoltatta. Szept. 25-én már néhány zászlóalj jelent meg Párkánynál, a hol kisebb csetepatéba bocsátkoztak Bottyánnal, de a párkányi sánczokból nem bírták kicsalni
Bottyán toborozása.
A főhaditanács szept. 30-án Esztergom és Komárom vármegyéket jelölte ki Bottyán számára újabb toborzó állomásul, egyben rábízta Vácztól Komáromig a dunai átkelők védelmét. Október hó folyamán sikerült Bottyánnak 300-nál több lovast és 200-nál több gyalogost toborzani; ezekkel okt. 24-én elhagyta Esztergomot és gróf Schlick táborába ment, de már novemberben Zólyom várában találjuk. A vár feladása után ismét visszatért Esztergomba, melyben a toborzás folytatására pénzt és fegyvereket kér. (Villányi Szaniszló i. m.)
Savoyai Jenő herczeg 1704 jan. 2-én új hadfogadó megbízást adott neki s abban Veszprém, Fehér, Pest-Pilis és Solt, Esztergom és Komárom vármegyéket jelölte ki számára toborzási kerületül. Mire azonban a toborzás megindúlt volna, Bottyán már összeköttetésbe lépett a kuruczokkal. Kuckländer báró, esztergomi parancsnok valahogy értesült erről, s 1704 ápr. 18-án Bottyánt elfogatta és börtönbe vetette.
Bottyán elfogatása.
A bécsi főhaditanács csak egy hónap mulva tudta meg Bottyán elfogatását, s ekkor meghagyta az esztergomi várparancsnoknak, hogy Bottyánt kísértesse Bécsbe. Kuckländer október havában erős fedezet alatt csakugyan útnak indítja Bottyánt. Útközben azonban Nyergesújfalun, hol az éjjelt töltötték, a parasztok kiásták a ház falát, a melyben Bottyánt fogva tartották, s neje segítségével a készen tartott halászsajkán átkelvén a Dunán, előbb Selmeczbányára, majd Vihnyére ment, a hol hűséget esküdött II. Rákóczi Ferencznek.
Zsámboky István, Bottyán esztergomi seregének egyik kapitánya, már megelőzőleg, 1704 márcz. 7-én átszökött a kuruczokhoz, hasonlókép Szűcs György is, a kit báró Ebergényi császári huszártábornok még a felkelés kitörése előtt küldött Esztergomba, katonák felfogadása végett; utóbbi a nála levő hadfelszerelést eladta II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek.
Bottyán elfogatása után az általa felfogadott csapatok feletti parancsnokságot Szlavniczai Sándor Menyhért alispán vette át, a kit utóbb ezredessé neveztek ki, de a magyar katonák mindegyre szökdöstek Esztergomból.
1704 elején, miként Palkovics Ferencz esztergomi aljegyző írja, csupán 11 község tartozott Esztergom vármegye hatóságához, a többi mind a kuruczoknak hódolt. (Villányi Sz. i. m. 166.)
Érsekújvár megvételekor (1704 nov. 16.) Bottyán Muzslán táborozott, honnan folyton szemmel tartotta Esztergomot is. 1705 febr. elején gróf Esterházy Antallal egyesülve, támadást intézett a Viziváros ellen, de támadása kudarczot vallott; közel száz főnyi veszteséggel kénytelen volt visszavonulni, miközben Szenttamásalját, a zsidóktól lakott városrészt felgyújtotta s nagy mennyiségű zsákmányt szerzett.
1704 végén, Esztergomon kívül, a karvai és a seprősi átjárók is a császáriak birtokában voltak. Ezeknek elfoglalása volt a kuruczok főfeladata, hogy a két országrész közötti összeköttetés akadálytalan legyen. Gróf Bercsényi Miklós már 1705 márczius havában Karvához szállott, hol ágyúival visszavonulásra késztette a komáromi 11 sajkát, melyek az átkelést meg akarták akadályozni; néhány ezer lovasát ezalatt a párkányi oldalra küldte táborozni.
A kurucz lovasság csakhamar összeütközött az Esztergomban tanyázó magyar csapatokkal, melyek egész Köbölkútig nyomultak előre, de ezeket a kuruczok részint levágták, részint visszakergették Esztergomba. Ekkorra már a magyar csapatok nagyrészt átpártoltak a kuruczokhoz; 1705 jún. 11-én már csak Agárdy kapitány csapata és még két sajkás volt Sándor Menyhért mellett, de az alispán már ezeknek a hűségében sem bízott.
A vármegye dunáninneni része teljesen a kuruczok birtokában volt. Bénynél Zsámboky ezrede, Kéméndnél Ilosvay kapitány csapata őrködött. A bécsi főhaditanács a vérengző Heister Sigbert helyett Herbevillet nevezte ki magyarországi főhadvezérnek, a ki 1705 nyarán a Csallóközben táborozott hadaival. Rákóczi, meg akarván gátolni, hogy Herbeville gróf Lipótvárt eleséggel ellássa, júl. 9-én Váczott ütött tábort, honnan, a Duna völgyén felfelé, a Garamhoz vonult; júl. 13-án már Bénynél volt, s itt az egykori avar sánczoknál táborozott.
368II. Rákóczi Ferencz.
Rákóczi még aznap kíséretével Kéméndre ment át, hol a további eljárás dolgában megállapodott Bercsényivel, a ki Le Maire dandárnok társaságában épen Esztergom helyzetének kikémlelése végett tett kirándulásáról tért vissza.
Miután júl. 16-án a tűzérség is megérkezett, Rákóczi csapatait harmadnap útnak indította. 19-én Fajkürtön találjuk, honnan a Vág völgyére vonult. (Dr. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz I. 420.)
Bottyán, a dunántúli hadjárat alatt szerzett sebeiből felgyógyulva, aug. 1-én Karvánál táborozott, miután Rákóczi a dunai átkelő védelmét bízta reá; aug. 6-án azonban váratlanul Esztergom városa alatt termett, s a mezőről mindent elhajtatott, csakhogy megnehezítse az őrség élelmezését.
Aug. hóban Károlyi Sándor hada is Esztergom vármegye területén tartózkodott. A mily fegyelmet tudott tartani Bottyán a seregében, ép oly féktelen kicsapongásra vetemedtek Károlyi emberei. Aug. havában Kéméndet teljesen kirabolták. A nép sírva menekült Bottyánhoz, kérve, hogy szorítsa fegyelemre Károlyi katonáit.
Szept. 2-án Bottyánt is Kéménden találjuk, honnan Garamkövesden át, Hatvan felé vette útján, hogy Károlyival egyesülten, akadályozza meg gróf Herbevillenek Erdélybe való betörését. Bottyán ekkor csupán 200 embert hagyott hátra Karvánál, így a császáriak ismét féktelenül garázdálkodhattak a vármegyében. Herbeville 1705 nyarán csakugyan útnak indúlt Erdélybe. Szept. elején odahagyva a csallóközi táborát, Esztergom vármegyén keresztül, Budának tartott. Útközben a császári hadak, különösen Muzsla és Bucs körül, mindent elpusztítottak; a hadifuvarozásra kényszerített emberek barmai és szekerei tönkre mentek, vagy elvesztek. Bottyán, minthogy nem bírta megakadályozni Herbeville továbbvonulását, ismét visszatért a Dunántúlra, s az Érsekújvárral való összeköttetés fenntartása végett szabad hajdúcsapatot küldött a Vérteshegységbe. (Villányi Sz. i. m. 172. l.)
1705-1706 telén Rákóczi erősen készült Esztergom visszavételére. Karvánál hidat akart veretni a Dunán. A tél folyamán számos sajka és hajó készült, melyek a karvai sánczok védelme alatt találtak biztos kikötőre.
Az átkelőt 1706 elején Laky István, Bottyán főhadnagya őrizte; később Bercsényi egész hadteste táborozott Karvánál. A fegyverszünet alatt tartott béketárgyalások meghiusulása után Rákóczi Esztergom visszavételét tűzte ki feladatul, melyet a kuruczok már hónapok óta elzártak a külvilágtól, a mennyiben folyton portyáztak a város környékén s az élelemszállítást úgyszólván lehetetlenné tették. Június és július havában Rákóczi is Érsekújvárott volt, ekkor szemelte ki Esztergom várának ostromához szükséges ágyúkat és mozsarakat, melyeket Érsekújvár piaczán állíttatott fel. A béketárgyalások miatt azonban csak aug. 2-án indult el Esztergom ostromára, midőn már 12.000 főnyi lovas és gyalogos had táborozott a vár falai alatt.
Aug. 4-én Párkányhoz szállott és rögtön intézkedett, hogy gróf Forgách Simon hadával átkeljen a Dunán, hogy fenntartsa az összeköttetés Esterházy Antal hadaival, a ki ekkor a Fertő és Sopron környékén táborozott.
Rákóczi a Garam torkolatánál, a Garam és a Duna balpartján levő közben ütötte fel sátorát. Aug. 6-áról 7-ére való éjjelen megkezdték a sánczásást a fejedelem jelenlétében, melylyel, valamint az esztergomi híddal 9-ére készültek el. A túlparton Gyürky Pál tábornok egy gyalog hadtesttel és az idegen lovassággal várta a támadásra szóló parancsot.
Aug. 9-én megkezdődött a város bombázása, még pedig Le Maire hadmérnökdandárnok tanácsára a Dunán keresztül, a mire eddig, az ágyúk tökéletlensége miatt, senki sem mert volna vállalkozni.
Aug. 12-én a fejedelem rohamot rendelt, de a budai ráczok közeledtének hírére a csapatok visszafutottak táborukba. Aug. 13-án a roham megújult, melyet bombázás előzött meg; 15-én újra egész nap bombáztatta a várost, majd éjjel ismét rohamra vezényelte katonáit, de Kuckländer várparancsnok töméntelen gránátot és bombát vetett az ostromlókra, a kiket a szokatlan tűzeső zavarba hozott, így az ellenség könnyen be tudta tömni a réseket. Embereinek megkímélése végett Rákóczi 17-én való éjjel ismét bombáztatta a várat, de bár a vár falai tövig ledőltek, az aug. 22-i roham kevés eredménynyel járt. Kuckländer parancsnok, midőn a fejedelem a vár feladására szólította fel, tagadólag válaszolt, sőt szept. 5-én kitört a várból és a kuruczoktól készített aknákat elfoglalta. 371Ezeket ugyan visszafoglalták a kuruczok, de Kuckländer csak akkor szánta rá magát a vár feladására, mikor kiküldött tisztjének megmutatták az aknákat, melyek befödve, kanóczokkal ellátva, a felrobbantáshoz készen állottak.

Vak Bottyán.

Esztergom erődítései. (1706.)
Rákóczi Gyürky Pál tábornokot bízta meg az alkudozásokkal. Szept. 13-án végre aláírták a feltételeket, de csak 17-én hagyták oda a császáriak a várat és a kapott hajókon Komáromba mentek. Rákóczi szept. 19-én kíséretével fellovagolt a várba, s miután a Bakócz-kápolnában hálaadó istentiszteletet tartatott, megtette a kellő intézkedéseket a vár védelmére. Mivel Gyürky Pál vonakodott a parancsnokságot elvállalni, Esztergom parancsnokává egyelőre Bonafous franczia ezredest, helyettesének pedig Horváth Tamás ezredest tette. Esterházy Antalt viszont két ezred lovassággal Esztergom átellenében hagyta, hogy a várnak eleséggel való ellátását siettesse. Szept. 20-án elhagyta a várat, és a hajdúsággal Zeliz felé vonult, onnan Barsra ment, hogy Bercsényivel egyesüljön.
A nyergesujfalusi sánczok.
Alig hagyta el Esztergomot, az új császári fővezér, gróf Starhemberg Guidó 13.500 főből álló hadával megkezdte a támadást. Starhembergnek eredetileg Esztergom felmentésére kellett volna sietnie, de megkésett, mert még Komáromban táborozott, mikor a vár átadása megtörtént. Hogy mulasztását jóvá tegye, gyors menetben közeledett Esztergom felé. Szept. 23-án már Almás és Neszmély között volt, 24-én pedig tíz ágyúval kezdte lövetni a karvai (nyergesújfalusi) sánczokat. E sánczok parancsnoka Chassaut és őrsége keményen tartották magukat; mivel a dunai közlekedés is szabad volt, a kuruczok minden szükségessel támogatták az őrséget. Szept. 27-én azonban Starhemberg, az őrség között lévő németek árulása folytán, mégis bevette a karvai sánczokat. Gróf Pálffy János horvát bán, a ki az elsők között nyomult be, Chassant parancsnokot elfogatta, az utána beözönlő rácz katonaság pedig a védetlen kuruczokra és a sánczok mögé menekült pórokra vetette magát, s azokat embertelenül lemészárolta. Csak azok menekültek meg, a kik keresztül bírták úszni a Dunát; a többiek mind oda vesztek. Így Lóczi kétszáz hajdújából mindössze tízen menekültek meg. Starhemberg a nyergesújfalusi sánczokat leromboltatta, azután Esztergom felé vonult.
Esztergom eleste a kurucz háborúban.
Rákóczi a nyergesújfalusi sánczok elfoglalása után Gyerk felől azonnal Esztergom alá sietett, s a szőlők aljában szemlélte az ellenség hadainak felvonulását. Támadásra nem gondolhatott, mert neki csak 3000 embere volt, s a tisztek nem merték a támadást megkoczkáztatni. Miután az őrséget a Dunáról elegendő élelemmel és lőporkészlettel ellátta, a hídat inkább szétbontatta, semhogy az ellenség felégesse, Esterházy Antalt pedig Bényhez rendelte, hogy a várbeliekkel az összeköttetést fenntartsa. Ezek után sietve távozott Kassa felé, s okt. 2-án már Csalomján, 4-én pedig Szécsényben találjuk.
Starhemberg már szept. 29-én rendbehozta a szenttamási sánczokat, s okt. 2-án megkezdte a vár és a víziváros ostromát. Az őrség kezdetben vitézül megállotta helyét; Szekeres kurucz kapitány portyázó csapatai is folyton nyugtalanították az ostromlókat. Esterházy is egyre azon volt, hogy Esztergomot megsegítse, kérte a fejedelmet, rendelné Bottyánt melléje, így vele karöltve, éjjel megtámadná az ostromló császári sereget. Erre azonban nem kerül a sor, mert a különben is elcsüggedett őrség magyar és német része között napirenden volt a czivakodás; így okt. 9-én szabad elvonulás feltétele alatt felajánlották a vár átadását. Starhemberg örömmel fogadta az ajánlatot, okt. 12-én azután az őrség kivonult Esztergomból, de közülök 300-an a császáriakhoz állottak. Starhemberg a várat báró Burckenthal ezredes parancsnoksága alá helyezte, maga pedig visszavonult a Csallóközbe. (Márki S.: i. m. 551-564. Villányi Sz. i. m. 205.)
Esztergom eleste mély benyomást tett a kuruczokra. A vármegye különösen a város környéke nagyon sokat szenvedett az ostrom alatt; a Víziváros, Szentgyörgymező és Szent-Tamás legelőit és rétjeit, valamint a szőlőket tönkretették az ostromlók. Kuckländer parancsnok is rendkívül sok kárt tett. Esztergomban számos házat leromboltatott, Szentgyörgymező, Párkány és Dunamócs falvak magyar lakósait a kuruczokkal való czimborálás ürügye alatt elűzte házaikból, míg Süttő, Dorog, Nyergesújfalu német lakosait a várba hajtotta, minek következtében e falvak teljesen elnéptelenedtek.
Esztergom eleste után azonban a kuruczok ismét összeszedték magukat. Csakhamar megvetik lábukat a karvai sánczokban, s ezzel a Dunán való átkelést biztosították; innen azután gyakran rátörtek a labanczokra. November 14-én 372200 hajdú Esztergom alá csapott; ezek 30 ráczot levágtak, a várparancsnok leveleit elfogták és zsákmánynyal megterhelten tértek vissza Karvára.
A dunántúli hadai vezérlete.
Maga Esterházy, miként a Dunántúl népe, Bottyánban várta a megváltót. A fejedelem, engedve a közóhajnak, 1706 nov. 14-én Bottyánt bízta meg a dunántúli országrészben a hadvezetéssel. Bottyán 1706 őszén Bátorkesziben tartózkodott, a hol kiújult lábbaját gyógyíttatta, de november havában már Karvánál találjuk egy hadosztálylyal, a Csenke várnak nevezett révfőerőd sánczai körül táborozva. Feladata volt a császáriak dunai hajóit elfogni, az átkelést biztosítani és a Csallóközben portyázni. Bottyán átadta Ebeczky Istvánnak a középdunai vezényletet, maga pedig decz. 14-15-án átkelt a karvai réven; 16-án már Nyergesújfalunál kellett lennie, kísérve az esztergomi és a komáromi fiúkból álló, saját huszárezredbeli testőrségétől, valamint Esterházy Antal dragonyosezredétől. (Thaly Kálmán: Dunántúli Hadjárat. Századok: 1879: 277-286.) A mint Bottyán átköltözött a Dunántúlra, rövid néhány hó alatt a kuruczok lettek a helyzet urai a Dunántúl, melyet Bottyán alatt az egész évben megtartottak. Esztergom vármegye területe ez évben nem volt ugyan nevezetesebb hadi esemény színhelye, de portyázások és kisebb összeütközések igen gyakran előfordultak. A vármegye ekkor, Esztergom kivételével, a kuruczoknak hódolt. Esztergom ostroma idejében Nedeczky Sándor is meghódolt a fejedelemnek; később Rákóczi követeként Lengyelországba és Péter czárhoz küldetett. Sógorai, Huszár Imre és Pál, karvai és sárkányi birtokosok, szintén a felkelőkhöz csatlakoztak. A kuruczok mellett voltak még Mérey Mihály esztergomi kanonok, bozóki prépost, Boldogfalvi Kis János esztergomi kanonok, Ujváry Mihály ferenczrendi szerzetes, az utóbbi kettő Bottyán tábori papja és Szlavniczai Sándor László karabélyos kapitány, gróf Bercsényi Miklós főhadsegéde; a Sándor-család többi tagjai azonban a labanczokhoz tartoztak. Sándor Menyhért alispán nem szerepel a kurucz világban; de miután 1710-ben ismét viseli az alispáni tisztet, sejtenünk lehet, hogy ő is labancz-párti volt, mint öcscse, Sándor Mihály, a ki állandóan Esztergomban lakott. Hasonlókép a labanczok közé tartozott, Nedeczky Sándor öcscse, Mihály is.
1707 őszén, egy portyázás alkalmával, a kuruczok kezébe került Jaksics Illés, a kegyetlenségeiről hírhedt esztergomi sajkás kapitány, a kit Bottyán rendeletére Érsekújvárba szállítottak. 1707 végén Bottyán átadta a dunántuli hadak vezérletét Esterházy Antalnak, s 1708 január 10-én már útban volt a karvai rév felé, honnan Bátorkeszibe ment és miután itt néhány hétig pihent, átvette a Vág-vonal védelmét. (Thaly Kálmán: i. m. Századok 1880. évf. 154.) A telet egyébként Érsekújvárott és birtokain töltötte. 1708 február 3-án 100 frt erejéig megsarczolta Esztergom várost. Az esztergomi őrség partyázásainak megakadályozására 1708 tavaszán két lovasszázadot helyezett el Muzslán, Csenkénél pedig újból sánczot hányatott, mely Révai és Géczi gyalogezredeinek védelme alatt, májusban el is készült. Bercsényi azonban nem akarta a kuruczok haderejét szétforgácsolni, ennélfogva elrendelte e sáncz lerontását. Bottyán, a ki ekkor Bátorkeszin tartózkodott, kérte a fejedelmet, engedné meg a parancs végrehajtásának elhalasztását, legalább addig, a míg a föld népe befejezi az aratást. De a fejedelem határozott parancsának engedelmeskedni kellett, s még július 25-ig lerontatta a sánczokat. Ezzel a császáriak összeköttetése a Dunán ismét biztosítva volt, sőt ennek védelmére Kuckländer, a ki időközben ismét elfoglalta az esztergomi parancsnokságot, Csenke várát újból felépíttette és abba császári őrséget helyezett el.
Az aug. 3-án vívott trencséni csata után a felkelés ügye rohamosan hanyatlani kezdett. Míg Heister, az új császári főhadvezér, diadalmasan hatolt előre, azalatt a kuruczok közé belopódzott az árulás. A gyanú még Bottyánt sem kímélte meg, pedig hazafisága és áldozatkészsége ép e súlyos megpróbáltatás napjaiban nyilatkozott a legszebben. Bottyán, a trencséni vereség után Érsekújvár vidékén tartózkodott, de seregéből egyre többen szöktek el, azonfelül az elégedetlenség is mindig hangosabban nyilvánult a zsoldhiány miatt. Bottyán ekkor a fejedelemhez fordult. Csak 10.000 frtot kért tőle hadtestének fizetésére; kijelenti, hogy kész birtokait is eladni vagy elzálogosítani, csakhogy hadtestét fizethesse és összetarthassa; seregének zsoldjára már 7000 ezüst forintot előlegezett a sajátjából. A többi vezérek már nem voltak ily önfeláldozók. Ebeczky István fizetetlen lovassága szétoszlott és a garamvidéki falvakat kezdte rabolni.
373Ocskay árulása leverőleg hatott Bottyánra is. Nemcsak életét, de egész vagyonát koczkára tette a hazáért, s mindennek ellenére sem kerüli ki a gyanusításokat. Midőn Bottyán 1708 szept. 11-én podgyászostul Szécsény felé vitette magát, hogy második nejét, gróf Forgách Juliát meglátogassa, Bercsényi Mikházy ezredest küldi utána, ha netán valami gyanúsat venne észre, tüstént fogassa el és vigye hozzá Egerbe.
Alig hagyta el Bottyán Esztergom vármegyét, Borbély Ferencz, köbölkúti tiszttartója a köbölkúti lelkészszel együtt Esztergomba ment, hogy oltalomlevelet kérjenek a várparancsnoktól. A mint Bottyán erről értesült, rögtön jelentést tett Bercsényinek, a ki a köbölkúti tiszttartót, a szőgyéni és a köbölkúti plébánosokkal együtt, elfogatta és Érsekújvárba, majd Egerbe vitette. Bercsényi azonban nem igen bízott többé Bottyán őszinteségében. Rákóczihoz küldte, a ki kárpótlásul az esztergomi birtokaiért, Zemplénben, a Szirmayak birtokából adott neki két majorságot haszonélvezetül. Bottyán visszatérve Rákóczitól, Érsekújvárra ment, hogy lelket öntsön a csüggedőkbe.
1708 végén a császáriak erősen készülődtek Érsekújvár ostromára. Komáromból Esztergom alá lehozták a hídfőhajót és a repülőhídat, majd 1709-ben állandó hídat vertek a Dunán.
Heister Sigbert, a császári hidak fővezére, mindenfelé hajmeresztő kegyetlenséggel akarta a felkelést elnyomni, de ezzel csak azt érte el, hogy a kuruczok hasonló kegyetlenséggel csonkították meg a kezükbe került németeket.
Bottyán, miután I. József király kegyelemlevelét visszautasította, sőt azt hűsége jeléül a fejedelemnek bemutatta, Érsekújvár megvédésére fordította főtörekvését. Mivel a párkányi járás még a kuruczok birtokában volt az érsekújvári várba az ottani falvak tartoztak gabonát szállítani, mint Köbölkút, Kisújfalu, Bátorkeszi, Bucs, Muzsla, Ebed, Kőhídgyarmat, Kicsind, Kéménd, Bény, Magyarszőgyén, Németszőgyén, Nagyölved, Kéty, Bart, Libád és Sárkány.
Bottyán, hogy a falvak lakosait, de különösen a saját birtokait megvédelmezze, nagyobb számú kurucz lovasságot hagyott hátra, mindennek ellenére 1708 deczember havában az esztergomi és a komáromi labanczok egész Érsekújvárig és Nagysarlóig portyáztak közben egyre-másra dúlták és fosztogatták a falvakat, főkép Bottyán birtokait.
A vármegye dunántúli része a labanczok birtokában volt, s miután a vármegye tisztikar nélkül szükölködött, e vidéken a katonaság volt az úr, mely tetszése szerint hajtotta be a szükségleteket. Csupán 1708-ban 14.000 forint esett a vármegyére katonai beszállásolás czímén és ezt a terhet a jobbparti résznek kellett megfizetnie; a kivetett összegből a vármegye utóbb 1150 forintot visszakapott a kir. kincstártól, de ez vajmi kevés kárpótlás volt Kuckländer zsarolásaiért.
1708. végén a vármegyei önkormányzat is életjelt ád magáról. Sándor Menyhért alispán, a ki ezredesi rangot nyert, 1706 után nem szerepelt, csak 1710-ben került ismét vissza Esztergomba, alispáni tisztét megtartotta, a mi kitűnik abból, hogy 1708-ban Mecséry Ádám, másodalispánként végzi a teendőket. A vármegye Nedeczky Mihályt küldi az 1708. évi pozsonyi labancz országgyűlésre; csak később kapott társat Mecséry Ádám személyében.
1709. csatározások.
Az 1709. év kisebb-nagyobb csetepatékkal telt el. Kuckländer, a ki valahogy tisztázta magát Bécsben és 1708 közepe óta ismét az esztergomi várparancsnokságot vette át, 1709 április havában hídat veretett a Dunán és a párkányi hídfő védelmére sánczokat hányatott. A várbeliek e hídon át még április havában átcsaptak a párkányi járásra és többek között Kéty, Bény és Kéménd tájáról a jobbágyok összes marháit elhajtották. Viszont a kuruczok julius 20-án Kuckländer csordáit hajtották magukkal. Bajnát október 30-án a tatai rácz és német hadak éjjel meglepték s a lakosokat mindenükből kifosztották; hasonló sors érte 1710-ben Bart falut is, melyet a verebélyi sánczokból kitört császáriak prédáltak fel s a lakosokat is bántalmazták, úgy hogy sebeikbe többen bele is haltak.
I. József több ízben hirdetett amnesztiát, minek következtében mindegyre többen tértek vissza hűségére. Visszatért Nedeczky Sándor is, továbbá Mérey Mihály apátkanonok, Kürtössy prépost, Boldofalvi Kis János esztergomi apátkanonok, Huszár Imre, Nedeczky Sándor kísérője, Huszár Pál a ki Heister tábornoktól nyert menedéklevelet, Sándor László és Zsámboki Nagy István; ezek mindnyájan elpusztúlt birtokaik helyreállításához fogtak. 374Egyedül Érsekújvár vára állott még. 1709 elején Heister ugyan ostrom alá fogta, de mivel nem boldogúlt vele, a vár környékén levő falvakat pusztította vassal.
Pestis. Marha vész.
Érsekújvár feladásával (1710 szeptember 24.) a kuruczvilág megszünt a vármegyében. Ettől kezdve a vármegye csak tétlen szemlélője volt ama nagy nemzeti küzdelemnek, mely a szatmári békével ért véget. Ezután újabb rém fenyegette a lakosságot. A hosszas harczok nyomában járó pestisragály újabb áldozatokat követelt. Az 1709-1711. években a pestis több mint 2000 embert ragadott el; még évek múlva is meglátszott a ragály hatása. Magyarszőgyénben 1714-ben csak 400, Németszögyénben pedig csak 250 lélek volt. (Magyar Sion III. 338.) A pestist követő marhavész, majd a sok hadifuvarozás végkép inségre juttatta a lakosságot. A szabadságharcz alatt történt tömérdek jószág-elkobzás és új adományozás a birtokviszonyokat teljesen felforgatták; az anyagi rendezkedés a visszanyert, de elpusztított birtokokon tömérdek időbe került. Évtízedek munkájára volt szükség, hogy a vármegye a törökhódoltság és a szabadságharcz csapásait kiheverje, új életre keljen. (Villányi Sz. i. m. 215-225.)
Esztergom kiváltságlevele.
Mielőtt elbúcsúznánk e korszaktól, még Esztergom város kiváltságleveléről kell megemlékeznünk. Ezt I. József király 1708. február 18-án állította ki, melylyel a várost régi kiváltságaiban megerősítette, a szabad királyi városok sorába emelte és jövő fejlődésének alapjait rakta le. E kiváltságlevelet 1709. augusztus 13-án hirdették ki a városházán, az összes polgárság jelenlétében. A vármegye azonban vonakodott kihirdetni, s csak az 1710. július 12-én kelt királyi leíratra engedelmeskedett. A kiváltságlevél értelmében a budai kir. kamarai bizottság elnöke részletes szabályrendelettel látta el a városi hatóságot, mely a kiváltságlevélnek mintegy végrehajtási utasítása.
Szab. kir. város.
A város már az 1708 február 2-ára egybehívott pozsonyi országgyűlésen is képviselve volt Silz Pál bíró és Erdős István személyében. Mint megerősített szab. kir. város pedig, 1710 június 2-án tartotta első tisztújító közgyűlését, egy kamarai tanácsos elnöklete alatt. A város közigazgatásának végleges szervezése azonban a következő korszak feladata lett.
2. AZ EGYHÁZ ÉS A VALLÁSI VISZONYOK.
1543-1845.
Elpusztult helységek.
Esztergom elestétől, egész a török hódoltság megszűntéig, az egyház sok küzdelmet állott ki a vár megyében. Míg az érsek és a főkáptalan, az ősi székhelyről elűzve, Nagyszombatban vonta meg magát, addig a vidéken a papságnak, a török martalóczokon kívül, a hitújítókkal is meg kellett küzdenie. A török hódoltsággal az érsek és a káptalan a legértékesebb birtokait elveszítette; ezek nagyrésze elpusztúlt, vagy néptelen lett, az egykor népes jobbágyfalvak a háborúk csapásai alatt véginségbe jutottak. Várdai Pál érsek, hogy a jobbágyok tönkrejutását megakadályozza és sorsukat javítsa, sokat könnyített ugyan a jobbágyterheken, mindez azonban keveset használt, különösen a mióta (1549.) az egész vármegye a törökök birtokába kerűlt. A pusztulás szomorú képét tünteti fel az Oláh Miklós érsek idejében készült urbarium (1550-1556), melynek alapját a török hódoltság előtti állapotok nyújtják, s ezért még szembetűnőbb a pusztulás. Az érsek majorságai közül teljesen elpusztúltak Alsómuzsla, Bucs és Kéty, az érseki kuriával együtt hasonlókép teljesen elpusztúltak Marót, Süttő és Kakat (Párkány) helységek is. Az érsek többi jobbágyfalvai közül Felsőmuzsla, Bucs, Magyarszőgyén, Németszőgyén, Vásárhely, (Szőgyén határába olvadt), Nagyölved, Kural, Farnad mezőváros, Bart és Kéménd csak nagyon keveset szolgáltattak be, miután legtöbb községben még Várdai érsek elengedte a kilenczedet; azonfelűl sok volt bennük a pusztúlt, vagy az üres telek. Mócs, Kéty és Nyergesújfalu helységeket ekkor kezdték ujra betelepíteni. (Villányi Szaniszló i. m. 80-86.)
A XVI. század közepén az érsek paedialistái is meg voltak még Esztergom vármegye területén. Oláh Miklós 1530-1554-ben összeiratta az egyházi nemeseket, a kik Bucs, Magyarszőgyén, Németszőgyén, Vásárhely, Kéty, Nagyölved, Kural, Farnad és Bart helységekben szétszórva laktak, de számuk annyira leapadt, hogy az érsek Esztergom eleste után már nem tudott bandériumot kiállítani. Az érseki javak sorsában osztoztak a káptalanéi is. Miksa király ugyan 1565-ben új adománylevelet adott ki a káptalan részére a garamszentbenedeki 375apátság birtokaira, melynek alapján a káptalant a nyitrai káptalan még ebben az évben beiktatta, de ezek a birtokok, melyekhez a káptalan csak hosszas utánjárásra jutott, vajmi csekély kárpótlásúl szolgáltak a török hódoltság alá tartozó falvakért. Pedig tán ép ekkor vették a káptalant legjobban igénybe a hiteles helyi teendőik is. Az 1556: XXXIX. törvényczikk az esztergomi főkáptalant, tekintettel a hiteles helyek megfogyatkozott számára, törvényes kiküldetések és végrehajtások foganatosítására, az egész ország területére nézve, felhatalmazta. Még szomorúbb képet tár elénk az 1560. évi egyházlátogatás, az egyedüli, mely a török hódoltság idejéből reánk maradt. A vármegye dunántúli része ekkor teljesen a törökök uralma alatt állott, honnan a katholikus papoknak menekülniök kellett, míg a dunáninneni részekben csupán két helyen, Szőgyénben és Nagyölveden volt katholikus lelkész; a többi plébániák, mint Kural, Bény, Kéménd, Gyarmat, Muzsla, Köbölkút üresedésben voltak, míg Kéty, Libád, Bart, Ebed, Béla, Kakat elpusztúltak. (Magyar Sion: 1896. 573.) Kőhídgyarmaton még állott a templom, hasonlókép Bényben is, hol a prépostsági templomon kívül, külön plébánia-egyház állott, továbbá Köbölkúton is, melynek akkor Báthori Endre volt a kegyura.
Protestantizmus terjeszkedése.
A török hódoltsággal egyidőben terjedt el a protestáns hit a vármegyében. Igy Bátorkesziben is, melynek templomát 1543-ban a kálvinisták elfoglalták s 1609. márczius 20-ig bírták, mikor tőlük visszafoglalták; ez idő alatt pedig 1562-ben Mihály nevű katholikus pap is volt a községben. Bucson a reformátusok vesszőből és sárból készítettek maguknak imaházat. Általában a dunántúli részen akadálytalanúl terjedt a protestáns hit. 1543-ban, Esztergom elfoglalása után, a szultán hat magyar lelkészt rendelt Esztergomba, hogy az ottani keresztények lelki üdvéről gondoskodjanak, ezek a lelkészek szintén az újított hit követői voltak.
A török hódoltsággal a vármegye területén levő egyházi intézmények is megszüntek. A szenttamáshegyi és a szentgyörgymezei káptalanok feloszlottak, Dömös a török birtokába került, a bényi premontrei prépostság javait pedig, az 1548. évi országgyűlés rendelkezései értelmében, Oláh Miklós esztergomi érsek, az általa alapított jezsuita kollegium számára szerezte meg. Mikor Esztergom 1595-ben visszakerült a magyar király birtokába, Kutassy János érsek Posgay Jánost nevezte ki vizivárosi plébánossá, de hatásköre, miután a várbeli katonaság is nagyobbrészt protestáns volt, eleintén csak csak a Ráczvárosra terjedt ki. Posgayt 1600-ban Dubovszky György váltotta fel, a kit az érsek kanonokként küldött Esztergomba, 1603-ban az esztergomi plébános mellett segédlelkész is működött; ekkor már fönnállott a plébániatemplom is, mert ebben az évben a káptalan a plébániatemplomban tartott gyászistentiszteletet Miksa és özvegye lelkiüdvéért. 1603-ban Nyilasy Péter kanonok volt a plébános, mellette Tapolcsányi János segédlelkész működött.
Esztergom visszavételével az egész párkányi járás felszabadúlt a török iga alól, mire Fejérkövy István, majd Kutassy János érsekek megtették a lépéseket az érseki javak visszaszerzésére. Kutassy érsek Baróthy Istvánt nevezte ki az érseki javak kezelőjének, a kit állásába csak 1602-ben iktattak be. Az esztergomi érsekség azonban az Esztergom vármegyében fekvő birtokai után mit sem kapott, mert a jövedelmeket 1595-től kezdve, egész 1605-ig az esztergomi várőrség fizetésére fordították. Kutassy János halálával (1601) az érseki szék különben is hosszabb ideig üresedésben állott.
Mikor Esztergom 1605-ben ismét török kézbe került, a katholikus papokat kiűzték a hódoltsági területről s a harangokat, ágyúöntés czéljából, mind elvették a templomoktól. A protestánsok akkor kezdtek ismét megerősödni a vármegyében. Esztergomnak e másodszori török kézre jutásával a párkányi járás ismét a török hódoltság alá kerűlt, de az itt lakó jobbágyság megőrizte a magyar államhoz való tartozásának érzületét. Miután a vármegye Érsekújváron húzódott meg, innen gyakorolta az érsek földesúri jogait a hódoltsági területen s már a mennyire hatásköre kiterjedhetett, behajtották a jobbágyi tartozásokat.
A vármegye területéből egyedűl Szőgyén maradt meg a király birtokában, de a protestánsok itt is hamar megvetették lábukat. Kutassy érsek 1601-ben új plébánia-lakot építtetett Szőgyénben, a templom azonban elpusztult, az őrségben levő templom pedig 1617-ben már a kálvinisták birtokában volt, mert az őrség legnagyobb része ekkor a Kálvin hitét követő hajdúság sorából került ki. 376Mindazonáltal Szőgyénben a katholikus plébánia nem szünt meg. Pázmány Péter érsek kiváló gondot fordított a szőgyéni plébániára. Templomot építtetett, mely 1648-ban leégett. Plébánosaiúl mindig képzett lelkészeket nevezett ki. (Magyar Sion: III. 418. Némethy Lajos i. m.)
Mikor Pázmány Péter az érseki széket elfoglalta, (1616 szeptember 28.) az érseki jószágok teljesen elhanyagolt állapotban voltak. De Pázmány vaserélylyel dolgozott az érseki javak visszaszerzésén és jövedelmezővé tételén. Az érseki jószágokra tiszteket nevezett ki, a kik a gazdálkodás mellett a katholikus hit terjesztésében is hathatósan közreműködtek. Az 1618-19. évi országgyűlésen már panaszt emelnek a protestánsok, hogy Bélaváry Dávid, Pázmány érsek tiszttartója, Ölveden több protestáns embert elfogatott, tőlök 180 forintnyi bírságot csikart ki és az iskolamestert elűzte. (Mill. Tört. VI. 220.)
A nagy kiterjedésű uradalmakon kívűl az érsek gazdag jövedelmi forrása volt az egyházi tized; e mellett az érseket a pénzverdékben gyakorolt ellenőrzői tisztért járó illetmény (pisetum), továbbá a királyi haszonvételek tizedrésze és az érseki jobbágyok országos adója is megillette. - A mohácsi vészt követő korban a tizedek jelentékeny része elveszett, a királyi kincstár a válságos helyzetben egymásután megtagadta az érsektől a közjövedelmekben való részesedést, sőt a megmaradt tized egy részét olcsó áron bérbe vette. Pázmány Péter erélye és kitartása csakhamar rendezte az érsekség gazdasági viszonyait. Érseksége idejében, 1617-1622 között készült az Esztergom vármegyei érseki jobbágy helységek urbáriuma, mely nemcsak a jobbágyok tartozásaira, de a vallási viszonyokra is élénk világot vet.
Az érsekség földesurasága alá ekkor a következő helységek tartoztak: Nagyölved (a törököknek behódolt), Kural (hódolt falu), Kéty (hódolt falu), Bart puszta, Farnad mezőváros (behódolt), Muzsla, Búcs, Mócs, Nyergesújfalu, Süttő (hódolt falvak), Bajót puszta, Marót puszta, Magyarszőgyén, Németszőgyén, Vásárhely és Kéménd (hódolt falu). E helységek közűl csak Felsőmuzslának és Kéméndnek van temploma; Magyarszőgyénben a palánkon belűl levő templomot a reformátusok használják; de a jövedelmek a katholikus plébánost illetik meg. Ellenben Nagyölved, Farnad, Búcs, Mócs, Nyergesújfalu és Süttő helységek temploma elhagyatott. Kéménden iskolamester is működik, a ki ünnepnapokon előénekel. (Villányi Szaniszló i. m. 90-94. l.)
Pázmány alatt a térítés egyre nagyobb arányokat öltött; a jezsuiták bejárják a hódoltsági részeket, sőt átmennek a dunántúli országrészbe is. 1622/31-ben sikerűlt nekik Buda, Esztergom és Eger városokban mindegy 300 keresztényt kiszabadítani a török fogságból. (Fraknói Vilmos: Pázmány Péter 192. l.) Táton és környékén már 1630-ban találunk ismét katholikus licentiatust. A XVII. század közepén a vármegye területén fennálló vallási viszonyokra igen érdekes világot vet Egyedi András muzslai plébánosnak Zennyei István esztergomi főespereshez 1656-ban intézett levele, melyben az egyes plébániákat elősorolja. E levél adatai alapján a vármegye területén a következő helyeken voltak lelkészek: Bart, a katholikusoknak licentiatusuk van; Kéty a kálvinistáké, a hol predikátor működik; Magyarszőgyén, a faluban katholikus plébános működik (Egyedi András), ellenben az erődítvényben református prédikátor tartózkodik; Bény és Kéménd helységekben katholikus plébániák vannak; Libádon katholikus licentiátus, Nagyölveden kálvinista prédikátor, Muzslán, melynek Ebed a leányegyháza, katholikus plébános, Nyergesújfalun és a hozzátartozó Bajóton szintén katholikus plébános működik; Bajna részben a katholikus, részben a kálvinista hitet követi, a katholikusoknak van licentiátusuk; Köbölkúton és Táton, melynek Tokod a leányegyháza, szintén katholikus licentiátus működik; Ebszőny részben a protestáns, részben a katholikus hitet követi, Kesztölczön katholikus licentiátus van, míg Kural tiszta református helység. (Magyar Sion: III. 353-355.)
Ez állapot fennmaradt Érsekújvárnak a török kézbe jutásáig. Midőn 1663-ban Érsekújvár és a szőgyéni palánk a törökök birtokába jutott, a vármegyei élet is teljesen megszűnt, a hódoltsági falvak nem voltak többé megközelíthetők. Nem csupán az érsek veszítette el jövedelmeinek legnagyobb részét, de a helységek is elvesztek a katholikus hitre nézve; a lelkészek elmenekültek, számos falu teljesen elpusztúlt. Mindamellett Táton és környékén még 1665-ben és 1679-ben is találunk katholikus lelkészt, sőt 1674-ben Héregről elűzik a protestáns prédikátort. 1663-tól 1683-ig, vagyis Esztergom visszavételéig, a vármegye 377területén a reformátusok határozott túlsúlyban voltak. Csak tizenhárom ferenczrendi szerzetes (kolduló barát) járt Nyitráról, az érsekújvári basa engedelmével, a hódoltsági részekre, felkeresvén a híveket, kiszolgáltatván nekik a szentségeket, és megerősítvén őket hitükben.
Mielőtt Esztergomot visszavették volna, nehéz napokat élt át az érsek és a káptalan. A török hadak közeledtének hírére, gróf Kollonich Lipót kamaraelnök lefoglalta Szelepcsényi György prímás bécsi palotájában őrzött kincseit, melyeket 499,780 forintra becsűltek, úgyszintén Széchenyi György kalocsai érsek részéről a Pazmaneumban elhelyezett 61.000 forintot is; mindkét főpap csak évek múlva kapott némi kárpótlást ez elkobzott vagyonukért. A káptalan egy része Thököly hadainak közeledére, Nagyszombatból szintén Bécsbe menekűlt, míg a másik rész Nagyszombatban maradt. Thököly ugyan oltalomlevelet állított ki számukra, de ennek ellenére 30.000 arany váltságdíj lefizetésére köteleztettek, hosszas alkudozások után azonban 12.000 forintban egyeztek meg, ennek felét és 2000 forint ajándékot azonnal le kellett fizetniök.
Az 1683. évi párkányi diadalnak és Esztergom visszavételének hírére a káptalan is el akarta foglalni ősi székhelyét. Azonnal lépéseket tett a nádornál, a ki a káptalan kérését melegen pártolta, minek következtében Lotharingiai Károly herczeg, királyi helytartó, még abban az évben beiktatta Esztergomban élvezett ősi jogai élvezetébe. A káptalan jogait a nagyhatalmi főhaditanács is elismerte. Csakhogy az egész káptalan visszatéréséről egyelőre szó sem lehetett, mert Esztergom visszavétele után, egy év múlva is, még csak egyetlen, náddal fedett háza volt a káptalannak. Ekkor a káptalan Ordódy Zsigmond kanonokot küldte Esztergomba, a ki hozzáfogott a kanonoki házak felépítéséhez. De rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdenie. A káptalannak nem volt temploma, csupán a Bakócz-kápolnában tarthatott isteni tiszteletet, annak viszont nem volt harangja. Ordódy mellett a káptalan ispánja, Nagy Márton fejtett ki nagy tevékenységet, de mindúntalan összeütközésbe kerültek a várőrséggel, mely a káptalan földesúri jogait nem vette figyelembe. A regále-jogok gyakorlása, a dunai vám- és révjog miatt a káptalan és a főkapitányság közt másfél századon át folyt a per. (Villányi Sz. i. m. 11.) Az érseki város visszafoglalása után mind az érsek, mind a káptalan Esztergomot tette a körülötte fekvő birtokok kormányzati középpontjává. Az érseki tiszttartó és a káptalan egy tagja ettől kezdve állandóan Esztergomban tartózkodtak.
1708-ban az esztergomi érseki tiszttartói kerülethez a következő helységek tartoztak: Esztergom-Viziváros, Bajót, Mócs, Búcs, Német- és Magyarszőgyén, Kéménd, Süttő, Nyergesújfalu, Felső és Alsómuzsla, továbbá Marót, Pél és Csenke puszták. A nagysarlói tiszttartósághoz Esztergom vármegyéből Farnad, Nagyölved, Kéty, Kural és Bart tartoztak. Az esztergomi káptalan 1691-ben és 1711-ben adott ki új úrbéri szabályzatot. Az utóbbi szerint az esztergomi káptalan földesúri hatósága a következő helységekre terjed ki: Ebed, Kőhídgyarmat, Libád, Kesztölcz, Epel, Dorog, Nagycsév, Felső- vagy Kis-Csév, Nána, Mikófölde, Szalacson és Patócs puszták, Kis-Bény, Dömös; ezenkívül halásztanyák Táton és Ebeden. Az Oláh Miklós érsektől alapított nagyszombati Szent Istvánról czimzett papnevelő-intézet bírta Tát, Kicsind, Ebszőny és Tokod falvakat.
A török kiűzetése után gróf Kollonich Lipót, akkoriban még kamaraelnök, Esztergomban a török hadjáratban megsebesűlt katonák számára kórházat akart állítani, mely 1685-ben csakugyan elkészült. Ugyanez évben kieszközölte, hogy egy borbély és gyógyszerész is jőjjön az esztergomi várba. A Kollonich alapította kórház ekkor még csak tábori kórház jellegével bírt, de rövid idő múlva felépűlt a Szent Erzsébetről czimzett kórház és templom, mely 1710-ben már fennállott. Ekkor a városnak külön orvosa is volt. Szelepcsényi György 1685 január 14-én bekövetkezett halálával a prímási székbe Széchenyi György kalocsai érsek került, kinek neve jótékony alapítványai révén örökké emlékezetben fog maradni. Székfoglalója után főleg Esztergom és Érsekújvár helyreállítását sürgette, mivel elődje Buda és Esztergom megerősítésére 180.000 forintot hagyományozott, s ez összeget Lipót király hadi czélokra kívánta fordítani. Széchenyi fellépése következtében a pápa is küldött pénzt Esztergom helyreállítására. Érseksége alatt (1685-1695) térnek vissza a szerzetes-rendek ősi székhelyükre, a honnan a török hódoltság őket világgá üldözte. Alatta telepednek le a jezsuiták is Esztergomban. Gróf Kollonich Lipót már 1686-ban 378Károly herczegtől a Jézus-társaság tagjai számára telket kért s még abban az évben két hithirdetőt küldött Esztergomba. (Maurer József, Cardinal Leopold Graf Kollonitsch 175. stb.) Széchenyi György érsek melegen felkarolta a jezsuiták letelepítésének ügyét. 1687-ben 50.000 forintot adott nekik templom és rendház építésére. Ugyanő hozta vissza a Ferencz-rendieket is 1685-ben, a kik a hajdani Szent Keresztről nevezett templommal összekötött rendházukban telepedtek le. A bőkezű érsek 20.000 forintot adott nekik alapítványúl.
Esztergom visszafoglalása után a protestánsok is egyre több zaklatásnak vannak kitéve. Már 1685-ben panaszkodnak, hogy a vármegyékből elűzik lelkészeiket és templomaikat elveszik. (Mill. Tört. VII. 463.) Ekkor azonban még nem háborgatták őket vallásgyakorlataikban; csupán az érsek és a káptalan földesurasága alatt álló helységekben érezték a nyomást annyiban, hogy lelkészt nem tarthattak. Ellenben az akkoriban Komárom vármegyéhez tartozó Lábatlan és Piszke helységekben teljesen szabadon gyakorolhatták vallásukat. (Villányi Sz. i. m. 129.) Midőn 1695-ben gróf Kollonich Lipót lépett az esztergomi érsekségre, a protestánsok szabad vallásgyakorlatának vége szakadt. Kollonich érsek az 1681. évi 25. és 26. törvényczikkekre támaszkodva, az egész vármegye területéről elűzte a protestáns lelkipásztorokat. Példáját csakhamar követték a többi főpapok is. Széchenyi Pál kalocsai érsek a veszprémi protestáns lelkészt elfogatta s 1701-ben Esztergomba küldte, hol egy ideig fogva tartották, majd szabadon bocsátották, azzal a kikötéssel, hogy többé nem fog Veszprémbe visszatérni. A jezsuiták térítői működése és ama sok zaklatás ellenére, melynek a protestánsok a XVIII. század elején (1701) ki voltak téve, még elég nagy számban laktak a vármegye területén, sőt 1700-ban a - káptalan jelentése szerint, - egyes falvakba ismét visszatértek az elűzött prédikátorok. Mócs, Búcs, Dömös, Nagysáp, Epel, Héreg, Sárisáp és Kéty helységekben túlnyomólag protestánsok laktak, ezenkívül kisebb számban még Köbölkút, Szőgyén, Kőhídgyarmat, Sárkány, Kisújfalu, Bátorkeszi, Marót és Tokod helységekben, valamint Esztergom szabad királyi városban is előfordúltak.
A II. Rákóczi Ferencz felkelése idejében tartott szécsényi országgyűlésen (1705) a rendek kimondták a szabad vallásgyakorlat elvét. A protestánsok erre támaszkodva, ismét prédikátorokat ültettek be az egyes plébániákba és a templomokat elfoglalták. A mint a felkelés hanyatlott, a protestánsok szabad vallásgyakorlatának is vége lett. I. József király rendeletére Kürtössy András főesperes 1710-ben az érsek parancsára vizsgálatot tartott, a ki azután ismét visszaállította a felkelés előtti állapotokat. (Villányi Sz. i. m. 129.)
Széchenyi György, még inkább Kollonich érseksége alatt számos új templom épűl az elpusztúlt régiek helyén. 1699-ben épülnek Bátorkeszi, Esztergom szabad királyi város templomai, 1700-ban elkészűl Muzsla temploma is, melyet Széchenyi György érsek kezdett építtetni; Dorog helység 1701-ben emel templomot közadakozásból. Az esztergomi vár alatti templomot, melyet a törökök imaháznak használtak, szintén helyreállítják és 1700-ban Szent István vértanú tiszteletére újból felszentelik.
Az 1701. évi egyházlátogatás alkalmával, melyet Balassa Pál egyetemes érseki helynök intézkedésére, Jezerniczky Ferencz János lekéri apát, székesegyházi főesperes teljesített, a következő plébániák állottak fenn; Mócs, Muzsla, Esztergom vár, Esztergom sz. kir. város, Marót, Dorog, Nyergesújfalu, Kéménd, Kicsind, Kőhídgyarmat, Libád, Magyarszőgyén és Nagyölved. (M. Sion: 1896. 573.)
A bécsi kormány a törökök kiűzetése után a magyar elemet rácz és német telepítvényekkel akarta háttérbe szorítani, ezért a ráczok letelepedését tőle telhetőleg előmozdítani törekedett. A ráczok már a XVI. században meg voltak telepedve Esztergom városában, de az 1683. évi ostrom után számuk nagyon leapadt. Lipót király 1691-ben kelt szabadalomlevele következtében ismét nagy számban telepedtek le, s 1701-ben már egy kalugyert is tartottak maguknak az isteni tisztelet végzésére. Malonyay Pál apátplébános azonban nem nézte jó szemmel a kalugyer működését, mivel így le kellett mondania abbeli törekvéséről, hogy a görögkeleti szerbeket a kath. egyházhoz csatolja, ezért a vármegye segélyét vette igénybe s a szerbek templomát bezáratta. 1704-ben szerb katonák érkeztek Esztergomba, a kik szintén hoztak magukkal kalugyert, s igy a görögkeleti vallásuak száma jelentékenyen megnövekedett. Sőt Kollonich érsek pártfogása révén akadálytalanúl folytatták vallásuk gyakorlatát, noha Malonyay Pál, 381valamint a városi hatóság nem egyszer akadályozta őket vallásszabadságukban. A város 1711-ben az esztergomi szerb kereskedőket át akarta téríteni a kath. vallásra, de mivel III. Károly 1720-ban megerősítette I. Lipót szabadalomlevelét, a szerb hitközség fennmaradásának többé mi sem állott útjában.

Keresztély Ágost, szász fejed. herczeg, bíbornok érsek.
1707-1725.

Gróf Esterházy Imre.
1725-1745.

Rudnay Sándor.
1819-1831.

A főszékesegyház és káptalan eredeti terve, a hogyan Rudnay primás elkészíttette.
Protestánsüldözés.
A szatmári békekötés után az egyház egész törekvése oda irányult, hogy a protestánsokat a vármegye területéről kiszorítsa. Nagysáp lakossága visszahozta a protestáns lelkészt, és Sándor Menyhért alispán elnézése következtében megtagadta a bajnai kath. lelkésznek a járandóságait. A lelkész hasztalan tiltakozott ez ellen, de midőn 1711-ben a Nagysápra indított, körmenetet a protestánsok megtámadták, az érsek vizsgálatot rendelt, mire a király 1711 aug. 27-én a vármegye területén lévő összes protestáns lelkészek kiűzetését rendelte el, Keresztély Ágost érsek pedig, mint örökös főispán, 1714 aug. 3-án kemény hangon ráírt a vármegyére, hogy állítsa vissza a felkelés előtti állapotokat. Még Esztergom városában sem tűrték meg a protestáns mesterembereket. 1710-ben egy bábsütőt, mivel vallását nem akarta elhagyni, a város kizárta kebeléből.
A szatmári békekötés után még teljesebben nyilvánúl az a törekvés, hogy hazánk katholikus jellegét visszanyerje. E mozgalom élén a főpapság, elsősorban az esztergomi érsekek állanak, a kik e korban a főúri osztály sorából kerülnek ki, s nemcsak állásukkal járó jövedelmeiket, hanem családi javaikat is legnagyobb készséggel áldozzák a vallás és a nemzeti művelődés előmozdítására. (Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye múltjából.)
Keresztély Ágost.
Gróf Esterházy Imre.
Egyházlátogatók.
Ez időben Keresztély Ágost szász herczeg ült az esztergomi érseki székben. Hosszú főpásztorkodása alatt (1707-1725) főtörekvése oda irányult, hogy a magyar prímások ősi jogait és kiváltságait visszaszerezze, az egyházvédnöki jogok gyakorlása körül mutatkozó visszaéléseket megszüntesse, s főpásztori méltóságának minél nagyobb tekintélyt és befolyást szerezzen. E mellett élénk tevékenységet fejt ki a közügyekben, s Esztergom vármegye közgyűlésein is gyakran megjelent. 1712-ben az összes magyar kath. papság ruházatát szabályozta. Érdemeiért 1714-ben III. Károly császár Magyarország prímásait a római szentbirodalmi herczegek czímével ruházta fel. Utóda gróf Esterházy Imre (1725-45) főleg bőkezű alapítványaival tette nevét emlékezetessé. Legalább 22 templomot, iskolát és paplakot épített, vagy alakított újjá; összesen két millió forintot fordított művelődési és közjótékonysági czélokra. Mindamellett a XVIII. század közepén csak 16, majd 18 anyaegyház volt. E század egyházi viszonyaira főleg az 1732. és az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek nyújtanak érdekes adatokat. Az 1732. évit Sóvári Kellió György esztergomi prépostkanonok az 1755.-it gróf Csáky Miklós herczegprímás megbízásából, Kusznits György esztergomi apátkanonok szerkesztette. Az 1732. évi egyházlátogatás alkalmával a következő plébániák állottak fenn: Esztergom-Viziváros, Nyergesújfalu, Dorog, Süttő, Bajna, Nagycsév, Visegrád, Nagyölved, Magyarszőgyén, Bátorkeszi, Bart, Köbölkút, Kicsind, Kőhídgyarmat, Kéménd, Muzsla; az 1755. évi egyházlátogatás alkalmával három plébániával több van, mert Párkány, Csolnok és Dömös önálló plébániák lesznek. E mellett az iskolák száma is gyarapodik. 1732-ben 33 kath. kántortanító van; 17 faluban az iskola jó karban áll, tízben ellenben elhanyagolt, 16 faluban pedig nincs iskola. Esztergom szabad királyi városban két elemi iskola állott fenn. A jezsuiták hatosztályú gimnáziumába 167 tanuló járt. 1755-ben 39 kántortanító és 35 iskola volt a vármegyében és a városban; a gimnáziumi tanulók száma 277-re növekedett. 1732-ben az egyházlátogató, a kerületi papsággal együtt, Muzslán kerületi gyűlést tartott, hol a papság fegyelmére, a templom vagyonának kezelésére, a számadások ellenőrzésére és a hittan tanítására nézve hoztak határozatokat.
Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint, az 1732. évi állapotokhoz képest, haladás észlelhető. Az egyházak felszerelései, már jobban megfelelnek a követelményeknek, a templomok jobb karban vannak, a plébános és a kántortanító jövedelme sok helyen jelentékenyen javul. A papság műveltsége is jóval nagyobb színvonalon áll. Az 1755-iki egyházlátogatás több magánkönyvtárról emlékezik meg.
Gróf Barkóczy Ferencz.
A protestánsok helyzete a XVIII. században egyre kedvezőtlenebbé válik. Attól kezdve, hogy protestáns lelkészt nem tűrtek meg a vármegyében, a jegyzők végezték az isteni tiszteleteket, egyúttal ők voltak az iskolamesterek is, de ezeket az 3821731. évi királyi rendelet alapján eltiltották a nyilvános isteni tisztelet tartásától és a prédikálástól, mint Lábatlan és Piszke helységekben, melyek földesuraik révén Komárom vármegyéhez tartoztak, gyakorolhatták a protestánsok szabadon vallásukat. Mindamellett tíz községben: Lábatlan, Karva (ág. ev.) Nagysáp, Úny, Pilismarót, Dömös, Farnad (ágost. és reform.), Nagyölved, Kéty és Kisújfaluban fennmaradtak a protestánsok. Az izraelitáknak a törvény nem adott letelepülési jogot. Bizonyos évdíjak fejében azonban egyes városok védelmükbe fogadták őket. A XVIII. század elején a Vízivárosban találunk egy izraelitát letelepedve. Midőn báró Kuckländer neje a Bottyán-féle házba 1710-ben egy izraelitát akart elhelyezni, a város hevesen tiltakozott a letelepítés ellen. Gróf Csáky Miklós halála után (1757) hosszabb ideig tartó széküresedés állott be, majd gróf Barkóczy Ferenczet nevezték ki esztergomi érsekké. Barkóczy kineveztetése alkalmával (1761) Mária Terézia királynő az esztergomi várat visszaadta a herczegprímásnak, s ezzel ismét előtérbe lépett az esztergomi érsekségnek és főkáptalannak ősi székhelyére való visszatérésének ügye, mely a szatmári békekötés után több ízben felmerült. Már az 1723. évi országgyűlés kimondotta, hogy miután a török hódoltságnak vége van, többé veszedelemtől nem kell tartani, a káptalan térjen vissza ősi székhelyére. (1723: 55. t.-cz. 6. §.). Az 1751. évi országgyűlés megismétli e határozatot, (1751. 3. t.-cz.); mindazonáltal csak Barkóczy érsek alatt tették meg az előkészületeket a visszaköltözésre. Gróf Barkóczy Ferencz még 1761 okt. 16-án kelt főpásztori levelével tudatta híveivel, hogy az esztergomi vár birtokát visszanyerte, oda tehát, mint a magyar katholikus egyház székhelyére, a főkáptalannal együtt visszatérni szándékozik. (Török I. i. m. II. 187.) Hogy pedig a főkáptalan tagjai alkalmas lakásokkal bírjanak, a vár alatt nagykiterjedésű telket adományozott a káptalannak, mely adományt Mária Terézia királynő 1765-ben megerősített. Az érseknek alkalmas székházról és székesegyházról is kellett gondoskodnia. Alig fogtak azonban hozzá a várromok szétszedéséhez, az új székesegyház alapjának lerakásához, az érsek váratlanul elhúnyt, ezzel az átköltözés ügye ismét hosszabb időre elodázást szenvedett.
Szt. István-templom.
A közel tizenegy éven át tartó széküresedés alatt Mária Terézia királynő az esztergomi várban a Kispiaczon, vagyis a jelenlegi bazilika helyén, egytornyú templomot építtetett Szent István király tiszteletére. E templomot hársfák vették körül, homlokzatán Szent István és Szent László hatalmas szobrai állottak. 1821-ig állott fenn, a mikor a helyébe építendő Bazilika érdekében lerombolták.
Új püspökségek.
Gróf Battyhány Józsefnek esztergomi érsekké történt kinevezése után, 1776-ban Mária Terézia királynő, az esztergomi egyházmegye területéből kiszakítva, három püspökséget alapított, a szepesit, a beszterczebányait és a rozsnyóit. Az esztergomi főkáptalannak elveszett jövedelmei kárpótlásául, 1779-ben a dömösi prépostságot és annak javadalmait adományozta. (Az esztergomi főkáptalan fekvő és egyéb birt. vonatkozó okmányok tára.)
Gróf Batthyány József.
Gróf Batthyány József egyike volt a legbefolyásosabb államférfiaknak Mária Terézia királynő idejében. Bölcs mérséklete még jobban kitűnt József császár uralkodása alatt, a kinek reformjai rendkívül megnehezítették a magyar egyház fejének állását. Bár az érsek nem szűnt meg felterjesztéseket tenni a császárnak az egyház szabadságába ütköző rendeletei ellen, de midőn az uralkodó akarata megmásíthatatlanul nyilatkozott, készséggel felajánlotta a közvetítést, a pápa és József császár között. Midőn VI. Pius pápa Bécsben járt, oly ügyesen szolgálta mindkét részt, hogy mind a pápa, mind a császár kifejezték neki elismerésüket. Mint a magyarországi egyházi bizottság elnökének, nagy része volt a lelkészségek rendezésében. Megérte II. József rendszerének megdőltét, sőt az alkotmány helyreállítával befolyása még magasabbra emelkedett. Az 1790-91. évi országgyűlésnek egyik vezetője volt.
Károly Ambrus főherczeg.
1799 okt. 23-án bekövetkezett halálával, közel tíz éven át ismét széküresedés állott be, míg végre I. Ferencz 1808-ban Estei Károly Ambrus főherczeget nevezte ki az esztergomi érseki székre. Az ifjú egyházfejedelem alig foglalta el székét, midőn a kitört franczia háború tevékenységét a nemesi felkelés szervezése érdekében teljesen lefoglalta. A prímás, a nádorral együtt, az egész országot bejárta s mindenütt lelkesítve hívta fel a nemességet a francziák elleni háborúra. Később nagy buzgalommal ápolta a sebesülteket és a betegeket, de az ápolással 383járó fáradság csakhamar kimeríté erejét. Ekkor Komáromba ment, de mivel az itteni levegő ártalmas volt egészségére, Tatára vonult s már betegen, de folyton ápolta a sebesülteket, míg 1809 szept. 2-án a tatai Esterházy-várkastélyban 23 éves korában elhúnyt.
Rudnay Sándor.
Egy évtizedre terjedő üresedés után, az esztergomi széket Rudnay Sándor erdélyi püspök nyerte el. A midőn 1820 május 20-án beiktatták, rögtön megtette az intézkedéseket a káptalan visszatérésére; maga még székfoglalása alkalmával beköltözött a jezsuiták egykori rendházába, mely a rend eltörlése óta (1773) az érseki helynök lakásául szolgált, s a templomot, mely akkor a vízivárosiak plébánia-temploma volt, ideiglenes székesegyházzá tette. Végre 277 évi távollét után a káptalan is visszatért Esztergomba, s júl. 1-én az érsek jelenlétében tartotta meg az első vecsernyét a vízivárosi templomban. Ezután hozzáláttak a székesegyház építéséhez, melynek alapkövét 1822-ben tette le Rudnay Sándor prímás. A Bazilika terveit Khünel Pál műépítész készítette, a terv kivitele azonban Pákh János feladata lett. Rudnay közel egy millió forintot költött az építkezésre, de annak befejezését nem érhette meg. Kopácsy József herczegprímás, a kit Rudnay halála után (1831) közel hét éven át tartó széküresedés után nevezett ki a király, 1839-től kezdve Hild Károly, pesti építészszel folytattatta a megkezdett óriási művet. Scitovszky János érsek székfoglalásakor a külső épület készen állott. Közel hét évig tartó munka után a belső díszítések is elkészültek, s Scitovszky érsek 1856 aug. 31-én I. Ferencz József, Ő Felsége a főherczegek, számos érsek és püspök jelenlétében felszentelte. A Bazilika alapkövének letételével kezdetüket vették a káptalani házak építései is, miután Rudnay Sándor érsek 1822-ben a Barkóczy prímás által a káptalani lakásokra kiszemelt területet jelentékenyen megnagyobbította és annak birtokában a káptalant megerősítette. Scitovszky János herczegprímás pedig 1854-ben a várba gőzerővel felhajtott víz használatát a káptalannal megosztotta.
A Bazilika körüli tér rendezésével az egykori várban a régi építészet emlékei, az egykori templomok és kápolnák maradványai is lassanként eltüntek, vagy átalakíttattak. Az egykori Szent Adalbert-templom rommá vált éjszaki felét még Barkóczy prímás hordatta le talajegyengetés czéljából, a fennhagyott részt 1823-ban rombolták le. Ugyancsak Rudnay prímás parancsára rombolták le 1821-ben a várparancsnokok emeletes lakását, mely egykoron az érsekek palotája volt. A Bakócz-kápolnát, melyet a török meghagyott, nagy gonddal szétszedetvén, átépíttette a Bazilikába. A Lipót-bástyát, mely Vitéz János érsek idejéből való, s a melyet III. Károly király alatt Schuknecht Miksa várparancsnok megújíttatott, Simor János kápolnává alakíttatta át. A vár keletre eső összes külső erődítéseinek lerombolását még Barkóczy prímás kezdte meg. Rudnay alatt a fennmaradt romokat is széthányták és az árkokat betöltötték. (Villányi Szaniszló i. m. 21. l.)
Jezsuiták.
A törökök kiűzetése után először a jezsuiták és a Ferencz-rendűek telepedtek meg Esztergomban. A jezsuiták már 1686-ban jöttek Esztergomba, Széchenyi György érsek alapítványával pedig végleg letelepedtek. Acatius Sándor, a rend tartományi főnöke 1688-ban a rend költségén a Vízivárosban, egy régi templom romjain új templomot és egy gimnáziummal egybekapcsolt rendházat épített. A XVIII. században az esztergomi rendház jelentékenyen fejlődött, főleg a gimnázium révén, mely nagy látogatottságnak örvendett. 1714-ben a jezsuiták három házhelyet vettek a gimnázium kibővítésére, 1729-ben a templom kiépítése czéljából megvették a szomszéd harminczadházat is. 1738-ban felépült a Szent Ignácz tiszteletére emelt templomuk, melynek tornyait gróf Batthyány József érsek 1780-ban építtette, miután azelőtt a várparancsnokok nem engedték meg a tetőnél magasabb torony építését.
Kezdetben hat-hét rendtag lakta, 1730 óta a rendtagok száma 10-14 között váltakozott. A vízivárosi rendházzal egybekötött négy osztályú gimnáziumban 1694-ben két tanár tanított. Az 1728-29. évben e gimnázium hatosztályúvá vált. E hat osztályban, osztály-összevonással, három tanár működött, élükön a praefectussal. 1732-ben 167 volt a tanulók száma, mely 1755-ben 277-re emelkedett. A jezsuitarend eltörlésével (1773) templomuk plébánia-egyházzá alakult át, székházuk pedig az érseki helynök lakhelye lett.
Ferencz-rend.
A gimnázium vezetését 1776-ban a Ferencz-rendűek vették át, a kik közel két évtizeden át tanítottak benne, világi papok segítségével. A gimnáziumot 384már az 1776-77. tanévben a szabad királyi város területére helyezték át s 1809-ben a Benedek-rendűek vezetése alá került.
A Szent Ferencz-rendűeket 1683-ban telepítette le Károly herczeg a Vízivárosban. 1685-ben Széchenyi György érsek alapítványából, a Lipót királytól adományozott telken felépítették a Szent Keresztről nevezett rendházukat, mely azonban 1706-ban, Esztergomnak a kuruczoktól történt ostroma alkalmával leégett s csak 1715-ben állították újból helyre. A szatmári békekötés utáni korban (1717) a Ferencz-rendűek konventje két részre oszlott, a rendtagok egy része átköltözött a szabad királyi városba, a Szent Anna-kolostorba. A Szent Keresztről czímzett kolostort 1727-1750 között újjáépítették.
A vízivárosi konventet II. József császár 1786-ban, júl. 22-én eltörölvén, a kolostor egyideig a 33. gyalogezred növendékeinek nevelőintézete volt, míg 1820-ban Rudnay Sándor herczegprímás a vallásalaptól megvásárolta s a hittani tanfolyamot végzett áldozó-papokat helyezte el benne. Ide helyezték el ideiglenesen az érseki levéltárt, a templomba pedig az érseki könyvtárt, míg a sekrestyében a káptalani hiteles helyi levéltár talált helyet. 1850-ben a Nagyszombatból áttelepített Szent István papnevelő-intézet növendékpapjait helyezték el, az új papnevelő-intézet felépítéséig.
Scitovszky János herczegprímás 1865-ben a Paulai Szent Vincze leányainak adta a kolostor épületét.
A Ferencz-rendűek szabad királyi városi kolostora részére a város még 1697-ben adott telket, mely adományt I. Lipót király 1700-ban megerősítette. A templom alapkövét 1700-ban tették le, de a közbejött szabadságharcz miatt csak 1717-ben lett készen, mikorra a rendház egy része is elkészült. A Ferencz-rendűeket 1717-ben iktatták be ünnepélyesen a Szent Anna-templom és zárda birtokába. A maiglan fennálló épület csak 1755-ben fejeztetett be. A templomot azonban 1745-ben egészen újjá kellett építeni. A loretomi kápolnát báró Kuckländer neje építtette, a kit ott is temettek el. (Villányi Szaniszló i. m. 20-30.)
Benedek-rend.
Pálos-rend.
A Szent Benedek-rend 1809-ben telepedett le Esztergomban, miután a tanulmányi alap 25.000 frtért megvette a várostól az egykori pálosok rendházát, melyet a város a kir. kincstártól katonatiszti szállások czéljából vásárolt meg. A Benedek-rend elfoglalta a pálosok házát, míg a gimnáziumot a városház épületében helyezték el. Az 1848-49. szabadságharcz után a gimnázium négy osztályúra olvadt le. Az 1850-51. tanévben az év elején 127, a tanév végén 117 tanulója volt. 1851-ben végre kieszközölték a kormánynál, hogy az intézet főgimnáziummá alakuljon. A pálos-rend 1724-ben telepedett le Esztergomban, midőn Malonyay apátkanonok esztergomi házát a márianosztrai pálosokra hagyta. De az esztergomi ház csupán a márianosztrainak tartozéka lett. A pálosok többé nem visznek szerepet Esztergom vármegyében, Pilismarót a pesti pálosok birtokában maradt. A szentléleki vagy pilisszentkereszti monostor sem elevenedik fel többé. Ugyszintén a cziszterczita-rendnek a Pilishegy aljában fennállott, a középkorban oly nevezetes szerepet vitt apátsága is megszünik.
Egyházi uradalmak a XIX. században.
A XIX. század első felében, a jobbágyság felszabadítása előtt, a vármegye területén a következő egyházi uradalmak állottak fenn: 1. Az esztergomi herczegprímásé volt a párkányi, az esztergomi főkáptalané: a bátorkeszi, az esztergomi papnevelő-intézeté a táti, a vallásalapé: a csolnoki és a pilismaróti. Esztergom városában a XIX. század közepén (1850) összesen három plébánia volt. 1. A Vízivárosban, a Szent Ignáczról czímzett egyház, melynek anyakönyvei 1711-ben kezdődnek. 2. Az Esztergom szabad királyi városban levő plébánia Péter és Pál apostolok tiszteletére. Temploma a XVII. század végén, a réginek helyén 1695-1699. között megújíttatott, de csak ideiglenes jellegű volt, 1726-ban újból felépült. Kegyura a város. 3. Szentgyörgymező plébániája 1800-ban alakult.
Plébániák.
A vármegye területén a következő plébániák állanak fenn: Csév 1715-ben alapíttatott. Dorog 1730 óta anyaegyház. Dömös 1733-ban, Kesztölcz 1787-ben állíttatott helyre. Leányvár 1803-ban alapíttatott. Nyergesújfalu temploma 1720-ban épült, Keresztély Ágost prímás költségén. Pilismarót 1810-ben alapíttatott. Süttő templomát 1732-ben építették fel újra. Szentlélek 1816-ban létesült. Bajna 1688-ban, Bajót 1771-ben, Csolnok 1738-ban, Dág 1805-ben, Sárisáp 1811-ben állíttatott helyre. Úny 1787-ben alapíttatott. Bart 1718-ban állíttatott helyre, Bátorkeszi 1562-ben már plébánia volt s az egész török világban fennállott templomát gróf Pálffy Miklós 1720-28 között újjá építtette. Mocs 3851764 óta önálló plébánia. Ebed 1783-ban létesült. Kéménd 1713-ban állíttatott helyre. Köbölkút temploma 1747-ben állíttatott helyre, anyakönyvei 1693-tól kezdve vannak meg. Kőhídgyarmat templomát 1732-ben alakították ki. Muzsla templomát 1732 előtt építtette gróf Esterházy Imre herczegprímás. Új egyházát 1817 szept. 8-án szentelték fel. Nagyölved 1715 óta anyaegyház. Templomát gróf Esterházy Imre építtette 1738-ban, Párkányét 1734-ben lett állították helyre. Magyarszőgyén anyakönyvei 1716-tól kezdve vannak meg. Az egész török világban fennállott.
Esztergomi érsekek 1543-tól.
Végül közöljük az esztergomi érsekek névsorát 1543-tól egész napjainkig: Várday Pál 1526-49. Frater György 1551. Oláh Miklós 1552-1568. Verancsics Antal 1569-1573. Fejérkövy István 1596. Kutassy János 1597-1601. Forgách Ferencz 1608-1615. Pázmány Péter 1616-1637. Lósy Imre 1637-1642. Zombori Lipay György 1642-66. Szelepcsényi György 1666-1685. Gróf Széchenyi György 1685-1695. Gróf Kollonich Lipót 1695-1707. Szász Keresztély Ágost herczeg 1707-1725. Gróf Esterházy Imre 1725-45. Gróf Csáky Miklós 1751-57. Gróf Szalai Barkóczy Ferencz 1761-1765. Gróf Németújvári Batthyány József 1776-1799. Károly Ambrus főherczeg 1808-1809. Rudnai és Divékújvalusi Rudnay Sándor 1819-1831. Kopácsy József 1838-1847-ig. Hám János 1848-1849. Nagykéri Scitovszky János 1849 július 21-től 1866. október 19-ig. Simor János 1867. január 20. - 1891. január 23. Vaszary Kolos 1891. október 27-től.
3. A VÁRMEGYEI ÉLET A XVIII. SZÁZADBAN ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN.
(1711-1848.)
Elpusztult falvak a XVIII. sz. elején.
A szatmári békekötéstől egész az 1848-49. évi szabadságharczig, tehát majdnem másfélszázadig terjedő korszak a helyreállítás, az anyagi megerősödés nagy munkájának volt szentelve. A török háborúk, de még inkább a szabadságharcz alatt elpusztúlt a vármegye. Az 1696. évi összeírás adatai még sokkal kedvezőbb viszonyokat tűntetnek fel, mint a szabadságharcz utáni állapotok. 1703-tól 1710-ig szinte állandó volt a harcz vármegye területén. Mikor a kuruczok Érsekújvárt ostromolták, a párkányi járás egész lakossága szétfutott. Az 1706. évi ostrom alkalmával az Esztergom vidéki falvak mind elpusztúltak, 1709-ben pedig Heister császári fővezér az Érsekújvárhoz eső falvakat pusztította el, hogy az őrség élelmezését megnehezítse. Kuckländer parancsnok Párkány, Szentgyörgymező és Mócs falvak lakosait elűzte, míg Süttő, Dorog és Németszőgyén lakosait a várba költöztette. Mindezek a falvak teljesen elpusztúltak. A vármegye nyomorát megható színekkel ecsetelte az az emlékírat, melyet a vármegye követei 1711-ben a Pozsonyban egybegyűlt rendek elé terjesztettek. Ekkor már véget ért a labancz országgyűlés is Pozsonyban, hova a vármegye 1708-ban Nedeczky Mihályt, egykori főjegyzőjét küldte követül, a ki mellé később Mecséry Ádám II. alispán csatlakozott. (Zsilinszky: Az 1708. orsz. gyűl.)
1712. évi országgyűlés.
1715-1720. összeírások.
A vármegye, mintha csak jelezni akarta volna a változott viszonyokat, az 1711. évi pozsonyi tanácskozásra Sándor Mihály alispánt és Zlinszky Imre jegyzőt küldte ki követekül. (Villányi Szaniszló: Néhány lap, stb. 51.) Ez a tanácskozás volt előkészítője az 1712. évi országgyűlésnek is, mely hivatva volt az alapvetést végezni az ország helyreállításának nagy munkájában. Ezen az országgyűlésen Silz Pál bíró és Grueber Antal főjegyző képviselték a várost. Az országgyűlésen való részvétel újabb terhet hozott a városra. A kamara már 1712-ben oda utasította a várost, hogy az országgyűlés (1708-1712.) és a koronázási költségek fedezésére 900 forintot szolgáltasson be a budai kerületi kamarai főbiztos kezeibe. A város a főbiztosnál hosszú utánjárással kieszközölte, hogy a kivetett összegből 300 forintot elengedjenek, de csak azzal a feltétellel, hogy ez nem szolgálhat irányadóúl a jövőre nézve. (Villányi Szaniszló: i. m. 41.) Az országgyűlés tanácskozásainak egyik legfontosabb pontja a katonaság ellátása volt. Az állandó katonaság behozatalával gondoskodni kellett állandó adóalapról is. Ez az adóalap csak a nép lehetett, ennek teherviselési képességét kellett tehát tudni, hogy a helyes adóalapot megtalálják. E végből már 1715-ben elrendelte az országgyűlés az összeírást, mely azonban nem járt kielégítő eredménynyel, ezért 1720 nyarán megismételték; de az utóbbi összeírás sem volt ment a fogyatkozásoktól, 386s így annak eredménye nem is szolgált az adókivetés alapjáúl. Mindamellett az összeírási munkálatokat nem szabad kicsinyelnünk, mert rendkívül becses adatokat szolgáltatnak a vármegye és a város népességi, közgazdasági és nemzetiségi viszonyaira nézve, egyszersmind élénken feltűntetik azt a haladást, melyet a békés viszonyok beálltával a város és a vármegye elért. Esztergom vármegye területén 1715-ben, összesen 1363 háztartást írtak össze. Ebből négy nemes, 179 mezővárosi polgár, 169 zsellér, 982 jobbágy, egy szabados és 28 más háztartás volt. 1720-ban 1281 háztartást találtak az összeírók, ebből hat nemes, 143 mezővárosi polgár, 1059 jobbágy és 73 zsellér háztartás. A két összeírás közötti különbség onnan ered, hogy az 1720. évi pontosabb, a tényleges viszonyoknak megfelelőbb volt, de időközben egy község elveszítette önállóságát, s pusztává lett, illetőleg más község határába olvadt. 1715-ben 46 helységet írtak össze; e számból egy érseki város, három mezőváros és 42 jobbágyközség volt. Az 1720. évi összeírás szerint három nemesi és 38 jobbágyközséget jegyeztek fel az összeírók. Miután az összeírásnál csupán az adóköteleseket vették tekintetbe, a nem adókötelesek figyelmen kívül hagyattak, így azután az 1720. évi összeírásban kevesebb háztartás szerepel, pedig a népesség az utóbbi öt évben jelentékenyen szaporodott.
Esztergom szabad királyi városban 1715-ben 304, 1720-ban 332 háztartást tűntet fel az összeírás. Az 1715-ben összeírt háztartások közűl 16 nemes, 207 polgári, 50 zselléri, 29 katonai és két lelkészi háztartás volt. 1720-ban a nemes háztartások száma tízre csökkent, a polgári háztartásoké egygyel emelkedett, (208), a zsellér és a katonai háztartások száma szintén emelkedett 75-re, illetőleg 38-ra, míg ebben az évben csupán egy lelkészi háztartás volt. Ezek közül 1168 magyar, 99 német és 96 tót volt. A németek Csolnok, Dorog, Esztergom-Víziváros, Farnad, Libád, Mogyorós, (Mogyorósbánya), Németszőgyén, Nyergesújfalu, Süttő, a tótok pedig Bátorkeszi, Béla, Csév, Dág, Esztergom-Víziváros, Farnad, Karva, Kéménd, Mogyorós, Nána, Németszőgyén, Sárisáp, Sárkány, (Sárkányfalva), Szentgyörgymező és Szenttamáshegy helységekben laktak.
Az 1720. évi összeírás szerint 1131 magyar, 110 német és 40 tót háztartást találtak a vármegye területén. Vagyis a német háztartások száma növekedett, a mi az 1715-1720. közötti német telepítéseknek tudható be, bár az új telepesek nem mindenütt kerűltek bele az összeírásba, mert adómentességet élveztek; a tótok száma jelentékenyen apadt. 1720-ban csak Csév, Kiscsév, Mogyorós és Sárisáp helységekben találunk tótokat, míg a német telepek közűl Csolnok, Dorog, Dömös, Esztergom-Víziváros, Magyarszőgyén, Nyergesújfalu, Süttő, Szentgyörgymező és Szenttamáshegy érdemelnek említést; mindamellett tiszta német lakossága 1720-ban csupán Dorognak volt. Az 1715-ben összeírt lakosság azonban nem mind Esztergom vármegyei jobbágyok közül kerűlt ki. Az összeírás kiemeli, hogy Ebed, Karva, Mócs (Dunamócs), Nána, Sárkány és Szentgyörgymező helységekben több szökött jobbágy van Bars és Nyitra vármegyékből, viszont 1720-ban a svábok közűl többen elköltöztek Dorogról.
Esztergom népessége a XVIII. század elején.
Esztergom szabad királyi város lakosságának többsége szintén magyar volt. Esztergom ekkor négy utczából állott, ú. m.: Budai-, Szent Anna-, Szent Lőrincz- és Duna-utczákból. 1715-ben 249 lakott és tíz puszta telek volt benne. A várbeli katonaság tisztjei is több polgári telket bírtak; így báró Kuckländer Ferencz, a ki 1708-tól kezdve 1819-ig esztergomi várparancsnok volt, nyolcz polgári telket bírt Esztergomban; kívűle még Papesch Ádám ezredes egy, Ivora Miklós, a Splényi-féle ezred alezredese kettő, Petrik kapitány a Löffelholz-féle ezredből egy, Terenyesy István, a Splényi-ezred kapitánya szintén egy, Thyrk Nándor, a Nádasdy-féle ezred kapitánya kettő, Jaksich Illés (máskép Rácz Ilia), az őrség vajdája szintén egy polgári telek birtokosa volt. Ezenkívűl a jezsuitáknak és báró Sándor Menyhért alispánnak is volt háza a városban. De mindamellett a magyar elem nagy többségben volt. 1715-ben a városban 241 magyar, 41 német, 16 tót, négy szerb és két franczia háztartást, 1720-ban 286 magyar, 32 német, 10 tót, három szerb és egy franczia háztartást írtak össze.
A mívelés alá vett terület jelentékenyen növekedett. 1715-ben 19.964 3/4 köbölös szántóföldet, 70 köbölös irtványt és 2018 kaszás rétet, 1720-ban 28.77 köbölös szántóföldet, 883 köbölös irtványt és 1854 kaszás rétet írtak össze. E mellett az úrbéri rendezést, a földnek telkekre való felosztását minden községben keresztül vitték, sőt az összeírás alól is tájékozást nyújt, hogy minden 387jobbágy egész, fél, vagy negyed telket mível-e. Az egyes helységek határai azonban néha a vármegye területén túl is elterjedtek, így Kéty, Kis-Bény helységek rétjei Bars vármegyében terűltek el.
A szőlőknél, mint alább látni fogjuk, még zavarosabb birtokviszonyok uralkodtak. Az egyes községekhez tartozó pusztákat 1715-ben és 1720-ban összeírások külön feltűntették. 1715-ben Csévhez Jászfalu, Ebedhez Kölyköd, Tokodhoz Fiát puszta tartozott. 1720-ban Kis-Csévhez Dág, Bajnához Sáros és Csima, Ebedhez Kölyköd és Mikó, Libádhoz Gyiva, Nagy-Bényhez Veresallya tartozott. Az Unyhoz tartozó Nagy- és Kis-Kirva pusztákat 1719-ben a budai apáczák elperelték a jobbágyoktól, az irtványokkal együtt.
A szőlőmívelés jelentékenyen terjedt, bár legtöbb községnek más község határában voltak szőlei. 1715-ben Bajna, Epöl, Kéménd, Mogyorós, Muzsla, Sárisáp és Szenttamáshegy helységek határában írtak össze szőlőket. Kéty helység lakosainak Barsban, a Kis-, és Nagy-Bény helységbelieknek ellenben Hontvármegyében volt szőlejük. 1720-ban az új szőlőültetvények közé tartoznak a Dorog helységbeli szőlők, továbbá a Szenttamáshegy mezővároshoz tartozó Custosfölde (az egykori őrkanonok birtoka) nevű szőlőhegy, mely két év előtt telepíttetett, valamint Nyergesújfalu. Epöl helység szőlői a bajnai határhoz csatoltattak, Mócs község lakosainak szőlője a süttői hegyen volt, Szentgyörgymező mezőváros határában 1329 kapás szőlőt írtak össze. Ebből Esztergom szabad királyi városé volt 1129 kapás, Esztergom-Víziváros lakosaié 190 kapás, Szenttamáshegy népéé 203, egyháziaké és nemeseké 207 kapás; az utóbbiak között Komárom vármegyei birtokosokat is találunk. Esztergom szabad királyi város határában 1715-ben 1892 1/2 köbölös szántóföldet, 80 köbölös irtványt, 260 kaszás rétet és 1380 kapás szőlőt írtak egybe. 1720-ban 1898 1/2 köbölös szántóföldet, 144 köbölös irtványt, 271 kaszás rétet és 2500 kapás szőlőt. A város határában levő szőlőkből csak 1391 kapás volt a városi polgároké, a többi, nevezetesen 593 kapás, főpapok és a vármegyei nemesek, 149 kapás zsellérek, 324 kapás megyebeli jobbágyok, 43 kapás pedig más megyebeli nemesek kezén volt.
Ipar és kereskedelem a XVIII. században.
Az ipar és a kereskedelem a XVIII. század elején még igen fejletlen volt. Iparral tulajdonképen csak Esztergom városában találkozunk, a többi helységekben itt-ott lakó iparosok inkább csak mellékfoglalkozáskép űzték az ipart. 1715-ben a vármegyében 40, Esztergom szabad királyi városban 72 iparost és kereskedőt írtak egybe, míg 1720-ban a vármegyében csupán 13, a városban 63 iparost és kereskedőt vettek fel az összeírásba, jeléűl annak, hogy nem volt elégséges jövedelmük, a mely után adót lehetett volna kivetni.
Az 1715-ben Esztergom szabad királyi városban összeírt iparosok, az egyes iparágak szerint, a következőleg oszlanak meg: asztalos egy, borbély kettő, csizmadia hét, fazekas kettő, gombkötő kettő, gyógyszerész egy, kádár négy, kalapos egy, kerékgyártó kettő, lakatos kettő, kovács kettő, kőmíves egy, kötélverő kettő, mészáros négy, mézesbábos egy, pék egy, szabó tíz, szappanos egy, szíjgyártó kettő, szűcs három, takács, tímár, varga kilencz, boltos, kereskedő három.
A vármegye területén a legtöbb iparos Esztergom-Vízivárosban és Szenttamáshegyen lakott, jövedelmük azonban nagyon kevés lehetett, csupán az esztergom-vízivárosi takácsnál van feltűntetve, hogy évenként 500 rőf vásznat készít.
A vármegye területén az 1715. évi összeírásban a következő iparosokat találjuk: Bajna: egy csizmadia és egy kovács, Dorog: egy kovács, Esztergom-Viziváros: egy asztalos, két csizmadia, egy kovács, egy kőmíves, két mészáros, két mézesbábos, egy pék, egy szabó, egy takács, két varga, két egyéb iparos (ötvös), Nagyölved: két fazekas, Párkány: egy mészáros, Szentgyörgymező: egy szabó, Szenttamáshegy: két csizmadia, egy fazekas, egy kádár, két kőmíves, egy lakatos, hat szabó, egy szűcs, egy takács, egy varga, egy kardcsiszoló. (Magyarország Népessége a Pragmatica Sanctio korában.) Az itt elősorolt iparágakon kívül azonban még találkozunk más iparosokkal is; így az 1720. évi összeírásban előfordúl egy kőmetsző; Silz Pál, 1712-ben a város bírája és követe, kötélverő mester volt, ezenkívül voltak még harisnyakötők és mézesbábosok is.
Czéhek kiváltságlevelei.
A XVIII. század folyamán és a XIX. század első felében még a következő czéhek nyertek kiváltságlevelet: a süveggyártók 1724-ben III. Károly királytól, az asztalosoktól különvált ácsok 1744-ben, a szűrszabók és posztószabók Mária Terézia királynőtől 1780-ban, a csizmadiák 1817-ben, a magyar és német 388szabók 1817-ben, a molnárok szintén 1817-ben, a kéményseprők 1819-ben, a mészárosok 1825-ben, a szűcsök 1835-ben és 1838-ban, a hentesek 1846-ban.
Vásárszabadalmak.
A kereskedelem előmozdítására szolgáló vásárszabadalmakban e korszak folyamán a következő helységek részesültek: Bátorkeszi 1783. június 6-án heti és országos vásárok tartására és Párkány 1724. augusztus 6-án országos vásárra.
Iparosok összeírása.
Midőn 1731-ben a vármegye taksát vetett ki az iparosokra, a megyebeli iparosokat összeírták. Ez összeírás szerint, a vármegye területén (a szabad királyi város kivételével) 205 iparos volt. Az 1715-20. évi összeírások befejeztével a kiküldött országos bizottságra hárult volna az adókulcs megállapítása, de mivel az összeírást nem lehetett az adókivetés alapjáúl venni, a katonai élelmezési hatóság meghallgatása után döntöttek. Nesselrode főhadibiztos jelentésében kiemelte, hogy Esztergom vármegyének sok a faluja, kedvező a helyzete, tehát elbírja az emelést, színtúgy Esztergom városa is elviselheti a nagyobb terhet, ha más városokkal hasonlítják össze. (Millenn. Tört. VIII. 51. l.) Így azután Esztergom vármegye portáinak számát az 1724. évi országgyűlés 37-ben, a városét hatban állapította meg. De ez a mennyiség idővel növekedett. 1729-ben a vármegye portáinak megállapított száma 40 volt.
A szatmári békekötés után Esztergom városa is jelentékenyen fejlődött. Esztergom kiváltságos jogait az 1715. évi XXXVII. törvényczikk ismerte el, mely megjegyzi, hogy habár Esztergom régi lakossága kiveszett, az új lakosok pedig Ő Felségétől már elég kiváltságot nyertek, a rendek kérelmére Ő Felsége még további kegyelmében fogja részesíteni, az idők és a körülményekhez képest.
Tisztújítások.
Esztergom városa a szatmári békekötés után 1712-ben tartotta első ízben tisztújító közgyűlését, Hautsch Miklós esztergomi harminczados, mint kiküldött biztos elnöklete alatt. Ettől kezdve a tisztújítást rendesen évenként tartották meg, mely alkalommal a kamarai biztos a város számadásait is át szokta vizsgálni. Az 1713. évi választásnál már erős nemzeti versengés folyt a bírói állásért, a magyar és a német polgárok között, úgy hogy a tanács katonai karhatalmat kért báró Kuckländer Ferencz várparancsnoktól.
Városi költségvetés 1713-ból.
A város legrégibb költségvetése 1713-ból maradt fenn, e szerint a város szükséglete 4376 forintot tett ki, ebből azonban 1600 forint a város adóportiójára esett. 1712-ben 228 háztelek, azonkívül 28 zsellérház állott fenn. A lakosok számát 2000-re lehet tenni. 1710-ben találkozunk első ízben a város szépítésére irányuló törekvésekkel. Ez alkalommal kimondotta a közgyűlés, hogy azok a polgárok, a kik a piaczon levő városház telkén boltokat fognak építeni, nád és zsup helyett fazsindelylyel fedjék házaikat. Az ily boltok után járó bérből a város tíz forintot fog elengedni mindaddig, míg csak az építkezők kiadásai meg nem térülnek. 1709-ben a városnak már órája is volt. A már említett Szt. Erzsébet-kórházon kívül, az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben említés van az elaggottak menhelyéről, mely a Boldogságos Szűz bemutatásának kápolnája mellett fekszik, s a polgárok közköltségének épült. 1710-ben már orvosa is volt a városnak; az 1732. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint, a négy katholikus szülésznő közül az egyik orvosilag is ki volt képezve.
A Bottyán-kastély tulajdonjoga.
A régi városháza valószínűleg a mai saskaszárnya telkén állott; a jelenlegi városháza eredetileg Bottyán Jánosé, II. Rákóczi Ferencz tábornokáé volt, a ki még 1698-ban építette, midőn azonban II. Rákóczi Ferenczhez csatlakozott, báró Kuckländer várparancsnok Bottyán összes javait lefoglalta, s a város piaczán épűlt kastélyt is haláláig haszonélvezte. A kastély miatt évek hosszú során keresztűl folyt a per, egyfelől a város, valamint a Bottyán örökösök, másfelől a kapzsi várparancsnok között. Kuckländer halála után, gróf Pálffy Miklós nádor rendeletére, Esztergom vármegye vizsgálatot tartott a kastély tulajdonjoga iránt. Az 1721-ben kötött egyezség szerint, báró Kuckländer özvegye élete fogytáig megmaradt a kastély birtokában, halálával azonban a kastély a királyi kamara kezére kerűlt. Esztergom városa 1721-ben ellentmondott ugyan a kiegyezésnek a győri káptalan előtt, de eredménytelenűl. A város végre csak báró Kuckländer Ferencz özvegyének halála után jutott a kastély birtokába, mikor a királyi kamara 1728-ban azt 4400 rajnai forintért átengedte a városnak. (Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye múltjából 27.)
Pestis.
A XVIII. század közepén ismét a pestis tizedelte a két város lakosságát, melynek megszűntekor (1740) az Esztergom-Vízivárosban lakó polgárság a Boldogságos Szűz szobrát állította fel; ezt 1865-ben az apáczák kertfalához 389helyezték át. Ugyancsak a ragály megszűnte alkalmával a szabad királyi város polgársága 1742-ben emelte a kórházi kápolnát, melyet a város a XIX. század elején, a hozzákapcsolt kórházzal együtt eladott.
Önkormányzat a XVIII. században.
A vármegyei önkormányzat csak a XVIII. század folyamán fejlődött ki Esztergom vármegyében. A XVII. században a vármegyét, a törökök uralma alatt, előbb Érsekújvárról, majd ennek eleste után Komáromból igazgatták. Érsekújvár eleste után (1663.) tettek ugyan némi kísérletet a vármegyei közigazgatás fenntartására, sőt az 1681. évi országgyűlés is elrendelte, hogy Esztergom vármegye Komáromban állítson fel törvényszéket, de nincs nyoma annak, hogy ez intézkedés 1683. előtt végrehajtatott volna. Esztergom visszafoglalásától 1690-ig tényleg Komáromból igazgatták a vármegyét, akként, hogy a Komárom vármegyei tisztviselők egyúttal Esztergomban is viseltek hivatalt; ez az állapot különben még a XVIII. században is megmaradt, miután legtöbb család mindkét vármegyében birtokos volt. 1690-tól egész 1703-ig Esztergom vármegye is önállóan szervezkedett, közbejött azonban a szabadságharcz, mely az önkormányzat kifejlődését hosszú időn át megakasztotta.
A Rákóczi-szabadságharcz alatt.
A szabadságharcz alatt a hivatalos vármegye, mely az esztergomi várba, illetőleg a városba szorúlt, labanczpárti volt, de addig, míg a kuruczok a vármegye területének nagyobb részét elfoglalták, szintén szervezték a vármegyei közigazgatást, melynek élére Konkoly László alispán állott, a ki követtársával, Csajthay Jánossal együtt, részt vett az 1705. évi szécsényi gyűlésen is. Konkoly László alispánsága azonban legfeljebb 1708-ig tarthatott, mert ebben az évben a kuruczok egyre jobban kiszorúltak a vármegye területéről.
A belbéke helyreálltával Keresztély Ágost szász herczeg, a kit még Kollonich bíboros érsek segédpüspökeként 1701-ben iktattak be Esztergom vármegye főispáni méltóságába, ismét elfoglalja helyét. 1714. május 8-án az ő elnöklete alatt tartotta a vármegye közgyűlését, az érseki, másként a Vizivárosban, a hol ez időtől kezdve a vármegyének székháza volt; később, midőn az érsek a máriavölgyi zárdába vonúlt vissza, a tisztújító közgyűléseken, mint 1716-ban és 1721-ben Maróthi Paluska György, az érseki uradalom kormányzója elnökölt, a többi közgyűlések az alispán, vagy néha a főjegyző elnöklete alatt folytak le.
Midőn III. Károly király 1725-ben gróf Esterházy Imre herczegprímást nevezte ki főispánná, az adománylevélben az örökös főispánságról nem tesz említést; 1727-ben a vármegyéhez intézett leiratában is csak annyit mond, hogy az érseket nevezte ki főispánná, a ki előtte az esküt letette, miért is felhívja a vármegyét, hogy őt főispánjának ismerje el. (Hajnik I.: Az örökös főispánság.)
Az örökös főispánság kérdése.
Mária Terézia királynő uralkodása alatt az esztergomi érsekek örökös főispánsága is kérdésessé válik. Mária Terézia még 1774. előtt értesíti a kanczelláriát elhatározásáról, hogy érsekeknek és püspököknek többé nem szándékozik főispáni méltóságot adni, hanem azt világiakra ruházza. 1774-ben felhívást intéz az esztergomi káptalanhoz, hogy az esztergomi főegyháznak, az esztergomi örökös főispánságra vonatkozó jogát bizonyítsa be. Az esztergomi káptalan azonban nem volt abban a helyzetben, hogy a királynő rendeletének eleget tegyen. Felterjesztésében csupán a szakadatlan gyakorlatra, az egyházlátogatási jegyzőkönyvekre és az 1351. évi végzemény záradékára hivatkozik. Mária Terézia akkor világi főispánt akart Esztergom élére állítani, de 1776-ban mégis gróf Batthyány József herczegprímásnak adta az örökös főispáni méltóságot, csupán azt kötötte ki, hogy az érsek azonnal helytartót nevezzen ki helyetteséül.
Az alispáni tisztség.
A főispáni állás mellett az alispáni tisztség a XVIII. században egyre nagyobb hatáskört nyer. Szemben a távollévő örökös főispánokkal, az alispán állandóan a vármegye területén lakik. Ő elnököl, a tisztújító közgyűlések kivételével, az összes közgyűlésen, az ő kezében összpontosúl a vármegyei közigazgatás, az igazságszolgáltatás, ő képviseli a vármegyét, legtöbbször az országgyűlésen is, hova a vármegye bizalma küldi követül, s mindaddig, míg a főispáni helytartók nem lépnek föl, szinte egyedüli ura a vármegyének.
Sándor Menyhért.
A XVIII. század első felében kiváló férfiak ültek az alispáni székben. Sándor Menyhért, a kit még 1696-ban választottak alispánná, tisztét 1721-ig, tehát 25 éven át megtartja; alispánsága alatt nagy vagyont szerez, 1719-ben bárói rangot nyer, és az országgyűlésen is előkelő szerepet játszik, de midőn 1721-ben megválik az alispáni tisztségtől, nem vonúl vissza a közélettől, mert 390ezután is gyakran találkozunk vele a közgyűlési jegyzőkönyvekben. 1716-tól kezdve ismét betöltötték a helyettes, vagy másodalispáni tisztet, melyre 1716-ban Takácsy Andrást, 1720-ban Pamhakkel Mihályt választották meg.
Gyulay Ferencz.
Szabályrendeletek
Sándor Menyhért utóda Gyulay Ferencz lett. Gyulay Ferencz, anyai ágról az Esztergom vármegyében birtokos Kéméndy család sarja, 1702-ben tűnik fel a vármegyében, majd elveszi Nedeczky Sándor özvegyét, Huszár Ilonát s így tekintélyes vagyon birtokába jut. 1721-ben Esztergom vármegye alispánjává választatott, 1724-ben egyúttal Komárom vármegye alispáni tisztét is viseli, 1727-ben azonban megválik Esztergom vármegyétől; később báróvá, majd gróffá s Ung vármegye főispánjává lesz. Az ő alispánsága alatt szervezték 1721-ben a közbiztonság fenntartására, a parasztokból alakított és felesküdött testületet, mely mindkét járásban egy-egy hadnagy és kapitány vezetése alatt őrködött a rendre. Az ugyanez évben kiadott szabályrendelet, a sok tűzeset miatt, a lakószobán kívül eltiltják a dohányzást, rendezik az előfogatok ügyét, a sokféle mérték helyett az egész vármegyében a pozsonyi mérő, vagyis szapú alkalmazását rendelik el, s szigorúan intézkednek a káromkodók, a hamisesküvők ellen.
Az iparczikkek árának és a munkabérviszonyoknak szabályozása végett a vármegye közönsége 1723-ban bizottságot küldött ki Gyulay Ferencz első, és Pamhakkel másodalispán elnöklete alatt. E bizottság, melyben Esztergom szabad királyi város is képviselve volt, szakértőkkel kiegészítve, az 1723: 66. törvényczikk alapján állította egybe az árszabályt, melyet az 1724. évi január 41-én tartott közgyűlés is elfogadott és annak végrehajtásával az első alispánt bízta meg. Ezt az árszabályt az 1735-ben kiadott újabb szabályzat némileg módosította. Szabályrendeletileg állapították meg az élelmiczikkek árát is.
Az 1727. november 24-én tartott tisztújító közgyűlésen Derghi és Karcsai Somogyi Lászlót választották alispánná, helyettes alispán Tersztyánszky János, az eddigi főjegyző lett. Az ő alispánsága alatt a jobbágyközségekre is nagyobb gondot fordítottak, alatta volt az 1732. évi egyházlátogatás is a vármegye területén. Ekkor 39 községe volt a vármegyének, bele nem számítva Lábatlant és Piszkét, melyek ekkor Komárom vármegyéhez tartoztak. Ekkor összesen 16,973 lakosa volt a vármegyének. Alatta írták összes a zsidókat is 1735-38-ban; ekkor 12 családfő élt a vármegyében, közülök öten Morvaországból, heten ismeretlen helyről származtak. Somogyi alispánsága alatt a közgyűlések az érseki városon kívűl, másutt is tartattak. Így 1739-ben Magyarszőgyénben, 1740-ben Muzslán és Párkányban.
Hadi terhek.
Mária Terézia királynő ingadozó trónjának megmentésében a vármegye is kivette részét. Az országgyűléstől megajánlott 30.000 gyalogosból a vármegyére 148, a városra 24 ember esett, ezeket a bányavárosi ezredhez sorozták be, ezenkívül 592 pozsonyi mérő búzát, 1110 mérő zabot szolgáltatott a katonaság élelmezésére. Esztergom városa pedig a lovasság felszerelésére 600 forintot adott. Esztergom városában és Mócson tárházak épültek, hova a katonaság ellátására szükséges élelmi szert szállították.
A háborúk újabb terheket róttak a lakosságra. Már az 1751. évi országgyűlés a vármegye portáinak számát 37-ról 40-re, majd 46-ra, a városéit 6 1/2-re emelte fel. Ez alapon azután az országgyűléstől megszavazott 700.000 forint hadi adóból a vármegyére 26.727 forint 28 krajczár, a városra 3776 forint 17 krajzcár esett. (Hadtört. Közlemények 1897. évf. Országgyűlési irományok 1741. és 1751.) 1760-ban, midőn Mária Terézia királynő a nemes testőrséget felállította, a vármegye 1200 forintot, a város 200-at ajánlott fel. Nem csoda, hogy ily sok teher, a tömérdek véráldozat kimerítette a vármegye erejét. Midőn az 1764. évi országgyűlésre szétmentek a királyi meghívók, a vármegye utasította követeit, hogy az 1751. évben megajánlott félmilliónyi adópótlék elengedéséért könyörögjenek a királynőnél, valamint hozzák szóba a nemes testőrség ellátásának ügyét is, mert a vármegye szerint, a testőrség fenntartását csak az 1764. évi országgyűlésig lehet a közadókból fedezni, az országgyűlés van hivatva annak fenntartása felől intézkedni.
Esztergom vármegye követei az országgyűlésen csakugyan síkra szállottak az adóleszállítás érdekében, de már a 40-ik ülésen beadták a derekukat, sőt nemcsak az adóleszállítástól állottak el, hanem még az adófelemeléshez is hozzájárúltak. Esztergom város követei hasonlókép az adófelemelés mellett szavaztak. (Horváth Mihály: Kisebb történelmi munkák. I. k.) Pedig az 1764-65. évi országgyűlés 391ismét emeli a vármegye portáinak számát, még pedig 46-ról 48-ra míg a városét 6 1/2-ről 8-ra; ez a mennyiség megmarad Mária Terézia királynő haláláig (1780.) Az 1792. évi országgyűlésen 53-ra, a XIX. században 56-ra emelik a vármegye portáinak számát. Ellenben a városéi egész 1847-ig változatlanúl megmaradnak. Somogyi László alispán működésével aligha voltak megelégedve; alkalmasint az 1741. évi nemesi felkelés késedelmes kiállítása miatt támadt ellene az elégedetlenség, mert az 1744. évi szeptember 11-én, Maróthi Paluska Antal elnöklete alatt tartott tisztújításon kibukott, helyébe Missich Mihályt választották, a ki már 1740 óta viselte a helyettes alispáni tisztet. Főjegyző Hrabovszky László lett, a helyettes alispáni tisztet nem töltötték be.
Missich Mihály egy évtizeden át viselte az alispáni tisztet. Az 1754 október 29-én Jankovich Miklós kir. tanácsos, s az örökös főispán által ez alkalomra kiküldött rendkívüli meghatalmazott elnöklete alatt megtartott tisztújításon Nádasi Tersztyánszky Józsefet választották meg egyhangúlag alispánná.
Főispáni helytartók.
Mária Terézia királynő, főleg az újonczok kiállítása miatt, felhasználva gróf Csáky Miklós halálával az esztergomi érseki székben beállott üresedést, Gyaraki Grassalkovich Antalt, Nógrád vármegye főispánját nevezte ki helytartóvá; ő reá hárult a feladat, hogy a vármegyére és a városra eső újonczjutalékot kiállítsa. Az 1759. évi november 13-án tartott közgyűlés már az ő elnöklete alatt ment végbe. A főispáni helytartó erős munkatársat nyert Tersztyánszky alispánban, a kit a királynő, érdemei elismeréséül, 1761-ben királyi tanácsossá, majd 1764-ben főispáni helytartóvá nevezett ki. Ő hajtott végre 1768-ban az úrbéri szabályzatot, mely a jobbágyság úrbérileg biztosított jogait és kötelmeit foglalta magában, s egyúttal a jobbágytelki állományt is szabályozta. Esztergom vármegyében az úrbéri szabályzat a jobbágytelkeket három osztályba sorozta, a szántóföldeket 20, 22 és 24 holdban, a réteket 6, 8 és 10 kaszásban állapította meg. Tersztyánszkynak főispáni helytartóvá történt kinevezésével az alispáni szék is megürült. Az 1765 augusztus 26-án tartott tisztújító közgyűlésen Sissay Jánost választották meg alispánná, a kit a főispáni helytartó még az előző évben helyettes alispánná nevezett ki. Tersztyánszky, miután 1769-ben a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte adományúl, csakhamar megvált a főispáni helytartóságtól; helyébe a királynő Korompai Brunswik Antal helytartósági tanácsost nevezte ki főispáni helytartóvá, a kit 1770 május 2-án iktattak be nagy ünnepélyességgel méltóságába, mely alkalommal Török András, Árva vármegye főispánja, báró Sándor Antal kamarás, Nagy István esztergomi kanonok, Vidy Ferencz, a pesti pálosok perjele és ifj. Brunswik Antal is megjelentek. A helytartót a vármegye közönsége nevében Nagy István kanonok magyarul üdvözölte, melyre a főispáni helytartó szintén magyarul válaszolt.
Levéltár rendezése.
Brunswik főispáni helytartó alatt rendezték a vármegye levéltárát. Midőn a főispáni helytartó a vármegye kormányzatát átvette, a levéltárt a legnagyobb rendetlenségben találta; az ő rendeletére először a levéltárt zárt helyiségbe tették, melynek kulcsa ezentúl a vármegyei főjegyző kezébe volt letéve, majd a szekrényeket csináltatott, s megkezdték a levéltár rendezését. 1774 június 27-én a helytartó jelentése szerint a rendezés már annyira előrehaladt, hogy az iratok befogadása czéljából újabb szekrényekről kellett gondoskodnia. (Századok 1903. évfolyam.)
Brunswik Antalt a főispáni helytartóságban gróf Galánthai Balogh László, a Szent István-rend vitéze váltja fel, a kit Mária Terézia királynő főleg a közelgő háborúra való tekintettel, az újonczozás keresztülvitele czéljából nevezett ki. Bár az országgyűlés nem volt egybehíva, a vármegyék nagy buzgalommal fogtak hozzá a katonaság kiállításához. Esztergom vármegye 120 újonczot, Batthyány József herczegprímás 100 felszerelt huszárt, a báró Sándor család ugyancsak 12 felszerelt huszárt, az esztergomi káptalan pedig 200 aranyat ajánlott fel a háború költségeire. Kardélre azonban nem került a dolog, mert az 1779 május 13-án Teschenben kötött béke véget vetett a hadi készülődéseknek. (Századok: 1878, 501.)
A vármegye alispáni székében 1764 óta Sissay János ült, a ki megválasztását megelőzőleg, már több mint tíz éven át, szolgabíró volt és húsz évet meghaladó időn át állott a vármegyei közigazgatás élén; ő szervezte az ellentállást II. József rendelete ellen, s mindaddig megmaradt a helyén, míg a császár a vármegyét önállóságától megfosztotta.
392II. József.
A türelmi rendelet.
Mária Terézia halála után a trónt II. József foglalta el, a ki az összes régi történelmi intézmények romjain az egységes Ausztriát akarta megalkotni. Szakítva családja hagyományaival, első intézkedései a vallási téren jelentkeztek. Türelmi rendelete a vármegyében alig keltett visszhangot, legalább a hivatalos vármegyében, honnan a protestánsok teljesen kiszorúltak, semmi esetre sem. Magából Esztergom szabad királyi városból is ki voltak zárva a protestánsok, a zsidókat ellenben megtűrték. A vármegye lakossága túlnyomólag katholikus vallású volt; az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint, 17.027 katholikus mellett 169 ágostai és 3651 református lakott a vármegye területén. A közigazgatás vezetésében az egyháziak döntő befolyást gyakoroltak, így azután, midőn a főpapság megkezdte a harczot a türelmi rendelet ellen, a vármegye is hozzácsatlakozott. A türelmi rendeletet különben ki sem akarták hirdetni a vármegye területén, csak 1782-ben tárgyalták a közgyűlésen, midőn ellene felírtak a kanczelláriához. E felírat kétségkívűl a fehérvári püspök felterjesztésének behatása alatt keletkezett, tartalmuk és eszmemenetük is teljesen megegyezik egymással. A felirat kifejti, hogy miután a türelmi rendelet többet enged a protestánsoknak az I. Lipót és III. Károly királyoktól kibocsájtott rezoluczióknál, ezért ebben törvénytelenséget lát a vármegye közönsége, de különben II. József császár nincs megkoronázva, ezért rendeletei általában véve érvénytelenek; ez áll a türelmi rendeletére nézve is. (Marczali, Magyarország II. József korában II. 157.)
Egyházi rendeletek eltörlése.
De II. Józsefre sem e feliratok, sem a főpapság állásfoglalása nem volt hatással, sőt épen azalatt, míg Pius pápa Bécsben volt, (1782), készítette elő ama rendeletének végrehajtását, melylyel több szerzetes-rendelt eltörölt.
E rendek közül a budai Klára-szűzek csolnoki birtokát a vallásalaphoz csatolta. A pálosok pesti székházához tartozó Pilis-Marót, a rendnek 1786 február 7-én történt eltörlése után, szintén a vallásalaphoz kerűlt, míg a márianosztrai pálosoknak Esztergom szabad királyi városában lévő házát, melyet Malonay Pál czikádori apát s esztergomi kanonok hagyott nekik, a város vette meg; az 1786-ban eltörölt Ferencz-rendűek vízivárosi rendházát pedig a császár nevelőintézetté alakította át. Ez a két utóbbi adat is igazolja, hogy az eltörölt szerzetes-rendek vagyonát, a császár elhatározása ellenére sem fordították mindenkor egyházi czélokra, sőt az egyházi szerelvényeket és műkincseket potom áron vesztegették el a régiséggyűjtőknek s a zsibárúsoknak.
Népszámlálás.
II. József főtörekvése odairányúlt, hogy az ipart és a kereskedelmet előmozdítsa és a közteherviselést arányosabbá tegye. E végből már 1781-ben elrendeli, hogy a czéhekbe valláskülönbség nélkül vegyék fel a tagokat. 1784-ben pedig, az egész országra kiterjedőleg elrendeli a felmérést és a népösszeírást. A felmérés, valamint az összeírás nagyobb mozgalmat nem okozott a vármegyében, 1785-ben már befejezést nyert. Az összeírás szerint 247 nemes férfi és 40.609 nem nemes élt a vármegye és Esztergom város területén, vagyis az összlakosság kerekszámmal 41.000-re tehető. (Schwartner: Statistik III. Teil, 520).
A nyelvrendelet.
Annál nagyobb aggodalmat okozott a vármegyében a német nyelv behozatala, mely ellen egész erejével síkra szállott a vármegye közönsége. Felíratában kifejti a vármegye, hogy a közigazgatásban csak zavar és félreértés fog származni, ha a nyelvrendeleteket végrehajtják. Bizonyára jobb volna egy nyelv, egy erkölcs, egy gondolat, de a nyelvbeli különbség természetes és Istentől eredő. Az ügy különben is az országgyűlés elé tartozik, de mindenesetre kivihetetlen. Ha a latin nyelvet, melyet a vármegye nem tekint holtnak, a császár eltörli, jöjjön helyébe a magyar, azt egyszerre be lehet hozni, mindenkorra, a német úgy sem volna állandó; igazságtalanság, hogy épen Magyarországban, mely független állam, akar a császár idegen nyelvet behozni, mikor Olaszországban és Belgiumban megengedi az anyanyelv használatát. Még a legtöbb idegen is tud magyarul. Mária Terézia királynő uralkodása óta az iskolákban is tanítják.
Közigazgatási rendszerváltozás.
A nyelvrendeletek ellen támadt visszahatás csak megerősítette. 1785-ben már a megyékre került a sor. A főispáni állások beszüntetésével az egész országot tíz kerületre osztotta fel, a kerület élére a kerületibiztost tette. Esztergom vármegye a győri kerületbe osztatott be, melynek élén gróf Győry Ferencz kerületi biztos állott. A kerületi rendszer behozatalával Esztergom vármegyét Komárommal egyesítették, tehát önállóságát is elvesztette.
393Komárom-Esztergom egyesített vármegye.
Sissay János alispán, a vármegyei önkormányzat rendíthetetlen híve, sehogysem illett bele az új rendszerbe, neki tehát mennie kellett. 1786 jan. 7-én még ő elnököl Esztergom vármegye közgyűlésén, mely felett meghúzták már a lélekharangot. Az egyesített Komárom-Esztergom vármegye alispánjává Megyercsi Sissay Károlyt nevezték ki, helyettese Ordódy Mihály lett. A vármegye tisztikara átköltözött Komáromba; a levéltár egy része ez átköltözéssel kallódott el. Az egyesített Komárom-Esztergom vármegye 1786 május 22-én tartotta első közgyűlését Tatán. (Közgyűlési Jegyzőkönyv.)
Közigazgatási és igazságszolgáltatás szervezése
Gróf Győry Ferencz kerületi biztos nagy erélylyel és buzgalommal látott hozzá a közigazgatás szervezéséhez. Gyakori tűzesetek miatt a falvakkal beszerezteti a tűzoltó-szereket, 1787-ben összeíratja falvak szerint a hanyag, munkakerülő legényeket, őket meginti s szorgalmas életre serkenti. Gondoskodik a falusi bírák, jegyzők és éjjeli őrök fizetésének kiszolgáltatásáról. Rendes adókönyveket hoz be, hogy mindenki tudja, mivel tartozik. A közigazgatással egyidejűleg az igazságszolgáltatást is szervezték. Az esztergom-komáromi törvényszék nem tudott beleilleszkedni az új szellembe. Az eltörölt halálos ítélet helyébe a börtönbüntetés lépett. 1789 július 11-én a törvényszék száz évi nehéz börtönre, azonfelül három napon át két óra hosszat pellengérre és a hóhér által nyilvánosan végrehajtandó botozásra ítélt egy gyermekgyilkosnőt. Ez az ítélet az egész országban köznevetség tárgya volt s a száz évi börtön szinte közmondásossá vált a jogszolgáltatás kigúnyolására. Csak II. Lipót király szállította le ezt az ítéletet 30 évi börtönre.
Az új rendszer bukása.
Az 1788-ban kitört török háború azonban megérlelé II. József rendszerének bukását. Az óriási áldozatokkal folytatott török háború újabb és újabb terheket rótt az adófizetőkre, a mit még növelt az a körülmény, hogy mindenfelé ínség jelei mutatkoztak. De II. József még elég erősnek érezte magát, hogy a vármegyékkel szembeszálljon. 1788-ban még a kivetett hadi segély valahogy befolyt, de már 1789-ben Esztergom vármegye a kirótt mennyiségből csak egy részt szolgáltatott be. Ha nem is tört ki a vármegyében nyíltan az elégületlenség, II. József rendszere megdőlt. Győry kerületi biztosnak már csak az a feladata, hogy a vármegye nemességét a háború folytatásához szükséges eszközök előteremtésére rábírhassa. De a vármegye nemessége minden hozzájárulást megtagad, mondván, hogy nincs szándékukban ebben a dologban a kerületi biztossal tárgyalni, mert nekik nincs erre joguk, miután csak az országgyűlés van hívatva a hadisegély megajánlása felett határozni. Tényleg, a csendes Esztergomban az 1789. évi végével már minden forrongásban van; gróf Győry sietve jelenti a császárnak, hogy lázadástól kell tartani. 1790 elején már az 1786-ben kinevezett tisztviselőknek nincs hatalmuk. A nemesség szinte napról-napra várja a császár leíratát, melylyel a régi vármegyei önkormányzatot visszaállítja.
A sz. korona Esztergomban.
Mialatt a császár a halállal vívódik, a szent korona is megindul Budára; útközben megpihen Esztergomban, a hol valóságos diadalmenetben vitték be a városba. A koronát vivő kocsik épen 1790 febr. 20-án, a császár halála napján, este 9 órakor értek Esztergom határában, hol Kondé József szolgabíró fogadta, hatvan lovas élén. Mire beértek a városba, az érsek zöld egyenruhás katonasága és 300 fehérbe öltözött hajadon várta a menetet a kapuknál, honnan harangzúgás és ágyúk dörgése közepett vonultak be a káptalan házába, melynek egyik szobájában helyezték el éjjelre a koronát. A korona kíséretében érkező gróf Keglevich József és gróf Nádasdy Mihály koronaőröket az érseki helynök magyar beszéddel üdvözölte. A koronát közszemlére tették ki, majd este 10 órakor hálaadó istentiszteletet tartottak. Egész éjjel át Hont- és Esztergom vármegyék nemessége felváltva őrködött a korona mellett. Másnap 1/2 8 órakor a koronaőrök ismét ládákba rakták a szent koronát, s tovább folytatták útjokat Buda felé. A vármegye küldöttsége egész Dorogig kísérte a menetet.
Nemzeti visszahatás.
A korona visszaérkeztével a vármegyében a nemzeti visszahatás teljes erővel tör ki. A közigazgatás szünetelt, a kormány, gyöngeségének tudatában, szinte tétlenül nézi a régi letűnt rendszer emlékeinek megsemmisítését. Gróf Batthyány József herczegprímás, örökös főispán, ismét elfoglalja helyét a vármegye önkormányzatában; már április hó elején Esztergomban van, hol 3-án a plébánia-templomban ünnepélyes istentiszteletet tartott. Másnap gróf Sándor Antalhoz megy, a ki tiszteletére ebédet ad, mely alkalommal a vármegye előkelőségei is megjelentek, kardosan, nemzeti viseletben.
394Az 1790. április 7-én tartott tisztújításon, melyen az örökös főispán elnökölt, Misits József alispánná, Miklósffy Imrét főjegyzővé választották. (Magyar Curir 1790. évf. Közgyűlési jegyzők.) Az 1790 június 6-ára egybehívott országgyűlésre pedig Misits József I. alispánt és Stupitzky János táblabírót küldték ki követekül. Az 1790-91. évi országgyűlésen ismét tárgyalás alá került az örökös főispánságok ügye. Az országgyűlés kiküldött bizottsága a herczegprímást nem hívta fel gyökeres jogának igazolására, megelégedvén a folytonos gyakorlattal, s az örökös főispánságot, azzal az indoklással, hogy a prímás nem merőben egyházi, hanem egyúttal világi országos méltóság, továbbra is fenntartani határozta, melyet az 1802. évi országgyűlés is határozattá emelt.
A kanczellária előterjesztésére, a herczegprímás 1796-ban Nyitra-Szerdahelyi Zerdahelyi Pált nevezte ki helytartóvá, a király pedig felhatalmazta, hogy a közgyűléseken magát helytartóval helyettesíttesse. E jog Károly Ambrus főherczeget is megillette.
A franczia hadjárat terhei.
Batthányi Józsefnek 1799-ben bekövetkezett halálától, Károly Ambrus főherczegnek esztergomi érsekké történt kineveztetéséig, Zerdahelyi Pál helytartó kormányozta a vármegyét. Ő rá hárúlt tehát a feladat, hogy a francziák elleni háborúra országgyűlésileg megszavazott hadiadó és újonczok kiállítását ellenőrizze. Az 1796. évi koronázó országgyűlésen a francziák hadüzenetének hatása alatt megszavazott 50,000 újonczból a vármegyére 275, a városra 40 esett, ezen kívül még a vármegyének 20.000 mérő búzát 25.000 mérő zabot kellett természetben beszolgáltatnia, 2560 mérő búzát és 10.344 mérő zabot pedig pénzen megváltania, végül 188 vágómarhát és 94 lovat adnia. A városra szintén 1500 mérő búza, 2000 mérő zab, 19 vágómarha és 9 ló esett, 804 mérő búzát és 1609 mérő zabot pedig pénzen váltott meg. A vármegyét ezen az országgyűlésen Misits József I. alispán és Miklósffy Imre főjegyző képviselték. De mivel az alispán az országgyűlésen volt elfoglalva, Lippay Ferenczet választották meg helyettes alispánná.
Nemesi felkelések.
A franczia hadak közeledtére a nemességet is fegyverbe szólították. Esztergom vármegye 1797-ben egy lovas-századot állított ki, mely gróf Batthyányi Antal parancsnoksága alatt el is ment a szombathelyi táborba, de ellenséget nem látott, mert a campoformiói békekötés után hazabocsátották a felkelt nemességet. 1800-1801-ben újból fegyverbe szólították a vármegye nemességét; míg 1797-ben a vármegye lovasságot adott, most gyalogságot állított ki. Esztergom vármegye nemessége Honttal együtt alkotott egy zászlóaljat, mely Róth, később báró Vécsey őrnagy parancsnoksága alatt állott, de csak Moson vármegyébe rendelték őket, a honnan azonban a lunevillei béke következtében ismét hazatérhettek. (Hadtört. Közl. 1888. évf.)
A franczia háborúk óriási teherrel nehezedtek a nemzetre. Az 1802-1812. évek közötti országgyűléseket csupán az újonczok és a hadiadó megszavazása érdekében hívták össze; az 1790-ben megindult reformmozgalom abbamaradt.
Az 1802., 1805. és 1808. országgyűlések.
Az 1802. évi országgyűlés, melyre a vármegye Miklósffy Imre első alispánt és Andrássy István aranysarkantyús vitézt, a város pedig Falk Bálintot és Vörös Mihályt küldte ki követekűl, a vármegye portáinak számát 53-ról 59-re akarta felemelni, de a vármegyei követek felszólalásai következtében 56-ban állapodtak meg, a mi, tekintettel a növekvő hadi adókra, jelentékeny újabb terhet hárított az adózók vállaira. Az 1805. évi országgyűléseken a hadi adók mellett a magyar nyelv ügye is szóba került. A vármegye követei, Miklósffy Imre és Szabadhegyi Pál főszolgabíró szintén felszólalnak a magyar nyelv érdekében, mely új hódításokat tesz. 1807-ben ugyanezeket küldte fel a vármegye követekűl, míg a város Falk Bálint helyett Muzsik Ferenczet választotta meg, a ki mellett Szilva Mihály, az 1805. évi követ jelent meg az országgyűlésen. Az 1808. évi országgyűlést, melyen a vármegyét Miklósffy Imre alispán és Szabadhegyi András táblabíró képviselték, főleg a nemzeti katonai akadémia alapítása tette emlékezetessé, mely alkalommal az esztergomi főkáptalan hazafias áldozatkészségének fényes tanújelét adta. Ürményi Péter, a főkáptalan követe, még a törvényjavaslat tárgyalása alatt 1000 rajnai forintot ajánlott fel az akadémia javára. Példája buzdítólag hatott a főkáptalan tagjaira, a kik közűl Besznák Pál 4000, Raucher Miklós, Gosztonyi István, Beerenknopf Ignácz, Szalay János, Kramer Ferencz, Stipsich János egyenként 1000-1000, Arady János érseki helynök 1500, Keller György 500, Alagovich Sándor 3000 forinttal járúltak a nemzeti katonai 395intézet felállításához. Ehhez járúlt még Károly Ambrus herczegprímás 20.000 forintos adománya. (Országgyűlési iratok.)
Hadi készülődések
Napoleon hadainak fenyegető fellépésére a bécsi kormány 1809 elején, bár kissé elkésve, megkezdte az előkészületet a francziák elleni hadjáratra. Maga az ország prímása, fáradságot nem ismerve, járta be az országot, hogy a nemességet a felkelésre ösztönözze és a vármegyéket a hadi készülődések gyors keresztűlvitelére serkentse. Ő elnökölt Esztergom vármegyének márczius 15-én tartott közgyűlésén, melyen a nagyszámban egybegyűlt vármegyei nemességen kívűl, gróf Cziráky Antal főispáni helytartó és az esztergomi főkáptalan tagjai is megjelentek. Az örökös főispán megnyitójában előadta, hogy saját kötségén öt lovas-századot állít ki, mire a vármegye, a nemesi felkelésen kívűl, egy 150 főből álló hatodik század kiállítását határozta el. Egyúttal felterjesztést intéztek a királyhoz, hogy az ekként kiállítandó 900 főnyi lovasezredet Károly Ambrus főherczeg nevét viselje. Az ezred parancsnokává a herczegprímás báró Luzsénszky Jánost nevezte ki, míg a vármegyétől kiállítandó VI. század tisztjeinek a következőket választották: I. kapitánynyá: Gaizler Antal táblabíró, II. kapitánynyá Zsitvay Károly, főhadnagyokká: Balogh László és Bozzay János, alhadnagyokká Csenkey Pál és Varga Mihály. Grófz Cziráky Antal főispáni helytartó ez alkalommal egész évi főispáni helytartói illetményét (1500 forint) felajánlotta a VI. század költségeire. Ezen a közgyűlésen a nemesi felkelés ügyét is tárgyalták. Mivel több oldalról hangsúlyozták, hogy különösen a szegényebb nemesek nem bírják majd a felkeléssel járó költségeket viselni, az örökös főispán 3000 forintot ajánlott fel a szegénysorsú felkelő nemesek segélyezésére, mire a káptalan 1000, a jelenlevő birtokos nemesek 100-100 forintot írtak alá, így még a közgyűlés alatt e czélra 5970 forint gyűlt egybe.
A kormány azonban a nemesi felkelősereg egybehívásával mindegyre késett. A vármegye csak az április 27-én tartott közgyűlésen tárgyalta az erre vonatkozó legfelsőbb leiratot, mely alkalommal az alispán bejelentette, hogy 65 főből álló lovas és 79 gyalogos nemes felkelő várja a behívásra szóló parancsot. A felkelt nemesség tisztikarát a közgyűlés a következőkép alakította meg. A lovasságnál: kapitány Sissay József, főhadnagy Bekeő Imre; őrmester Menyhárt Sándor; káplár Andrássy Ferencz. A gyalogságnál: kapitány Misits László, főhadnagy Baky Károly, őrmester Rigler Ignácz, káplárok Móricz Imre és Ollé József.
A győri ütközet után (június 14.) I. Ferencz király és tanácsosai még mindig a háború folytatására gondoltak. Ezért a július 11-én és 13-án tartott közgyűlésen, melyen gróf Cziráky Antal helytartó elnökölt, egy új szabad lovas-csapat kiállítását határozta el a vármegye. Az augusztus 7-én tartott közgyűlésen felolvasott királyi leirat 210 újonczot követelt a vármegyétől. A közgyűlés, noha a vármegye ebben az évben, a nemesi felkelésen és a Károly Ambrus nevét viselő ezreden kívűl, 550 főnyi katonát adott, zúgolódás nélkül megtette az előkészületeket a ráeső újonczok kiállítására, csupán azt határozták el, hogy a szabad csapat szervezéséhez az újonczok kiállítása után fognak hozzá. Mindamellett még az év őszén megkezdték a szabad csapatok szervezését, míg végre az október 14-én kötött schönbrunni béke egy időre véget vetett a hadi készülődéseknek.
Adózások.
A francziák elleni hadjárat azonban egyre több áldozatot követelt a nemzettől. Az 1811-12. évi országgyűlést, melyen a vármegyét Csikvatsártsi Miklósffy Imre alispán és Lippay Ferencz volt helyettes alispán képviselték, csupán az adó és az újonczok megszavazása végett hívták össze. Az országgyűlés a katonaság eltartására 1,000.000 pozsonyi mérő búzát és másfél millió mérő zabot szavazott meg, ebből a vármegyére 9.400 pozsonyi mérő búza, 14.000 mérő zab, a városra pedig 1000 mérő búza és 1500 mérő zab esett. De eme nagy áldozatokért a vármegye mit sem kapott elismerésűl. A háború befejeztével ismét elrendeli a király az újonczozást. Ezt a rendeletet a nádor közbenjárására visszavonják ugyan, de 1816-ban őszén, midőn a rossz termés miatt ínség fenyegetett, s erre való tekintettel a vármegye az adófizetők részére segélyért folyamodik, a felség válaszában figyelmezteti a hatóságokat, hogy a lakosságot ne kecsegtesse azzal a reménynyel, hogy a kormány segíteni fogja őket, hanem gondoskodjanak saját erejükből a szegényeikről. (Mill. Tört. IX. 58.)
Azóta, hogy Károly Ambrus főherczeg esztergomi érsek 1809-ben Tatán elhalt, az örökös főispáni szék egy évtizeden át betöltetlen maradt. Ezalatt az 396idő alatt gróf Batthyány Vincze főispáni helytartó kormányozta a vármegyét, a kinek egyedüli dolga az adókivetés ellenőrzése volt. Az alispáni székben Csíkvasártsi Miklósffy Imre ült már 1801 óta, mellette Szabadhegyi Pál működött, mint helyettes alispán. Miklósffy, a ki egymásután hat országgyűlésen képviselte a vármegyét, a kormánynak és a főispáni helytartónak teljes bizalmát bírta, az uralkodó császár királyi tanácsosi czímmel tüntette ki; huszonnyolcz éven át szinte korlátlanul igazgatja a vármegyét, országos tekintélyre azonban nem bírt emelkedni, az országgyűlésen sem játszott soha számbavehető szerepet.
Rudnay örökös főispán beiktatása.
1819-ben azonban ez állapotoknak vége szakad. A király Rudnay Sándor erdélyi püspököt nevezte ki herczegprímássá, a ki csakhamar elfoglalta érseki székét s kezébe vette a vármegye kormányát. Rudnay főispán beiktatása az örökös főispáni méltóságba 1820. május 16-17-én ment végbe, mely különösen a környékbeli, sőt a távolabbi törvényhatóságok részvétele következtében országos jellegű ünnepséggé lett, de a város is új korszakként, a jövő fejlődés hajnalaként üdvözölhette. A vármegye nagyarányú előkészületeket tett az örökös főispán fogadtatására. Már május 15-én együtt voltak Esztergomban a vármegyék, a kir. városok és más testületek követei. Rudnay herczegprímás és örökös főispán Komárom felől érkezett a vármegye határához, a hol (Süttőn) gróf Nádasdy Ferencz vezetése alatt küldöttség fogadta; az érsek-főispán innen tovább folytatta útját Nyergesújfaluba, bevárandó a beiktatására kiküldött királybiztost, herczeg Koháry Ferenczet, a kit a vármegye nevében Koválik János felszentelt püspök üdvözölt. Miután az érsek és a királyi biztos Nyergesújfaluban megebédeltek, a küldöttséget, valamint a vármegyei és érseki huszárok kíséretében tovább folytatták útjokat Esztergom felé, melynek határában Juhász városi tanácsos 40 lovas élén fogadta az érkezőket. A budai kapunál, a Szent Vendel oszlopánál díszes sátor volt felállítva; itt Makay Antal beszterczebányai püspök tartott beszédet, körülötte a vajkai és a verebélyi érseki székek egyháznemesei állottak sorfalat gróf Amadé Ferencz vezetése alatt. Az üdvözlések után megindult a menet a városba. Elől a somorjai plébános vitte lóháton a keresztet, majd a prímás díszhintaja következett, mely után hat esztergomvármegyei nemes lovagolt. Az érseki, vagyis a Víziváros kapujánál a városi tanács fogadta az érkezőket, honnan a prímás a czéhek, a polgárőrség és a gimnázium ifjúságának sorfala között a főtemplomba ment, melynek kapujánál a csanádi, veszprémi, székesfehérvári, győri, szepesi, szatmári és rozsnyói, továbbá tizenöt káptalan követei fogadták az egyházmegyei papsággal. A hálaadóistentisztelet után az érsek-főispán a székházába vonult, hol a küldöttséget fogadta. Másnap, május 16-án reggel az ideiglenes székesegyházul szolgáló vízivárosi főtemplomban istenitisztelet volt, mely alatt felolvasták a kinevezési okmányokat, s utána a prímás beszédet intézett az egybegyűltekhez. Az isteni tisztelet befejeztével a templomban lévők, a polgárság üdvlövései közepett a vármegyeházhoz mentek, hol a vármegyei urak és az országos előkelőségek már egybegyűlekeztek. Tán sohasem láttak a vármegyeház falai maguk között ennyi országos nevű férfiút, mint ez alkalommal. Az egykorú tudósítások szerint megjelentek: báró Ürményi József országbíró, Almássy Pál főlovászmester, gróf Mailáth József kamaraelnök, gróf Cziráky Antal, báró Eötvös Ignácz koronaőr, gróf Esterházy József zempléni főispán, gróf Amadé Antal zalai főispán helytartó, gróf Batthyány Vincze Esztergom vármegye főispáni helytartója, gróf Nádasdy Lipót Komárom vármegye főispánja, gróf Rhédey Lajos bihari helytartó, gróf Sándor Vincze, gróf Amadé Ferencz, báró Perényi János, gróf Berényi Gábor, báró Podmaniczky József; ezenkívül 20 vármegye volt képviselve.
A beiktató gyűlést herczeg Koháry Ferencz királyi biztos nyitotta meg, majd Rudnay megtartotta székfoglalóját, mire Miklósffy Imre alispán átnyújtotta a vármegye pecsétjét az örökös főispánnal, melyet ő bizalma jeléül visszaadott az alispánnal és tudtára adta a vármegye közönségének, hogy az eddigi helytartót, gróf Batthyány Vinczét állásában megerősítette. Ezután Bélik József apátkanonok beszélt a vármegye közönsége nevében, majd gróf Batthyány Vincze berekesztette a közgyűlést. A megjelentek ekkor előbb a templomba mentek, innen pedig az érseki székház kertjébe, a hol 280 vendég számára volt terítve egy hatalmas fasátor alatt, míg a nagyszámban egybegyűlt papság, érseki nemesség és a küldöttségek számára több teremben állítottak fel asztalokat. (Magyar Kurir. 1820. 41-43.) Este fényes kivilágítás volt.
397Rudnay kinevezése alkalmával az örökös főispáni méltóság ügye ismét szőnyegre került. A kanczellária kijelentette, hogy ha az érsek személyesen óhajtja a vármegyét kormányozni, főispáni helytartót nem kell kinevezni, de helytartót csak királyi megerősítéssel rendelhet. Mindamellett az érsek még a beiktatása alkalmával megerősítette az eddigi helytartót, gróf Batthyány Vinczét, a ki 1827-ben bekövetkezett haláláig megmaradt ebben az állásában.
Rudnay főispánsága alatt Esztergom város is hatalmasan fellendűlt. Még 1820-ban az érsekséget és a főkáptalant visszahozta ősi székhelyére, s itt egy hatalmas bazilikának vetette meg alapját, melynek 1823 április 23-án tette le az alapkövét. A bazilika az érseki palotával együtt, negyedszázad múlva készült el.
A vármegyei közigazgatás is új erőt nyert Baráthi Huszár Imrében, a kit az öreg Miklósffy mellé másodalispánnal választottak. Mint jómódú birtokosnak, nagy tekintélye volt a vármegyében, mely követül küldi fel az 1825-27. évi országgyűlésre, a hol előkelő fellépésével megállta helyét.
Törvénytelen rendeletek.
Midőn a kormány 1821-ben kiadatja a királylyal törvénytelen rendeleteit az újonczozás ügyében, s rá nemsokára a másikat, a mely még súlyosabb teherként nehezedett a nemzetre, mert e szerint az adó 1822 november 1-től kezdve pengő pénzben fizetendő, a vármegye kénytelen-kelletlen meghajol a királyi akarat előtt és úgy az adó, mint az ujonczozás ügyében az első leíratot végrehajtja. (Millenn. Tört. IX. 92.) A vármegye magatartását, főleg az örökös főispáni befolyásának, valamint a vármegyei tisztikar vagyoni és erkölcsi függetlensége hiányának tulajdoníthatjuk. De míg a szomszéd vármegyében másfél éven át dúl a harcz, a törvénytelen rendeletek végrehajtása miatt, addig Esztergomban béke honol.
A vármegyék ellentállásán azonban megtörött az önkény hatalma. I. Ferencz király 1825 szept. 11-ére egybehívja az országgyűlést, melyre a vármegye Huszár Imre II. alispánt és Lippay Ferencz főadószedőt, a város pedig Tarkovics Vazult és Menyhárt Istvánt főjegyzőt küldi követekül. Ezen az országgyűlésen nevezetes szerepet játszott Jordánszky Elek, az esztergomi főkáptalan követe, a ki az országgyűlés megnyitásakor, a rendek nevében válaszolt a személynök megnyitó beszédére; mint a kormány támogatója, mindenkor a személynök előterjesztéseit pártolja, e mellett pedig mint jó szónokot, küldöttségek vezetésével, vagy ünnepélyes alkalmakkor szónoklatok tartására gyakran kérik fel.
Huszár Imre, a vármegye követe, még a régi kor férfia, a ki még rizsporozta haját, huszárjának öltözetére és ellátásra többet költött, mint saját szükségleteire, csakhogy minél nagyobb fényt fejthessen ki ünnepélyes alkalmakkor, de e mellett bőkezű az irodalommal és a társadalmi intézményekkel szemben; ott, a hol saját igényeiről van szó, túlságig takarékoskodik, Pozsonyban nyalábszámra veszi a tüzelőfát és csak cseréppipából szívja a dohányt. (Hazánk. 1886. 158.) Az 1825-27-iki országgyűlésen azok közé tartozott, a kik a nemesek adómentességét védték, de máskülönben a tárgyalásokban nem igen vett részt. Az egykorú röpirat a következő gúnyos szavakat alkalmazza reá: "Plató tanítványai hallgatással kezdték a tanulást." Az országgyűlés befejeztével hazatérvén, az 1828. évi tisztújítás alkalmával első alispánná választják, helyébe Sárfalvi Heya Imrét választották II. alispánnak.
Kolera-járvány.
Az 1830. évi országgyűlésre a vármegye a két alispánt, Huszár Imrét és Heya Imrét küldte fel követekül, míg a város Pinke Istvánnal és Menyhárt Istvánnal képviseltette magát. A rendek kívánságára a kormány még 1831 őszére ígérte az új országgyűlés összehívását, de ennek megtartása az 1831. év nyarán kitört koleraragály miatt lehetetlenné vált. A járvány tovaterjedésének megakadályozására Liptó vármegye határától a Garam folyó mentén katonai kordont vontak, hogy az ország nyugati részét és a Dunántúlt a járvány elterjedésétől megóvják, a hajózást is csak Pozsony és Esztergom között engedték meg. Mindez óvintézkedések ellenére júniusban a ragály áttört a Garamon túli országrészekre, valamint a Dunántúlra, s Esztergomban is szedte áldozatait. Ezek közé tartozott Rudnay Sándor herczegprimás, a kit szept. 13-án ragadott el a halál.
1832.-i tisztújítás.
Andrássy József.
A járvány elmúltával a vármegye 1832-ben ismét tisztújítást tartott, mely alkalommal Sárfalvi Heya Imrét első, Bozzai Jánost másodalispánná választották. Az 1832 decz. 16-ára egybehívott országgyűlésre a gróf Nádasdy Ferencz Komárom vármegyei örökös főispán és főispáni helytartó elnöklete alatt tartott közgyűlésen Heya Imre első alispánt és Andrássy József főügyészt küldték követekűl, az I. alispán távolléte alatt pedig Bozzay Jánost 398bízták meg az első alispáni teendők végzésével. Andrássy József, a ki aránylag fiatalon kerül az országgyűlésre, csakhamar magára vonta a figyelmet az országgyűlésen, mint Somsich Pongrácz, az új személynök híve, a kormányt tiszta meggyőződésből támogatja és bátran szembe mer szállni az ellenzéki többséggel. Bár nem mindíg volt népszerű a fellépése.
A lengyel-ügy.
Midőn Tagen nagyprépost és Beöthy Ödön bihari követ között vallásügyi javaslatok tárgyalása alkalmával kitört a háborúság, ő is azok közé tartozott, a kik a felingerült rendeket lecsillapítani igyekeztek; midőn e kínos ügy elintéződött, ismét felszólalt és kijelentette, hogy készebb követi állásáról lemondani, semhogy hasonló jeleneteknek legyen tanúja. Midőn 1833 végén a lengyelek ügye szóba került az országgyűlésen, Pálóczy, Borsod követe, sőt Kölcsey Ferencz is lelkes szavakban fejezték ki rokonszenvüket az elnyomott nemzet iránt. A kormány azonban, melynek kellemetlen volt a lengyel ügy tárgyalása, mindent elkövet annak megakadályozására, hogy a rendek oly határozatot hozzanak, mely az orosz udvar érzékenységét sértené.
Az elnöklő személynök védelmére ismét Andrássy József emelkedik szólásra. A világtörténelem tanusága szerint - úgymond - nemzetek lesznek és nemzetek vesznek. Mint magánember, ő is álmélkodva nézte a lengyel nemzetnek az óriás hatalom ellen véghez vitt hőstetteket, és minden képzeletet felülmuló küzdelmeit, sajnálattal szemlélte a küzdelem sikertelenségét, de mint törvényhozónak két kérdéssel kell foglalkoznia: először kell-e, másodszor lehet-e a lengyel nemzet függetlenségét a magyar országgyűlés közbenjárásával helyreállítani, az első kérdés vitatása felesleges, miután a másodikra világos a felelet. Mit akarnak a rendek feliratukkal elérni. Háborút? Sokkal jobban tiszteli a karokat és rendeket, semhogy feltételezhetné róluk, hogy Európa hamuval fedett szikráit fel akarnák éleszteni, s így Európát, mint hazánkat lángokba akarnák borítani. (Millenn. Tört. IX. 352. Hazánk 1886. 173.)
Andrássy beszédére az ellenzék részéről Deák Ferencz válaszol, de azért a lengyelek ügye csakhamar lekerült a napirendről. Andrássy magatartása azonban - különösen a törvények nyelv-kérdésében, - Esztergom vármegyében nem talált helyeslésre, 1835 szeptemberében a nádor megütközéssel hallja, hogy ellene megindúlt már az izgatás, s hogy visszahívását követelik, - a min nem is csodálkozhatunk, mert a vármegye a magyar nyelv művelésében mindíg előljárt. Hisz már 1788-ban, midőn Bacsányi, Kazinczy Kassán megindítják a "Magyar Muzeum" czímű szépirodalmi folyóiratot, melynek összesen 500 előfizetője volt csak, magában Esztergomban 14-en hordatták. Esztergom vármegye azok közé a vármegyék közé tartozott, hol a jegyzőkönyveket már a XIX. század első éveiben magyarul vezették, annál is inkább megütközést keltett a vármegye követének az a kijelentése, hogy az alkotmány palladiuma a deák nyelv. Andrássyt azonban csakhamar pártfogásába veszi a kormány, kinevezi kanczelláriai titkárrá, mely alkalommal hazatér és 1836 máj. 31-én beszámol a közgyűlés előtt. (E beszéde külön nyomtatásban is megjelent.) Az országgyűlés ekkor már vége felé jár, a vármegyei követek is mielőbbi berekesztése mellett vannak.
Besze János.
1836-ban telepedett le Esztergomban Besze János fiatal ügyvéd, a ki az 1832-36. évi országgyűlésen a zempléni követek mellett volt irnokként alkalmazva. Ekkor ismerkedett meg Kossuth Lajossal, a kinek "Törvényhatósági Tudósításait" a vármegyében mindenfelé terjesztette. Mikor a kormány Kossuth Lajos hűtlenségi perbe vonja, ő sem kerülheti el a zaklatást. De a kormány utóbb meggondolja magát, megelégszik Kossuth Lajossal, a többieket nem nem bántja. Mindennek ellenére Besze Jánosnak ez az eset csak népszerűséget szerez, a fiatal ügyvéd csakhamar egyik legnépszerűbb alakja lesz a városnak.
1838-i árvíz.
1837-38 telén óriási havazások voltak mindenfelé, s a Duna már decz. vége felé beállott Visegrádnál. A következő év tavaszán, az olvadás következtében a Duna rohamosan emelkedett s 8-án kilépvén medréből, az egész szabad királyi várost elborította, csupán a barátok temploma körüli tér és a külvárosból a Terézianum felső része nem került víz alá. Az árvíz elől a lakosság a közeli szőlőhegyekbe, valamint Szenttamáshegy és Szentgyörgymező helységekbe menekült. Míg a szabad királyi városban a vízár lett úrrá, a városi tanács teljesen elveszítette a fejét, s kétségbeesetten nézte az elemek pusztítását. A márcz 8-12-ig tartó vízár által okozott kárt másfél millió forintra becsülték, közel 600 ház pusztult el, vagy omlott össze.
399A kormány Pethőfalvi Uzovich János főispáni helytartót küldte a vész színhelyére, a ki 16-án megérkezett s hozzálátott a város helyreálltásához. Egybehíván a tanácsot, mindenekelőtt hozzáfogott az iskolák és a kaszárnyák helyreállításához, majd egy tervet dolgoztatott ki az utczák szabályozására nézve, a város részére pedig 100.000 forint kölcsönt eszközölt ki.
Kopácsy József.
1838 végével, a közel nyolcz éven át üresen állott érseki szék is betöltetett. V. Ferdinánd király 1838 decz. 20-án Kopácsy József veszprémi püspököt nevezte ki herczegprimásnak, a ki azonban eleintén, előrehaladott korára hivatkozva, szerényen ki akart térni a magas méltóság elől, de végre is az uralkodó határozott kívánságára 1839 jan. 15-én elfogadta a primási méltóságot, (Török János i. m. II. 239-42.) mire a helytartó-tanács 1839 febr. 27-én beiktatja a herczegprimási és Esztergom vármegye örökös főispáni méltóságába. A kormány, hogy az 1839. évi jún. 5-ére hirdetett országgyűlésre többségét biztosítsa, meghagyta Uzovich főispáni helytartónak, hogy megbízható követeket választasson. Uzovich János helytartó meg is felel az utasításnak, s vármegyei követekké Andrássy Józsefet, a ki időközben helytartósági tanácsossá lépett elő és Fribeisz Imre főjegyzőt választotta, míg a város Pinke István kapitányt küldte fel az országgyűlésre.
Andrássy az 1839. évi országgyűlésen megalakúlt conservativ párt egyik vezéralakja lesz az alsó táblán. Mint a kormány régi kipróbált híve, természettől megáldva ékesszólással, Zsedényi mellett, felveszi a harczot a Deák Ferencz vezérlete alatt álló ellenzékkel szemben. (Budapesti Szemle 1882. 249. Millenn. Tört. IX. 468.) Az országgyűlés berekesztése után, a közelegő vármegyei tisztújitásra megindúltak a korteskedések az egész vármegyében. A tisztújítás szept. 29-én ment végbe Kopácsy herczegprimás örökös főispán elnöklete alatt, melyen többek között Rudnyánszky Sámuel, gróf Sándor Móricz, Andrássy József helytartósági tanácsos és Simontsits János, Pest vármegye alispánja is részt vettek. Első alispánná Bozzay Jánost választották egyhangúlag. Nagyobb küzdelem csupán a másodalispáni és a párkányi járási főszolgabírói állásokért folyt. Másodalispánná ifj. Andrássy Mihályt, Andrássy József testvéröcscsét választották meg 351 szavazattal Kutassy Károly 7, Csefalvy József 4 és Sántha István 165 szavazata ellenében. Az 1843. évi országgyűlésre pedig Andrássy Mihály II. alispánt és Kruplanicz Simon táblabírót, Rudnay primás közeli rokonát küldték fel követekül, míg a várost Meszena János tanácsnok képviselte.
Az 1843-44. évi országgyűlésen az esztergomi követek ismét a kormányt támogató conservativ-párt soraiban foglalnak helyet. Andrássy Mihály csakhamar magára vonja a figyelmet fényes szónoki tehetségével, de nem győzheti le az ellenszenvet, melylyel az alsó-tábla politikai álláspontja iránt viseltetik. (Mozaik. Millenn. Tört. IX. 571.)
Társadalmi és gazdasági föllendülés.
A negyvenes években a társadalmi, valamint a gazdasági téren is mindenfelé a fellendülés jelei észlelhetők. 1845 tavaszán megjelenik Esztergomban Szuper Károly színtársulata, mely egy hónapon át aránylag kedvező fogadtatásban részesült; a hónap vége felé azután megcsappant az érdeklődés is, és a társaság április 26-án kénytelen volt tutajokon Pestre indulni. 1845-ben megalakúlt az Esztergom városi takarékpénztár; 1843-44-ben a középponti vasúttársaság, Pesttől, a Duna balpartján, az Ausztria határszéléig építendő vasúthoz teszi meg az előmunkálatokat; a magyar ipar pártolásában maga Kopácsy herczegprímás jár elő jó példával, midőn elrendeli, hogy a nagyszombati posztógyárból fedezzék a papnevelő-intézeti növendékek öltözeteihez szükséges posztót.
Gazdaságok a XIX. század első felében.
A gazdaságok közül a XIX. század első felében különösen a gróf Sándor-féle bajnai uradalom tűnik ki a vármegyében, a hol bivalyokat is tenyésztettek, továbbá a Pálffy herczegek bátorkeszi uradalma, melyet Lacsny, a herczegi ág jószágigazgatója, szakszerű kezelésével külföldön is ismertté tett, főleg az ottani tehenészet révén vált híressé. Említést érdemel még a prímási Csenke-puszta, nagy kiterjedésű fáczányoskertjével. A bátorkeszi uradalomban már a XIX. század első felében czukorrépát is termeltek, ezenkívül ott még nagy kiterjedésű gyümölcsöskert is volt. A gróf Sándor család bajnai uradalmában szintén termeltek nemesfajú gyümölcsöt. Valamint a Koller család sárkányfalvai, a Kovács család bikoli és a Somogyi család karvai gazdasága is közismert volt e korban gyümölcskertjeiről. Szőlőt leginkább Nyergesújfalu, Csolnok, Béla, Sárkányfalva és Bátorkeszi községek határában termeltek.
400Az ipar fejlődése.
Az ipar is jelentékeny fejlődést mutat e korszakban. Esztergomban a XIX. század negyvenes éveiben 450 mesterember volt, közöttük különösen sok csizmadia. Ekkor Esztergomban egy posztós és egy könyvnyomda is fennállott. Süttőn és Nyergesújfaluban pedig márványkőfaragók dolgoztak. (Fényes Elek: Magyarország Állap.) A jobbágyság is kezd gyümölcstermeléssel foglalkozni. Pilismaróton gesztenyét termelnek, sőt kísérletet tesznek a selyemtenyésztés meghonosításával is.
Andrássy József főisp. helytartó.
Mielőtt a conservativok és az ellenzék elkészülne a döntő mérkőzésre, a kormány biztosítani igyekszik Esztergom vármegyét a maga részére. Uzovich Jánost felmenti a főispáni helytartóságtól, helyébe 1845-ben Andrássy József helytartósági tanácsost, a kormány régi, kipróbált hűségű tagját nevezik ki, a ki már előzőleg két ízben is képviselte a vármegyét az országgyűlésen. Az új főispáni helytartó csakhamar munkához lát. Esztergom vármegye egyszerűen napirendre tér Pestvármegyének a horvátországi sérelem dolgában hozzáintézett körlevele felett, arra az álláspontra helyezkedvén, hogy a horvát tartománygyűlés municipialis jogával élt, midőn a nemesség szavazati jogát szabályozta, házi dolgaiba tehát a törvényhatságok nem avatkozhatnak, ha pedig a tartománygyűlés határozata következtében Zágráb vármegye rendei mégis sérelmet szenvednek, ne tolja fel magát fogadatlan prókátornak Pest vármegye, hanem forduljanak sérelmükkel ők maguk a társtörvényhatóságokhoz. (Mill. Tört. IX. 657.)
Tisztújítás 1846-ban.
Az 1846 okt. 2-án tartott közgyűlésen első alispánná, Bozzay helyett, Andrássy Mihályt választják, kinek helyébe Baráthi Huszár Zsigmond, Huszár Imre volt másodalispán és követ fia lépett. A két alispánon kívül, a vármegye tisztikara a következőkből állott: egy fő-, két aljegyző, egy fő-, egy alügyész, két adószedő, egy számvevő, egy levéltárnok, két fő-, két alszolgabíró, két biztos, négy esküdt, egy földmérő, egy főorvos, négy seborvos.
Kopácsy halála.
Követi utasítások.
Egy nappal később (1847 szept. 18.) a királyi kézírat megjelenése után, mely nov. 7-ére nádorválasztó országgyűlésre hívja egybe a rendeket, Kopácsy József herczegprímás elköltözött az élők sorából. Egy évtizedre terjedő főpásztorkodása alatt rendkívül sokat tett a népnevelés, a magyar nyelv érdekében. Ő volt az első, a ki az egyházmegyei körleveleket magyar nyelven szerkesztette, sokat áldozott tanintézetek alapítására, folytatta az esztergomi bazilika építését, melyre közel félmillió forintot költött, hatalmas pártfogóra talált benne az irodalom is, számos tudományos munkát fordittatott le magyar nyelvre, vagy adott ki saját költségén. Halála ép a legválságosabb időbe esett, midőn legtöbbet használhatott volna hazájának és nemzetének. Még a pótolhatatlan veszteség hatása alatt állottak a vármegye ügyei, midőn az 1847 okt. 6-án tartott közgyűlésen a követi utasításokat dolgozták ki. Ezek közül különösen figyelmet érdemel az a pont, mely a nemzeti bank felállítását sürgeti. Úgyszintén szükségesnek tartja a vármegye a telekkönyvek behozatalát is, továbbá az állami adókezelést, s egy országos középponti állampénztár megalkotását. Hasonlókép a közteherviselés mellett nyilatkozik a vármegye, ellenben a népképviseletet nem pártolja, miután erre még nem tartja eléggé érettnek a népet.
Az utolsó rendi országgyűlésre a vármegye Reviczky Pál főügyészt és Jagasich Sándor táblabírót, a város pedig Maurovich Rezső főjegyzőt küldte követekül. Jelentékenyebb helyet az országgyűlésen egyikük sem foglalt el; Jagasich szerepe csak az elnyomatás éveiben kezdődött, mikor a vármegye főnöke lett.
4. A SZABADSÁGHARCZTÓL A KIEGYEZÉSIG.
A márcziusi események hatása.
Nemzetőrség megalakulása.
A mint elvonúlt a jég, s megindúlt a dunai hajózás, a prímási város is gyorsabb összeköttetésbe jutott Pozsonynyal, a hol a rendek már 1847 november 7-ike óta tanácskoztak, és Pesttel, a honnan a szellemi élet fénye sugárzott szét a hazába. Pozsony és Pest között naponként közlekedő gőzhajók pontosan meghozták a híreket az országgyűlésről, részint magánlevelek, részint hírlaptudósítások közvetítésével. A gyors összeköttetés folytán a város népe, mely addig nyugodtan nézett dolga után, már márczius 14-én értesült a bécsi forradalom kitöréséről a pozsonyi ifjúság küldöttjéről, a ki Pestre utaztában közölte a kikötőben az utolsó napok nagy eseményeit. Alig két napra rá már megérkeztek a pesti események hírei is Esztergomba, melyek felvillanyozták a kedélyeket; 401a csendes prímási város népének jobban tetszik a pesti 12 pont, melyet legott magáévá tett, mint az országgyűlés csendes munkája. Márczius 18-n már Esztergomban is megünneplik a sajtószabadságot és üdvözlik a pesti közcsendi bizottságot. E napon együtt volt mind a négy városrész népe Pinke István főbíró elnöklete alatt, hogy a pesti közcsendi bizottmány példájára, megalakítsák a nemzeti őrsereget. A népgyűlés Pinke István elnöklete alatt bizottságot küldött ki a nemzeti őrsereg szervezésére, melynek magvát a régi polgárőrség alkotta. Mind a négy városban a városházánál őrtanyát rendeztek be, hol az önként jelentkezőket felvették az őrseregbe. Az öröm és a lelkesedés ez első napjaiban mozgalom indult meg a négy város (Esztergom szab. kir. város, Esztergom-Víziváros (érseki város), Szent-Tamáshegye és Szentgyörgymező) egyesítésére. Addig is, míg ez iránt a lépéseket megtették volna, a polgárok Andrássy Mihály alispánhoz fordultak, járuljon hozzá, hogy a négy város nemzetőrsége egy testületet alkosson. Andrássy készséggel teljesíti a polgárság kívánságait. Alig tíz nap múlva már magában a szabad királyi városban 180 fegyveres polgár és 660 nemzetőr állott készen, a négy testvérvárosban összesen 1278 ember jelentkezett nemzetőri szolgálatra.
A négy város egyesült nemzetőrsége öt századra oszlott fel. Az egyes századok élén a következők állottak: az 1. század kapitánya Meszes József, alkapitánya Greff József, a 2. századé Kisjókai Takács István, Kollár Antal, 3. század Horváth Mihály, Licsaer József, 4. század Kamocsay László, Krakoviczer József, és végül az 5. század kapitánya Segesdy József, alkapitánya Kakas Ferencz volt. A gyalog nemzetőrség mellett egy lovas-csapatot is szerveztek, ennek Koksa István volt a kapitánya és Trenker Mihály az alkapitánya, de csak 24 emberből állott. A nemzetőrség szervezése szüksége volt Esztergomban, mert egyes izgága, zavarosban halászó egyének, már napok óta lázító összejöveteleket tartottak a zsidók ellen. Április havában már zavargások törtek ki; egy estén a fanatizált tömeg meg akarta rohanni a zsidók házait. Már közel értek a zsidók lakta városrészhez, midőn Besze János ügyvéd, a polgárőrség parancsnoka és a nemzeti mozgalmak vezéralakja, a történtekről értesülve, eléjük sietett, s a tömeg elé állott e szavakkal: "Csak holttestemen keresztül." E nem várt fellépésre a zavargók egy pillanatra meghökkentek; ezt Besze János felhasználta, s addig tartotta őket szóval, míg a katonaság meg nem érkezett. Így azután eleje vétetett a vérontásnak és a pusztításnak.
Az első felelős miniszterium.
Mialatt a városban a hazafias lelkesedés egyre nagyobb hullámokat vetett, a pozsonyi országgyűlésről kapott hírek hatása alatt, megmozdult a hivatalos vármegye is. Andrássy Mihály első alispán márcz. 25-én meleg hangon üdvözli a pesti közcsendi bizottságot, majd márczius 28-ára egybehívta a közgyűlést, melyen bejelentette az első felelős minisztérium megalakulását. A régi conservativ párt emberei nem tudták magukat beleélni az új viszonyokba. A miniszterium megalakulása után, Szemere Bertalan április 16-án felmentette Andrássy József főispáni helytartót állásától, a ki egész csendben elhagyta helyét, s egy időre visszavonult a közélettől; rövid ideig tartó cs. kir. biztossága után pedig füssi birtokán tartózkodott, a hol 1852 jan. 9-én, alig 46 éves korában elhúnyt. Testvéröcscse, Mihály sem tud beleszokni egészen az új helyzetbe; bár eleintén nagy buzgalommal teljesíti alispáni és később kormánybiztosi kötelességeit, de buzgalma és lelkesedése abban az arányban hül, a mily mértékben hanyatlik a magyar fegyverek szerencsecsillaga.
Baráthi Huszár Zsigmond azonban csakhamar beleilleszkedik az új viszonyokba; nagy tevékenységet fejt ki a nemzetőrség szervezése, és később az ujonczozás körül, e mellett 1848-ban a Közlönynek lelkes vidéki tudósítója.
A nemzetőrség végleges szervezése.
Az országgyűlés berekesztése és az 1848. évi törvények szentesítése után, május hó 1-én ismét együtt találjuk a vármegye rendeit, hogy meghallgassák Reviczky Pál és Jagasich Sándor követek jelentését. Utána a közgyűlés mindenekelőtt megalakítja a vármegyei hatóságot ideiglenesen képviselő bizottságot, melynek elnökévé Huszár Zsigmond másodalispánt választották, majd megalakítják az 1848: V. törvényczikk értelmében, a középponti választmányt, mely a képviselőválasztást volt hivatva előkészíteni. Az 1848. évi országgyűlés intézkedett a nemzeti őrsereg felállításáról is. A márcziusi napok hatása alatt, mint láttuk, Esztergomban is megalakul a nemzetőrség, ámde megfelelő szabályok hiányában, sok helyen átlépte hatáskörét és viszálynak vált forrásává. 402Az 1848-iki törvények életbeléptetése alkalmával a belügyminiszter is elsősorban a nemzetőrség szervezését rendelte el. Szemere Bertalan belügyminiszter leiratát a máj. 25-én tartott közgyűlésében tárgyalja a vármegye közönsége. Ez alkalommal a nemzetőrség szervezésére a következőket küldte ki: 1. az esztergomi járásban: Ertl Károly, Koltay Zsigmond alszolgabíró, Jagasich Sándor, Simontsits János, Reviczky Károly esküdt, Nagy József és Domby Antal esküdt. 2. A párkányi járásban: báró Baldacci Antal, Matyasovszky Sándor esküdt, Palkovich Károly főjegyző, Luby József főszolgabíró, Koller Károly, Hamar Pál, Pathó Pál alszolgabíró és Biró Károly. Esztergom városában a nemzetőrség már egy hónappal az előtt véglegesen szervezve volt. István nádor Besze Jánost nevezte ki, őrnagyi ranggal, a nemzetőrség parancsnokává, a ki április 25-én feleskette a nemzetőrséget.
A délvidéki forrongás kitörésére a kormány május 16-án tíz önkéntes nemzetőri zászlóaljat szervezett, mely az 1848-49. honvédség alapja volt.
Esztergomi honvédek.
Május 20-án a toborzás megindúlt országszerte. Esztergom város és a vármegye fiai közül többen kötöttek kardot a hon védelmére. Esztergomból Földváry Imre, Pól Antal, Mayer Sándor, Szőgyémy János, Brinckmann Antal, Leipolder Antal, Stanzl (Szilárd) János, Huber János, Mészáros Alajos és Tóth József csaptak fel honvédeknek.
Képviselő-választások.
Hám János.
A képviselőválasztások már hadikészülődések közepette folytak le. Esztergom vármegye dunáninneni kerülete Zsitvay Józsefet, a párkányi Varga Benedeket, Esztergom városa pedig Besze Jánost választotta a július 2-ára egybehívott országgyűlésre képviselőül. Ez időtájt töltötték be az esztergomi érseki széket. E magas egyházi méltóságra a kormány Hám János szatmári püspököt ajánlotta, a kit V. Ferdinánd király június 25-én kinevezett. A kinevezésről csak július elsején értesült Hám János püspök, midőn Szatmárról visszatért a fővárosba, hogy az országgyűlésen részt vegyen. Az ország prímásaként ő is tagja volt az Innsbruckba menesztett küldöttségnek, majd onnan visszatérve, jelen volt az országgyűlés főrendiházának tanácskozásain. Prímási székhelyét azonban sohasem foglalta el. 1848 őszén a pesti Szervita-rend házában lakott, majd a budai prímási palotába költözött. Mikor Windischgrätz herczeg bevonult a fővárosba, a teljhatalmú fővezér unszolására, a püspöki kar nevében körlevelet intézett minden egyházmegyébe, a papsághoz. E körlevél miatt a honvédelmi bizottmány minden vagyonát zár alá vette. A mint azonban az osztrák sereg kiürítette a fővárost, 1849 április 22-én Hám János is menekült. Mialatt Bécsben tartózkodott, az udvar részéről felszólították, hogy mondjon le a prímási méltóságról. Hám János, a ki egész életét csak a jótékonyságnak és a vallásos cselekedeteknek szentelte, készséggel eleget tett a felhívásnak, s július hó 17-én aláírta lemondását, majd a szabadságharcz befejeztével, visszatért egykori püspöki székhelyére. (Irsik Ferencz: Hám János élete.)
Mikor a délvidéki lázadás és a horvát pártütés egyre jobban terjedt, s az országgyűlés Kossuth Lajos megrázó beszédének hatása alatt, 200.000 katonát szavazott meg, az újonczozás az egész országban megindult. A védelem szervezésével egyidejűleg, a kormány a várakat igyekezett biztonságba helyezni.
A nemzetőrség Komáromban.
Az 1848 augusztus 8-én tartott közgyűlésen felolvastatott Mészáros Lázár hadügyminiszter leírata, melyben az Esztergom vármegye nemzetőrséget Komáromba rendelte. A vármegye közönsége e leirat értelmében az 1425 főnyi nemzetőrség felé csakhamar talpra állítja, Kruplanicz Kálmán és Bakta Adolf esküdtek még aznap összeszedik a Libád, Kicsind, Párkány, Nána, Kőhídgyarmat, Kéménd helységekben összeírt nemzetőrség felét, Kovács Pál pedig Ebed, Muzsla és Béla helységek nemzetőreit Dunamócson összpontosította, hogy itt bevárják az esztergomi nemzetőröket, s hozzájuk csatlakozzanak. Az Esztergom városi nemzetőrök két százada aug. 10-én indult el Besze János őrnagy vezetése alatt a városháztérről, miután Ürge József városi káplán szent misét mondott. Párkányban és Dunamócson hozzájuk csatlakoztak az Esztergom vármegyei nemzetőrök, így számuk az ezerkétszázat jóval meghaladta. A nemzetőrök ötszáz előfogaton érkeztek Komárom alá, melynek kapuit zárva találták. Besze János ekkor beszédet intézett hozzájuk, mire egy küldöttséget választottak, mely felszólította Mertz várparancsnokot a vár feladására. Mertz engedett a felszólításnak, s erre az esztergomi nemzetőrök augusztus 11-én este 7 órakor bevonultak Komáromba. Alig néhány hét mulva újabb leirat érkezik gróf Battyhány 403Lajos miniszterelnöktől, melyben 226 nemzetőr kiállítását rendeli el. A vármegye kiállítja ezeket is, a kik Váczra mentek.
Általános fegyverkezés.
A horvát betörés hírére a fegyverkezés általános lesz; már a megyei tisztviselők is kardot kötnek a haza védelmére. Bartha Adolf esküdt Komáromban van, az esztergomi nemzetőrökkel. Kruplanitz Kálmán, a ki Andrássy alispán mellett elnöki jegyzőként szolgált, szintén kardot köt s csakhamar hadnagy lesz a 17. honvédzászlóaljban.
Horváth Rezső egy lovas nemzetőr-csapatot alakít. Szept. 7-én felesküszik a vármegyei önkéntes nemzetőri csapat is, melynek kapitányává Pálóczy Tamást, főhadnagyává Koller Jánost, alhadnagyává Domby Antalt és Gabler Ferenczet választották meg. Andrássy alispán még e napon átadja a csapatot Palóczynak, kinek vezetése alatt a délvidékre mennek. Az ujonczozás vezetésére a kormány még a szept. 18-án tartott megyegyűlést megelőzőleg, Andrássy Mihályt teljhatalmú kormánybiztossá nevezte ki, a ki a közgyűléstől felhatalmazást nyer az ujonczozásra. E határozat értelmében a 19-23 éveseket hívták fel sorozásra.
Gróf Széchenyi István.
Szeptember 5-én érkezett Esztergomba gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, kinek elméje ekkor már elborult. Orvosa kíséretében kocsin érkezett a városba, hol a Fürdő-szállóban vett lakást. Innen, a gőzhajóállomáshoz menet, a Dunába akart ugrani. De orvosa megakadályozta ebbeli szándékában; ugrásközben felfogta s az ott levő hajósok segélyével, félig vizesen a prímási palota kertjébe vitette. Itt kissé magához tért, mire kocsin elhagyta Esztergomot.
Jellasich bán.
Jellasich horvát bán eközben mindegyre közelgett a főváros felé: a sukorói harcz után azonban szégyenszemre Székesfehérvár felé hátrált. A Jellasich közeledtének hírére, Andrássy alispán, attól tartva, hogy a horvát had betör a vármegye területére, október másodikán általános népfölkelést hirdetett; a népfelkelést két részre osztotta: a jobb szárnyat Huszár Zsigmond parancsnoksága alatt, Kirván és Epölön, a balszárnyat Palkovics Károly vezetésével Bajóthon helyezte el. A népfelkelésnek azonban nem akadt dolga, mert Jellasich a pákozdi (szept. 30) fegyverszünetet felhasználva, sietve felszedte táborát és martalócz hadával Győrön át menekülve, meg sem állt az ország határáig. A Jellasich vert hada után vonuló magyar sereg az osztrák határszélen, Parndorfnál ütött tábort és csupán csak a határszélek védelmére szorítkozott.
Kossuth Lajos.
Ez alatt Kossuth Lajos, a honvédelmi bizottmány elnöke, lázas tevékenységgel szervezte az ellentállást; személyesen akart meggyőződni az újjászervezés hatásáról, e végből október 18-án hajón, egy egész dandártól kísérve, elindult a fővárosból. Ugyanaznap este 6 órakor már megérkezett Esztergomba, s a hajóállomásnál, másfélezer nemzetőr élén, Besze János fogadta. Kossuth, a nemzetőrök, s az egybegyűlt nép örömrivalgásai mellett, fáklyafénynél szállott ki a hajóból s a hajóállomásról a Fürdő-szállóba ment. Alig ért be a szállóba, égi háború tört ki, s ekkor rögtönözte a nép a Kossuth-nótának ezt a szövegét: "Esik eső karikára..."
A Fürdő-szállóban csakhamar megjelentek a vidéki nemzetőrök parancsnokai és a vármegyei tisztviselők, a kikkel Kossuth értekezletet tartott; majd pedig az esztergomi főkáptalan tisztelgését fogadta. Másnap, okt. 19-én reggel 9 órakor tovább folytatta útját Komárom felé, követte őt a vele jött 1500 nemzetőr is, a kiket az esztergomiak gazdagon megvendégeltek. Ezekhez csalatkozott 800 esztergomi nemzetőr is, Palkovics vezetése alatt, a kik 19-én délben szintén Komárom felé indultak.
A trónváltozás.
A trónváltozás után a helyzet teljesen megváltozott. A császári hadak fővezére, Windish-Graetz Alfréd herczeg, decz. 16-án megkezdi a támadást a határszélen felállított magyar seregek ellen, melynek vezérét, Görgey Artúrt, előbb Győrig, majd a Vértes hegységig szorítja vissza. A honvédelmi bizottmány mindamellett lázasan szervezi az ellentállást. Szinte nap-nap után érkeznek rendeletei az alispánhoz.
A decz. 2-án, tehát éppen a trónváltozás napján tartott közgyűlés ismét a katonaság kiállításával foglalkozik. A trónváltozásról az 1848 decz. 18-án tartott közgyűlésen értesül a vármegye közönsége, mely hazafias lelkesedéssel veszi tudomásul az országgyűlésnek e tárgyban hozott határozatát, valamint a honvédelmi bizottmánynak decz. hó 16-án kelt rendeletét, mely a vármegyét új, mozgó nemzetőrcsapatok toborzására, valamint népfelkelés szervezésére szólította fel; ezt intézkedés végett kiadták az alispánnak. Andrássy alispán ez 404alkalommal kijelentette, hogy maga áll a népfelkelés élére. Fekete Mihály kanonok 400 frtot ajánlott fel a nemzetőri és népfelkelői bakancsok készítésére.
A lelkesedést azonban csakhamar csüggedés és kétségbeesés váltja fel. Görgey decz. 27-én csakugyan elhagyta Győrt, és Tata felé húzódott. 29-én már Bicskére tette át főhadiszállását, a honnan a főváros alá vonult. Perczel Mórnak sem sikerült Mórnál feltartóztatni az ellenséget; csatát veszítve, szintén Budapest felé hátrált, majd mindaketten elhagyják a fővárost, miután a honvédelmi bizottmány jan. 1-én áttette Debreczenbe székhelyét. Esztergom ezzel teljesen ki volt szolgáltatva az ellenségnek. 1849 újév napja komor hangulatban kelt fel; eltűnt a vármegyéből a lelkesedés, mindenki aggodalommal és kétségbeeséssel tekintett a bizonytalan jövő elé.
Katonai uralom Esztergomban.
Windisch-Grätz herczeg 1849 jan. 5-én kardcsapás nélkül elfoglalta a fővárost. Másnap gróf Wrbna László altábornagy, Budapest és a szomszédos vármegyék katonai parancsnokaként, jan. 6-án kelt rendeletével Esztergom vármegyét ostromállapotba helyeztek. Windisch-Grätz rendeletére Schifmann császári ezredes, egy ezred élén jan. 15-én megszállotta Esztergomot, és ezzel a vármegye székhelye katonai uralom alá került. Schifmann ezredes mindenekelőtt kitűzette a feketesárga lobogót a vármegye házára és a városházára, majd felkereste Andrássy Mihály alispánt, a ki meghunyászkodva, készségesen teljesítette parancsait. Andrássy másnap egybehívatta a vármegyei tisztikart és a vidéki urakat - közgyűlést nem lévén módjában hirdetni, - hogy hódoló feliratot intézzenek Ő Felséghez trónfoglalása alkalmából. Csakhamar egybegyűltek a meghívottak, a kiknek Andrássy előadta az összejövetel czélját. Majd Nagy József érseki főügyész emelkedik szólásra, kijelentvén, hogy ő V. Ferdinándot most is törvényes uralkodónak tekinti, ennélfogva indítványozza, hogy a felirat V. Ferdinánd királyhoz intéztessék. Az elnöklő alispán azonban figyelmeztette, hogy óvakodjék hasonló "lázító" beszédektől. Utána Reviczky Pál főügyész, volt országgyűlési követ emelkedett szólásra, a ki csupán annyit óhajtott a feliratba belevétetni, hogy Ő Felsége az 1848-iki törvények fenntartására kéressék fel; az alispán őt is leintette. Ekkor az egybegyűltek sietve aláírták a már készen tartott hódoló feliratot, s komor hangulatban szétoszlottak. A vidékiek gyorsan elhagyták Esztergomot, mert nem érezték magukat biztonságban a katonai önkényuralom alatt.
Schifmann ezredes, felkeléstől tartva, egész éjen át készenlétben tartotta a katonaságot. A katonai uralom tömérdek zaklatást és szenvedést hozott a lakosságra. Schifmann ezredes mindenekelőtt elrendelte a fegyverek beszolgáltatását, de mivel a beszolgáltatott mennyiség nem elégítette ki, megkezdődött a házkutatás. Este kilencz órakor a város összes vendéglőit be kellett zárni, kivéve azokat, a melyekben a tiszturak mulattak. Ez időn túl csak engedélylyel volt szabad az utczákan járni, akkor is csupán egyedül, mert ha két ember ment együtt, azokat a katonai járőr irgalmatlanul bekísérte. A sok zaklatáshoz járult, hogy a kolera-ragály, mely még 1848 november elején tört ki Szenttamáshegy városban, nem szűnt meg, sőt a kemény tél ellenére egyre szedte áldozatait.
Mivel a császári had nem mert átkeli a Dunán, a párkányi járás lakossága szabadabban lélekzett. Andrássy Mihály rendeletei ellenére, a járás lakossága, különösen a távolabb fekvő községekből, be sem szolgáltatta a fegyvereket; az ottani járási tisztviselők, a komáromi várőrségben reménykedve, nem is teljesítették a mindenható alispán rendeleteit.
A császáriak távozása.
A szolnoki győzelem után (1849 jan. 22.) Windisch-Grätz már a főváros megtámadásától tartott, ezért Schifmann ezredest ezredével együtt Budára rendelte. E hír szájról-szájra járt, s mindenfelé lelkesítőleg hatott, de annál nagyobb aggodalmat keltett azok között, a kik az önkény zsoldjába szegődtek. Andrássy Mihály nem is mert Esztergomban maradni, hanem hivatalos ürügyek alatt, a sereggel együtt szintén Budára tartott. Alig hagyta el a császári katonaság Esztergomot, a párkányi járás népe Köbölkúton gyűlést tartott, melyen Reviczky Károly főszolgabíró elnökölt. A nép Palkovics Károlyt kívánta vezéréül, ama kevesek egyikét, a kik a vármegyei tisztikarból nem szolgálták az önkényt. Jan. 28-án a vármegyei bizottsági tagok Palkovics Károly elnöklete alatt közgyűlést tartottak, a melyen a Debreczenbe menekült honvédelmi bizottmány és országgyűlés rendeleteit felolvasták. Erre az egybegyűltek az országgyűlést egyhangúlag törvényesnek ismerték el s feliratilag üdvözölték. E felirat azonban már nem juthatott el Debreczenbe, mert Windisch-Grätz értesűlt az 407Esztergom vármegyében történtekről, s Horváth ezredes parancsnoksága alatt, egy zászlóalj gránátost küldött gőzhajón Esztergomba. Horváth ezredes tüstént hozzáfogott a "lázadók" nyomozásához. A tisztikar tagjai azonban nem várták be a császáriak jövetelét, hanem átmentek a hajóhídon, melyet azután éjjel átfúrtak és alásülyesztettek. A párkányi járás székhelyét pedig Bátorkeszibe, mint biztosabb helyre tették át, a hol hazafias tisztviselők is otthonra találtak.

Kopácsy József.
1838-1847.

Scitovszky János.
1849-1866.

Esztergomi honvédemlék.
Üldöztetések.
Horváth ezredes, a mint kikötött, vérebként látott hozzá a nyomozáshoz. Február 4-én az alispáni teendőkkel Reviczky Károlyt bízta meg. Majd a tisztikar egy tagját, Szabó Alajost elfogatta, a kit a haditörvényszék kötélhalálra ítélt. Utóbb azonban öt évi várfogságra változtatták az ítéletet. Horváth ezredes ekkor arra törekedett, hogy a nemzeti ellentállás lelkét, Palkovics Károlyt élve vagy halva kézre kerítse. E végből Förster Ferencz, a gőzhajózási társaság raktárnoka, a ki még néhány nappal előbb nagy szolgálatokat tett a nemzeti ügynek, most pedig érdemeket akart szerezni az önkényuralom előtt, néhány gránátost magyar parasztruhába öltöztetett s velük hajón Karvára ment, hogy az ott időző Palkovics Károlyt elfogja; ily módon gondolta feledtetni eddig tanúsított magatatását. De rajta vesztett, mert a nemzetőrök már előre értesűltek álnokságáról, s február 4-én, mire hajója Csenkéhez ért, heves ágyútűzzel fogadták; erre kénytelen volt visszafordúlni Esztergomba. Az esetben, ha a magyar tűzérek ügyesebben czéloztak volna, talán el is sűlyed hajója, de így is megtépázva került vissza a kikötőbe. Förster Ferencz, a ki mindkét félnek szolgálatot akart tenni, életével lakolt e kétszínű magatartásért. Horváth ezredes, azért, a miért egy hajót akart a magyarok kezére játszani, február 8-án agyonlövette. Palkovics tehát megmenekült az orgyilkostól, s még nagyobb lelkesedéssel szervezte az ellentállást.
Február 5-én a gróf Esterházy Pál parancsnoksága alatt álló népfölkelők és nemzetőrök egész Párkányit hatoltak, s ott elkezdték ágyúzni a túlparton levő császári szekértábort, mire a császáriak szintén ágyúkat irányítottak ellenük, de bár ötven lövést tettek, kárt nem okoztak a nemzetőrökben.
Február 15-én megérkezett Andrássy József cs. kir. biztos is, a ki átvette a vármegye kormányzatát, s Reviczky Károlyt megerősítette állásában. A nemzeti ügyhöz szító tisztviselők helyébe mindenre kapható szolgahadat nevezett ki. Esterházy Pálnak alig 1500 főből álló hadát Neustätter tábornok február 9-én Érsekújvárnál megverte, s így a vármegye dunáninneni része is az ellenség kezébe kerűlt. Neustätter tábornok 3000 főnyi hadával február 12-én Érsekújvárról Esztergomba vonúlt; útközben a hadosztályához tartozó Jellasich-huszárok a falvakat mindenütt kifosztották. A mint Esterházy hada elhagyta Párkányt, a császáriak átkeltek a Dunán és mindenfelé járőröket küldtek szét a gyanúsítottak összefogdosására. Palkovics Károly, valamint mindazok a tisztviselők, a kik a nemzeti ügy mellett rendületlenül kitartottak, névszerint: Nedeczky Károly, Heya Tivadar, Koller Károly, Paczolay László, Biró Károly, Ertl Károly, Simontsits János, Závody Albin, Domby Antal és Juhász Ignácz ekkor Bátorkesziből Komáromba menekűltek s ott február 7-én gyűlést tartottak; Esztergom vármegye székhelyéül Komáromot jelölték ki. A közgyűlés végzéseit 300 példányban kinyomatták, s hajósok és más emberek segítségével szétküldték Esztergom vármegye községeibe.
Márczius 16-án a császáriak ostrom alá fogták Komáromot; ez időtől kezdve egész április 24-ig, szünet nélkül bombázták a várat. A bombázás elhallatszott egész Esztergomig, melynek lakosságát az ostrom állandó izgalomban tartotta.
A tavasz közeledtével a császári hadaknak sem volt sokáig maradásuk Esztergomban. A diadalmas honvédsereg mindegyre jobban közeledett a Dunához, mire a fennhéjázó, elbizakodott helyőrséget is aggodalom szállotta meg, mely átragadt azokra is, a kik az önkény szolgálatába szegődtek. Április elején már lázas készülődés volt észlelhető Esztergomban. Az osztrákok vereségeinek első híreit a Götz-féle hadosztály hozta, mely a váczi vereség (április 10.) után meg sem állott Esztergomig. Alig néhány nap múlva Windisch-Grätz herczeget felmentették állásától, s helyébe báró Welden Lajos táborszernagyot nevezték ki, a ki elfoglalván helyét, csakhamar Esztergomban termett, s itt összpontosította a napról-napra növekvő császári hadat, úgy hogy április 16-ika táján 30.000 ember volt Esztergomban, mely akkor valóságos táborhelylyé lett.
408A nagysarlói ütközet.
A diadalmas honvédsereg a váczi győzelem után Komárom felszabadítására indúlt, s április 16-án már Léva körül táborozott. Wohlgemuth tábornok, Esztergomba vonult hadával, április 18-án pedig Nagy-Sarlóig nyomúlt előre, a hol állást foglalt. Feladata volt a Komárom felé vonúló honvédek feltartóztatása, ámde április 19-én Klapka, Damjanich, Gáspár András, Nagy Sándor és Pöltenberg csapatai döntőleg megverték. A szétszórt osztrák had egy része Párkányig menekült, ott átkelt a Dunán, s a hídat maga után felégette és elsűlyesztette.
Görgey Arthur, az új fővezér, a lévai várrom ormáról nézte a megrázó küzdelem lefolyását. A döntő csata után az I. és a III. hadtestet Komárom felé rendelte, viszont a VII. hadtestet, meglepetések elhárítása czéljából, a pest-nánai országútra küldte.
A kéméndi csata.
Gáspár András a menekülő császáriak üldözése közben egész Kéméndig jutott; ép tovább akart nyomúlni Nána felé, midőn hírül hozták neki, hogy Wyss tábornok Kőhid-Garmat felől 2500 emberrel közeleg feléje. Wyss dandárát eredetíleg Wohlgemuth támogatására küldték Esztergomból, de megkésett és miután akkor még mitsem tudott a nagysarlói csatáról, április 20-án nagy elbizakodottsággal Gáspár hadosztályára támadt. Ámde a diadalmas honvédsereg szétverte Wyss dandárát, mely azután eszeveszetten menekűlt Esztergom felé.
Gáspár András még a kéméndi csatatéren átadta a VII. hadtest vezetését Pöltenberg tábornoknak, maga pedig végleg visszavonúlt a hadvezetéstől. Pöltenberg egész Párkányig nyomúlt előre; itt bevárta Kmetty hadtestét, mely Vácz felől érkezett, azután ő is Komárom felé vonúlt s április 24-én már Perbetén táborozott.
A nagysarlói és a kéméndi csaták rendkívül nagy zavart támasztottak az Esztergomban összezsúfolt császári katonaság között, melynek minden tagja egy-egy vert hadhoz tartozott. Gróf Colloredo végre nagy nehezen lábra állította az esztergomi császári hadat, mely április 24-én, Szentgyörgy napján, sebesültjeinek hátrahagyásával megkezdte a visszavonúlást.
Alig hagyták el a császáriak Esztergomot, mintegy varázsütésre előtüntek a nemzeti lobogók. A város polgárai közül többen csónakokon átmentek Párkányba, a hol Kmetty ezredes csapatai közűl néhány zászlóalj tanyázott. Meghívásukra a beszterczei zászlóalj és egy század Vilmos-huszár csakugyan átjött Esztergomba, a hol a lakosság kitörő örömmel üdvözölte őket.
A függetlenségi nyilatkozat.
A mint április 22-én Komárom felszabadúlt az ostromzár alól, az ottrekedt vármegyei tisztviselők, élükön Palkovics Károlylyal visszatértek Esztergomba. Április 29-én már Kmetty ezredes csapatai is Esztergomban voltak, s a város április 30-án népünnepélyt rendezett számukra, melyen az egész vidék közönsége megjelent. Április 30-án Palkovics Károly, mint újonnan kinevezett kormánybiztos, értekezletre hívta össze a vármegye közönségét, hogy a másnap tartandó közgyűlés tárgyait megbeszéljék. Ez értekezlet után a vármegyeház nagytermében elhelyezték Kossuth Lajos arczképét, a városban felolvasták a függetlenségi nyilatkozatot. A május 1-én tartott közgyűlés az önkényuralom alatt működött tisztviselőket állásuktól elmozdította, s új tisztikart választott. Első alispán Meszena János, másodalispán Somogyi Flóris, főjegyző Nedeczky Károly, főügyész Paczolay László lett.
Tábori kórház.
Május 6-án nagy ünnepségek mellett megünnepelték a függetlenségi nyilatkozatot. Palkovics kormánybiztos legott munkához látott; a magyar kormány rendeletéből nagy tábori kórházat rendezett be, mely czélra a várban levő épületeket, valamint a kanonoki lakásokat lefoglalta s közbenső falaikat áttörette. Idehozták a nagysarlói és a csallóközi csatában, valamint a Buda és Komárom ostrománál megsebesűlt honvédeket. A magyar nemzet lovagiasságát élénken jellemzi az a körülmény, hogy az itt hátrahagyott sebesűlt császári katonákat is ugyanoly gondossággal ápolták, mint a honvédeket. A kórházban elhalt honvédeket külön temetőben temették el, mely mai napig fennáll. Itt nyugszik 175 császári katona is. Sírjuk fölé 1861-ben állítottak emlékoszlopot.
Újonczozás.
Maga a kormány, valamint a nemzet is jól tudta, hogy Budavár visszafoglalásával a függetlenségi harcz még nem ért véget. Palkovics kormánybiztos csakhamar megkezdte az újonczozást. Május 11-ig 222 újonczot küldött Kecskemétre; 22-én ismét 176 újonczot, utóbb még 64-et állított ki a vármegye, 26-án pedig a vadászcsapatokhoz vonultak be. A lelkesedés az iskolákba is behatolt. 409Az érseki tanítóképző-intézet növendékei közül tizennégyen, a kispapok közül hatan csaptak fel a honvédek közé. Palkovics helyreállíttatta a hajóhídat Beszédes mérnök vezetése alatt, majd összeszedette Kéménden és Farnadon a fegyvereket, a melyeket a menekülő császáriak elhánytak. Beszédes mérnök öt nap alatt készült el a hajóhíddal.
Az orosz beavatkozás hírére a kormány keresztes hadjáratot rendelt, majd az összes vallásfelekezetek lelkészeihez felhívást intézett, melyben őket a szabadságharcz folytatására lelkesítő szentbeszédek tartására, egyházi menetek rendezésére, valamint istentiszteletek tartására kérte fel.
Május végén (28-án és 29-én) Görgey fővezér végre azokat a hadtesteket, a melyek Buda ostrománál működtek, útnak indította a Vág és a Rába vonal felé, hogy a közelgő osztrák-orosz egyesült haderőt feltartóztassák. E hadtestek közül az I. Nagy Sándor, a II. Asbóth Lajos, a III. Knezich Károly tábornokok parancsnoksága alatt, május utolsó és június első napjaiban vonult keresztül, az Esztergom és Párkány között készült hajóhídon; ezeket követi Görgey Ármin mozgó hadoszlopa, mely a bányavárosok felé volt vonulandó.
Görgey Ármin hada június 6-án még Esztergomban volt, míg az I., II. és III. hadtest Érsekújvárig nyomult előre. Görgey vereségeinek hatása alatt június 26-án újból rendelet érkezett a vármegyéhez, mely minden fegyverfogható embert felkelésre szólít fel. Palkovics ernyedetlenül buzgólkodik újabb felkelők kiállításán, ámde a vármegye ereje már kimerült, szinte az egész férfilakosság a táborban volt, otthon csak tehetetlen aggok, vagy nyomorékok maradtak.
Görgey fővezér június 28-án, Győr eleste után, hadával a komáromi vár oltalmazó sánczai mögé húzódott; miután a július 2-án megkísérlett keresztültörés a Komáromot ostromló seregen nem sikerült, július 12-én megindította Komáromból hadait Vácz felé.
Görgey Ármin száguldó dandára, már 12-én délben távozik Komáromból, ezt követi 13-án hajnalban az I., III. és VII. hadtest Görgey Artúr tábornok vezetése alatt.
A honvédsereg az első éjjelt Bátorkesziben töltötte, onnan Muzslán, Nánán és Garamkövesden át, Szob felé vette útját.
Görgey seregének elvonulása után Esztergom vármegye az önkény uralma alá jutott. Ezzel véget ért a nemzeti küzdelem Esztergom vármegyében, s következett a vérbosszu, a megtorlás ideje.
Önkényuralom.
A mint Haynau, az új császári fővezér bevonult Budapestre, báró Geringer Károly, Magyarország teljhatalmú polgárai biztosa is megkezdte működését. Első dolga természetesen az új közigazgatás szervezése volt. Alighogy a császári hadak bevonúltak Esztergomba, elsősorban is tisztviselőkre volt szükségük, a kik az önkény utasításait végrehajtják, beszállásolásról, hadsereg-élelmezésről gondoskodnak. A május 1-én választott hazafias tisztikar nem maradhatott helyén, de még a volt conservativek, a kik végigszolgálták Windisch-Grätz uralmát, sem voltak hajlandók a rémuralom embereivel érintkezésbe lépni. De azért erre is akadt ember. A vármegyei közigazgatás új főnöke Jagasich Sándor lett, a ki 1849 augusztus 26-án elfoglalta hivatalát.
Elfogatások.
Még az orosz el sem hagyta a leigázott országot, már is megkezdődtek az elfogatások. Az áldozatok sorát Palkovics Károly kormánybiztos nyitja meg, a kit Pestre, az újépületbe hurczoltak, a hol gróf Batthány Lajossal, Magyarország első felelős ministerelnökével együtt volt elzárva. A haditörvényszék tizenkét évi várfogságra itélte, melyből négyet Munkácson és Komáromban kitöltött; azután Karvai birtokára belebbeztetett, hol az önkényuralom állandó felügyelete alatt tartózkodott. Besze János, Esztergom város országgyűlési képviselője, a kit 1851-ben tíz évi várfogságra itéltek, sem kerülhette ki az önkény bosszuját. Gasparich Kilit Márk ferenczrendi szerzetest, a Muraköz hősét, a ki a szabadságharcz után itthon rejtőzött, s a kit 1852-ben Esztergomban valaki felismert és elárult, szintén áldozatául esett az önkénynek, mely őt elfogatta és vasra verve, Pozsonyba kisérte, hol 1853 szeptember 2-án felakasztották. Szabó Alajos, a kit még Windisch-Grätz itélt el öt évi várfogságra, Olmützben raboskodott, honnan azonban két év mulva szabadon bocsátották. (Gracza György: A Magyar Szabadságharcz Története. I-V. Közlöny 1848-49. évfolyam. - Nemzetőr 1848. Kőrösy László dr. Esztergom. - Vármegyei levéltár: Közgyűlési jegyzők. 1848.)
410Scitovszky János.
Az orosz had már benn volt az országban, s a nagy nemzeti küzdelem a vége felé közelgett, midőn Ő Felsége 1849 július 21-én Nagykéri Scitovszky János pécsi püspököt nevezte ki az elárvult esztergomi érseki székbe, a kit gróf Almássy Mór kamarai helytartó szeptember 16-án főpásztori méltóságába beiktatott. Magyarország prímásai közül csak keveseknek jutott oly hosszú, fontos, annyi nemzeti gyásztól és egyszersmind annyi örömtől kísért közpálya osztályrészül, mint neki. Midőn prímási székét elfoglalta, a magyar katholikus egyház függetlensége is veszélyben forgott. A következő évtized (1850-1860) alatt egyedül a prímási szék volt az, melyet az önkény nem tudott eltiporni, mint minden más egyebet, mely a nemzeti önállóságra és az ezeréves alkotmányra emlékeztet. Habár e korszakban a magyar katholikus egyház sem maradt teljesen sértetlen, Bach rendszere mégsem hajthatta a bécsi függőség alá, mi elsősorban Scitovszky érdeme, a kit éber figyelemmel őrködött egyházhatóságai jogain és midőn azokat csorbítva látta, mindenkor a legnagyobb erélylyel kelt védelmükre. Legjobban tanúskodik erről az 1855. évi július 7-én IX. Pius pápához intézett felírata, melyben a magyar prímások jogainak védelmére nagy jogérzékkel és a történelmi bizonyságok gazdag tárházával szólalt fel, miként ez a magyar egyház fejének ügyei által elsősorban érdekelt esztergomi főkáptalannak 1858 február 15-én kelt felíratában is kifejezésre jutott. (Török János i. m. I. 180.) A magyar egyház egysége sohasem volt erősebb és nagyobb, mint épen e korszakban és Esztergom ismét azzá lett, a mi az egész középkoron át volt: a magyar katholikus világ középpontja és székhelye.
Nem lehet czélunk, hogy Scitovszky János nagyarányú egyházi működésére kiterjeszkedjünk, csak röviden jelezni akarjuk azokat az eseményeket, melyek a vármegye és a város történetével szoros összefüggésbe állanak. Scitovszky János 1850 vízkereszt napján (jan. 6.) foglalta el ünnepélyesen a prímási széket. Még 1850. augusztus havában a magyarországi püspöki kart tanácskozásra hívta egybe Esztergomba, melyen a püspökön kívül, a szerzetesrendek főnökei, valamint egyes meghívott egyetemi tanárok is részt vettek. E tanácskozások közben, augusztus 27-én, Károly Ambrus főherczeg esztergomi érsek hült tetemeit nagy gyászünnepségek közepett a Bazilika sírboltjában helyezték el. 1850-ben áthelyezte a nagyszombati Szent Istvánról nevezett papnevelő-intézetet Esztergomba. 1851-ben újból felépíttette a Kopácsy prímástól létesített s a szabadságharcz viharai alatt elpusztult hajóhídat, melynek építési munkálataira Dömötöri Németh György czímzetes püspök ügyelt fel. Az új híd megnyitása május 29-én ment végbe. A prímás előbb fényes egyházi segédlettel felszentelte, majd a káptalan tagjaitól követve, végigkocsizott rajta. Ugyanez évben, megbízásából, Galánthai Fekete Mihály kanonok zsinati vizsgálatot tartott a vármegyében. 1852 július 2-án Ő Felsége, magyarországi körútja alkalmával, Esztergomot is meglátogatta, s ekkor a prímás fogadta nagy fénynyel. Ez alkalommal megtekintette az esztergomi Bazilikának 1850 óta serényen folyó építkezési munkálatait. A legfelsőbb látogatás után, augusztus 30-án évenként 14.000 frt segélyt utalványozott a császári királyi vallás- és közoktatásügyi miniszterium a prímás kezéhez, az építkezések befejezésére.
1853-ban vette kezdetét a prímás elnöklete alatt a káptalani egyházlátogatás, mely hívatva volt a káptalan jogait és kiváltságait, úgyszintén birtokviszonyait megállapítani és az enyészettől megóvni. Ily egyházlátogatás, fennmaradt adataink szerint, a magyar katholikus egyház ezer éves múltja alatt mindössze csak négy ízben tartatott. Az elsőt Kanizsai János 1397-ben, a másodikat Lippay György prímás 1652-ben, a harmadikat gróf Barkóczy Ferencz 1761-65 között, végül a negyediket Scitovszky János tartotta.
Scitovszky prímás 1854 október 19-én hosszabb időre elhagyta a székvárosát, s a pápa hívására Rómába ment, honnan 1855 január 7-én érkezett vissza. Római tartózkodása alatt a magyar katholikus egyház függetlenségének megóvása érdekében is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Időközben az esztergomi Bazilika munkálatai mindegyre jobban a befejezés felé közelegtek. Scitovszky, a ki 1.200.000 forintot fordított az építkezésekre, 1856 július 1-én bocsátotta ki körlevelét a papsághoz és a hívekhez, melyben őket a Bazilika felszentelésének ünnepére meghívta. (Magyar Sion 1866. - Religio (1850-1855.)
Közállapotok a szabadságharcz után.
Mielőtt ez országraszóló ünnepségek leírásához fognánk, rövid áttekintést kell nyújtanunk a közigazgatásról és a közállapotokról. A midőn az önkény 411Jagasich Sándort tette a vármegye főnökévé, a közigazgatás szervezése csupán a legszükségesebb teendők szemmel tartásával eszközöltetett. A régi vármegyei tisztviselők, a kiket az önkény meghagyott, abban a reményben, hogy az önkényuralom csak ideiglenes lesz, megmaradtak állásaikban akkor is, midőn a katonai uralmat a polgári abszolutizmus váltotta fel. Az első beosztás szerint, mely 1850-ben lépett életbe, Esztergom vármegye a pest-budai kerülethez tartozott; ez a beosztás 1853-ig tartott. Ekkor azonban a közigazgatás végleges szervezetet nyert, mely az októberi diplomáig maradt fenn. Míg a katonai uralom tartott, a közigazgatási tisztviselők a katonaság felügyelete alatt állottak. 1850-51-ben a gróf Wimpfen-féle gyalogezred három zászlóalja, azonkivül egy hat fontos ágyúüteg állomásozott Esztergomban. 1850 január 18-án lépett életbe a zsandárság intézménye. Esztergomban egy zsandárhadnagy, egy zsandárőrmester és hat gyalogzsandár alkotta az őrséget.
A vármegye új felosztása.
1853-ban a közigazgatás véglegesen szerveztetvén, az új beosztás szerint a vármegye területe valósággal szétdaraboltatott.
Esztergom vármegye dunántúli része, a Komárom vármegyei kócsi és tatai járásokkal együtt alkotott egy közigazgatási területet, Esztergom székhelylyel. Hatósága alá egy város, három mezőváros, hatvannégy falu és huszonhat puszta tartozott. E terület közigazgatásilag a következőleg oszlott fel: 1. esztergomvidéki járás, 2. kócsi, 3. tatai járás, (utóbbi kettő vegyes szolgabíróság volt), 4. Esztergom város.
Esztergom vármegye főnöke Jagasich Sándor volt, a ki utóbb a Ferencz József-rendet, majd a helytartósági tanácsosi czímet nyerte és egészen az októberi diplomáig megmaradt állásában. Mellette két vármegyei biztos, egy vármegyei titkár, egy vármegyei orvos, egy segédhivatali igazgató és két irodatiszt működött, ezek mind idegenek voltak. Ellenben a járási hivatalokban a magyar elem kerekedett fölül. Az esztergomi járás szolgabírája Mattyasóvszky Sándor volt, mellette szolgabírósági segédként Zombory Lipót működött. A kócsi járás szolgabírája Nagyiday Sándor Lajos; ugyanott Miskey Géza, Kornyai Homoky András és Lukics Vincze voltak a szolgabírói segédek.
A tatai járás élén Reviczky Károly állott, mellette Horváth István és Leveleki Molnár Lajos működtek. Esztergom város közigazgatása élén Takács István polgármester állott. Az igazságszolgáltatás tekintetében Esztergom vármegye a cs. kir. buda törvényszék alá tartozott. Esztergom város és az Esztergom vidéki szolgabíróság területére kiterjedő hatáskörrel, külön járásbíróságot szerveztek, melynek hatásköre bűnügyekben a kócsi és a tatai járások területére is kiterjedt. Polgári ügyekben a tatai és a kócsi járási vegyes szolgabíróságok jártak el.
Míg az újjászervezett Esztergom vármegye a budai helytartóság alá tartozott, addig a vármegye dunáninneni részét, a muzslai járást, Komárom vármegyéhez csatolták, s egyúttal a pozsonyi cs. kir. helytartóság alá rendelték.
A muzslai járáshoz három mezőváros, huszonnégy falu és kilencz puszta tartozott. 1856-ban a járás élén Bory Károly állott; a járási tisztviselők, kettő kivételével, mind idegenek voltak.
Pénzügyigazgatás szempontjából a vármegye a budai pénzügyigazgatóság alá került. Tatán külön pénzügyőrség volt, élén pénzügyi biztossal.
El kell ismerni, hogy a beosztás igen jól festett a papiron, valójában azonban mind a közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás terén meglehetős zavar uralkodott. Közgazdasági tekintetben különösen figyelemreméltó a vácz-pozsonyi vasútvonal kiépítése, mely még az 1850. év folyamán elkészűlt; a vácz-párkány-nánai szakasz 1850 november 15-én, a párkány-nána-pozsonyi szakasz pedig egy hó mulva, deczember 16-án adatott át a forgalomnak.
Ezzel Esztergom a fővárossal, valamint Bécscsel, közvetlen vasúti összeköttetést kapott.
A takarékpénztárak közül csupán az 1845-ben alakult Esztergom városi takarékpénztár állott fenn, melynek 1856-ban Heya Imre és Andrássy Mihály voltak igazgatói.
Az önkényuralom első éveiben mindennemű társas összejövetel a legszigorúbban eltiltatott, így a társulati élet is teljesen hiányzott. Még 1856-ban is csak egy temetkezési egylet állott fenn Esztergomban, mely 1851-ben alakult, s a melynek elnöke Segesdy József volt, s ekkor csak tizenöt tagot számlált; 1859-ben 412azonban a tagok száma 1500-ra emelkedett. Ordódy Tivadar kanonok elnöklete alatt 1858-ban egy második temetkezési egyesület alakult Esztergomban, 600 taggal. 1857-ben végre sikerült egy Casinó-egyletet megalakítani, mely Jagasits Sándort választotta elnökévé; 1859-ben már 200 tagja volt, leginkább a hivatalnokok köréből, mert a vidéki úriosztály óvatosan kerülte a társadalmi érintkezést a hatalom embereivel.
A tanintézetek közül, a papnevelő-intézeten kívül, a Benedek-rendű gimnázium állott fenn, melyet 1852-ben nyolcz-osztályúvá egészítettek ki, s a vallás- és közoktatásügyi miniszteriumtól érettségi vizsgálatok tartására nyert engedélyt. 1858-ban már 208 hallgatója volt. 1857-ben mozgalom indúlt meg egy reáliskola emelése érdekében, mely még ebben az évben megnyílt.
A bazilika fölszentelése.
A bazilika felszentelése 1856 augusztus 31-én ment végbe, mely a résztvevők számát tekintve, országos ünneppé lett. A szabadságharcz óta ez volt az első nagyszabású ünnep, a milyen az ország számottevő tényezői elsőízben találkoztak egymással, de szinte páratlan nagy számban gyűlt egybe a nép is; az ország minden részéből érkeztek zarándokcsapatok. A magyar kath. egyház egysége tán sehol sem domborodott ki jobban, mint ezen az ünnepen, s mintegy újjmutatásúl szolgált a jelenlévő osztrák minisztereknek, hogy a magyar kath. egyház önállósága ellen megindított harcz egy táborba hozta nemcsak a magyarországi klerust, de az ország összes katholikusait is. Az ünnepély jelentőségét különösen emelte az a körülmény, hogy Ő Felsége, valamint a főherczegek is jelen voltak. A felség augusztus 30-án, hadihajón érkezett Esztergomba, báró Bach, gróf Buol és lovag Toggenburg miniszterek kíséretében, a kiket a hatóság részéről báró Augusz komáromi megyefőnök fogadott. Ő Felsége a prímási palotában vett szállást; megérkezése után a püspöki kar, majd a helyi hatóságok tisztelgését fogadta. Másnap, 31-én reggel megindúlt a menet a bazilikába, mely alkalommal gróf Forgách Ágoston kanonok lóháton vitte az apostoli keresztet Ő Felsége díszhintaja előtt. A felséget, ki e napon huszártábornoki egyenruhában, a Szent István-rend szalagjával jelent meg, a nép mindenfelé kitörő lelkesedéssel fogadta.
Az egyházi szertartás befejezése után a prímási palotában száz, a papnöveldében négyszáz és a Fürdő-szállóban háromszázötven terítékű ebéd volt. Az ebéden a prímás felköszöntőjére Ő Felsége a következő szavakkal válaszolt: "Szívesen fogadom a hódolatot, áldja meg az Isten az egész hazát." E pohárköszöntő rendkívül nagy lelkesedést keltett az egybegyűltek között, s csakhamar elterjedt az egész várost ellepő ünneplő sokaságban, mely e napot egy jobb jövő hajnalaként üdvözölte. Az ebéd végeztével, este hat órakor, a felség megtekintette a népünnepélyt, a hol Jagasich Sándor megyefőnök és Reviczky Károly főszolgabíró kísérték, majd onnan visszatérve, végigkocsizott a fényesen kivilágított városon és este féltíz órakor, négyszáz fáklya fénye mellett, a hajóhídon át, a nánai vasútállomásról visszautazott székvárosába.
Kérvény az alkotmány érdekében.
Az esztergomi bazilika felszentelési ünnepe összehozta a régi, 1848 előtti conservativ-párt vezéralakjait, valamint a püspöki kar tagjait. Már ekkor megkezdődtek a tanácskozások az alkotmány visszaállítása érdekében. E tanácskozások eredménye volt az a kérvény, melyet 1857-ben, a felség második körútja alkalmával intéztek az uralkodóhoz. Ezt 129-en írták alá, s benne újra követelték az 1847-iki alkotmány visszaállítását.
A kérvényt Scitovszky herczegprímás is aláírta, sőt magára vállalta, mint a nádor hiányában az ország első méltósága, annak átnyújtását. A kérvényt azonban Bach belügyminiszter visszautasította, sőt aláíróit forradalmároknak tüntette fel az uralkodó előtt. (Millen. Tört. X. 468. 518.)
Az esztergomi Bazilika felszentelését követte 1857-ben a máriaczelli zarándoklat, mely elsősorban szintén nemzeti ünneppé lett. A búcsújárásra 1857 július 16-án bocsátotta ki Scitovszky prímás a meghívókat, s a körmenetet szeptember 3-án indította meg Pozsonyból, melyben a népek ezrei vettek részt. 1858 szeptember 19-én vette kezdetét Esztergomban az érseki tartományi zsinat, mely számos üdvös intézkedést tett az egyházi fegyelem dolgában.
Scitovszky aranymiséje.
Midőn 1859 november 6-án az egész magyar katholikus egyház Scitovszky prímás aranymiséjét ünnepelte, Esztergomban ismét mozgalmas élet uralkodott. Az ünnepélyen részt vett Albrecht főherczeg, Magyarország akkori katonai kormányzója, valamint gróf Thun Leo vallás- és közoktatásügyi miniszter is, 413továbbá tizenhat püspök és Apponyi, Károlyi, Zichy, Pálffy, Esterházy, Széchenyi és Viczay grófok. Az egyházi szertartást követő ebéd eseményei élénken jellemzik az akkor megváltozott politikai viszonyokat. Albrecht főherczeg magyar nyelven tartott pohárköszöntője után Bartakovich Béla egri érsek emelkedett szólásra, s a prímásra mondott pohárköszöntőjében követelte a nemzet nevében való erélyes felszólalást akkor, a midőn a nemzetnek nincs alkotmánya és koronás királya. Ily felszólalás azelőtt súlyos megtorlásban részesült volna, ekkor azonban csak annyi történt, hogy a főherczeg kíséretével együtt gyorsan eltávozott a prímási palotából. (Mill. Tört. X. 546. M. Sion 1866. 780. Vasárnapi Ujság 1859.)
Az okt. diploma.
Az októberi diploma (1860 október 20) elsöpörte Bach rendszerét. A hivatalnoki kar csakhamar eltünt a városból, melynek lakossága szabadon adhatott érzelmeinek kifejezést. Az októberi diploma kibocsátásakor az uralkodó megbízta báró Vay Miklós főkanczellárt, hogy a leendő országgyűlési választások módjának megállapítására nézve tartson tanácskozást Esztergomban, a prímás elnöklete alatt, oly férfiakkal, a kik a közéletben vezérszerepet játszanak. A meghívók november 30-án mentek szét. Még mielőtt az esztergomi értekezlet megtartatott volna, az alkotmányos vármegye is szervezkedett. Scitovszky János herczegprímás, mint örökös főispán, 1860 deczember 11-ére egybehívta az 1858: XVI. törvényczikk alapján megválasztott megyebizottsági tagokat, hogy velük az alkotmányos tisztikar megalakítását megbeszélje. A primást a decz. 17-iki közgyűlésen iktatták be örökös főispáni méltóságába, mely alkalommal az ősi vármegyét ismét helyreállítottnak jelentette ki, s annak jövendőbeli működése alapjául az 1848-iki törvényeket jelölte meg. Utána Palkovics Károly emelkedett szólásra és átadta a vármegye pecsétjét, melyet 12 éven át híven megőrzött. E naptól kezdődnek ismét a közgyűlési jegyzőkönyvek, melyeknek első lapján "Isten és a haza nevében" kezdősorok olvashatók.
Alkotmányos tisztikar.
A közgyűlés Palkovics Károlyt első, Meszena Jánost másodalispánná, Závody Albint pedig főjegyzővé választatta, s ezzel megalakúlt az alkotmányos tisztikar, mely legott megkezdte működését. Másnap, (deczember 18-án) az esztergomi prímási palota könyvtártermében tartották meg az értekezletet, melyen 76-an vettek részt. Az értekezletet a bíboros-prímás nyitotta meg, hangsúlyozván a történelmi jogot, mint a király és a nemzet közötti megegyezés igazi alapját. Mindjárt az első szónok, báró Wenckheim Béla megdönthetetlenűl kimutatta, hogy az országgyűlés csakis az 1848: IV. és V. törvényczikk alapján alakítható meg. A többi szónok, nevezetesen báró Eötvös József, gróf Andrássy Gyula, Székács evangelikus esperes, Ghyczy Kálmán, Papp Mór, mind az 1848. alap mellett nyilatkoztak. Az értekezlet végén az elnöklő prímás kihirdette a vita eredményét a következő szavakban: "általános a kívánat, hogy az értekezlet nevében kérjem meg Ő felségét, hogy a jövendő országgyűlésre, az 1847-48-iki V. törvényczikk szerint követek választassanak, azon hozzáadással, hogy mielőbb nyittassék meg az országgyűlés."
Vármegyei tüntetések.
A prímás 1860 deczember 21-én tett jelentést az értekezlet eredményéről, azonban a képviselőválasztásokat mégsem az 1848-iki törvények, hanem az ezek alapján kidolgozott szabályzat szerint rendelték el. (Millen. Tört. X. 566-567.) Az 1861 február 17-én kibocsátott legfelsőbb kézirat április 22-ére hívta össze az országgyűlést. Ezt megelőzőleg a vármegyék és a kormányhatóságok között megkezdődtek a torzsalkodások. A vármegyék felhasználták a szabadabb mozgást, s csakhamar tüntettek a hatalom ellen. Ily tüntetésszámba ment, hogy egyes vármegyék és városok, - mint Esztergom városa is, Besze János indítványára, - Kossuth Lajost és Klapka Györgyöt bizottsági tagúl választották. 1861 január 12-én báró Vay és Zsedényi ellenjegyzése mellett, terjedelmes leírat érkezett a vármegyéhez és a városhoz, a melyben kemény leczkét kaptak a törvényhatóságok, egyúttal eltiltattak hasonló választásoktól. A leirat ezenkívül több más rendelkezést tartalmaz az adóbehajtások dolgában.
Ennek következtében Esztergom városa január 22-én törölte a bizottsági tagok sorából Kossuth és Klapka neveit. A vármegye a január 21-én tartott közgyűlésen foglalkozott e leirattal, melyre a Palkovics Károly első alispántól szerkesztett felirattal válaszolt. Közöljük egész terjedelmében e feliratot, a mely erős jogérzettel, bölcs mérséklettel száll síkra ősi alkotmányunkért, s a mely annak idején országszerte méltó feltünést keltett:
414Palkovics felirata.
"Felséges Császár, Felséges Apostoli király, legkegyelmesebb Urunk!
Megdöbbenve vettük felségednek f. é. január 16-ról 721. szám alatt kelt kegyelmes leiratát, - a király fenyegető komoly intése szóra fakasztja érzelmeinket, - és a szabad szó, mely az igazság és annyi túlélt fájdalom kimeríthetlen forrásából van merítve, de az alattvalói köteles tisztelet korlátai közt emelkedik Felséged királyi székéhez, - nem fog a pusztában elhangzani.
Nem akarjuk magunkat szépíteni Felséged előtt, mert kegyelmes leírata minket talán kevésbbé sújt. Nem is érezzük magunkat hivatva a testvérmegyék határozmányait latolgatni, de köteles hódolattal annyit bátran elmondhatunk Felséges kegyelmes színe előtt: miszerént e haza hatóságait, ha csendesebben, ha zajosabban fejezték ki érzelmeiket, szülőföldjök iránti elolthatatlan szeretetet egyenlően vezérlé, - azon szülőföld iránti szeretet, melyben 12 év óta hazátlan vándorként lézengett a magyar.
Ha azon nagynevű hazafiak, kik ez átalakúlási korszakban Felséged legmagasb személyét környezék, elmondják Felségednek, mit szenvedett e nemzet a gyászos 12 évi korszak alatt, nem mondhattak el mindent. - Mi itt a vidéken, kiket a letűnt rendszer csapásai leginkább sújtottak, elmondhatnánk Felségednek, mint tiprák el a külföldi hivatalnokok legszentebb emlékeinket, - mint tevék gúny tárgyává nemzetiségünket, anyai nyelvünket, - mint zsákmányolák ki elviselhetetlen adóval és nem adóval erszényeinket s tőnek szegényekké, - mert mi szegényekké lettünk, - mint kelle megvásárolni a drágasága végett számtalanszor igénybe se vett igazságot, melynek el nem nyerhetésére sok esetben elég volt magyarnak lenni, - mint jövének az önkény eszközei éjfélkor a hazafi csendes lakába és titkos feladás nyomán a családapát, gyermekei rimánkodása közt, vasra verve, elhurczolák ismeretlen vidékekre, hogy ott katonai barbár önkénynek legyen áldozatja. - Égbekiáltót viselt el a hányatott nemzet! - Azért ha most annyi balszerencse, önkénynyomás és baj után a múltban örömet nem látva, a jövőben alig reménykedve, a lánczaitól némileg menekül, a kedélyek zajosabb kitörésekkel tapogatóznak a sötétben - mert még nincsen világosság: - Felséged bölcsességében nem fogja megítélni.
Mondja ki Felséged, valamint a Teremtő kimondá: "Legyen világosság, és lőn világosság", - és vele élet; mondja ki Felséged kegyelmesen: "Legyen meg, nemzet, a te kívánságod"; - mondja ki Felséged a nemzet egyakaratú óhajtásának, a 48-iki törvényeknek megtestesülését, egyenesen, kételyt ébresztő megszorítások nélkül, félrendszabályok mellőzésével, adjon Felséged teljes, tökéletes hazajöhetési engedélyt, miszerint száműzött hazánkfiai annyi hányatás után újra ehessék a haza kenyerét, mely kenyér, távol a hontól, keserű marad, ha aránytálban tálalják is: - és az engesztelődés napja fénysugarával elárasztandja a fejedelem és nemzet közti kibékülést.
Ezeréves a magyar alkotmánya; - ezeréves harczczal tartá azt fön; - az örökös küzdelem megrontá benne a hitet; a törvényszegések hosszú históriája tevé őt féltékenynyé.
Szívünk ömledezése, mely a tisztelet szavaiba öltözik, nem fogja sérteni Felséged királyi méltóságát. - Nyílt szó ez, legkegyelmesebb Úr! a gyermeké a kegyes apához. - Ime, az október 20-iki kegyelmes pátens, mely a pragmatica sanctióra hivatkozva állítja vissza az alkotmányt, éppen a pragmatica sanctióba ütközik; - kétoldalú, egyiránt kötelező szerződés levén az, Felségedet épen úgy kötelezi a nemzet ős alkotmányos jogainak, szabadságának, önállásának csorbíttatlan föntartására, valamint kötelezi a magyar nemzetet Felséged iránti hűségre és örökösödési jogának elismerésére; pedig a kegyelmes pátens a pragmatica sanctió által biztosított oly lényeges jogait csorbítja meg a nemzetnek, melyek megtartására Felséged császári őse, III-ik Károly király eskűje utódait is kötelezé.
Felséged adóbehajtást sürget, - pedig ennek csupán országgyűlésileg megajánlhatása épen a pragmatica sanctioban gyökerezik.
Felséges Király! az adónak és pedig katonaerővel és országgyűlésen kívüli behajtásának nagy története van, melynek utolsó mozzanata az volt: hogy dicső nagyatyja: I-ső Ferencz király, azt mondá a nemzetnek: "doluit paterno cordi nostro."
De Felségednek az állam gépezete föntartására pénzre van szüksége? - Miként fejezzük ki magunkat, miszerént elismerje Fenséged, hogy a jóakarat 417szól belőlünk? - Ha Felséged biztosítja a mi kétségbe nem vonható, a nemzet adómegadási országgyűlési jogát; ha e jognak a legközelebbi országgyűlésen érvényre hozataláig a nemzet loyalitására hivatkozva nyilvánítja: miszerént égő szükségtől kényszerűlve a nemzettől várja, és nem önhatalmilag rendeli az adót, - törölje el Felséged kegyelemesen a német adószedőket, bízza reánk, a nemzetre, és e kizsákmányolt nemzet befizeti, a mit erszényében talál.
Szóljunk a törvénykezési bonyodalmakról? - Felséged a jövő országgyűlés elhatározásáig országbírói intézkedéseket ígér, - mi ebben megnyugszunk. - De nagyok a bonyodalmak és annál nagyobb a baj, minél inkább meggyőződhetik mindenki: miszerént a nép, az összes közönség oly ellenszenvvel viseltetik az eddig fönnállott költséges bíróságok és hivatalok iránt, hogy inkább keres igazságot, mintsem nálok keressen: mi pedig azon térről is le valánk szorítva, melyet még a 20-iki kegyelmes pátens, és a főispáni utasítás 13-ik pontja is átengedett.
Még a bizalmat említjük meg, a fejedelem és nemzet közti szent köteléket. Ha azon aggodalmat akarnók tolmácsolni, mely a csendőröknek a megyénk székhelyeink összpontosítása hírére elfogá a közönséget; ha elmondjuk, hogy e rendszabály által eddig csekély vívmányait dugába dőlve, reményeit meghiúsulva, sőt az alig letűnt rendszer örvényét minden bajaival, szenvedéseivel és nyomásával tátongni látja; - ha bizonyossá tesszük Felségedet, miszerént a csendőrség, és testvérje: a pénzügyőrség oly ellenszenv tárgya, mint irtózat tárgya vala egykor az Isten választott népénél ama nyavalya, melyből az Üdvözítő gyógyítá ki a beteget, - a bélpoklosság: Felséged kegyelmesen belátni méltóztatik, mikép ezek fönnállásával mindíg a múlt rémjeit látva szem előtt a nemzet, bizalmában, hitében, reményében, és szeretetében hajótörést szenved.
Végül Felséges Király! a történelemre hivatkozunk. Nagy volt a fejedelem, nagy a nemzet maga, midőn övéi körében, - az apa gyermekei között - élt a király. Mióta szűnt meg e nemzet dicsősége? Mióta a Csele patakja nyelé el az utolsó magyar királyt, ki e hazában lakott, és Magyarország a többi kegyeltek közt mostoha gyermekké lőn.
Felséged legmagasb kegyelmében Önmaga elismeri a magyar nemzet érettségét; - hazánk területe legnagyobb, kétszer, háromszor akkora, mint Felséged bármely országáé. - Mi nem vagyunk számító zsugoriak, kik a kegyeletet mérlegre vetik; nem szűkkeblűek, kiket a lelkesedés és vett jótétemény szikrája nem éleszt; - alkotmányos ösvényen, a szeretet szalagán könnyen vagyunk vezethetők. - Méltóztassék Felségednek körünkbe jönni, hova az 1536-ik 57-ik, 1546-ik 18-ik, 1741-ik, 1792-ik 5-ik és több más törvényczikkek hívják; - borítson Felséged a nemzet jogai őszinte teljes helyreállításával fátyolt a múlt fájdalmira; kegyeletes törvényes kormányzat által legyen Felséged a nemzet kegyeltjévé, - Felséged otthon érzendi magát népétől környezve, és a nép szeretete leend az a sziklavár, melynek erős falai közt a király nagysága biztosan honol; úgy Felséged Buda várából Mátyás dicső korának boldogságát áraszthatja a magyar nemzetre és összes népeire. Dicső feladat ez, nagy és királyi! - A nagy Korvin 400 év óta porlik, és mostanáig is él a hálás nemzet emlékében.
Többiben Császári Királyi legmagasabb kegyelmébe ajánlottak, hódoló tisztelettel öröklünk
Felségednek
Kelt Esztergomban, 1861. évi január 21-iki közgyűléséből
alázatos hű alattvalói:
Esztergom Vármegye Közönsége.
Honvédsírok.
Az 1861 február hó 18-án tartott közgyűlésen Palkovics Károly indítványt tett, hogy a szabadságharz alatt az esztergomi tábori kórházban elhunyt 604 honvéd jeltelen sírja fölé emlékoszlopot állítson a vármegye közönsége. A közgyűlés egyhangúlag magáévá tette az ügyet, s rövid idő alatt elkészült a síremlék, melyet Gerenday Antal piszkei kőfaragó készített, s még 1861-ben leleplezték. Most már három emlékkő díszíti a honvédtemetőt. Egy szendergő oroszlán takarja a névtelen hősöket, egy gránit emlékkő fedi Báthori Schulz Bódog 418honvédtábornok hamvait, melyet Mayer István püspök készíttetett a rettenthetetlen hős emlékezetére, ezekhez sorakozik Palkovics Károly obeliszkje, melyet 1898-ban állított fel a vármegye közönsége.
Képviselőválasztás 1861-ben.
Az 1861 márczius havában megtartott képviselőválasztáson Esztergom városában Besze Jánost, a határozati párt tagját választották meg. Köbölkúton gróf Pálffy Pál, a táti kerületben pedig Zsitvay József nyert többséget. Az országgyűlést azonban augusztus 22-én feloszlatták, s rá nemsokára a kormány a vármegyéket az újonczjutalék kiállítására szólította fel. Scitovszky herczegprímás, mint a vármegye örökös főispánja, válaszíratában kijelentette a kormánynak, hogy a vármegyei tisztikart az országgyűléstől meg nem szavazott adók és újonczok kiállítására nem kötelezheti. A válaszírat, mely jórészt Palkovics műve, megható színekben ecseteli az ország szomorú helyzetét; egyszersmind addig, míg az országgyűlés újból össze nem hívatik, az adóbehajtás és az újonczozás felfüggesztését ajánlotta. A válaszirat végén kijelenti a prímás, hogy ezeket kötelességének ismerte a kormánynyal tudatni, nehogy hallgatásával ő is felelős legyen a bekövetkezendő szerencsétlenségekért.
Gróf Forgách Ágoston.
Az új kormány azonban nem szívlelte meg a herczegprímás válaszát, sőt, nehogy tovább akadékoskodjék, tekintettel az örökös főispán előrehaladott korára, és megrendült egészségi állapotára, gróf Forgách Ágoston sebenicói választott püspököt nevezte ki főispáni helytartóvá, a ki az 1860. évi megyegyűlésen a követi utasítások mellett foglalt állást, a mi annak idején visszatetszést keltett. Az új főispáni helytartó kinevezésének hírére az alkotmányos tisztikar az 1861 november 25-én tartott közgyűlésen beadta lemondását, melyet Závody Albin főjegyző adott át az örökös főispánnak.
A kinevezett tisztikar.
Deczember 15-én nevezték ki az új tisztikart. Az 1860 deczember 12-én megválasztott tisztikar nagyobb része nem volt hajlandó hivatalt vállalni, de később az örökös főispánra való tekintettel és rábeszélés folytán egynéhányan mégis elfogadták a nekik felajánlott tisztséget. Első alispán Kisfaludi Lipthay Gyula, másodalispán Szulyovszky Lajos, főjegyző pedig Kruplanicz Kálmán, volt 1848-1849-es honvédtiszt lett, a ki az alkotmányos tisztikarban aljegyzői tisztséget viselt. Mikor már együtt volt a kinevezett tisztikar, gróf Forgách Ágoston is megtartotta deczember 19-én székfoglalóját, melyet a Ferencz-rendűek templomában isteni tisztelet előzött meg.
A hatvanas évek.
Ily körülmények között a közigazgatás menete egy pillanatra sem akadt fenn a vármegyében, de a nemzeti visszahatással az új tisztikar nem tudott megküzdeni. A hatvanas évek elején egyaránt észlelhető fellendülés a társadalmi és a gazdasági téren. 1863 január 6-án jelent meg az Esztergomi Ujság első száma, Pongrácz Lajos szerkesztésében, melynek megjelenését maga Forgách főispáni helytartó is jelentékenyen előmozdította. E lap munkatársai között foglalt helyet Palkovics Károly, Maszlaghy Ferencz, Mayer István, akkor kürti plébános, Haan Rezső és Gyürky Antal. A szerkesztést később Haan Rezső vette át, s a lap 1866 elejéig állott fenn. Új életre kelt az esztergomi kaszinó is, mely akkor nagy látogatottságnak örvendett. A tagok kívánságára 1863-ban Deák Ferencz és gróf Széchenyi István arczképeit festették meg a kaszinó díszterme számára. 1863 márczius 25-én megalakult a katholikus legényegylet. Feichtinger Sándor dr. kisdedóvóintézet felállításán fáradozott, mely 1865-ben tartotta első közgyűlését. 1863 július 8-án alakult meg a neszmélyvidéki bortermelők egyesülete, báró Baldacci Antal elnöklete alatt; 1864-ben tartotta első közgyűlését Esztergomban.
Gróf Hunyady László a garamvölgyi vasút megteremtése érdekében fejtett ki mozgalmat; ezt a nánai állomásról kiindúlva, Oderbergig tervezték. Ugyanakkor szóba jött az Újszőny, Esztergom és Buda között építendő vasút ügye is. Palkovics Károly pedig egy gazdasági egyesület megalakításán fáradozott.
1864-ben a vármegyei közigazgatás terén is változás állott be. Kisfaludi Lipthay Gyulát Komárom vármegye főispáni helytartójává nevezték ki, s ennélfogva megvált állásától; helyébe, miután Szulyovszky nem akart a törvénykezés vezetésétől megválni, a főispáni helytartó Hamar Pált nevezte ki, a ki november 7-én az esküt letette.
Az 1864-ben kiütött ínség Esztergom vármegyét sem hagyta érintetlenül. A társadalom melegen felkarolta a szűkölködők ügyét. Hangversenyeket rendeztek, majd gyűjtést indítottak meg, melyet az év folyamán többször megújítottak.
419Midőn az uralkodó 1865 szeptember 17-én kelt elhatározásával az országgyűlést deczember 10-re összehívta, gróf Forgách főispáni helytartó október 2-ára, a középponti választmány megalakítása czéljából közgyűlést hírdetett. Ezen előbb Ertl Károly emelt szót, s kifogásolta, hogy a főispáni helytartó elnököl. Palkovics ellenben megnyugodott a főispáni helytartó intézkedéseiben, s indítványára a vármegye közönsége hálaföliratot intézett Ő Fenségéhez az országgyűlés egybehívásáért. A képviselőválasztások mindenütt a legnagyobb izgalom közepett mentek végbe. Esztergom városban Besze János, az eddigi képviselő, a ki ekkor a Deák-párthoz csatlakozott, csak négy szótöbbséggel győzött Meszéna János ellen, a kinek megválasztása érdekében a papság is nagy tevékenységet fejtett ki. Köbölkúton báró Baldacci Antal 1357 szóval győzött Koller Antal 986 szavazata ellenében, a táti kerületben Zsitvay Józsefet egyhangúlag választották meg, miután ellenjelöltje, Reviczky Pál visszalépett. Besze János és báró Baldacci megválasztását kérvénynyel támadták meg. A képviselőház azonban Besze János megbízólevelét igazolta, ellenben Baldacci megválasztása ügyében vizsgálatot indított, melylyel Rudnyánszky Flórist bízta meg.
Midőn Ő Felsége 1865 deczember 12-én az országgyűlés megnyitására Budapestre utazott, a nánai pályaudvaron a vármegye és a város színe-java kitörő örömmel üdvözölte. A vármegye közönsége nevében Hamar Pál tartott üdvözlőbeszédet.
Scitovszky halála.
Scitovszky János herczegprímás még a kiegyezés előtt elköltözött az élők sorából. Utolsó tette volt, hogy a legmagasabb szerzetesrendet, a pálosokat letelepítette Magyarországon; nekik adta az Esztergomból két órányira fekvő szentkereszti remeteséget, a hová 1866 augusztus 5-én költöztek be, s a hol szeptember 14-én tartottak első nagyszabású egyházi ünnepséget. Utolsó kirándulását is hozzájuk tette szeptember 18-án. Néhány nap múlva szélütés érte, s október hó 19-én meghalt. Hűlt tetemeit október 23-án tették az általa felszentelt bazilika sírboltjába örök nyugalomra. A gyászszertartást Bartakovics Béla egri érsek végezte, számos megyés püspök részvételével. A gyász országszerte nyílvánult. Ő Felségét gróf Bellegarde képviselte a temetésen.
Még mielőtt az év bevégződött volna, a vármegyei tisztikarban is változás állott be. Hamar Pál helyébe 1866 deczember hóban Vargha-Józsa Benedek lépett.
A kiegyezés kora.
A második felelős miniszterium megalakulásával (1867 február 17-20) az alkotmányos élet ismét kezdetét vette a vármegyékben. Gróf Forgách Ágoston főispáni helytartó április 13-án a bizottsági tagokat értekezletre hívta egybe, mely elsősorban is a tisztújítás mielőbbi megtartását jelezte a legsürgősebb feladatok egyikének. Az értekezleten történt megállapodás értelmében, a főispáni helytartó a tisztújító közgyűlést április 15-ére hívta egybe. E közgyűlés mintegy határköve a vármegye történetének. E naptól kezdve a vármegyei önkormányzat az alkotmányos tisztikar kezébe jutott. A vármegyei önkormányzatnak az utolsó negyven év alatt végbement fejlődését az alábbi fejezetben ismertetjük.
Befejezésül közöljük a vármegyei főispáni helytartók, illetőleg az örökös főispánság megszűntével, a vármegyei főispánok és alispánok névsorát, a mohácsi vésztől napjainkig.
Főispáni helytartók.
Főispáni helytartók: Zeleméry László 1579. Illésfalvi Chutor György 1588. Szász Keresztély Ágost mint gróf Kollonits segédérseke 1701-1710. Gyaraki Grassalkovich Antal 1759-1764. Nádasi Tersztyánszky József 1764-1769. Korompai Brunswick Antal 1770. Gróf Galántai Balogh László 1778. Gróf Radványi György Ferencz kerületi biztos 1785-1790. Nyitra-Szerdahelyi Zerdahelyi Pál 1796. Gróf Cziráky Antal 1809. Gróf Batthyány Vincze 1810-27. Gróf Nádasdy Ferencz 1832. Pethöfalvi Uzovich János 1838-45. Andrássy József 1845-48. Gróf Forgách Ágoston 1861-1867.
Főispánok.
Főispánok: Gróf Forgách Ágoston 1871-1881. Gróf Székhelyi Majláth György 1881-1894. Kruplanicz Kálmán 1894-1901. Szent-Györgyi Horváth Béla 1901-1906. Gyapay Pál 1906. április.
Alispánok.
Károlyi Pál 1531. Szalay Tamás 1638-1644. Szárady Ferencz 1644-1657. Hagon Mihály helyettes 1657-58. Rátzkewy Sámuel 1658. Nedeczky Sándor ideiglenesen 1690. Konkoly László I. 1691-1696. Szlavniczay Sándor Imre 1691. Szlavniczai Sándor Menyhért 1696-1721. Nedeczky Sándor II. 1703. Konkoly László 1705, a kuruczok részéről. Mecséry Ádám 1708. Takács András 1716 helyettesek. Pamhakkel Mihály 1720 helyettes. Gyulai és Marczelházai Gyulay Ferencz 1721-1727. Derghi Somogyi László 1728-1744. Nádasi Tersztyánszky János helyettes 1728. Missich Mihály helyettes 1740, Missich Mihály I. 1744-54. Nádasi Tersztyánszky József 1754-1765. Sissay János helyettes 1764. Sissay János I. 1764-1786. Megyercsi Sissay Károly 1786-1790. Komárom és Esztergom egyesített vármegye alispánja. Ordódy Menyhért 1786-89 helyettes. Nedeczky Ferencz helyettes 1790. Missich József 1790-1801. Lippay Ferencz helyettes 1796. Csíkvatsártsi Miklósffy Imre 1801-1828. Szabadhegyi Pál 1811 helyettes. Baráthi Huszár Imre II. 1825-28. Baráthi Huszár Imre I. 1828-32. Sárfalvi Heya Imre II. 1828-1832. Sárfalvi 420Heya Imre I. 1832-40. Bozzai Bozzay János II. 1832-40. Bozzai Bozzay János I. 1840-1846. Egyházpakai Andrássy Mihály II. 1840-46. Egyházpakai Andrássy Mihály I. 1846-49. febr. 4. Baráthi Huszár Zsigmond II. 1846-1849. jan. Revisnyei Reviczky Károly kinevezett 1849 febr. 4.-máj. 1. Hivvári Meszéna János I. 1849. máj. 1.-aug. 26. Derghi és Karcsai Somogyi Flórián 1849 máj 1.-aug. 26. Dunaszekcsői és Ráczgörzsönyi Jagasich Sándor 1849 aug. 26.-1860 megyefőnök. Szenkviczi Palkovics Károly I. 1860-1861. Hivvári Meszena János II. 1860-61. Kisfaludi Lipthay Gyula I. 1861-1864. kinevezett. Szulyovszky Lajos II. 1861-66. Nemespanni és Gyöngyöshalászi Hamar Pál I. 1864-66. Wargha Józsa Benedek I. 1866-1871. Závody Albin II. 1867-1871. Kruplanicz Kálmán 1871-1894. Egyházpakay Andrássy János 1894-1906. Perényi Kálmán dr. 1906.

III. RÉSZ. A LEGÚJABB KOR.
1867-TŐL MÁIG.
A vármegyének 1860 decz. 11-iki közgyűlésében megválasztott bizottmánya 1867 április elején újra visszanyerte önkormányzati jogát, midőn az országgyűlés elfogadta s határozattá emelte az új felelős miniszteriumnak a köztörvényhatóságok helyreállítására tett javaslatát. Hosszas viszontagságuk után ismét megindult a vármegyei élet s gróf Forgách Ágost főispáni helytartó ápr. 13-án bizottmányi értekezletet tartatott, a melyen megtették az előkészületeket a tisztújításra. A kijelölést egy 50 tagú albizottság végezte s tisztújító közgyűlésre április 15. és 16. napjait tűzték ki.
Az első közgyűlés 1867-ben.
Ápr. 15-én reggel 9 órakor a ferenczrendiek templomában szent misére gyűltek az összes tagok s onnan a vármegyeszékház nagytermébe vonúltak.
Gróf Ghymesi és Gáchi Forgách Ágost, mint a vármegye örökös főispánjának, a herczegprimásnak helytartója, harsány éljenzések között foglalta el az elnöki széket s a régi gyakorlat szerint főügyészül Meszena Ferenczet, főjegyzőknek Ertl Károlyt és Kruplanicz Ödönt szólította fel, aljegyzőt, főszolgabírót és esküdtet is jelölt ki. Szép beszéddel nyitotta meg az űlést, így szólván:
- Hazánk és megyénk jobb jövőjének ma fölvirradt hajnalán, viszontagságos hosszú éveken át tartott tetszhalálból felébredt alkotmányos megyei életünknek első mozzanatában, ez ünnepélyes komoly pillanatban nincs egy is köztünk, kinek keblét a viszontlátásnak boldogító érzete, de evvel kapcsolatban a múltnak is emléke és a láthatatlan jövőnek biztató reménye, vagy baleshetőségeknek aggodalmait, mint áradozó hullámok át ne rezgenék.
Valóban meghat volt ez a nap. A vidéki birtokosok öröm és félelem érzésével álldogáltak itt a tágas, ódon, képes teremben, a hol annyi viharos, szilaj gyűlést éltek át hajdan s a melytől oly régen el voltak távolítva. A fiatalok ellenben szilaj örömmel, féktelen lelkesedéssel tomboltak s nem hittek semmi aggodalmaskodásban, a melylyel a vénhedt szakállúak ijesztgették őket.
Ünnepélyes csöndben olvasták föl a két belügyminiszteri leiratot, melyek a főispáni helytartó megerősítését, s a főispáni eskümintát tartalmazták.
Esztergom vármegye abban a kivételes helyzetben volt, hogy az abszolutizmus alatt kapott legfőbb intézőnek, a prímási helytartónak személyében igaz hazafi állott az élén, a ki nagy diplomata tehetségével sok tekintetben megkönnyítette helyzetét a Helytartó-tanácscsal szemben is.
Eskü letétele után a főispáni helytartó hosszabb beszédet mondott, melyben kormányzói elveit szakadatlan éljenzés között adta elő, azután rátért a választások megejtésének kérdésére. Felolvasták a minisztérium leíratát, a mely a választás fontosságát s az ez ok miatt követendő elveket fejtegette; utána azt a jegyzőkönyvet, a melyet a 13-iki előkészítő bizottsági űlésről szerkesztettek, a mely a nyilvános szavazást elvűl kimondotta: öt küldöttséget alakítottak a szavazatok megejtésére.
Első alispánnak öt jelölt közül Vargha Benedeket, másod alispánná, négy jelölt közül Závodi Albint választották meg közfelkiáltással. A többi választás is elég símán és legtöbb esetben egyhangúlag történt. Az esztergomi járásban főszolgabíró lett Keményfy János, a párkányiban Kamenszky Elek. Törvényszéki ülnökök: Reviczky Pál, Farkass Károly, Brinkmann Antal, Mattyasóvszky Sándor, Szabó Sándor. Főügyész: Nedeczky Tiborcz. Árvagyám: Kruplanicz Kálmán. Főjegyző: Kruplanicz Ödön stb.
421Másnap délelőtt befejezték a tisztújítást s ekkor a főispán fölvette az esküt az új tisztviselőktől és felszólította őket, hogy hivatalukat azonnal, de legkésőbb május elsején foglalják el s édes érzéssel köszöntötte az új tisztikart.
Fölállt ekkor Palkovics Károly, s lelkes beszédben tett indítványt, hogy "miután az oly soká nélkülözött alkotmányos szabadságunkat egy hosszú, szomoru korszak lefolyása után végre szerencsésen visszanyertük, e feletti örömünk kifejezéseként Ő Felségét a királyt és a királynét, továbbá a nemzet bölcsét, Deák Ferenczet köszöntő feliratban üdvözöljük." Utána Hamar Pál kiegészítette ez indítványt azzal, hogy "a magas minisztérium iránt, a mely a tegnapi napon lételét hivatalosan bejelentette, teljes bizodalmat nyilvánítsanak, valamint Simor János herczegprímáshoz, a vármegye örökös főispánjához, őszinte tiszteletük kifejezéseűl üdvözlő feliratot intézzenek." A közgyűlés mindakét indítványt nagy lelkesedéssel tette magáévá.
Igy folyt le az új kornak első közgyűlése. Teljes megegyezéssel, símán, zavartalanúl. Egyetlen diszonáns hang sem került, a honfiúi aggodalomnak, vagy a politikai makacs ellentéteknek semmi nyoma e gyűlésen.
És ez a nap bemutatta Esztergom vármegye egész jövendő négy évtizedének jellemét. E kis vármegye példás egyetértéssel, önálló akarattal intézte összes ügyeit, belső viharok, forrongások sohasem zavarták meg a békét és a vármegyei élet egészséges csöndjét.
A következő közgyűlésen, május 2-án már életbe lépett a tiszti kar működése, megkezdődött a rendes vármegyei élet, az összes főtisztviselők beszámolnak az átvett ügyek és hivatalok állapotáról.
Már ekkor megindúl az érdeklődés és lelkes mozgalom, hogy részt vegyenek a koronázásban. Schriegl Endre praelatus kanonok beküldi a közgyűlésre a koronázási halom fölállításához szükséges földadományt, a melyet "első szent királyunknak az esztergomi várhegyen volt lakása mellett levő kápolnatérség talajából vettek."
Mielőtt azonban az országos ünnepségek meleg és lelkes hatása alá kerülhetett volna a vármegye közönsége, egy igen sajnálatos és a vármegyére nagyon súlyos sikkasztási ügy rázta fel a közérdeklődést.
A Kamocsay-féle sikkasztás ügye.
Kamocsay László főpénztáros, a ki eddig köztiszteletben állott mind a polgári, mind a magánéletében: mint az inségügyi pénztár kezelője 10.217 forintot sikkasztott el a begyűlt 13.641 forintból. A betegágyán fekvő Kamocsay megvallotta bűnét s azt, hogy egyedűl őt terheli a vád. Ezen a nyomon elindúlva, az általa kezelt többi pénztárakat is felülvizsgálták és nagy megdöbbenéssel összesen 25.005 forint 37 krajczár hiányt találtak. A törvényes eljárásra bizottságot küldtek ki, később a belügyminiszter Torkos Kálmán osztálytanácsost királyi biztosúl küldötte le; majd a m. kir. ügyigazgatóság végezte az ügy megvizsgálását. Közben más vármegyei tisztviselők is gyanúba kerűltek, s egyre szélesebb hullámokat vert fel a botrányos ügy. Ezzel kapcsolatban nagy izgalmakat okozott az árva-vagyon kezelése, a mely körűl hasonlóan sok bajt találtak. Sikkasztást Kamocsay itt is követett el, 7108 forinttal károsítván meg a pénztárt; de azonkívül olyan rendetlen és nehézkes volt maga a kezelés is, hogy az árvák legtöbb esetben megrövidültek. A közgyűlés Besze János indítványára elhatározta, hogy a vármegyei központi, tömeges kezelésről lemond s az árvavagyont visszabocsátja a községi kezelésbe, s csak az ellenőrzést tartja fenn magának. De ez nem ment gyorsan. Hónapokon át húzódott a dolog a vizsgálat miatt s az árva-vagyon nem volt meg. Egyik ülés a másikat érte, a vizsgálat költségei is egyre szaporodtak, de fordulat csak 1868 februárban következett be, a mikor Kamocsay László a vizsgálati fogságban öngyilkossá lett. Ezzel azonban még semmi sem lett jóvá; hosszú hónapokon át dolgoztak tovább az egyes intézmények, különösen az árva-vagyon állapotának felderítésén és hiányainak pótlásán. Závody Albin másod-alispánnak hosszú ideig csaknem minden tevékenységét lekötötte ez az ügy. Az árva-vagyon fölötti döntést külömben a miniszter nem fogadta el olyan símán és újabb meg újabb jelentéseket s történeti átpillantásokat kért az árva-vagyonnak miként való kezeléséről. Ezzel telt el az egész esztendő, a nélkül, hogy bármi végleges intézkedés történt volna. A Kamocsay hagyatékából jóformán semmisem térült meg. Az árva vagyon kezelését pedig az országgyűlés szabta meg, az országos rendezés alkalmával.
422Koronázás.
Ezek az ügyek okozták, hogy a vármegye nem vett részt még a koronázás ünnepélyén sem olyan módon, a hogy először készült rá. A koronázási menetben mint díszlovasok vettek részt a vármegye részéről Kovács Pál, Andrássy Gyula, és Kruplanicz Kálmán, a kik a vármegye szeptember 2-iki közgyűlésén emlékűl egy-egy koronázás emlékére vert aranyérmet is kaptak.
Inség.
A vármegye népének súlyos helyzetére világot vet a közgyűlésnek néhány határozata, a melyek szigorúan meghagyják a szolgabíráknak, hogy az inségben elszegényedett népnek kizsarolását akadályozzák meg. Üzérek pénzkölcsönök igérgetésével, mások a gabona eladásánál különféle vékák használatával és sok ravasz úton-módon fosztogatták a népet. Az inségpénztár olyan szomorú végre jutván, most már csak rendeletekkel tudtak segíteni a népen.
Magyarosítás.
Sok igyekvéssel gondolt a buzgó vármegye a nép magyarosítására is, és nem egyszer tárgyalta, hogy milyen módon lehetne a német ajkúakat a magyar nyelv tanúlására buzdítani. Keményfy főszolgabíró kiderítette, hogy az esztergomi járásban sok községben nem is tanítják a magyar nyelvet, sőt a tanítók maguk sem tudnak magyarúl, ezért fölterjesztést tettek a herczegprímáshoz, hogy a tót vagy német községekben megürűlt tanítói állomásokra az esperesek közvetítésével mindig csak olyat engedjenek pályázni, a ki magyarúl tud. Volt ezenkívűl még egy mód, a mire gondoltak: ösztöndíjakat, javadalmakat adni azoknak, a kik a magyar nyelvet megtanúlják. Volt is egy alapítvány, a mi erre a czélra szolgált. Ennek a kamatait két részre osztották, s egyik feléből a magyarosító tanítókat, másikból a jó tanúlókat jutalmazták.
Viszony Esztergom várossal.
Esztergom szab. kir. várost ez időben sajátságos viszony kötötte össze a vármegyével. A mai Esztergomnak akkor csak egy része volt a szabad királyi város. Szenttamás, Viziváros és Szentgyörgymező, mint mezővárosok, a vármegye hatáskörébe tartoztak s politikai tekintetben egészen önálló külön községeket alkottak. 1854-ben a Helytartótanács közegei, nem törődve a történelmi fejlődéssel, csak a valóságos állapotokat vették tekintetbe s az összeépűlt községeket egynek tekintvén, egy várossá egyesítették s elrendelték, hogy adózási tekintetben Esztergom sz. kir. városhoz tartozzanak. Igy is volt 1868-ig, a mikor a vármegye fölemelte tíltakozó szavát; annál inkább, mert 1860-ban megszűnt az a szoros kapcsolat, a melyet az abszolut kormány teremtett, csupán adózási terhei maradtak meg. A vármegye a régi állapotok visszaállításáért folyamodványt nyújtott be az országgyűléshez és a pénzügyminisztériumhoz, és sikerrel, a mennyiben elrendelte a kormány az ősi viszony újraállítását.
Vármegyei ügyek.
A februári közgyülésen hozzájárult a vármegye az aradi vértanúk szobrának felállításához, és pedig nagyobb lelkesedéssel, mint anyagi eredménynyel.
Sokat tettek ez időben "a korszellem előhaladásához méltó népnevelés" megteremtésére; egyelőre nagy bizottságot küldöttek ki, hogy az egész vármegyében vizsgálja meg a népoktatást és tegyen jelentést orvoslásáról.
Nagy örömmel fogadták április 14-én báró Eötvös József közoktatási minisztert, a ki a herczegprímás látogatására érkezett Esztergomba. Az új és lelkes idők heve nyílvánul meg az épen ülésező vármegyei bizottság határozatában, mikor nagy küldöttséget menesztenek a miniszter fogadására a pályaudvaron, és üdvözlésre a prímási palotában.
A vármegyének régi baja hogy nincs megfelelő székháza. Negyven év óta befolyás folyik a harcz a székház megnagyobbítása körül s még ma sincsen befejezve, ma sincs eldöntve, hogy új épületet építenek-e, vagy régit restaurálják. Már 1868-ban kibérelték hozzá a szomszédos épületet, de az is olyan szűk és sötét volt, hogy csak újabb bajok kerekedtek belőle; átalakítások kellettek volna, mivel pedig a közgyűlés nem volt adakozó e tekintetben, a tisztviselők bánták meg, a kik anyaggal túlhalmozva szorongtak a sötét zúgokban.
Szerencsekívánatokkal járúlt Ő felsége a király és a királyné elé a vármegye, Mária Valéria főherczegnő születése alkalmából s a felség személye körüli miniszter köszönetét lelkes szavakkal vették tudomásul.
Az augusztusi közgyűlésen meghatott szavakkal jelentette be a főispán Kruplanicz Ödön főjegyző elhunytát, a boldogúlt az előző korszakokban nagy tevékenységgel vett részt a vármegye ügyeinek vezetésében. Helyére a szeptemberi közgyűlésen választották meg Kruplanicz Kálmánt, az addig főárvagyámot.
423A vármegye állandóan lelkes és megelégedett hangulatát semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig múlik közgyűlés, hogy valamilyen formában bizalmat ne nyílvánítsanak a király vagy a miniszterium iránt. Igy az októberi gyűlésen, a király elmúlt dicső névnapja alkalmából bőven méltatják Ő felségének érdemeit, "a ki nemcsak koronás királya e nemzetnek, de azáltal, hogy annyi viszontagság után alkotmányunk teljes és tényleges visszaállítása és a belbéke megszilárdítása által nemzeti jobblétünk s virágzásunk alapítójává lőn, valamint az által, hogy a magyar királyok közül első, ki családjában a magyar nyelvet meghonosítva, nemzetiségünk hű gondviselője lőn: a magyar nemzetnek szeretetteljes atyja," méltó rá, hogy Isten áldását kérje reá s családjára a vármegye közönsége.
Országos politika.
Az 1869 januári közgyűlés nevezetesebb pontja volt az, hogy a bezárúlt országgyűlés fölött véleményeket nyílvánítottak. Igaz ugyan, hogy a vármegyei gyűléseknek a hozott törvények elbírálására joga többé nincs s csak kihirdetéséről és sikeres végrehajtásáról gondoskodik; de azért a nemzet véleményének megismerésére nem közömbösek azok a kijelentések, a melyek a közgyűléseken általános itéletképen hangzottak el. Forgách Ágost beszédének fontos e passzusa:
"Az országgyűlés, melyet jogos reménynyel, de mély aggodalmakkal is kísértünk, - mert hiszen nem csupán roncsolt belviszonyainknak mikénti rendezése, a szabadság biztosítása és terjesztése, hanem a nemzetnek állami jövő léte vagy nem léte forgott kérdésben. S a legutóbbi országgyűlésen alkotott törvényeket úgy, mint az 1848-iki törvényeket is, a közvélemény "vívmányoknak", epochális törvényeknek szokta nevezni. És méltán, mert habár e törvények különböző időkben, különféle körülmények között alkottattak, mégis szabadságának, újjászületésének idejét, a nemzet e két törvény alkotásától számítja. Az 1848-iki és a most befejezett országgyűlésen alkotott törvények adták vissza e nemzetnek állami hatalom és tekintély súlyát, mely az ezredéves eredménydús története és régi törvényei szerint megilleti. E két törvény legszorosabb összefüggésben van egymással. A 48-iki törvényeket megrázkódtatás és az áldásos sikernek koczkáztatása nélkűl érvényre juttatni csak az 1867-iki törvények által lehetséges. És viszont ki az utóbbi törvényeknek igaz híve, annak az 1848-iki törvényeket nem szabad megtagadnia."
"Nem akarok azon balvéleményeknek hosszas czáfolgatásába bocsájtkozni, mely az új törvényeket a 48-as vívmányoknak megsemmisítésével gyanúsítja...
"1848 és kiegyezkedés! ez volt a nemzetnek a múlt országgyűlés előtti jelszava. És e jelszók alatt választottuk meg a képviselőket. A kiegyezkedés terén a 48-nak sikeresítését lehetővé tenni, vagyis a polgárok szabadságait, a nemzetnek önállását, állami jogait, vérontás nélkűl érvényesíteni és biztosítani, ez volt a múlt országgyűlésnek magasztos feladata. És hogy e feladatát szerencsésen oldotta meg, elvitázhatatlan tények bizonyítják...
"1848-at lelkesedéssel, 1867-et pedig hálával fogadta a nemzet."
A bő és valóban nagy politikai bölcsességgel tartott beszédet a következő szavakkal fejezte be:
"Bezárom szavaimat amaz óhaj kifejezésével, hogy a fejedelem és a nemzet közt létrejött egyezség, a visszaállított bizalom és szeretet, köztünk örökké fennmaradjon, és hazánk boldogsága, felvirágzása akadálytalanúl fejlődésnek indúlva, jogaink dönthetetlen megszilárdulást nyerjenek."
A közönség óriási többsége éljenzéssel, harsogó örömmel hallgatta a beszédet. Az a "balvélemény", a mely nem volt megelégedve az új törvényekkel, alig volt képviselve ezeken a gyűléseken. Rögtön el is határozták, hogy a vármegye közönsége az 1867-8-iki hongyűlésnek áldásos és tevékeny működéseért jegyzőkönyvileg hálát és köszönetet szavazzon.
A vármegye egész tiszti karának szólott, alkotmányos és buzgó működésük elismeréseűl az a kitüntetés, a melyet nyomban bejelentett a főispáni helytartó s a mely általános érdeklődést épen ezért keltett: Vargha Benedek első alispánnak királyi tanácsossá való kineveztetése.
Képviselő-választás. 1868.
Következtek a képviselő-választások. A középponti választmányt megalakították; mielőtt azonban a választás borította volna lángba a lelkeket, - a mire különben úgy sem volt kilátás: valóságos tűz pusztított a vármegyeházán, leégett a tetőzete és jelentékeny kárt szenvedett az épület. Ez a baleset a tűzbiztosítás és oltás reformját vonta maga után.
424A képviselő-választások márczius folyamán előre nem várt nagy izgatottsággal folytak le. Az eredmény azonban semmi meglepetést nem hozott, a párkányi választókerületben Andrássy Gyula győzött, a dorogiban Keményfy János főszolgabiró. Mindketten Deák-pártiak.
Az 1870-ik év elején erős mozgalmat indított az esztergomi törvényszék kérdése. Az első biróságok szervezésére vonatkozó törvényjavaslat előbb Esztergomot jelölte ki első folyamodású törvényszék helyéül, de nemsokára az a hír jött, hogy ezt a törvényszéket Tatán akarják fölállítani, s hozzácsatolnák a párkányi járást is. A főispáni helytartó május 27-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, mert a vármegyére ép úgy életkérdés volt, hogy itt legyen a törvényszék, mint magára a városra. Feliratot intéztek a kormányhoz ez ügyben és hogy minél nagyobb sikerrel végezhessék a dolgot, választmányt küldtek ki, a mely sürgesse a minisztériumnál a döntést, s e czélra a szolgabírák útján fölizgatta a vármegye népének érdeklődését is. Számtalan aláírással akartak kérésüknek súlyt adni s csakugyan sikerűlt is elérni, hogy a törvényszéket később megkapták.
Ugyanekkor igyekeztek Lábatlan és Piszke községeket visszacsatoltatni a vármegyéhez. Fölterjesztéssel fordúltak a belügyi és az igazságügyi miniszterekhez, emlékiratot szerkesztettek, a mely több száz példányban osztottak szét a képviselők között, és ezt a kívánságukat is sikerűlt megvalósítaniok.
Az uj közigazgatás.
Az 1871-ik év a vármegyei közigazgatás rendezésének új gondolataival volt tele. A januári közgyűlésen már foglalkozott vele a főispán és teljes joggal konstatálta, hogy Esztergom vármegye azt a hatalmas átalakulást, a mely nemcsak az ország kormányzását, hanem a vármegyei életet is teljesen átalakította, szerencsésen élte át. "E feladat, mondá, Esztergomban szerencsésebben oldatott meg, mint bármely más megyéjében az országnak, vagy ha a szerénység tiltja is ezt kimondanunk, azt mondhatjuk, hogy sehol szerencsésebben, mint itt. Esztergommegye bizottmányának intézkedéseiben a törvényesség és alkotmányosság, tanácskozásaiban a szabadelvűség, jogok gyakorlásában az egyenlőség soha sem hiányzott. Pártküzdelmek, pártsúrlódások, ha voltak is, mindig csak az érvek fegyvere küzdött, az érvek ereje győzött. Esztergom megye nyugodt öntudattal áll a közvélemény bírálószéke előtt, örömmel tekint vissza a múltra s legjobb reménynyel várhatja a jövőt. E megyében bármi változásokat idézzen elő a küszöbön álló rendezés, a megyének érdekei hátrányt nem fognak szenvedni. Mert e megyének érdekeit s egyáltalában jövőjét nem egyes egyéniség, nem egyes párt, hanem az egész közönségnek alkotmányos érzülete, bölcs belátása, higgadtsága, megszokott öntudatos korrekt eljárása biztosítja."
Ez a beszéd nagyon szépen jellemzi ez időben az ország vármegyéi legnagyobb részének belső politikáját. Valóban sok politikai erényt lehet megfigyelni e közgyűlési termekben, a melyek elég erőssé tették a vármegyéket s vele az országot, hogy szinte rázkódtatás nélkül menjen át a legnagyobb átalakuláson, a mi csak megtörténhetett.
A főpap-főispán.
Volt a gyűlésnek még egy különösen érdekes pontja. Ez időben sokat hangoztatták, hogy a vármegyékben egyházi személy ne viselhessen főispáni méltóságot. Esztergom vármegyét ez az eszme kiválóan érdekelte, mert itt kezdettől fogva mindenkor a prímások voltak az örökös főispánok. A megszorító intézkedést ezért úgy tekintették, mint egyrészt a törvényes alap elleni támadást, másrészt az egyéni és a teljes politikai szabadság megtámadását. Különösen lelkes volt most a hangulat, mert a kiváló politikus, gróf Forgách Ágost, mint főispáni helytartó már tíz éve kormányozta a vármegyét s már az abszolutizmus idején is olyan nagy és bölcs mérséklettel s olyan sikeres tapintattal, hogy az egész országban kevés párja volt, hogy valaki a régi kormányzatban való szereplés után olyan csorbítatlan és szeplőtlen hírnévvel lépett volna át az új korszak vezérférfiai közé. Egyhangú lelkesedéssel szavaztak azért bizalmat a főispáni helytartónak, s az eddigi működéséhez hasonlót kértek tőle a jövőre is.
Nagy részvéttel és megindulással vette a vármegye báró Eötvös József halálának hírét. Maga a közgyűlés jegyzőkönyvben adott kifejezést gyászának "a hazánkat, sőt az egész művelt világot" ért veszteség fölött. Ennél többet is tettek, nagy lelkesedéssel fogadták el azt az indítványt, hogy az ország vásárolja meg az elhúnyt hozzátartozói számára, vagy országos költségén, vagy magánadakozások útján az érdi uradalmat, a mely régebben a báró Eötvös családé volt. 425Adakozásra felszólító köríveket küldöttek szét a vármegyébe s pártolás végett megküldték ez indítványt az összes társhatságokhoz.
Közlekedésügy.
A vármegye közlekedésügyének javulására szolgált, hogy az utóbbi években eddig különösen a kőbánya-társaságok kaptak lóvasút építésére engedélyt. Ez évben a Gerenday-féle emlékmű- és építési anyag r.-t. a Tardos melletti bányahegytől Süttőig engedélyezett lóvonatú vasútját mozdonyvasúttá alakította át. Ugyanekkor intézkedett a közlekedésügyi miniszter az útak állami kezelésébe vette. Már ekkor a Budára vivő vasút fölött is sokat tárgyaltak.
Gróf Forgách Ágoston.
A június közgyűlésen a vármegyére nézve nagy érdekességű dolog történt. A király gróf Forgách Ágostont, a ki eddig Simor János herczegprímásnak, mint a vármegye örökös főispánjának volt helytartója: kinevezte a vármegye valóságos főispánjává, az országos megyerendezéssel kapcsolatban. Nagy örömmel fogadták a kinevezés hírét. A székfoglalási ünnepélyt megelőzőleg a vármegye házának nagytermében bizottsági ülés volt Vargha Benedek első alispán elnöklete alatt, a melyen ősi szokás szerint küldöttséget választottak, hogy meghívja a kinevezett főispánt. Fényes bandérium lovagolt a főispán lakása elé, s az első alispán, mint a küldöttség elnöke, lelkes szavakkal hívta meg őt székének elfoglalására. A főispán ékes válasz után megjelent az ódon közgyűlési teremben, hol már olyan hosszú ideje működött.
"Meghatott kebellel üdvözlöm, - mondá, - és üdvözli az egész nemzet a mai napot, mert a legkedvesebb ősi intézményünk, a megyei élet ezer éves épületének nagyszerű átalakítása, országszerte ma veszi kezdetét. Mai közgyűlésünk a törvényhatságok rendezéséről szóló törvény végrehajtásának megkezdésére lett összehíva..."
Miután az esküt letette, kifejtette már eddig is ismert elveit. Aztán üdvözölték őt az első alispán, a főjegyző, a bizottsági tagok megbízottja. Ezek után kiküldöttek egy 36 tagú bizottságot, hogy dolgozza ki a vármegyei közigazgatás átalakítását a törvény kivánságai szerint.
Megyerendezés.
A megyerendező bizottság az augusztus 29-iki űlésen tett jelentést munkájáról: a) a vármegyének szolgabírói járásokra való felosztásáról; b) a választókerületek és a választandó bizottsági tagok számáról; c) a tiszti kar, a segéd-, kezelő- és szolga-személyzet hatásköréről, a munkafelosztásról, létszámról, fizetésről, d) az árvaszék és állandó választmány szervezéséről és az árvaügyeknek a törvényszéktől leendő átvételéről.
Bemutatta továbbá az 1870. XLII. t.-cz. értelmében a választó-kerületek választóinak betűrendes névjegyzékét s a legtöbb adót fizetők lajstromát. Mivel pedig az új rendszer miatt az árvaszék költségei 12.435 forint új terhet róttak volna a vármegyére, a bizottság egyenesen javasolta: kérjék föl a kormányt, hogy ezt az összeget a sajátjából fedezze.
A pénzügyek sok gondot adtak a vármegyének, szeptember 13-án külön közgyülést tartottak az 1872-iki költségelőirányzat megtárgyalására. A tiszti fizetések s az összes költségek emelkedtek s egyszersmind elodázhatatlan volt a vármegyeháznak valamilyen átalakítása is. Erre csakugyan fel is vettek egy jelentékeny összeget, de csak kisebbfajta átalakítás lett a tervből.
Már október közepére be volt fejezve a megyerendezési előkészítő munkálat és a tervezetet jóváhagyta a belügyminiszter is. Október 19-én tartották az utolsó közgyűlést a vármegye régi szervezetében. Ezen állapították meg az új tisztújítás módját és megválasztották az azt vezető bizottságot.
Ezzel befejezte működését az a bizottmány, a melyet a vármegye közönsége az 1848. XVI. t.-cz. értelmében választott a megyei hatóságnak ideiglenesen, vagyis addig való gyakorlására, míg a megyei önkormányzatot az országgyűlés parlamentárisan rendezi. Ez a nap fejezte be az átmeneti korszakot a 48 előtti állapotoktól a következőkhöz. E vármegyei hatóság életét igen rövid időre, úgyszólván csak hetekre tervezték, de a sors huszonhárom nehéz évet adott neki. És ezt a hosszú időt nem a feladat nehézsége idézte elő, hanem a külső körülmények, a nemzet éltében lefolyt súlyos válság. Igy pedig valóságos áldás és szerencse volt a vármegyékre s így Esztergomra is, hogy egy időhöz nem kötött élettartamú bizottság állott az élén, a nehéz idők bekövetkeztekor. A vármegyei bizottmányra mindjárt működése kezdetén, a haza védelme várt, később a csaknem agyontiport nemzeti élet ébresztése, a vármegyei életnek eleven 426megőrzése, a tradicziók fenntartása. Az esztergom-vármegyei bizottmány 1848-ban, megválasztásakor 246 tagból állott, s ezek közűl ez utolsó gyűlés idején már csak 40-en voltak életben. Mikor 1860-ban az alkotmányos életet 12 évi szünet után visszaállították, az 1848-iki bizottmányt választás utján, ismét kiegészítették. Ez is hamar elvesztette cselekvési jogát és csak 1867-ben, a kiegyezés után kapta vissza.
Méltán mondhatta el a főispán az esztergommegyei bizottmány nevében:
"A megyerendezési törvény életbe léptetésével, ma e bizottmány az ideiglenesen reábízott megyei hatóságot a tisztelt közönség kezébe teszi le. Nyugodt lélekkel adja át működéséről vezetett jegyzőkönyveit, - hiszem, hogy a tisztelt közönség, vagy az utókor, bármily szigorral vizsgálandja azokat át, sújtó ítéletet nem mondhat a bizottmány felett."
Az uj közigazgatási bizottság.
Az új bizottság sokkal kevesebb tagból alakúlt meg, csak 120 tagja lehetett. Ezeknek a megválasztása olyan nagy érdeklődés mellett ment végbe, mintha kivétel nélkül érezték volna, hogy ettől függ az új állam életének ereje.
Deczember 19-én már megtarthatták az újonnan választott bizottság első közgyűlését; ekkorra az összes tagokat megválasztották és igazolták is. Az új bizottság tisztában volt vele, milyen feladat előtt áll: a régi rendszer még annak a kornak szellemével volt tele, a mikor a megyei életben csak a nemes osztály dominált. Az újnak tagjai között megfelelően voltak képviselve a polgárság nem nemes eredetű elemei is.
Deczember 28-án tartották meg a tisztújító közgyűlést. Az alispáni állásra Vargha Benedeket, az eddigi alispánt és Kruplanicz Kálmán főjegyzőt jelölte a főispán. A kettő közül Kruplanicz Kálmán győzött 20 szavazattal és ő lett az újjáalakúlt vármegye alispánja. Főjegyzővé lett Boronkay Lajos, egyhangúlag megválasztva. A többi választás is símán folyt le s nagyobbrészt a régi tisztviselők maradtak meg állásukban. Megválasztották az állandó választmányt is, melynek 18 tagja volt s ezek közé Vargha Benedek volt alispánt érdemei elismeréseűl közfelkiáltással választották be.
Ezzel végződött a vármegye életében oly nevezetes év.
A következő év elején elkészítették a községek rendezések alkalmából, az előljáróság teendőiről szóló községi szabályrendeletet s a napi és folyó ügyek során az összes új rendeleteket és változtatásokat végrehajtották.
Az új országgyűlést szeptember 1-ére hívta össze a király s a választások nagy érdeklődés mellett folytak le. Esztergom város képviselője Pór Antal lett, Deák-párti programmal.
Az évi közgyűlések legfontosabb tárgya a községi új rendtartás hosszú ideig tartott letárgyalása és kidolgozása volt.
A király huszonötéves jubileuma.
Ez évben volt negyedszázados évfordúlója annak, hogy I. Ferencz József trónra lépett. Az ország legnagyobb része tartózkodóan viselte magát ezzel az évfordulóval szemben s november 27-én csak hivatalos kiküldöttek képviselték az országot a trón előtt, a melyen még csak hat éve ült koronásan a király.
Esztergom vármegye, hűen régi uralkodó felfogásához, nagy ünnepélyességgel vett részt a hódolatban. Rendkívüli közgyűlést tartott azt megelőzőleg, nagyon meleg és lelkes hódolati föliratot határozott a királyhoz, 30 tagú küldöttséget választott a vármegyei bizottság kebeléből, a mely a főispán vezetése alatt is jelent az ünnepen és örömmel tett jelentést a deczemberi közgyülésen, hogy a király azt üzente Esztergomnak: "vigyék meg küldőinek szíves köszönetemet."
Esztergom vármegyének egyesítési terve Komárommal.
1874 elején ijesztő hír ejtette kétségbe a vármegyét. A törvényhatóságok kerületeinek felosztása és újból való szabályozása alkalmával a belügyminiszteri törvényjavaslat azt a tervet készítette el, hogy Esztergom vármegye egyesíttessék Komárom vármegyével és ennek az egységessé tett vármegyének székhelye Komárom legyen. A gyűlés fájdalmas megdöbbenéssel vett tudomást a tervről és január 10-re rendes közgyűlést hívott egybe, a melyen elhatározták, hogy feliratban fordúlnak az országgyűléshez, a melyben kifejtik azokat a történelmi és gazdasági okokat, a melyek Esztergom vármegyének fenntartását kívánják, s arra kérik az országgyűlést, hogy, ha szükséges, másképpen gondoskodjék a vármegye területi kikerekítéséről. E kívánságuk keresztülvitelére héttagú küldöttséget választottak; mind a hét kiküldött országgyűlési képviselő volt. Ugyancsak küldöttség útján kérték föl e kívánságuk érvényesítésére Simor János 427herczegprímást. Egyúttal felszólították az összes községeket, hogy adják elő okaikat, a melyek Esztergom vármegye fenntartása mellett szóllanak. Ez a kérdés egész éven át foglalkoztatta a vármegyét, a mely, létérdekéről lévén szó, minden erejét latba vetette, hogy önállóságát megvédelmezze. A belügyminiszter azt a kérdést tette föl, hogy ha beolvasztanák a vármegyébe Esztergom szab. kir. várost, és a Komáromvármegyei Lábatlant és Piszkét, akkor képes lesz-e a vármegye, államadójának 20%-a keretén belül háztartását berendezi úgy, hogy a vármegyei közigazgatás fennakadást ne szenvedjen. És ezek után is fenn tartja azt a kérdést, nem gondolja-e a vármegye, hogy ránézve sokkal czélszerűbb lesz, ha Komárommal egyesűl? A vármegyei bizottság megtámadta a miniszteri leirat alapját, azt fejtegetvén, hogy nem elég az a jó vármegyei közigazgatáshoz, ha az állami adó valamely vármegyében olyan nagy, hogy annak 20%-ából fenn lehet tartani a közigazgatást. Fontosabb ennél a székhelynek kedvező fekvése, gazdasági s más tekintetben olyan központtá való kialakúlása, a mely alkalmassá teszi a szellemi vezetésre. S végűl kijelenti, hogy a törvénytervezetet egyáltalán nem ismerheti el "czélhoz vezetőnek." Esztergom vármegye székhelye pedig olyan kitünően fel van ruházva mindazon kellékekkel, a melyek kijelölnek valamely helyet egy bizonyos vidék központjáúl, hogy nemcsak a legszorosabb környéke, hanem Hont, Bars és Komárom vármegyék több községe is, a szervezet különállóság mellett is, ide van csatolva az összes gazdasági és kulturális érdekek számtalan kötelékével. Tartozzanak politikailag bárhova e helyek, valójában mindenkor Esztergomhoz fognak tartozni. Ezért a vármegyei bizottság azt tartja szükségesnek, hogy ezeket a községenként is felsorolt, más vármegyékhez tartozó részeket csatolják Esztergomhoz, hogy ez igazán megfelelhessen azoknak az országos érdekeknek, a melyek hozzá fűződnek. De még ezek nélkül, sőt a fölajánlott Esztergom szab. kir. város és Lábatlan s Piszke községek beolvasztása nélkül is szükségesnek tartja a bizottság a vármegye fönntartását. Ezt a véleményét a közigazgatási költségeknek az állami adóhoz való viszonyával is igazolja. A vármegye kikerekítése, vagy beolvasztása azonban egyelőre nem ez okok miatt maradt el, hanem azért, mert az országgyűlésen nagy dolgok történtek, a melyek a fúzióra vezettek.
A fúzió.
1875 januárban az első közgyűlést már a háromévi megbízatás leteltével újra választott vármegyei bizottság tartottak meg. Ennek a tagjai csaknem kivétel nélkűl a régiek voltak, ép úgy, mint a szellem, a mely a régi erővel uralkodott rajtuk. A főispán megnyitó beszédében aggódva utalt az országgyűlésre, s kifejezést adott véleményének, hogy "azokon a súlyos bajokon, a melyek közé az ország jutott, csak úgy lehet segíteni, ha mindazon férfiak, kik tartoztak bármely politikai párthoz, de a fent forgó súlyos kérdésekre egyetértenek: egy párttá egyesűlnek. Ez okból két nagy párt egyesűlt és ennek következtében új kormány alakúlt." Ezt az új politikai fordulatot a vármegye örömmel fogadta és bizalommal üdvözölte s az új minisztérium beköszönő levelét szűnni nem akaró és éljenzéssel hallotta. A megye közönsége az alispán indítványára "az országos két nagy pártnak "szabadelvű párt" czime alatt a legközelebb ténynyé vált egyesűlése feletti örömét s az abból alakúlt szabadelvű kir. kormány iránti bizalmát lelkes éljenzés mellett a bizalmi feliratban kifejezni kívánta." Ezzel együtt a főispánnak s az egész tisztikarnak bizalmat szavazott a közgyűlés.
Az október 12-iki közgyűlés házi ünnepe volt a vármegyének. Ekkor leplezték le Simor János herczegprímásnak, mint a vármegye örökös, és gróf Forgách Ágostnak, mint az ez idő szerinti valóságos főispánjának arczképeit. Az alispán elnökölt a gyűlésen és beszédében kiemelte a főispán nagy érdemeit a vármegye történetében. A leleplezésben több küldöttség volt jelen; a herczegprímáshoz üdvözlő küldöttséget menesztettek, a melyet a prímás azzal az ajándékkal lepett meg, hogy képcsarnokát ezen a napon nyílvánossá tette.
Deák Ferencz halála.
1876-ban a vármegyei közgyűlés, jegyzőkönyvének első lapját a Deák Ferencz emlékezetének szentelte. A haza bölcse január 28-án húnyt el s gyászt öltött érte az egész nemzet, mint a jegyzőkönyv mondja: "Szent László és Nagy Lajos királyainkat s a felejthetetlen és hozzájuk némileg hasonlitható Hunyadi Jánost talán kivéve, - soha fejedelmi hatalmának tetőpontján, soha államférfiú népszerűségének verőfényében nem szállott sírjába, kinek ravatalát több tisztelet környezte volna." A vármegye, részvétfeliratot intézett az országgyűléshez, és megfestette a nagy férfi arczképét közgyűlési terme számára.
428Árvíz.
Súlyos helyi csapás is érte ekkor a vármegyét. Nagy árvíz öntötte el s a kár olyan tetemes volt, hogy a nép nem bírt magán segíteni. Magán-adakozásokból s a vármegyében végzett hatósági gyűjtésből teremtettek elő némi segélyt a károsúltak számára. Az árvíz különösen nagy károkat okozott Karva, Mocs, Párkány, Búcs, Nána, Muzsla, Szentgyörgymező, Dömös, Tát, Pilismarót és Esztergom-Viziváros községekben. Az összes kárt 116.255 forint 43 krajczárra becsűlték. A begyűlt könyöradományok értékösszege 3730 forint 79 krajczár volt. Máskülönben is rossz volt a múlt esztendő, mert a termés igen gyönge volt s a nép valóban elkeseredett állapotok között élt. Érdekes, hogy a rossz szemtermés mellett, a szőlő ebben az évben igen bőven fizetett.
Esztergom bekebelezése.
Viszont nagy örömöt idézett elő az 1876. XX. és XXXIII. t.-cz., a mely Esztergom szab. kir. várost, "megyénk kedves székvárosát," továbbá Lábatlan és Piszke községeket a vármegyébe bekebelezte.
Maga a főispán csínján bánt a jogavesztett várossal, örömmel és teljes bizalommal üdvözlé az őket képviselő új bizottsági tagokat: "ösmerem, - mondá, - a hű ragaszkodást, fiúi kegyeletet, melylyel önök előbbeni törvényhatóságukhoz viseltettek és így természetesnek tartom, hogy az attól való megválás fájdalmas volt, de hiszem, hogy a hazafiaság, az alkotmányos érzület, a törvény iránti tisztelet sokkal erősebb, semhogy keblökben a tétlen csüggedésnek legkisebb helyt is engedne." Biztatta őket, hogy a vármegye kebelében teljesen megtalálják azt a teret, a melyen önállóan állottak, - de bizony a város nem feledhette vesztett jogait, a melyeket azért vettek el tőle, mert lakosságának létszáma nem ütötte meg a szab. kir. városoknak megszabott határt. Később is állandóan volt egy kis ellentét, maig, a város és a vármegye között, mert az első nem szívesen engedett tradiczionális szokásaiból, de komolyabb összetűzésre sohasem került sor. A város részéről Feichtinger Sándor dr. üdvözölte a főispánt s beszédében megnyilatkozott az a türelmes nyugodtság, a mely Esztergom vármegye közgyűléseiben folyvást otthonos volt, s a melyet, úgy látszik, az új elemek sem szándékoztak megbontani.
Ezzel a területi megnagyobbodással, de különben is a rendelkező törvényczikk miatt, a vármegye közigazgatása és önkormányzata is nagy részben változott. Ekkor állították fel a közigazgatási bizottságot, a melynek az volt a czélja, hogy a vármegyében az összes állami és vármegyei közigazgatási ágakat együvé összpontosítsa. Szóval a kormány az egész vármegyei közigazgatás fölé ezt a bizottságot állította, a melynek a feje a főispán volt s általa a központból akarta irányítani az egész önkormányzatot. Esztergom vármegyében, a hol különösen ez időben inkább a tekintélye volt föltétlen a főispánnak, mint a közvetetlen befolyása a vármegye ügyeire, - egyelőre semmi veszedelemmel nem fenyegetett az új rend. Sőt olyan szívesen fogadták, hogy a főispánnak erre vonatkozó megnyitó beszédét kinyomatták s a megyebizottsági tagok között szétosztották.
Esztergom városa kilencz választott és kilencz virilis taggal szaporította a vármegyei bizottságot. Lábatlan és Piszke községeknek Komárom vármegyétől átvételére bizottságot küldtek ki.
A közigazgatási bizottság tíz tagból állott és tagjait szept. 28-án választották meg. Tagok lettek: Andrássy Gyula, Bakay Imre, Havasy Imre, Heya Tivadar, Koller Antal, Mayer István, Mészáros Károly, Niedermann Pál, Palkovics Károly és Rédly Gyula; tiszti ügyészi helyettes Pongrácz Zsigmond.
Ebben az évben szervezték a vármegyei középponti szegénységi alapot is s a saját eljárásuk alapján adtak felvilágosítást a következő év elején a belügyminiszternek az országos rendezésre.
1877-ben a vármegyeházán a tisztviselők között bizonyos belviszályokat lehet megfigyelni. Ez a súrlódás és kiélezett torzsalkodás, úgy látszik, Boronkay Lajos főjegyző ellen irányúlt, a kit a legelső alkalommal, a mint lehetett, meg is támadott a bizottsági tagoknak egy része. Az ürügy a következő volt. Pestvármegye az Ausztriával kötendő vámszövetségre és bankügyi megállapodásokra vonatkozólag előterjesztett törvényjavaslat ellen föliratot küldött a képviselőházhoz s azt megküldötte Esztergom vármegyének is, pártolás végett. Ezt az átiratot már az áprilisi közgyűlésen kellett volna tárgyalni, de a főjegyző nem vette föl a tárgysorozatba. Ezért Niedermann Pál s többen, vádlevelet küldöttek ellene a belügyminiszterhez, s az e miatt elrendelt vizsgálat folyamán a főjegyzőt felfüggesztették állásától. Andrássy Gyula és több bizottsági tag 429ugyan erélyes indítványt adtak be mellette a júliusi közgyűlésen s heves védőbeszédeket tartottak a főjegyző mellett, de indítványukat a közgyűlés 13 szótöbbséggel elvetette.
Az elintézett vármegyei ügyek között fontosabbak a vármegyei bizottsági tagokat választó kerületek újjáalakítása: az egészségi köröknek újból való beosztása; a közmunka teljesebb összeírása, a Duna töltéseinek kiigazítása, javítása, a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló törvény életbe léptetése; s végűl az év utolsó közgyűlésén a tisztújítás, a mely most is egészen símán folyt le. Alispánná ismét Kruplanicz Kálmánt választották, főjegyzővé pedig Andrássy Jánost. A közigazgatási bizottság tagjai lettek: Boronkay Lajos, Koller Antal, Mattyasóvszky Kálmán, Heya Tivadar, Gangl János.
1878-ban az árvaszék megkapta végleges alakját s beosztását. Ekkor állították fel az új szervezett vármegyei m. kir. építészeti hivatalt is. Megalakították a népnevelési bizottságot.
Ebben az évben új képviselőválasztás is volt. Az új országgyűlést október 17-ére hívta össze a király s a választások meglepetést most sem hoztak. Esztergom követe ismét Pór Antal lett, a dorogi kerületé Keményfy Árpád, a köbölkútié Kobek István.
Az okkupáczió.
Nagy mozgalmat idézett elő Bosznia és Herczegovina megszállása. A vármegyét ez közelről érintette, mert a 26-ik gyalogezredet mozgósitották s ehhez a vármegyebeli hadkötelesek legnagyobb részét behívták. Súlyos csapás volt ez nyár idején a gazdálkodó népre, átérezte a vármegye bizottsága is, és Andrássy János főjegyző a következő indítványt tette: Miután megyénk csaknem összes hadköteles fiai harczra szóllíttattak, honpolgári kötelességünk, hogy itthon maradt családtagjaikon mi segítsünk. Ezért: 1. A vármegye közönsége az alispán elnöklete alatt egy bizottságot alakítson, a melynek hivatása legyen: hogy megsebesűlt harczosaink ápolásának előmozdítására a közönség körében tépést, pénzt és egyéb segélyt gyűjtsön s a honmaradt családtagoknak a megélhetés lehetőségét biztosítsa. 2. Tegyen a vármegye közönsége a magas kormányhoz előterjesztést arra nézve, hogy ha a vármegye ezeknek elég segélyt adni nem tud, a kormány folyósítsa a kimutatandó összeget, akár a hozzá begyűlt adományokból, akár az állampénztárból. Az indítványt elfogadta a közgyűlés és a szerint járt el. Az őszi közgyűlésen már megkapták a Felség köszönő kéziratát a gyors és pontos bevonúlás és az otthon maradtak családtagjainak segélyezéseért.
A király jubileuma.
1879 tavaszán, április 24-én volt Ő felségének I. Ferencz József uralkodónak és Erzsébet királynőnek házasságuk 25 éves fordulója. Erre az alkalomra a vármegye hódolófeliratot küldött hozzájuk. Még nagyobb lelkesedéssel üdvözölte a vármegye a Felséget a következő évben, mikor az uralkodó ötvenedik születésenapját érte meg. Ekkor is hódoló föliratot szerkesztettek, a melyben az uralkodó pályáját erőteljes szavakkal jellemezték. "A lezajlott ötven év majdnem minden nemzet életében korszakalkotó. Nem egy uralkodó száműzetve honából, régi dicsőségének romjain mereng: a legrégibb dinasztiák ellen nyílt sisakkal küzd, vagy gyilkos tőrrel leselkedik az elvakúlt és fékeveszett szabadosság orvkeze; új birodalmak és köztársaságok alakúltak a szomszéd államokban és még az angyalvár ormain is sűrű fellegek ülnek. Egyedűl Felséged birodalma áll rendületlenűl az egyetemes rázkódtatás közepette..."
Esztergom város ügyei.
Esztergom városának ügyeibe a vármegye 1880-ban avatkozott bele először erősebben. A belügyminiszter utasította, hogy mint a város legközelebbi fennhatósága, intézkedjék, hogy a város, a mely rendkívül súlyos adósságok alatt nyög, ügyeit rendezze. Erre a főispán vizsgálatot indított s annak befejezésével ráírt a városra, hogy a konszolidált adósságain felül levő terheknek, mint tisztviselők, tanárok, nyugdíjasok követeléseinek s más személyi tartozásoknak rögtön tegyen eleget, mert ezek a város jó hírnevét a legnagyobb mértékben koczkáztatja. Egyszersmind cselekvő hátralékait hajtsa be stb. A város rövid idő alatt felelt rá s kimutatta, hogy viszonyai napról napra javúlnak. Ezt megnyugvással vette tudomásúl a vármegye, de azt nem, hogy a város több intézkedésében még mindig a teljes önállóság elvei szerint járt el.
Főispánválság.
A vármegye kormányzása ebben az évben bizonyos tekintetben válság elé került. A főispán január elején beadta lemondását; erre örökös betegsége adott okot, már évek óta nem tudott eléggé megfelelni kötelességének kedve szerint. A lemondását egész éven függőben tartották s e miatt a főispán nem 430akart olyan dologban intézkedni, a mely utódjára lett volna kötelező. Csak 1881 február 23-án fogadta el a király a lemondást, kifejezve legteljesebb elismerését a két évtizednél tovább tartott hű, buzgó és eredményteljes működéseért.
A márcziusi közgyűlésen még ő elnökölt s a vármegye ez alkalommal igazán az őt megillető módon ünnepelte. A vármegye főjegyzője Andrássy János, a városi ügyész Helcz Antal dr., a város főorvosa Feichtinger Sándor, az általa képviselt intézetek nevében, s Fehér Ipoly, a tanügy nevében, tartottak hozzá nagyszabású, meleg szeretettől áradó beszédeket. Valóban meg is érdemelte, mert bár a régi szabású főurak közűl való volt, s erősen hajlott vármegyéjében az autokrataságra s úgy a hivatalos, mint a személyi és a tisztújításon a választási ügyekben szívesen engedett szabad teret önkényszerűen is a saját egyéni véleményének és akaratának, de igazán szívén viselte a vármegyét, mint a sajátját s kifelé úgy képviselte azt, mint legfőbb érdekét, befelé pedig olyan gonddal bánt vele, mint a gazda legkedvesebb birtokával, a melynek legkisebb ügyei is érdeklik. A mellett európai műveltségű férfi volt, s az országos politika magaslatán állott a vármegyei gyűléseken is.
ifj. Majláth György főispán.
Utódja ifj. Majláth György lett, Májláth országbirónak ifju, derék fia, volt Hont vármegyei főjegyző. Márczius 17-én jelent meg nála Budapesten a vármegye 21 tagú küldöttsége az alispán vezetése alatt. A beiktatás márczius 28-án és 29-én, vasárnap és hétfőn volt. Első nap a városban voltak ünnepségek, másnap délelőtt 10 órakor volt a vármegyeházán a hivatalos beiktatás és az eskűtétel. A főispánnak a legközelebbi közgyűlésen első szava volt, hogy fölhívta a vármegye figyelmét Rudolf főherczegnek és Stefánia belga kir. herczegnőnek legközelebb történendő egybekelésére. A vármegye főjegyzője erre lelkesűlt beszéddel indítványozta, hogy a főherczeget, ha május 18-án Budapestre mennek s a terv szerint hajón, Esztergomnál küldöttség üdvözölje, szintén az vegyen részt a fővárosban tartandó ünnepélyen és egyúttal feliratot intézzenek hozzájuk.
Képviselő-választás.
Az ez évi képviselő-választások június végén folytak le nagyobb izgalmak között, mint a régibb választások. A dorogi kerületben Andrássy Gyulát 346 szótöbbséggel, Esztergomban Horánszky Nándor győzött. A köbölkuti kerületben Reviczky Károly szolgabíró kapott legtöbb szavazatot, függetlenségi programmal, Hazay Ernő és Mórász Antal egyesűlt ellenzékiekkel szemben.
1882-ben a vármegyén elintézett ügyek között fontosabbak: a reáliskola segélyezése. Esztergom város ugyanis támogatásért folyamodott a vármegyéhez, miután elhatározta, hogy kedvezőtlen pénzügyi viszonyai által kényszerítve reáliskoláját a maga erején 1882-őn túl nem bírja fenntartani. Az ügy vizsgálata után a vármegye magáévá tette a dolgot, különben is volt már része benne, már 1861-ben az ő beavatkozása mentette meg az iskolát a pusztulástól. Ekkor egyrészt a fenntartó Szenttamás, Viziváros és Szentgyörgymező községnek nem engedte meg, hogy visszavonúljanak a terhektől s azokat tisztán Esztergom városra hagyják, másrészt rábírta a nagy földesurakat, az érseket s a főkáptalant, hogy a reáliskolai költségek egynegyedrészét elvállalják s ő a maga pénztárából ugyanilyen részt fizetett rá. Most a kormányhoz fordúlt segélyért; nagy küldöttség ment a közoktatásügyi miniszterhez, a ki csakugyan teljesítette is kérésüket.
Simor János herczegprímás ez évben érte meg 25 éves jubileumát püspöki működésének s ez alkalomból nagy ünnepet rendezett neki a főegyházmegye, a vármegye s a város. A vármegye január 24-én rendkívüli közgyűlést tartott, üdvözlő feliratot szerkesztett s küldöttséget bízott meg azzal, hogy az ünnepen a vármegyét képviselje. A város és azok a községek, a hol a prímás hajdan plébános volt, szintén nagy lelkesedéssel vettek részt az örömünnepen.
Fontos gazdasági érdekek fűződtek az Esztergom-Dorog-Budapest vasútvonal felállításához, a melynek érdekében a herczegprímástól kezdve minden tényező megmozgatott minden követ. A közlekedésügyi miniszter eredetileg máskép tervezte ezt a vonalat, e szerint a budapest-szőnyi vonal Bicske, Tata felé haladt volna, s csak egy szárnyvonala vezetett volna Esztergomba. Ez azonban nem lehetett elég a vármegye hatalmas kőszénbánya-telepeinek kihasználására és csakugyan sikerült is kivívniok, a mit kértek. Az új vonal építését megkezdték 1883 októberben.
1883. január 21-én szentelték fel a herczegprímás új palotáját nagy egyházi ünnepélylyel; február 3-án pedig az esztergomi papnövelde ünnepelte félszázados 431fordulóját, annak, hogy Nagyszombatból ide helyezték át. Ugyanekkor állították föl a Bazilikában a Pázmány Péter szobrát. Méltóan egészíti ki ez adatokat, ha fölemlítjük, hogy június elsején a herczegprímás 100.000 forintos alapítványt tett az esztergom-főegyházmegyei papi nyugdij-alap javára.
Márczius 28-án éjjel történt az a megdöbbentő bűntény, hogy Majláth György országbírót gaz rablógyilkosok szobájában megfojtották. A hír nagy sajnálkozással töltötte el az egész vármegye lakosságát, s a főispán iránt, a ki fia volt a boldogúltnak, minden formában megnyilatkozott a részvét. A vármegye jegyzőkönyvében örökítette meg a nagy országbíró nevét, részvétiratot küldött a gyászoló családhoz és küldöttséget a főispánhoz.
Október 28-án ünnepelte a város a török rabságból való felszabadulásának 200 éves fordulóját. Szobieszky lengyel király és Lotharingiai Károly herczeg e napon fényes győzelmet arattak a város falai alatt. E győzelem volt kezdete Magyarország felszabadulásának. Ez alkalomból ünnepély volt a főgimnázium épületében, a hol történelmi kiállítást is rendeztek. A prímás hálaadó isteni tiszteletet tartott a főszékesegyházban, s ezen a vármegye és a város küldöttségileg jelent meg, fényes bandériumokkal. Az összes városi és vármegyei testületek képviseltették magukat. Újabb örömünnep volt november 3-án, mikor József főherczeg családjával Esztergomba érkezett a herczegprímás látogatására. Négy napig időztek itt, megtekintették a város nevezetességeit s fogadták a mindenütt megnyílvánúló hódolatot. Olyan jól érezték itt magukat, hogy egy nappal meg is toldottak a vendégséget.
Tisztújítás.
Deczember 20-án volt a tisztújítás, az összes választást egyhangúlag végezték el s alig történt változás a tiszti karban; alispán maradt Kruplanicz Kálmán, főjegyző Andrássy János. A választást megelőzőleg volt inkább mozgalom, itt is sorompóba léptek egymással szemben a municzipisták és a czentralisták, s már ekkor is erősen megnyilatkozott az a vágy, hogy a tisztviselők állandósítva legyenek s ne befolyásolja munkájukat az a tudat, hogy pár év múlva már újra ki lesznek téve a választók szeszélyeinek.
Az 1884. januári közgyűlésen nevezetes pont volt a vármegyei nyugdíjalap megteremtésének kérdése. Mészáros Károly bizottsági tag már két évvel azelőtt is tett indítványt, hogy az állam vegye át a vármegyei tisztviselők nyugdíj-ügyét. Ennek azonban, hiába terjesztették fel a kormányhoz, nem lett semmi foganatja. Most azt indítványozta, hogy, ha máskép nem lehet, társadalmi úton teremtsék meg az alapot. A közgyűlés bizottságot küldött ki, a mely már a tavaszi közgyűlésre elkészített egy tervezetet, s némi tőkét teremtett a nyugdíj-alap részére.
Júniusban folytak le a képviselő-választások. Ezeknek a legfőbb tanúsága az volt, hogy "nem oltár ma már a választási urna, a hová magasabb lelkesedés, által vezéreltetve, szabad meggyőződésnek áldozni megy a választó polgár." Általános a panasz, hogy nem tiszták a választások. A dorogi kerületben Horváth Géza győzött Del' Ádámi ellen, szabadelvű-párti programmal. A köbölkúti kerületben szintén szabadelvű párt győzött Hazai Ernő, a függetlenségi Reviczkyvel szemben. Esztergomban ismét Horánszky Nándort választották meg, 150 szótöbbséggel a függetlenségi Német Alberttel szemben. Igy ez alkalommal az egész vármegye kormánypárti volt.
Az új ipartörvény október elsején lépett életbe s ez némi változást hozott az iparügyek elintézésében.
1885-ben állították fel a propeller-közlekedést Esztergomban.
Ugyanez év márczius havában Simor herczegprímás 200.000 forint alapítványt tett egy felállítandó árvaház javára, az egyházmegye árváinak neveltetésére. S elrendelte a Bazilika kupolájának újra-díszítését 175.000 forint költséggel.
A vármegye tavaszi közgyűlésén a főispán megemlékezett az európai politikai viszonyokról, Bismark ünnepeltetését állandó béke jeléűl tekinti, bár ezzel szemben az orosz-angol torzsalkodás háborús hír. Hazai viszonyainkat jellemezve, hosszan tárgyalta Tisza Kálmán érdemeit s a magyar politika akkori állapotát. A közgyűlés lelkesen hallgatta a beszédet. Részvéttel vett tudomást Báthori Schulcz Bódognak a vitéz 48-as tábornoknak márczius 10-én történt haláláról s elhatározta, hogy emléket emel érdemei megörökítésére.
Heves vitára adott alkalmat a magyarosításra irányúló jutalmakról szóló jelentés. Helcz Antal dr. keveselte azt az eredményt, a mit e téren elért a vármegye s kívánta, hogy szaporítsák a jutalmakat, hiszen vannak olyan községek, 432a hol egyáltalán nincsen senki, a ki magyarul tudna. Indítványát pénzügyi okokból nem fogadták el, s a törvény erejére hivatkoztak, hogy az ifjúság magyarosítása az iskolák útján úgyis be fog következni. A magyar nyelv tanítása ügyében e tárgyalás következtében a prímás szigorú rendeletet bocsátott ki az összes egyházmegyei tantestületekhez, a törvény betartása végett.
Májusban örömmel hallotta a vármegye közönsége, hogy pannonhalmi főapáttá Vaszary Kolos lett, a kire esztergomi tanárkodása idejéből szeretettel emlékeztek. Az új főapát május 23-án látogatást tett Simor bíboros herczegprímásnál s ez alkalommal ekkor a város személyesen is ünnepelte.
Szeptember 20-án a népszerű "István bácsit", Májer István vál. püspököt és érseki helynököt ünnepelték ötvenéves írói jubileuma alkalmából. Október elején pedig a főispánt, a kit a király grófi rangra emelt. Ez alkalommal a vármegye fényes ünnepélyt rendezett főispánja tiszteletére.
1886-ban a januári közgyűlésen a nemzetközi viszonyokra s a hazánk beléletére nézve egyaránt mozgalmas elmúlt hónapok foglalkoztatták a vármegyét. A balkánfélszigeten lefolyt háború a vármegye érdeklődését is ébren tartotta. Viszont a fővárosban rendezett nagysikerű kiállítás, az ország ipari és gazdasági haladásában igen jelentős fokozatúl tünt fel előttük. Valamint örömmel üdvözölték Tisza Kálmánt minisztersége 10-ik évfordúlóján.
Simor János herczegprímás ötvenéves papi jubileuma.
Október 28-án ismét ünnepelték Simor János herczegprímást, pappá szenteltetésének ötvenéves fordulóján. ez az ünnep valóban országossá nőtt. Maga a király is megjelent rajta. Méltó rá, hogy bővebben irjuk le.
A város nagyon szépen fejezte ki a herczeprímás jubileuma feletti örömét. Lobogó diszt öltött, különösen a prímási palota környékén és a főtéren minden ház díszben volt. Szerdán, 27-én érkeztek meg a küldöttségek, nagyobb részt gőzhajókon. A főrendiház 12 tagja jelent meg Sennyei Pál országbíróval élükön; ott voltak Haynald bíboros, Samassa egri érsek stb. A képviselőház 48 tagját Péchy Tamás elnök vezette; a főváros hatalmas küldöttséget Ráth főpolgármester, Kammermayer és Gerlóczy polgármesterek.
A főrendiház küldöttsége már vasárnap 24-én megjelent a herczegprímásnál és báró Sennyey tartotta az üdvözlő szónoklatot. A kormány együttesen, testületileg jelent meg. Kedden érkeztek meg Trefort Ágoston közoktatásügyi, báró Orczy Béla Felség személye körüli, báró Fejérváry Gyula honvédelemügyi, gróf Széchenyi Pál kereskedelemügyi, Fabinyi Teofil igazságügyi és Bedekovich Kálmán horvát miniszterek. Hozzájuk csatlakoztak gróf Pejacsevich Miklós a budapesti hadtest parancsnoka, Graeff Ede lovassági tábornok, Checzy Béla altábornagy, honvédkerületi parancsnok s báró Majthényi László honti főispán.
A nánai pályaudvaron a vármegye részéről gróf Majláth főispán, Kruplanicz alispán, Reviczky főszolgabíró és Helcz Antal dr. polgármester fogadták őket. A küldöttek egyenest a prímási palotába hajtattak s átöltözve, a fogadó terembe mentek, hol a prímás először is a kormány tagjait fogadta. Utánuk a tábornokok, majd az esztergomi állami hivatalnokok tisztelegtek. Délután a prímás a kormány tagjai s a tábornokok tiszteletére ebédet adott.
Szerdán, 27-én, Esztergom szabad királyi város képviselőtestülete díszgyűlést tartott s onnan ment fel küldöttségük 11 órakor a prímás elé. Őket megelőzőleg a prímási tisztség tisztelgett. Utánuk Vanutelli pápa nunczius üdvözölte a prímást. Délután a képviselőház, Győr város és vármegye, Pozsony város és vármegye s más törvényhatóságok küldöttsége jelent meg. Vidékről 60 törvényhatóság és testület, helyből 16 testület képviseltette magát küldöttséggel.
28-án volt az aranymise, délelőtt 9 órakor, az új, fénytől ragyogó Bazilikában. A prímás jobboldalán Zalka János győri püspök, balján Kovács Zsigmond veszprémi püspök ment fényes egyházi ornátusban. Mise alatt az egyházi énekkar a Szózatot énekelte. A főszékesegyház szentélyében a legfőbb méltóságok foglaltak helyet. Ott volt Klotild főherczegasszony, két gyermekével, mellette Coburg Ferdinánd herczeg, egyenruhában. A kormány képviseletében gróf Szapáry Gyula, gróf Széchenyi és Bedekovich Kálmán miniszterek, ott voltak Vanutelli pápai nunczius és a már felsorolt notabilitások. Az agg főpap mise után egyházi szónoklatot tartott, melynek tárgya a kath. hit. isteni eredete s az állam és egyház közötti béke fenntartása és ápolása volt. Az egyházi szónoklat után a prímás a főoltárhoz ment, báró Horning czimzetes püspök pedig kihirdette, hogy a pápa felhatalmazta a herczegprímást, hogy pápai áldást adhasson, a mit teljesített is.

433Simor János.
1867-1892.

Belvárosi plébánia templom.
435Délután 1 órakor fogadta a prímás: a Szt. László társulat küldöttségét Schlauch püspök, a Szt. István társulatét gróf Apponyi Albert vezetésével, Nógrád, Nyitra, Somogy, Veszprém, Pozsony vármegyék, Pápa város, Szélakna, a budapesti egyetem ifjúsága, az erdélyi katholikus státus és az összes káptalanok küldöttségeit. Megható családi jelent volt a székesfejérvári küldöttek fogadása, mert a primás oda való volt.
Délután 2 órakor három helyen díszebéd volt kb. 7-800 terítékre. Az első felköszöntőt a herczegprímás mondotta s előbb a pápára, XIII. Leóra, aztán Ő felségére a királyra emelte poharát. Haynald Lajos, Szapáry Gyula, Vanutelli nunczius stb. beszéltek még.
A király október 26-án kelt rendkívül meleg és szeretetteljes kézírattal lepte meg a herczegprímást, és október 30-án szombaton személyesen is meglátogatta őt. Délelőtt 9 órakor érkezett vonaton, Tisza miniszterelnöktől kísérve. Kocsin robogtak be a párkányi állomásról s mivel épen hetivásár volt Esztergomban, nagy tömeg nép állott az útakon és éljenezte a királyt. A herczegprímás a palota dunai bejáratánál fogadta a felséget, a ki mindjárt a bejárat előtt kifejezte szerencsekívánatait.
Villásreggeli után a király számára berendezett lakosztályban fogadta a küldöttségeket, először a főpapságot, melyet a prímás vezetett, utánuk a tiszti kart, majd a vármegye és a város díszküldöttségeit. Ezután a Bazilikába hajtatott s megtekintette annak nevezetességeit a főpásztor kalauzolása mellett. Délben díszlakoma volt, mely után 3 órakor a felség elutazott.
Számtalan üdvözlőirat érkezett ekkor a prímáshoz. Ezek közűl első a XIII. Leó pápáé, a mely már szeptember 21-én kelt és igen bensőséges hangú. Kiváló irat a pannonhalmi Szent Benedek-rend üdvözlő irata, melyet Vaszary Kolos főapát irt. A herczegprímás ez alkalomból 50-60.000 forintnyi alapítványt tett különböző czélokra.
Képviselő-választás 1887-ben.
1887 júniusában volt az új képviselőválasztás. Erős harcz folyt mindenfelé, különösen Esztergom városában, a hol a régi képviselővel, Horánszky Nándorral szemben, Polónyi Géza lépett fel függetlenségi programmal. Sok zajjal esett meg a választás, de abból Horánszky kerűlt ki győztesen, 158 szótöbbséggel. A dorogi kerületben Reviczky Károlyt egyhangúlag választották meg, a köbölkútiban Zboray Béla függetlenségi győzött Kobek István ottani birtokos ellen.
Rudolf trónörökös halála.
1889 január 30-án meghalt Rudolf trónörökös. Esztergom város és a vármegye népe is megrendülve, szinte réműlten vette a hírt. A gyászt azzal fejezték ki, hogy nyolcz napon át semmiféle nyílvános vígalmat nem tartottak az egész vármegyében; a herczegprímás saját maga és főegyházmegyéje papsága nevében hódoló feliratot küldött. A város február 6-án gyásznapot tartott, fekete lobogókat tűztek ki csaknem minden házra, a boltok zárva maradtak s a főszékesegyházban tartott gyászmisén megjelent a vármegye bizottsága a főispánnal élén.
A vármegye közgyűlésén április 29-én emlékezett meg a főispán a súlyos csapásról, a mely fölött a vármegye a jegyzőkönyvben fejezte ki mély fájdalmát.
Véderő vita.
A tavaszszal folyt le a véderő-vita az országgyűlésen. A vármegye közönsége, csak úgy mint az ország többi része, ellene volt a törvényjavaslatnak s több ízben tartottak népgyűlést is miatta. A közgyűléskor már megvolt szavazva a törvény, de a főispán maga is igy nyilatkozott róla: "Vajha e három hónapot ki lehetne törülni a parlamentárizmusunk történetéből!"
Augusztus 15-én adták át a nyilvánosságnak az esztergomi Bazilikát. Boldogasszony napja s egyszersmind búcsú napja is volt ez, szép idő kedvezett az ünnepnek, úgy, hogy ezrivel sereglett nagy vidékről a nép Esztergomba.
A deczemberi közgyűlésen megejtették az új tisztviselő-választást. Az egész választás símán folyt le, személyi változás szinte nem is történt. Alispán maradt Kruplanicz Kálmán, főjegyző Andrássy János.
Almásfüzitői vasut.
1890 május 20-án végre beterjesztette Baross Gábor kereskedelmi miniszter az esztergom-almásfüzitői helyi érdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. Tíz évnél tovább tartott az előzetes tárgyalás, úgy hogy érthető örömet keltett az első reális tény. A vármegye a főispán elnöklete alatt küldöttség által köszönte meg a miniszternek az engedélyezett vasútvonalat és egyúttal mind kérte, hogy mielőbb kössék össze Esztergomot a fővárossal közvetlen vasúttal is.
1891 január 23-án meghalt Simor János bíboros herczegprímás. Az egész város, a vármegye s az ország gyászszal hallotta a halálhírt. Impozáns temetést 436rendeztek a nagy főpapnak. A temetésen a királyt Frigyes főherczeg, József főherczeget pedig fia József Ágost főherczeg képviselte. A kormány részéről jelen voltak gróf Szapáry Gyula, gróf Csáky Albin és báró Fejérváry Géza. Küldöttség képviselte a főrendiházat, képviselőházat, Budapestet, az Akadémiát, a közös hadsereg s honvédség tiszti karát, sok irodalmi, kúlturális stb. testületet, vármegyéket, városokat stb. A főpapság részéről ott voltak Császka, Dulánszky, báró Hornig, Schuszter és Steiner püspökök, az esztergomi főkáptalan, számos káptalan küldöttsége. Ferdinánd bolgár fejedelem is küldött képviselőket. A holttetemet a Bazilika kriptájába helyezték a Rudnay prímás sírfülkéje mellé. A vármegye küzgyűlése a nagy halott érdemeit, a melyeket a haza, az egyház és a vármegye körül szerzett, jegyzőkönyvében örökítette meg.
A főispán tizéves jubileuma.
Mintha Esztergom vármegye történetében egyéb sem volna, csak öröm és gyászünnep, már az április 29-én tartott közgyűlés megint jubileumi ünneppé vált. A főispánt ünnepelték tíz éves főispánságának alkalmából. A bizottsági tagok csaknem teljes számban megjelentek s Kruplanicz alispán ideiglenesen elfoglalván az elnöki széket, bejelentette a mai nap fontosságát s azt, hogy Vastag György festővel megfestették a főispán arczképét, melyet ma lepleznek le. Küldöttséggel hívták meg a főispánt a gyűlésbe, a kit megjelenésekor Kruplanicz alispán üdvözölt hosszabb beszéddel, utána Sujánszky Antal prelátus kanonok szónoklattal, Besenyei Szabó Mihály ódával köszönté, mire a főispán nemes szerénységű beszédben az elhúnyt Simorra, a tisztikarra és a bizottságra hárította a vármegye sikeres működésében amaz érdemeket, a melyeket neki tulajdonítottak.
A szeptemberi közgyűlésen áttekintett a főispán az európai politikai állapotokon s a parlament ez évi működésén s szomorúan konstatálta, hogy ennél sivárabb, meddőbb korszakot még nem igen jegyzet föl parlamentárizmusunk története. A követelőleg sürgetett reformok, a közigazgatási állapotok rendezése, a tisztviselők helyzetének javítása, mind elodáztattak.
Vaszary Kolos.
Október 31-én jött meg Esztergomba az a hír, hogy herczegprímássá Vaszary Kolost, a pannonhalmi főapátot nevezte ki október 27-én a király. Az új prímás a polgármester üdvözlő táviratára ezt válaszolta: "úgy érzem, hogy hosszú távollét után Esztergomba haza érkezem." A vármegye üdvözlő táviratára pedig így felelt: "A történelem határozta meg a viszonyt Magyarország herczegprímása és Esztergom vármegye között s kijelölte az irányt, melyben haladnom kell, ennek szem előtt tartása mellett legjobb akaratú hazafias és főpásztori törekvésem a haza s szentegyházam javára, Apostoli királyunk dicsőségére és Esztergom vármegye jogosúlt érdekeinek előmozdítására fog irányúlni." Az üdvözlő küldöttség november 17-én tisztelgett az új prímásnál Budán. A főkáptalan vezetője Sujánszky Antal prelátus kanonok volt, a vármegyéé gróf Majláth György főispán, a városé Helcz Antal dr. polgármester. A prímás kedves, egyszerű hangú válaszaiban megkapóak a következő részletek: "Midőn Esztergomból, mint egyszerű szerzetes távoztam, nem is álmodhattam, hogy így lássam viszont tanárkodásom legkedvesebb városát... Esztergom felvirágzásán kell mindnyájunknak munkálkodni... Emelni akarom a várost, nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is, mert azt akarom, hogy Esztergom mint egykor a kereszténységnek, úgy most a magyarságnak végvára legyen..." A város iránti szeretetének már most látható jelét adja, nem akar üres kézzel székvárosába menni. A Párkány-Esztergom közötti állandó vashíd és a Buda-Esztergom közötti vasút összeköttetés tárgyában már beszélt is Baross miniszterrel, egykori kedves esztergomi tanítványával, s rövid időn tápintézetet fog alapítani Esztergomban, a felsőmagyarországi tanítók gyermekei számára.
Ilyen gondolatokkal és érzelmekkel volt tele az új herczegprímás a vármegyével és a várossal szemben, mikor ide vezérelte őt a gondviselés.
1892-iki választás.
1892 januárban volt a képviselőválasztás. Esztergomban nagy pártharcz folyt Timor Ákos szabadelvűpárti és Frey Ferencz ellenzéki között s a heves harcz után Frey Ferencz győzött 55 szavazattal. Ellenben a köbölkúti kerületben a mely rendesen függetlenségi volt, most Kobek István földbirtokos szabadelvű programmal 535 szótöbbséggel győzött Zboray Aladár függetlenségi jelölttel szemben. A dorogi kerületben a volt képviselőt, Reviczky Károlyt ismét egyhangúlag választották meg, függetlenségi programmal.
Vaszary Kolos, az új s immár bíbornok-herczegprímás február 1-én érkezett Esztergomba, hogy székét s rezidencziáját elfoglalja. A székfoglalás február 4-én 437csöndben, zajtalanúl ment végbe. Február 7-én Galimberti Alajos pápai nunczius püspökké szentelte őt. Az új prímás első pásztorlevelét február 4-én adta ki.
Gyásza volt a városnak s a vármegyének, mikor május 9-én Baross Gábor a "vasminiszter" meghalt. A minisztert személyes kötelékek is fűzték Esztergomhoz, itt végezte iskolai tanúlmányainak egy részét s az ő érdeme volt az új vasút.
Június 6-án ünnepelte a nemzet a koronázás 25-ik évfordúlóját. Ezen részt vett a vármegye is küldöttségével, de Esztergom nevének szerepe a herczegprímáshoz fűződik, a ki a trón előtt tartott nagyszabású beszédével igazán országot, sőt európai feltűnést keltett. Ez a beszéd a nemzeti szellem megnyilatkozása volt s az egész jubileum középpontjává lőn.
Fontos közgazdasági mozzanat volt ez évben a Kis-Duna kikotortatása. Erről már 10 év óta folyt a tárgyalás, már 1882-ben bizottságot küldött ki a vármegye a kérdés tanúlmányozására, később föliratot intézett a miniszteriumhoz, de a nagy költség miatt elhalasztották az általános Duna-szabályozás idejéig ezt az ügyet. Esztergom városára azonban lassan szinte életkérdéssé lett a Kis-Duna kikotrása s azzal együtt egy téli kikötő alapítása. A Vaszary Kolos érdeme, hogy a közlekedésügyi miniszter komoly feladatul tüzte ki e két dolog megvalósítását. Épúgy mint az, hogy az esztergomi dunai hidat már az 1893-iki orsz. évi költségvetésbe fölvették.
A herczegprímást kineveztetése első évfordúlóján Esztergom városa díszpolgárrá választotta.
Az esztendő befejezésekor fontos változás állott be a vármegye vezetésében. A főispán gróf Majláth György lemondott a kormány valláspolitikai elvi kijelentései miatt. A válás a vármegye és a főispán között érzékeny volt. És valóban gróf Majláthban a vármegye kedves, rokonszenves főembert veszített el. Ő már egészen más főispán volt, mint elődje, gróf Forgách Ágost. Ő a "laisser faire" elvén állott s ritkán avatkozott be közvetetlenűl a vármegye ügyeibe. Inkább szolid összekötő kapcsa volt a vármegye s a kormány között s a megyének főleg képviselője volt. Igazi úr, a ki magas műveltséggel, nemes elvekkel, de közvetetlen tevékenység láza nélkül állott a vármegye élén. Alatta az alispán volt mindenben a fő irányító, az a bizonyos jobb kéz, a mely mindent elvégez.
Ez volt az oka, hogy utána elég hosszú ideig, teljes két évig interregnum volt, pedig igen nevezetes időszak következett, az egyházpolitikai küzdelmek évei. Kruplanicz Kálmán alispán ugyanazzal az eredménynyel vitte a vármegye ügyeit tovább, mint a főispán alatt.
Az egyházpolitikai vita.
A közbenső idő eseményei közül legfontosabb az országos egyházpolitikai vita hatása a vármegyére. Az első ilyen vita az 1893 április 29-iki gyűlésen folyt le, az alispán elnöklete alatt, a ki kitünően és igen higgadtan vezette a gyűlést. A vita Budapest főváros és Zemplén vármegye átiratának tárgyalásán folyt le. Andrássy János főjegyző, mint a valóban szabadelvű irányzatnak megfelelő s meggyőződésével is egyező kormányjavaslatot elfogadásra ajánlotta. Elfogadta azt Majer István püspök is, és Palkovics Károly a 61-es évek híres volt alispánja is, a ki igen lelkes és szabad szellemű beszédben tárgyalta a kérdést. Mattyasóvszky Kálmán ellene szólott a javaslatnak, mert szerinte a polgári házasság kirántja a valláserkölcsi alapot a társadalom alól. Ugyanígy támadták Frey Ferencz orsz. képviselő, Warga Dezső és Reviczky főszolgabíró is. Ellenben Földváry István bölcsen fejtegette a szabadelvüséget a vallásnak a társadalommal való összefüggésében s elfogadta a javaslatot. Végül, névszerinti szavazással, 60 szóval 53 ellen, elfogadta az állandó választmány javaslatát a közgyűlés és elhatározta, hogy a javaslat pártolására Zemplén és Budapest fölirataihoz hasonló föliratot intéz a kormányhoz és a képviselő-választáshoz.
Az egyházpolitika kérdésben egyáltalán nagy higgadtsággal és józan belátással viselte magát a vármegye, valamint a káptalan és a nép is.
Más országos fontosságú s a parlament előtt tárgyalás alatt lévő ügyhöz is hozzászólott a vármegye, így a január 28-iki űlésen a főrendiház reformjához. Az állandó választmány azt javasolta, hogy feliratot intézzenek a képviselőházhoz abban az értelemben, hogy a főrendiház új reformjakor, ott a vármegyék küldöttjei is helyet kapjanak. A javaslatot 34 szótöbbséggel elfogadták.
Szeptember 4-én avatták föl az esztergomi kisdedóvó-képző-intézet új épületét, a melyet Vaszary Kolos herczegprímás alapított.
438Részt vett a vármegye József főherczegnek jubileumán, a kit m. kir. honvédfőparancsnokságának 25-ik évfordúlóján ünnepeltek. Részt vett Jókai Mór ötvenéves írói jubileumán is. Mindkettejükhöz üdvözlő iratot intézett a vármegye. Valamint az uralkodóhoz is, ennek 40 éves házassági évfordulóján.
Nagy részvétet s szélesebb körű társadalmi megindúltságot idézett elő Kossuth Lajosnak 1894 márczius 20-án történt halála.
Májusban megalakúlt egy fontos tudományos egyesület: az Esztergom vidéki régészeti és történelmi társulat. Igazi talaja volt ennek Esztergomban, a hol minden talpalatnyi tér régmúlt idők fejlett kúlturájára emlékeztet.
Május 31-én új vezetőt kapott a vármegye. Vagy inkább hivatalosan is legfőbb vezetőjévé lőn eddigi vezére: Kruplanicz Kálmán, a volt alispán.
Kruplanicz Kálmán.
Eddig is 1867-től kezdve, előbb Vargha Benedek alispánsága alatt mint főjegyző, 1871-től mint alispán, ő volt a mindent intéző a vármegyében. Egy nagyon szorgalmas, jóakaratú, derék vármegyei hivatalnok jutott a kinevezéssel olyan tisztességhez, a melyre teljesen rászolgált. Kruplanicz Kálmán nagy időt, harminczhárom évet töltött a vármegye élén 1867-től, 1900-ig. Megérdemli, hogy bővebben foglalkozzunk személyével.
Született 1830 szeptember 13-án, nemes szülőktől Esztergomban. Atyja a prímási uradalmak igazgatója volt. 18 éves korában lépett be mint esküdt a megyei szolgálatba, 1848-ban, s csakhamar aljegyzővé lett. A szabadságharczban katona volt s mint főhadnagy szolgált. Báthori Schulcz Bódognak lett hadsegéde mint főhadnagy; majd, hogy el ne fogják, önként belépett az osztrák hadseregbe s ott szolgált tíz évig, 1859-ig. Ekkor mint főhadnagy kilépett és a vármegyénél lett első aljegyző. 1861-ben főjegyző, 1866-68-ban törvényszéki helyettes elnök, 1868-ban megyei főjegyző, 1871-ben alispán. Azok közül a ritka vármegyei tisztviselők közül való volt, a kik igazán rászülettek a hivatalra. Őt a legkisebb ügyek is foglalkoztatták s a legtúlbuzgóbb lelkiismeretességgel s pedáns igyekezettel végezte az egész ügyvitelt. Azonkívül fölfelé és lefelé egyformán népszerű ember volt, a kiben a kormány épen úgy megbízhatott, mint a vármegye közönsége.
Örömmel vette hírűl mindenki a kineveztetését s valóban a "hasznos munkásság polgári erényét" látták megjutalmazva benne, mint Komlóssy kanonok mondta üdvözlő szónoklatában.
A vármegye sorsában tehát nem történt semmi sorsfordulat, sőt semmi változás. Haladt a vármegye szekere előre a régi úton, régi módon, régi buzgósággal. Alispánná Andrássy János volt főjegyzőt választották meg. A főjegyzőségre két pályázó volt, Bartha Ármin első aljegyző és B. Szabó Mihály, a párkányi járás közkedvelt és népszerű főszolgabírája. A közgyűlés Szabó Mihályt választotta meg. Viszont az ő helyére Perényi Kálmán drt választották főszolgabíróvá.
Az egyesült Esztergom.
1895 január 23-án írta alá Perczel belügyminiszter azt a rendeletet, a mely Esztergom sz. kir. várost közigazgatásilag egyesítette a hozzáépűlt Viziváros, Szenttamás és Szentgyörgymező községekkel. Az egyesült Esztergom julius 8-án tartotta első közgyűlését a vármegye közgyűlési termében.
Régi hijja volt a város és a vármegye közegészségügyi intézményeinek, hogy nem volt a vármegye területén elég nagy s modernül felszerelt kórház. Vaszary Kolos herczegprímás április közepén 50.000 koronás alapítványával megvetette alapj