Aki semmiben sem bízhat

Nehezen él az ország
verejték-égöve alatt
hallgat
riadalma nem üt át a csenden
néha felbátorodva
részegen felesel a világgal
sorsát látva nem várhatod
tőle hogy szeressen
Egymást felgyújtó
évszakok tüzei között
sebekre emlékszik
a megvert gyerek fájdalmára
itala feltüzeli
lázas szeme az égen
hagyod hogy pöröljön
hogy öklét dühödten rázza
Országod idejében
a végső kék időben
hegyed havában ő is ott lesz
megfagyott szobor-ember
ráborult harang-magányban
önmaga árnyékéban
bezárult körben
együtt az elűzött öregekkel