Csapást csapásra tűrtek

A napsugarat
kaszával
vágja egy jámbor
láthatatlan isten
elfogy a fény
halványul
a nyár ragyogása
nincs-szájú lényeim
csöndben emésztenek
nehezül gyomrukban
világ-csodája tejbekása
Az aratási ünnepen
nem korábban
utoljára felegyenesedve
feszesen állnak
ők akik megcsömörlöttek
a híre-sincs ebédtől
bújtatják arcukat
a tömegből kitűnni félnek
A felfegyverzett lepényfa
töviscsomós koronáját
az éhínség havában
cifra irgalomnak kikiáltják
világuk törmelék világ
forgó maradék lett
tenyerem érzékeli
bomlott agyuk
aszimmetriáját