ELMÉLKEDŐ ISTEN

Elúszott a felhő az ég óceánján,
bíborra mit fest a nyugvó nap. És én is.
Lehetnék talán én a nap, bús, mosolygós.
Mint egyszemű kozmosz, onnan lenézőben.
De inkább kilépnék, örökké, "Mi van"-ból.
Őselme. Én itt vagyok benne. Hiszel-e?
Kezem végigér földi ország Tejútján,
hát most szorítsam be szépen magam-testbe?
Teremtő, vezérlő vagyok mint a képlet.

(Kérdek, felelj rá igaz nyelvvel: én hiszlek?)

Magány: színtelen rongy, jövő törli véle
kéz- lábfejem, hátam, összes gerincem, jaj!
S a "hagyd élni"-villámok úgy zsonganak rám.
Társam van, egy ördög és angyal és kézfog,
kimenjen közéd most, vajon rája ismersz?
Bémenne-tévedne Jézuska-bábelbe.
A felhő elúszik, de én visszarántván
csöppentek, árasztok árvízözönt rád is.
Piros, sárga, kék csepp szem- és szájüregből,

s én elfutok, messze, hangom de meghallod,
kövess, hogyha kívánsz, ha vak vagy, ne nézz rám!

 

Következő alkotás >

MŰVEK

 

Irodalmi Rádió - Netkötet Program - www.irodalmiradio.hu