Szalai Lajos
Fordításkritikai kalandozások
TARTALOM, FÜLSZÖVEG
Tartalom
1. Személyes hangú felvezetés.
2. Walther von der Vogelweide magyar fordítóinak ritmus-, stílus- és jelentésproblémái
3. Egy fél évezreddel későbbi német dalnok: Heinrich Heine
4. Lermontov, a Goethe- és Heine-fordító, és Lermontov magyar fordításban
5. Szergej Jeszenyin ferdítve és fordítva
6. Személyes hangú lecsengetés.
Fülszöveg
Releváns önéletrajzi adataim: 1966 - érettségi 1966-1971 - ELTE Bölcsészettudományi Kar, német-orosz szak 1971 ősze óta egyetemi, főiskolai oktató (Budapest, Szombathely, Sopron)
Még a múlt század nyolcvanas éveiben az ELTE ifjú adjunktusaként felmerült bennem a gondolat, hogy egyszer majd megpróbálkozzam Walther von der Vogelweide (1170 k.-1230 k.) verseinek magyarításával. Mint nyelvtörténész első- sorban német nyelvtörténeti szemináriumokat vezettem, amelyeknek keretében előszeretettel adtam Walther-versszövegeket a hallgatók kezébe munkaanyag gyanánt, amikor a szóban forgó nyelvi korszak hangtani, nyelvtani, lexikai stb. sajátosságait taglaltuk. Egy pillanatig sem állítható, hogy a nyelvtörténet a hallgatók tömegeinek buzgó érdeklődésével találkozott volna, ami többek között abban a törekvésükben is megnyilvánult, hogy a Walther-féle eredeti szövegek biztonságosabb megértése céljából a magyar nyelvű fordításokat hívták segítségül, én pedig tanácstalan voltam, miért értelmezik gyakran pontatlanul vagy éppenséggel teljesen hibásan az olvasottakat. Amikor aztán egyszer magam is kézbe vettem az ominózus magyar szövegvariánsokat, megállapíthattam, hogy a fordítások bizony hagynak maguk után némi kívánnivalót. A dolognak azonban lett pozitív hozadéka is - legalábbis számomra: fokozta az amúgy is meglevő érdeklődésemet a régi szövegek magyarra fordítása iránt, s így a nyelvtörténészi tevékenységet összeköthettem literátori, pontosabban műfordítói ujjgyakorlatokkal...