FÖLDVÁR FELÉ FÉLÚTON
Gitta a vonat folyosóján állt a fülkéje előtt. A késő délutáni gyorssal ment vissza a Balatonra dolgozni. A nyári hőségben jólesett a langyos szellő a lehúzott ablaknál, kibontott haját lebegtette a kocsiban végigszáguldó huzat, így már az augusztusi hőség egészen jól elviselhető volt.
Földváron a Bisztróban volt pénztáros, mert tavasszal egy súlyos villamosbalesetben megsérült mindkét lába és nem tudott volna egy teljes műszakot végigállni a pultban. Irénke, egy akkor neki idős, ősz hajú, dauerolt frizurás, vörös körmű nő volt a váltópárja. Ritkán előfordult, hogy cseréltek műszakot és három napot egyfolytában dolgoztak, majd három napot egyfolytában szabadnapjuk volt. Csak Magdának, a szabadszájú főnökasszonynak kellett bejelenteniük, a főnökség ezzel nem törődött - az üzletvezetők nagy szabadságot kaptak az üzemeltetésben. Egy fontos feladatuk volt: nagy forgalmat lebonyolítani és sok bevételt küldeni a központba. Gitta egy ilyen cserenapos szabadságról igyekezett vissza Földvárra. Pesten volt beadni a Főiskolára a jelentkezési lapját. Másnaptól neki kellett a három napot Irénke helyett a pénztárban ledolgoznia.
Gitta imádott utazni és nem zavarta, hogy gőzmozdonyos a vonat, nem dízel. Szerette figyelni az elsuhanó tájat és türelmetlenül várta, hogy Lepsény után mikor tűnik fel a kanyarban Szabadinál a Balaton. Mindig lenyűgözte a látvány, ahogyan a magasparton robogó vonatból a sudár fenyők között lent megcsillan a Balaton ezüstje. Most is éppen a naplementekor felbukkanó “Aranyhíd”-ban gyönyörködött, amikor egy éles fájdalom hátralépésre kényszerítette. Szeme azonnal könnybe lábadt, a zsebkendőjével próbálta meg kitörölni, de a mozdonyból érkezett szikra olyan erővel csapódott a szemébe, hogy az eleredő könnyei nem tudták onnan kimosni.
Hazafelé útbaejtette a Bisztrót, hogy jelezze a főnöknőnek és váltótársának, hogy megérkezett, de másnap reggel orvoshoz szeretne menni. Magda, a könnyes, kivörösödött szemű Gittát látva éktelen szaftos káromkodásban tört ki, és jól lehordta a lányt, és megtiltotta, hogy elmenjen az orvoshoz. Irénke, bár bejött volna pár órára reggel, amíg Gitta végez az orvosnál, de tudomásul vette a könyörtelen főnöki döntést. Így Gitta állandóan könnyező, gyulladt szemmel becsülettel végigdolgozta a három napot.
Negyedik napon fél szemmel, mert a sérült szemét kinyitni sem tudta már, elballagott a földvári rendelőbe. Ott az ügyeletes körzeti orvos megnézte és adott egy beutalót Siófokra a szemészetre.
Gitta visszavánszorgott a vasútállomásra, és az első vonattal átment Siófokra. Ott jóemberek elmagyarázták neki, hogyan jut a Rendelőintézetbe, ahol a Szemészet is van. Vagy jó félórát várt, mire az asszisztens behívta, majd felvette az adatait, megnézte a szemét majd közölte, hogy - a doktor úr már elment Tabra, mert ma ott rendel. Gitta nézett egy nagyot az ép szemével, mert akkor hallotta először ezt a nevet, hogy TAB. Egyáltalán, van a térképen ilyen a település és hogyan jut oda?
A nyári hőségben próbálta az útbaigazítások alapján megtalálni a buszpályaudvart. Ott közölték vele, hogy a Tabra közlekedő busz negyed órája ment el és a következő busz, amivel Tabra tudna jutni, két óra múlva indul. Egy sok szoknyás helyi nő azt ajánlotta, hogy menjen ezen az aszfaltos úton végig, amíg kiér egy földútra. Ha azon végigmegy, az direkt a tabi rendelő mögötti térre vezet. Csak pár kilométer, ha igyekszik fél óra alatt már oda is ér!
Próbáltál már fél szemmel 35 fokos melegben egy göröngyös, buckás mezei úton sietni? - kérdezett vissza magában Gitta. Csak pár kilométer! De azért megköszönte az útbaigazítást, a bejáratnál lévő patikában ivott egy pohár vizet, benedvesítette a zsebkendőjét és nekivágott az útnak.
Az aszfaltos főutat elhagyva egy poros ösvényre jutott, ami az aratás utáni tarlók között vezetett valahová toronyiránt, a vibráló hőségben. Gitta már az ép szemével is alig látta hova lép, csak automatikusan rakta az egyre porosabb lábait egymás után, egymás elé. Maga sem tudta hogyan, egyszer csak vége lett a “tarlójárás”-nak és egy emeletes betonkocka épület állt előtte. Utolsó erőivel megkerülte és a lengő üvegajtón át belépett a Rendelőbe. Egy nagy tábla igazította el. Fel kellett mennie az első emeleti Szemészetre. Felérve friss szellő csapta meg, az asszisztens ott ült a nyitott ajtójú szobában. Gitta a fáradtságtól, hőségtől kiszáradt szájjal megpróbálta eldadogni a kijövő asszisztensnőnek miért és honnan jött. Mire a nő sarkon fordult, és kiabálva elrohant: Doktor úr! Várjon! Egy sürgős beteg érkezett!!
Az történt ugyanis, hogy a doktor úr megunva az üres várótermet figyelni, “a betegtelen” délelőttöt, és elindult ebédelni. Becsületére legyen mondva, azonnal visszafordult és alaposan megvizsgálta a beteg szemet. Az eredmény alapján elmondta, hogy Gitta azért nem látja a színeket, mert a tüzes szikra olyan erővel és mélyen fúródott bele a szemgolyóba, hogy lehet hogy a szivárványhártyát is megsértette. Adott neki atropin és fájdalomcsillapító injekciókat és leültette a váróban, amíg a szerek kifejtik hatásukat. Közben az asszisztensnő friss vízben kicserélte a nedves zsebkendőt, amit Gitta a tarlón bukdácsolva a nyakába tett, hogy ne kapjon napszúrást.
Bő fél óra múlva megműtötték a szemét. A szikra olyan nagy volt, hogy a doktor egy üres ostyára tette és odaadta Gittának emlékül.
Kapott az útra fájdalomcsillapítót, friss nedves gézlapokat a nyakára és bekötötték a műtött szemét. A doktor maximális kíméletet írt elő: nem szabad hajolgatnia, emelgetnie és legalább két hétig nem dolgozhat!
Az asszisztensnő útbaigazította a buszmegállóba Siófok felé, de a menetrendet látva Gitta nagy sóhajjal újra gyalog indult vissza a tarlók között vezető ösvényen Siófokra, a Balaton fővárosába.
Teljesen elcsigázva, késő délután érkezett vissza a Bisztróhoz, ahol a szemműtétjéről beszámolt a főnöknőnek. Egyúttal kérte, hogy jól imádkozzon a kegyetlen főnökasszony, hogy Gitta ne veszítse el a színlátását, mert különben jogorvoslathoz kell folyamodjon, mivel csak az ötödik napon jutott szakemberek kezébe, hogy megmentsék a szemét. Ha akkor rögtön szakorvos tudta volna ellátni, akkor három nap betegállománnyal megúszta volna. De így most két hétig nem dolgozhat, abszolút pihenésben, kímélettel kell éljen.
Így is történt. Gitta élvezte a földvári strand és a zenei élet programjait, a tihanyi orgonakoncerteket az Apátságban. A betegállománya utolsó napján a központból egy ajánlott levelet hozott a postás. Gitta kíváncsian nyitotta ki a borítékot. A buzgó szakszervezetis nő a központból arról értesítette, hogy a balesete miatt szeptember első hetétől kapott egy kéthetes szakszervezeti beutalót - Balatonkenesére a Honvéd üdülőbe.
Így Gitta elmondhatta, hogy a Balaton mellett a történtek ellenére szép volt a nyár.
Ugrás a következő alkotásra vagy vissza a tartalomjegyzékhez.