A MEGSÁRGULT PAPÍRLAP
Júlia kivételesen elkésett az istentiszteletről. A tavaszi fényes napsütés becsapta. Mégiscsak április első vasárnapja volt és a reggel még hűvös volt sapka-kesztyű nélkül. Bizony vissza kellett fordulnia a kissé csípős reggelen. Mire a templomba ért, már az első éneknél tartott a gyülekezet. Sietve vette elő az énekeskönyvét. A kapkodásban egy megsárgult papírlap esett ki belőle. Júlia így összehajtva is tudta mi van rajta. Óvatosan vette fel és szeretettel tette vissza a lapok közé.
A prédikáció közben el-elkalandoztak a gondolatai, a leesett papírlap 27 évvel ezelőtti kedves emlékeket idézett fel benne.
Akkor is ilyen fényes tavaszi vasárnap volt. A kórussal mentek kirándulni. Júlia dobogó szívvel figyelte a Berci bácsi körül gyülekező kórustagokat. A KIKO, ahogyan magukat nevezték, nagy hagyományokkal rendelkező amatőr kórus volt. Többeknek a szülei is itt énekeltek valamikor, itt ismerkedtek össze és most már a gyerekeik is Berci bácsi szárnyai alatt ismerkedtek a zenével és egymással. Még templomba is közösen jártak, pedig abban az időben a hatalom nem jó szemmel tekintett a keresztény fiatalok csoportjaira. Júlia egy zeneszerető, de protestáns családból egy iskolatársa kapcsán került a jobbára katolikus fiatalokból álló kórusba.
Berci bácsi pap volt, aki a rendek feloszlatása után tanárként és népzenekutatóként talált új hivatást. A keresztény kórus a körtéri iskola igazgatónőjének védernyője alatt tudott az iskolájába próbákra járni - cserébe mint az iskola kórusa szerepeltek, vettek részt a különböző rendezvényeken, versenyeken.
Abban az időben, amikor Júlia is boldogan járt Berci bácsi kórusába énekelni, a többség a környék jónevű középiskoláiban tanult, de volt közöttük egy-két egyetemista is, sőt olyan is, aki már dolgozott. Az akkori KIKO-ban is voltak már párok, mint Gyuszi, a korelnök, a már végzett vegyészmérnök és Vera, aki érettségi után szintén vegyészi pályára készült, vagy Janó, aki Jujut választotta párjának.
Júlia mindig remegő szívvel ment a próbákra és szemével elsőként a basszusban éneklő Lajost kereste. A már egyetemista fiúnak szép bariton hangja volt és hol a tenor, hol a basszus szólamot énekelte, attól függően, mikor hol kellett az erősítés. Lajos csendes, szemlélődő, de segítőkész, udvarias fiatalember volt. Nem barátkozott senkivel, amit Júlia titokban örömmel vett tudomásul.
Az azévi tavaszi kiránduláson történt... - bukkant fel az emlék Julikában - Ő félrehúzódva a félárnyékban üldögélve, éppen a fiúk focimeccsét figyelte, amikor egyszer csak Lajos telepedett mellé, engedélyt kérve, hogy csatlakozzon hozzá.
Mindketten elfogódottak voltak, így lassan indult a beszélgetés. Végül aztán egészen belemelegedtek, amikor a felbukkanó közös témákra rátaláltak. Eközben észre sem vették, de egyre közelebb kerültek egymáshoz, Lajos már egészen közel húzódott hozzá. Júlia csak azt vette észre, hogy a válluk összeér. Ez az érintés villámütésként futott végig rajta és amikor váratlanul Lajos átkarolta a vállát, furcsa bizsergést érzett és természetesnek vette a fiú érintését. Lajos is örömmel nyugtázta, hogy ő nem húzódik el tőle. Suttogva mondta el, hogy ő bizony már hónapok óta figyeli Julikát és remegve lesi, vajon megérkezik-e és mikor a próbákra.
Hazafelé a HÉV-en már boldog révületben ültek egymás mellett, nem is kellett beszélniük, mert szavak nélkül is megértették egymást. Azzal búcsúztak el, hogy a következő vasárnap délben a Feneketlen tónál találkoznak az istentisztelet, illetve a mise után.
Mindketten pontosan érkeztek. Kezdetben a tó körül némán sétálgattak, majd egy padra telepedve a tó szélén növő nádasban a tavaszi napfényben röpködő csöppnyi madarak játékát figyelték. Egyszercsak Lajos szólalt meg és keresve a szavakat egy összehajtott papírlapot nyújtott oda Julikának, aki kérdőn tekintett rá: Megnézhetem most? Lajos bólintott és megerősítésként a karjára tette a kezét. Lélegzet visszafojtva hajtogatta szét a lapot és dobogó szívvel olvasta a szokatlanul szálkás betűkkel, láthatóan nagy gonddal írt sorokat.
Szemét elfutotta a könny, és csak az utolsó szavak doboltak benne:
....Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Valóban szerelem volt, adta át magát az emlékezésnek Júlia. És már az érettségi után az ősszel, amikor összeházasodtak, az esküvőn az egész kórus ott volt. A régi kórustagok, és több szülő is eljött. Berci bácsi meghatódva köszöntötte őket, mint a KIKÓ családjának újdonsült tagjait.
Júlia az istentisztelet után magától értetődő természetességgel, szívében Lajos és a KIKÓ emlékével sétált el a Feneketlen tóhoz és ült le a hajdani padra.
Ugrás a következő alkotásra vagy vissza a tartalomjegyzékhez.