VERSEK
Nyiss kaput
Nyiss kaput nekem végre
Kérlek, uram! Elfáradtam
Vágyaimat mind lezártam
Az útra már elkészültem
Gyermeket bár nem szülhettem,
De a fényből árva magot
Magam mögött majd itt hagyok
Tudja meg, ki ide téved,
Hol rejtőznek a remények
Hogy találhatnak meg téged.
A civilizáció ereje
A civilizáció ereje
Ahogy a sok csömöre
Visz a semmi szélére
Lebegek
Lebegek, ringatózom, mint víz tükrén a mában,
Elmerengek, hogy holnap ki lesz otthon majd nálam
Ki lesz, ki elnyújtózik pizsamában, az ágyban
S hol leszek én akkor a valóság viharában
Furcsa hangok
Furcsa hangok szólítanak és minden idegen
Nem tudom, mit álmodtam, s mi történt meg velem
Hogy melyik volt a sok nő közül az anyám,
Talán egyik sem, vagy tán valahány
Meztelen jártam a langyos ég alatt
Meleg tengerben velem delfinek játszottak...
Voltam rab királynő és mágus, szabad,
S északon voltam férfi, vad, marcona alak.
Öleltem, öltem, öltek, álmok vagy életek...
Korok, országok, tájak, furcsa emlékezet...
Anyagtalan testem, míg fénylőn feldereng
A végtelenen túlról nevetve érkezem.
Ember, álmodó, utazó egyszerre vagyok
A világon láthatatlan nyomokat hagyok.
A sok ember az i-ről, és a gazságról beszél
A port vigye most messze, messze el a szél