- Mester, annyit hallottam mindenféle Erőkről, szimbólumokról, szertartásokról, egyebekről. Mi a szösz ez az egész?
- Hinni akarsz bennük? Használni akarod őket?
- Nem is tudom. Mindenesetre jó lenne tudni, hol kapcsolódik mindez a tudathoz, és persze érdekes kérdés, hogy a fizikához mi köze.
- Hát a fizikáról aztán tényleg te fogsz mesélni nekem, térről, időről, egyebekről.
- Uff, hát akadémiai székfoglaló nem lesz belőle, ez afféle konyhatudomány, de lássuk csak. Nagyon sok szó esik mostanában arról, hogy egyre kevésbé "szilárd" az, amit kézzelfogható anyagnak nevezünk. Egyre kisebb, nagyobb energiájú részecskékről szól a fáma - vagyis hogy egyre nagyobb energia kell ahhoz, hogy ezeket ki lehessen robbantani egy nagyobb, bár szintén lehetetlenül kicsi részecskéből. Mintha a végtelenségig lehetne aprózni ezeket a dolgokat. Ugyanakkor szó esik arról is, hogy a tér nem üres, hanem mindenféle elektromágneses mezők rezegnek benne, megfoghatatlanul apró hullámok áramlanak át minden egyes ponton, összekötve minden egyes részecskét a teljes Világegyetemmel. Részecskepárok keletkeznek, majd semmisülnek meg egymásban a "véletlenszerűség szent törvénye" szerint. Mintha az idő sem lenne már az a megállíthatatlan, nyugodt folyó, változik, végtelenné nyúlik, eltolódik a sebesség vagy a tömegvonzás hatására. A manóba, ha jobban belegondolok, csak a nyamvadt kérdés marad: Ki érti ezt?
- Aha. Szóval akkor szerinted ami úgymond "üres", az nagyon is tele van.
- Igen. Hmm, akkor rajzolni is lehet bele.
- És nem mindegy, hogy mit, hogyan rajzolsz bele!
- Ha van egy nagy teknőnyi saram például, akkor ha ügyes vagyok, és csinálok bele egy lyukat, akkor vizet fakasztok, ott, ahol az előbb semmi sem volt.
- És az idő...
- Igen, igen. Az idő ugyanúgy része ennek a teknőnek, tehát a rajz kiformálásának is.
- No akkor most mesélj nekem szimbólumokról, misztikus Erőről, szertartásokról.
- Hiszen az előbb tettem. Ha mindez igaz, akkor a tér "sarában" nem mindegy, hogyan, hol helyezkednek el azok a sűrűsödések, amiket mi "megfogható anyagként" tisztelünk. Nem mindegy azoknak mozgása, alakja, változásainak időzítése sem, hiszen mindezekkel valamit "rajzolunk" bele. Ha ismerjük a "sár" tulajdonságait, szándékunk szerint rajzolhatunk bele, és érhetünk el olyan eredményeket, amelyek nem következnek közvetlen módon a tevékenység fizikai világban látható részéből. Mindezt nevezhetjük más néven "szabadenergia előállításnak" vagy "mágiának" hozzáállásunk és szájízünk (avagy a helyi divat) szerint. Talán így gyűjti az energiát a formagyakorlatot, vagy jóga ászanát gyakorló ember is. Na jó, és hol jön ebbe a képbe az emberi tudat? Az akaraterővel, meditációs technikákkal megvalósítható "csodák"?
- Kedves egészségügyi kollégám, az előbb miniatűr elektromágneses mezőkről, változásokról, és ezek kapcsolatáról az egész világegyetemmel... szóval erről volt szó. Hol hordja az ember mindezt?
- Az agy. Hehe. Milliárdnyi apró elektromos mező, szüntelen változás. Tudat, amelyben valóban kialakul a világ modellje. Vajon mennyire lehet szoros a kapcsolat a "kézzelfogható világ" és az elmében megjelenő mása között? A pillangó álmodja Csuang-cét, vagy Csuang-ce a pillangót? Lehet, hogy az egész világ nem más, mint a róla kialakított képek eredője? Lehet, hogy ha nem álmodnánk háborút, erőszakot, akkor nem is lenne? Mivel azonban rezonálunk rá és mindenhol újrafertőzzük magunkat vele, az összes elme világképe katasztrófát képes csinálni? Miről fog álmodni az a generáció, akik horroron és krimiken nő fel óvodás kora óta? Mi lesz, ha kihalnak azok az emberek, akik juszt is szépnek látják a világot, netán szeretnek benne élni?
- Hohó, nagyon megszaladt a fantáziád.
- De így van ez, Mester?
- Tőlem várod a választ? Már megint mi ütött beléd? Tessék azonnal válaszolni a kérdésedre.
- Jó. Válasszam ki, hogy miben hiszek és miben nem, éljek aszerint, használjam fel a következtetéseket, amiket levonok, legyek nyitott arra, ha esetleg hibás lenne az alap. Szóval: következtetések.
- Halljuk, halljuk.
- Tudat és "természetfeletti képességek". Léteznek ilyenek, legalábbis én most elfogadom őket, mert egyrészt nagyon régi hagyományuk van, lehet ugyan azt mondani, hogy minden ember vágya a természetfeletti képesség, tehát szívesen hisz és tart fenn ilyen legendákat, de most nem teszem. Majd meglátjuk. Telepátia: olyan emberek képessége, akik képesek hasonló rezgésűvé alakítani tudatukat. A tér "ujjlenyomata" a benne levő állapot - lehet, hogy a két "tér" ilyenkor egybeolvad? Naná, hogy ilyen esetben információcsere zajlik. Anyai ösztön - a természetszerű tudati hasonlóság és a női gondolkodás befogadóbb voltának gyermeke. A manóba, hol itt a határ? ... Aha, a tudat összpontosítása.
- Helyes, összpontosíts a következő kérdésre: technika, képesség vagy lehetőség?
- Igen, szóval a hétköznapi életben a tudatot rendkívül sok benyomás éri. Ezek egy része természetszerű: az elfogyasztott táplálék, a test energiaállapota, feladatok, élethelyzetek. Következik az érzelmi reakció mindezekre, nem megoldott kérdések, állandósuló, de tudatosan tompított feszültség. Magas rezgésszámú, ingatag nyugalom, labilis, valóságtól távol álló világkép. Erőteljes, érzelmekkel túlfűtött, irracionális vágyak. A "jelen pillanatban létezés, gondolkodás" szinte semmi, folyamatos álmodozás, tervezés, kesergés. Eredmény: a tudat "természetfeletti tevékenysége" nulla. Technika: ezt a tudatot valamilyen gyakorlat segítségével olyan állapotba hozni, hogy egy adott típusú, fizikai szint feletti tevékenységre képes legyen. A szerzett képesség tulajdonképpen rés a "normális", hétköznapi állapoton, így bizonyos veszélyt vállal magára, aki használja, hiszen felboríthatja a megszokott egyensúlyt. Pozitív visszacsatolás esetén (pl. rossz álmok - altatók - tudati kontroll gyengülése - depresszió, félelem) igen kellemetlen következmények. Éppen ezért a technikák segítségével birtokolt képesség határok közé van szorítva, a tudat egészséges önkarbantartó rendszere általában nem engedi túlzottan kifejlődni - a tanuló nem halad addig, amíg hétköznapi életében nem változik meg, nyugodtabbá nem lesz. Uff, tehát akármilyen "spirituális technika" hordoz bizonyos veszélyt, ugyanakkor lehetőséget is arra, hogy az egyén mélyebb szintű harmóniát érjen el, hiszen tudat alatt a nyugalom irányába noszogatja, ha fejlődni akar (akarjon bár levitálni, telepatikus kapcsolatot létesíteni, testet elhagyni vagy bármit). Nahát, ez egész új volt nekem (bocs a pillanatnyi törésért, de itt és most, amikor írom!). Képesség: a technika "eredménye", befektetés nélkül. A tudat - esetleg kulcsingerek hatására - olyan állapotba kerül, hogy képes adott típusú "természetfeletti" tevékenységre. Alaptulajdonsága: véletlenszerűnek tűnik mindaddig, amíg az alany fel nem fedezi magában a "kulcsingereket", azokat a töréseket, tapasztalatokat, amelyek tudatát ilyenné formálták. Másrészt igen nehezen tűri az irányítást - hiszen az ellenőrzési kísérlet azonnal kizökkenti a tudatot abból az állapotból, amelyben a képesség megjelenik. A fejlődési út itt is a hétköznapi nyugalom, a képesség elfogadása, ami által a "tudatos én" által ellenőrzött terület szép csendesen felemelkedik arra a (tagadhatatlanul magasabb) szintre, amelyen a képesség megjelenik. Ez ezután egyrészt "kezesebb" lesz - vagy akár meg is szűnik, ha az a jobb -, másrészt a nyugalom már önmagában megérte az egészet. Lehetőség? Ez pedig az, amikor az ember nem akar megszerezni semmilyen képességet, hanem azok forrására, az összpontosított, csendes, vágy és reakciómentes tudat felé tart. Ebben az esetben tudata kerülhet olyan állapotba, amelyben "természetfeletti" lehetőségek nyílnak meg előtte (tényleg, mi van, ha egy mester tudatában megjelenik a teljes világ, és azzal teljes kapcsolatot tart? Hmm, azt hiszem, nem lesz fizikailag tapintható, időben meghatározható ezek után... Vajon mit is hívnak Nirvánának? Na hagyjuk...), de szándékok hiányában nem lesznek kiaknázva. Egyetlen határát itt is a tudat energiarendszerének áteresztő - vagy inkább fókuszáló - képessége jelenti, illetve a szándék. Ezt a tudatot ugyanis a változtatásra irányuló szándék képes kibillenteni a "képességgel bíró" állapotból. Ugyanakkor lehet, hogy egy adott helyzetben a mester reakciója teljesen szándékmentes, természetes - csak éppen fittyet hány az összes létező fizikai törvénynek. Persze mire jó az egész, ha birtokosa nem tudja használni, néha meg csak úgy kiugrik belőle? Neki semmire, de nem is kell, mert az ő célja nem a képesség és az általa elérhető dolgok, hanem a nyugalom, s ez neki sokkal többet ér. Vajon szaporított volna kenyeret Jézus, ha nem lett volna körülötte sok éhes ember?
- Szerinted hozzá kell tennem bármit is ehhez az eszmefuttatáshoz?
- Nem, azt hiszem inkább hazamegyek rágódni egy kicsit ezen az egészen. Attól tartok, amiket itt kitalálok, egy kicsit az én jelenlegi egyensúlyszintemet haladják meg. Mi ez nekem, amolyan "vad képesség"?
- Alkalmazd magadon módszeredet. Lazíts és keresd a forrását.
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Ébredés |
|