PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT ELSŐ LEVELE

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

  1. A kik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék.
    Eféz. 6,5.
  2. A kiknek pedig hívő uraik vannak, azokat meg ne vessék, mivelhogy atyafiak; hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hívők és szeretettek, kik a jótevésben buzgólkodnak. Ezekre taníts és ints.
  3. Ha valaki másképen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,
    Gal. 1,6., Gal. 1,9.
  4. Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
  5. Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál.
  6. De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;
  7. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit;
    Préd. 5,15.
  8. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
    Péld. 30,9.
  9. A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
    Péld. 23,4., Péld. 28,20.
  10. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.
    Mát. 26,14., Mát. 26,15.
  11. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, s békességes tűrést, a szelídséget.
  12. Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.
    2 Tim. 4,7., 2 Tim. 4,8.
  13. Meghagyom néked Isten előtt, a ki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
    Ján. 18,36., Ján. 18,37.
  14. Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
  15. A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
    Jel. 19,16.
  16. Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
    Ján. 1,18.
  17. Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, a ki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
    Péld. 11,28.
  18. Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők,
  19. Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök + életet.
    Mát. 6,20., Mát. 25,34., Mát. 25,40.
  20. Óh Timótheus, őrizd meg a mi rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől;
    2 Tim. 2,16.
  21. A melylyel némelyek kevélykedvén, a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.
    2 Tim. 2,16., 2 Tim. 2,18.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6.


Vissza