BEVEZETÉS
Historiográfiai áttekintés
A 19. század közepéig, a vasutak, gőzhajók,
automobilok és repülőgépek elterjedése előtt a legtöbb földlakó számára a
szomszédos településre való "kikocsizás" is nagy kalandnak
számított. Mivel az európai emberek többségének esélye sem volt arra, hogy
beutazza a világot, távoli, egzotikus országok iránti kíváncsiságukat
útleírásokkal próbálták kielégíteni (feltéve, ha tudtak olvasni a
tankötelezettség bevezetése előtti időkben), vagy kocsmákban és vásárokon
hallgatták épségben hazatért honfitársaik elbeszéléseit. A 19. század nagy
utazói - a könyv- és sajtótermékek számának exponenciális növekedése
következtében - egyre több hosszabb-rövidebb lélegzetű útirajzot
készítettek valós vagy képzelt élményeikről. Ami az iszlám civilizációját
illeti, méltánytalanul sok hibás, torz képet mutató beszámoló látott
napvilágot az útleírásokra éhes Európában. Ez a fentebb említett okokon kívül
sok egyéb dologgal is magyarázható: a muszlim országokba érkező (gyarmatosító
vagy "turista", kisebb részben tudós vagy politikus) személyek
kiríttak a külföldi környezetből, így eleve esélyük sem volt arra, hogy
"beleolvadjanak" a muszlim kultúra mindennapjaiba, az ottani
helyszínek eseményeibe. Súlyosbította helyzetüket a megismerés szempontjából
az a tény is, hogy a legtöbb esetben helyi tolmács segítségére kellett
hagyatkozniuk, akinek kalauzolása mellett sokszor inkább az egyedi, kirívó,
semmint a tipikus, az iszlám kultúrájára jellemző jelenségeket tudták
megragadni.
A 20. századi Európában - noha számtalan könyv és tanulmány látott
napvilágot a muszlimok kultúráját illetően " még mindig csak szűkebb
szakmai körökre jellemző a szemléletváltás az iszlámot illetően. A helyzetet
csak súlyosbítja, hogy a média katasztrófákra és háborúkra, terror-támadásokra
és politikai csatározásokra figyelő információközvetítései éppen az iszlám
azon szegmenseire irányítják a figyelmet, amelyek nem a vallás és kultúra
lényegéhez visznek közelebb, és a legtöbb médium meg sem kísérli felvillantani
az iszlám világának sokszínűségét, multikulturális jellegét, a muszlim vallás
irányzatait és alaptanításait. Nyugat-Európában és a muszlim országokban az
elmúlt évszázadban számos könyv és tanulmány került publikálásra, melyek az
iszlám nevelés- és művelődéstörténetének kutatása nyomán születtek. A kutatók
nagy figyelmet fordítanak a muszlim iskola- és oktatástörténet, a pedagógiai
gondolatok tanulmányozására. Ez a kutatás több, mint múltra koncentráló
feltárás: a muszlim nevelés lényeges vonásai, annak vallásos meghatározottsága,
ennélfogva céljai és alaptanításai az évszázadok során szinte nem is változtak,
inkább csak az oktatást segítő eszközök, intézmények, módszerek igazodtak az
újabb korok követelményeihez.
Magyarországon is mindvégig az elmúlt századokban jelen volt a muszlimok
kultúrájának torzításokkal és kiszínezett történetekkel teli ábrázolása, sőt,
ez napjainkban is gyakorta megfigyelhető. Ugyanakkor éppen hazánk esetében
elmondható, hogy már a 19. században jelentős törekvések bontakoztak ki a
hiteles iszlám-kép kialakítása kapcsán. Az 1848-49-es szabadságharc
magyarországi menekültjeinek törökországi befogadása a történeti okok miatt
régtől fogva meglévő magyar-török (keresztény-muszlim) ellenségeskedés élét
jelentősen tompította, sőt, a magyar közvélemény szimpátiáját az iszlám világa
felé fordította. A magyar emigráció több tagja is felvette a muszlim hitet, és
az iszlám országaiban telepedett le.[1] A 19. század középső
felében több, Koránból vett részlet magyar fordítása is megjelent
hazánkban.[2]
A későbbiekben is éppen a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchián belül
elhelyezkedő Magyarország lett földrészünkön az egyik helyszíne annak a
hitelességre törekvő, reális képet festő tudományos kutatásnak és
újságírásnak, mely nagyban hozzájárult az iszlám kultúrájának európai
megismeréséhez. Ennek több oka is volt a 19. század második felében és a 20.
század elején. Egyrészt a Monarchia Kelet-Délkelet felé orientálódása, a
törökbarát, illetve a Balkán (Bosznia-Hercegovina) felé tekintgető
külpolitika. A Törökországgal kötött megállapodások, illetőleg
Bosznia-Hercegovina okkupálása (1878) és annektálása (1908) is hozzájárult e
folyamathoz. Az iszlám vallás követői az 1895:XLIII. tc. 1. paragrafusa nyomán
nyertek bizonyos vallásszabadságot. 1915-ben került a magyar országgyűlés elé
(a VKM miniszter beterjesztése alapján) az iszlám vallás elismeréséről szóló
törvényjavaslat, és az iszlám magyarországi jogállását végül az 1916:XVII. tc.
szentesítette.
Fontos volt továbbá azoknak a magyar Kelet-kutatóknak, orientalisztikával
foglalkozó tudósoknak az igényes információközvetítése a muszlimok kultúráját
illetően (legfőképpen Goldziher Ignác és tanára, Vámbéry Ármin
munkásságát emelhetjük ki), akik nemzetközi viszonylatban is elismert tudósok
voltak. Kiemelhető azoknak a magyar művelődéspolitikusoknak a támogatása is,
akik nélkül e tudósok kevesebb sikert érhettek volna el: legendás például a
pályája alkonyán lévő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Eötvös József
kapcsolata a fiatal "titánnal", Goldziherrel. Goldziher múlt
században írott műveit használták fel többen azon magyar kutatók közül is,
akik a 19-20. század fordulóján neveléstörténettel foglalkoztak. Munkáinak nagy
része ma sem olvasható magyarul, valószínűleg emiatt van az, hogy
megszámlálhatatlanul többen és többet hivatkoztak írásaira a külföldi
szakirodalomban, mint a hazai könyvekben. Várat még magára műveinek
neveléstörténeti szempontú áttekintése és elemzése, és természetesen szükséges
nézeteinek kiegészítése azokkal az információkkal, amelyek az akadémiai
székfoglalója óta eltelt több, mint 125 évben kerültek publikálásra.
Goldziherhez hasonló látókörű, az iszlám kultúrájának egészét szemlélő,
különböző muszlim országokban kutatásokat végző és tanulmányokat folytató
magyarországi tudósok a 20. században is akadtak, a neveléstörténet
vonatkozásában azonban Goldziher hatása bizonyult a legjelentősebbnek és
legmaradandóbbnak. Főként az ő műveit kivonatolták és közölték rövidítve a
pedagógiai lexikonok és neveléstörténeti összefoglalások készítői a 19-20.
század fordulóján, a későbbi szerzők pedig ezekre a művekre támaszkodtak -
ha egyáltalán írtak a muszlim nevelésügyről.[3]
Verédy Károly például, aki a 19. század legnagyobb hatású pedagógiai
enciklopédiáját készítette Magyarországon,[4] a Koránból vett
idézet mellett Goldziher egyik 1881-es könyvét használta
fel,[5] abból is leginkább azt a részt (az 5. fejezetet), amely
korábban már a Budapesti Szemlében is megjelent.[6] Mindezt
kiegészítette Asbóth János Egyiptomról írott útibeszámolójának
részleteivel.[7] Bár Verédy enciklopédiájának és Fináczy
Ernő középkori nevelésről szóló kötetének kiadása között 4 évtized telt
el,[8] utóbbi szerző - aki a magyarországi
neveléstörténet-írás egyik legigényesebb és legnagyobb formátumú alakja volt
- szintén főleg Goldziher kutatásaira támaszkodott.[9]
Könyve 11. fejezetét "Muszlimok és zsidók" címmel készítette el. E
fejezet bevezetésében (123. rész) "A nevelés módja és menete a
muszlimoknál" alcímmel olvashatunk egy csokorra valót a muszlim tudósok
nevelésről vallott gondolataiból, valamint információkat a főbb
oktatásiintézmény-típusokról, tartalmakról, az oktatás menetéről, a tanítói
mesterségről és a gyerekek fegyelmezéséről. Bár ez a leírás tartalmát,
szerkezetét tekintve az előző enciklopédiánál átgondoltabb, alaposabb, mégsem
ad kimerítő és hiteles képet a muszlim neveléstörténet jellegzetességeiről.
Fináczy kötetei, legalábbis azok egyes részletei szinte mostanáig
meghatározónak bizonyultak a neveléstörténet tanulmányozása kapcsán. Ezek a
kötetek az 1980-as évek közepétől (amikor reprint kiadásban megjelentek)
reneszánszukat élik. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy az 1940-es és 1980-as évek
között nem készültek igazán alaposabb, az övénél átfogóbb egyetemes
neveléstörténeti munkák. Ami az iszlám neveléstörténetét illeti, ezen
évtizedekben a pedagógiai kézikönyvekből, szemelvénygyűjteményekből és
lexikonokból vagy eltűntek a témával kapcsolatos információk, vagy miniatűr
méretűvé zsugorodtak. A sokáig, sokak által használt, hetvenes években kiadott
Pedagógiai Lexikon-ban például az "iszlám nevelés" címszó alig
haladja meg a vele egy lapon található Ityelszon "szovjet"
pszichológust bemutató, illetve az Izland oktatásügyét leíró szócikk
terjedelmét.[10] Erre a - nem túl szerencsés, hitelesnek
és részletesnek egyáltalán nem mondható - lexikon-szócikkre támaszkodtak
feltehetőleg az újabb lexikon-összeállítók is.
A kötetről
Kötetemben - építve magyar elődeink tudására, illetve a muszlim kultúra és
tudomány történetével kapcsolatos régebbi és legújabb nemzetközi kutatásokra
- megkísérlem áttekinteni a középkori iszlám világában felhalmozott
szellemi javak tartalmát, összegyűjtésük, gyarapításuk és átörökítésük
módszereit és helyszíneit. Vizsgálódásom időbeli keretei a 7. század elejétől
a 14-15. század fordulójáig terjednek, földrajzi értelemben pedig kutatásaim
homlokterében elsősorban a Közel-Kelet és Észak-Afrika iszlamizált országai és
Dél-Európa muszlimok által meghódított területei állnak.
A kötet címében jelzett témát megpróbáltam szélesebb összefüggés-rendszerbe
ágyazottan vizsgálni, mert hiszem, hogy a nevelés története elválaszthatatlan a
művelődéstörténettől; hogy feltárásához és értelmezéséhez szükség van a
korabeli történelmi körülmények, a gondolkodás- és intézménytörténet
vizsgálatára, és - az iszlám esetében legalábbis - magának a
vallásnak a beható tanulmányozására, hiszen a muszlimok körében Mohamed
fellépése óta a nevelésnek is - mint minden másnak a hívők életében -
alapja és egyben célja is a vallásos elmélyülés, a hitben való megerősödés.
Könyvem első fejezeteiben így az iszlám születéséről, középkori történetéről,
alapvető forrásairól és tanításairól, valamint a muszlim kultúra alapjairól
nyújtok áttekintést. Ezt követően a születéstől felnőtt korig bemutatom a
gyermeki élet és az iskoláztatás különböző szakaszait, figyelmet fordítva a
nevelés korszakolására, eszményeire, napi gyakorlatára, változatos színtereire
és szereplőire. Iskolatípusonként foglalkozom a korabeli curriculum
tartalmával, alakulásával, valamint a főbb didaktikai módszerekkel. Az iskolai
képzési helyszíneken kívül a középkori tanulás és művelődés, a
kultúraközvetítés több további intézményének működésébe nyújtok bepillantást,
kiegészítve mindezt a nem intézményesült nevelés jellemzőinek bemutatásával. A
muszlim neveléstörténet fontos területének tekintem a korabeli
nevelésfilozófia ránk maradt alkotásainak elemzését.
A muszlimok szellemi felemelkedése a középkor során nem egyszerűen emírekhez
és kalifákhoz, sejkekhez vagy imámokhoz köthető jelenség volt. Maga a vallás
olyan, hogy minden egyes hívőtől megköveteltetik legalább minimális tanulás: a
Korán szövegének ismerete. Ezért a középkorban - főként a muszlim
civilizáció nagyvárosaiban - igen elterjedtnek tételezhetjük a
Korán-tanulás és -tanulmányozás szokását, azzal, hogy ez valójában leginkább
alulról szerveződő folyamat volt, vagyis maguk a szülők igyekeztek gondoskodni
gyermekük képzéséről otthonuk falai között vagy nyilvános intézményekben. Az
vitathatatlan, hogy az iskolák, könyvtárak, tanulmányi célból tett utazások
elsősorban a fiúk (férfiak) számára jelentettek tanulási lehetőséget, de több
forrás is alátámasztja, hogy a lakóházak női lakrészeiben a kislányokat és
nőket is tanították a Korán ismeretére - sokszor költészetre, írásra, szép
beszédre és muzsikálásra is - nőrokonaik vagy tanítással foglalkozó, nem a
családhoz tartozó hölgyek.
A 8. századtól Európa déli területeit is elérő, Indiától az Atlanti-óceánig
nyújtózó, az ókori tudományos eredményeket szintetizáló és továbbfejlesztő
muszlim kultúra jelentős hatással volt kontinensünk szellemiségére, tudományos
gondolkodásának alakulására. Ez a korabeli mindennapi élet számos területére
vonatkozóan is elmondható, a viselkedési kultúrától a gasztronómiáig. Könyvünk
záró részében rövid kirándulást teszünk a középkori fordítói munka világába,
utalva a legnagyobb hatású, muszlim közvetítéssel Európába került vagy
muszlimok által megfogalmazott művekre és módszerekre. Nyugati kutatók körében
mára már többnyire elfogadott tény az, hogy ezeknek a műveknek, gondolkodási és
kutatási metódusoknak, a muszlim nevelési-művelődési szokásoknak és
tartalmaknak a hatása maradandóan beépült az európai oktatási intézmények
gyakorlatába, először a kolostori, majd a székesegyházi iskolák falai között,
végül pedig az egyetemeken. Ez - a nagyszabású, Spanyolország mellett
Franciaországot, Itáliát is érintő fordítói munkálatokon kívül - annak is
köszönhető, hogy számos neves, illetve mára már elfeledett európai keresztény
vagy zsidó tudós utazásokat tett az iszlám világában, és ott szerzett
tapasztalatait, tudását beleszőtte életművébe.
Munkámat igyekeztem több olyan részlettel és segédlettel gazdagítani (ábrák,
képek, szakirodalmak, magyarázó jegyzetek, forrásrészletek), amelyek nem
csupán megerősítik és illusztrálják a könyv szövegét, hanem kapaszkodót
nyújtanak az olvasónak az általam megkezdett kutatások folytatásához. A
továbblépéshez, ami nagyon fontos volna, hiszen számos forrás vár még
feltárásra, fordításra és értelmezésre, és sok kérdés maradt kutatásaim során
megválaszolatlan. Kívánom, hogy minden hiba és hiányosság, mely e könyvben
előfordul - csakúgy, mint eredményei -, ösztönözze művem
megismerőjét újabb vizsgálódásokra.
