hozományvitel

a hagyományos → lakodalom egyik fő eseménye; a → menyasszonyvitelhez kapcsolódik, ez az ún. ágyvitel. A → menyasszony házánál a → hozományt jól láthatóan helyezik el. A → vőlegény és kísérete a menyasszony kikérésekor a hozományt is kikéri, amelyet többnyire csak valódi vagy formális fizetség ellenében adnak ki. Általában szekerekre rakják, hagyományos rend szerint úgy, hogy díszes darabjai szépen érvényesüljenek. Gyakran maga a menyasszony is a szekéren utazik. A hozományvitel néhol járművek nélkül történik, ilyenkor asszonyok viszik az egyes darabokat magasra tartva, nemegyszer tánclépésekben. Az ünnepélyes hozományvitel egyik célja a hozomány bemutatása az egész falusi közösség előtt. Megérkezéskor ismét úgy helyezik el, hogy a → násznép megtekinthesse. Újabban – kisebb arányú lakodalomban, régen is – a hozományvitel a lakodalom előtt vagy után, csekélyebb nyilvánossággal, a menyasszonyviteltől függetlenül történik. (→ még: házasságkötés szokásköre, → lakodalom költészete) – Irod. Bakó Ferenc: Ágyvitel Őrhalomban (Ethn., 1948); Bakó Ferenc: Felsőtárkány község lakodalmi szokásai (Ethn., 1955); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszegi kelengye (Népr. Ért., 1970).

Ruhavivés előtt kirakodás a csűrbe (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Ruhavivés előtt kirakodás a csűrbe (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Ruhavivők (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Ruhavivők (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Lakodalmi ruhavivők (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Lakodalmi ruhavivők (Magyarvista, v. Kolozs m.)

Lakodalmi ágyvivők (Kazár, Nógrád m.)

Lakodalmi ágyvivők (Kazár, Nógrád m.)

Lakodalmas dunyhavivés (Kazár, Nógrád m.)

Lakodalmas dunyhavivés (Kazár, Nógrád m.)