18. §.
A várispán hivatalának jogköre.
Hogy a megye és a várispánság közötti különbséget annál világosabban kimutathassuk, szükségesnek látjuk itt röviden körvonalazni vagy legalább jelezni a várispán hivatalát vagy annak jogkörét; mert ez még bővebben felvilágositja e két intézmény közötti különbséget. Ugyanis az Arany Bulla 5-ik czikke világosan megtiltja a várispánnak, hogy a királyi szolgák vagy vitézek vagyis nemesek birtokait illető pörökben ne biráskodjék. Comites parochiani praedia servientium non discutiant. Eszerint a nemesek birtokai külön területet alkottak, mely nem tartozott a várispán hatósága vagy biráskodása alá s az ő birói hatalma csak a vár területére szoritkozott. Ennél nem kell nagyobb érv vagy bizonyiték arra, hogy a nemesek birtokai a várispánságtól megkülönböztetett területet képeztek s a megye vagy a megyének az a része, hol e birtokok feküdtek, nem tartozott a várispán hatósága alá.
Sőt itt még azt is meg kell emlitenem, hogy ha nemesek vagy más megyei szabad emberek pörlekedtek a várjobbágyokkal, vagy ezek inditottak pört amazok ellen a várbirtokok elfoglalása miatt: e pörökben a várispán nem biráskodhatott, hanem a nádor vagy országbiró vagy más delegált birák hoztak itéletet, amint ezt bizonyitják a Váradi Regestrum 7, 11, 24, 42, 87, 110, 111-ik és több még alább következő bejegyzései. A várispánok ily pörökben csak oly esetekben itélhettek, ha arra a királytól vagy a nádortól külön felhatalmazást nyertek, amint ezt igazolják a nevezett Regestrum 102, 207, 208-ik és több bejegyzései, hol világosan ki van mondva, hogy ex precepto regis vagy ex permissione et authoritate palatini comitis.
Azonban mégis volt a várispánnak valami jogosult befolyása a megyében a pénzügyre és a tizedre; mert midőn a felhozott czikk megtiltja neki a nemesek pöreiben való biráskodást, mindjárt utána teszi: nisi causas monetarum et decimarum.
Hogy ezt megérthessük, az elsőt vagyis a pénzügyet illetőleg tudnunk kell, hogy a pénzveretés joga s a pénz értékének meghatározása egyedűl és kizárólag a koronát illette: úgy szintén azt is tudnunk kell, hogy az országnak Árpádok alatt nem volt állandó pénze, és minden második vagy harmadik évben új pénz veretett és hozatott forgalomba s akkor a régi pénz újjal váltatott be, amint ezt bizonyitja az Arany Bulla 29-ik czikke, mely igy szól: A mi pénzünk egy évig legyen érvényben husvéttől husvétig. De későbbi törvényeink is rendelkeznek a pénz forgalmáról és értékéről 1). Ezenfelűl a külföldiekkel folytatott kereskedés folytán külföldi pénz is jött az országba és hozatott forgalomba, melynek értéke szintén a korona beleegyezésével állapittatott meg és viszonyittatott a mi pénzünkhöz. És nehogy az ily pénzváltozásoknál hamis pénz hozassék forgalomba s a pénzbeváltásnál csalás történjék s ez által a kincstár vagy egyesek kárt szenvedjenek, arra a várispánok tartoztak felügyelni nemcsak a vár, hanem a megye területén is, kik különben is a királyi haszonvételeket a megyékben is kezelték s a kincstárnak beszolgáltatták. Ha tehát a forgalomba hozott pénz értéke fölött kérdés merült fel, abban a várispán volt az illetékes biró s ő határozott e kérdésben: ez ügyben volt neki jogosultsága a megye területén is hivataloskodni.
A mi a másikat vagyis a tizedet illeti, minek érdekében jogositva volt a várispán a megye területén is eljárni: itt meg kell jegyeznünk, hogy hazánkban kétféle tized volt: u. m. a kilenczed (nona) és a tulajdonképeni tized (decima). Amazt vagyis a kilenczedet a nemesség jobbágyai fizették terményeikből természetben Árpádok alatt a királynak, amiért is az királyi tized-nek is neveztetett. Ez a tizedjog későbben a birtokokkal együtt átszállott az illető birtokosokra s azután azok szedték azt az ő jobbágyaiktól, a miből lett azután a fö1desúri tized, de azért azután is megtartotta a királyi tized nevét. A másik volt az úgynevezett papi tized, mely a pöspököknek járt az ő főpásztori hatóságuk alá tartozó megyékből vagyis e megyékben lakó jobbágyok terményeiből. A kilenczedet vagyis a királyi tizedet a várispánok szedték a nemesség jobbágyaitól és szolgáltatták be a kincstárnak, kik különben is, mint följebb emlitők, hivataluknál fogva a királyi haszonvételekre felügyeltek. A papi tizedet pedig a püspökök saját udvarbiráik vagy tisztjük által szedettek be s ezek behajtása nem tartozott a várispán hivatalához.
Ezek, úgy hisszük, kellőleg felvilágositják azt a két kivételes esetet, mikor a várispánnak a kincstár érdekében meg volt engedve a megyébe bemenni, s ottan hivataloskodni. S azon jogelvből: miszerint a kivétel a ki nem vett esetekben megerősiti a szabályt-exceptio in casibus non exceptis firmat legem-igen alaposan következtethetni, hogy a nemesség birtokai és jobbágyai vagyis a megyének az a része, hol e birtokok feküdtek s e jobbágyok laktak, az emlitett két eseten kivűl ki volt véve a várispán hatalma alól.
Sőt a várispánnak ezen itt tárgyalt kivételes joga is egyedűl és kizárólag csak az ő személyét illette, s ő azt udvarbirájára vagy curialis comesére nem ruházhatta, és az ő udvarbirájára e minőségben a nemesek birtokain és jobbágyai fölött nem biráskodhatott; mivel a curialis comesnek minden hatásköre egyedűl és kizárólag csak a vár területére s annak népességére volt szoritva, amint ezt világosan mondja a felhozott czikk ezekkel a szavakkal: Comites curie parochiani nullum peritus, discutiant, nisi populossui castri. Ez újra megerősiti előbbi állitásunkat, hogy a nemesek birtokai és jobbágyai vagyis a megyének az a része, hol e birtokok feküdtek s e jobbágyok laktak, külön területet s ezzel járó külön birói hatóságot alkotott, mely a várispánságnak nem volt alá rendelve. S ezzel, úgy hisszük, kellőleg kimutattuk, hogy a megye és várispánság két egymástól megkülönböztetett intézmény volt. Most áttérünk az ellenvéleményü irók nézeteire s érveire s ezekre teszszük meg észrevételeinket.
1) Kovachich. Supplementum ad Vestigia Comitior. Budae. 1798. I. 132-135. l.