2. §.

A jászok eredete és ide telepítése.

Hogy kiktől származtak, mikor és ki által telepítettek ide a jászok, az iránt eltérők történetiróink nézetei s vélekedései, de leginkább megközelitik a. válóságot azok, kik őket a kunoktól származtatják és pedig azon kunok maradékainak tartják, kiket sz. László király 1086. táján telepitett ide. Ugyanis tudjuk hazánk évkönyveiből, hogy a kunok az emlitett idő táján Kopulch vezérlete alatt beütvén előbb Erdélybe s onnét Magyarországba, s annak nagy részét kizsákmányolák s feldúlák; de midőn innét gazdag zsákmánynyal megterhelten hazájukba visszatérni készülnének: László király, ki akkoriban koronája érdekében Horvátországban fáradozott, az ő beütésük hirére hadseregével haza sietett, és velük Temes folyónál megütközvén, őket egy elkeseredett harczban legyőzé és fogságba ejté és csak azon föltétel alatt igére s ada nékik kegyelmet, ha a keresztény vallást fölveszik s ezen igéret mellett fogadá őket az országba és telepité Kunországból kihozott nejeik- és gyermekeikkel a Zagyva folyó mellé, a mai Jászságba. E véleményt osztják s a jászoknak itt emlitett eredetét és megtelepitését történelmi valóságnak tartják több történetiróink, különösen: Kaprinay István 1), Szekér Joákhim 2), Badai Esaiás 3), Fessler Ignácz 4), Péczeli József 5), Horváth Mihály 6), Palugyay Imre 7), Frankl vagy Fraknói Vilmos 8), és több mások.

Némely újabb iróink e történelmi előadást, egy másik szintén régi hagyomány fölemlitésével bővitik vagy egészitik ki, mely szintén sz. László királynak a kunok ellen vívott s itt tárgyalt csatájára vonatkozik. E szerint a nevezett király itt, a Mátra hegysége alatt, ütközött volna meg a kunokkal, kik Nagy-Fügedig vonulva pusztitották e vidéket. A király hadserege ellenben Gyöngyös mellett táborozott és készült az ütközetre. De nagy volt a magyar táborban a vízhiány s e miatt nagy vala a seregben a csüggedés is. S azért a vezérek a királyhoz járulának tanácsért: hogy mit tegyenek e szorult helyzetben. A király bizva többször tapasztalt hadi szerencséjében s az Isten különös segitségében, vigasztalá és bátoritá csüggedező vitézeit és kardjával a Bene sziklájába három vágást tőn, s azok nyilásából bő forrás fakada, melynek vize az ő táborán keresztűl folyt egészen Nagy-Fügedig, s ott, hol a kunok táboroztak, a földbe szivárgott s elenyészett, hogy ezek annak hasznát ne vehessék. A magyarok e víznek hirtelen fakadó bősége s nyilvánvaló csodaszerüsége által felbátoritatva azonnal megtámadták és megverék az ellenséget. Ez a hagyomány az ősökről nemzedékről nemzedékre átszállott az utódokra s a gyöngyösi népnél ma is élénk emlékezetben van úgy, hogy majd minden apa elbeszéli azt a fiának, amint ezt világosan irja Kovács István 9), Sebők László 10), és Kandra Kabos 11). Sőt e hagyományt régibb iróink közül is megemliti Timon Samu Tiszáról ennek mellékfolyóiról irt munkájában, hol a többi között azt irja, hogy a B e n e nevü forrást vagy patakot sz. László király fakasztotta, s e forrás nem is folyt tovább, mint a meddig az ő tábora huzódott 12).

De a hagyomány nem egyezik évkönyveink s iróink felhozott előadásával, amennyiben ezek világosan irják, hogy Sz. László király az emlitett csatát a kunok ellen Temes megyében, a Temes folyó közelében, vivta. És valószinübb is, hogy a kunok e beütésre alkalmul a király távollétét használták fel: midőn t. i. a király koronája jogainak helyreállitásán a Dráván túl fáradoznék, akkor ütöttek ők az országra és pusztiták azt, s így ez ütközet szinhelye nem a Mátra tájéka, hanem az ország alsó vidéke vala, hol a király őket, midőn zsákmánynyal visszatérének, utólérte. S úgy látszik, hogy e hagyomány talán csak Gyöngyös vidékének és különösen Bene szép és regényes völgyének akart történelmi jelentőséget kölcsönözni az által, hogy Sz. László királyt és az ő hadseregét itt szerepeltette s e vidéket egy nevezetes hadjárat és győzedelem színhelyévé tette. Ugyanazért mi ezt csak elérő véleményképen emlitjük meg anélkül, hogy azt tovább nyomozni s annak valami figyelemre méltó fontosságot akarnánk tulajdonitani.

Azonban habár e hagyomány több részletekben, különösen a táborozás és ütközet helyére nézve eltér is iróink felhozott előadásától; de a kérdés érdemére, különösen a jászok ide telepitésére nézve egyezni látszik azzal; mert midőn a kunokat, a jászok őseit ide, a Mátra melletti vidékre hozza s itt győzeti le, ebből azt is lehet következtetni, hogy azok szintén e vidék közelében lettek letelepitve; nem messzire azon tájéktól, hol legyőzettek.

De itt a jászok ide telepitése kérdésében helyén látok egy véleményt megkoczkáztatni, amit nem szándékom vitatni, hanem csak szerény vélekedés vagy föltevésnek kivánok vétetni. Ugyanis Névtelen Jegyzőnk elbeszéléséből tudjuk, hogy Árpád a Mátra nagy erdejét és vidékét Ed és Edömör kun vezéreknek s azok nemzetségének adta, kik Kiovnál a többi kun vezérekkel Árpádnak meghódolván, a magyarokhoz csatlakoztak, s így a Mátrában s annak vidékén a kun nemzetségek maradékai laktak. Szerény vélekedésem szerint tehát az lehetett oka annak, hogy a nevezett király a kunokat éppen ide, a Mátrához közel eső vidékre, telepitette, hogy itt, az Árpád alatt ide telepitett kunoknak, az ő rokonaik és feleiknek szomszédságában, az azokkal való régi rokonság és közelebbi érintkezés folytán annál könnyebben meghonosuljanak és asszimilálódjanak az itt már egészen magyarokká lett kunokkal. Valamint tehát Árpád a Mátra hegységébe telepitette a nevezett két kun vezért s azoknak nemzetségét: úgy Sz. László király is a Mátrán alól fekvő vidéket jelelte ki szállásul az általa legyőzött kunoknak.

Ez a jászok eredete, s ide telepitésének története, melyet némely iróink hosszasabban irnak le, mások rövidebben emlitenek meg. Hogy miképen győzte le és telepitette ide a nevezett király a kunokat és mikor tértek a keresztény hitre s alakutak egyházközségekké a kunok, az bővebben le van irva az egyházmegye történelmi folyóiratában 13). De, mint följebb is emlitém, vannak ettől eltérő vélemények is, ne hogy egyoldalulag látszassam eljárni, ezeket is meg kell emlitenem.

---

1) Hungaria Diplomatica. Vindobonae. 1771. II. 314. l.

2) Magyarok Eredete. Pozsony és Komaron. 1791: I. 199. 200. l.

3) Magyarország Historiája. Debreczen. 1811. I. 143. l.

4) Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. Leipzig. 1815. I. 484. l.

5) A Magyarok Történetei. Debreczen. 1837. I. 94. l.

6) A Magyarok Története. Pápán. 1842. I. 77. l. - Magyarország Történelme. Pesten. 1860. I. 204. l.

7) Jász-Kun kerületek és Külső-Szolnok Leirása. Pest. 1854. 6. l.

8) A Magyar Nemzet Története. Pest. 1872. 85. l.

9) Népújság. 1874. év. f. 398. és 405. l.

10) Gyöngyös és Vidéke Története. Gyöngyösön. 1880. 33. l.

11) Bene Vára a Mátrában. Eger. 1890. 15. 16. és 17. l.

12) Tibisci Ungarie Fluvii Notio. Cassoviae. 1767. 108. l.

13) Adatok az Egri Egyházmegye Történelméhez. Eger. 1891. III. 1 füzet. 21, 23, 25, 29. l.