HARMINCZADIK FEJEZET.

I. A török földesuri viszony és a megyei törvényszék. A magyar földesur tiltakozása. A Mocsáry-testvérek tiltakozása andornaki török földesur-társok ellen 1659. Amhat és Esken Koháry földesur társai. A török földesur párbaja. II. Alaj bég horti földesur szerepe a magyar földesurak perében. A csányi per és a török földesur. Birói egyezség a magyar földesurak között. III. Török beavatkozás birtokviszonyokba és határigazitásba. A vécsi és verpeléthi jobbágyok viszálya. IV. A selypi puszta hovátartozandósága. Csufor vajda rétje.

I. A törökkel folytatott tiltott érintkezés, vagy is törökösség vádjának csak kevés esetével találkoztunk a megyei jegyzőkönyvekben; a mi azt mutatja, hogy ez irányban, a bünös üzelmeknek gyakorlása csak ritka kivételképen fordult elő.

A kettős hatóság és földesuri joggyakorlat összeütköző, nem ritkán ellentétes tényei azonban már a megye törvényszéke elébe vitt pörös esetekben is nyilvánulnak, ugy azonban, hogy a megyei igazságszolgáltatás azokkal szemben, inkább a türelem és elnézés korlátai között maradt.

A tiltakozás és ellenmondás, "prohibitio et protestatio" a jogfentartás e passiv módja, még a török önkényes eljárás ellen is alkalmaztatott.

Azon időben, midőn a birtokos sokszor kiszoritva birtokából, vagyoni ügyeit gondozni képtelen; midőn birtokának létele török földesur-társa kényétől és tetszésétől is függött, ugy maga mint örököse tulajdonjogi védelmére sokszor nem állot egyéb rendelkezésére, mint a prohibitio és protestatio, melybe helyezé reményének utolsó horgonyát.

Hogy eseteket idézzünk: a Mocsáry testvérek, Ferencz, Gergely és János 1658. apr. 10-én távol andornaki birtokuktól, midőn értésökre esett, hogy a közönségesen "szilvási török urnak" nevezett földesur-társ, az andornaki malmot, mely rozzant állapotban lehetett, megcsináltatván, ennek fejében át is adta csekély bérért a molnárnak, a nélkül, hogy magyar földesur-társával, a Mocsáry-testvérekkel ez érdemben csak szóba is állott volna: ezek a megye törvényszékén jegyzőkönyvbe vezetett protestátióval fejezték ki jogfentartásukat.

Azon fentebb emlitett szilvási török urnál, sokkal emberségesebbnek tünik fel az 1663-ik évben ismét török kézbe jutott Nógrádvára ispaiaja (török kapitánya) Amhat, ki 1670-ben Koháry István füleki várkapitánynyal következő perlekedő barátságos levelezést folytatott a földesuri közös birtoklás rendezése ügyében. "Azt akarom Nagyságoddal tudatni, - irja fentnevezett év aug. 6-án kelt magyar levelében, - mivel értettem, hogy Trazban (nógrádi helység Gyarmat és Szechen között) Varga Albert nevü jobbagyomat Ispánnak tetted, de én bizon nem engedem, minek az Ispán, hiszen azért tétetünk birákat az falukon, hogy mindenekre gondot viseljenek-én sokat fáradtam a jobbágyok mellett, még az falut megszállitottam, (valószinüen Nógrádvára megvétele idejében pusztult el), Czitáron van egy jobbágy, még is haza nem hijja Nagságod, pedig mind Nagságodnak haszna volna, mind nekem. Én nem engedem Varga Albertet Ispánnak, nem azért vittem én Varga Albertet Trazba, hogy Ispán legyen, hanem hogy mind én hasznát vegyem, mind Nagyságod." Amhat 1672. jun. 30-án ujból sürgeti az ügyet, mert Koháry földesur-társ, még mindig Ispánnak használta Varga Albertet. "Már párszor irtam Nagságodnak, hogy Czitaron lakos Tót Miklóst vigye haza, én mióta a falu épül 60-70 tallért költöttem, Kegyelmed ez egy embert sem akarja haza hozni. Varga Albertet Ispánjának akarja tenni, és nem akar vele szolgáltatni. Hiszen oly jobbágiom ő nekem mint kegyelmednek, én is parancsolok ő neki, mint Kegyelmed, mert olyan földesura vagy ok mint kegyelmed. Majd elviszem koldusnak, szolgáljon engemet is két esztendeig, hogy az én sok költségemet megtéritse, én nem engedem Varga Albertet ispánkodni. Választ várok Kegyelmedtől." A tovább történteket nem ismerjük.

Még bizalmasabb török-magyar földesuri viszonyról tesz tanuságot Esken, szechényi alajbégnek 1671. decz. 2-án kelt levele Koháry István füleki kapitány földesur-társához, egy közös malom felszereléséről. "Azt akarom tudtára adni, - szól a levél-a másik kő is egy hét alatt meg fog készülni, melyet onnan alul hozattam. Nagyságod rendelése szerint a másfél bokor követ megszereztem Nagyságodra nézendő; a jobbágyomat oda küldöttem, mivel vas nélkül szükölködünk. - Nagyságod ezen másik követ vassal felruházni méltóztasson, mert a mi vasam volt, a másik kőre felhasználtam. - Itt Isten engedelméből jó lisztet mivelhetnek. Kérem Nagyságodat egy szuszékot szereztessen, én immár szereztem egyet. Kérem arra is, hogy mivel immár a malom forog, az molnárokat maga elébe hivassa, és esküttesse meg, legyen igaz szolgánk, én is megállok rajta." 1)

A végvárbeliek közötti párbaj e század folyamán is fordul elő. Egy ilyen párbaj keletkezéséről szól a következő adat:

Mustafa, Szecheny vára ispahja, (Szecheny ekkor ismét török kézben volt), Bélteky Pál füleki kapitánynak 1677. jun. 24-én azt irja: hogy "nem tudom, mikor, szomszéd vitéz ur barátom, az én jó hirem-nevem megmocskolta, és hóhér nevemet költötte. Nem én, de magad vagy hóhér, mikor te bontod erővel el a lovat. Harmincz esztendeje hogy török császárunk véghházában kardommal élek, igaz kardom után adta Isten a mim van, ezért ha vitéz embernek tartod magad, vagy egy szál kardra, vagy kopjára jöjj ki, mert ha ki nem jösz, ugy meg mocskollak, hogy soha ember azt nem cselekedte. - Ezen levelemnek mindjár az válaszát kérem. " 2)

II. Azon nagy perben, mely Hort és Ecséd birtokosai gróf Balassa Imre és Röthy Kata özv. Fay Istvánné között 1659. évben folyt, melyről más helyen bővebben emlékezünk meg, érdekes, hogy a török földesur alajbég, hatvani lakos, egész közönyös volt az irányban, valjon magyar részről, ki marad majd a peres föld birtokában. Azt látta s tudta, hogy özv. Fayné követeli saját részét, ki tilalmazó nyilatkozatában hivatkozik a török ur egy hozzá intézett levelére, melyben emlékezés történik, hogy jobbágyai mint üzettek el a peres földről. E levelet, mint bizonyitékot kész volt tiltakozó nő be is mutatni.

Ezen alajbég Adács földesura is volt, hol egyik magyar részbirtokos társa, Petes János, Kovács István nevü jobbágy miatt emelt tiltakozást, ki állitólag a török földesur kegyetlen elbánása miatt szökött meg Horthra s ott Bosnyák Judith asszony birtokán tartózkodott; tiltakozó ezen jobbágyra fentartotta jogát, majd annak idejében érvényesitendő. A török földesur, miután Adácson és Horthon is ugyanaz volt, igy egyik birtokról a másikra szökött jobbágya ezen tényéből reá kár nem háramlott, a maga részéről nem csak semmi lépést nem tett, sőt a jobbágy védelmére kelt; igy Petesnek meg kellett nyugodni abban, hogy jogát a jobbágyhoz tiltakozás alakjában tartsa fel.

Ime a kettős földesuraság folytán a magyar földesurra háramlott hátrányos helyzet világos azon esetben; ha a török földes ur érdeke vagy érintve nem volt, vagy nem volt azonos a magyaréval.

A török földesur a maga érdekét a durva erőszak hatalmával, rendesen érvényesitette. A magyar földesurnak a törvényekis határt szabtak, s még e korlátok között is ki kellett nyerni a török földesur hozzájárulását.

Nevezetes eset erre Csány község magyar földesurai, vámosi Kürthy István és Csányi Nagy Jakab özvegye Ivány Margit asszony között folyt következő osztozkodási egyezség.

A két magyar földesur véget akarván vetni azon egyenetlenségnek, mely a földesuri illeték hányada és némely földrészek hová tartozandóság felett folyt, egyezségre léptek az osztályrész megalapitására, hogy pontosan meghatározva legyen, kit, mi és mennyi rész illet meg? Ez meg is történt, a törvényszéki kiküldött hiteles tanusága mellett. De ezen egyezség, hogy életbe is lépjen, ahhoz a török földesurnak hozzájárulása illetve helybehagyása is szükséges volt. Az egyezségben a török földesur hozzájárulásának kieszközlésére, és ezt biztositó "hitlevél" megszerzésére, vámosi Kürthy István volt kötelezett. Miután a török földesur hitlevelének megszerzése késett, Nagy Jakabné sem bocsátkozott az osztályozás keresztülvitelébe. Kürthy István most Nagy Jakabné ezen eljárása miatt, az abból eredhető károk reáháritása végett, 1657. évben protestatiót vétetett a törvényszék jegyzőkönyvébe. Ezen protestatióra Nagy Jakabné, Kürtösy István meghatalmazott ügyvédje utján reprotestált, kifejezvén: "hogy a contractusban felvett osztályozásnak, a csányi török földes ur, az egri pasa általi jóváhagyása kieszközlését vámosi Kürthy István uram magára assumálta, mit ha beszerez, a domina protestans is kész a declarált divisiót admittálni."

Ugy látszik vámosi Kürthy István, török földesur-társoknak a szerződéshez való hazzájárulását csakugyan nem volt képes megnyerni; mert végre is 1658. jun. 23-án "Pápai Péter helyettes alispán, Mocsáry János szolgabiró, Mocsáry Gergely is Básthy János eskütt ülnökök, mint kiküldött törvényes bizonyság előtt", következő birói egyezségre léptek Csány falu nevezett magyar földesurai:

"Minthogy azon amicabilis compositiót, melyet Csán nevü falunak felosztásáról bizonyos kötés alatt 1657. april 5-én egymás között végezvén, az pogány töröknek, és nevezett szerint ugyan az csányi török urnak istentelensége és igazságtalansága miatt, a mint az kivántatott véghez nem vihetvén ez ideig; ezen Csány falunak pusztulásra jutandó állapottyát meg gondolván, magunk küzött, addig is mig Isten jobb alkalmatosságot mutat, az közöttünk már megemlitett compositiót, hogy véghez vihessük, tettünk ujabban ilyen végezést, Csán falunak jövedelméről és esztendőnként való proventusáról." Hogy évenként az öszi és tavaszi vetésből a kilenczed közös munkával összerakassék, abból fog járni Kürthynek két rész, Nagy Jakabnénak egy rész. Miután Kürthy Csányon két részt bir, Nagy Jakabné pedig harmadrészt, a rét füve után, miután az osztatlan állapotban fog a jobbágyok által használtatni, Kürthynek egy rész után 6 ezüst tallért fognak évenként fizetni, s ebből Nagy Jakabné semmit nem kivánhat. Ha még egyéb jövedelem jönne be, az szintén a fentebbi arány szerint fog széjjel osztatni. 3)

III. Hogy a török földesurak sokszor tényleg is bele nyultak a birtokviszonyokba, határigazitásokba, s egyéb ily természetü érdekek eldöntésébe, az kétségtelen. Ilyen beavatkozást tüntet fel a következő érdekes levél, mely egyszersmind a török s magyar hatóság érintkezési modoráról s az egymás között fenforgó ügy intézésének kölcsönösségéről nyujt tájékozást.

"A nógrádi Alaj bék Hostán, nemes nemzetes Gerhardt Györgynek, Hontvármegye viceispánjának nekem szomszéd ur vitéz barátomnak adassék böcsülettel Korponán. Vettem Kegyelmed levelét. Vitéz ur barátom, vagyon értésemre, hogy Mehemet bek bátya Palast mellett levő pusztának ura, azon pusztának határjait kezdé tudakozni és keresni, mivelhogy ha magyar rendről ura vagyon, török rendről is vagyon ura, mint Memhet Bek bátyja, az mostani Bek képe. Azért keresi a pusztának határát, mert a palástiak igen összeszoritották a pusztát. De most Palástnak is vagyon török ura, mi azt meg nem engedjük, hogy megháboritassanak, hanem lesz idő, mikor kell határt keresni. Emlékszem arra is vitéz ur barátom, hogy ennek előtte való napokban irt vala Kogyelmed levelet Murtuváry agának Kegyelmed kezében levő hitlevele felől, akkor választ nem adhattam, megbocsásson, hanem most küldöm. Kegyelmed azon ne busuljon, mert rövid nap vége leszen, hogy eddig húzódott nem egyéb oka, hanem egy korponai hamis hitű rab elszökött, és a pénz a szegénységen maradott. Kegyelmednél levő hitlevélnek is majd végének kell lenni. Költ Nógrádban jul 8. 4)

1667. april 2-án tartott törvenyszéken a vécsi és verpeléthi jobbágyoknak a nánai pusztára vonatkozó igényeik felett folyt akkori földesuraik között élénk tiltakozó jegyzék-váltás. Verpelét egyik földesura Iványi Fekete László, a ki a nánai pusztát is sajátjának tartotta, a törvényszék előtt tiltakozást emelt, hogy a vécsi jobbágyok határukat az ő nánai pusztájára mélyen betolják, s földjét hatalmasul bitorolják. E határbővitést a vécsiek török földesurok Kaza Ibraym segélyével cselekedték, a megyei magistratus tekintélye kisebbitésére. Ha az igy török segélylyel történt határbővitésből, a török nemzet részéről, a verpeléthi jobbágyoknak kára származik, tiltakozó földesur, a felelősséget azért is a vécsiekre háritja. Vécs földesura Kanizsay Zsigmond, maga s birtokos társa boldogházi Kis István özvegye Baso Susanna asszony nevében reprotestál az ellen, "hogy a vécsiek határt nem csináltak, hanem ugy voltak ekkoráig, mint bérlett határokon Nánán, melyet a verpeléthi ispánoktól két forintban élték, a verpeléthiek a vécsiek juhait, kecskéit behajtva, máig sem adták biró kézhez." E miatt viszont tiltakozik reprotestans, kijelentvén, "hogy az vécsiek nem recuráltak az török földes urokhoz, hanem talán inkább az verpeléthiek."

1678. april 20-án a jász ispán tiltakozott a megye közgyülésén, hogy Nagy Tur és Csorba puszta közötti határsértés ügyben a turiak a törökhöz folyamodtak, s Csorba pusztából egy részt, melyet a keviek birnak, ez uton elszakasztottak. Ime a török hatóság tényleges beavatkozása birtokviszonyok rendezésébe.

1680-ban Hassan aga egri alaj bég volt Vécs földesura. Ugy látszik a pörpatvar állandó volt itt, és végre a török földesur nevezett év okt. 31-én megkeresést intézett a füleki várkapitányhoz, hogy: "az én jobbágyim a dobiakkal régtől fogva a határok végett egyenetlenségben vannak, és az én vécsi jobbágyaim marháit hajtogatják. Hogy az én jobbágyaim kárt ne vallyanak, Ngtok magyar szokás szerint igazitassa el a szolgabiróval és tegyen igazat közöttök." 5)

IV. Azon időben, melyben Csongrádmegye Heves és K. - Szolnok megyéhez volt kapcsolva, tartatott vizsgálat a Lőrincz melletti selypi pusztának, hova tartozandósága felett, mely a török földesuri viszonynak érdekes mozzanatát képezi.

A vizsgálatot "Kürthi Vámossy István Heves Csongrád és K. - Szolnok vármegyék alispánja" rendelte meg Füleken 1648. marcz. 3-án "nemes és vitézlő Szép Gergely és Bicskey Gáspár Uram házastársa nemes Betes Kata asszony instantiájára", kiküldvén szokott formában a szolgabirót esküdtjével "citálni certificálni, ammoneálni, prohibeálni, bizonyságot szedni, törvényt kérni és hallgatni és azt referálni, és egyéb dologban is az miben kivántatik, országunk törvénye szerint provideálni."

Ezen kiküldetés folytán "Némethi Pál, Heves vármegyének egyik szolgabirája, mellette esküdt nemes és vitézlő voxit Horváth János, ültek törvényt a szechényi praesidiumban, és szedtek bizonyságot a felett:

Tudja-e tanu, hogy Székely Gáspárné Szántay Klára asszony birta volna Velez Gáspárral Hevesvármegyében Selyp nevü prjediumnak földjén levő Csufor vajda nevü rétet, és mennyi esztendőnek tudja, hogy a lőrincziek azon réteket elfoglalták volna?

Első tanu Fáczán György Fancsalon, Galambos László jobbágya körülbelől 65 éves. Azt nem tudja, hogy Csufor vajda rétjét magyar ur a selypi pusztához birta volna; azt tudja, hogy akkorbeli fancsali török ur birta a selypi pusztát. Ugyanazon pusztához birta, a Csufor Vajda rétet is. Ezen török ur Kopan Ispaia, egykor kivitte a körülvaló falusiakat, igazán megakarta tudni, mint legyen a selypi pusztának határa. Azok azt mondották, hogy a mint a selypi kép volt leomolva, azon megyen át a határ, azon Csufor vajda nevü rét a selypi pusztán lett volna. Ugy, de a lőrincziek közül Boon Márton nevü megesküdött, hogy nem ez a határ, hanem ahol ő állott, s igy kirekesztette a Csufor Vajda rétet a selypi pusztáról. Azon kivül még tizenegynek kellett volna esküdni, de a török ur, csak az egy fancsali ember hitén állott meg.

Második tanu Jakab András. Nem tudja, hogy magyar ur birta volna Csufor Vajda rétjét, hanem mindenkor török ur birta, azt tudja, hogy Kopan Ispaia Balai Mátyásnak adta pénzért.

Varga György apczi lakos ngos Bosnyák Judit asszony jobbágya vallja: tudja, hogy Székely Gáspárné Szántai Klára asszony birta Velez Gáspárral Hevesvármegyében levő Selypi praediumban való Csufor Vajda rétet. Azt is tudja, mikor Velez Gáspár gondviselője Koos Bálint eladta Édes Gergelynek a Csufor Vajda nevü rétet. Ugy 16-20 esztendeje lehet, hogy eladták a lőrincziek azokat a réteket, de mint Lőrinczi földhöz valókat adták-e el, vagy mint a selypi pusztához tartozót, nem tudja.

Ezen selypi pusztai kérdésnek legérdekesebb tanuja Szép Gáspár, Kürtössy István jobbágya 74 éves. A következő érdekes vallomást teszi: Koos Bálint volt a ki Csufor vajda nevü rétet eladta Édes Gergelynek. "Tudom ilyen formán nondani, hogy a mikor Hatvanban elsőben a török beszállott igen gonosz bég volt, ha valami veszekedés vagy ember ölést hallott, az hol történt az birót mindgyárt karóba vonatta. Akkor történt az apczi földön emberölés, minthogy féltek az bégtől, nem is mertek szólni.

Mikor a bég kiment, az lőrincziek ott voltanak az apcziakkal együtt, fenyegette az apcziakat, akkor a bég, s az apcziak a magok határáért nem mertek szólni; az lőrincziek pedig elfoglalták az apczi határt, hol az ember halva feküdt. Hihető, hogy a selypi pusztán levű réteket is ekkor foglalták el a lőrincziek. A bég tolmácsa Török Balázs nevü lőrinczi volt, s ez ott fenyegette az apcziakat, hogy ha magokének mondanák a földet, hol az ember halva feküdt, a kit tudom, hogy rudon vittek oda, mind fejöket véteti a bég; a lőrinczieket pedig biztatta, hogy jóra viszi dolgukat. Még a rudat is ott találták, mint az apám mondotta, melyen a hallott embert oda vitték.

Édes Éliás apczi tanu 75 éves vallotta, hogy mikor Egren lakott Velez Gáspár ő birta a selypi pusztát, s az ő gondviselője Koos Bálint adta el Csufur Vajda rétjét "egy pár papucson kapczástól, a töröktől pedig pénzen vette meg tanu. Mikor Egerből kiköltözködtek a magyarok, egy apczi ur lakott Lőrinczen a ki mindgyarast belekapott a selypi rétekbe. Velec Gáspár ezen rétekről Egré hajtotta be a Lőrincziek marháját."

Szalai Mátyás tanu annyit tud, hogy attól a réttől, mindig török urnak adóztak, magyar urnak nem.

Kelye Benedek tanu szerint Csufor Vajda rétjének ura mindenkor a török ur volt, a ki selypi puszta ura is volt, s attól vettük ki a rétet a kié a selypi puszta. "Selyep Nógrádmegyében vagyon a Zagyván innen, s a Csufor vajda rétje pedig által az Zagyván, Hevesvármegyében, minthogy a Zagyva vize választja, a két vármegyét, az alsó Csufor vajda rétjét Lőrincziek birják, mely Lőrinczi Nógrádvármegyében van, és Selyep is. Ezért praetendálják a Lőrincziek a Csufor Vajda rétjét az apczi határig magokénak."

---

1) Nemz. muz. ltárában 1672. évi cs.

2) Nemz. muz ltárában.

3) Ez osztály levél eredetiben Hevesmegye ltárában található.

4) Nemz. muz. ltári osztályában.

5) Nemz. Muz. ltárában.