HARMINCZKETTEDIK FEJEZET.
I. A török-magyar világ következménye, a paraszt vármegye. A szabad hajduk. A községi önvédelmi intézkedés, és az 1625. évi 13. tvczikk meghatalmazása. II. A török részről adott felhatalmazás a falvak önvédelmére. A községek elhagyatottsága. III. A paraszt vármegye alakulása a Duna-Tisza között. Heves és K. - Szolnok megyék szabályrendeletet hoznak a paraszt vármegyének, ezen községi közbiztonsági közegnek a megyei rendszerbe illesztéséről. IV. A paraszt hadnagyok és tizedesek megyei szolgálatban. A megye szolnoki részének siralmas állapota. Az 1679-iki megyei statutum a "népvezérek és tizedesek" jogkörét megállapitja. V. szabályrendelet a gonosztevők és latrok rejtegetői, az orgazdák ellen. VI. Magyar és török hadvezérlet a paraszt fegyverkezés ellen 1662. Illetékességi összeütközések.
I. A magyar-török együttélés, és a század elején állandó hadviselés egyik szomoru következményének, az állandóan rettegtető köz- biztonsági állapotoknak ismertetésénél felemlitettük már az ugynevezett,,paraszt vármegye" fejlődését, mely a jobbágyközségek önvédelmi kezdeményezéséből képződve, később fenyegető szervezetté alakult át.
A mult század török-magyar harczai folytonos lánczolatban, kevés szünetekkel kitöltik e század első felét is.
A hadi zaj, a folytonos katonai élet, megteremté a maga hivatásos elemét is, mely szolgálatra készen állott, és várta megrendelőjét. Vagyonát vesztett vagy elprédált nemes, kalandra vágyó, munkától idegen, vagy a folytonos zaklatás folytán békés lakhelyéből elüzött pór, az állandó katonai életnek természetes elemét képezé. Sokszor szükség volt reájok, s jól-rosszul betölték harczias hivatásukat. De a mint egy kis időre lecsillapult a harczi düh, kivéve, kik a végvárakban elhelyezést nyerhettek, a többieknek kenyérkeresete megszünt, mehettek, hová utjok vezetett. Az ily vagyontalan, békés foglalkozás és munkától a katonai életben elszokott elemek, a háboru rémének tovább is pusztitó alakjaivá váltak.
A hadi szolgálatból ily módon elbocsátott harczosok képezték a "szabad hajduk" csapatát, kiknek rnegélhetési terök a hadi szolgálat lévén, ennek megnyiltáig a puszták és országutakon barangolva kerestek egyik vagy másik végvárnál, vagy földesurnál alkalmaztatást; vagy várták az ujabb harczra hivó szózatot, mely előttök a megszokott megélhetés és kereset forrását tárja fel. Képzelhetni, hogy ily elemek fejlődésével az ugy is féltett közbiztonsági állapotok, a sülyedésnek mekkora mélyére szálltak alá; képzelhetni a kuriák és egyes falvak lakosainak állapotát, a "fel- s alá járó szabad hajduk" örökös zaklatásaival szemben, kiknek létküzdelme se törvényt, se határt nem ismert.
Már a mult század végén foglalkoztak a rendek ezen állapotok megszüntetésének módjával, hoztak is törvényt az 1595-iki országgyülésen, mely a kóborló hajdu-csapatokat feloszlatja, engedetlenség esetében halállal sujtja, s felfogadásukat is szigoruan tilalmazza. (1595. 31. tczikk.) Nem sokat segithetett ez a bajon, mert az 1597-iki országgyülésen ujabb törvény hozatott: hogy az urak és nemesek birtokaikon tartják e szabad hajdukat, hogy kirándulásaikat biztonságba helyezzék velök, s igy folyton tenyésztik a közbiztonság e vészes elemét: szigoruan tiltatik tehát ezek felfogadása és ekként fentartása.
Mindez mitsem használt. A háboru zajában elhangzott a törvénynek rendre intő szava; "a fel-alá járó szabad csapatok" réme mindinkább hatalmassá vált pusztákon és mezőkön. Az 1625. évi országgyülés még tovább ment, a 13. tvczikkben a kóborlók és rablók megfékezése végett a nemes személye és a nemesi lak "habeas" actajátis felfüggeszté, és megparancsolta az alispánoknak, hogy évnegyedenként az urak és nemesek birtokain is tartsanak vizsgálatot, hogy nem rejtegetnek-e ott szabad hajdukat; a rendes lakhelylyel nem biró kóborló nemesek letartóztatására pedig a "paraszt kezet" is felhatalmazza. E paraszt kéz volt az akkor már gyakorlatban volt "paraszt vármegye."
A paraszt vármegyének nevezett községi önvédelmi intézkedésnek a fentebb vázolt közbiztonsági állapotok vetették meg létjogát, melyet még a török rendes csapatok mellett kóborló tatár, rácz és egyéb gyülevész nép bandái- és csordáinak rettegtető sorozatával kell kiegészitenünk.
Mert a paraszt vármegye semmi más nem volt, mint a falvak önvédelmi intézkedése az elpusztult, kóborló utonállók és a községet illetéktelenül zaklató és sarczoló portyázó szabadcsapatok ellen.
II. Már fentebb láttuk, mily felhatalmazást adott az 1625. évi 13. tvczikk még a nemes személy ellenébe is a paraszt kéznek.
A török részről ugyan ez irányban adott meghatalmazás körülirását pedig az egri pasa következő körlevelében mutatjuk be: "Mi Beker pasa Isten kegyös Engedelméből és segitségéből az hatalmas, győzhetetlen Török császárnak fia, Beglerbegje mostan penigh az Tisza-Duna között levő végvárainak és Egervárának és Hatvannak gondviselője és helytartója stb. (p. h. és aláirás) Erős parancsolatom nektek Biráknak és polgároknak, az mely városban és faluban tolvajok bemennek, mezőkön és erdőkön halljátok, egyik a másiknak hirt tevén, városok és falvak azok ellen feltámadván (itt több szó olvashatlan az okmány rongyolódása miatt) ... megölhetitek, senkitől ne féljetek, hanem bizvást öljétek. 1617. márcz. 20." 1)
Ugy a magyar, mint török fensőbbség ezen meghatalmazásának erejénél fogva is, az egyes községeket az önfentartási ösztön kényszeritette tehát oda: hogy összevetett vállal gondoskodjanak védelmökről. Képzeljük a Duna és Tiszamenti vidékeket, Pest, Csongrád stb. megyék vidékeit, melyek kiesve hatóságaik összes látköréből, teljesen magokra hagyatva, csak önkezök védő erejében találhaták meg ugy is gyenge biztonságuk gyarló eszközeit. A nógrádmegyei Fülek végvárába szorult Pest vagy Hevesmegye hatóságának szolgabirái, mi védelmet sem nyujthattak, a csavargók és utonállók ellenébe a Duna és Tiszamentén levő községeknek, melyek igy elhagyatva, közös egyetértéssel gondoskodtak vidéki rendőrségök szervezéséről. Igy fejlett ki az ugynevezett paraszt vármegye, mely tulajdonképen a kényszerhelyzetből folyó rendőri intézmény volt.
Egyes vidékbeli községek összejöttek, s közbiztonságok felett őrködendő, hadnagyokat választottak lakosaik soraiból, kik aztán szervezték a rendőri személyzetet, melylyel őrködtek polgártársaik vagyona és élete felett. Ha netalán oly támadó csapattal állottak szemben, hogy egyes falvak ereje ennek ellen nem állhatott, - mint a fentebb idézett török felhatalmazás elő irja-egyik község a másiknak adta a hirt, városok és falvak népe csoportosult, és ekként mintegy vármegyei nemesi felkelés, összejött a vármegye paraszt népének felkelése, és lett belőle paraszt vármegye.
Az időnkénti községi gyülések mintegy paraszt vármegyékké ekként alakultak át; és hogy a kebelökből származó rendőrség némi hatalmaskodást is gyakorolhatott, kivált az elhagyatottabb vidékek községeí egyéb ügyeiben is: hogy rövid uton igazságszolgáltatásba és egyéb vitás kérdések eldöntésébe is bocsátkozhatott a községekben, - ez csak az adott viszonyokból folyó kényszer helyzet következményének tekinthető.
A század háborus és zavaros idejében, az elhagyott vidékeken a paraszt vámegyék képezték tehát az önfentartó erőt. Természetesen a mint csillapultak a duló viharok, a távoli erősségekben vándorolt megyei hatóságok is siettek érvényesiteni jogaikat, melyeket immár itt-ott a parasztvármegyék magokénak adoptáltak. Csakhamar kitünt aztán, hogy a parasztvármegye immár népszerübb, mint a nemes vármegye. A parasztvármegye szolgáltatta a közvetlen védelmet, melynek organumaihoz egyéb ügyeiben is szivesebben fordult: mert közelebb is és gyorsabban is megtalálta, a miből aztán tulhatalmaskodás keletkezett. Egy 1645. évi tanuhallgatási jegyzőkönyvben, mint szitok emlitetik: "hogy igazabb törvényt tesznek a paraszt emberek, mint a nemes emberek."
III. A paraszt vármegyék különösen Pest-Pilis-Solt megyék Duna-Tiszaközi elhagyott részein alakultak s itt terjedtek el leginkább. A tulhatalmasodás aggályossá vált később a nemes vármegyéknél, s ezen ugy véltek segiteni, hogy ez idő szerint már épen nélkülözhetlenné vált paraszt vármegyét, saját megyei intézményökbe illeszteni, illetőleg a közbiztonság közvetlen szolgálatára felhasználni igyekeztek. Kétségkivül, a paraszt vármegye közegeiben a községi rendőrség hasznos intézménye fejlett ki. A községek lakossága által választott hadnagy, az ő tizedeseivel, hatalmas rendőrséget képezett az élet és vagyonbiztonság védelmére, milyet a nemes vármegye ez időszerint nyujtani nem volt képes. A megyék tehát ezek hasznos intézményt saját keretökbe illesztették be.
Heves és K. - Szolnok megyék 1649. évben egy küldöttséget biztak meg, hogy Pest megye küldöttségével egyetértve, javaslatot készitsenek a parasztvármegye és községeinek a nemes vármegye hatósági körébe illesztéséről. A küldöttség állott Battik János pestmegyei, Vámosy István hevesmegyei alispánokból, Kis János, Borbély Mihály, Michalek Miklós, Pápay Péter és János, Battik Péter, Ebeczky István esküdt ülnökökből. 1653. márczius 19-én tartott közgyülésen mutattatott be a javaslat, és ennek folytán állapitatott meg a parasztvármegye és közegenek a megyei intézménybe leendő beillesztése a következő szabályrendelet pontjaiban 2).
A küldöttségi jelentés indokolásában előadja: hogy a paraszt vármegye keletkezésének alapja az volt, "hogy a községek által önvédelmökre választott hadnagyok és tizedesek, nyuzók, fosztók, uton-utfélen csavargók ellen védelmezzék a községet, üzzék, fogják el és szolgáltassák a megye alispánja kezéhez megbüntetés végett. Ennek okáért nyerték a végbeli kapitányoktól és a nemes vármegyétől a hatalmat, melylyel idők multával a nemes vármegye, méltóságos földesurak, viceispán és szolgabirák tiszti hatalma ellen visszaéltek, határt igazitottak, örökséget rendeztek stb, egyéb törvényeket is lábbal tapostak, ugy hogy inkább függene már a parasztság a paraszt vármegye csonka-bonka törvényeitől, mint a nemes vármegyétől." Ilyen vala a helyzet, midőn a nemes vármegye a küldöttség véleményezése folytán kimondotta: hogy a paraszthadnagyok és tizedesek megyei hites személyekké avattatnak. Választásuk akként történik: hogy a parasztság kijelöl négy egyént a hadnagysorra, és azokból, személyesen bemutatva magokat, egyet kinevez az alispán, ki is feleskettetvén, az ismét egyes községekben tizedeseket nevez ki, kiket a vármegyéhez eskettet fel. A hadnagyok és tizedesek a vármegyétől, illetőleg alispántól veszik utasitásaikat. Ha Fülek várához tartozó végvárbelit, vagy szabad legényt fognak el valami gonoszság végett, a füleki kapitánynak adják át; de az elfogatás okát bejelentik az alispánnak is. Ha paraszti rendü latort fognak el, azt rögtön alispán kézbe adni tartoznak. Az ily elfogottnál talált portéka, ha itélettel sujtatik, harmadrészben a paraszt vármegyére száll. A hadnagy a kárvallott felhivására tartozik a gonosztevőt üldözőbe venni, s ha a lopott holmit megtalálja, a károsnak visszaadni, ki minden marha után 1 frtot fizet váltságdijul; a harmadik határon tul azonban 2-2 frtot. Meghatároztatott ezután a hadnagyok és községi tizedesek hatalmi és jogköre ekképen: A hadnagyok és tizedesek feljogositattak, szükség esetében, a latrok üzése és elfogatására; a községbelieket segélyül felhivni, vagy is "paraszt vármegyét" gyüjteni. Ez volt a községi felkelés. A ki a hivásnak nem felelt meg, azt 2-2 frt eréjéig büntetéssel sujthatták. Midőn a hadnagyok és tizedesek felhivására paraszt vármegye gyült egybe, a latrok üldözése végett, ott rendnek kellett lenni; ki szitkozódott "lelkeződött" 1 frt birságban volt marasztalható. Ha "ördög attázott" vármegyére kellett jelenteni megbüntetés végett. A ki a hadnagy vagy tizedes becsületét sértette, 3 frtig büntethette a hadnagy. Ha testi sértéssel illette, a vármegye elébe kellett vinni. Egyéb ügyekben mint határigazitás, örökösödés stb. eljárniok szigoruan tiltott volt.
Ha valamely falu határában lopott vagy eltévelyedett marha találtatott, a megtaláló jelenteni tartozott a falu birójának, hogy ott a károsult reá igazodhassék. Ugyanakkor tartozott jelenteni földesurának vagy tisztjének, ki is kezét tegye reá. A hadnagyok vagy tizedesek, ezekhez ne nyuljanak.
A hadnagyok és tizedeseknek a falu biráival kötelességök volt, a "kalodák" jó karban tartására ügyelni. Ugyancsak kötelességök volt a szitkozódó, átkozódó szavakat használók fenyitése. "Akár férfi akar asszony, 12 esztendősön felül, akár kicsiny akár nagy, első izben három üttessék rajta, másod izben hat, igy tovább mindig hárommal több; minden szitkozódás után való vasárnap vagy ünnepen délig kalodába legyen kitéve. A ki pedig rút káromló szavakkal szitkozódik, ördög adta, teremtette, ördög csinálta, szülte stb. efféle szitkokat
mond, az alispánnak jelentendő." A parasztságnak szigoruan tilalmaztatott, hogy panaszával máshoz mint földesurához, vagy az alispánhoz forduljon. E tilalom a török hatóság előtti panasztételre szólott.
IV. Ezentul immár, a paraszt vármegye az ő közegeivel, megyei intézménynyé avattatott, s mindenütt ott látjuk, hol rendőri intézkedésekkel, és a közbiztonság kérdéseivel találkozunk. Ezzel el is vesztette azon jellegét, mely status in statu alakot kölcsönözött, a falvak közbiztonsága érdekében alkotott ezen paraszt rendőri intézménynek, mely első s nagyfontosságu lépése volt a nem nemesi rendnek, a nemesi, vagy is alkotmányos jogrendbe, az alkotmány intézményének keretébe való illesztésére.
Más irányban is csak öregbedett annak szüksége, hogy a nemes vármegye legalább a közbiztonság terén, a jobbágy falvak önvédelmi erejével gyarapitsa a megyei intézmény hatáskörét.
Igy példáúl az egyes lakosság közbiztonsága alig szenvedett többet más oldalról, mint a magyar végvárak rakonczátlan s fegyelmetlen őrségétől. Ezekkel szemben nem volt más teendő, mint folyton csak a nádorhoz fordulni panaszszal, hogy fékezze s utasitsa rendre a visszaélő őrséget. De igen nehéz volt az orvoslásban eljárni is, mert az őrség személyzete folyton változott, s az innen elcsapottak még gonoszabbakká lettek a lakosságra, s nehéz volt nyomára jönni, annak is, hogy mely végvárból valók s kik követték el a zsarolások s erőszakoskodásokat. A megye különösen szolnoki része népének meg-megujuló panaszára, "a végvárak s egyéb csavargók istentelen zaklatásai s betöréseire nézve, 1661. okt. 20-án tartott közgyülésében határozta: hogy e vidéken a szegény nép szokott módon, maga körében szervezze hadnagyait és tizedeseit, hogy igy fegyvert fogva, az ily erőszakoskodás ellen védekezhessék. Hogy pedig az sikeresebben eszközölhető legyen: Gömör, Borsod, Csongrád, Szabolcs, Szatmár megyék irásban felhivatnak, hogy ott is ekként rendezkedvén, a nép vezérei egymással érintkezve s összeköttetésbe lépve, a gonosztevőket együttes erővel üldözzék. Ime a paraszt vármegyei közegeknek és magának a paraszt vármegyének szervezését a megye maga is előmozditotta és sürgette. A szolnoki részben ekként szervezett paraszt vármegye sem volt elég, az ott duló végvárbeli kihágások elleni védekezésre. Tenő, Fegyvernek, Püspöki és Tiszaföldvár lakosai 1662. nov. 8-án siralmas sorokban panaszolják el, hogy a füleki, szendrői, szechényi, gyarmati, ónodi végvárak őrségei csoportosan, zászló alatt portyáznak ott, s minden kereszténységet felül muló garázdálkodásokat követnek el. Ismét csak a nádorhoz terjeszté elő e panaszt a megye, hogy most már ekként megnevezve a végvárak rakonczátlan örségeit, talán csak könnyebb lesz kikutatni a gonosztevőket, hogy vegyék el büntetésöket. Mindez azonban a közbiztonsági állapotok javitására csekély befolyással volt. A nádori parancs eljutott ugyan a végvárakhoz; de az őrség visszaélései nem szüntek meg. A megyéknek igy nem maradt hátra más, mint saját hatáskörökben intézkedni óvó eszközökről, és ezekben megfelelő tért kellett jelölni a paraszt vármegye néven ismert, közbiztonsági tényezőknek, melyek ekkor már "népvezérek" "hadnagyok" czim alatt szerepeltek. Az 1668. szent Gergely napján történt Pásztón az eset, hogy Szeőcs Márton füleki hadnagy, gyalog hajduival Pásztóra ment; ott elszállásolták magokat, ettek-ittak, majd lerészegedvén; köböl számra hordatták a bort, tovább vonulásokra 10 szekeret parancsoltak ki, és bocskornak való 3 db ökör bőrt fogláltak le. Néhány közülök hátra maradt, illetéktelen követeléssel zaklatta a város népét, az utczákon lövöldözve jártak-keltek, majd a biró házára törtek, annak családját ütötték verték, a védelemre kelt szomszédokat összevagdalták. A lármára visszatértek társaik is, és most együttesen kegyetlen vérengzést követtek el, mely után Tarra mentek át. A pásztóiak erre paraszt vármegyét gyüjtöttek, a vármegye instructiója és az 1659. évi 16. tczikk értelmében felkelvén, utánok nyomakodtak Tarra, hogy a vérengző bünösöket büntetésre felhozzák. A füleki hajduk erre a felkelt paraszt községet megrohanták, vágták, lőtték kegyetlenkedtek, hogy a keresztény ember irtódzik ennek csak hallatára is." Ezen esetet a megyei alispán azzal közlé Koháry várkapitánynyal, hogy vádlottakat előállitván, "jurisstatualja, a bünösebbeket morti adjudicállya, többieket pedig vérdijban, s kártéritésben marasztallya."
V. Az 1679-ik évi nagy megyei statutum, mely a köztevékenység összes ágaiban, az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén, régibb és ujabb gyakorlat alapján, szabályrendeletileg intézkedik, - több pontjában, a közbiztonság ügyét öleli fel és alkot ez érdekben eljárási szabályzatot. Ezen szabályrendeleti gyüjtemény megállapitása az 1679. évi jun. 20-án tartott megyei közgyülésen történt, s lényegében Nógrádmegyétől vétetett át. Ebben a paraszt vármegye hadnagyai és tizedesei, ugy mint itt neveztetnek: "népvezérek és tizedesek", mint a vármegyének hites közegei, a megye egyéb tisztviselői és a községi birák módjára, "adómenteseknek" mondatnak ki. Tehát köztevékenységök, a megyei elismertetés mellett, már jutalmaztatásban is részesitetett. Ezen szabályrendeleti gyüjteményben a végvárak portyázó őrsége ellen, midőn, kapitányaik tudta-hire, tehát minden meghatalmazás nélkül kalandozva, uton-utfélen zaklatják és sarczolják a szegény népet: felhatalmaztatik a parasztság, hogy tetten kapva elfoghatják, és büntetés végett kapitányaikhoz kisérjék. Ha a kapitány mulasztaná a fenyitést, a megye közönsége felelőssé teszi ezért, és a szabadon bocsátott gonosztevő bárhol letartóztatható lesz. Ezen 1679-iki szabálygyüjtemény egyik statutuma szigoruan kimondja, hogy a kik nyilvános gonosztevőket és latrokat rejtegetnek, vagy azok üzése és elfogásához segédkezet nyujtani vonakodnak, minden különbség nélkül, földesur vagy paraszt az illető, az alispán által felelősségre vonatván, a való kiderülésével, 40 frtig marasztalhatók, melynek egy harmada a megyét, másik harmada a végrehajtót, harmadik része a népvezéreket fogja illetni. A vagyonbiztonságnak egyik veszedelmét az orgazdaságot, olyanmódon igyekezett fékezni a megye, hogy 1659. máj. 14-én egy statutumot hozott, mely szerint "a megye kebelében lovas vagy gyalog végvárbeli katonától, fogolytól, czigánytól vagy más e fajta gyanus egyéntől, lovat, tehenet, juhot, vagy más állatot s egyéb ingó holmit venni megtiltatott, kivéve a végvár, kapitánya tudtával, vagy általa a végvárban tartandó kótyavetyén. Ezen rendelet ellen vétő 24 frt birság pénzzel volt sujtandó, mely a megyét, a tisztikart, s a földesurat illetendi. Ha a földésur mulasztaná joga szerint jobbágyát büntetni, az alispán felhatalmaztatott, hogy elfogatván, büntethesse s ily esetben a birságpénz az alispánt s a megyét illeti."
A parasztvármegyék s közegeik, ugy látszik, időnként erélyes fellépéseket is tehettek a portyázó végvárbeliek ellen, voltak azok törökök vagy magyarok, s bizonyosan igazságot is szolgáltáttak rajtok: a mi aztán félreértésekre adhatott okot ugy a magyar, mint török hadi parancsnokságnál, kitünik onnan: hogy mindkét részről felszólalások s tiltakozások érkeztek, a magok módja szerint a paraszt nép eme fegyveres tényei ellen.
A felső magyarországi hadak főgeneralisa, a megyéhez azon figyelmeztetést irta 1662. évben, "hogy a parasztság felfegyverkezve holmi tumultusokra való okokat láttatik cselekedni. Serio vigyaztasson a varmegye és ha csak 6 vagy 5 paraszt embert is fegyveresen hall lenni, incaptiváltassa s büntesse."
A török hadvezérlet is tiltakozott a paraszt fegyverkezés ellen, de más alakban. Idéztük Haszán egri pasa rendeletét, melyben a paraszt és nemes emberre megszabja, mint öltözhetnek és fegyverkezhetnek. De más irányban is gyanus szemmel kisérték a községi önvédelmi rendszert, mutatja a következő eset.
A fent ismertetett módon alakitott szolnokvidéki községi hadnagyok, 1662. évi szept. 9-ére voltak Fülekre rendelve, hogy az esküt az alispán kezébe tegyék le. Az alispán akkortájban meghalt, s igy az esküt a berendelt hadnagyok le nem tehették. Ez alkalommal terjesztették elő a panaszt ezen esküre felrendelt hadnagyok, hogy a budai vezér is felrendelte őket s kihallgatta, hogy ki tette őket hadnagyokká? fenyegette: "hogyha le nem teszik a fegyvert, az esztendősen felül levőt levágatja, az esztendős alattit pedig a császár kertibe küldi." A megye a nádor elébe terjeszté a panaszt és fenyegetést, hogy tegyen lépést ez ellen a török hadvezérletnél.
A paraszt vármegyék és közegeik tehát ezen időszakban megtették kötelességöket, s a statutumok ellen kevés panaszra adhattak okot, kitünik onnan: hogy a törvényszék előtt csak csekély általok elkövetett visszaélésről történik megtorló emlités. Igy az 1663. évi febr. 13-án tartott törvényszéken Felföldi Gáspár paraszthadnagy, mert tudván-tudta. Döri Ferencz latorságát, meg is fogatta s nem hozta rögtön alispán kézbe, 40 frt birság-pénz fizetésére itéltetett el, a magistratus javára.
De annál több eset elitélését látjuk, melyet a paraszt hadnagyok hoztak a törvényszék elébe. 1662. nov. 8-án fejvesztésre itéltetett Dienes György, ki Tar faluban igaz uton járó embereket fosztogatott, s egy embert meg is gyilkolt. A "paraszt község" fogta el; a nála talált portékát elvette s az alispánhoz kisértette.
Majd illetékességi összeütközések keletkeztek. A paraszt hadnagyok kezéből az elfogott gonosztevőket a földesurak tisztjei némely helyen kiszabaditották, vagy egyszerüen elvették tőlök, holott az igy elfogottak mindig az alispán elé voltak állitandók.
Ez ellenébe 1666. évben a megye közgyülése meghagyta, az alispánnak, hogy az ily földesuri tisztek ellen, nyomban inditsa meg a fenyitő eljárást.
Más oldalról, a füleki vár kapitánysága követte el azt, hogy ily paraszt hadnagyok kezéből kivette a foglyokat. Ez ügyben ugyanazon alkalommal, a nádorhoz fordult orvoslásért a megye.
A paraszt hadnagyok, vagy "nép vezérek" jogkörét minden irányban védelmezte s fentartotta tehát a megye. Igy például Gyöngyös városának biráival szembe kimondatott, hogy "a vármegye hadnagyán semmiféle jurisdictiójok sincs."
Idő haladtával, de különösen az 1680-as zavaros években, ugy látszik rendkivüli terhessé vált e hadnagyi tiszt viselése, ugyhogy arra való alkalmas egyének nem is vállalkoztak már reá. A megye ily viszonyok között, 1680. apr. 30-án szabályrendeletileg kimondotta, hogy a hadnagygyá megválasztott, 12 frt birság sulya alatt tartozik a választást elfogadni.
1) Nemz. Muz. ltárában.
2) Az eredeti Hevesmegye ltárában.