HUSZONHATODIK FEJEZET.
I. Mária Therézia kormányzati politikája. A megyei jogkör megbénitása. Tisztujitások nem tartatnak. Erdődy püspök-főispán halála. II. Báró Barkóczy Ferencz püspök-főispáni beiktatasa. Tisztujitó-szék 1746-ban. III. Az 1750-ik évi tisztujitás. IV. Az 1751-ki országgyülésre követválasztás és követi utasitás készitése. Annak szelleme. V. A vármegye közigazgatási élete. Az aratók bére. A dohánytermelés. A pipa-adó. A káros állatok pusztitása. A czigányok rendszabályozása. A czigány-zene. VI. A telepedés és a népesség fejlődése. A nemesség és jobbágyság szaporodása. A települők nemességi viszonyai. VII. A kereskedés közvetitői a görögök és ráczok telepedése Egerben és Gyöngyösön. Vallási viszályuk a század folyamán:
I. Mária Theréziának megkoronáztatása idejétől, daczára az 1748-ban létrejött békének, daczára a törvénynek, hogy országgyülés legalább három évenként tartassék, nem hivatott össze 1751. évig, a mikor annak összejövetelét a királyné külpolitikai ügyei tették szükségessé. E helyett III. Károly kormányzati rendszere tovább is gyakoroltatott, sőt bővitetett az önkény javára.
Országgyülés össze nem hivatván, melynek feladata lett volna a fejlődő igényekhez képest megfelelő igazgatási intézmények alkotása, a törvényességért rajongó nemzet ki volt zárva az alkotmányos haladás fokozatosságából; a nélkülözhetlen közigazgatási teendők közjogi érzelmeivel ellentétesen tovább is pátensek és rendeletek alakjában intéztettek, hogy a nemzet lassanként szokja meg ez állapotot; és hogy a vármegyék mindezt nyugalmasan is elviseljék, az udvari politikának működő eszközei tovább is alaposan felhasználtattak. Megszüntettetett ugyan az 1741. évi 20. tczikk erejével a neoaquistica bizottság működése, de helyébe lépett fokozottabb alakban a főbb nemességet lekötelezö udvari kegyek és adományok bőséges forrása, mig a nemesség befolyásos részének fékentartása és a megyék nyugtalankodó lelkiismeretének lecsendesitése, a megyék jogkörét bénitó helytartótanácsi ellenőrzésnek és a főispánok megbővitett hatalmi körének volt fentartva, mely czélból külön rendelettel szabályoztatott az.
A magyar kormányszékek, a canczellaria és helytartótanács, az udvari parancsok végrehajtói, az igazgatás legapróbb részleteit is hatalmokba ragadván, királyi parancsokkal és rendeletekkel, utasitásokkal és meghagyásokkal annyira elhalmozták a vármegyéket, hogy azok többé nem önkormányzati, hanem a felsőbb rendeletek egyszerü végrehajtó közegeivé váltak. Megtiltatott a vármegyéknek, hogy a helytartótanács jóváhagyása nélkül akár az igazgatás; akár a törvénykezés terén bármi javitást, vagy módositást tegyenek; tisztifizetés megállapitása, módositása, uj állomás szervezése, vagy bármi kiadás csak a helytartótanács jóváhagyásával történhetet; a legapróbb részletig terjedő parancsok érkeztek folytonosan, ugy köz- mint vitás magánérdekben. Például 1752-ben meghagyatott, hogy az adóvégrehajtásoknál minden frt után 1 kr végrehajtói dij szedessék; a párbajozók, külországba csábitók, ujoncz-szöktetőkre külön minősitett büntetés iratott elő stb. stb. A törvényekbe ütköző rendeletek ellen néha felirat határoztatott, legtöbbször néma megadással adatott ki végrehajtás végett. A nemzeti közszellem és alkotmányos érzék sorvadásának időszaka volt ez vármegyénkben is. A fejlődő és rendezetlen állapot állandó érdek-összeütközéseinél, a felsőbb kormányzat ügyesen használta ki az ellentéteket, melyek földesur és jobbágy, katholikus és más vallásu között fenforogtak, és nem lévén törvényes irányadó szabályzat, mindenki a királyi kegytől várván érdekei védelmét, annak kinyeréseért sietett is hűségének és engedelmességének bizonyitványát szolgáltatni.
Ily viszonyok között, a megyei és országos közszellem és alkotmányos érzék lassu elhanyatlásának bekövetkezni kellett; és igy történhetett meg, hogy daczára a nyilt törvénynek, a megyében még tisztujitások sem tartattak. Vármegyénkben 1731. évtől, 1746. évig, Erdődy püspök haláláig tisztujitó-szék szintén nem tartatott. A megüresedett helyek, időnként a főispán helyettesitésével illetőleg kinevezésével töltettek be. Az 1744. év folyamán Erdődy püspök halálával, vármegyénkben válság következett be, de nem a közszelIem javára: mert Barkóczy püspök, Erdődy utódja, az udvari politikának még buzgóbb tolmácsa volt, mint elődje. Erdődy ez év aug. végén Pozsonyban megbetegedett, betegen érkezett haza Egerbe, hol is szept. 26-án meghalt. Temetése nagy ünnepiességgel nov. 12-én ment végbe, a megyei nemesség és papság teljes részvételével. A vármegye az okt. 18-iki közgyülésen az elhunyt lelkiüdveért 1000 mise-szolgáltatást rendelt, nyolczszázat temetés előtt, kétszázat temetés után.
II. Erdődy halálával báró Barkóczy Ferencz neveztetett ki egri püspökké és 1744. év decz. 29-én kelt külön okmánynyal, a kettős vármegye örökös főispánjává. Főispáni beiktatása 1745. jun. 30-án történt, beiktató biztosul gróf Szirmay Tamás küldetett ide, mely napon azután a diszes közgyülésen Barkóczy főispáni esküjét le is tette. Jellemzö, hogy ez alkalomból a királyi biztosnak tiszteletdijul 150 körmöczi aranyat ajánlott fel a megye; de ezt Szirmay el nem fogadta.
Barkóczy főispán a tisztujitó-széket 1746. decz. 29-én Egerben tartandó közgyülésre tüzte ki, melyen az Erdődy által gyakorolt tömeges jelölés helyett, most hármas jelölést látunk. Az alispáni székre kandidáltattak: Kada Pál, Dévay András, Gosztonyi István. Közfelkiáltással Dévay András választatott meg. Helyettes alispánná, szintén hármas jelölésből: Gosztonyi István. Hasonló jelölés folytán, a gyöngyösi járás szolgabirájává: Páldy István, esküdtekké Hamar Ferencz és Janoviczky János; a tiszai járás szolgabirájává Subics Pál, esküdtekké Pécsy Imre és Fejér Ferencz; a tarnai járásban szolgabiróvá Imreh József, esküdtekké Radics György és Gyulay József; a mátrai járásban szolgabiróvá Sztariczky Gábor, esküdtekké Kovács Márton és Ködmön Bálint választattak. Táblabirákká kineveztettek: a káptalanból két kanonok azután gróf Buttler Gábor, báró Vécsey József, báró Orczy Lőrincz, Stészel Kristóf, Kada Pál, Rottenstein Ferencz, Huszty István, Ugronovics Kristóf, Forray Márton, Almásy Pál, Kozma Boldizsár, Czeglédi Mózes, Szentgyörgyi István, Balogh Ádám, Csima Mihály, Brezovay György. Főbiztossá hármas jelölésből Ugronovics Kristóf választatott, perceptorrá Forray Márton. Ügyészszé ugyancsak jelölés folytán Szabó Márton. Jegyzőkké, mint a jegyzőkönyvben foglaltatik, a főispán, őt illető jognál fogva, kinevezte Sághy Mihályt és Györgyi Jánost. Az al-biztosok kinevezése után Zelenay Miklóst hidak felügyelőjévé nevezte ki. A megyei jegyzők főispáni kinevezése most jött megyénkben először gyakorlatba. Mire alapitotta Barkóczy püspök e jogot, megmagyarázva nem találjuk. Később, midőn a tisztujitások már igen elhanyagoltattak, maga a helytartótanács 1765. aug. 5-én 1) a főispánokhoz intézett rendeletében meghagyja; " hogy a jegyzők is választassanak és tisztujitások legalább három évenként tartassanak. Ennek daczára a főispáni kinevezés állandóan megmaradt.
III. Három év elteltével 1750. decz. 14-én tartatott ismét tisztujitó közgyülés Egerben, Barkóczy elnöklete alatt. Ezuttal, négyes jelölések történtek. Alispánul megválasztatott ismét Dévay András, helyettesül Gosztonyi István. Főbiztosul a jelöltek közül Imre József, pénztárosul Forray Márton választattak meg. A szolgabiróknál kimondatott, hogy legalább a szolgabiró helyettese a járásban lakjék. Ekként a gyöngyösi járásban Hamar Ferencz, a tiszaiban Subics Pál, a tarnaiban Szentgyörgyi János, a mátraiban Kovács Márton választattak meg. Miután Subics nem lakott a járásban, tiszai alszolgabiróvá a jelöltek közül Hellepront Ferencz választatott. Ezen intézkedés is ezuttal történt először. A jegyzőket Sághy Mihályt és Murányi lstvánt, ez időszerint is a főispán nevezte ki, ugy a négy albiztost is.
Ez alkalommal határoztatott el az is, hogy Keszler Ferencz gyöngyösi chirurgusnak, miután a járásnak és ott a lakosságnak nagy hasznára van, 60 frt évi salláriumképen adatik.
A vármegyei főbiztos tiszti esküje ekképen szólott: "hogy félretéve minden kedvezést, mind az adókivetésnél, ugy a katona-elszállásolásnál és az átvonulók elhelyezésénél az igazság, méltányosság és a megye rendelete szerint fog eljárni."
Tisztujitó-szék nem tartatott azután egész hat éven át.
IV. Az országgyülés végre 10 év után 1751-ben összehivatott. Az 1748-ban megkötött aacheni béke napjai ugyanis, a körülmények folyamán csakhamar végéhez közeledtek. A királyné e békével megelégedve nem volt, a kényszerhelyzetnek engedve kötötte azt meg. Csak kedvező időre várt, hogy a vesztett birtokrészeket ujból visszaszerezze. Az idő erre kedvezőnek mutatkozott. Mária Therézia tehát, hogy előkészületeit megtehesse, jónak látta az országgyülést újabb áldozatok kinyerésére összehivni..
1751. jan. 29-én Gyöngyösön tartott közgyülésen hirdettetett ki Mária Therézia királyné 1750. nov. 27-én Bécsben kelt meghivója, 1751. april 18-ára Pozsonyban tartandó országgyülésre.
A megye területén és azon kivül lakos, de itt birtokos országgyülésre jogosult mágnások ekkor összeiratván, ez időszérint a megyében következők voltak: Barkóczy Ferencz egri püspök, Engelmajer Samu biduai püspök, Foglár György szerbiai püspök, Püspöki András vavadrai püspök, egri káptalan, esztergomi káptalan; a pásztói cisterczi apát, szent Jánosról nevezett prépost. A világi nemesek a következők: Haller Sámuel tábornok, báró Haller Zsigmond, báró Orczy Lőrincz, báró Bossányi Gáspár özvegye Barta Petronella, gróf Buttler Lajos indigena. A megye területén kivül levők: herczeg Eszterházy Antal, gróf Illésházy József, gróf. Grassalkovics Antal, gróf Károlyi Ferencz, gróf Balassa Pál, gróf Keglevich Gábor, gróf Telekesy László (széki), gróf Forgách József, gróf Forgách János özvegye, báró Vécsey József,. született Cziriáky Margit grófnő, báró Micházy Mária Döry özvegye.
Az országgyülésre Egerben 1751. febr. 15-én tartott ülésben történt meg a követválasztás, melyre nézve következö érdekes főispáni kijelentést találunk a jegyzőkönyvben felvéve:"hogy ő Exja a főispán, hivatala erejénél fogva, jogosult volt ugyan törvényből folyólag jelölni, általa e tisztre alkalmasaknak tartott férfiakat, kik közül a megye aztán választandó volt; de e jogától eltekinteni kiván és a jelölés nélküli szabad választásnak enged tért a rendek részére, nem kételkedvén, hogy a közjót és békét munkáló férfiakra fog esni a választás. Nagy hálával és köszönettel fogadta a közönség e kijelentést és ugy határozott, hogy egyik követ, e tisztségben már jártas régi férfiak közül való legyen, a másik az uj nemzedékből választassék. Mint ilyenek választattak meg: Gosztonyi István már volt követ és Sághy Mihály megyei jegyző." Az utasitások megkészitésére egy küldöttség bizatott meg. Az utasitás 33 pontból áll. A szokásos üdvözlések előirása után, a 2-ik pontban meghagyatik, hogy a követek a királyi előterjesztéseket és kivánalmakat, a mennyiben az ország javát czélozzák, a főispánnal egyetértve elősegiteni igyekezzenek. A 3-ik és 4-ik pontban azon kérelem foglaltatik: "hogy ő felsége az egyházi és világi hivatalokra, mint eddig, érdemes magyar hazafiakat nevezzen ki."
Nevezetes a 4-ik pont következő előterjesztése: "hogy ő felsége a helytartótanácshoz, mely most Pozsonyban van, törvény szerint, kivánna ugyan kinevezni az ország minden részéből alkalmas férfiakat; de ezek távol szülőhelyeiktől Pozsonyba menni nem akarnak, czélszerü volna tehát ennek az ország közepébe való áthelyezése. "Az 5-ik pontban az előbbi országgyülés 28-ik tczikkére hivatkozva fejezik ki: hogy ő felsége az országból való kiviteli kereskedés megkönnyitését vizen és szárazon már megigérni kegyes volt, ez irányban annak valósitására kérik ismét. A 7-ik pontban örömmel emlitetik fel, hogy az országban levő kormányszékek elnökei magyarok kérik, hogy a postáknál is legyen ekképen. A 8. 9. és 10. pontokban azon körülmény adatik elő, hogy az elégedetlen jobbágyok földesuraik ellen fegyveres ellenállást is tanusitanak, és panaszaik felsőbb helyen figyelembe is vétetnek, és sokszor vizsgálatra királyi biztosok küldetnek le.Tehát oly törvény hozatala kivántatik, hogy a parasztoktól a fegyver összeszedhető legyen, a felsőbb hatóságok ne táplálják az elégedetlenséget a panaszok meghallgatásával, és királyi biztosok ne küldessenek le, hanem a főispánoknak adassék ki az ügy intézkedés végett. A 13-ik pontban panasz emeltetik, hogy a kincstár kezébe jutott javak licitátió utján értékesitetnek, mint most történt Balmazujvároson, hol megegyezés történt ugyan már, de nagyobb ajánlat nyujtatott be és a birtok annak adatott. Törvény utján büntetés szabandó az ily hálátlan honpolgárra, ki nem igaz uton szerzett pénzével licitátióba ereszkedik, és ő felsége legjobb szándékát az érdemek jutalmazására, akadályozza.
A 15-ik pont az Ulászló király harmadik decretuma első czikkelyében foglalt, a Rákoson három évenként tartandó országgyülés eszméjét veti fel, hogy ő felsége most saját költségén igyekszik eleget tenni királyi tisztének, tehát megfontolandó lenne, és a követek ezt szavazatukkal támogassák: hogy legalább felváltva országgyülés a Rákoson tartatván, és a királyné költségeiről törvény alkottassék. A 16-ik pontban ajánltatik, a pénzszüke folytán kieszközölni ő felségénél, hogy a katonaság posztóbeli szükségletei ne drága pénzen külföldön, hanem hazai gyárak állitásával idebent szereztessenek meg.
A 17, 18, 19, 20, 21, 22-ik pontokban vallásügyi kérdések tárgyaltatnak. A vallásügyben a fennálló törvényekhez váló ragaszkodás mondatik ki. Sürgettetik a primási jog visszaállitása, az egyházi javaknak a szent királyok hagyományához hiven való használása, a parochusok kasszájának eltörlése, a káptalanoknak ősi helyére való visszaállitása, az apátságok és prépostságoknak magyar nyelvü és a hazában született érdemes egyháziaknak adományozása, és hogy azokban, mint most Jánoshidán és Pásztón, ne idegen novitiusok, hanem itt szülöttek neveltessenek stb. A 23, 24, 25, 26, 27, 28, 29 pontokban az igazságszolgáltatás ügyére a törvények szellemével megegyező intézkedések kéretnek, hogy a birói eljárás, törvénytelen parancsokkal és egyéb közbevetésekkel ne zavartassék stb. A 31 és 32-ik pontokban a teherviselés kérdésénél meghagyatik a követeknek, hogy a kerületek többi követeivel egyetértve, az itteni termelési viszonyokat, pusztitó árvizeket, marhadögöket stb. figyelembe vétessék, főleg pedig hogy a vármegye nagy katonai átmeneteli hely és már ezzel is tetemesen terheltetik.
De az országgyülés tulajdonképen nem is a nemzet bajai elintézésére, nem alkotmányos intézmények alkotására, hanem főképen a hadviselésre szükséges eszközök megajánlására és a hadi adó szaporitására hivatott össze. Mária Theresia kormánya az ország vármegyéi és kir. városai között részletezett 2 l/4 millióra menő hadi adó összeget, egy millió kétszáz ezerrel ohajtotta felemeltetni. Hosszas vita után 3 millió kétszázezerben állapitatott meg. A mint ez hoszszas vita után megtörtént, egyes sérelmes esetek feletti tanácskozás után aug. 27-én hirtelen berekesztetett az országgyülés.
Ezzel folytattatott tovább a kényuralmi intézkedés minden téren, melynek egyes üdvös és helyes része, bár a közérdek kivánalmainak megfelelő volt, de tényleg alkotmányonkivüli volta csak sulyosbodott a központositó és egységesitő törekvés nyilvánvaló jeleivel.
1751. decz. 21-én tartott közgyülésen jelentették be a követek, hogy az országgyülésen teendőjöket bevégezték.
V. Vármegyénkben a politikai közszellem ezen hanyatló idejében, főleg a telepedés nagy munkája, és az ezzel járó közgazdasági élet tevékenysége foglalkoztatta inkább a kedélyeket, sokoldalu bajaival és a. fejlődés felmerült gondjaival.
A vármegye elhagyott pusztái, részint a felvidékről, részint idegen országokból hozott telepes családokkal minden részen népesedtek, falvai élénkültek, az allodiális birtokok munkás kezekkel láttattak el, melynek müvelési ágait és termékeit az 1748. jul. 29-én tartott megyei közgyülés határozata ismerteti: az aratók munkabérének szabályozása alkalmából. E szerint határoztatott: hogy ugy a megyebeli, mint kivülről jövő aratók a tiszta buza után kilenczedet, a rozs után nyolczadot, zab, árpa, köles, kukoricza után nyolczadot kapjanak, és ekképen történjék az elszámolás. Tehát megyénk főbb termelési czikkei voltak: buza, rozs, árpa, zab, köles és kukoricza. De a dohánytermelés is virágzott, és elterjedt volt már, ugy hogy a dohányzás maga, a sok tüzeset felidézésével komoly vészélylyé nőtte ki magát; melynek mérséklésére és megfékezésére már 1713-ban taksa vettetett ki: minden pipázó után 50 denár, szeles időben pedig teljesen eltiltatott. 1744-ben arra, a ki lemondott a pipázásról, és ujra pipázó lett, háromszoros taksa 1 frt 50 denár rovatott. A pipások taksája évenként 1000 frtra ment, és ez összeg a megyeház épitési alapjához csatoltatott.
Ez időben a farkas, veréb, szarka, varju, káros állatok elszaporodása okozott sok gondot a gazdasági életben; ugy hogy tömeges irtásukra, falvankénti kivetések történtek. 1744-ben a vármegye falvaira aránylag mintegy 179 farkas, vagy százezer veréb, 20-30 ezer szarka és varju irtása rovatott ki falvanként felosztva, melyik mennyi farkas, veréb, varju fővel tartozik beszámolni, birság terhe alatt.
1757-ben már nem falvak, hanem gazdák szerint rovatott ki e káros állatok irtása. Például 4 ökrös gazdára 50, két ökrösre 25 verébfő beszolgáltatása vettetett ki.
1757. decz. 5-én pedig, a gazdasági életben szintén káros. czigány-kóborlás megszüntetésére oly statutum hozatott: hogy összeiratván, mindenik telepedése helyén tartozott maradni, és e végből megtiltatott, hogy lovat tartsanak, és ha birtokukban ló találtatott, annak elkobzása rendeltetett meg.
A czigányok kobor életének megszüntetésére, még szigorubb intézkedések tetettek az 1773-ik évben. Ez év febr. 22-én kelt helytartótanácsi rendelet szerint, a koborló és telkeken nem dolgozó családos czigányok két éven felüli gyermekeik elvétetvén, bizonyos dij fejében 12 éves korukig, egyes jobbágy családokhoz adattak neveltetés végett; megtiltatott, hogy sátorok alatt éljenek, házépitésre szorittattak, vajdájok elüzetett, ruházatuk minősége a népével egyenlőnek rendeltetett, czigányul beszélniök szigoruan eltiltatott, mesterség és a zenészet gyakorlása csak házzal biróknak engedtetett meg; megyénként összeirattak ellenőrzésök szempontjából; innen tudjuk meg, hogy például 1784-ben vármegyénkben 423 czigánygyermek osztatott széjjel neveltetés végett. Nagy költséget háritott ez a megyékre, ugy hogy azok felirtak, hogy e haszontalan és veszedelmes faj nevelési köl.tségétől mentessenek fel. Innen tudjuk azt is, hogy a czigányok ez időben megyénkben is már a zenészettel foglalkoztak, a mi kitünik a fenyitő törvényszék jegyzőkönyveiből is az 1773-80. év közötti időben, midőn a fentebbi tilalom folytán tilos zenélésért több koborló czigány-csapat sujtatik fogságbüntetéssel. Ezen esetek mutatják, hogy a czigány zene megyénkben a 17-ik század közepén már élénk gyakorlatban volt, ugy hogy daczára a tilalomnak, hogy csak letelepedetteknek engedtetett meg, még vándorutjokban is gyakorolták. Miképen jöttek ők magok a zene müvelésére csak véleményképen mondjuk el: hogy a század viharos éveiben, erdőkön-mezőkön tömegesen bujdosók fedezték fel első sorban, a vándor sorsban osztályos könnyü vérü czigány népnek szórakoztatásukra ezen módon is készséges és alkalmas zenei tehetségét, melyet fel is használtak, és ekképen bokrok és mezők ölén a sors üldözöttek fájó keservének dallama mellett született a czigányzene, mely a magyar kedélyvilág tolmácsává vált.
VI. A birtok, gazdasági és népesedési viszonyokra az 1740-50-es években a már ismertetett felkelési adó és egyéb számadási adatokból nyerünk tájékozást.
Mint a személyes felkelésre és a portalis lovasok előállitására vonatkozó kimutatásokból kitünik, volt vármegyénkben birtokos, vagyis portákkal, tehát jobbágyokkal biró nemes 61, az armalisták és a kisebb vagyis telkes nemes családok száma 800-ra ment 1741-ben. A házi porták alá sorozott jobbágyok száma a tarna járásbeli 41 községben fenmaradt összeirás szerint, a faluban lakos egyházfiakkal, jegyzővel, iskolamesterrel 1530 volt. Egy-két község kivételével, a Tarnajárásban mindenikben találunk már lelkészt, jegyzőt, iskolamestert, harangozót. Több községben jegyző és iskolamester együttesen jön elő. A tarnajárásbeli jobbágy-népesség anyanyelvére nézve ugy találjuk, hogy a járásban 1740-ben költözködött be, például: Szalókra 44, Kerecsendre 14 német jobbágy-család, Zimmerman, Hobler, Fleischman, Fischer, Ruman, Kuch stb. nevekkel. Ezek az adóösszeirásban mint ideiglenesen taksa-fizetésre rovottak találhatók még, tehát csak ez időben telepedtek ide. Szent-Marián, Verpeléthen, Debrőn, Tófalun, Kaalban, Kompolton, az összeirásban még tiszta magyar nevü jobbágyokkal találkozunk Tehát itt még ekkor német telepités nem történt, az később következett be. Felsőnánán azonban tulnyómóan tót nevek jönnek elő: Hladova, Balvitz, Vulcsák, Juricska stb. Domoszlón felesen találhatók tót nevek, Zazrivecz, Szedlák, Kulik, Kurila stb. Tehát itt a telepités, tót ajku családokkal már előbb történt.
Markazra 1742-ik évben szállitott Bossányi Gáspár földesura mintegy 30 családból álló tót ajku települőt Gömör- és Hontmegyéből, miről Subics Pál szolgabiró jelentést tévén, elrendeltetett, hogy mig portaszámba való jegyzésök eszközölhető lesz, megfelelő taksával fognak megrovatni. Még Hevesen találkozunk sok idegen nevekkel, melyek kétségkivül vegyes német- és tóttelepedésre vallanak. A vármegyének többi részén egyéb falvakban, fordulnak ugyan elő nem magyar nevü jobbágy-családok, de tömegesebb idegen hangzásu nevek nem igen szerepelnek. Az 1756/7, évi portális összeirás szerint Hatvanban volt 9 porta, melyen lakott 117 magyar és 45 német jobbágy. Tehát az időben ide is érkeztek német települők.
A mi a fentebb mintegy 800 családban kimutatott nemességet illeti, ennek névsora az 1741. nov. 23-án felvett adólajstrom szerint tiszta magyar jelleget tüntet fel. A Tiszántul, Szolnok vidékén például Ványán letelepült mintegy 60 nemes család, Boda, Balog, Dékán, Vas, Gyintó, Tarsoly, Dobák stb. nevüek. Kenderesen Hodosi, Vékony, Megyeri, Katona stb. Szajolban Hegedüsök, Csépán, Turi, Horpáczi, Viczián stb. családok a tulnyomók.
A mátrai nemesség: Recsken Borsosok, Ivádon Ivádiak, Kövesden Dancsák, Szent-Erzsébeten Ködmön, Bozó, Utasi, Ortó, Zay-családok, Szent-Domonkoson Balázsok, Birók, Mikófalán Kovácsok, Kelemenek, Bocson, Balog, Meleg, Szecskók, Leleszen Balázs, Bozó, Kovácsok stb. a tulnyomók.
A Tarnajárásban lakó nemesség is, bizonyos családok nagyobb mérvü megszaporodásával gyarapodott. Verpeléthen Kozmák; Kompolton Tompák, Simonok, Kis Benedek, Petheő-csáládok; Domoszlón szintén Kozmák; Detken Kis Benedek, Elek, Holló; Karácsondon Balázsok, Szécsiek, Fügeden Szökők; Tarcsán Maizikok; Örsön Radicsok, Erken Várkonyiak Bodon Császárok, Átányon Galvács, Molnár, Madarászok; Bessenyőn ez időszerint 12 Szabó-család, Ragók, Mlinkó Csathó, Vörös, Vas, Tuza, Uricsaládok, Farmoson Pókák, Veresek, Cziczék, stb. voltak legszámosabban.
A gyöngyösi járásban Gyöngyös városának ez időszerint 121 nemes családja volt; a multakhoz képest tehát, midőn még 180-60-ra ment a számuk, ott nagyon megfogyott. Feltünő azonban, hogy az 1742. évben háromszázra tétetik a görög családok száma. Talán ezek megszaporodásának következménye, a nemes családok számának apadása, vagy talán a gyöngyösi armalisták vidékre költöztek és ott széledtek el. Ezen járásbeli nemesség magyar jellegét, szintén kivétel nélkül, magyar neveik tüntetik fel. Hatvanban Dósák, Saáron Szécsiek, Apczon Szalai, Polyák, Gaál; Pásztón Csányi, Horváth, Szöghy; Patán Maka, Józsa, Berecz; Tarjánban Csomor, Ludányi; Rédén Rábaközy; Halászon Hamar, Vadász, stb. családok a számosabbak.
A gyöngyösjárási jobbágy-családok száma az 1722-iki összeirás szerint, Gyöngyös 310 jobbágy-népségével együtt, 24 faluban 1224-re megy. Ezen jobbágy-népség is ez időben tulnyomóan magyar nevet visel. A Mátrajárás 32 falujában 327 jobbágy-család, majdnem kivétel nélkül magyar jellegü névvel fordul elő.
Ez időben a rendkivüli hullámzásban levő telepedések miatt, a lakosság számáról, még hozzávetőleges tájékozást sem nyujthatunk.
VII. A közgazdasági és népesedési mozgalomnak érdekes részét teszi még az ipar és kereskedés ez időszerinti állása, fejlődése, közvetitőinek szerepe kiváltságos helyzetökkel és viszonyaikkal.
A kereskedés ügyét megyénkben a görög vagy rácz nemzet mozgalmával látjuk összefüggésben, mely nemzetközi, közgazdasági és vallásos kérdésekre és ebből folyó vitákra nyujtott tért.
A kereskedés közvetitői, főleg a külföldi iparczikkekre, már a török hódoltság idejében, leginkább török tartománybeli görögök voltak. Ezek közvetitették azon időben Török- és Magyarország között is a kereskedést, és ez okból a törökök védelme részökre biztositva volt.
A török-hódoltság megszüntével, a görögök vagy ráczok folytatták kereskedői tevékenységöket, és mint Egerváros első telepedésénél láttuk, a török uralomból itt maradt görög családok, állandó egri lakosok is maradtak. Számuk szaporodott 1691. év után, midőn a Csernovics-féle rácz telepesekből sokan Egerbe is vándoroltak, hol egy moscheát templomul is berendeztek istentisztelet tartására.
Az egri telepedés után Gyöngyösre is költöztek görögök, majd Hatvanba, Pásztóra és egyéb községekbe, hol kereskedői üzletök folytatásával, a megyei gazdasági élet fellenditésére közremunkáltak.
Midőn 1694-ben Egerben a város és földesurak között az ugynevezett Fenessy-féle egyezmény megköttetett, annak egyik pontjában felvétetett: hogy a város birája a püspök által nemzetiségi különbség nélkül magyarok, németek és a rom. kath. egyházzal egyesült vallásu ráczok közül jelölendőkből szabadon választandó lesz: Ezen egyezmény, és későbbi adatok is azt mutatják, hogy az egri görögök vagy ráczok, egyesült keleti vallásuak voltak, és mint ilyenek vétettek fel az egri kiváltságos polgárok sorába. Több adat szerint, Fenessy püspök téritette meg őket az egyesült vallásra, a polgári jogok biztositása fejében.
Rákóczy idejében, midőn a muszka czár követei is megfordultak Egerben, későbbi adatok szerint; muszka-papok az egri egyesült vallásu ráczokat a keleti vallásra téritették át. Erdődy püspök idejében csakhamar kitört a viszály, a most már keleti vallásu ráczok és a püspök között, mert a Fenessy-féle egyezményben a polgári jogok csak az egyesült vallásuakra levén biztositva, épen ugy mint más nem katholikus vallásu, ezek is eltiltattak Egerben az ingatlan vételi jogtól és vallásuk szabad gyakorlatától.
Gyöngyösön más viszonyok forogtak fenn a kereskedői üzletet gyakorló, oda vándorolt görögökre nézve. Egyszerüen mint átmenő keréskedők bizonyos feltételek mellett tartózkodhattak ott. 1715-ben ujabban szabályoztattak a feltételek, mert "a helységbe levő arnótok (görögök) eddig oly conditióval erigálhattak compániát, hogy magok áruival drágaságot nem okoznak; mert egyébre török portékán kivül engedmények nem volt, és most a lakosok nagy kárára, eleségeket szedvén, két áron árulgattyák; de egyebekbe is violalván a conditiókat," - tehát továbbra a következő feltételek irattak elő: egy társaságot tartoznak képezni, de csak azok, a kik boltokkal birnak, előljárót válaszszanak, de mindenben a hatóság alá tartoznak; csak idegen portékákat árulhattak, magyar mesterek munkáival nem kereskedhettek. Vallásuk nyilt gyakorlása tilos volt, sem papot nem tarthattak, sem templomot nem épithettek. A ki katholikussá lett, szabaddá is lett. Évnegyedenként 50 tallér taksát tartoztak fizetni.
A Csernovics-féle rácz települtek-mint tudjuk-telepedésök idejében bizonyos kiváltságokat is nyertek Leopold királytól, melyre támaszkodva emeltek panaszt most már mindenfelé, hogy ezen nyert kiváltságaikban háborgattatnak, miért is 1723. szept. 7-én a helytartótanács figyelmeztette a megyét is, hogy az illir és rácz nemzet privilegiumai fentartandók. Ezen rendelet ellen, hogy az Egerre nézve nem alkalmazható, Erdődy püspök óvást is tett a megyei közgyülésen, mintán Egerben a Fenessy-féle egyezmény szabályozza a lakosság városi jogát, és igy az illir nemzetet is. Nem is vétetett e rendelet Egerben figyelembe; és itt mint acatholikusok tekintetvén, reájok is alkalmaztatott mindazon tilalom, mely az evang. és helv, felekezetüekre élétbe léptettetett, mely szerint Egerben többé sem polgári jogban nem részeltettek, sem ingatlant nem vásárolhattak; a czéhek pedig, miután czéhlevelök csak kath. vallásuak egyesülését engedélyezte, többé kebelökbe a keleti vallású ráczot fel nem vették. A ráczok nem is szüntek meg ez ellen ujabb és ujabb panaszos felterjesztésekkel Bécsbe a királynéhoz fordulni, honnan a helytartótanács utján 1752. aug. 3-án oly értelmü rendelet érkezett, hogy a görög-keleti vallásuak irányába alkalmazandó ugyan az acatholikusokra fennálló vallási rendelet, a részökre biztositott egyéb kiváltságok azonban épségben maradnak azért is, hogy ezzel "ő felsége és a görög-keleti vallásu orosz császárral kötött szerződés és egyezség még inkább szilárditassék." E sorok azon külpolitikai változást igazolják, mely ez időben Mária Theréziát, Fridrik porosz király ellen a franczia és orosz barátság és szövetség keresésére inditották.
A vallási viszály mellett, a görög kereskedőkre egy másik nagy kérdés merült fel abból, hogy folytonos közlekedésben és vándorlásban a török tartományok és Magyarország között állandó telepedés nélkül: nagy részök honossága is bizonytalan volt, a miből az a veszély származhatott; hogy kezökben tetemes pénz lévén, mint török alattvalók, káros visszahatást idézhetnek fel esetleges török háboru kitörésével. A helyzet tisztázására 1752-ben a helytartótanács oly rendeletet bocsátott ki, hogy a görög és rácz kereskedőktől mindenütt hűségeskü veendő ki, és a kik letenni vonakodnak, 6 hó alatt az országból kiutasitandók.
Ezen rendelet folytán 1752-ben a következő adóssági betáblázások nyujtattak be vármegyénkben, közgyülésen és törvényszéki üléseken.
Almásy Pál több gyöngyösi görög kereskedőnél levő 1600, 400, 900 stb. frtot tevő contractusait tábláztatta be. Dévay András alispánnak Petakovics görög kereskedőnél levő 200 frtja; Szentgyörgyi János szolgabirónak Kis Ádám egri görögnél levő 400 frtja Subics Pálnak 300 frtja Nagy Ádám egri görögnél; Mészáros Józsefnek 1000 frtra menő követelése stb. stb, mely összegek 6%-tólival tábláztattak be. Ez időben-ugy látszik- a megyei urak heverő pénzeiket egyes kereskedőknél gyümölcsöztették, és most jónak látták azok biztositását a szokott módon eszközölni.
Egerben az 1752-iki rendelet után, az a gyakorlat maradt fel a keleti vallásu görögökre nézve, a mi a nem katholikusokra általában érvényben állott: hogy miután itt már régi idő óta imaházuk is volt, csupán arra szoritkozva gyakorolhatták vallásos-szertartásaikat; azonban minden ujitás tilos volt annyira, hogy még templomjok javitását is engedélylyel eszközölhették. Polgári jogokat azonban nem gyakorolhattak. Ez ellen és vallásuk teljesen szabad gyakorlata végett, ezután is folytonos panasz és kérelemmel jártak Bécsbe, főleg 1777-ben, midőn uj templom épitését tervezték, és mint illir nemzet, iskolájukba görög tanitót kivántak alkalmazni: "hogy atyáik emlékéhez hiven, gyermekeik görög nyelven képeztessenek." Teljesebb szabadsághoz azonban csak József császár idejében juthattak. Ez időben mintegy 1500 lélekből állott számuk Egerben.
A görögök hűségeskü letétele időnként sürgettetett a megyében, mint 1774-ben is, mikor fogadást kellett tenniök: hogy a török honosság alól lemondanak, és közösséget a török kereskedőkkel nem tartanak fel.
Gyöngyösön 1774-ben inditottak mozgalmat templom épitése és lelkész akalmazása végett. A tanács nem engedte ezt, majd a királyhoz fordultak kérelmökkel, honnan jelentéstétel végett leküldetett a megyéhez. A gyöngyösi tanács a fent ismertetett 1711-ben kelt statutummal igazolta, hogy e jog nem illeti meg a gyönggyösi görögöket, mert akkor csak azon feltétellel kaptak telepedési jogot, hogy vallásuk nyilt gyakorlatára igényt sem tartanak. E vallásügyi viszályt is a József uralom után, az 1790/1-iki országgyülés oldotta meg.
1) Horváth 7. k. 381 1.