Emlékeim nyomában

Vallomás

Erdélyben születtem. Az élet elszólított, de nem változtatott meg. Magamban őrzöm életem végéig, és mindig büszke leszek rá. A véremben van és a lelkemben, minden napfelkelte, minden napnyugta. Magam előtt látom hegyeinket, az onnan csörgedező patakokat, amelyek csilingelve törnek utat a sziklák között, hogy azután békésen folydogáljanak városokon és falvakon át. Folyó partján nőttem fel. A Feketeügy volt a második otthonom. Láttam békésnek és haragosnak, de mindig az enyémnek éreztem.

Ismerem népemet. Éltem, és lélekben ma is élem életét. Ma az elszabadult folyók pusztítottak -, ismét próbára tették az embereket. Megállítani nem lehet, nem lehetett. A víz nagy Úr, valamit tudhatott. Tört-zúzott, magával sodort mindent, ami útjába került. Aztán megcsendesedett. A nyomait maga után hagyta, de hagyott valami mást is - az összefogást , ami mindig is jellemző volt ránk, ha baj volt. Régen - nem tudtam úgy megsütni egy süteményt, hogy ne szaladjak a szomszédokhoz egy kis lisztért, vagy éppen tojásért. Aztán elosztottuk egymás között a sült-tésztát.

Ma - nem csak a szomszédokat szólította a megvadult ár, hanem hangosabb volt szava. Meghallotta a Magyarországon, vagy még a messzibb helyeken élő, elzarándokolt is. Ez az ár kellett , hogy ismét egységesnek érezze magát a nemzet? Nem tudom... Látom és hallom, hogy összefogott a magyar. Segítségére siet a bajba jutottaknak: sportoló, zenész, könyveket gyűjtő és szerető ember, és még nagyon sokan... Az együvé tartozás jelképe lett a pusztítás, amit a természet okozott.

Valami van, amit soha semmi és senki sem tud elvenni, kitörölni azoknak lelkéből, akik Erdélyben születtek; és ez nem más, mint a szeretet! Szeretete a szülőföldnek. Megfogadtam, hogy itt Magyarországon, ha egyebet nem is tehetek, de írásaimban próbálom átadni, mit is jelent ez a föld nekem. Mit jelentenek az emberek, a szokásaink, mit jelentett a falu, amelyben felnőttem. Szeretném, ha szavam minél több emberhez eljutna, akik nem érezhették az erdélyi vendégszeretetet, melegségét az emberek lelkének.

Mit jelent a virágos tavasz, az aranyló nyár, őszi színeiben pompázó természet és a tisztaság fehérjébe öltözött téli havas... Erdély - és annak népe, akik most is megbirkóznak a nehézségekkel - mert megszokták már, újjá építik, szebbnek és jobbnak azt, amit elsodort a víz, csak most közös erővel.

Úgy legyen.