Nyár Erdélyben

El sem búcsúztunk a tavasztól, a tél végi farsangi hangulat még a lelkekben van. A tavaszi majálisok felpezsdítik az emberek vérkeringését. A szívekben még ott él a kapualjban lopott csókok íze. Nyár lenne, de még hidegek az éjszakák, reggelre párás ködbe burkolózik az erdő, dél közeleg, amikorra tisztán lehet látni a nap sugarában fürdő hegyet. A folyó vize sem melegedett fel még, színe zöldes és bizsergeti a lábadat, ha félve beledugod.

Pedig naptár szerint is itt a nyár. A réteken derékmagasságban áll a fű. Egyre többször látni, hogy kora hajnalban az emberek csapatosan mennek kaszálni. A nyári alma színe is pirosra változott. Mosolyog a fáról a nap felé, majd megunja a várakozást, és nagyot pottyan a földre. A legszebbet emeled föl, beleharapsz, dús-édes leve lecsurog a szád szélén. Micsoda íz! A nyakas körte is hullani kezd, szalmakalapodba egyre több gyümölcs kerül, miközben szaladsz megnézni, milyen a víz, melegedett-e már annyira, hogy mindent elfeledve belemerülj.

Néhányan már próbálkoznak, igaz vacogva bújnak ki a vízből. Aztán egyre többen merészkednek be, észre sem veszed, hogy a folyó menti füves rész hemzseg a fiataloktól, nevetésüktől hangos a vízpart.

Otthon is érződik hangulata a nyárnak. Az asszonyok nyári nagytakarításra készülnek. Valószínű, már előre megbeszélték a szomszédokkal, mert egyszerre kerülnek ki az udvarra a házba levő holmik. Reggel székek sorakoznak az udvaron, arra ráfektetik a leghosszabb létrát, és azután már nincs megállás. Párnák, paplanok, szőnyegek sütkéreznek a napon, hogy elfeledjék a téli hideget és annak, dohos szagát.

Aztán előkerül a meszelő, ha kell, a férfiak kicserélik a rúdját, ez, az év legnagyobb felfordulása a portán. A meszet már reggel korán beoltották, átszűrték, egy kis kékport is tettek bele. A pókok riadtan menekülnek, ahányan vannak, annyi felé. A férfiak arca egyre bosszúsabb, mire való ilyen nagy felfordulást csinálni, de nincs mit tenni, az asszony a fejébe vette, így hát jobb belenyugodni. Az okos férfi egekig dicséri asszonyát, reggel még készségesen segít emelgetni a bútorokat, s mikor látja, hogy a nehezén túl vannak, már nem kell férfikéz, kisomfordál a kapun. Horgászni megy, hogy "szegény asszonynak" estére ne kelljen vacsorát is főzni. Magabiztosan állítja, hogy megfogja az asztalra valót. Majd megsütik, ezzel könnyítené meg felesége életét a drágalátos, jó férj.

Egy kis lelkifurdalást még érez, de amikor a folyó felé közeledik, elszáll minden aggálya. Úgyis láb alatt lenne - nyugtatja magát -, ezután az ő munkája nem kell, csak amikor pakolnak vissza. Szemével azt keresi, kinek sikerült a barátok közül kijönni a partra. Egyelőre még korán van, nincs itt senki. Megáll a vízparton, átellenben a csorda legelészik békésen a falu földjén. A sekélyes és iszapos részen ott van az Öreg. Őt már csak így hívják: Öreg. Becsületes nevén - ha igaz -, Jáki bá'. Híres embere a falunak, egyedüli, aki bivalyokat tart. Néha befogja őket szekerébe, de emberemlékezet óta ott van, azon a helyen, minden nyáron. Természetesen a bivalyokkal. Azok pedig naphosszat képesek hemperegni az iszapos vízben. Körülöttük senki sem fürdik, úgy felverik a sarat, hogy a tiszta víz messziről nézve sötét foltként emelkedik ki a környezetből. Ahányat mozdulnak az állatok, kerek hullámok lökdösik egymást. Az öreg csak ül némán a bokor tövében és nézi az állatait. Aztán elvesz egy botot és kitessékeli őket a legelőre, hogy egyenek is valamit. Tejük annak, aki szereti, nagyon tápláló. Zsíros és vastag. Sokat nem lehet tudni az Öregről, csak azt, hogy mindig fehér ingben van, télen-nyáron, a vízparton, vagy éppen mikor a poros úton fekete ökreivel végig poroszkál.

Jól elkalandoztam. Emberünk is hasznossá teszi magát. Arra nem volt mersze, hogy otthon a ganyédombon kutakodjon giliszta után, félt az asszony szájától, vagy éppen attól, hogy ismét kitalál számára valami tennivalót. Ezért hozta magával a kis ásót, és most az iszapot túrja, gilisztát keresve. Van bőven, kár lett volna ezzel az időt otthon tölteni. Hamar megtelik a kis fémdoboz, amiben valamikor cipőkrém várta, hogy fényesé sikálják az emberek a bricsesz csizmáit. Aztán komótosan leül a partra, ki-be dobja a zsineget. Néha ráakad a horogra valami, de legtöbbször semmi, ha nem egy vízi-álmot alvó, kidobott papucs. A fürdőzők is megérkeznek, nem baj az, csak mulassanak, legalább lesz kire fogni otthon, ha üres kézzel megy haza.

Másnap folytatódik a takarítás. A fal szárad, a bútorok még mindig széthúzva állnak. Az ember ismét kisomfordál a kapun. Az asszony pedig egymásután sikálja tisztára a gyúródeszkákat és az egész évben használt lapítókat. Majd kiteszi száradni a napra. Napközben össze-össze ülnek a szomszédasszonnyal, még jó, hogy nincs otthon az ura, azt merné mondani, hogy csak a szája jár a keze helyett.

Harmadnapra családi nap van. Előkerül a kis szekér. Beleteszik a takarókat és az összes szőnyeget. A nap melegen süt, kora reggel kellene indulni. A kosárba ennivaló kerül, mert este előtt nem jönnek haza. A szekéren keresztül fektetik a fapadot, és irány a vízpart. Az ember húzza a kisszekeret, utána megy a család. A gyermekek a legvidámabbak. Kezükben parittya, horgászpálca, ma az apjukét is ők viszik. Végre kiérnek. Leterítik egy árnyékos fa alá a pokrócot, ma ez lesz a lakhelyük. Az ivóvizet gondosan hűvösbe teszik az elemózsiás kosárral együtt. Aztán nekiszedelőzködnek. A padot beviszik a folyóba, már ismerik a helyet, hova érdemes tenni. Az asszony nekigyürkőzik, manapság már fürdőruhára vetkőznek, de régen csak úgy szoknyában álltak bele a vízbe. Széleit feltűrték, kilátszott alulról a pendely, de az, senkit sem érdekelt. A gyermekek bevonszolják a szőnyeget, és míg anyjuk mossa addig horgásznak körülötte. Rutinos mozdulatokkal kezd neki az asszony, előbb meglocsolja egy kis vízzel, beszappanozza óvatosan, vigyázva, mert síkul ám a szappan - hányszor sikerült elúsztatni -. Sebaj, erre mindig felkészülnek, többet is hoznak magukkal. Még tavalyról maradt zsírból főzték hetekkel ezelőtt, mára már kiszáradt a padláson, pontosan annyira, hogy fel lehetett szeletelni. Ennél jobb nincs a világon, szépen tisztít. Úgy tűnik, hogy a kis halaknak is ez a véleménye, mert hamarosan, az asszony lába körül sok száz kis hal gyülekezik. Erre vártak a gyermekek. Ha készen van, mindkét oldalát megmosta a gyökérkefével, ismét a gyermekek dolga, hogy meglebegtessék a víz felszínén, ne maradjon benne a szappannak még híre se. Utána pedig óvatosan kiviszik a fűre száradni, estig ott sorakoznak tisztán, kiterítve.

Délben megkondul a harang. Elcsendesedik a part. Egyszerre megy ki mindenki az árnyékba terített pokrócra. A víz kivette belőlük a reggelit, már nagyon korog mindenkinek a hasa. Tüzet tesznek, nyárson szalonnát sütnek. Az első falatokat mohón kapkodják be, nem törődve azzal, hogy még forró lehet, aztán egyre lassabban, komótosabban szelik a kenyeret, míg végül jóllaknak mind. Még egy kicsit lefekszenek a pokrócra, bóbiskolnak, és folytatódik a munka, addig, amíg ki nem mostak mindent. Néha megforgatják, hogy egyenletesen száradjon, estére meg is szárad minden egyes darab. Összehajtogatják és fáradtan a naptól, a víztől elcsigázva mennek haza. Mesét ezen az estén senkinek sem kell mondani, úgy alszanak, mint a bunda.

Reggel a kakas kukorékolása ébresztené őket, de még fordulnak egyet, nehezen bújnak ki az ágyból. Nagy nap ez a mai. Mindent helyére kell tenni. A szekrények bekerülnek a frissen meszelt fal mellé. Az ágyakat megtöltik friss szalmával, és magasra bevetik. Tiszta ágytakaróval leterítik. Közepére kerülnek megfrissülve a díszpárnák, köztük pedig a régi, porcelánbaba foglalja el örökös helyét. Leterítik a szőnyegeket is, minden a helyére került. Az asszony megáll a küszöb mellett, boldogan nézi a megszépült otthonát. A levegő felfrissült a mésztől, a gerendák pedig mosolyogva nézik a megújult lakást.

Ezzel vége lenne az elbeszélésnek, csak még egy valami maradt hátra. Az elmúlt napokban nem nagyon került meleg vacsora az asztalra. A horgász nem járt szerencsével, az asszony is fáradt volt. Az ember most jogosnak érzi megkérdezni:

- Asszony, ma mi lesz a vacsora? - A felesége pedig kissé mérgesen, de nekilát a vacsorafőzésnek. Hátra mennek az udvarra, a legszebb csirkét fogják meg. Meg kell ünnepelni a tiszta életet. Régen életnek nevezték azt a helyet, ahol laktak. Élet a ház, amelyben születtek, éltek és meghaltak. Ha az élet tiszta volt, jó volt benne lenni - ha nem, akkor bizony sok könnyet nyeltek el a párnák. Volt ilyen is - olyan is, embere válogatta minden időben.