| Szent-Ferencz-rend. | TARTALOM | SZENT-ÁGOSTON-REND. VÁRADI KLASTROM. |
{460.} Pálosok.
FEJEZETEK
Kápolnai klastrom.
Helye. – Szerzeteseinek foglalkozása. – Jóltevői. – Viszontagságai. – Ismeretes szerzetesei.
Váradról éjszaknak, a bihari-hágó felé menve, ez utóbbinak már közelében kis csermely szeli keresztül az utat. A csermely forrása az uttól alig száz lépésnyire fakad s a forrás felett emelkedő, szelid magaslaton, az oda ültetett szőlősorok között emberi lakás nyomai látszanak ma is. A hagyomány még emlékszik rá, hogy ott csakugyan laktak egykoron, de a részletekben már emlékezete nem biztos: itt is, mint annyi helyen, csak azt ismétli. hogy «veres barátok» laktak ott.
Történeti emlékeink szerént is csakugyan klastrom állt e helyen, de a pálosoké, amaz egyetlen rendé, mely magyar földön termett s melynek szerzeteseit talpig fejér ruhájokról népünk egyszerüen csak «fejér barátok»-nak nevezé.
E rend ellenkezőleg mint Szent-Domokos vagy Szent-Ferencz-rendje, távol a városok zajától, magányos helyeken telepedett meg, mert tagjai már szervezeti szabályaiknál fogva remeték-voltak s azért Szent-Pál remetéinek is neveztettek. Az anyaföld művelése vagy a mesterségek s tudományok ápolása csak mellékfoglakozásuk volt; életök, sőt éjszakájok legnagyobb részét önmegtagadásban, elmélkedéssel s imádkozással töltötték, mert ezekre is szükség van, de kinn a világban keveset érnek rá az emberek, ők tehát mintegy pótolni akarák ezek mulasztásait is. – Az emlitett magaslaton e rendnek ugynevezett «kápolnai klastroma» állt.*
{461.} A klastrom alapitója ismeretlen; a rend iratai az alapitást Várad püspökeinek tulajdonitják s ez állitás csak megerősitést nyer ama körülmény által, hogy a klastrom püspökségi területen állt.
Elejéntén csak szerény kápolna lehetett, mely a bold. Szűz tiszteletére volt szentelve; erre mutat a klastrom Kápolna neve, mely rajta maradt akkor is, midőn már a kápolna helyét tekintélyes egyház foglalta el. A kápolna valószinüleg még a XIII-ik században s tán épen Lodomér püspök korában keletkezett, ki, mint esztergomi érsek, melegen érdeklődött az ifju rend iránt, megfelelőbb életszabályokat irván annak számára. Annyi bizonyos, hogy 1321-ben már létezett.
Későbbi történeteiből, különösen lakóinak életéből is csak keveset tudunk. Nem volt hiteles-hely, hogy befolyást gyakorolt volna a polgárok jogi ügyeire; sem gazdag javadalommal biró szerzet; hogy az országos törvényhozásban vagy zászlóaljával a harcz mezején szolgálta volna a hazát. Csendes lakóinak birtoka a szeretet; fegyvere az imádság s a sanyaru élet volt: ezekkel igyekeztek használni s hatásuk igénytelen; de jótékony vala, mint a házi tüzhelyé.
Ilyennek tükrözi vissza e szerzetesek életét s működését azon töredékes leirás, mely a kápolnai klastromról reánk maradt. Tágas, téres helyen épült az – mondja egyebek között – szerzetünk szokása szerént, kertekkel, halastóval s kőfalakkal körülvéve; mellette gazdasági épületek, csürök, magtárak, továbbá szállóhely s fürdők a szerzetesek s a vendégek számára.*
{462.} Az isteni szolgálaton kivül tehát földműveléssel, gyümölcs s állattenyésztéssel foglalkoztak; segitségökre kivántak lenni az utasoknak s ezért telepedtek meg közel az országuthoz; gondoskodtak vendégeiknek még kényelméről is. Hogy pedig tudományos foglalkozással is tölték idejöket, az nemcsak magától érthető, hanem igazolja a göttweigi könyvtár egy kézirati codexe, melynek első fele részét kápolnai pálos szerzetes irta 1474-ben.* Hogy miért csak az első felét? e kérdésre talán épen az idézett év adhat feleletet. Ez évben a törökök feldulták a klastromot, leölték, rabságra hurczolák szerzeteseit. A klastrrom még ugyanazon évben, ha meg is népesült, nehezen láthatott nyugalmas, könyvek irására alkalmas napokat.
A pálosok, mint mindenütt a hazában, ugy Kápolnán is rokonszenvet s tiszteletet keltének magok iránt nemcsak az alsóbb, hanem a legmagasabb osztályoknál is. Imádságukba, életök érdemeibe ajánlá magát mindenki; a szülék örömest láták a szerzet tagjai közé lépni fiaikat s nem egyszer magas állásu férfiak is felölték e szerzet ruháját; szivesen időztek közöttök az élők s egyházokba temetkezni kivánkoztak a haldoklók.
Tisztelőik sorában támadtak jóltevők is, kik kegyes adományaikat nyujták a klastromnak, többnyire szerény adományokat, de melyek a klastromukon s annak kertjén kivül egyébbel nem rendelkező szerzetesekre nézve nagy becsüek valának.
Ismeretes jóltevőik sorát egy egyszerü püspökii lakos, Fejér Gál nyitja meg, ki 1387-ben halálos ágyán egy szőlőt hagy nekik, mely a váradi hegyen «Szent-László király szőleje felett» s a Biharra vivő országut mellékén esett.*
{463.} Ez időtájban már a klastrombeli kis kápolna annyira látogatott vala, hogy az időnként, kivált a bold. Szűz ünnepein hozzája sereglők számát be nem fogadhatá. Uj és tágas egyházról gondoskodtak tehát s hogy gondoskodásukat siker koronázta, igazolják az emberi emlékezetre még ott létezett s részben ma is ott létező faragott kövek, melyeknek tagozata az egyház csucsives styljéről s az épitő bőkezüségéről egyaránt tanuskodik. Az épitő nevét határozottan nem ismerjük, de Lukács váradi püspököt (1397–1406) e klastrom megujitójának nevezik magok a rend iratai,* s e czimet kétségkivül többel érdemelte ki, mint azon darab szántófölddel, melyet 1398-ban a klastromnak adományozott.*
A jóltevők sorából főuraink sem maradtak el. Pázmán János, Istvánnak fia ugyancsak 1398-ban szántai részbirtokát a «Vyozos» (ma Kis-Körös) folyó mellett adá a szerzeteseknek;* a három Telegdi testvér: János, László és Pál 1405-ben Mézesmál nevü szőlejöket;* Zomlini Mihály, a király nagyobb kanczellariájának jegyzője pedig 1410-ben Várad-Olasziban házat, rétet s egy Serefel nevü szőlőt valla be a váradi káptalan előtt azon okból, minthogy saját s övéinek temetőhelyét a kápolnai klastromban választá.* Hasonlóképen egy-egy szőlőt adtak 1417-ben Kermes László váradi polgár s 1421-ben Scolari András püspök.* Hogy pedig e szőlőadományok gyakoriságuk mellett is értékesek valának, igazolja a körülmény, hogy 1446-ban magok a {464.} szerzetesek vásároltak egy szőlőt Mihály váradi kanonoktól huszonnégy magyar arany forinton.*
Jelentékenyebb szerzeményök volt ama részbirtok, melyet 1457-ben a biharmegyei Sal-Septely határán háromszáz arany forintért vettek meg Thapolczai János váradi préposttól.*
A legközelebbi jövő még több s más nemü adományokat is hozott, de egyszersmind nagy szerencsétlenséget.
1467-ben Beckenschläger János püspök Püspökiben malomhelyet adott a klastromnak,* s midőn az 1474-iki török dulás megtörtént, 1478-ban Thorday András királyi itélő-mester a biharmegyei Zomlin negyedrészét adá s egyszersmind száz arany forintot a leégett egyház felépitésére.* A török pusztitás nyomait tehát még négy év alatt sem tudták egészen elenyésztetni. Hasonló czélból hagyhatta végrendeletében Panaszi Pázmán András is azon kilenczven forintot; melyet a szerzetesek végre 1485-ben meg is kaptak.*
Ez adományokhoz járultak 1496-ban Gergely váradi polgár hagyatékából ismét egy szőlő a Nádashegyen;* 1498-ban részbirtokok a már emlitett Sal-Septelyen, melyeket Zomlini Mihály, Miklós és Sebestyén vallottak be a kolostornak;* 1513-ban ismét részbirtok a szabolcsmegyei Zeleméren Zeleméri Mihály adományából;* végre 1518-ban a Várad melléki Vadászon szintén részbirtok s a Peczén egy kétkövü {465.} malom, melyet Sztári János vallott be a klastromnak Ulászló király jóváhagyásával.*
Ezentul még csak 1552-ben hallunk a klastrom birtokviszonyairól, midőn az idézett s következő évekbeli adókönyvek szerént Kis-Zomlin 8 telkéből a klastrom nevén van 5. Vadász 10 telkéből pedig 9, tehát összesen 14 telek. Sal-septelyi birtoklásuknak az 1457-iki vétel s az 1498-iki adományozás ellenére már ekkor semmi nyoma, mi okból? az nincs feljegyezve.
A klastrom Várad 1557-iki ostroma s Izabella visszatérte után is állt még, de két év mulva, 1566-ban osztozott a többi egyházi intézetek sorsában: szerzeteseinek távozniok kellett s a helyre, hol eleik annyiszor áldozának Istennek, többé vissza sem térhetének.*
E klastrom egyébaránt a vidék pálos-rendü klastromainak feje volt, hozzája tartoztak a fudi-vásárhelyi (Várad mellett), továbbá a nagyfalusi (Szilágymegye), a kalodvai (Aradmegye) s 1493 óta valószinüleg a szent jobbi klastromok is, melyek felett felsőséget gyakorolt.*
Szerzetesei mindig nagyobb számmal valának; 1474-ben a törökök egyet megöltek s huszat rabságra hurczoltak közőlök, pedig hihető, hogy volt olyan is, ki megmenekült. Emléke mégis csak kevésnek maradt reánk s ezek a következők:
1321-ben Péter vicarius.*
1387-ben János perjel.*
1398-ban Kálmán vicarius.*
1410-ben Balázs vicarius.*
1420-ban Péter vicarius.*
{466.} 1457-ben Bálint.*
1467-ben Péter általános rendi főnök, de hogy Kápolnán lakott-e? nem emliti az oklevél.*
1473-ban Demeter.*
1478–1485 évek közt szintén Demeter a vicarius, ki ez utóbbi {467.} évben Sárosy László szerzetessel együtt Párthási Imrétől felvevé a Pázmány András hagyományozta kilenczven forintot. E Demeter más személy, mint az előbbeni, ki 1474-ben a törökök fogságába jutott s a szerzet iratai szerént ott is halt el.
Ugyanezen korban élt itt Pál atya, köznevén Palkó, Mátyás királynak kedvencze, kit hihetőleg a Buda melléki Szent-Lőrinczi klastromban kedvelt meg, kiről a szerzet iratai megjegyzik, hogy példányképe volt ifjaknak, öregeknek egyaránt és sohajtva teszik hozzá: bár még most is (1525) élne».*
1496-ban Balás és László egyszerü szerzetes atyák, kik Sas Demeter fiának, Gergelynek végrendeletét, melylyel klastromuknak a váradi hegyen egy szőlőt hagyományozott, a váradi káptalannal irásba foglaltaták.*
{468.} 1516-ban Tétényi Imre vicarius.*
1563-ban Mátyás vicarius.*
1564-ben Kálmán vicarius, az utolsó.* Hova vonultak ő s még létezett társai 1566-ban? mi lett ingóságaikból, nevezetesen könyveik, irataik, de legkivált egyházi szereikből, melyekhez annyi kegyeletes emlék füződött? mind erre még nincsenek adatok. Irataik becsesebb részét, nevezetesen okleveleiket magokkal vivék valamelyik felvidéki zárdába, honnat 1786-ban a szerzet végleges feloszlatásakor kerültek mai helyökre, a kincstári levéltárba.
Fudi-vásárhelyi klastrom.
Alapitása s a Zoárd és Csanád nemzetség. – Védszentje. – Birtoklásának nyomai. – Elpusztulása s egykori helye.
E klastrom alapitását Pázmány Péter a Zoard nemzetségből származott Fudy családnak tulajdonitja s keletkezése idejét 1335-re helyezi.* Ellenben a pálosok történetének irója s e rend fenmaradt iratai Csanád érsek testvérét, Miklóst tartják e klastrom alapitójául, az alapitást 1325. évre teszik* s megjelölik a birtokokat is, melyeket e {469.} klastrom számára rendelt, tudniillik Bertényben részjószágot, a Körösön egy malmot s valamely vasbányából tizedet.* Ezenfelül határozott tájékozást nyujtanak a klastrom helye felől is, mondván, hogy az a váradi hegyekben, Váradtól napkelet felé, Omlás nevü hegy alatt, de Vásárhely határán állt.* A kétféle tudósitás csak abban egyezik, hogy a klastrom védszentjéül öszhangzólag Szent-Jeromost nevezik meg.
Ez ellentétes állitásokat maguk a pálosok aképen igyekeztek kiegyenliteni, hogy az alapitást Telegdi Miklósnak tulajdoniták, de nem zárták ki a Fudy nemeseket sem, ugy tüntetvén fel őket, mint kik a klastromot uj adományban részesiték vagy megnagyobbiták.* És e véleményben, legalább uj adatok felmerültéig, meg kell nyugodnunk, annál is inkább, mert az nem valószinütlen, s ha egykor megerősitést nyer, azon érdekes felfedezésre vezetne, hogy ama birtoktest, melynek központját Mező-Telegd képezte, hajdan egészen Várad határáig terjedett. A leányi negyedek kiadása által az ős nemzetségi birtokok gyakran szenvedtek csonkulást; Fudi és Vásárhely birtoka és klastroma is valamelyik Telegdy leánynyal átszállhatott a Fudy nemesekre.
Szent-Jeromos fudi-vásárhelyi klastroma is, mint a kápolnai, távol a várostól, magányos helyen emelkedett, de a hely ridegségét a természet szépsége, melyet a szerzetesek műértő keze még jobban kifejlesztett, egészen feledteté, sőt a klastrom lakóinak szive és szelleme vonzóvá tette.
Itt élt a XIV-dik század elején Hektor atya. Idegen név, de amelyért, a rend iratai szerént, nemzetünk egyik fia cserélte be szive alázatosságában talán épen legelőkelőbb hangzásu nevét. Hektor atyát sokan keresték fel boldogok-boldogtalanok, mert tudott tanácsot, vigaszt nyujtani; szent élet hirében állt s mint a legenda szerént Szent-István király, ő is a legártatlanabb szerekkel, mint almával, kenyérrel {470.} meggyógyitá a legnehezebb betegeket. 1333-ban már perjele volt e klastromnak,* és igy önkényt merül fel a kérdés: vajjon nem ő volt-e az első, ki mint szegény remete e félreeső helyre vonult, jámborságával látogatottá tette azt és alkalmat adott e klastrom keletkezésére?
Hosszu idő mulva Zabardy Mátyás váradi püspök is, aligha nem eldődei példáján indulva, a csaták riadalma után e klastrom csendes falai közé vonult, hogy lelkét a seregek urához, Istenéhez emelje. 1554 szeptember 3-án itt irta meg ama levelét, melylyel a törökön nyert győzedelmét jelenté.*
A hivek ragaszkodásán s az ebből folyó kegyes adományokon kivül mi képezé a klastrom fennállásának alapját? részletesete ki nem mutatható, mert birtokviszonyairól csak töredékes tudósitásaink vannak.
A biharmegyei Kecset falunak birta egy részét, de csak zálogban Géresi Czibak Andrástól kétszáz arany forintért.* 1524-ben Miklós várad-püspökii plebános végrendelete szerént Fudiban azon tizenhárom telket kellett volnak örökölnie, melyek egykor Fudy Móricz birtokai valának; de a klastrom beiktatásának e birtokba Solymosy András és rokonai ellenmondtak* s ugy látszik, hogy állandó sikerrel, legalább 1552-ben Fudi csakugyan nem a pálosok, hanem két egyenlő részben Porkoláb Dénes és Solymosi Péter birtoka.*
Miklós plebános hagyatéka tehát csak holt betü maradt rájok nézve, s nem sokára elveszték kecseti birtokukat is. E birtokot Izabella királyné 1557-ben Kecsethi Albertnek adományozta, ami ellen Péter atya, e klastrom ismeretes szerzeteseinek egyike tiltakozott ugyan, de az akkori körülmények között kétségkivül eredménytelenül.* A kolosvári gyülés végzése, mely lefoglalta a váradi püspök és káptalan birtokait, kiterjedett a többi egyházi birtokokra is.
Utolsó nyoma e klastromnak 1564-ben fordul elő, midőn Mátyás atya, mint szerzeteseinek főnöke emlittetik.* Két év mulva, 1566-ban {471.} Szent-Jeromos fudi-vásárhelyi klastroma is, mint Erdély s a tiszai vidék annyi egyházi épülete, pusztán maradt és többé meg sem népesült.*
Ma már romjai sem állanak a föld szinén. Várad felett, a Sebes-Körös jobb partján emelkedő hegyláncz az Omlás-hegy keleti oldalán szük völgyet képez, itt a Hentes-oldal és a Kis-Borpatak közt emelkedő magaslaton, az ugynevezett Kovács-részen, a szőlő lábjában begyepesedett hantok láthatók, – ezek takarják a klastrom romjait.
Kerületök mintegy háromszáz lépés, s alólok műtéglákat, vizvezeték-csöveket és simára faragott vagy épen diszesen tagozott köveket hoz fel a kincskereső nép ásója. A szomszéd borháznál küszöbül szolgál ma is egypár mérműves kő, s első tekintetre elárulják, hogy egykor valamely csucsives izlésben épült egyháznak voltak tagjai, kétségkivül az itt állott klastrom egyházának.
A nép még emlékszik rá, hogy kik laktak itt? s ma is mutatja a romtető alatt a «veres barátok» forráskutját s halastavát, de a történelem nekünk megmutatta, hogy miféle «barátok» voltak itt a lakók?
Szent-jobbi klastrom.
A pálosok Szent-Jobbra jövetele. – A monostor felvirágzására irányzott törekvések, de a hanyatlás el nem háritható. – A szerzetesek menekülnek s a szent jobb Lengyelhonba jut. – Az apátság jogilag ujra él. – Egyházának épitészeti emlékei s harangja.
Szent-Benedek rendje, mely nemzetünk megtéritését, a közigazgatás és törvénykezés uj intézményének meghonositását, a müvészet és földművelés kifejlesztését első sorban elősegité, mely ennélfogva vagyonára, kiterjedése s tekintélyére nézve első volt hazánkban a szerzetesrendek között, – a XV-ik században nagy hanyatlásnak indult. Monostoraikban csak itt-ott találkoztak a kellő számu szerzetesek, legtöbb helyen az apát alig egy-két szerzetessel rendelkezett, s a {472.} monostori épületek elhanyagolva, néhutt már épen roskadóban álltak. Egyéb tekintetekben is nagy romlás mutatkozott.*
Ily állapotban lehetett a szentjobbi monostor is, nevezetesen 1484 után, midőn gubernatora, Váradi Péter kalocsai érsek Árva várában fogságra jutott. Ez időtájban történt, hogy Szent Pál remete szerzetének tagjai mindenesetre királyi engedelemmel s Várad püspökének jóváhagyásával amaz apátsági monostorba beköltöztek. A szerzet iratai e beköltözést 1493. évre teszik,* törvénykönyvünk II. Ulászló király első éveire helyezi,* de ekkor már Péter érsek kiszabadult és, mint láttuk, az apátság birtokában volt, minélfogva azt kell hinnünk, hogy Péter érsek életében megelégedtek a pálosok csupán a monostor birásával s a gubernator nyujtotta élelmezéssel.*
A pálosok országos népszerüsége, lángbuzgalmá s ernyedetlen munkássága általában ismeretes s e rend szerzeteseit a szent-márton-hegyi főapát tiltakozásainak ellenére is azért hozták Szent-Jobbra,* hogy az első apostoli kiráiy dicsőséges kezének méltó őrei legyenek és Szent-László királyi monostorának ha nemis régi fényét, de legalább régi tisztességét visszaszerezzék. Azonban e kettős czél elérésére Szent-Pál remetéinek már nem sok idejök volt Szent-Jobbon, s még kevésbbé valának kedvezők a körülmények.
Az 1498-iki országgyülés kérte ugyan a királyt, hogy a szent jobbi konvent hiteles-helyi pecsétje, mivel különben sem valami vétség miatt vétetett el, adassék vissza, mert e konvent hiteles-helyi működésére az országnak szüksége van. De a pecsétet, ugy látszik, az ősi jogszokásnál fogva, csak valamely rendes apát kezeibe kivánta {473.} adni és azért arra is kérte a királyt, hogy a remetéket, kiket oda behelyezett, távolitsa el s az apátságot állitsa vissza.* A pálosok azonban megmaradtak és igy világos, hogy a szent jobbi konvent hiteles-helyi pecsétjét ezután is nélkülözte.*
A szerzetesek mindemellett nem csüggedtek s erélyesen láttak hozzá klastromuk birtokviszonyainak rendezéséhez. Szatmármegyében némi részbirtokaik valának,* ezekhez megvették pénzen Petenyeházy Mátyástól annak Ónad nevü birtokát, de pénzök kárba veszett, mert a nevezett birtokot Telegdy István tárnokmester Balás deáknak, a pálosok piskolti tisztjének tiltakozása ellenére elfoglalta hatalmsul.*
Ezzel megnyilt a csapások s veszteségek hosszu sora, mely a klastromot érte s végre is pusztulásra juttatta. Az 1514-iki pórlázadás korából Szent-Jobbot illetőleg nincsenek tudósitásaink, de alig képzelhető, hogy a Bihar városánál táborozó pórhadak a szomszéd Szent-Jobbra el ne látogattak volna s ha az ős monostort s a Berettyó szigetebeli várat megkimélték is, mert hozzájok nem férhettek: maga a kis város, Szent-Jobb s a hozzá tartozó községek kétségkivül oly sokat szenvedtek, mint a felégetett Várad és vidéke. Egy évtized mulva, ott voltak-e Mohács térein Perényi Ferencz püspökkel s Biharmegye nemeseivel Szent-Jobbról is a régi «apátur nemerei»? nem olvassuk; de azt tudjuk, hogy bár János király s mindenható kincstartója, Fráter György püspök Szent-Pál remetéinek kiváló kegyelői valának, mindamellett a szent-jobbi klastrom a kor egyre mostohább viszonyai között nem szünt meg hanyatlani.
A konventnek Debreczenben, a város napkeleti részén volt egy kőháza, melyet nagyon előnyösen használhatott, minthogy terményeinek, {474.} de kivált szent-jobbi borainak állandó piaczát Debreczen képezé; mégis azt látjuk, hogy a szerzetesek, kik mindig inkább gyüjtők valának, 1531-ben ama házat elidegenitik, egyelőre ugyan csak bérletképen, de később a még nehezebb idők beálltával örökösen.*
Ekkor a konventnek már csak hét birtoka volt: Szent-Jobb, Szent-Miklós, Csohaj, Csanálos, Sárszeg, melyek a klastrom közelében álltak s összefüggő birtoktestet képeztek. Valamivel távolabb esett Piskolt s legtávolabb Külső-Szolnokmegyében Ecseg, hol a konventnek részbirtokai voltak. Jobbágytelkeinek száma összesen száz huszonhat vala s ehez a legtekintélyesebb számot: 82. Piskolt szolgáltatta; Szent-Jobb 15, Csohaj, Csanálos, Sárszeg együttvéve már csak 11 jobbágytelket számlált,* mert ez utóbbiakban a közel eső s különben is jó földeket nem osztották ki a jobbágyok között, hanem a szerzetesek házi gazdaságot folytattak rajta. Ecseg terjedelméről nincsenek közelebbi tudósitásaink, de e birtok révén értesülünk először a sorsról, mely a szent-jobbi szerzeteseket a legközelebbi jövőben érte.
Midőn János király halála után, de még inkább Izabella vissszatértével az egyházi birtokok lefoglalásának kora elérkezett, egyházi testületeink azon elővigyázattal kezdtek élni, hogy fenyegetett, de még le nem foglalt birtokaikat vagy maguk zálogositák el, vagy a korona által megbizható férfiaknak adományoztaták, de oly feltét alatt, hogy jobb idők jövetelével az adományt visszaadni tartozzanak.
Igy történt, hogy amint Ferdinánd király a váradi káptalan szatmármegyei birtokait a káptalan visszaállitásáig Kisvárday Mihálynak adományozta,* épen ugy Miksa főherczeg a szent-jobbi remeték ecsegi részbirtokát, mely Külső-Szolnokmegyében, tehát Izabella hatalmán {475.} kivül esett, Pálóczi Sebestyénnek s Tarnóczy Istvánnak adta, hogy védelmezzék s használják, de mihelyt a szerzetesek visszatérnek vagy ő felsége máskép intézkedik, kezeikből azonnal kibocsássák. Ez intézkedés 1557 január 19-én kelt,* a pálosok tehát már ekkor, minthogy az idézett oklevél visszatérésöket emliti, nem voltak Szent-Jobbon; kétségkivül már 1556-ban a Várad ostromára indult erdélyi hadak elől kellett elmenekülniök s az azon évi kolosvári gyülés az ő birtokaikat is lefoglaltatá. Emellett szól ama körülmény is, hogy debreczeni házok bérét ez évben még felvették, de 1557-ben s a következő években már nem.
Hová vonultak Szent-Jobbról s magukkal vitték-e az ős monostor levéltárát s a mindennél becsesebbet, a szent jobbot? nem emlitik töréneti forrásaink; de midőn pár évtizeddel utóbb azt látjuk, hogy a szent jobb kéznek karcsontja, mely a tatárjárás után egyedül került vissza Szent-Jobbra, Lengyelországban tünik fel:* nem látszik valószinütlennek a feltevés, hogy ez ereklye a menekülő szent-jobbi pálosokkal jutott Lengyelhonba, kik ott csensztuhovi ép oly hires, mint terjedelmes klastromukban kereshettek menedéket. Emellett látszik bizonyitani ama körülmény is, hogy midőn szent-jobbi konventjöket s annak birtokait az Izabellához pártolt Némethy Ferencz elfoglalta, a pálosok nem mulasztják el ez ellen tiltakozni, de tiltakozásukat a Lengyelország közelében eső szepesi káptalanban adják elő.* Az is feltünő, hogy mig egyéb pálosrendü klastromok iratai nagy részökben megvannak, mint például a kápolnai, fudi-vásárhelyi stb. klastromoké, az ős szent-jobbi monostor levéltárának, mely pedig hiteles-helyi is, és igy terjedelmesebb volt, alig van nyoma, mert talán külföldre szálliták.
Szent-László király közel félezred-éves szent-jobbi alkotása tehát megsemmisült, de, mint mondani szokták, a megyilkoltnak szelleme feljár s meg-megjelen, hogy igazságot követeljen.
Oláh Miklós esztergomi érsek 1562. évben Nagyszombatba zsinatot {476.} hirdetett; a meghivottak, illetőleg a megjelenni kötelesek közt volt a «bihari apát úr» is.*
Ez apátot eddig valamely, Bihar városában létezett monostor apátjának tartották s mint ilyet a Királyi könyvekbe szintén beiktatták, holott ez apát nem más, mint a biharmegyei Szent-Jobb apátja. Lesz alkalmunk még erről bővebben is szólani;* most csupán annyit jegyzünk meg, hogy a váradi püspökség egész területén csak egy olyan apát létezett, ki azon kiváltsággal birt, hogy a megyés püspök joghatósága alól kivéve, egyenesen az esztergomi érsek alá tartozott, mint ilyen történeti emlékeinkben esztergom-egyházmegyeinek is neveztetett s ennélfogva elüljárójának, az esztergomi érseknek zsinatain megjelenni köteles volt. A váradi egyházmegyének ez egyetlen apátja a szent-jobbi vala* és azért semmi kétség benne, hogy Oláh Miklós érsek zsinati meghivója a szent-jobbi apátnak szólt, ki a vármegyétől, melyben monostora állt, «bihari apát»-nak is neveztetett.
Különben mikor a nagyszombati zsinat meghivóit szerkeszték, akkor a szent-jobbi apátság s vele együtt számos egyházi intézményünk tényleg már rég nem létezett; de a meghivók irásánál nemis arra néztek, hogy mely apátság létezik vagy nem? hanem amaz ős jegyzékre, mely az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó egyházi személyiségek s méltóságok névsorát tartalmazta. Ezért történt azután, hogy midőn a zsinaton a megjelenni kötelesek névsorát felolvasták, a legtöbbnek neve mellé azt kellett irni, hogy «távol van» vagy «nincs kinevezve».
A bihari, vagy helyesebben a szent-jobbi apát neve mellett is ama szavak állanak.* Tudva is volt országosan, hogy szent-jobbi apát nem létezik, mindamellett felolvasák nevét s e cselekménynyel kifejezést {477.} adtak amaz erkölcsi erőnek, mely utolsó, de biztos fegyvere a gyengének az erőszak ellen s melynek mai neve: jogfolytonosság.
Ez egy szó szerezte vissza hazánk ezer éves alkotmányát; ugyanazon szó, hangoztatva már 1562-ben, nem engedte elenyészni a szent-jobbi apátságot –
| «Amaz áldott jobbét, mely koronát szerzett, |
| S mely, mint birodalma, rohadást nem szenved...»* |
Az apátság hajdani monostorának helyét a szent-jobbi temetőben feltünő halom jelöli. Itt a pusztulás szelleme már teljesen befejezte munkáját. E hely a monostor hajdani temetőjének mintegy folytatásaképen évszázadok óta temetőül használtatik s ennélfogva az apátsági egyháznak s a többi épületeknek még alapfalait is rég kiemelték a földből a sirások és széthordozák. Ma már csak egy egész téglát is nehéz találni ott.
Későbbi feljegyzésből értesülünk csupán, hogy a temetőben létezett egyház faragottkövekből épült volt s köveit 1745-ben az akkor épült katholikus egyház falaiba rakták be.* És csakugyan azon két zárkő, melyek Szent-Jobbon ma is megvannak s melyek egyike Rédey Ferencz, másika pedig Károlyi Katának, Rédey nejének nevét és czimerét s az 1621. évszámot viseli,* arra mutat, hogy e zárkövek faragottkő boltgerinczek közt állottak épen ugy, mint az emlékszerű egyházainknál ma is látható.
Szalárdi János arról értesit ugyan, hogy Rédey Ferencz Szent-Jobbon, melyet 1607-ben Rákóczy Zsigmond fejedelemtől nyert adományban,* {478.} «ömagától fundamentumából épitett egyházban .... temettetett vala»* s az emlitett zárkövek már egyező évszámuknál fogva is, inkább az épités emlékkövei, mintsem sirkövek: mindemellett bizonyos, hogy Rédey, ha temetőkápolnánál többet épittetett is, az épitésnél a monostor régi köveit használta; más oldalról pedig alig hihető, hogy a monostori egyház azon félszázad alatt, mely a Pálosok s Rédey birtoklása közben lefolyt, annyira elpusztult volna, hogy azt «fundamentumából» kellett ujra épiteni.
Hogy ez egyháznak tornya s talán épen ikertornya volt, az nem csupán az apátság királyi alapitásából s királyi monostoraink épitészeti {479.} szokásából következtethető, hanem egy teljes hitelességű tudósitásból is, mely az egyház megaranyozott toronygombjait emliti.*
A régi monostorból csak egy emlék maradt reánk: egy szép harang, mely jelenleg a rom. kath. egyház tornyában áll s méltó társa a székelyhidi s mihályfalvi gyönyörü harangoknak.
Évszám nincs rajta, csak koronája alatt, mint mellékelt rajzán látható, fordul elő háromszor egymásután a XIV s XV-ik századokban szokásos felirat:
A felirat alatt, a harang négy oldalán négy kis medaillon áll a keresztre feszitett Jézus és szentek képeivel, de ezeken rongálás nyoma látszik.*
A régi fény és kincsekből kevés, de annál drágalátosabb emlék.
SZENT-MIKLÓSI KLASTROM.
SÓLYOMKŐ VÁRA A KLASTROM HELYÉNEK MEGJELELŐJE. – EGYHÁZÁNAK MARADVÁNYAI S AZOK TANUSÁGA. – KORAI ENYÉSZETE.
Hol a Fekete-Körös a belényes-ujlaki hegyszorosból a tenkei völgybe kiömlik, ott Sólyom és Szent-Miklós községek közt, a Körös {480.} bal partján kerek magaslat emelkedik. E magaslat tetején tágas fensik terül el, melynek napkeleti oldalán romok fejérlenek ma is. A nép azt regéli, hogy várnak romjai, de a szomszédos erdőt «barátok erdejének» nevezik. Mi volt tehát itt, vár vagy monostor? vagy az is, ez is?
Történeti forrásaink emlitik, hogy Szent-Pál remetéinek a váradi egyházmegyében Sólyomkő vára mellett Szent-Miklós tiszteletére klastromuk állt.* Itt jelenleg csak egy Sólyomkő vára ismeretes a Sebes-Körös mentén, Élesd városa közelében; de volt egy másik is Belényes vidékén Szent-Miklós falu mellett.*
A megjelölt helyen csakugyan ott áll ma is Sólyom falu s annak határán a hegyek s erdők mélye egy szikla tetején romokat rejteget, a másik Sólyomkő vára romjait. E tájon kellett állni a pálusok emlitett klastromának, és semmi kétség benne, hogy ama magaslaton állt, mely Sólyom és Szent-Miklós közt emelkedik s melynek tetején ma is látszanak romok.
Ki és mikor alapitotta e klastromot? nem mondják meg történeti emlékeink;* de bizonyos, hogy nemzetségi klastromaink egyike volt, mert a hely, melyen állt, kiegészitő részét képezé egy uradalomnak, mely széplakinak neveztetett s 1333-ban Istvánnak, a Tamás fiának végrendelete következtében jutott a váradi püspök és káptalan birtokába.*
Lehet, hogy Szent-Pál szerzeteseit még ez István hozta e helyre, de alig kételkedhetünk, hogy már a pálosok előtt laktak itt szerzetesek {481.} s hogy a széplaki uradalom, mint tekintélyesebb nemzetségeink birtokai rendszerént, szintén nem állott monostor nélkül. Nevezetesen itt állhatott azon széplaki apátság, melynek bár homályosan, de mégis feltünik némi nyoma.*
{482.} Emellett szólanak a klastrom falaiból kibontott gyönyörű faragottkövek is, melyeket már ugyan egytől-egyig széthordott a vidék népe, de három darabot mégis sikerült megmenteni s ezek rajzát mutatjuk be itt.
E műdarabok legfelseje kehely alaku s növény-levéllel diszitett oszlopfő, a két legalsó pedig egy-egy oszlopláb egyiknek kerek, másiknak négyszögü tábláján (lásd a középső rajzokat) a sarokbimbóval. Ez épitészeti jellegek az átmeneti izlés sajátságai, mely legalább a váradi püspökség területén a pálosok idejövetelénél régibbnek mutatkozik. Annyi bizonyos, mert csalhatatlanul mutatják e kövek, hogy a kérdéses magaslaton diszes, emlékszerü egyház emelkedett egykoron, mely koronája volt a vidéknek s melyre monostoraink fénykorában is bármely apát büszke lehetett.
E monostor eredetével egyaránt ismeretlen a pálosok idejövetelének ideje, valamint további története is, s a mély homály, mely emléköket takarja, aligha nem azt jelzi, hogy korán elveszték szentmiklósi klastromjokat. Lehet, hogy még 1474-ben, midőn a Várad alól kudarczczal elvonuló törők a vidéken tölté boszuját, feldulta ezt is, mint a kápolnai klastromot, de ez nem volt oly szerencsés, hogy felépülhetett volna ismét, mint a kápolnai.
| Szent-Ferencz-rend. | TARTALOM | SZENT-ÁGOSTON-REND. VÁRADI KLASTROM. |