| A PÜSPÖKI PALOTA. | TARTALOM | A KÁPTALAN BIRTOKAI. |
FEJEZETEK
KIVÁLTSÁGOK. – A VÁRADI VÁR, KÖZSÉGEK, SZŐLŐK, MALMOK BIRTOKLÁSA. – TIZEDEK, VÁMOK. – SÓ- ÉS ÉRCZBÁNYÁK. – FÜRDŐK, SERNEVELŐ HÁZAK. – SZERETETADOMÁNYOK. – SZENT-LÁSZLÓ-NAPI OFFERTORIUMOK.
A VÁRADI püspökség, mely Szent-István királynak még csak vágyaiban élt, melyet utóbb Szent-László szerény préposti czimmel megalapitott, de később Szent-István vágyát megvalósitva püspökségre emelt: hasonló fokozatossággal gyarapodott jogok, kiváltságok és birtokokkal s emelkedett tekintélyben.
Királyaink alapiták, királyaink nevelték nagygyá nem csupán azon kegyelet miatt, mely őket koronáztatások után rendszerént elvezette Szent-László sirjához, hanem mert jutalmazni is tudták azon érdemeket, melyeket e püspökség papjai, mint egy ős, népes nemzetség, a haza védelmében, a király iránti hűségben, a közmüvelődés s a nemzeti érzelem és becsület emelésében szerzettek.
A birtokok és kiváltságok a hosszu századok alatt tekintélyes számra szaporodtak fel, mert az azokat megérdemelt szolgálat századokon át sem lankadott, s mert mig egyrészt hütlenség vagy gondatlanság el nem idegenité, másrészt bölcs gazdálkodás és takarékosság uj szerzeményekkel is gazdagitá azokat.
XIII-ik századi királyaink azon alapokat, melyekre nagy elődjök, Szent-László, a váradi püspökséget emelte, nem késtek még inkább kiszélesiteni s megszilárditani, de tetteik s adományaik emlékeit elseperte az idő, különösen ama nagy vihar, melyet tatárjárásnak nevez a történelem.* A XIII-ik században, midőn már történeti emlékeink {239.} szaporábbak lesznek, királyaink, sőt királynéinknak is majd mindenikét látjuk, mint érdeklődnek Szent-László váradi alkotása iránt, mint igyekeznek annak erejét, tekintélyét nevelni és igy állam-fentartó működésök hathatós tényezőjévé emelni. Ekkor már, mint a betetőzött s helyén megálló épületnél a kidiszités, megérkezett a kiváltságok adományozásának ideje is s az adomány indokául már nem csupán a Szent-László iránti kegyelet, a haza megmaradása s a királyi ház lelki üdve emlitettik, hanem Várad főpapjainak hazafisága s minden jutalomra méltó érdeme is.
V. István király uralkodása korán, alig két év alatt véget ért, de a váradi püspökség történetében emlékezetes nyomot hagyott. Az ifju király kétségkivül követte őseinek nyomdokait s 1270-ben, koronáztatása után elzarándokolt szintén Szent-László hamvaihoz, és valószinüleg ekkor történt, hogy kegyeletes látogatása emlékéül ő is uj adománylevelet tőn le a váradi egyház oltárára, de amely nem földbirtokokról, hanem még becsesebb kiváltságokról szólt.
Minthogy Váradnak püspöke, Lodomér kitünő szolgálataival ugy a királyt, mint az egész országot mind maga, mind egyháza iránt lekötelezte: V. István király a kővetkező három kiváltságot biztosítá a váradi püspökség részére:
1. Hogy minden nemes ember, bárhol lakjék is az országban, ha családja kihalása esetében birtokait, nemkülönben a monostorok kegyuri jogát – akár vétel, akár csere vagy királyi adomány révén jutott is azokhoz – a váradi egyháznak akarná hagyni: ezt egészséges vagy beteg állapotjában avagy halála óráján is szabadon tehesse s anélkül, hogy arra előbb a király engedélyét kikérnie kellene.
2. Hogy ha a váradi egyház, püspök vagy káptalan birtokainak valamelyikén arany, ezüst vagy vasbányát fedeznek fel, annak minden jövedelme egészen és csonkittatlanul a váradi egyházat illesse, még azon részt sem véve ki, mely különben az ország szokása szerént a királyi kincstárt illeti.
3. Hogy a váradi püspök s káptalan birtokain lakozó minden népek, bármely rendüek legyenek is, akár szabad vendégek, akár {240.} szolgák, a királyi szerpénz fizetésétől* mindenkor és örökre mentek legyenek.*
Ezekhez járult, vagy valószinüleg jóval korán megelőzte azokat még két kiváltság: egyik, hogy a váradi egyház, püspök és káptalan népei felett semmiféle biró törvényt nem láthatott, hanem csak a püspök s a káptalan s az általok felállitott uriszék; a másik kiváltság pedig abban állt, hogy ugy a püspök, mint a káptalan birtokain azok {241.} előleges meghivása nélkül senki meg nem szállhatott, kivéve a királyi ház tagjait. Ez utóbbinak megértésére tudnunk kell, hogy a középkorban a törvénykezésnek nem volt állandó helye, hanem a király vagy nádor, nemkülönben az országbiró és főispán evégett ugynevezett vándorgyüléseket tartának hol itt, hol ott az országban vagy megyében s ily alkalmakkor a közelökben levő községek gondoskodtak élelmökről, ami kivált nagyszámu kiséretök miatt felette terhes volt.
Mikor nyerte a váradi egyház e kettős szabadalmát? határozott adatunk rája nincs; de I. Károly királynak egy 1327-iki levele azok elsejét már emliti, megjegyezvén, hogy azt, mint a régi királyoktól származót, ő is megerősíti;* ellenben a másik szabadalomra nézve még ennyi történeti adattal sem rendelkezünk, csupán következtethetjük, hogy létezett részént az általános szokásból,* részént a Chartalarium ama nyilatkozatából, hogy Várad lakosai, «ugy a káptalani, mint a püspöki polgárok» valamint a vidéki jobbágyok csupán a király, királyné s gyermekeik váradi látogatásakor tartoznak élelmi szereket beszolgáltatni.*
V. István király óta közel két évszázad telt el, midőn Várad {242.} püspöki székén ismét oly férfiu ült; aki mint egykor elődje, Lodomér, ugy főpapi, mint hazafiui erényeit érvényesiteni tudta hatalmasan, s mig államférfiui bölcsességével Szent-István trónjára segité fel a nagy Hunyady fiát, magas műveltségével a tudomány s művészet szeretetének kincseit rakta le ifju királya szivébe. És Mátyás király Vitéz János szolgálataiért nem maradt adós; jutalma fényes volt, annál fényesebb, mert, átsugárzott az Szent-László sirjára is, s annak őrét, a váradi püspökséget uj dicsőséggel vette körül.
Az 1464-iki koronázás alkalmával Mátyás király Vitéz János váradi püspököt s e püspökségben utódait Biharmegye örökös főispánságával jutalmazta meg.*
Vitéz János maga alig csak egy évig viselte ez uj méltóságot, de váradi utódjai, kivéve az egy Stoltz Miklóst, Zabardy Mátyásig folyton viselék.
És itt lehetetlen hallgatással mellőznünk a Chartularium ama megjegyzését, hogy Várad püspökei mingyárt Szent-László idejétől kezdve III. Endre koráig folyvást viselték Biharmegye főispáni méltóságát és csak II. Benedek püspök (1291–1296.) volt az első, ki attól elesett.* A Chartularium, mint számtalanszor volt alkalmunk tapasztalni rendesen jól szokott értesülve lenni; itt azonban ellenkezésbe jön egyéb hiteles történeti emlékeinkkel. Biharmegye főispánjainak névsora a XI-ik század közepétől nagy részt ismeretes,* de a több mint negyven főispán között egész Vitéz Jánosig egyetlen püspök sem fordul elő; viszont Vitéz János előtt egyetlen váradi püspökről sem említik történeti forrásaink, hogy bihari főispán lett volna. Ez ellentét kiegyenlitése végett nem szűkség azon feltevéshez folyamodnunk, hogy a Chartularium idézett tétele valamely ingatag hagyományon alapulhat vagy épen csak későbbi interpolatio. Az esztergomi érsekekről egy szintén lelkiismeretes tanu, az 1397-iki jegyzőkönyv állitja, hogy valamennyien {243.} bírták a királyi főkorlátnoki méltóságot, holott még élénken emlékezhetett arra, hogy Tamás (1367–1376.) és János (1376–1378.) érsekek kancellárok nem voltak, vagy legalább kancellároknak nem irták magukat soha. Mind e, mind a váradi püspököknél előforduló ellentét kiegyenlithető, ha különbséget teszünk az illető hivatali méltóságok czime és gyakorlása között, azaz ha felteszszük, hogy Várad püspökei Árpádházi királyaink korában birták ugyan a bihari főispánság czimét, de mellettök más, tényleg működő főispánok léteztek.*
Eszerént a már magában is tekintélyes püspöki méltóság az elősorolt kiváltságok s kitüntetések által még tekintélyesebbé lett, kivált miután királyaink gondoskodtak arról is, hogy Várad püspöke s káptalana magas állásának s az ahoz kötött országos igényeknek megfelelő birtokkal is rendelkezzék. Különösen V. István király emlitett kiváltságainak elseje, mely ama kor vallásos érzületét egyenesen Várad felé irányzá, csakhamar jelentékeny birtokokat juttatott Szent-László egyházának birtokába.
Melyek voltak a váradi püspökség első alapitásu birtokai? az egy Váradon, továbbá a baranyamegyei Körtvélyesen,* s a győrmegyei Gyirmóthon kivül* többről nincs biztos tudósitásunk; de kétségtelen, hogy {244.} e birtokok legjelentékenyebb része Biharmegyére, nevezetesen annak déli tájaira esett. Itt az egymásra megszakitás nélkül következő bikácsi, tenkei, béli, belényesi, vaskohi uradalmak Szent-László korában királyi birtokok lehettek, amint a velök határos s Erdély felé terjedő hegyek és erdőségek ma is «Királyhágó», «Királyerdő» nevet viselnek; és igy midőn az emlitett uradalmak később csakugyan a váradi püspök s káptalan birtokában tünnek fel, alig kételkedhetünk, hogy oda még Szent-László adományából kerültek.
Általában a püspökség első két századából hiányzanak oly adatok, melyek annak birtokviszonyait megvilágitanák. 1273-ban tünik fel Lodomér püspök alább kővetkező levele, mely először szól névszerént birtokokról, de csak azokról, melyek a püspök s a káptalan közt közösek valának, de közös haszonélvezetök felől egy vagy más tekintetben kétség támadt. A Chartularium szintugy nem nyujt kimeritő tudósitást a püspök birtokairól, mert az, főczéljához képest csak a káptalani birtokokkal foglalkozik; a püspökieket legfeljebb mellékesen érinti, amennyiben tudniillik előadása tárgyával összefüggnek. Van mégis egy forrásunk, nem teljes ugyan s csak a XVI-ik századból származó, de amely épen kései keleténél fogva teljes kifejlettségökben tárja elé a püspökség középkori birtokviszonyait, noha csak magában Biharmegyében.
Midőn Izabella királyné kivonulta után Erdély az anyaországgal ismét egyesült, a következő 1552. év február 22-én megnyilt a pozsonyi országgyülés, mely egyebek közt rendelé, hogy a folyó évben minden jobbágy-telektől három-, a következő két évben pedig évenként másfél forint szedessék az ország védelmi költségeinek fedezésére.*
{245.} Az adószedés ősi törvényeink szerént a vármegye, nevezetesen a szolgabirák hatásköréhez tartozott,* s Biharmegyében a fentebbi végzés után két hónapra, Szent-György napja táján a négy szolgabiró, továbbá a városi s községi birák már szedték az országgyülésileg kivetett adót, s folytatták a szedést a következő három évben is. A beszedett adókról jegyzőkönyvet vezettek, melybe a kerületek községeit, azok birtokosait, továbbá a telkek számát s a kivetett, valamint a befizetett adóösszeget bejegyzék s azok szerént számoltak be az egyes megyék számára kiküldött királyi adószedőknek.*
Ez adókönyvek eredeti, hitelesitett példányai maig megvannak,* s minthogy megbizhatóság tekintetében minden kifogáson felül állanak, történeti becsökre nézve méltó társaik ugy a Váradi regestrum, mint a Chartulariumnak, mert Biharmegyére s ebben a váradi püspökség multjára másutt nemis található adatokat foglalnak magukban.
{246.} Az 1552-iki s következő évek adóterheit viselte a papság is, minek következtében az egyházi birtokok szintén belé kerültek amaz adókönyvekbe, és igy azokból, ha az ország minden megyéjéből maradtak volna ránk olyanok, püspökségünk összes birtokairól hű és teljes képet nyerhetnénk. Eddigelé azonban csak a biharmegyei adókönyvek ismeretesek,* de történetünkre nézve már ennyi is nagy nyeremény, mert püspökségünk birtokainak zöme épen e megye területére esett, és mert Biharmegye határai akkoron az erdélyi birtoklás következtében a szokottnál sokkal kiterjedettebbek valának, s olyan községek is, melyek különben más megye területén állottak, de mert püspöki s káptalani birtokok voltak, valószinüleg Fráter György püspök s bihari főispán intézkedése következtében Biharmegyéhez csatoltattak.
És most, midőn a püspökség s ebben először is magának a püspöknek birtokait bemutatjuk, azok elősorolásában főképen ez adókönyvek adatait fogjuk követni, de az egyes tételeknél idézünk egyéb történeti forrásokat is, kivált olyanokat, melyek a birtoklás eredetére vagy az 1552. évnél régiebb voltára vetnek világot. Ezenfelül az adókönyvek tudósitásainak hiányosságát is igyekszünk pótolni azáltal, hogy a püspökségnek Biharmegyén kivül eső birtokait egyéb források alapján szintén kimutatjuk.
A váradi püspök birtokainak idő szerént is mindenesetre legelseje a váradi vár azon a helyen, hová Szent-László a vele jött egyházi férfiuval, talán épen az első váradi préposttal alapitásának jeléül először egy szerény fakeresztet tüzetett ki, ahol később felépült a monostor és még később Isten oltárának s az alapitó szent király hamvainak védelmére mély árkok s erős várfalak keletkeztek.
A püspök és káptalan közös birtoklásának korában a vár is közös birtokot képezett, s a káptalan még a XIV-ik század végső éveiben is emlegeti, hogy a vár fele része az övé.* De ezen birtoklása kétségkivül azon időtől, hogy a vár szük falai közől kiköltözött s lakhelyét a város{247.} ban kereste, egyre szükebb térre szorult, mig végre a földbirtokok teljes elkülönitése után egészen meg is szünt. Lehet, hogy ez a püspök és káptalan közt létrejött egyezség következtében történt, de csak az bizonyos, hogy XV. s XVI-ik századi püspökeink a várat már határozottan sajátjoknak nevezik,* ellenben semmi nyoma annak, hogy a káptalan a várhoz való birtokjogát tovább is fentartaná.
A vár körül keletkezett városrészek közől a püspök birtokaihoz tartoztak:
Olaszi. A Körös jobb partján, az 1552-diki adókönyv szerént hetvennégy telket számlált. – Mint püspöki birtokot emliti már Lodomér püspök 1273-diki levele* s attól kezdve {248.} számtalan érdekes adat, nevezetesen a káptalani Chartularium.*
Uj-Utcza. 28 telek. Olaszi mellett a Kőrös jobb partján állt. Mint neve mutatja, későbbi keletkezésü; 1552 előtt nincs nyoma.
Velencze vagy középkoriasan: Venecze a Körös bal partján, 24 telek, tudniillik ennyit birt belőle a püspök, a többi része ugyancsak a püspök adományából a Szent-Klára-apáczák birtokában volt. Mint püspöki birtok különösen a nevezett apáczákról ránk maradt iratokban számtalanszor előfordul.
Vadkert 40 telek. Váradnak legszélsőbb, a szomszéd Szőlős felé eső külvárosa, mely nevét a mellette létezett püspöki «vadaskert»-től vette.*
{249.} Ennyit birt a püspök Váradból, összesen 166 telket, mely a káptalan 368 telke mellett a városnak felét sem képezé. Annál számosabbak valának a püspök vidéki birtokai, melyek először is Biharmegyében a következők:
Andacs falu Szalonta mellett, 17 telek.
Apáti Várad mellett, Oláh előnévvel, 16 telek. Mint püspöki birtokról említés van róla már 1319-ben.*
Ácsi, 30 telek. János-Zsigmond 1568-ban Ábránffy György, János, Miklós és Gábor számára megujitja azon adományát, melylyel Ácsit, egykor püspökségi birtokot, elhalt atyjuknak, Zsigmondnak adá.*
{250.} Ágya Kis és Nagy, 59 telek.
Árkos, 10 telek. Valószinüleg a mai Árkos Bél mellett; a jegyzőkönyv legalább e vidékre helyezi s Ágris nevet nem ismer.
Barmód, 14 telek. Lodomér püspök levele még mint a püspök s a káptalan közös birtokát említi.*
Bályok. 1484-ben János váradi püspöknek, tehát Pruisznak, kastélya vala benne,* de valószinü, hogy Mátyás királynak e kedves embere csak saját személyére nyerte ama kastélyt s a hozzá tartozott birtokot; legalább semmi egyéb nyoma, hogy Bályok vagy annak része püspöki birtok lett volna. 1552-ben csakugyan már egészen a Szénásy nemzetség birtoka.
Báránd, 51 telek. 1537-ben Fráter György váradi püspök el {251.} akarta cserélni Bajony Benedekkel.* Későbbi adatok szerént Báránd évenként «adóba» beszolgáltatott a püspöknek 8 tulkot, 8 meddő tehenet, 1 csődört.*Belényes, 70 telek; vidéki tartozéka 420 telek. I. Imre püspök azon tette, hogy a belényesi ezüst bányák jövedelmében részelteti a káptalant, de már Lodomér püspöknek ama törekvése, hogy bányajogot szerezzen, amellett szólanak, hogy már akkor Belényes püspöki birtok volt, amint hogy minden valószinüség szerént a legrégibb vagy épen a legelső birtokok egyike.
Benkefalva, 11 telek. 1414-ben Menhard Miklós s Nagy Imre mint a váradi püspök benkefalvi tisztjei, Balásfi Balás, Mihályfi János, Sós László, Dobó György, Jakabfi András, Dékán Antal és Gál, Bihari Péter, Hodosi Tamás, Gughi Péter, Filke Mihály, Tégla János, Kis Pál, Biró Mihály, Nagy Gergely és Pethő Ferencz mint ugyanannak jobbágyai emlittetnek.*
Bél, 34 telek; tartozéka 88 telek.
Buchus, Nagykoh, Alsó-, Felső-Füves, 16 telek.
Dalom, 19 telek. Emlités van róla, mint püspöki birtokról 1344-ben.*
Fel-Tót, 84 telek, tartozéka 72. – 1564-ben már zarándmegyei község. Emliti Lodomér püspök levele s 1344-ben Mátyás a váradi püspöknek fel-tóti tisztje.*
Fenes, Alsó, Felső és Füzeg, 44 telek. 1294-ben püspöki birtok.*
Fejértó, 19 telek. Pocsaj vidékén állt. 1552-ben már Bartakovics Jánosé, de az adókönyv megjegyzi, hogy azelőtt a váradi püspöké vala.
Füred, Tisza, 50 telek. Emliti Lodomér püspök halastavával együtt, melynek harmadrész jövedelme akkor még a káptalant illeté.
{252.} A Chartularium szintén a püspöki birtokok közé sorolja, megjegyezvén, hogy tizede az egri püspöké;* püspöki birtok Zsigmond királynak 1429-iki levele szerént.* XVI-ik századi adaja a püspök számára tulok 8, meddő tehén 8, csődör 1, de «néha többet is adtanak».*
Gyanta, Egyházas, 20 telekből 15.
Gyepes, Magyar, s tartozékai: Nyárló, Dántelek, 22 telek.
Hidastelek, ma Hollód, 40 telek. Mint püspöki birtokot emliti a várad-előhegyi konvent egy 1326-iki levele.*
Hosszuaszó, 10 telek. Nagy Benedek 1349-ben a váradi püspöknek hosszuaszai tisztje.*
Ilyeháza s tartozéka: Mihellő, 16 telek. Eredetileg püspöki birtok, de még a XIV-ik században a püspökség gyepesi vajdájának kezébe jutott, midőn ezt Várad püspöke nemességre emelé, s valószinüleg ennek utódja ama Vajda Péter, kinek nevére irva látjuk 1552-ben. Igy idegenedhettek el később más püspöki birtokok is, például Venter, mely 1349-ben püspöki birtok, de 1552-ben Vajda István birtoka.
Jánosd, ma Jánosda, 42 telekből 32. István Baruch fia, továbbá Kozma Vid fia és János Lőkős fia (ugy látszik a Gutkeled nemből) jánosdi részbirtokukat lelkök üdvéért a váradi egyháznak s ezáltal a püspökségnek adák 1340-ben.*
Jánosfalva 19 telek. Scolari András püspök 1422-iki levelében is a püspöki birtokok közt áll.*
{253.} Józsefháza s tartozéka: Somogy, 23 telek.
Kalácsa, 8 telek. 1344-ben püspöki birtok, amikor mint iker falu emlittetik.* 1386 február 6-án János váradi püspök itt időzött s erősité meg elődje Demeter püspöknek a fel-venteri biró számára adott 1349-iki levelét.*
Kardó, 15 telekből 13. Lodomer püspök levele szerént három egyenlő részben birták: a püspök, a káptalan s a várad-előhegyi konvent.* 1552-ben már csak a káptalan volt benne részbirtokos.
Káránd, Nagy, és tartozéka: 75 telek.
Kölesér, 117 telek. Lodomér püspök levele a püspöki birtokok közé sorolja azon megjegyzéssel, hogy egy része a káptalané, de terjedelmét nem tudják;* a Chartularium már nem emliti a káptalani birtokok között.
Keresztes, Mező. 86 telek. A Chartularium jogot tart hozzá, de megjegyzi, hogy tényleg a püspök birtokában van.*
Keserü, 1455- és 1481-ben püspöki birtok;* de 1552-ben Horváth Péter kezén van mind a 44 telkével együtt.
Kocyhkeskeer (igy) Bél vidékén, 19 telek.
Kopács, 1319-ben Ivánka fiáé, Imréé;* de 1489-ben mint «praedium» s püspöki birtok fordul elő.* Les közelében állt.
Ladány, Püspök, 76 telek. II. Ulászló királynak 1506-iki levele, mint püspöki birtokot említi,* a innen vette kétségkivül előnevét is.
{254.} A XVI-ik században adajok a püspök számára: tulok 8, meddő tehén 8, csödör 1. – Már 1557-ben Parlaghy György, Miklós és Pál egyebek közt, Püspók-Ladányra is uj adománylevelet nyertek Ferdinand királytól s annak birtokába a jászai konvent által ellenmondás nélkül be is vezettetének.*
Latabár, 32 telek. A Chartularium szerént joga volt hozzá a káptalannak, de a püspök tartá birtokában.*
Mácsa. 35 telek. Lodomér püspök korában még két egyenlő részben birta a püspök s a káptalan, de később kicserélték, ugy látszik a szintén közös Besenyő felével,* s 1489-ben már egészen püspöki birtok.*
Macsmolna, 10 telek. Hegyköz-Pályi közelében állt.
Mocsolya és Brondazo (igy), 14 telek.
Morsháza, 13 telek. Püspöki és Bihar közt esett.
Ösi (Chyr), 13 telekből 9. Lodomér püspök levele két Ösit emlit, mint olyat, melyek hagyomány utján szálltak a püspökségre; de Biharmegyében egy Ős s hat Ősi falu volt. 1552-ben Chyr (2) Ősinek ama 9 telke is már Literati Imre birtokában van, de az adókönyv megjegyzi, hogy azelőtt a váradi püspöké volt.
Péterháza, 9 telek. 1355-ben mint püspöki birtok emlittetik.*
Püspöki, 73 telek. Lodomér levele szerént a püspök és káptalan {255.} közős birtoka; még a Chartularium is olyannak irja;* de a következő században, nevezetesen Beckenschläger János püspök már saját városának nevezi.*
Pályi, Monostoros, 30 telekből 24.
Rábé, Kis, 14 telek. A XVI-ik században évi adaja a püspök számára: tulok 4, meddő tehén 4, csődör 1.
Remete, Magyar, 13 telek. Emliti Scolari András püspök levele.
Sikula, 10 telek. Mint püspöki birtokot emliti Mátyás királynak 1459-iki levele.* Minthogy e község épen a Fejér-Körős mellett esik, lehet, hogy ennek lakosai valának ama halászok, kiket II. Endre király a váradi egyháznak adományozott.*
Solymos, Al és Fel, 33 telek. Scolari András püspök 1422-iki levele szerént is püspöki birtokok.
Sonkolyos, 14 telek. A fentebb emlitett levélben szintén előfordul a püspöki birtokok közt.
Süvegd, 5 telek. 1357-ben már birta fele részét a váradi püspök.*
Száldobágy, 9 telek. Mint püspöki birtokot emliti a Chartularium.*
Szálka, 17 telek. Várad közelében.
Széplak, 22 telek, tartozéka 107. A Fekete-Körös völgyén.
{256.} A XIV-ik század elején, mint kegyes hagyaték jutott a váradi egyház birtokába.*
Szent-Miklós, 11 telek. Az imént emlitett Széplakkal határos; avval együtt láthatta változni urait.
Szintye, 35 telek. Kis-Szintyét Beckenschläger János szerezte meg s adta a püspökségnek.
Szőlős, 17 telek. Lodomér levele szerént a püspök s káptalan közős birtoka; a Chartularium Hidköz-, Nagy- és Kis-Szőlőst emlit s ez utóbbi kettőt nevezi közös birtoknak.*
Tárkány, 29 telek. Emliti Scolari püspök 1422-iki levele.
Tenke, 39 telek. 1349-ben püspöki birtok.*
Terebed. Midőn I. Lajos király 1373-ban Herpályit s tartozékait Domoszlai Miklós hevesi főispánnak adja: Terebed birtokba vétele ellen Domokos váradi püspök tiltakozik.*
Tóttelek, 15 telek. Csatár mellett.
Udvari, 61 telek, tehát a jelentékenyebb püspöki birtokok egyike. Fráter György püspök a már emlitett Báránd s Kis-Rábéval együtt ezt is el akarta cserélni Bajony Benedeknek Ohat, s más szabolcsi és hevesmegyei birtokaiért, az egyezség kőztök már létre is jött, de később bármi okból felbomlott, mert 1552-ben Udvari épen ugy, mint Báránd és Kis-Rábé a püspöki birtokok közt tünik fel.*
{257.} Ujlak, 36 telek. A Fekete-Körös melléki. Említi a püspöki birtokok közt Scolari András levele.
Ürögd, Nagy, 36 telek. 1319-ben püspöki birtok.*
Vajda. Már a XIV-ik század első éveiben mint püspöki birtok fordul elő s több, mint két század mulva, 1546-ban Butkai Antal, Tót Mihály, Balog Mihály, Biró Demeter vajdai lakosok, mint a váradi püspök jobbágyai emlittetnek.*
Biharmegyén kivül még a püspökségnek számos birtoka volt, igy Zarándmegyében: Nádas, Kamona, Borzova, Felső-, Baran-, Alsó-Ménes, Szihatom, Swljowcza, Tekeres-Chig, Alsó-Berezthwr. Ezeket az 1561-iki s az 1552-ikihez hasonló hitelű zarándmegyei adókönyv említi.* Más forrás a régi Zaránd- s a mai Aradmegyében még a következő püspöki birtokokat jelöli meg bár részben az érthetetlenségig eltorzitott nevekkel, ugymint: Hodos, Alsó-, Felső-Tillód, Técsa, Szlatina, Alsó-, Felső-, Közép-Tenczegi; Berlengnya, Vasatikeha.*
Szatmármegyében: Hermanszeg, Jánk, Gyügye és Ricse. 1405-től kezdve gyakran van rólok emlités, mint a váradi püspök birtokairól,* {258.} de csak felerészöket birta a püspök, másik felét a káptalan. Jánkról már a Chartularium emliti, hogy a püspök s káptalan közös birtoka lenne, de idegen kézben van.*
Krasznamegyében: Almás és Sármező 1481-ben a váradi püspök birtokai* valószinüleg a fentebb emlitett Bályok birtoklásának alapján. Továbbá Kraszna, Boroszló, Balla és Baksa községekben részbirtokok, malom és vámjogokkal, melyeket 400 arany forintért Vitéz János szerzett.*
Külső-Szolnokmegyében: Tur-Pásztó és Omorsa (?) mindkettőt mint a püspök birtokában levőket emliti már a Chartularium;* de ez utóbbi, lehet, hogy nem egyéb, mint Zuhna, mely Turpásztóval szomszédos vala, s melyet az Aba nembeli Demeter tárnokmester 1326-ban ajándékozott a váradi egyháznak.* A turpásztaiak évi adaja volt: 10 tulok, 12 meddő tehén, 1 csődör, készpénz 75 frt. Továbbá Poroszló, melyet már Lodomér levele püspöki birtoknak mond, de a Chartularium idegen kézben levőnek jelez,* amint hogy a Rozgonyiak 1451-ben is ellenmondának, midőn a leleszi konvent az ország rendeinek parancsára a váradi püspököt s káptalant Poroszló birtokába beiktatni akará.*
Szabolcsmegyében: Ajak és Patroha Kwpctheleke és Doboka praediumokkal már I. Károly idejében – mint Zsigmond király 1430-ban kelt levele mondja – a váradi püspöknek birtokai.* 1323. éven innen szállhattak a váradi egyházra, mert az idézett évben még Patroh {259.} Magyar Pál királyi apród birtoka volt.* Vitéz János püspök, mint tudjuk elcserélte a Várday-akkal ezek Bálványosváráért s 1549-ben mind Ajak mind Patroh Várday-birtok.*
Pest- és Nógrádmegyében: Kerepes, Lőrinczi, Szada, Veresegyház. Az utóbbi három, mint láttuk, Farkas Bálint püspök hagyományából jutott a váradi egyház birtokába, később pedig Kerepessel együtt a püspök birtokában látjuk.* A kerepesiek a püspöknek tartoztak adni készpénzül 18 forintot, emellett tisztességes ajándékkal bemutatni magukat.*
Erdélyben: Bálványosvára Doboka, Kolos és Közép-Szolnokmegyében levő tartozékaival, melyet Vitéz János püspök szerzett meg a Várday-aktól részént csere, részént vétel utján,* s mely miután Frater György püspök ujra épité: Ujvár nevet nyert, ma Szamos-Ujvár.*
Ezekenkivül, mint Várad minden házához, ugy a püspöki palotához is tartoztak bizonyos birtokok a város határán. Nevezetesen negyvenhárom hold szántóföld; továbbá négy darab szőlő, melyeknek elseje «Szent-László szőlejének» nevezteték; több vizi malom majd négy, majd öt köre; végre egy kert, mely a vár falain kivül a Királyfia-bástya környékén terült el.*
{260.} Némely birtokok, melyek már a XI–XIII-ik században emlittetnek mint Kötvélyes,* továbbá Kupa Baj vidékén, a régi Zarándban;* Lodomér Biharmegye déli tájain;* Gyimolt Győrmegyében;* Fudi egy része Várad mellett,* stb. később eltűnnek a váradi egyház birtokainak sorából, mert vagy nevet változtatnak vagy mint Gyimolt, csere s birtokrendezések utján mások kezébe jutnak.
A középkorban maga az állam fentartása eszközeit leginkább termesztményekben s szolgálmányokban nyerte a lakosoktól; hasonlóképen az egyház. Szent-István király az egyháznak országa terményei tizedét ajánlotta fel; ur, nemes, polgár és jobbágy, bor, buza, köles, árpa, zab terméséből, nemkülönben méhei s bárányaiból tizedet tartozott adni; mely törvény alól csak némely monostori birtokok valának kivéve s a keleti egyház hivei. Vegyesházi királyaink korában már több kivétel történt. A tizedszedés joga a püspököt illette, aki ameddig főpásztori hatalma ért, érvényesité e jogát.* És ez oly szigoru szabály gyanánt tartatott, hogy például, ha valamely községről tudjuk, hogy melyik püspöknek fizette tizedét? egyházmegyei illetőségéről azonnal tisztában lehetünk.
A váradi püspök tizedjoga kiterjedett Bihar- és Békésmegyék egész területére s kétségkivül Zarándmegye azon éjszaki részeire is, melyek a váradi püspökséghez tartoztak s talán épen a tizedjog nagyobb biztositása végett is befolyásosabb püspökeink, mint Fráter György idejében Biharmegyéhez csatoltattak.
A váradi püspök tizedjövedelmeiről már korán, a XIII-ik század végső éveiből maradt reánk egy jegyzék, mely helyrajzi tekintetben {261.} felette fontos s egyes községek, sőt vidékek culturalis állapotát is megvilágitja és azért alább még egész terjedelmében közölni fogjuk; de mert e jegyzék nem teljes s amellett még az általa használt terménymérték is ma már alig határozható meg: a tizedek összes mennyiségéről kellő tájékozást nem merithetünk belőle. Az bizonyos, hogy miután egyes községek, mint az érintett jegyzékből látható, nagy mennyiségü szemes életet szolgáltattak be, igy Szőlős 30, Szent-Miklós 36, Olaszi 75, Csatár 90, Püspöki pedig már 184 köblöt, – bizonyos, hogy különösen buza és bor jó termés idején óriási mértékben gyűlhetett egybe s megtölté a váradi vár magtárait s pinczéit.* Nagy összeget azonban a termények bármily tekintélyes mennyisége sem képviselt, mert a közlekedési eszközök akkori hiányossága miatt csak a helybeli s közel vidéki piaczokra voltak szoritva, bőség idején pedig alig valának értékesithetők.
Későbbi időből, nevezetesen 1561-ből már biztosabb tudósitásunk van a begyült tizedekről, de ismét nem teljes, a mennyiben csupán az egyházmegye egy szerényebb részének, Békésmegyének tizedfizetéseiről értesülünk. E megyéből az idézett évben összesen bejött buza 420 simándi köböl s 1 véka, árpa 108 köböl s 3 véka, bárány 1116 darab, méh 47 kas. Bort még ekkor a megyében, ugy látszik nem termesztettek, különben szólna róla a kérdéses tizedjegyzék, mint a {262.} szomszéd Zarándmegyéről irja, hogy ott ugyanazon évben az egri püspök számára tized fejében 1987 köböl s 3 pint bor gyült be.*
De a tizedek beszedése sok bajjal járt még a korábbi századokban is,* annál inkább a középkor végével, midőn a régi egyházi s állami rend bomlásnak indult, s azért gyakran megtörtént, hogy a püspökök tizedjövedelmeiket egyes világi uraknak adák bérbe, megelégedvén inkább a csekélyebb, de nyugodalmasabb bérösszeggel. Igy Zabardy Mátyás püspök békésmegyei tizedeit Mágocsy Gáspár gyulai kapitány vette ki, de a bérösszegről nincs határozott tudósitásunk, csak maga Mágocsy emlit annyit, hogy «fő lovat s egyebet is» adott a püspöknek; de Zabardy utódjának, Forgách Ferencznek már négyszáz forint bért fizetett évenként.* A bérlet, ugy látszik, nem volt háladatlan és azért Gyula kapitányai mintegy örökségképen szállíták azt egymásra; legalább nyoma van, hogy Mágocsy távozta után Kerecsenyi László folytatta a bérletet s évi ötszáz forintban s egy ötven forint áru szőnyegben már meg is egyezett Forgách Ferencz püspökkel.*
{263.} Azonban a tizedekből begyűlt összegek nem állottak kizárólag a püspök rendelkezésére, mert azok negyedrésze már VIII. Bonifácz pápa intézkedése szerént a tizedfizető községek lelkészeit illette, s ez intézkedés századok multával is érvényben volt.* Amit a Chartularium emlit, hogy Meszesi Demeter püspök a tizednegyedet saját magának tartotta meg,* az csak ideiglenes jogsérelem lehetetett, mely előbb vagy utóbb, de mindenesetre orvoslást nyert.
A tizedek mellé méltán sorozhatók a vámjövedelmek, de amelyekről még hézagosabbak a tudósitások. Imre király 1198-iki levele emliti, hogy már Szent-László Biharmegye vámját a váradi egyháznak adományozá, hogy püspök és káptalan fedezzék belőle szükségeiket,* s ez adományt Imre király Zaránd-, továbbá Ujvár-, Heves- és Békés-megyék vámjának azon részével toldotta meg, mely még a királyt illeté.* Ezek közől Bihar-, Békés- s Zarándmegyék vámjait a XIII-ik század második felében még békével birhatá a váradi egyház, mert Lodomér püspök 1273-iki levele nem emliti a kétséges birtokok között; továbbá Abaujvár- és Hevesmegyék vámjától sem esett még el, amennyiben az idézett levél a legöregebb jobbágyok tanuvallomásai után feljegyzi, hogy Abaujvár vámja a káptalant, Hevesmegyéé pedig a püspököt illeti egészen, t. i. egészen azon rész, mely a király adományából a váradi egyházra szállt;* de III. Endre uralkodásának, vagy {264.} az erre következő kornak zavaraiban még a békés, zaránd sőt biharmegyei vámok is idegen kezekbe jutottak. I. Károly király, ugy látszik, igyekvék legalább ez utóbbiakat a váradi egyháznak visszaszerezni, s I. Lajos mingyárt trónra léptével vissza is adá, sőt ki is egészité; de sikertelenül, vagy legalább nem tartós sikerrel, mert a még I. Lajos korában készült Chartularium e vámokat «kevés kivétellel» a többi megyebelieket pedig egészen az elidegenitett birtokok közé sorolja.*
Miben állt e kevés kivétel? s általában mit jövedelmeztek e vámok Szent-László egyházának? arról mélyen hallgatnak történeti forrásaink; csupán annyit emlitenek, hogy a jövedelmek két része a püspököt illette, harmadik része pedig a káptalant.*
Ezekenkivül még más jelentékeny vámok birtokában is volt a váradi egyház. Ilyenek valának:
Várad-Velenczén, mely eredetileg a szomszéd Szőlősön volt felállitva, de miután Fenena királyné a váradi egyháznak adományozá, Váradra tétetett át s róla az utcza, melyben felállittatott, Vám-utcza» nevet nyert. Jövedelmezőségét mindennél jobban mutatja azon körülmény, hogy az Erdélylyel folytatott kereskedés e vámon ment keresztül. Tavaszszal, Szent-Benedek napján szokták bérbe adni.*
Bihar városon. Az 1600-ik évi leltár szerént értékes egy vám, amennyiben néha hatszáz forintot is jövedelmezett évenként.* Bérbeadásának napja áldozó-csütörtök.
Zilah és Szeged városok vámja, melynek, valamint az előbbenieknek {265.} jövedelme is két részben a püspököt, egy részben pedig a káptalant illette.*
Széplak és kerületének vámja, mely a Fekete-Körösön szedetett, a püspök és káptalan kőzött két egyenlő részben oszlott meg s a káptalan az őt illető részt Szent-György napján szokta bérbe adni. Ezeket a püspök és káptalan a Chartularium keletkezésekor s valószinüleg az egész középkoron át békével birta.* De voltak még egyéb vámok is, igy:
Poroszló község s a tordai sóbányák vámja. Ez utóbbit talán azon kétezer darab kősó helyett nyerte a váradi egyház, melyet II. András király 1233-ban még minden évben kiadatni rendelt, amint általában Árpádházi királyaink nevezetes sómennyiséget bocsátottak a magyar egyház rendelkezésére;* de utóbb megszűnt ez általános sóadományozás s a Chartularium keletkezése korában már a tordai, valamint a poroszlai vámjog is, mely a püspököt s káptalant egyenlő részben illeté, a megszüntek közé tartozott.* Várad püspökei azonban még a XV-ik században is feles sómennyiséggel rendelkeztek;* de hogy mily forrásból? a tordai jogot nyerték-e vissza vagy pedig az erdélyi kereskedés vámjából nyerték-e? ki nem mutatható.
A vámokhoz nevezetes földesuri haszonvételek is csatlakoztak igy a halászat, mely kivált Tisza-Füred határán volt jelentékeny s hasznának egyharmada a káptalant illette;* e továbbá a húsmérés s a {266.} majd minden faluban létezett «sernevelő-házak», melyek a napjainkban oly méltán hírhedt pálinkamérések helyét foglalták el.
A jobbágyok azonkivül, hogy a püspök majorsági földjeit s szőleit művelék, szintén tekintélyes jövedelmet nyujtának részént földbérben, részént termesztményekben s ugynevezett ajándékokban, amint azt még látni fogjuk.*
Volt-e a püspökségnek jövedelme a Várad városában létezett fürdőkből* s nevezetesen azon hévforrásokból, melyek a város közelében, a Somlyóhegy alján fakadtak s az egész középkoron át «Szent-László fürdője» név alatt voltak ismeretesek? adatok hiányában biztosan meg nem határozható, de valószinü. Szent-László fürdeje legalább nagy látogatottságnak örvendett; nemcsak betegek, hanem egészségesek is ohajtoztak üditő forrásaihoz.*
Hasonlóképen ismeretlen a belényesi ezüstbányákból befolyt jövedelem mennyisége; csak az bizonyos, hogy e bányák Imre püspök nagylelkű osztálya után is virágozának.* 1842-ben emlités van Székesfejérvári Jakabról, ki a belényesi aranybányában Báthory András püspök pénztárnoka volt;* a még későbbi Chartalarium pedig ezüst, ólom és vasbeli jövedelmeit emliti,* amik legalább részben kétségkivül a püspöki bányákból folytak be s azoknak fokozatos emelkedését s gazdagságát jelezik.
A XV-ik század történeti emlékei hallgatnak e bányákról, de a kővetkező század első évei ismét felvetik emléköket. Ekkor azok művelését Thurzó János a körmöczbányai kamaragróf vette kezeibe* s ez ép oly vállalkozó szellemű, mint szakképzett és szerencsés férfiu fejleszthette {267.} ki itt a bányaipart annyira, hogy azt a következő kor mostohasága sem vala képes megsemmisiteni s Belényes réz- és vaskohói 1600-ban is működésben vannak.*
És itt meg kell jegyeznünk, hogy ámbár e bányák az egész középkoron át belényesieknek neveztetnek, e név alatt nem maga Belényes városa, hanem annak vidéke értendő, mely a nevezett városkával, mint központjával egy uradalmi testet képezett s a váradi püspök ős birtokaihoz tartozott. E vidéknek Belényesen felül emelkedő bérczeiben fejlődtek ki ama sokat emlegetett bányák, nevezetesen a vastermelés a mai Vaskoh, a réztermelés pedig a mai Rézbánya helyén. Ez utóbbi helyen állottak a püspökség ezüst s aranybányái is.
Hátra van még a püspök jövedelmeinek két forrása, melyek {268.} egyike a megyei papság fiui szeretetéből, másika a hivek vallásos kegyeletéből fakadt.
A középkor papjai javadalmokhoz képest minden évben kisebb-nagyobb összeget nyujtának be a püspöknek s ezt szeretet-adománynak, vagy ama kor iratai szerént «charitativum», «charitativum subsidium»-nak nevezék. A váradi püspökség papjainak ily szeretetadományáról már ama XIII-ik századi tizedjegyzék mellett maradt reánk egy tudósitás, nem teljes ugyan ez sem, de mégis felette érdekes, és igy méltó arra, hogy egész terjedelmében bemutassuk.*
{269.} E tudósitás az egyházmegyének csupán három főesperesi kerületéből, tudniillik a homorogi, bihari s kalotaiból sorolja elő a községeket, illetőleg azok papjait, nevezetesen az elsőből huszonnégyet, a másodikból ötvennégyet, a harmadikból hatot; holott egyéb, kétségtelen adatok szerént mind e kerületek legalább még egyszer annyi lelkészi állomást számláltak. De a töredékes, csupa nevekből és számokból álló feljegyzés mégis mily vonzó képet tár elénk ama régi korból, hatszáz év előtti időből!
Biharmegye 84 községének papjait látjuk közeledni s mindenik kezében ott van szeretete adománya, melyet főpásztora számára hoz. Elül jön a Várad melléki Szent-János apátja a községi lelkész társaságában; ketten hoznak egy márkát.* Követik őket nyomba Debreczen, Bihar-Püspöki, Nagy-Marja, Léta, Diószeg lelkészei, mindnyájan a bihari főesperességből, s mindenik egy-egy fél márkával; a homorogi kerület lelkészei már szegényebbek, ott csak az egy sályii lelkésztől telik egy fél márka, a kalotai főesperességből pedig már egytől sem; ezeknek még a legtehetősebbjei, a telegdi, jenei, kéri, fudii lelkészek csak egy negyedrész markát adnak, de a Sebes-Körös völgyén aránylag mégis több a középszerű javadalom, mint Homorog vidékén, mert itt huszonnégy lelkész között csak ketten: a széplaki s belényesi lelkészek adnak egy negyedrész márkát, a többiek pedig, huszonnégy közől tizenkilenczen, a márkának tizenketted, a kardai s marcziházi lelkészek meg épen huszadrészét. Ily szerény adománynyal a bihari főesperesség lelkészei közől egy sem fordul elő.
{270.} Mily összeg gyült be évenként a szeretetadományokból? adatok hiányában meg nem határozható; de az idézett kimutatás összege, mely a vidéki papságnak mintegy negyedrészétől folyt be, meghaladja a tizenöt márkát, és igy ha ez összeget négyszeresen veszszük s ehez a legtehetősebbek, a központi egyháziak adományát is hozzá számitjuk, oly összeget nyerünk, mely közet jár a száz márkához.
Végül volt egy nap minden évben, mely Váradnak, sőt az egész hazának egyik legkedvesebb ünnepe vala, és ez Szent-Iván-havának 27-ike, Szent-László szentté avattatásának napja volt. Várad székesegyháza megtelt akkor a szent király tisztelőivel, köztök nem egyszer a legelső magyar emberrel, a királylyal is, de főurak, kivált főrangu hölgyek sohasem hiányozának. E napon rendszerént Szent-László városának főpapja végezte az isteni tiszteletet s miséje közben, mingyárt evangeliom után felkelt s megindult az ajtatoskodók serege, elül a király, nyomában a főranguak, majd a nép vénei, végül az egyház kincsei, a szegények; ősi szokás szerént körüljárták az oltárt s mig a főpásztor kenyeret és bort áldozott fel Istennek, ők is letették áldozatukat az oltárra; a szegények talán csak egy fillért vagy egy szál viaszgyertyát, de akinek Isten többet adott, azok arany, ezüst kelyheket, kereszteket, kupákat, serlegeket, bársony szőnyegeket, drága miseruhákat, oltárékitményeket stb. Ezek, valamint a gyertyák s fáklyák is a székesegyházra szállottak; a többinek fele része a püspököt illette.*
| A PÜSPÖKI PALOTA. | TARTALOM | A KÁPTALAN BIRTOKAI. |