XXXII. Rétytől Uzonig.

Komolló. A komollói vár. Camillus vezér. Laborfalva. Rézhid. Husz Bencze jóslata. Római épitkezések, pénzek. Verestorony, római vizvezetés. Római telep. Szépmező. Aratás. Laborfalva. Sz.-Ivány. Kupán tava. Béldi sürüje. Béldi tava. Béldi Pál emléke.

Ujból Rétyen, e vidéken tett kirándulásaink központján vagyunk; ezuttal azonban Felvidéktől végbúcsut veszünk, hogy a Szépmező keleti oldalán levő faluk felett tartsunk szemlét.

Rétyen alól negyedórára Komolló, a Fekete-ügy partmagaslata alá rejtett igénytelen kis falucska következik, melynek a Szépmező szélén haladó országutról alig látszik dombon fekvő szerény kis temploma; de azért az igénytelen falucskát*Régen is kicsiny volt, mint az 1567. évi regestrumból kitetszik, hol mostani nevén 12 kapuval fordul elő. nem melőzi el azon utas, ki a mult nevezetességeit és emléktöredékeit kutatja, mert e falu közelében oly Várhely van, mely ezen csekély kitérést megérdemli.

Komolló alsó végénél a (60–70 láb magasságu és a Szépmező szélét alkotó) partmagaslat egy előfoka széles-mély sánczolatok által van elkülönitve, ezen elkülönitett önálló ponkon régi várnak látszanak nyomai. E vár alakja köritett szögletekkel biró szabálytalan négyszög, melynek északi és déli hosszabb oldala 160 lépés, keleti és nyugati rövidebb oldala 140 lépés. Hogy e várnak kettős fala volt, azt elvitázhatlanul mutatja az oromzatnak kettős gátonya; most ugyan fal a földszine fölé sehol sem emelkedik, de annak alaprakata mindenütt követhető, s a vár egész belterét ragacs és téglatöredékek boritják. Öreg emberek emlékeznek arra is, hogy a vár izmos falai még ölnyi magasan állottak; de az a brassó-ojtozi országut készültekor leromboltatott a végett, hogy köveit az utrakáshoz felhasználják. És e vandal rombolás, e tisztes műemléknek megsemmisitése, egész hivatali tekintélylyel oly egyének által vitetett végbe, kiknek hivatásuk lesz vala annak megmentését eszközölni, sőt ha más rombolta volna is, meggátolni. A barbárnak nevezett magyar századok hosszu során át tiszteletben tartá ezen ősromokat, s a művelt Németország fiai jöttek el, hogy irtó kapáikat a multnak ezen s annyi más tisztes és tisztelt emlékei ellen mozgásba hozzák. És a honfikebel ne jajduljon-e fel, visszagondolva azon sötét korszakra*Értsd a Bach-rendszert., midőn a nagy, a magában becsülendő Németországnak e honba özönlött érzéketlen proletárius serge, söpredéke osztozkodék e szerencsétlen haza javai felett, midőn irtó harczot kezdett és folytatott nemcsak ezredéves alkotmányunk szent temploma ellen, hanem megsemmisitni törekedett mindazt, mi műemlékként, mi történeti kőbetüként a multból fenmaradt, mintha a jelennek akkortájt korlátlan urai levén, a multat is hatalmukba akarták volan keriteni, mintha megsemmisiteni törekedtek volna mindent, mi e nemzetet nagy multjának dicső korára emlékeztette volna. Az ily eljárást a történeti igazság szigorával megróni kötelesség, mit teljesitve, folytassuk vizsgálódásunkat a komollói várnál.

A körvonalazott fővártól délre egy másik elkülönitett ponk van, melyen szintén az emberi kéz idomitásának látszanak nyomai, s melynek tetőlapján szintén épitkezések homályos nyomai észlelhetők. Itt vagy a római várak közelében szokásos victoria-templom, vagy egy a váraktól elmaradhatlan meleg fürdő állhatott. A ponk aljában számos hamvvedret, cseréptöredéket találnak, mi azt sejteti, hogy a vár és közeli telep necropolja vagy temetője itt volt. Most pedig e vár idomzata és környezete iránt tájékozottak levén, ideje, hogy a fennmaradt romtöredékeket észleletünk tárgyává teszük a végett, hogy ez észlelet alapján ha multja iránt biztos tudatot nem is, de legalább némileg okadatolható sejtelmeket állithassunk fel.

E várnak lapályos fennsíkon való fekvése, valamint négyszög alakja, de kiválóan a várterületen és környékén talált nagymennyiségü római érem és a talajt ma is boritó téglatöredékek elvitázhatlanul mutatják, hogy az egy római álló tábor (castrum stativum) volt, mely feltehetőleg a K.-Vásárhely helyén feküdt coloniához, s onnan az ojtozi szorosra vezetett római hadi-utat fedezte. Ezen út feltehetőleg Kilyén vagy Szotyor felől jőve, a Szépmezőt szelte át azon irányban, hol most az ugynevezett „szászok utja” jön. Ez utnak most a már annyi századokon át szántott s szorgalmasan tisztogatott helyen semmi nyoma sincsen, de a Laborvölgyében*A Szépmező közepetájatt egy Kilyén felől Laborfalvának irányuló völgyületszerü bemélyedés van, ezt nevezik Laborvölgyének. A talaj nagyon forrásdús, s főleg esős időben kis csermely is keletkezik ottan. elsülyedt rézhid regéje némileg jelzés lehetne ezen út irányának kipuhatolására, mert a hagyomány azt állitja: hogy azon elsülyedt rézhidat Camillus vezér, a komollói vár ura csináltatta azon utra, melyen Kilyénben levő szeretőjéhez járt. Ezen mesés rézhid pedig igen könnyen lehetett egy római rézsasokkal ékitett egyszerü híd is, mely az esős időben vizenyős Labor völgyén vezetett át.

Különben e rézhiddal Husz Benczének egy régi jóslatát is kapcsolatba hozzák, mely azt mondja, hogy: Csikban a Nagy Mezőn*Nagy-Mezőnek Alcsík terét nevezik. Láss arról többet e munka II. kötete 37. lapján. csetepaté kezdődik, s azután itt a Szépmezőn oly véres harcz lesz, hogy a patakzó vér elúsztatja a csákókat, s a száguldó harczmének patkói felrugják a rézhidat. Ezen iszonyu harcz után következik csak jóllét, szabadság és oly béke, hogy a székely egy kis páczikóval átmehet az országon. Ezen jóslat ugy Csíkban, mint Háromszéken nagyon el van a nép között terjedve, s azt nemzetünknek bizonynyal bekövetkezendő szebb jövőjével hozzák kapcsolatba. De azt, hogy ki volt az a rejtélyes Husz Bencze, mikor és hol jósolt, azt kipuhatolnom nem sikerült; ugy a véres napok után következendőnek igért szép napok mikor lennének eljövendők, azt sem határozá meg a jós; hány csata vivatott már eddig is a Szépmező virányain; azok a téren felötlő tumulusok (Uzon és Laborfalva közt, Kilyén mellett) hány ezer elvérzett hős porait fedhetik? hányszor patakzott is a honfivér, hányszor vivott itt elszánt csatát kunnal, besenyővel, törökkel, tataárral, labanczczal és oroszszal a székely? a régen és a közel multból hány dicső küzdelem emléke van e térhez kötve. A térnek arany kaszálai honfivér-áztatta földből nőnek ki; a vérpatakok többször usztatták el a csákókat, s a harczmének patkói még sem rugták fel a bűvös rézhidat, mely szabadságot és szabadságbani jóllétet igér a sokat szenvedett népnek! Hát még más nagyobb küzdelmek várnak e népre? hát még nem patakzott elég honfivér? hát mikor tárul fel az a rejtélyes rézhid? Avagy e titokszerü jóslat csak allegóriai képlete lenne azon történelmi igazságnak, hogy a népek csak roppant véráldozatok árán lehetnek szabadok, s a mesés rézhid csak jelképes fogalma lenne ezen oly nehezen kivívható, ezen oly bajosan elérhető hivatásszerü jövőnek? Oh gyakran a népregéknek homályos burkolatában nagy erkölcsi és és történelmi igazságok rejlenek.

De folytassuk vizsgálódásunkat Komolló váránál, s lássuk az ehhez kötött hagyományokat. Ezek szerint e várat Camillus vezér vagy fejedelem épitette és lakta, honnan a Komolló név. Alább a mostani Laborfalva helyén laktak a vár munkásai, rabszolgái, s a Labor névtől vette volna nevét e falu stb. E hagyományok szintén igazolni látszanak fennebbi feltevésemet, hogy e vár csakugyan római castrum volt, Róma hatalmának egy hatalmas védbástyája, mit a hagyományoknál még inkább igazolnak az e vár környékén talált és most is naponta felmerülő római érmek, és ezek oly nagy mennyiségben jöttek elő, hogy Komolló lakói*Komolló lakói, mint mondják, eredetileg oláhok voltak, azonban ennek ma semmi ismeretetőjele fel nem maradt, mert azok ma egytől egyik református vallást követő székelyek., bár nagyrészt urbéresek voltak, még 48 előtt mind megváltották magukat, s bár határuk kicsin,y mégis általános jóllétnek örülnek.

A római érmek ily nagy mennyiségben való előjövetele arra mutat, hogy itt nemcsak castrum, hanem a castrum védelme alatt egy római telep (colonia) is létezett, és ezen telep nemcsak a Feketeügy jobbpartján nyult el, melynek a rabszolgák által lakott Laborfalva egyik külvárosa lehetett, s necropolja a fennebb leirt Bábolna árkánál és a vár alatt volt, hanem az átrúgott a Feketeügy balpartjára is: legalább arra mutatna az, hogy a magyarosi határon Komollóval szemben Furuzs cseréje nevü helyen*Furuzs cseréje most kaszáló, de 60 évvel ezelőtt még rengeteg csereerdő volt ottan, honnan sajátságos neve, melyben az Ikafalvánál emlitett Furuzs vagy Furuzsina nevü rejtélyes istenség nevét ismétlődni látjuk. egy ponkot ma is Verestoronynak neveznek, s e helyen jelenleg is nagy mennyiségü tégla-darabokat, cserép-töredékeket találnak. Itten tehát valami téglából épült emplom vagy torony, vagy valami más épület állott; téglából pedig tudjuk, hogy régi korban inkább csak a rómaiak épitettek. Nem messze a Verestoronytól nagymennyiségü vizvezető csöveket ástak ki*Ezen vizvezető csövekből a szentgyörgyi székház padlásán több példány van. S ugy e csövek, mint a Verestoronynál található téglák elvitázhatlanul római korból erednek. Béyleget felfedeznem nem sikerült., mi egy oly vizvezetésre mutat, mely az ivóviz megválasztásában kényes rómaiak számára a hegyek tiszta forrásvizeit vitte a coloniába; de ezen vizvezeték csakis a Feketeügy balpartjára mehetett, s ebből azt kell következtetnem, hogy a telep vagy a balparton feküdött, vagy legalább oda is átrugott.

Mindezek homályos sejtelmek, homályos hagyományokra, egyes romtöredékekre fektetett állitások; rendszeres ásatások valószinüleg oly bélyeges téglákra és feliratokra vezetnének, melyek a multnak titkaira világot derithetnének. E romokat ily figyelmesen azért körvonalozám, a környéken felmerülő régi nyomokat azért jelölöm meg ekként részletezve, hogy majd midőn a nemzeti régészetnek alkalma és módja leend itt rendszeres ásatásokat, tudományos kutatásokat tenni, ezen leirásom s a feledéstől megmentett hagyományok utmutatása után tájékozhassa magát.

A komollói várfokról két ellentétes táj merül fel a szemlélő előtt. Egyik felől az arany kalásztengerként lengő Szépmező, a temékenységnek ezen gyönyörüen-vonzó képe; míg túlról a kietlen, az emberi igyekvés és szorgalmat viszszautasitó rétyi nyír terül el beteges nyirbokraival, sötét mocsáraival. A milyen elhagyott, baljóslatu e sivatag, oly vonzó, oly élénk a túloldali térség! Munka idején ezer meg ezer ember nyüzsög ott, a szép székely leányok, menyecskék s daliás termetü férfiak takaritják össze Istennek szorgalmuk által szerzett áldását; s minő szép, emberies szokás az itt Háromszéken, hogy termésüket megosztják a szegénynyel. Ugyanis betakaritáskor, török búza (kukoricza) szedéskor a falu szegényei, nyomorék, munkaképtelen egyénei, birtoktalan özvegyek, árvák és öregek kiülnek sorba a falu végére, s minden ott bemenő szekér vet nekik-egy-egy kéve gabonát, egy-egy kosárka török buzát, s ezen önkénytes alamizsnából, ezen szives adózásból begyüjt a szegény, földbirtoktalan, munkaképtelen annyit, hogy gyakran egész télen van mivel kitartsa magát. Ezen emberbaráti szép szokást Székelyföldön is csak itt láttam, hol legmegoszlottabb a föld, s hol aránylag kevés gabonája terem a népnek, s igy annál nagyobb érdemül kell felrónunk e felebaráti nemes érzetét; főkétn még ha hozzáveszszük azt is, hogy a székely gabonával fizeti papját, éneklőjét, harangozóját, iskolatanitóját is, s ekként szorgalma gyümölcsének felét kebli szükségek*Az egyház szolgáinak kepéje mellett biró, jegyzőfizetés s más egyéb költekezések. emésztik fel, míg másik felének nagy részét a nagy adó és rovatalok fedezésére kell adni, ugy, hogy életfentartására vajmi édes kevés marad meg abból, mit terhes munkája által termelni tud. Valójában ideje lenne a szegény túlterhelt népet ily nyomasztó helyzetéből kiemelni, s legalább a kepének elviselhetlen terheitől megmenteni*A mint az a szászoknál s vármegyéken is legtöbb helytt megvan, hol a dézmaváltságért nyert állami kárpótlásból kapják a lelkészek fizetésüket. Míg a székely terményének harmadánál többet – kinek 10 keresztje terem, hármat papnak, egyet kántornak – ád az egyház szolgáinak, míg más részről adója által a dézmakárpótlásba is befolyván, a szászok s megyeiek papjainak fizetéséhez is járul. Oly anomalia ez, melyet mihamarabb meg kell szüntetni addig, míg e szegény nép túlterheltsége alatt össze nem roskad., mert hisz a lelkészek fizetéséről minden rendezett államban az ország gondoskodik.

Komollón alól negyedórára az egybeépült s a Feketeügy partmagaslatán hosszan elnyuló Laborfalva és Szent-Ivány következik. Ugy látszik, hogy a régibb község, vagy legalább anyaközség Szent-Iván volt, mert a pápai dézmák regestrumának 1332. évi rovatában csakis Sz.-Ivánt találjuk S. Joannes néven*A 647-ik lapon igy: „Joannes Sac. de S. Joanne soiv. 16 ban. ant. ” Ugyanily néven a következő két év rovatában., míg Laborfalva hihetőleg mint filia mellőzve van; az 1567. évi regestrumban azonban már mindkettő külön községként szerepel és pedig Laborfalva jeleni nevén 22 kapuval, Szent-Iván pedig Zenthjwannak van irva ugyanannyi kapuszámmal.

Háromszék azon korban, midőn állandó székhelye nem volt, Szent-Iványon is tartotta párszor közgyüléseit és pedig 1667. apr. 15-én Nemes János főkapitány elnöklete alatt azon közgyülését, melyen nyujtódi Kovács, másként Csüdör Mihály és testvéreinek nemeslevele kihirdettetett*Főkormányszéki levélt. 11840/772..

És 1681. febr. 7-én egy másik közgyülés, melyen a szolgák fizetése szabályoztatott, kimondatván, hogy ha a szolga többet kérne, vagy a gazda többet igérne a megszabott bérnél, viczetiszt mindkettőn felvegye a többletet*Háromszék azon évi jegyzőkönyvéből kijegyezve Ferenczi János által..

A két testvérfalu népe két hitfelekezet közt oszlik meg, mert mig Laborfalvát unitáriusok lakják, addig Szent-Iványon katholikusok vannak, s valójában bámulnunk kellene, hogy a protestáns vidék közepette hogyan maradhatott meg a katholikusok e kis töredéke, ha okmányilag nem tudnók azon minden jogot és emberi méltóságot lábban tapodó eljárást, melylyel az ottani erőszakos katholizálás végrehajtatott. Minden üldözés, minden szabadságtiprás, minden zsarnokság, legyen az akár politikai, akár vallásos: gyülöletemmel találkozik; minden szenvedés, mi nemes ügyért történt, és történik, szent előttem, s mert a bűnt, a vétket mult és jelenben sujtani, az erényt felemliteni s méltánylata által jutalmazni kell, azért itt elmondom röviden azon vad erőszakoskodást, mit a mult század elején a szentiványi unitárius hivek lelkiismeretén s jogain elkövettek, s melyhez hasonló esetek országszerte előfordultak azon korban, midőn a kormányzatba döntő befolyást gyakorló jezsuitismus és a mindenható katholikus hierarchia czimeket, jószágokat, hivatalokat osztogatott azoknak, kik valamely protestáns templomot elfoglaltak, kik valamely községből az eretnekeket – mint nevezék a protestánsokat – kiirtották, s ily istent diőitő műveletekre az illetőknek nemcsak a kormányzati részrehajlás, hanem még a katonai erő is rendelkezésükre állott.

Az ily középkorba illő türelmetlenségi eljárások éppen Erdélyben, melynek törvényhozása már a 16. század kezdetén beczikkelyezte a lelkiismeret szabadságát, valójában megbélyegzők lennének nemzetünkre, ha azok a nemzet ellenére idegen kormányzat s átkos jezsuita befolyások által nem gyakoroltattak volna, miért annak szégyene és felelőssége nem minket sujt, hanem bélyegzi azon kormányzatot, mely a barbárnak kiáltott magyart ekként akarta civilizálni. Korrajzi illustratióként már több ily templomfoglalási esetet érinték e munkában, s nem tehetem, hogy a mult e sötét lapjának kiszinezéséhez a szentiványi esetet fel ne használjam; a történethűn előadandó eset ez:

Sepsi Szentivány népe mind unitárius vallást követett, alig volt néhány a b. Henterek udvarában levő cseléd s odatartozó jobbágy katholikus hiten*Ezek is idegenek, másunnan betelepitettek voltak.. A Henterek mint buzgó katholikusok udvari kápolnát s ahhoz katholikus papot tartottak, mi ellen senkinek kifogása nem lehete, azonban az akkor élő Henterek, Dávid, Elek és János nem elégedtek meg háboritlanul élvezett vallásgyakorlatukkal, hanem a község templomát, melynek épitésében őseik is segédkeztek, követelték, s mivel az unitárius hivek azt, mi sajátjuk volt, másnak engedni nem akarták, nevezett Henter urak és csernátoni Kálnoki Mihály 1725. karácson első napján egy század dragonyost hoztak, s az imádkozó hiveket kikardlapoztatták a templomból; azután a gondnokot megkötöztetve, mnden egyházi vagyon kiadására kényszeriték, papot, mestert szállásaikról kiüzve, gabonájukat kiszórták, a hiveket pedig összefogdosva, kinzás- és halállal való fenyegetéssel kényszeriték oly kötelezvény aláirására, melyben ezután a kepét a katholikus lelkésznek igérik adni; mit mint erőszakkal kicsikartat nem akarván teljesiteni, a plébános marháikat elkoboztatta, a gondnokot többekkel együtt fogságra vettette stb.

A lelkiismeret szabadságának ily megsértése, a tulajdonnak ily szenteskedő elsajátitása ellen elég óvást tettek s eleget perlekedtek az unitárius hivek*Ezen esetet felvilágositó több rendbeli feleltetés, esketés és folyamodvány van ugy az unit. egyházközségi, mint az esperesi levéltárban, valamint a főkormányszéki levéltárban is, honnan közleményeim adatait vettem. Az eset főleg egy 1762-ben véghezvitt feleltetés és esketésből tünik ki minden részleteivel, melyeknek csak kivonati rövidletét adtam., de eredménytelenül, mert templom, papilak s minden egyéb odaveszett, a hivekből is ajándékozás, szép módokkal, hol ez nem használt, minden kigondolható pressiókkal sokakat áttéritettek. Azon kevesek pedig, kik rendületlenül megmaradtak őseik hite mellett, alkalmi imaházban tartják istentiszteletüket.

De hagyjuk az emberi jogérzelmet sértő e sötét műveleteket, s térjünk át a természet üditő keblére; de im ott is oly helyekre találunk, melyek nemes szenvedés s méltatlan üldöztetés emlékével füződnek össze; mert Szentiványnak Feketeügyön túl, balról eső határában gazdag vizi Florával ékeskedő tavakat találunk, a feneketlennek hitt Kupán tava*Igy neveztetve hagyomány szerint arról, hogy Kupán vezér ottan táborzott. mellett egy másik kisebbet Béldi tavának, odább egy dülőt Béldi sürüjének*Nem rég ideje, ottan nagy szálas erdő volt, azonban az kiirtatván, most bár kaszáló, de azért erdő neve megmaradt. neveznek. Ezek néveredetére nézve az a hagyomány él a nép között, hogy mikor az üldözőbe vett nagy Béldi Pál menekült, akkor előbb a sürű erdőbe huzta meg magát, de üldözői nyomában levén, a tó mocsárjai közé rejtőzködött, honnan az éj sötététől segitve, a Bodzán át Törökhonba menekült.

A népnek irott történelme nem levén, az eseményeket akként örökiti meg, hogy bizonyos tárgyakkal egybecsatolván, azt mintegy testesiti, s ekként századokra kihatólag biztositja a feledénység homálya ellen. Igy menté meg itt is az ártatlanul és jogtalanul üldözött Béldi Pál emlékét, azt tóval és erdővel hozván kapcsoaltba. Az erdő kipusztult, a tó kiszáradhat vagy lecsapoltathatik, de azért azoknak ős elnevezése, s azzal Béldi Pál emléke két egész századon át fennmaradt s enn fog maradni hosszu századok során, mert a nép a helyelnevezéseket változtatni, ujakkal felcserélni nagyon ritkán szokta.

Előadtam mindazt, mit az egybefogódzott két falut érdeklőleg a mult felett őrködő történelem lapjain feljegyezve találtam; de hogy ezen átnézetem kiegészitett legyen, meg kell még néhány – ezen falukból származó – családdal azoknak jelesen szerepelt egyéneiről emlékeznem. A Henter család nem ide való, csak ide származott*Szegedi és Okolicsányi (Decr. vit. reg. Hung. II. 163.) azt mondják, hogy a Henter-család egyeredetü az Aporral, két testvér levén Lukács és István, az utóbbi Bálványos várában maradt. Lukács Szentiványra telepedvén, ott alapitá a Henter-családot; különben a Henter-család Csík-Szentimréről irja magát., s azért azt mellőzve, a Berde családot emlitem fel, s mivel e család multjára nincsenek rendelkezésemre adatok, itt csak a jelenleg élőkkel foglalkozom, miután azok életében is elég érdemet találok figyelmem jogosultságára. A Laborfalvi Berdék között találom Áront, ki a tudományoknak nálunk még tövises pályáján szerzett érdemeket, ki vegytani munkái, s publicistai dolgozataival egyaránt kitünt, s főleg a nevelésügy terén szerzett és szerez jelenleg is hervadhatlan babérokat*Hosszasan tanárkodott a kolozsvári unitárium collegiumban, most a kolozsvári jogegyetem igazgató tanára..

Találom idősebb Berde Mózsát, a lánglelkü öreget, kinek honszerelme oly nagy, hogy Háromszék önvédelmi harczakor hajlott kora daczára is részt vett a csatákban, szóval, jó példával lelkesitve, s midőn ismerősei mondák, hogy miért teszi ki magát a veszélyeknek, felelete az volt, „hogy csak nem maradhat otthon az assznyokkal, midőn a hazát vész fenyegeti”. Ily apa csak lelkes fiat nevelhetett, s nevelt is, mert ifjabb Berde Mózsa oly jeles férfi, kinek neve a szabadságharcz történetében ritkitott betükkel van bejegyezve, ki Háromszék önvédelmi harczának dicsőségéből méltán részt követelhet magának, s ki bizonynyal megérdemli, hogy közhasznu életének itt pár sort szenteljünk.

Már fennebb, hol Háromszéknek dicsteljes önvédelmi harczát habár vázlatilag ismertettem, meg volt jelölve azon fontos állás, melyet Berde mint tényező elfoglalt, körvonalozva volt állása, melyet ő nemzete s szülőföldje előnyére töltött be, azonban még sem látom feleslegesnek életrajzához pár adattal járulni már csak azért is, mert azok azon nagyszerü események feltüntetésére szolgálnak, mert előttem az egéyn becsértéke csak annyi, a mennyivel hazája iránt érdemesiteni tudja magát, előttem nagy csak az, ki a hazának nagy szolgálatokat tett; ily nagyság előtt, jött legyen bárhonnan, származott legyen fényes palotából avagy szerény kunyhóból, hódolatteljesen hajlok meg.

Ifjabb Berde Mózsa forradalom előtt ügyvéd volt a kir. főkormányszéknél. A márcziusi napokban daczára annak, hogy Királyhágón túli részben mulatott, Sepsi székben közfelkiáltás utján országgyülési képviselőül választatott ugy a kolozsvári, mint a pesti országgyülésre. Már régóta fájt lelkének azon vasjárom, mely alatt a székelyek határőri szolgálatra szoritott része nyögött, Mádéfalva vészes emlékei lelkébe voltak kiolthatlan betükkel edzve, hazafias szive vérzett, midőn nemzetét – mely minden időben a szabadság zászlói alá sorakozottan harczolt szabadság és polgárosodásért – egy oly elerkölcstelenitő kormányzat és nevelés alá rendelve látta, mely a polgári önérzetet – mi minden nemesnek rugója – igyekezett a nép lelkéből kitörölni, s a szabad székelyt, a nemzeti biztonság e hű előörsét, oly lélektelen géppé törekedett átalakitani, melyből tetszése szerinti eszközt idomithasson, mely a szellemi előhaladás utját is eltorlaszolá, a mennyiben a katona-családok fiatalságát a polgári iskoláktól, s igy a tudományoktól elvonta vagy legalább azok ily irányu nevelését – mi a szabad szellemet emelhette volna – nagyon megnehezité.

Berde életczéljául tüzte ki ezen vészes hydrának fejét venni s nemzetét a szolgaságok legnyomasztóbbja, a katonai szolgaság alól felszabaditani. Miért, a hogy tér nyilt, azonnal hallatá szavát s inditványozta a törvény és nemzetellenes határőri intézvény megszüntetését, minek eltörlését – Gál Dani inditványára – már az uniót alkotó kolozsvári országgyülés is komondotta volt. Az inditvány átment s Batthyány Berdét küldé le kormánybiztosi minőségben annak proclamálása és Háromszéknek szervezésére. Berde nem késett rombolva-épitő tervének keresztülvitelével, s gr. Mikó Imrével egyetértőleg már oct. 7-én proclamálta a határőrezredek keretének felosztását, s ezáltal a székely nép egyik részének egyiptomi fogságát eltörlé; de midőn a nemzetellenes katonai szervezet vasbilincsét széttörni segitett, egyszersmind az eőt, melyet az képviselt, a nemzet és szabadság érdekében igyekezett érvényesiteni, azért megjelenve földiei közt, megérteté, hogy szabad nép csak az, mely fegyverét kezéből ki nem adja, megérteté, hogy a katonáskodás megszünte nem azt teszi, hogy a fegyveres szolgálatról teljesen lemondjanak, hanem jelenti azt, hogy katona legyen az is, ki addig nem volt de nem idegen hatalom zsoldosa, hanem a nemzetnek szabadságát védő harcznoka. A nép átérté szavait, a katonai zsarnokság hydrájának mind hét feje elesett; s ennek lehet főleg köszönni, hogy Háromszék fegyveres népe, midőn a tett percze elközelgett, nem engedte magát – mint Csikban történt – a katonai reactio által behálóztatni, hanem eltántorithatatlanul állott a szabadság zászlói alá, ezredévek sem fognak elfeledni, melyekre egykoron akként fog hivatkozni a késő ivadék, miként hivatkoznak most a Termopilék, Marathon és Plateára.

Im itt van Berde nagyságának talapja, melyet a katonai önkény romjaiból emelt magának, s melyre felszabaditott nemzetének letört bilincseit aggatá ékitmény gyanánt.

Berde különben higgadt gondolkozó fő volt, ki lelkesülni tudott, de a lelkesülés hevétől elvakittatni nem engedte magát. Az agyagfalvi gyülésen, midőn a székelység könyörtelenül gyilkolt megyei testvéreinek oltalmára és a szabadság védelemesküjét letenni sereglett; midőn a lelkesüléstől elragadottak a rögtöni tömeges indulsát ajánlották, Berde volt, ki azon józan tanácsot adta, hogy haza oszolva rendezzék, szervezzék és fegyverezzék előbb magukat s csak azután menjenek a testvérek és haza megmentésére.

A bölcs tanács nem lett követve, s bekövetkezett, mit előre lehetett látni, a rendezetlen és szervezetlenül kiindult roppant hadtömegek használhatatlanságának bizonyitványa a m.-vásárhelyi vesztett csatában. Berde nemis csatlakozott, hanem Agyagfalváról rögtön hazatérve, otthon készité el a talajt, s szervezé Alvidék védképességét, miként szervezék Felvidékét Pap Mihály, Hankó Dániel, s mások, ugy hogy mire a vert had megtért, otthonjában oly háttért talált, hol nemcsak megállapodhatott, hanem erkölcsi érzetének ujbóli megedzhetése által a csakhamar bekövetkezett dicső harczokra képesité magát.

Midőn Puchner hódolatot, feltétlen önmegadást parancsolva átirt, Berde erélyesen felelt viszsza, hogy Háromszéken csend és rend van, s azért minden erőszakoskodást visszautasit, s annak következményeiért a beavatkozót teszi felelőssé; mikor az önvédelem határzata kimondatott, arra ugyan nem tüzelte a népet, de midőn egyszer az ki lett mondva, erélyesen állott az ügy élére, gondoskodva a rend, egyetértés fenntartása és a hadviselést lehetővé tevő hadkészletek, pénz, élelem előteremtéséről; midőn végre a fennebb előadott fényes győzelmek és a harczban való kitartás után Bem egybeköté magát Háromszékkel, s Csányi Német Lászlót és Berde Áront is leküldötte segéd-kormánybiztosokul, Berde minden vészt elvonultnak s missióját betöltve látván, elindult, hogy képviselői helyét elfoglalja Debreczenben, de Kolozsváron Csányi lefogta, s maga helyett hátrahagyva, Szebenbe ment a szászok rendezésére, onnan azonban, nézetei Bemével ellentétesek levén, csakhamar visszatért, s Berdét küldötte csaknem erőszakkal*Nem akarván menni, Debreczenből gyorsfutár által Csányi rendeletet hozatott. Szebenbe kormánybiztosi minőségben, hol mindaddig ült, míg az oroszok bevették, de akkor is pénztárt, levéltárt elszállittatott s maga az utolsó perczben gyalog hagyta el a várost, menve a fehérvári táborba, hol, midőn az ügy elbuktáról értesült, Magyarországon bujkált, mignem Szalárdon elfogatván, halálra és vagyonvesztésre itéltetett, mi 4 évi várfogságra változtattatott át. Kiszabadultával hazájába visszatérve, a gazdászat terén hasznositá magát, mignem a kolozsvári és pesti országgyülésekre is Sepsi képvisleőjéül megválasztatván, a magyar miniszterium szervezésekor osztálytanácsossá neveztetett a belügyminiszteriumhoz.

Meg kell emlékeznem a Szentiványi családról is*Ugy a Berde, mint a Szentiványi család unitarius, kivéve az utóbbinak egyik ágát, mely a templomfoglalás után némely hivatalért tért át.. Hazánknak ugy Királyhágón inneni, mint túli részében számtalan Szentiványi család van, sőt magában a Székelyföldön is nagyon el vannak terjedve, s igy nem lehet biztosan tudni, hogy a már 1250-ben csapatvezérként felötlő Szentiványi Péter, valamint a Mátyás király korabeli (1461–1465) Szentiványi György Erdély alvajdája melyik Szentiványi családhoz tartozott, bár a sepsziszéki Szentiványiak magoknak követelik*Azonban okmányilag kimutatva nincsen.. Az alvajda fia volt az a Zsigmond, ki 1500-ban a Nyárád Gálfalván pár év előtt átalakitott ősi curiát épitette; Sebestyén, mint I. Rákóczi György vitéz kapitánya Füleknél esik el*Kemény Ján. önéletleirása 430. lap., Sámuel, mint a fiscalis ügyek igazgatója, Apafitól jószágokat nyer, másik Sámuel 1794-ben Kolozs vármegye alispánja. György 1848-ban országgyülési képviselő.

Mielőtt falvainktól megválnék, még érintenem kelle a jeles művésznőt, Laborfalvi Rózát – Jókai Mór nejét, ki származásával Laborfalvánkat dicsőiti*Jókainé családi neve Benke Róza, atyja Laborfalváról költözött Miskolczra, hol mint tanár volt a nőnöveldénél alkalmazva, ottan született művésznőnk is.. Kiről oly jellemzőleg mondá egyik életirója (Hölgyfutár-Albumban), hogy: „tragoediánk szemefénye”, és hogy: „Ajkairól hallván Vörösmarty jámbusait, könnyen elhiszszük, hogy a magyar nyelvnek alig van párja e világon”. E két igaz mondat eléggé jellemzi Magyarország legnépszerübb, leggenialisabb művésznőjét, Magyarország legnépszerübb, leggenialisabb irójának frigytársát, ki az igénytelen Laborfalva nevét a hazában mindenhol ismertté tette. Ki érdemkoszorui közül bizonynyal juttat származási helyének is, melynek neve az ő diadalaival egybe van füződve.