Megint egy ábrázolat…

 

Magam mellé verbuváltam én ekkor egy kicsapott diákot s egy csavargó írnokot, s így lettünk összesen Feketéné és testvérével együtt hatan, s elmentünk Szigetvárra terjeszteni és bámultatni művészetünket, de csakugyan méltányos volt a közönség irántunk, mert nem nézte meg silányságainkat; mert amellett, hogy kezdők voltunk, igazgatónk semmit sem gondolt velünk, most is csak vadászni járt naphosszat, s több aggodalmat tanúsított egy Kaposváron maradt kölykes agara iránt, mint irányunkban. El is külde egyik újoncunkat, aki egyszersmind színlaposztó is volt, azon agaráért, s míg ez aztán odajárt gyalog az agárkölyökért, mi hevertünk s nélkülöztünk, mialatt igazgatónk mindegyre vadászott! Megjövén színlaposztónk a hátára kötve cepelt puttonnyal, melyben az agárkölykök voltak, még egyszer szerencsét akartunk próbálni, s elmentem Feketéhez, mielőtt vadászni indult volna, hogy rendezzen előadást, mert másképpen éhen veszünk el. Úgy látszott, hajlott szavamra.

– Írjon csak, amice – mondá odavetőleg –, formulát a Spekuláció pénz nélkül* című darabból; írja meg, egyúttal a színlapokat is, és hordassa ki. Próbáljanak, és este játszani fogunk.

– De hát a rendezés? – kérdém én.

– Majd a feleségem elvégzi – felelt ő, s már puskáját és vadásztarisznyáját emelte, hogy megint láthatatlanná tegye magát egész napra.

– De hiszen, igazgató úr, azon darab igen rövid lesz egy estére, s nem fogja kielégíteni a közönséget.

– Hát írjanak a színlapra valami tablót – válaszolá ő –, aztán elegendő leszen.

– De, uram, én nem tudok semmiféle tablót sem.

– Eh, az legkönnyebb, írják csak oda: Dienes, a pártos nádor lefejeztetése, punktum!

– Hiszen, uram, Dienes nem fejeztetett le, hanem szemeit szúrták ki.

– Csak ne okoskodjék, amice, tegye csak, amit mondottam.

– De hát aztán hogy legyen az?

– Majd meglátja estére; ha megjövök, elrendezem.

– Már ekkor künn volt az ajtón; még egyszer megcirógatta kölykes agarát. – Szegény állat, sokat szenvedtél, ugye, míg nem láttál? Ennek a párának, édes fiam, különösen jó puhára főzzetek egypár font húst, hadd erősödjék meg – mondá nejéhez, s magához szólítva izmos vizsláit, eltűnt. Boldog állat! Fekete* összes társulata nem látott a legközelebb lefolyt két hét alatt egypár font főtt húst!

Este előadtuk a Spekuláció pénz nélkül című darabot imígy-amúgy, melynek végeztével a közönség csak megmaradt ülőhelyén, és várt. Fekete csodálkozva kérdi tőlem, hogy mire vár a közönség, s miért nem indul haza?

– Hát a tabló! – felelém. – Ekkor jutott eszébe először, hogy ő tablót is hirdetett.

– Most mit tegyünk? – kérdém én.

– Csak öltözzenek fel, amice, rögtön magyar kosztümbe, míg én elszaladok a patikába görögtűzért!

Felöltöztünk úgy, ahogy tudtunk, illetőleg ahogy lehetett, rögtönözve, a garderobe-nak csúfolt rongyokba, míg Fekete a gyógytárból visszaérkezett, magával hozván két csizmadialegényt. Kiválasztotta közülünk az egyik újonc színészt, aki stikkelt nadrágba és fakó tógába volt öltözve rókaprémes kalpaggal.

– No, amice – mondá –, maga lesz Dienes, a nádor, mert maga jól néz ki, csak kár, hogy bajuszt nem festett; no, nem teszen semmit, csak álljon ide középre, önök pedig, barátaim – szólt a csizmadiákhoz –, fogjanak meg egy-egy kardot a kezökbe, ez az úr majd lehajtja a fejét, és vágják le!

A két csizmadialegény el akart szaladni, úgy megijedtek, hogy milyen gonosz helyre hozták őket, gyilkosságot akarnak velők elkövettetni!

– Hisz ez csak komédia, barátim – nyugtatá meg őket Fekete –, csak úgy tesznek, mintha vágnák, de azért nem vágják ám. No, amice, csak hajtsa meg a fejét. A gyertyákat pedig el kell oltani, hogy a görögtűz hatása nagyobb legyen.

– Hát én mit tegyek? – kérdém Feketét, mialatt még ő is magára rántott valami rongyot pantallonjához.

– Mi, amice, ketten intrikus pofát vágunk, s kétoldalt leskelődünk, németes öltönyünkhöz ez éppen illeni fog. No, megvagyunk? Igen? Most húzzák fel a kortinát!

Felhúzzák a függönyt. Pokoli sötétség tátong a közönségre, mely a hosszú és türelmet fogyasztó várakozás után azt hitte, hogy valami nagyon szépet fog látni. A cigányok mindegyre húzták a szép szomorú melódiát, mit már tudtak, hogy a tablóhoz szükséges, a koromsötétség azonban csak nem tágít, bárha a direktorné teljes erővel gyújtogatja a görögtüzet, de az nem akar sehogy sem meggyulladni. A közönség tombolása rábírja az igazgatót arra, hogy végre otthagyja gyilkos stellung-ját,* s kiugrik, hogy segítsen feleségének meggyújtani a görögtüzet. Végre a közönség beleunva a sikertelen várakozásba, mialatt untalan erős ócsárlásokkal illeték az igazgatást – elindult hazafelé. Az eltávozók közül egy vastag pékmester jött segítségünkre, kinek hozzájárulásával sikerült is meggyújtani a görögtüzet, mikorra a Dienesünknek megfájdult a nyaka, a csizmadiáknak is a karja, s otthagyták állásukat. Amint Fekete észrevette, hogy tüzet fogott a világítóanyag, hirtelen felrántja a kortinát, a vastag pék pedig elfeledkezve a tervezett tabló komolyságáról, kirohan a színpadra, s onnan kezd kiáltozni, hogy:

– Jöjjenek vissza, mert meggyulladt a görögtűz!

De biz ekkor már csak néhány gyerek és cigány volt a színházban, s azok jót nevettek velünk együtt a görögtűz-fénnyel megvilágított pék vastag alakja felett!

 

(Szuper Károly* színészeti naplója, 8–10.)*




Hátra Kezdőlap Előre