13. A nemzet mindenese

De az az ember, aki ezt a mottót megfogalmazta, csak részben fogadta meg a saját tanácsát. Életének hetven esztendeje alatt földjét valóban nem, de munkáját aztán szaporította, viszont olyan sokat markolt, hogy nem szoríthatta meg: a nemzet mindenese volt. A „magyar parlagnak” szinte egész területén hirdette a haladás eszméit: a 18-19. századforduló feudalizmusának hirdette a polgárosodás, a kapitalista termelés szükségességét. Széchenyi előfutára Pethe Ferenc volt.

1763-ban született a szabolcsi Büdszentmihályon jobbágysorban küszködő nemesi családból. A helybeli elemi iskola elvégzése után visszamegy az eke szarvához. Tizennyolc éves fejjel nekivág a debreceni kollégium hat esztendejének. Természettudományos érdeklődése már ekkor megnyilvánul, valószínű, hogy tanára, Hatvani István keltette azt fel benne. Amikor elvégezte a kollégiumot, 1787-ben falujába megy tanítónak. De csak egy évig marad itt, a tudásvágy továbbviszi, s a kollégium pénzbeli támogatásával az utrechti egyetemen megkezdi soha véget nem érő tanulmányait. S ahogy vándorbotja kifelé kopogott, mint később írja, már elkezdte „Európának minden pallérozottabb tartományait a magyar állapotokhoz hasonlítani”.

S az eredmény? Az lett, megfogalmazódott benne életcélja: minden hasznosat meghonosítani!

Az egyetemen azonban majd kizárólag teológiát tanítottak, Pethét viszont a természettudomány vonzotta. Lázas buzgalommal tanulmányozni kezdi hát e tudomány szerzőit. Így emlékezik reá:

„Elkezdem becsülni Euclidest, Metzburgot, Hennert tisztelni; Kästnert imádni; a hollandus mechanikát csodálni, s végre hozzászokni; Columellával barátkozni, Duhamellel esmerkedni.”

S amint befejezte tanulmányait 1792-ben, azonnal megkezdi európai ismeretszerző körútját, s vele kezdi szaporítani a munkát, Hiszen mástél év alatt nemcsak hatalmas területet, fél Európát járta be, nemcsak megfigyelt mindent – lényeget, részletet –, s jegyzeteket is készített, de rengeteget tanult, elméletileg, gyakorlatilag egyaránt, főleg mezőgazdaság-technikát, s még elsajátította a nyomtatómesterséget is. Mert megtalálta életcélja megvalósításának a módját. Első produktuma azonban mintha távol esne ettől.

Amikor ugyanis 1794-ben visszatért Utrechtbe, a Károli-féle Bibliát jelenteti meg. Feltehetően három célja is lehetett vele. Egyrészt a kollégium engesztelésére szánhatta – mert hátat fordított a papi hivatásnak –, másrészt nyomtató mesterremeknek is – valóban az –, végül valamelyes bevételre is számíthatott általa.

A következő esztendőben megnősül, egy holland lánynak köti be a fejét, s máris indul vele hazafelé. Sürgeti a maga fogalmazta parancs: „Amit tudsz, és szükséges másnak is tudni, írd le jól, hogy használj,”

S tudja már a módját is: mezőgazdasági hetilapot indít. Bécset választja támaszpontnak, s 1796 első napján már meg is jelent a Magyar Újság, amelyik később Vizsgálódó Magyar Gazda címre váltott át. S Pethe egy személyben szerkesztő, levelező, fordító, lektor, korrektor, tipográfus és kiadó, sokszor még szerző is. Ilyen széles körű a – céljának megfelelően magyar nyelven írott – lap profilja is: talajtan, növénytermesztés, kertészet, erdészet, állattenyésztés mint főtéma mellett helyet kap az ipar és a kereskedelem is. Az olvasótábor azonban nem lett széles körű, megfogyatkozott. 1797 decemberében, utolsó lapszámában be kellett jelentenie: „Az környülállások úgy hozták magukkal, hogy ezen V M. Gazda név alatt járó heti számjaimat megállítsam”.

A lap jövedelme annak fenntartásához sem volt elegendő, nemhogy a szerkesztő megélhetéséhez hozzájárult volna. Pethe sokfélével kísérletezik, hogy napi anyagi gondjain segítsen. Apróbb üzleti vállalkozások mellett átdolgozza Farkas János Ungarische Grammatik című könyvét, s ötödik kiadásként 1798-ban megjelenteti. Többfelé próbálkozik állást szerezni. Instanciát intézett Festetics Györgyhöz is, hogy őt a gróf „a felállítandó industriális oskolának második tanítójává tenni méltóztassék”.

A Georgikonról van szó, a világ első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetéről. Ennek lett másod-, majd 1797 nyarától vezető tanára Pethe. Az intézet irányítása azonban a birtokigazgatás vezető testületének, a Direkciónak a kezében volt. S Pethe felőrlődött a Direkció által az intézetre kényszerített, párját ritkítóan bürokratikus adminisztráció és az állandó zaklatások, kicsinyes intrikák, áskálódások között.

„Üljön bár akárki a helyemben vagy két hónapig, tudom bizony, hogy azt sem tudja hányadán van” – fakadt ki egy alkalommal. De az is igaz, hogy kezdeményezőkészsége, meggyőződéséhez való ragaszkodása, őszintesége, szókimondása csak növelte az ellentéteket, és Festeticset is maga ellen hangolta.

Kínlódása azonban nem volt hiábavaló. A Georgikon működési „Plánumának” kidolgozásában, az intézet megszervezésében, majd vezetésében kiváló szerepe volt. Szakmai eredménye sem kevés – elég említeni a híressé vált tízes vetésforgórendszerét. Legjelentősebb eredménye: elérte, hogy e felsőfokú tanintézet oktatási nyelve nem a latin vagy a német, hanem a magyar lett. „Mert a magyar nyelv a nemzetnek kultúrájához nagyon sokat segít” – indokolja fáradozását. S ezzel vállalta a vele járó nehézségeket is: megteremteni az agrártudomány magyar szakkifejezéseit.

Pethe, nem viselhetvén tovább a zaklatásokat, 1801 őszén felmondja tanárságát, és távozik. Kétgyermekes családjával ismét megélhetést kereshetett. Előbb az Esterházyak különböző birtokain inspektorkodott. A szakszerűtlenséget ostorozó, a szabálytalanságokat feltáró kritikájával azonban mindenütt ellenségeket szerzett, jobbnak véli, ha távozik. Ekkor különféle birtokbérletekkel kísérletezik, s eredményesen. De nem markolt nagyot, megelégedett kevés haszonnal is, mert a nagy célt akarta közelíteni: irodalmi terjesztését az új ismereteknek.

Kibővítve a még Keszthelyen tankönyvnek kezdett kéziratát, megírja a Pallérozott mezei gazdaság című művének első kötetét, talajtant, valamint általános és sajátos növénytermesztést tárgyalva benne. A kiadáshoz szükséges összeget megpróbálta előfizető-toborzással előteremteni, de nem boldogul vele. Esterházy Miklós támogatásával tudta csak megjelentetni 1805-ben.

Közben s a következő esztendőkben szinte szakadatlanul ír. Elkészíti e mű második kötetét, amely a konyha- és gyümölcskertészettel, valamint szőlészettel és erdészettel foglalkozik. Ezt már, ha nehezen is, de saját költségén adja ki 1813-ban. Az ugyancsak elkészült harmadik kötetet, mely az állattenyésztést tárgyalja, már csak füzetekben jelentethette meg a következő évben, de Bécsben – időközben odaköltözött.

S amit alkotott – összesen 2146 oldalon – az korszakos jelentőségű. Részint mert magyarul írt – előtte csak Nagyváthy János vállalkozott erre húsz évvel korábban. Főleg azonban azért, mert szinte az egész világot áttekintve, ismerteti a különböző országok gyakorlatát, módszereit, szokásait részben hivatkozott irodalom, részben saját tapasztalata alapján. Kritikával kiválogatja belőlük a korszerűt, s azt akarja meghonosítani, de a hazai viszonyokhoz alkalmazva. Így mondja: „Magyar próba és tapasztalás nélkül nem kívánlak jégre vezetni (mert bizony), az idegen konyhán főtt kása meg szokta égetni a magyar szájat.”

A mű egésze türelmetlen ösztönzés a korszerű földművelésre. Belterjes gazdálkodást sürget robot helyett bérmunkával; a feudális korlátokat feszegetve tőkés gazdálkodásra biztat, hisz – teszi fel a kérdést: „Mi szükségesebb a pénznél ezen a világon?”

Hasznot azonban csak a tervszerű és módszeres, de korszerű agrotechnika hozhat. És a mű valóságos tárháza ennek.

Pethe szerint azonban a gazdaság művelőjének más tudományokhoz is értenie kell, mint: mathézis, biológia, botanika, kémia, mineralógia, technológia, anatómia, állatorvostan, Legfontosabbnak az elsőt – a számtant, mértant – ítélte, hiszen ennek „tudása nélkül… csak vér által mozgó eszköz maradsz… Egy ember sints a föld hátán, akinek az ilyen könyvre szüksége ne volna… Ez minden tudománynak a gyökere.”

Már nyugati útja alatt írni kezdte a Mathezis című könyvét, amelynek két kötetét csak 1812-ben jelentethette meg, Úttörő mű ez is. Részint célja, a népszerűsítő ismeretterjesztés miatt, S ezt a korabeli kritika szerint el is érte: aki a matézist „Pethe úr munkájából meg nem érti, azt másutt hiába próbálja, mert már világosabban talán lehetetlen erről beszélni”.

Méghozzá magyarul. S bár Dugonics András mögött második vele, mégis óriási érdeme van a magyar matematikai műnyelv megteremtésében.

A meteorológiai előrejelzés mint a gazdálkodás fontos eszköze ez időben még nem létezett, a kalendáriumok jóslatai, tanácsai pótolták. Ezen akart segíteni Pethe az 1814-ben megjelentetett Időpróféta, vagy az időváltozást jövendölő pókok című fordítás-átdolgozásával, amelyben egy francia szerzőnek vonatkozó megfigyeléseit ismerteti, kiegészítve kora természettudományos magyarázatával, a függelékül csatolt „paraszt kalendárium” pedig a megfigyeléseken alapuló népi időjárás jövendölés tudományosan rostált s magyarázott ismeretét közli.

Ekkor már nyomdában van, s 1815-ben meg is jelent Bécsben a Természethistória és mesterségtudomány című művének első – egyben sajnos az utolsó – kötete, Ismét úttörő alkotás: a biológiai tudományok rendszerének első magyar nyelvű áttekintése. Egyébként az egyetlen műve, amelyért később – 1817-ben – tudományos elismerésben részesítették: az első Marczibányi-díjjal jutalmazták.

És az ötvenéves férfi, hogy kiadványai révén anyagi helyzete kissé javult, fiatalos erővel folytatja az 1797-ben kényszerűségből megszakított lapalapítási elképzeléseit, s 1814-ben megindítja a Nemzeti Gazda című hetilapját. Első felében „külországi” beszámolókat közöl, továbbá „itt fordulnak elő… a hazai tudósítások, találmányok, próbák, szándékok,” A második felében „tulajdon, eredeti és fordított egész munkák”, hirdetések, állásközvetítések vannak. S a laphoz esetenként „toldalékot” is csatolt. Ilyenként adja ki már 1814-ben Johann Rohemer művét Kerekes Ferenc fordításában Baromorvos címmel; aztán saját fordításában Graefe doktornak tanulmányát Pestis ragadvány címmel; és szintén az évben saját fordításában és valóságos kislexikonnal felérő jegyzeteléssel Humphry Davy könyvét A földmívelési kímia gyökere címmel, amellyel mérföldkövet állít a magyar agrokémia történetének; 1817-ben pedig mellékeli saját művét a cukorrépa-termesztésről.

A lap állandóan buzdít a belterjes művelésre, a vetésforgórendszerre, sürgeti a jobb eketípus, a vasborona használatát, ismerteti a vetőgépet, aratógépet, szecskavágót, burgonyamosót, rajzokat is közölve. Állandóan propagálja a kukorica, a burgonya, valamint az ipari és takarmánynövények termesztését. Az állattenyésztés köréből jelesek a hizlalásra, a mesterséges csirkekeltetésre, a borjúnevelésre, az állatgyógyászatra vonatkozó cikkek. S nem marad ki az ipar sem: tégla-, cserépkészítési módszereket ismertet, agitál a répacukor hazai gyártásáért, fontosnak hirdeti a gőz ipari hasznosítását. Helyet kapnak a kereskedelemre vonatkozó cikkek, mint ahogyan állandó téma a „kárpótló társaságok”, vagyis a biztosítók létesítése. Az első lépés azonban az önismeret. Így fogalmazza: „még meg nem ismered azt a nyavalyádat, hogy te máshoz képest semmit sem tudsz a mezei gazdasághoz, nem lesz addig belőlünk szalonna, hidd el azt”.

1816-ban ismét Pestre költözik, de ekkor már láthatta a válság jól ismert jeleit: előfizetői fokozatosan elmaradtak. Szívós küzdelemmel – a Károli: Új Testamentum 1817. évi, s az Időpróféta második kiadásának bevételét is ráfordítva – másfél évig még elvergődött, a dekonjunktúra ellen azonban nem harcolhatott. 1817. nyarán végleg elbúcsúzik az olvasótól.

Ismét kezdődik a gond, a hányattatás. Előbb az Ürményiek váli birtokát szedi rendbe. 1819-ben Kunszentmiklóson bérletparcellázással ügynökösködik, s magának is van ott bérlete. 1820-ban valami „hozzáillő hivatalért” instanciázik az országbírónál, eredménytelenül. A következő évben Budára költözik, s ott telket szerez. Szőlővel ülteti be, méghozzá teljesen új: az előgyökereztetett módszerrel. Napszámosai megrökönyödtek rajta, írja: „felszóval bucsuztatták el, akkor nevetséges kóróimat és szerentse, hogy Vintzelér-revoluttio nem lett. Úgy nézték ezt… mint egy valódi komédiát.”

Pethe nehezen viseli, hogy nem hintheti a tudás magjait, és úgy gondolja, ha az egyik hazában meg is bukott, megpróbálkozik a másikban: Erdélyben. S 1826-ban engedélyt kér és kap a főkormányszéktől, hogy Kolozsvárott nyomdát létesíthessen. És az idős Pethe bámulatos energiájára vall, hogy két fiaskó után harmadszor is lapot indít, de most politikait, Erdély első ilyen hetilapját. 1827 végén jelenik meg a Hazai – később Erdélyi – Híradó első száma. A laphoz 1830-tól kezdve „Nemzeti Társalkodó” címmel mellékletet is csatol. És talán mondani sem kell, hogy e lapnál a cenzúra még inkább gátolta Pethét a szándéka szerinti szerkesztésben, mint az előző szaklapjainál.

De alig szilárdult valamit is anyagi helyzete, azonnal a nagy célt: anyagi haladásunkat szolgálja. Ezúttal a kereskedelmünknek az európai kereskedelembe való bekapcsolódását akarja elősegíteni: lefordítja és kiegészíti Joseph Jäckelnek a több száz európai várost, illetve pénz- és mértékrendszerét ismertető könyvét, majd Európai mértéktár címmel két kötetben jelenteti meg 1829-1830-ban. Pethe tisztánlátását igazolja ismét, amikor síkraszáll az akkor még alig dívó metrikus – a mai – mértékrendszer mellett, s jónak tartotta „ezen egyedülvaló okos természeti mértéksystémának mivoltát és törvényes születésének némely környületeit örök emlékezetbe hagyni”.

Lapjának előfizetői azonban most is fokozatosan fogytak. Ráadásul a főkormányszék a hivatalos rendeletek díjmentes közlésére kötelezte. Pethe hatvannyolc esztendővel a vállán most már érzi, elég a harc. 1831 őszén eladja lapját Deáky Filep Sámuelnek, illetve Méhes Sámuelnek, s mint eddig is, távozik kudarca színhelyéről. Szilágysomlyóra költözik, és ott – végleges nyughelyet talál. 1832. február 22-én, mint a szemtanú írta: „öt napig tartott szembetűnő elgyengülése után… az halállal utolsó szempillanatig ép elmével, irtózás nélkül szembe menve… életét bevégezte”.

A gyertya csonkig égett. S míg égett, világított. Egy emberöltőn át szórta a fényt, a tudás lángját. És oda, ahol a legsötétebb volt: a természettudományok területére. Holtig tanult és tanított. Lázas türelmetlenséggel akarta hazánkat európai szintre emelni, elsősorban a mezőgazdaságban – ennek mérnöke és polgárosítója. Hihetetlen érzékenységgel reagál az újra, s azt a hazai viszonyokhoz alkalmazza – kipróbálva azonnal, honosítani akarja. Egész élete küzdelem: létfenntartásáért és a haza haladásáért. Az úttörők szívósságával irtja a vadont, szántja a magyar ugart. Számtalanszor bukik, de „le nem görbed” soha. Akár a természet, csodálatos vitalitással állandóan megújul, és ontja dús termését. A nemzet mindenese, mert polihisztor: mezőgazdaság – elmélet és technika –, gépszerkesztés, matematika, kémia, biológia, meteorológia, állatorvostan, ipar, kereskedelem, nyelvészet területe az övé, de még nyomdász is – és micsoda tipográfus! –, mindezek tetejébe a magyar nyelvű szakirodalom megteremtője és az első magyar szerkesztő. S ha a Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztői ezzel mit sem törődve még arra sem méltatták, hogy nevét emlitsék, mi emlékezzünk Pethe Ferencre, akinek semmije sem volt, csak tehetsége és szíves szándéka, és mindkettőt honának ajándékozta. Gondoljunk erre az emberre saját szavaival:

„Nyílást igyekeztem csapni azoknak, akik a botorkáztató ösvényből országutat szeretnek építeni. Most, a továbbélők kötelessége lesz az elkezdett jó törekedés lelkét nemcsak folyamatában megtartani, hanem éleszteni és nevelni is.”

---