A gyűjtő neve: …….

Előfizetési ív

Ady Endre „Versek” czimen megjelenendő kötetéhez.

Szám.	A megrendelő neve	Lakás; utolsó posta.	Példány	Megjegyzés.
				szám.

K: Kiss Ferenc műgyűjtő (Budapest) tulajdonában – Fénymásolat a PIM-ben. – A K adatai a másolat alapján. – A levél: francia-kockás papírlap – 1 f. – r – 141 x 223 mm – Tintaírás – Az előfizetési ív: nagy ív írópapír – 1 f. – r – 211 x 343 mm – Ceruzaírás(?) – A levél gépelt másolata: MTAKK K 18/132 – Varga József rájegyzése a másolatra: „valószínűleg csak az aláírás eredeti Ady írás. Dr. Somogyi Kálmán ajándéka az Ady-szoba részére 1944. márc. 27-én. A zilahi Ady Endre középiskola tulajdonában”.

M: A levél: MTA I. Oszt. Közl. VII. 1955. 454. – EmlAE I. 524. – AEÖV I–II. 187. – AEl I. 47. – A levél és a gyűjtőív: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (Kolozsvár) 1970. 2. sz. 375–377. – Könyvtári Szemle (Bukarest) 1971. 1. sz. 29–30.

Varga József kételye ellenére a levelet autográf írásnak tartjuk. A megszólítás és az első szó nagy K-jának szokatlan írásképe az egyetlen elütő vonalvezetésű betű. Adyra vall a nagy E megformázása (az alapvonalon kezdett indítással), a g, j, y hurokjainak cifrázása, a t felső áthúzás nélküli alsó hurkolása, az f hurkolásmódja. A szoros, nem széthúzott, jobbra dőlő, szálkás betűs írás valóban elüt az 1905–1906-os évek álló kerekbetűs írásképétől, de közel áll a korábbi évek, pl. a Varga Ilonának írt levelek kézírásához.

Az előfizetési ív látszólag kirívóan más írása is az Adyé. Bizonyíték a nagy E, nagy L, nagy M formálása, a t, az f hurkolása. Írását Ady a feladathoz igazította: könnyen olvasható betűket rajzolt.

A levélről az első hírt Varga József hozta: a zilahi Ady Endre középiskola őrzi Ady első verseskötete „megjelenés előtt készített előfizetési ívét, valamint a költő Somogyi Kálmánhoz intézett levelét” (Beszámoló a romániai tanulmányutamról. MTA I. Oszt. Közl. 7. köt. 1955. 454.). Varga József a levelet lemásolta, s az MTAKK-nak ajándékozott gépelt másolatból közölte Kovalovszky (EmlAE I. 524.). Másfél évtized múlva újra felbukkan a levél, Jancsó Elemér közli három „ismeretlen” Ady-dokumentum egyikeként, Tatár Géza zilahi tanár tulajdonából (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (Kolozsvár) 14. köt. 1970. 2. sz. 375–377.): „Tatár Géza közlése szerint Somogyi Kálmán a negyvenes években ajándékozta neki Ady levelét és a levélhez mellékelt gyűjtőívet. A gyűjtőívet Ady maga írta ceruzával. Az előfizetési ív azt is bizonyítja, hogy Somogyi Kálmán mindössze három előfizetőt tudott gyűjteni Ady verseskötetére.”

Bustya Endre megismétli Jancsó Elemér közleményét azzal a céllal, hogy a hozzáfűzött megjegyzésekkel állításait cáfolhassa és adatait helyesbítse, ill. kiegészítse (Könyvtári Szemle 1971. 1. sz. 29–33.). Megállapítja, hogy mindhárom levél ismert, már közölt. A közlések alapja a Varga József által 1954 novemberében a zilahi Ady Endre középiskola tulajdonában lévő eredeti kéziratról készített másolat volt. Végkövetkeztetésében megállapítja: „a közlemény azonban valóban szolgáltat számunkra egy nagy »ismeretlen«-t: az Ady Endre édesanyja által a zilahi kollégiumnak ajándékozott (a végrendelet és a levelesláda átadásának dátuma: 1937. szept. 9.) »érmindszenti levelesláda« értékes és gazdag anyagának sorsát illetően.”

Bustya a kézirat származásának ismerete nélkül nem tudhatta, hogy a Somogyi Kálmánnak írott levél nem a levelesládából való. Varga József gépelt másolatán megadja a provenienciát: „Dr. Somogyi Kálmán ajándéka az Ady-szoba részére 1944. márc. 27-én.”

A román Művelődésügyi Minisztérium elrendelte, hogy a zilahi iskolában őrzött Ady-dokumentumokat a váradi Ady-Múzeumnak kell átadni. Ez 1955 júniusában megtörtént, de az érmindszenti levelesláda anyagából csak „töredéknyi került” új helyére. „Az illetékesek a háborús pusztításokra hivatkoztak” – írja Bustya, s hozzáteszi: a háborús veszteség 1954 novembere és 1955 júniusa között érte a zilahi gyűjteményt! (L. még a Bevezetésnek a zilahi gyűjteményre vonatkozó részét.)

Varga József látta, de nem másolta le a gyűjtőívet, s nem is írt róla semmit. Így nem tudjuk, hogy a levél és a gyűjtőív csak a zilahi gyűjteményben került-e egymás mellé, s aztán együtt került ki onnan, vagy Somogyi Kálmán együtt ajándékozta az iskolának? A két dokumentum összekapcsolódása ugyanis esetleges, véletlen lehet: a Jancsó Elemér közléséből ismert, ott leírt „gyűjtőív” nem a levélben jelzett „eredményesen forgatni” kért irat, ennek a célnak semmiképpen nem felel meg.

A kiadás költségeinek előteremtésére vonatkozó tervekről Ady Lajos is ír: „A dolog technikai lebonyolítását, természetesen, előfizetési felhívás, respektive gyűjtő-ívek segítségével tervezte el. Ki is bocsátotta a gyűjtő-íveket, – ha jól emlékezem, számszerint mintegy 200-at – […] A kötet címét már a gyűjtő-íveken is Versek-nek tervezte, s a megjelenés időpontjául szeptember havát jelölte meg a »költő«. […] nagy bizakodással expediáltuk tehát szét a gyűjtő-íveket, s vártuk a beérkező pénzeket. Egy példány előfizetési ára eredetileg 60 krajcár volt; tíz előfizetés után persze, egy tiszteletpéldány ígéretével kecsegtettük kellő buzgóságra a gyűjtőket. […] néhány hét alatt körülbelül 160–170 előfizető jelentkezett” (AL 62.).

Bustyának a Jancsó által közölt iratról a következő a véleménye: „A gyűjtőív szövege valóban ismeretlen volt eddig, ám a NyIrK-beli közlés hűségét okunk van kétségbe vonni. A rovatcímek alatti számok ugyanis azt sejtetik, hogy másolatról van szó, s a számok az eredeti rovatok szélességét jelölik cm-ben; a példányszámot tehát nem a rovatcím alá írt szám jelenti (hiszen ez esetben ismeretlen a többi szám – 2, 12, 10 és 12 – jelentése), hanem az ív közepére írt »100 p.«. Hogy pedig a megrendelő neve és címe nem a megfelelő rovatcímek alatt szerepel, arra – így, látatlanban – egy magyarázat lehetséges: a száz példányt megrendelő Seres-féle könyvkereskedés üzleti bélyegzőjét nyomta az eredeti ívre. Természetesen látnunk kellene az »eredeti« – vagy legalábbis annak vélt – kéziratot, amely a szövegközlés alapjául szolgált.”

Bustya ötlete tovább gondolható. De ha az előfizetési ívet Ady Seresnek küldte, s ő ezen rendelte meg a Versek 100 példányát, mi a magyarázata a számoknak? A kézirat fénymásolatának ismeretében biztosra vehetjük, hogy a számok nem Adytól származnak, később kerültek a lapra. Az irat véleményünk szerint tervezet az előfizetési ív kinyomtatására. A nyomtatást Ady Seresnél rendelte meg. A „100 p.” és mellette a cégbélyegző a nyomdásznak szól. Őtőle származnak a számok, amelyek nem jelenthetnek cm-t: összegük 39 cm. A nyomtatni való ilyen terjengősen még a nagy íven is csak hosszanti irányban férne el. A számok valószínűleg a nyomdász méretjelzései a rovatok arányára. Cm értéküket az akkori nyomdatechnika ismeretében lehetne megfejteni.

Ady Lajos a gyűjtőívek „kibocsátásáról”, azaz a nyomtatott ívek szétküldéséről ír. Ő 200 ívre emlékszik, de ha csak 100 ívet küldtek szét, azok sem lehettek kézzel vonalazottak ceruzaírással. (Ha így lett volna, ezt megemlítette volna.)

Somogyi Kálmán az ívet Seres Samutól (Bélától, a cégtulajdonostól?) kaphatta, s a levéllel együtt adta a kollégiumnak. De még valószínűbb, hogy a tervezet a kinyomtatott ívekkel együtt jutott vissza Érmindszentre Adyhoz, a megrendelőhöz, s csak a kollégiumban került össze a Somogyinak szóló levéllel, s ebben a párosításban vált az új birtokos tulajdonává.

Tehát az ív feladata lehetett az, hogy kézirat-mintája legyen a nyomtatásnak. Lehet, hogy Seres valóban ezen rendelt meg 100 példányt a verseskönyvből (talán bizományban), de semmiképpen nem lehetett a Somogyinak szóló levelet kísérő gyűjtőív.

Somogyi Kálmán (1878. aug. 26–1953. aug. 11.): jómódú szilágysomlyói ügyvéd fia, az V.–VIII. gimnáziumi osztályt Adyval együtt végezte a zilahi kollégiumban. Ők voltak az osztály legjobb tanulói. Vetélkedés alakult ki közöttük a tanulmányi eredményben, az önképzőköri tisztségviselésben s még az udvarlásban is: mindketten Friedmann Erzsébetnek (Zsókának) udvaroltak. Ady mindenben a második helyre szorult. (Erre céloz A magyar Pimodán egy szakasza: AEÖPM IX. 169.) Somogyi jogot végzett, körjegyző, főszolgabíró, a negyvenes évektől árvaszéki elnök Zilahon (l. EmlAE I. 516–525.). Belia úgy véli, hogy Somogyi Kálmán valószínűleg nem gyűjtött előfizetőket, „s alighanem ő maga sem fizetett elő a verseskötetre. Ady inkább csak azért küldte el a gyűjtőívet Somogyi Kálmánnak, hogy tudtára adja: lett belőle valaki” (AEl I. 342.).