| Én egy keritésnél megálltam |
| Árnyékom, gyáván és ziláltan. |
| Kilógó nyelvvel lohogott az árnyék – |
| Te éhes, kósza kuvasz, kócos kutya te |
| Te tetves rút, fekete eb, mi dolog? |
| Én árnyékom, fekete árnyék |
| És szégyenem, szennyszinű szégyen, |
| Hallod-e, menj, most dudolok. |
|
| Hallod-e, mindjárt beléd rugok ám |
| Lompos, fekete eb, te dög! |
| Tátogó torkod mit nyöszörög. |
| Mit kuncsorogsz úgy az ember után? |
| Most nem dobok hust a szívemből, |
| Még minden jóra fordul e ferde világon |
| És a szívem most csendben zakatol |
| És várnak egy puha szobában |
| És verkli nyekereg valahol. |
|
| Hallottad, nem igaz, hogy akkora baj van, |
| Nem is vagyok oly szörnyü szegény; |
| Nem igaz, lehet asszony enyém – |
| És van zene a verkli-zsivajban. |
| Hallod, lesz aranyam és nékik a pénz, |
| Majd megmagyarázza helyettem |
| Hogy jó vagyok s igazat akartam |
| S hogy úgy igaz, ahogy én mondom, |
| S hogy az én arcom az igaz arc |
| Napsugarában, dörgő zivatarban. |
|
| Isten balekje: szivem, az éjbe |
| Hadd abba tremoló táncod – |
| Ott lent a bíborszinü mélyben! |
| Gurba csomókat bontani bénán? |
| Főd alá nyomni ki akarja fejem? |
| Gödrök felé ki lökdös, gáncsot ki gurít durva röhejjel? |
| Ohó, nem játszom ezt a furát! |
| Ohó, ez nagyon buta játék. |
| Hohó! ki a földből a fejjel! |
|
| Mint parafa, úgy libegek – |
| Alatta sötét, fölötte hideg – |
| Ó föld felszíne, forró, fényszinű felszín, |
| Dolgok teteje, te puszta, te pőre |
| Taraja víznek, kérge a fának |
| És jaj, gonosz tartalmak takarója |
| Szeretőm sima és puha bőre. |
|
|
