| Vörhenyes levele az ezüsthársnak |
| Kiszikkadt, porló burgonyaföldek, |
| meddően alvók, elavult zöldek, |
|
| Szüreti illatok sejtelme táncol, |
| Fanyarul rálép a szőlőhegyekre |
| s hozzánk dalolva, bús ütemekre |
|
| Részegen fúj a szél. A hajad bomlik. |
| Szomorún járunk s zokogva siratjuk |
|
| Álmokat élesztünk, csókokat gyilkolunk; |
| Szüretek fekete átkai ülnek |
| fejedre s fejemre. Sípolnak, fütyülnek: |
| most esket minket az ősz! |
|
|
