| Ó, lásd az idők hetyke lányait, |
| a napokat, mik engem összemarnak, |
| ünnepözönnek, boldogságzamatnak. |
|
| Nézd a napok fürge legényeit, |
| a perceket, mik már nem az enyémek, |
| kék tóba hulló százszinű zenének. |
|
| S a percek bús koraszülötteit: |
| egy-egy csöpp esőt téli mélabúban, |
| ruhád ráncába temess el az úrban. |
|
| S az esők fojtott ritmusu neszét, |
| mely egykor ifjú testünkbe szivárgott, |
| tisztábbnak lásd, mint engem s a világot. |
|
|
