| Virágok dúsöblű kelyhek remegnek |
| s egymáshoz simulnak az éjbe. |
| Előttem egy pohár zöld alkohol |
| s száll szivarom füstjének kékje. |
|
| Az éji szent hallgatás ölembe ült |
| és csábítja, csókolja vérem. |
| Langy szellőszavak és elémbe jössz |
| Meám, a szent álomszekéren… |
|
| Te vagy az illatos kelyhű virág |
| s kihez nem simul senki: a lelkem. |
| S bár alkohol biztat s csitít a szivar, |
| a mérged én már beleheltem. |
|
| Átjárt a te bűnöd, a mérged kimart, |
| fölitta, kicsókolta vérem. |
| S az én bűnöm, hogy a te tested, a szép |
| itt áll nékem ma is fehéren; |
| s én kocogok, loholok búsan a csúf, |
| a megfakult álomszekéren… |
|
|
