| Szomorú fejemet nagy köd koronázza, |
| rekedt bánathárfa kriptája e fő. |
| Ma hívlak utolszor bús emlékezéssel, |
| Mea, te szívemre hullott bús redő! |
|
| A vidéki estnek minden őszi láza |
| s minden tavasz-csendje az ajkamra jött: |
| Mea, ma agg vagyok, ötezer esztendős |
| s könnytelen zokogok arcképed előtt. |
|
| Ma van az a bús nap, amire születtem; |
| huszonnyolc esztendő ma porrá törik, |
| de ebben a porban te égsz örökig! |
|
| Ma elindulnék a klasszikus vidékek |
| barna bársonyába s elapadt szemem |
| meghalna, míg ajkad emlékét szedem… |
|
|
