| A tükröm lapján át a napsugár |
| tüzes szúrással fut a végtelenbe. |
| Egy csokor sárga rózsával kezében |
| szomorú háziasszonyom tipegve jön be. |
|
| Egy messzi toronyóra odakint |
| melankólikusan üti a négyet. |
| A tanárék kis lánya odafönt |
| tikkadt ütemben játszik egy minétet. |
|
| Az asztalomon pár művészbarátom, |
| nyugodt, fanyar, feszes fényképi pózban |
| reám köszönt. S én megborzadva látom, |
|
| hogy míg az idők méhébe fúródtam |
| s a táncoló hónapok kedve tördel, |
| ők figyelnek rám összevont szemölddel. |
|
|
