A tükröm lapján át a napsugár |
tüzes szúrással fut a végtelenbe. |
Egy csokor sárga rózsával kezében |
szomorú háziasszonyom tipegve jön be. |
|
Egy messzi toronyóra odakint |
melankólikusan üti a négyet. |
A tanárék kis lánya odafönt |
tikkadt ütemben játszik egy minétet. |
|
Az asztalomon pár művészbarátom, |
nyugodt, fanyar, feszes fényképi pózban |
reám köszönt. S én megborzadva látom, |
|
hogy míg az idők méhébe fúródtam |
s a táncoló hónapok kedve tördel, |
ők figyelnek rám összevont szemölddel. |
|
|