| Életed lelkemet úgy lengi körül, |
| mint kertajtót a vadszőlőinda. |
| Reszkető szemed úgy bámul reám, |
| mint a telihold bús ablakaimba. |
|
| Csókra szabott kezeid tüze ég |
| a megáldó s megátkozó szóban, |
| amely nyelvemen az, mi a csengetyüszó |
| kicsi számon, mely siklik a hóban. |
|
| Hajad a tiltott, távoli kert, |
| melyen át sóhajom szállani mert; |
| nyakad és homlokod: szobrok. |
|
| s lelkemben, e vertaranyüstben, |
| a neved száll a kék ámbrafüstben. |
|
|
