| …Azután borgőz volt az élet! |
| Sok olcsó csók és sok sötét virág! |
| Szívemnek adtam éjjeli zenéket, |
| mikből kibúgtak mély litániák. |
|
| És lompos ősz jött. Rozsdaszinű bánat |
| s bezörgetett szemem bús csillagán: |
| Hé, ott hagytam a nyárban a babádat! |
| Oly szép és oly mosolygós az a lány! |
|
| Megsimítám rőtszín haját az ősznek |
| s megráztam bőségtől fáradt kezét, |
| mely mindent elhoz: szőlőt, bút, zenét… |
|
| mik csókot s kéjt táncolva megelőznek. – |
| S megkértem az őszt könnyeimen át: |
| – mint én – feledje ő is el Meát! |
|
|
