| Ó, november, fütött szobák szüretje! |
| Ó, bús szivem: novemberi vidék! |
| Ó, téli ablak ködös köntösében |
| ti ráncos vállú szőllővenyigék. |
| Ó, fehér kéz! húga orkideáknak, |
| ó, parfőmterhes téli délután! |
| Ó, teaillat lomha gyöngyözése, |
| ó, mély utak, sötétek, kint Budán… |
|
| Vakító hósikokra gondolok ma: |
| volt egy telem, szerelmes, szép telem. |
| Szívem ezüstös csendjének vizébe |
| e tél színeit belétördelem. |
| Hadd ússzanak rajt, mint az anyatéjben, |
| az élet forró gyöngyei: a szók. |
| … Vakító hósikokra hullva, fekszem, |
| mint szökő őz nyomában a bozót. |
|
|
