| Ó te jó vagy, mert szerettél, |
| mert csókoltál és öleltél. |
| Ó te jó vagy, mert az ajkad, |
| mihelyt kértem, odaadtad. |
|
| Ó te szép vagy, mert szerettél, |
| szomjaztattál, éheztettél; |
| fázni hagytál, égni hagytál, |
|
| Áldott vagy te a lányok közt, |
| száz asszony közt nincs áldottabb. |
|
| Úgy álltam meg a véredben, |
| felsarúzott, sáros lábbal, |
| a megbűvölt, vad Jordánban. |
|
| Minden ered az enyém lett, |
| én tettem az asszonyságod. |
| és két karom legyen áldott! |
|
| lányt úgy soha nem öleltem. |
| Te vagy a jó, mert a másod |
| soha sehol meg nem leltem. |
|
| Te vagy a szép, mert átkod, |
| mint a napfény, úgy ég rajtam. |
| S mert utolsó csókoddal én |
|
|
