| A gyászparipák visszavonták |
| a gyászos hintót tompa nesszel. |
| Az udvaron megállt a hintó |
| szólt a halott lány: ne eressz el! |
|
| Halott vagyok, elmentem tőled, |
| de ládd, én újra visszajöttem. |
| Hogy meghaltam, nem látta senki, |
| köd száll utánam, köd előttem… |
|
| Karold át ezt a mély koporsót |
| s hurcold magadhoz, vagy tiporj rá. |
| S e búsfejű lovakat küldd el |
| az éccakába! Hajrá! Hajrá! |
|
| Már száll a hajnal, fogd a késed, |
| a lakkos istráng hadd lazuljon. |
| a lejtős, éjji hegyi úton. |
|
| Hajam halálszag koronázza, |
| besátorozlak és nem érzed. |
| Az ajkam nyirkos, mint a fűvek, |
| de még a csókja el nem vérzett… |
|
| Az udvaron egy kutya sétált, |
| lomposan, véznán és ugatva. |
| Megcsudálta a furcsa hintót, |
| körülnyalta és megugatta. |
|
| A rekedt reggel lábra állott |
| és elviharzott hegyen, völgyön. |
| Kiáltva tiport szét a napfény, |
| a gyászkocsin s a halott hölgyön. |
|
|
