| Rossz csontjaimra rákarcolta |
| Fölfeslik árva tagjaim férce, |
| a csönd már a kapuban áll. |
|
| Parázna csönd jön el majd értem |
| Soha ily csöndért nem jött még el a csönd; |
| nem lesz majd se asszonyom, se papom. |
|
| Csak lesz majd egy ágy és rajta egy arc, |
| két kéz, két nagy kékeres kéz. |
| És a csönd odalép, meghajtja magát, |
| megölel s odasúgja, hogy: kész! |
|
| És szállunk tova, oda, hol a zefir |
| Hol a por, mint a bor, forradozva tüzel, |
| fehér tengerek vize alól… |
|
| Szemembe szemedből egy szende sugárt |
| S odalenn, hol a színnek is magva szakad, |
|
| Kimosni szememből szemed sugarát: |
| belecsurgatom mind, ami víz. |
| S elázott szemekkel is látlak tovább, |
| te ízteli szín, szines íz!… |
|
|
