| Ó, ha leirni tudnám, oly kéjjel, ahogy volt: |
|
| – A száraz köd befolyta a szennyes korridort, |
| szaladtam föl, beléptem. Sötét volt a szobám. |
| A gyufa kéken sercent s nincs egy fűtésnyi fám |
| e vad cefet hidegben, karácsonyi napon! |
| Egyet rúgok a kályhán s a könnyem csurgatom. |
|
| Az asztalon papirlap, rajt a gyorsfőzőm áll, |
| – no várj! mondom magamba, te boszorkány, igyál! – |
| Egy rossz sörösüvegből szeszt öntök most belé |
| és forró teát főzök a bánatom fölé. |
|
| Már hadonász a kék láng és sustorogva forr |
| a meleg viz felette. S a kicsi kék csupor |
| mily édes és türelmes s mily kormos a szegény! |
| No, most két ujjnyi teát s befödni könnyedén. |
|
| … Be furcsa: három napja, vagy több is már talán, |
| hogy nem beszéltem lánnyal, – igy csöndbe gondolám, – |
| be furcsa, három napja: csütörtök, péntek – és |
| ma már szombat!… Eh, meddő a sok reménykedés! |
|
| A téli nők kacérak és még kevélykedők. |
| Vagy – tán te bús fajankó, még visszavárod Őt?… |
| … Kacagni kell!… Igaz, ni: majd elfeledtem ezt, |
| egy képeslap, ma kaptam s most érdekelni kezd. |
|
| Titokzatos két rózsa az egyik oldalon, |
| egy kérdőjel alatta s pontok, egész halom. |
| És a nevem, az ucca s a házszám, semmi más, |
| hevenyén ceruzával odavetett irás. |
|
| Be furcsa… Három napja… No, most kész a teám, |
| leszüröm óvatosan, mint egy süldő leány; |
| még három kocka cukrot s tán két kanál rumot. – |
| A képeslap irása oly ferde és unott, |
|
| tán nem is nékem küldték! Vagy ki küldte nekem!… |
| S hogy a rumot teámba belécsepegtetem, |
| kezem, mint tiszta lánykéz, e percben oly fehér |
| és lányosan vonaglik csuklóm felett a vér. |
|
| S ahogy a torkom éri a langyos, barna lé, |
| a szám, mint szende lányé, úgy biggyed lefelé. |
| Megdermedek: a mellem! a mellem! – hisz ez Ő! |
| Hogy ring, hogy tüzel, feslik és milyen pihegő. |
|
| S hogy megtelik a combom! s a térd, hogy gömbölyül! |
| S a vér, hogy elsötétült a húsomban fölül! |
| S hogy érzek mostan mindent: egy rongy élet tüzét, |
| férfi tragikus szomját és egy fáradt szüzét… |
|
| A téli nők kacérak és mind kevélykedők. |
| Fagyoskodó fajankó, vissza ne várjad Őt! |
| Kacagni kell!… De csöndben elhagyom a kezem, |
| megcsókolom és lassan rájaereszkedem. |
|
|
