| A légrádi határban úszik egy komp, |
| – a Dráva kimosta a révet – |
| a lánca csörög, a csigája meg kong: |
| így úszott át majd ezer évet. |
|
| Nincs egy utasa. Már korhadozó |
| alatta a két fekete csónak. |
| nagymessziről bús dalolónak. |
|
| Akkor a Dráva virágban állt |
| s örömben a horvát parasztok. |
| S én álltam a kompon, amely tovavitt |
| mint szellő a szőke harasztot. |
|
| Almaarcu sok horvát leány, |
| ezerráncú fehér rokolyában, |
| a kompot virággal dobálta tele |
| s megálltunk a vad, sebes árban. |
|
| Kiszálltam. A kompot sok apró tutaj |
| a parttól nagymesszire űzte… |
| S azóta mély gyász fátyola szállt |
| a sok-sok fehérhaju fűzre. |
|
| Siratják az ifjú vizi jövevényt, |
| aki közéjük jöttem el: engem, |
| mert pénzes apáknak koldusaként |
| én a bánatom dalokba zengem… |
|
| … A légrádi határban úszik egy komp, |
| mint én, olyan halottan és árván. |
| Méla harangja sikongatva kong: |
| engem harangoz ki a Dráván. |
|
|
